2010. augusztus 6., péntek

Pozitív-negatív, avagy nem is Magyarország lenne

Érdekes történetet hallottam, nagyban pozitív, de azért némi keserű szájízt is érez az ember az ilyen hallatán.
Történt, hogy a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épülete mellé, mégpedig az épület Falk Miksa utcai oldalánál egy szuper bringatárolót alakítottak ki. A minőségéről annyit, hogy sokan a feneküket a földhöz vernék, ha ilyen bringatárolóval lepné meg őket a cég. Tehát nagyon pozitív, hogy a Háem az amúgy is sportos katonatiszteknek ilyen gesztust tett.
Ahogy látttam, szeretik is, tele van biciklikkel és a kialakítása is olyan, hogy tényleg egy szavuk sem lehet. Fedett, a teljes bringát lehet lakatolni, a tető végénél csatorna vezeti el a vizet és alkonykapcsolós világítás biztosítja sötétedés után a fényt. A fele persze robogó és motortároló, de egye fene, megfér a két stílus egymás mellett. A motorosoknak még 12-es acélt is betonoztak a talajba, hogy ahhoz tudják lakatolni a kereket. Szóval gondoltak mindenre.
Illetve majdnem mindenre, mert arra azért én sem gondolnék, hogy a kamerás örzés és a két percenként járőröző fegyveresek ellenére van olyan deviáns állat (lásd még: bűnöző), aki innen is lop. Pedig van, és nem is akármilyen.
Mindig is mondtam, hogy a tolvajnak nem kell ész, nem kell ügyesség, nem kell rutin. Csak pofátlanság és hidegvér kell.
Történt ugyanis, hogy a kamerás és az élőerős őrzés ellenére csak meglovasított valaki egy bringát, mégpedig - látszik a felvételeken - 18 másodperc alatt. Aztán amikor elcsendesült minden, úgy másfél óra múlva visszajött és elvitt mégegyet.
A pofátlan g**i...
Szóval hiába honvédség és fegyveresek, hiába hipermodern tároló, hiába folyamatosan rögzítő kamerarendszer, mindez csak arra volt jó, hogy elaltassa a bringatulajdonosok éberségét és kvázi hozzásegítse a tolvajt a könnyű prédához.
Jártam arra a minap és ha már tárva-nyitva minden, hát bementem megnézni. Nincs kiírva, hogy csak HM dolgozóknak, így akár a szemközti házban lakók/dolgozók is betehetik a bringájukat... Szóval amikor ott jártam, nagyjából 20 bringa volt a tárolóban. Ezek közül 5, azaz öt volt olyan lakattal lezárva, amitől nem kap röhögőgörcsöt a lopni vágyó. Látszott ezeken is, hogy van aki érzelmi alapon lakatol, azaz szutyoknak látszó cangán is volt 25 ezres Abus, de az ellenpólus is megvalósult, azaz 120 ezres Magellánon is volt 8-as sodrony, meg számzáras lakatnak látszó tárgy. Még mindig nem tudják a bringások, hogy a lakat az egyik legfontosabb kiegészítő...
Tehát a pozitív-negatív pólus a végére:
Pozitív, hogy ilyen szuper tárolót létesített a Minisztérium és hogy azt a belvárosban dolgozók használják is, hiszen ennyivel kevesebb az autó.
Negatív, hogy ennyire óvatlanok az emberek és ennyire pofátlanok a tolvajok.
Azt azért remélem, hogy ha egyszer lebukik a kis köcsög, ezt is a nyakábavarják a felvételek alapján.

2010. augusztus 5., csütörtök

Egyik lábam itt, a másik ott...

Mindennek meg van az oka. Annak is, ha az emberek - fittyet hányva a fény- és félsorompó jelzéseinek - a tilos ellenére átmennek a vasúti átjáróban.
A történet egyszerű és nem is én vagyok az egyetlen, aki ír róla. A Szegedi út - Dévényi út kereszteződésében lévő, örökké zárva tartott sorompóról beszélek. Persze a vasút jól berögzült szokásjog alapján azt csinál, amit akar, így annyi ideig tartanak zárva egy sorompót, ameddig csak akarnak.
Az ember persze az ilyet simán tudomásul veszi, beletörődik és egyszerűen nem megy arra. Aki egyszer kiállta már, az legalábbis biztosan SOHA TÖBBET meg sem közelíti ezt az átkelőt, bármennyire hívogató is. Nézzünk pár számot, csak úgy szúrópróba szerűen. A felmérés nem reprezentatív, inkább érdekes. Tehát.
Az időpont kedd délután, 16.30-tól 17.05-ig, a helyszín ismert. Én kerékpárral érkeztem ide, mert az Árpád hídtól szerettem volna eljutni a Nagy Lajos király útja elejéig, ahol az M3-as felett áthaladva végetér. A térképen megnézve ez egy rövid táv, de kerékpárral macerás. Mert marad ugye a Róbert Károly felüljárója a Vidámparknál, amire menjen fel biciklivel az, akinek nem kedves az élete. Marad aztán a Dózsa György úton lévő aluljáró, amely pedig néhány kilométeres kerülő, nem beszélve arról, hogy a Körúton aztán a Kacsóh Pongrác felüljárónál megint csak válravett biciklivel lehet átjutni a Mexikói út irányába. Így ezen az alternatíván az ember az Erzsébet királyné útja felé kerül és onnan lopakodik vissza az említett irányba, ez további 2-3 kilométer kerülő.
És van a kiépített bringaút a Szegedi úton, amely pont a sorompókhoz vezet és elvileg gyors is, meg rövid is. Kivéve, ha a sorompó 36 percig le van zárva.
Tudom, mindenki átmegy rajta és tojik rá, hogy piros, de mivel nem siettem, gondoltam kivárom. Kíváncsiságból. 16.30 körül érkeztem, csak kábé, mert már jó néhány perce ott álltam, amikor először az órámra néztem. Volt időm, kicsit számolgattam a szituáció résztvevőit.
Előre leírom, hogy végül 17.06-kor nyitott fel a sorompó, eddigre már én is hülyének néztem magamat, nem csak azok, akik átmentek a piroson.
Szóval megálltam, ráültem a vázra és vártam. A 36 perc alatt 6, azaz hat vonat haladt át. Tehát az átlag 6 perc, de volt olyan, amkor percenként három, majd sokáig egy sem. Miért is van tehát akkor 36 percig lezárva a sorompó? Majd egy vasutas jól elmagyarázza, nekem, hogy a jelzéstovábbítás, meg az érzékelők, de tudjátok mit? Tojok rá. Rohadtul nem érdekel az indok: ez így rossz, tessék megoldani!
Na, még számok. Amíg várakoztam, 43 ember ment át gyalogosan a piroson, három majdnem megállt, de egy anyuka a gyerekével 2 azaz kettő percig bírta, egy úr pedig - miután elszívott egy cigit, a pofámba fújva a füstöt, hál istennek - szintén átszivárgott. Ők is valószínűleg azért álltak meg, mert láttak minket, hármunkat ott állni és azt hitték, valahol ellenőriznek a rendőrök.
Mi hárman kerékpárosok voltunk, akik megvártuk szabad akaratunkból a zöldet. Én 36 percet, egy hölgyike nagyjából 30-at és egy velem egyidő srác egy húszast. De mielőtt isteníteném a kerékpárosokat, 30 bringás ment át a piroson, többnyire úgy, hogy körül sem nézett. A csúcs az a fazon volt, aki a szemközti sörözőben leküldött jónéhány akármit, majd totál részegen felpattant a bringára és még rá is ordított az egyik gyalogosra - a síntér közepén - hogy "Gyere elém anyám!". Na, itt majdnem közbeszóltam, de már túl vagyok az ilyenen és nem intézkedem, csak szemlélődök...
Autók csak a túloldalon vártak, összesen 5-en, amelyből 3 megúnta. Kettő visszafordult, egy piros dácsiás meg a sorompók között simán áthajtott nagy gázzal és heveny anyázások közepette.
A robogósok? Naná! Tizenötöt számoltam meg, lassítás nélkül húztak át.
Aztán 17.06-kor megnyílott az mennyeknek kapuja és bebocsátást nyertünk a paradicsomba. Megérte várni, mert a vesekövet kirázta belőlem a Teleki Blanka utca macskaköve és alig hárman akartak fellökni azok közül az autósok közül, akik kapva a ritka alkalmon mint az állat, nyomultak keresztül a megszámlálhatatlan sínpáron és sorompón...
De mis is a lényeg? Ha valami úgy xar, ahogy van, akkor nem kell csodálkozni, ha az emberek lázadnak ellene. A lázadás egyik formája, hogy tojnak a szabályokra és átmennek. A legnagyobb aljasság ilyenkor, ha nem a helyzetet próbáljuk megváltoztatni, hanem hatalmi úton gyakorlunk nyomást és kiállítjuk a rendőrséget, hogy büntessen. A csúcsmocsokság pedig, amikor kiállunk egy kamerával és levideózzuk CSAK A BICIKLISEKET, amikor áttekernek a tiloson, aztán mutogatjuk a kókuszban meg a passzívban. Mert ugye láttunk már ilyet is.
A tanulság? Nincs. Nem is volt célom ezzel az írással nagy tanulságokat levonni. Csak annyit szerettem volna tisztelettel a hangomban megjegyezni, hogy hat vonat 36 perc alatt NEM JOGOSÍT FEL ARRA, hogy ezrek közlekedését tegyük lehetetlenné. Ismétlem: a kutyát nem érdeklik az indokok, OLDJÁK MEG!
És akkor majd nem mennek át az emberek a piroson és nem kell egy 3 kilométeres utat 13 kilométeres kerülővel, vagy 45 perc alatt megtenni.
Aki pedig megvárja a szabad jelzést, annak nagy esélye van arra, hogy a klasszikus, morbid viccet élőben is megláthassa, azaz a szabálytalanul átkelők közül csak elcsap valakit majd a vonat, akkor pedig ugye egyik lábam itt, a másik ott...

2010. június 30., szerda

Kész a bringautánfutó! Kész a bringautánfutó?

Arra döbbentem rá, hogy "soha" nem lesz kész a bringautánfutóm. Mégpedig azért nem, mert ez egy prototípus, így valószínűleg folyamatosan fejleszteni fogom, amíg aztán egyszer végre el nem éri azt a szintet, amivel minden problémámat megoldja majd. Ez pedig majd csak a távoli jövőben lesz, nagyjából soha...
Mindenesetre most annyira már készen van, hogy simán lehet vele kirándulni menni. Íme szétszerelt állapotban így néz ki a "végleges" változat:
A lényeg, hogy a kocsi csomagtartójában hosszában is elfér, így tegnap egy nagy bevásárlás után még simán be lehetett tenni a cuccok mellé. Ha nem akarom kivenni a kereket, akkor is befér a csomagtartóba, így nem kell mindig 15-ös kulcsot vinni magunkkal.
A csalódás: a gyermek biciklijét nem sikerült rá feltenni, mert valahogy pont úgy jön ki a bringa összes tartozéka, hogy nincs olyan variáció, amiben biztonsággal megállna a rakfelületen. Így aztán az a tervem, hogy majd a gyermek bringáját erre feltesszük és elbringázunk egy biztonságos helyre, ahol levesszük a gyermek bringáját és bringázhat kedvére, amíg el nem fárad, majd feltesszük megint és hazabringázunk... szóval ez a tervem - fél órás variálás után - kénytelen voltam feladni.
A gyermek jelen esetben a keresztlányom, őt szerettem volna megörvendeztetni azzal, hogy elmegyünk egy bringás parkba, ahol nekik kialakított utakon tolhatja a Hello Kitty-nek... Nos, ehhez sajnos autó kell majd, ami ellen meg tiltakozik a szervezetem.
A "szerencse", hogy mire saját gyerekem lesz, bizonyára kiküszöbölöm ezt a problémát is.
Mindenesetre feladni nem adtam fel, megoldom én ezt, de nem úgy, hogy a fél lakótelep rajtunk röhög az ablakból és a gyerek meg ott türelmetlenkedik, hogy mikor megyünk már... Majd szépen nyugodtan, egymagam kitalálom, hogyan is fér fel a Kitty a KTM-re...
Addig is marad a sima túrázás, mert persze az utánfutóval azért kerültem már egyet és úgy siklik, mint az álom. Hamarosan videó és részletes képek is következnek, de előbb felmatricázom úgy, ahogyan a dizájntervekben elképzeltem. Már most is annyira vagányul néz ki, hogy többször elkaptam egy-egy félmondatot: "Milyen klasz kis utánfutó ez..."
Az hát, pedig még mindig nincs készen.

2010. június 21., hétfő

99%-os a bringautánfutó

A múlkor írtam, hogy már gurul a bringautánfutó (itt olvashatod el: http://csodabringa.blogter.hu/408376/mar_gurul_a_bringautanfuto ). Nos,  úgy indultunk neki a szombatnak, hogy ma aztán készen leszünk vele. Persze akkor még nem tudtuk, hogy én megint diszkóba megyek az éjjel (itt olvashatsz róla: http://belegondoltam.blogter.hu/419866/javitsatok_ki_ha_rosszul_gondolom ) és emiatt aztán nem leszek képes felkelni szombaton reggel, csak majdnem délben. Emiatt aztán a tervezett 9.00 helyett volt már dél is, amikor elkezdtük a végső műveletet, azaz az utánfutó beburkolását műanyaggal.
A terv megvolt már fejben, de ki kellett szerkeszteni az íveket és el kellett fűrészelni a műanyag lapokat. Az az én szerencsém, hogy Walton a műanyaggal (is) jól bánik, úgy faragja, mint egy valóságos szobrászművész. Én még előzőleg vásároltam a 20-as zártszelvények végébe műanyag dugókat, az előző képen nagyon jól látszik, hogy ezek nem engedik bele a vizet a vázba. A műanyag lapok rögzítését popszegecsekkel oldottuk meg. Van direkt a műanyagra való, nagyobb fejű is ezekből a húzószegecsekből, szépen lehet velük dolgozni.
Ezen a képen persze még nem látszanak a szegecsek, de az már nagyon jól látszik, hogy mekkora rakodási felülettel bír majd az utifuti. A szerelmem, figyelve a munkálatokat meg is jegyezte, hogy a két kerék mellé két nagyobb bőröndöt simán fel lehet majd csatolni. Persze elszórakoztunk kicsit a részletekkel, így ránksötétedett, mire a sárvédőnek szánt íveket kivágtuk és rájuk hajlítottuk a középső csíkot. Erre a megoldásra azért van szükség, mert ez fogja a csomagokat eltartani a keréktől, azaz ez gondoskodik arról, hogy a felhelyezett teher ne érhessen hozzá a kerékhez. Csinálhattunk volna egy fém keretet is erre a célra, de egyrészt ugye összecsukható kell legyen a szerkezet, másrész a fém nagyon nehézzé tette volna. így viszont masszív is, meg könnyű is, és levehető, azaz összecsukható. Íme 99 százalékban készen:
Ja, azt elfelejtettem írni, hogy közben a héten összefutottam egy volt gimnáziumi ismerősömmel, akinek közben bringás boltja van a Pannónia utcában, így tőle vettem a képen látható alufelnis kereket szuper gumival összesen 4700 forintért. Mindenképpen akartam venni egy normális kereket, a legolcsóbbat a tízpróbás sportáruházban láttam, ott gumi nélkül lett volna 6500 HUF. Így azért sokkal kellemesebb, állati erős kerék ez, vastag küllőkkel. Szóval így lett szuper kerék bele olcsón. Visszatérve a szerkezetre, természetesen majd erre az oldalára is jön egy félkör, így a kerék szinte láthatatlan lesz. A burkolatot két csavar fogja oda majd a rakfelülethez és magának a keréknek az anyacsavarjai adják meg a pontos középső helyzetét.
Nagyon szívesen elhoztam volna már most, de türtőztettem magamat. Az oldalára már felkerült a perem, amibe majd a csomagok rögzítésére szolgáló gumipókok kapaszkodhatnak. Természetesen meg lesz dizájnolva fényvisszaverő matricákkal is, mert a tartalomhoz a forma...
A terveink szerint a jövő hét elején befejezzük, én ugyanis akkortól leszek szabadságon és a nyári szabadságban már fontos szerep vár erre az utánfutóra is. A kész utánfutóról majd teszek fel még képeket, de egy kis videón is bemutatom majd gurulás közben.
A mérleg: ezidáig még 15 ezres alatt vagyunk a felhasznált anyagok árát tekintve. Természetesen nem számolom a kettőnk munkáját, mert ez nem is volt munka. Nagyon élveztük ugyanis...

2010. június 11., péntek

Disco! Disco! Disco!

Annak, amiről ez a blog szól, látszólag semmi köze nincs a bringázáshoz. A végére azért kiderül, hogy mégis.
Furcsa dolog a fizika. Az ember rácsodálkozik, miközben arról van szó, hogy a víz tudja a fizikát és arra folyik, amerre kell, a hang is tudja a fizikát és arra terjed, amerre kell. Mi nem tudjuk a fizikát, így nem oda költözünk, ahová kell. Illetve a kedves hivatalnokok nem tudják a fizikát, így oda is engedélyeznek discót, ahová nem kellene.
Tizediken lakom, panelben. Az ablakaim mind déli fekvésűek (az építtető sem tudta a fizikát, legalábbis a hőtannal semmiképpen nem volt tisztában). Jó idő van nálunk, na! De nem baj ám, az ember éjjel tud szellőztetni, így a lakásban lévő 35-40 fokot egy kis kellemes 26 fokkal ki lehet(ne) öblíteni.
A füst is tudja a fizikát, felfelé száll. A nyolcadikon lakó viszont nem tudja a fizikát - meg a biológiát sem, mert akkor egyáltalán nem bagózna - így aztán képes éjjel 11-kor meg éjfélkor rágyújtani. Szellőztessünk, ugye...
Aztán szerencsére ő is kidől fél egy körül, így az ablakot végre kinyithatjuk. Kinyithatnánk...
A hangterjedés egy érdekes fizikai jelenség. Nem mindegy, milyen frekvenciájú, hullámhosszú az a hang. Egészen másként terjed a magas és másként a mély. Maradjunk az utóbbinál...
Szóval az ember szellőztetne éjjel, de nem lehet, mert fél egy körül, MINDEN éjjel elindul a bumci-bumbumci. Tisztán hallható primitív ritmusképletek, amelyek már az ősembert is magával ragadták. Szólnak hát a harci dobok, tombol a nép. Aztán reggel hazamegy, alszik.
Mi nem. Mi reggel dolgozni megyünk. Nem mondom, hogy homokot lapátolni könnyű fáradtan, de annak, aki az aggyával dolgozik elengedhetetlen az alvás. Tévedni ugyanis emberi dolog, de az embertelen, hogy kialvatlanul mennyivel többet tévedek. Az már csak a munka jellegétől függ, hogy ezeknek a tévedéseknek ki issza meg a levét. Szerencsére nem vagyok atomtudós, így nem hozok létre véletlenül egy fekete lyukat, ami aztán elnyeli a világegyetemet... Elkalandoztam, vissza a fizikához!
Ha az ember hetek óta nem alszik, már csak kíváncsi lesz arra, ki az/mi az, aki/ami miatt nem. És itt jön képbe a bringa (ugye mondtam...). Éjjel fél kettő van, tudom, hogy a buli reggel négyig fog tartani, így van időm. Keressük meg! Autóval is lehetne, de az autó zaja megnehezíti a tájékozódást. Biciklivel viszont szinte húz magához a subbass.
Aszittem. A mély hangok jellege olyan, hogy az ember az irányukat nehezen tudja meghatározni. Hallod, érzed is, de hogy honnan jön, azt akkor tudod csak, ha ott álsz mellettük. Szóval a bicikli egy csodálatos jármű, óriási területeket lehet bejárni vele igen kicsi idő alatt. Hát bejártam. Egyfajta csillagtúra volt ez, hiszen ahogy távolodtam a lakástól, egyre inkább csitult a hang, így mindig azt hittem, hogy rossz irányba megyek. 40 kilométert breingáztam le, jártam mindenhol, ahol lehet a Disco. Nem lett meg. A végén hazaérve azt gondoltam, hogy időközben valószínűleg vége lett a bulinak, így lekéstem...
Ahogy felértem a lakásba és letettem a bringát, azonnal hallottam, hogy még mindig megy, mégpedig még mindig ugyanaz a szám.
Bumci-bumbumci!
Esélytelen, soha nem fogom kideríteni honnan jön a hang és ha kiderítem, akkor nem érek vele semmit. Ha feljelentést teszek csendháborításért, kiröhögnek, mert gondolom a discónak van működési engedélye.
Ha rosszindulatú lennék - amikor morcos vagyok, megfordulnak bennem ilyen gondolatok - akkor azt mondanám, hogy a kedves hivatalnoknak, aki valószínűleg jó kis kenőpénzért rátette a pecsétet a működési engedélyre azt kívánom, hogy nyisson ki egy ilyen dizsi az ő háza mellett is és tegye olyan pokollá az életét, ahogy emez a miénket és még - gondolom - néhány tízezer budapestiét teszi tönkre!
De félre a negatív gondolatokkal! Jót bicikliztem a pesti éjaszakában, van ennek varázsa. Félelmetes, hogy mennyien bicikliznek éjjel és nem hinném, hogy mindenki a discót keresi. Szinte már fáztam a hűvös hajnali szélben.
És bár sok minden köt a tizenharmadik kerülethez, most lett elég. Elköltözünk, kerül amibe kerül! Úgyhogy azt külön köszönöm, hogy segítettek ezt a nehéz döntést meghozni! A kényelmet felcserélem a nyugalomra és az sem baj, ha majd több órát kell emiatt utazni. Majd bringázom, úgyis szeretek...

2010. május 17., hétfő

Szél-sőséges

Bevallom, a mai reggelen majdnem leszálltam a nyeregből. Éjjel alig aludtunk, valami olyan állati zajt csapott a szél, hogy végül füldugóval sikerült valahogy álomba szenderednem 2 óra körül. Gondoltam, majd abbahagyja reggelre, de amikor kinéztem az ablakon, a szemközti parkban egy csomó kidölt fa és letört ág képe fogadott. Lehet-e ekkora szélben biciklizni?
Az eső nem gond, a múlt hét óta nem csak vízötlen, hanem már tényleg vízhatlan vagyok. Azt hittem, ha a fejemet, a felsőtestemet és a lábaimat védem a víztől, az elég. Most viszont, hogy végre rászántam magamat a kalucsnira és a cipőm sem ázik szííííjjel, azt kell mondjam, hogy a legfontosabb dolog a cípő beázásmentesítése. Az érzést nagyban befolyásolja ugyanis, ha nem kell vizes sárban tocsogó cipőben nyomni. Szóval vagy a cipő legyen vízhatlan - nem tudom, létezik-e ilyen egyáltalán, de ráírni biztosan ráírják egyikre-másikra -, vagy egy huszáros vágással az ember húzzon a lábára egy kalucsnit, ami megvédi a beázástól. Így aztán az esőben bringázás tényleg csak elhatározás kérdése és sokkal élvezetesebb dolog, mint napsütésben.
De a szél? Azzal mi van? Ma reggel eléggé össze kellett szedjem a bátorságomat, hogy ebben a viharos erejű széllökésektől tarkított szép májusi időben elinduljak otthonról. Kilépve az ajtón a mentők és tűzoltók folyamatos szirénázását hallani, nem túl biztató.
Az utakon a szokásos forgalom háromszorosa, sokan megint inkább autóba ültek és szívnak a dugókban.  Nekem persze nagy a szám, közel dolgozom, így ha végül le kell szálljak a bringáról, akkor is betolom tíz perc alatt. De nem kellett. Gondolom a Duna partján vannak akkora széllökések, amik veszélyeztethetik a kerekezőket, de itt, a betonrengetegben szerencsére nem tud annyira nekilendülni a szél, hogy feltaszítson.
Így aztán beértem és az irodaházban a kollégák még nagyobb szemekkel néztek utánam, látván a kezemben a bringás sisakot. "Ugye ma nem bringával jöttél?"
Dehogynem...

2010. május 6., csütörtök

A rend dőre őre

Módosítottam a címet, mert többesszámban talán azt sugallja, hogy minden rendőr ilyen. NEM! Többségük rendes, segítőkész. Pont ezért baj, ha egy balfék miatt negatívan ítélik meg őket is. Ezért írtam ezt a blogbejegyzést! Figyelemfelhívásnak, hogy ILYET NE! Íme:
Nekem nincs bajom a rendőrőkkel, sőt azon kevesek közé tartozom, akik bíznak bennük és segítik a munkájukat, ha lehet.
Az ilyen mondat csak "DE"-vel folytatódhat, tehát:
De amikor az ember azt látja, hogy pont ők nem tartják be a szabályokat, akkor minimum elkeseredettséget érez. Mutatom egy képen, miről is beszélek. Íme:
A kép a Róbert Károly körút és a Pap Károly utca kereszteződésében készült, ahol a bringaút áthalad a szemben lévő Kassák Lajos úti lakótelepre. Mint láthatjuk, bár megállíthatták volna a zöld Szuzukit előrébb és hátrébb is, ők egyrészt a zebra előtt közvetlenül állították meg - ezért a KRESZ az átlagembert bünteti, teljesen jogosan, ugyanis a gyalogosokat veszélyezteti a zebra előtt álló jármű, amitől a többi vezető nem látja be a zebrát -, másrészt ők maguk a csodálatos bringaút kellős közepén álltak meg.  Kinagyítom, íme:
Látható, hogy a rendőrautó első kereke pontosan a bringaút egyik szélén, míg a másik pontosan a másik szélén áll, ha gyakorolnám, sem sikerülne így... A háttérben, szürke ruhában egy bringás épp azt néz, hogyan fog átjutni az úton.
Szóval egyrészt gratulálok, másrészt ilyet még a rendőr sem csinálhat. És azon sem kell csodálkozni, ha az átlagpolgár nem tudja, mit is szabad, ha a fehér sapkás, azaz közlekedési rendőr sem tudja. Vagy tojik rá...

2010. április 24., szombat

Balaton kör 2010.

Megkerültem a Balatont egy nap alatt. De jó erről múlt időben beszélni. Ezentúl nem az van, hogy "Na, majd egyszer megkerülöm". Megvolt, ez tény. És jó érzés.
Tudom, sokaknak nem mond semmit ez, nekik lehetetlen is elmagyarázni. De azokkal, akik valaha megtették, mostantól örökre összefűz az élmény. Mi már tudjuk, milyen. Megpróbálom pár szóban leírni, bár reménytelen. Jöjjenek a tények és némi érzés:
Hosszú hetek óta készültem, főleg lélekben. Féltem tőle, mert 206 kilométer az 206 kilométer. Egy nap alatt nyugodtan nevezhetjük extrémnek. Jó, tudom, a Balaton Maratonon (Tour de Pelso) van, aki 6 óra alatt megkerüli, de nekik ez az életük. Minden tisztelet az övék, de ők versenyzők. Mi meg átlag emberek vagyunk. Szóval nekünk átlag embereknek megerőltető ez 15 óra alatt is, hiszen mi a bringát a mindennapi élethez használjuk és én magam sosem tekintettem rá úgy, mint sporteszközre. Annak ellenére sem, hogy bizony nem egyszer megéreztem már, mennyire is sportteljesítmény tekerni. Mégis inkább úgy tekintek rá, mint a testem meghosszabbítására. Nos, tegnap sikerült vele összenőni rendesen.
Az eseményre hónapokkal előbb lehetett jelentkezni, úgy olcsóbb is volt. A nevezési díjban a rendezvény biztosítása, némi kaja és pia és egy ajándékcsomag volt benne. Megjegyzem, hogy szívesen fizettem volna egy ezressel többet, ha a plusz pénzből mondjuk az infrastruktúra fejlesztésére is fordítanának. 1200 ember plusz egy ezrese az bizony egy milla, ebből mondjuk jövőre ki lehetne építen itt-ott egy szélesebb hidat, satöbbi. Akár a helyszínen befizetett adomány formájában is lerótam volna ezt az ezrest. Na, elkalandoztam.
Szóval az esemény reggel hatkor kezdődött, ekkor indultunk Balatonföldvárról, a keleti strandról. Ez azt jelentette, hogy előző délután összecsomagoltam, feltettem a tetőcsomagtartót a kocsira. Reggel 3-kor keltem, 3.30-kor indultam, felvettem a barátaimat Budaörsön és téptünk le az M7-esen. Ahogy leérkeztünk, pont annyi időnk maradt, hogy a bringákat levegyük a kocsi tetejéről és mehettünk regisztrálni. Átvizsgálták a bicikliket és kaptunk egy matricát, ezzel voltunk jogosultak a tömeggel haladni. A mezőny kicsivel hat után idult neki, még sötétben. Persze már pirkadt, így hamarosan lekapcsolhattuk a lámpákat. Magyarázhatnám, hol és mikor jártunk, de mire jó a technika? A Google Latitude (kordináták) folyamatosan rögzíti a mozgásomat, így vissza tudom nézni bármikor, hol voltam és mikor. A dolg a mobiltelefon tornyok alapján azonosít, így van szórása, de arra mindenképpen jó, hogy tájékoztató jelleggel megnézze az ember, merre is járt. Íme az én tegnapi mozgásom a Google Mapsen:

Balatonkör_2010_04_24 nagyobb térképen való megjelenítése

Remélem mindenkinek bejön a térkép, majd megpróbálom nem eltüntetni ezt a nyilvános térképemet. A mezőny közepével mentem, így a mezőny eleje korábban, a vége később járt ezeken a helyeken.
Magára a tekerésre az volt a jellemző, hogy a nagy tömeg, azaz ez az 1200 körüli ember kicsit nehezen mozgott együtt és nem egy helyen hosszú perceket várakoztunk, mert egy vasúti átjáron csak egyesével fértünk át, vagy egy hídon szintén. Persze jól estek ezek a pihenők, de ezek miatt ahol lehetett, nyomni kellett. Rám a 26 kilométeres haladási sebesség volt a jellemző, vonatoztunk. Elöl általában Tibi barátom tekert, nyomta nekünk a szelet mi pedig elvoltunk a szélárnyékban.
(Látom, közben páran már online olvassátok, még nincs vége. A blogter szerverének köszönhetően harmadszor írom, mert kétszer elveszett a fele...)
Maga az útvonal tartogatott kellemes meglepetéseket, hiszen a szervezők elintézték, hogy pár helyen közelebb maradhassunk a Balatonhoz, mint az átlag kerékpáros. Így nem kellett megmásznunk a magaspartot Akarattyán, ehelyett átgurulhattunk például a honvédüdülőn.
Az útról felesleges mesélnem, hiszen úgyis meg kell élni ahhoz, hogy megértse az ember, milyen jó is a Balaton körül bringázni.
A legjobban Badacsonyt szerettem, ahol kis kaptatók után hosszú gurulók jöttek. Itt csak a gumik surrogása és a racsnik csörgése volt hallható és ez elmondhatatlan érzés. Mit nem szerettem? Olyan nem volt. Ritka, hogy ennyi ember között nincs egy rossz arc sem. Ilyenek a bringások, pozitívak!
Volt egyébként csúcsgép és párezres bringa is, egy megkötés volt, az üzembiztsonság.
A fájdalomtól féltem legjobban. Néhányszor hazajöttem már Bécsből bringán, így tudom, milyen is naponta 12 órát ülni a biciklin. Szerencsére itt volt idő pihengetni. Az biztos viszont, hogy a legtöbb embernek a feneke kikészült. Én zselés nyerget használok, rajta egy dupla zselés feltéttel, így jelentem, hogy az én sejhajomnak semmi baja. A tenyerem viszont nekem is kikészült, a bal kezemen a kisujjam még most is zsibbad, gondolom elnyomódhatott valami ideg. Remélem azért rendbejön majd. A műtött térdem az első 50-esen feladta, de volt annyi eszem, hogy vittem pirulákat. Így bekaptam egyet, majd este felé mégegyet. A fájdalom jó, de ezúttal nem akartam, hogy az egész út a fájdalomról szóljon. Ma reggel úgy ébredtem, hogy érzem a szél nyomát az arcomon, de ezen felül semmi bajom nincs. És ez jó így.
Sokat gondolkoztam ma azon, mi is a legjobb a Balaton körben. Azt hiszem a lényeg a közösségteremtő voltában rejlik. Úgyhogy megyek jövőre is és viszek még 10 embert. Meg lehet ugyanis csinálni, ha az ember bízik magában. És tipikusan ez a program az, ahol a létszám a lényeg.
Idén nyáron pedig a vadiúj bringautánfutómmal körbesátrazzuk a Balatont sok fürdéssel, sok fagyizással, 3-4-5 nap alatt. Családostul, barátostul gyerekestül. Mert a Balatonnak van ez az arca is, amit látni kell mindenkinek!
Lapzárta után érkezett:
Tegnap beleírtam a blogba, de elveszett a mentésnél, aztán meg elfeletjettem újra beleírni,  hogy NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM A SZERVEZŐKNEK az egész napos tevékenységüket. Profik voltak, kedvesek voltak, türelmesek voltak. A köszönöm megint gyenge szó arra, amit érzek...

2010. április 19., hétfő

Budapest-Tata a Gerecsén át

Közelít a Balatonkör, már nem egészen egy hét van hátra. 207 kilométer lesz, és vagy 12 óra a nyeregben. Az ember ilyennel nem viccel. Felkészülés nélkül ennek nekiugrani olyan mértékű önteltség lenne részemről, ami nem jellemző rám.
Főként úgy, hogy amióta a közelben dolgozom, az a napi 20 kilométerem is lecsökkent napi 4-re, így tényleg nem vagyok edzésben.
Na, meg is éreztem ezt a Gerecse hegyeiben vasárnap.
Jöttem én már erre többször is, hiszen a Bécs-Budapest, majd Bécs-Pozsony-Budapest  szupermarathon útvonala erre van, ennek a nyilain mentem ellenkező irányba végig. A táj ismerős és emlékeztem, hogy bizony vannak benne gyilkos emelkedők és száguldós lejtők. Pont jó lesz, gondoltam vasárnap reggel, hiszen Budakeszitől vagy 65 kilométer és így a téli punnyadtságot talán segít lerázni magamról.
Úgyhogy vasárnap reggel könnyű reggeli, majd indulás úgy 11 óra körül.
Budapestet Budakeszi irányában kívántam elhagyni, de nem vonz a Budakeszi út. Nem az emelkedő miatt, hanem a mellettem elhúzó autók és az általuk kiokádott füst miatt. Így az utamat a Moszkva tér felé vettem, itt egy 10-es gyűjtőjegyet vásároltam, majd a fogaskerekűvel fel a végállomásig. Onnan át a János hegyre, majd le a Budakeszi útra.
Páty, Zsámbék, Gyermely, Szomor, Tarján, Vértestolna, Tata-Aggostyán, Tata útvonalon közelítettem meg az Öreg tavat, ahol valamikor fél öt és öt között ültem le egy büfében enni valamit.
Juteszembe, van nekem erről mentett útvonalam is, mert rögzítettem a SportyPal-lal (ingyenes és szinte minden GPS-es kütyün elfut). Megpróbálom ide beilleszteni:


Az útvonal - ha minden igaz - ide kattintva megnézhető 3D-ben is, bár kell hozzá Google Föld (Google Earth) bővítmény. Megéri, mert állati jó!
Ezt a túrát azoknak ajánlom, akik nem sietnek és szeretnek nézelődni. Van mit nézni. Emellett nem ilyednek meg a masszív emelkedőktől, mert én is toltam vagy hármon felfelé a bringát. Mondjuk én puha vagyok...
A kapaszkodásért kárpótol a szép természet és a szinte forgalommentes utak, ahol lehet lefelé zúzni 60-70-es tempó körül is akár. Igaz, én a bringás szemüveg ellenére is jobb szemmel bepislogtam valami bogarat, ekkora szélnyomásnál már előfordul az ilyen...
Mindenképpen élmény volt, gyönyörű időben, egy pulóverben. A törött lábam is bírta, bár a végén már jelzett, hogy netene!!! A fájdalom jó, mert érzed, hogy élsz, de a Balatonra azért majd viszek magammal pár pirulát.

2010. április 13., kedd

Esik? Ésaztán?

Több barátom "tollából" olvastan írást arról, hogy esőben sem áll meg a bringás élet. És mennyire igazuk is van. Igaz, én könnyen beszélek, hiszen mostanában 2-3 percet töltök a nyeregben a munkahelyre jövet és ugyanennyit hazafelé, így nincs is nagyon időm elázni. De egy gondolat azért ezzel kapcsolatban is belémhasított.
Ahogy ma reggel kerekeztem befelé, szépen lassan azért éreztem, hogy a combomon beázik a nadrág. Persze nem nagyon és az irodába érve nagyjából 10 perc alatt meg is száradt, de arra azért elég volt, hogy rádöbbenjek: a bringázás ugyanabban a dimenzióban van, mint a gyaloglás, csak 4-szer gyorsabb.
Gondolok itt arra, hogy ugyanúgy lehet öltözni, ugyanúgy nem jelent akadályt semmi és ugyanoda lehet eljutni bicilkivel, ahová gyalog is elmennénk. Csak sokkal hamarabb, mint írtam, négyszer olyan gyorsan.
Mennék én a város túlvégére is gyalog, ha lenne rá időm. De nincs. Így a gyaloglás élményét ötvözöm a gyorsasággal és a szabadsággal, amikor bringára ülök.
Nézem én a srácokat, akik szépen - vagy kevésbé szépen - felöltöznek bringás ruhába és abban tekernek, de sokszor ez a verébre ágyuval tipikus esete. Én is vehettem volna ma reggel vízálló nadrágot, de felvenni és levenni, majd hazafelé mégegyszer ugyanezt megtenni pontosan a duplájára növelte volna az időt, amit közlekedéssel töltök.
Nem mondom, aki 1 órát bringázik a munkahelyre menet, az öltözzön fel, de az ilyen 10-20 perces tekerések simán elképzelhetők a hétköznapi öltözetben. Kis tuninggal. Én a fejemre érzékeny vagyok, így sisak mindig van rajtam, ez ilyen esőben beborítom. A szememet is féltem, így a szél és a bogarak ellen van rajtam szemcsi is. Ennyi a különleges ruházat.
Nem foglal sok helyet. A gondolathoz visszatérve: ma reggel az esőben ugyanannyira áztam el, mintha gyalog jöttem volna. Hiába tesz az ember esernyőt, a cipője és a nadrágja ugyanúgy elázik. Csak gyalog nagyjából 10 percig tartana az út, azaz 10 percig érne az eső is.
Az esőben tényleg nem áll meg az élet, ha menni kell, megy az ember akár esik, akár nem. És ha már meg kell ázni, inkább úgy ázzak meg, hogy közben jól is érzem magamat.
Nem mondom, azért jó lett volna ma reggel otthonmaradni és egy forró fürdő után visszabújni az ágyba aludni vagy délig, de dolgozni kell, hogy élhessünk.
Egyébként a sisak az asztalon és a bringa a biciklitárolóban egész nap hívogatja az embert  és kacsintgat ránk. Nem úgy gondolok a délutánra, mint ahogyan a kollégák, akik a fedetlen villamosmegállóban egyszer széjjeláznak, majd a villamoson szagolják a "kutyaszagot", ezután a metróban "felüdülésképpen" megint szaunáznak egyet a gőzben és hazafelé még pár helyen be is terítik őket az autók egy kis pocsolyavízzel.
Én ma megint fütyörészve tekerek majd haza, elsuhanok a villamosmegálló előtt, a dugóban ácsorgó autósok mellett. És erre jó gondolni egész nap...
Az eső pozitív!

2010. április 11., vasárnap

Már gurul a bringautánfutó

Alkotni jó. A semmiből létrehozni valamit jó. A húsvéti hétvége kiesett, de tegnap nekiugrottunk megint és gurulásképes állapotba hoztuk a bringautánfutót.
Múltkori blogomhoz jó néhény kérdés érkezett. És persze javaslat. Ezeket az ember átgondolja és bizony meg is fogadja. Úgyhogy köszönöm szépen mindenkinek!
Persze jöttek mindenféle fikázások is, hogy ez így szar, meg úgy fog összecsuklani, meg nehéz lesz és nem tudom majd húzni. Nos, ezekkel kapcsolatban egy mondat, amely egyben az én hozzáállásomat is jellemzi: A levegőnél nehezebb tárgy repülni nem képes! Aki érti, érti. A többieknek meg keziccsókolom!
Szóval a szombati napot arra szántuk, hogy az időközben átgondolt változásokat realizáljuk. Elsőként a kereket kellett áthelyezni. Ennek két oka is volt. Az egyik, hogy átgondolva arra jutottam, hogy a kerék mellé elhelyezett csomag csak a kereket fogja terhelni - lefelé legalábbis - így ha az ember ügyesen pakol, ez a tömeg szinte észrevehetetlen is lehet. Ezért a kereket előrébb hozzuk. A másik ok, hogy a beépített forgó (bringakormány csapágy) miatt még az én, 28-as kerekű bringám is túl alacsony volt, azaz az utánfutó nem volt vízszintes. Ezt kétféle megoldással lehet korrigálni: vagy a csatlakozást visszük feljebb (korábban ezt tettük), vagy az utánfutót lejjebb. Átgondolva az utóbbi célszerűbb, hiszen stabilabb lesz tőle a rendszer. Így a kerék tengelyét 8 centiméterrel feljebb emeltük, a rakfelület így lejjebb került ugyanennyivel., de még mindig biztonságos magasságban van, hogy kanyarodáskor ne akadjon el. Íme a kerék előrébb helyezve és 8 centivel feljebb:
 Aztán azt is át kellett gondoljam, mennyire lesz stabil a cucc. Vannak, akik gyerekeket szeretnének szállítani a bringautánfutóval, illetve nagy terheket. Én nem. Én mindössze egy bringás kirándulás kellékeit szeretném vele elhúzni, azaz nagyjából 20-25 kilót. Ennyit kell elbírnia. Nos, én magam 86 kiló vagyok, Walton barátom saját bevallása szerint 100 körül. Íme:
Amúgy mieőtt elkezdük építeni, (háromszoros) mérnök lévén utánaszámoltam. Azt hiszem egy 10-szeres túlméretezés bőven elég, ezt még talán a laikus is elhiszi. A rakfelület majd műanyagból lesz, nem lesz pereme. A rakomány rögzítését kis fülekkel oldjuk meg, ezekből lesz jó néhány, hozzájuk lehet majd gumipókozni. A rácsszerkezet megvariálása során még egy oldalnyúlványt behelyeztünk, hogy a műanyag jól alá legyen támasztva (bár Walton szerint, aki jelenleg éppen műanyagfeldolgozásból él, ez teljesen felesleges...). A váz tehát így néz ki, már csak az említett fülecskék hiányoznak:

A következő műszaki probléma - ami nem hagyott nyugodni - a függőleges forgáspont. Ugyanis a szerelvény - értsd: bringa és utánfutó - olyan hosszú, hogy a talaj egyenetlenségeit le kell kövesse, azaz kell egy forgáspont függőlegesen is. Először azt gondoltam, hogy elég lesz egy csavar, amit majd lekontraanyázunk, azon elforog majd a rendszer, de aztán úgy döntöttem, hogy inkáb szilentezzük meg. Azaz a csavar és a lemez közé iktassunk be valamilyen műanyagot, ezen elfordul a csukló - maximum 10-15 fokkal kell számolni - és nem fog nyikorogni. Ezért is hívják szilentblokknak. A megoldást már Walton ötlötte ki. A hatos csavarnak 10-es furatot adtunk, majd egy 2-es falvastagságú  műanyag csövet húztunk a csavarra, ami így pont 10-esre (6+2+2) bővült fel. Bonyolult elmagyarázni. íme egy kép az előkészítésről:
A csőből levágunk egy akkora kis szakaszt, amilyen széles a két lemez (illetve 2 milliméterrel hosszabbat), majd a cső széleit kicsit lefaragjuk, hogy könnyebb legyen beledugni a helyére. A hátránya, hogy valószínűleg eléggé kopni fog, így lehet, hogy minden alkalommal cserélni kell. Az viszont igaz, hogy a csőből van egy 2 méteres darab, ami 2000 milliméter, tehát nagyjából 200 összeszerelésre elég, de utánpótlás is könnyedén beszerezhető. A túrára ebből elég vinni magunkkal egy 20 centis darabot, az 10 szétszedést szolgál ki. Egyébként nem vagyok benne biztos, hogy minden szétszedésnél roncsolódik az anyag, így ez a számítás is tartalmaz kis túlzásokat. A szilent tehát jelenlegi formájában így néz ki:
Önzáró anyát tettem rá, de le is lehet kontrázni. Ugyanis a módszer az, hogy az ember meghúzza, majd egy fél fordulatot visszaenged.
A következő dolog a közbetét. Ez egy fém lapocska, amit a biciklihez le kell gyártani. A hátsó tengelyre megy rá és elfordulás ellen a sárvédő és a csomagtartó részére kialakított 5-ös furatba becsavart csavarok biztosítják. Így készül:
Először 4-es lemezből gyártottuk le, de annak az a hátránya, hogy 8 milliméterrel növeli a szükséges tengelyhosszt. Mármint a bicikli hátsó tengelyét. Aztán számolgattunk kicsit és egy kis átalakítással a 2-es lemez mellett döntöttünk. Bőven elég az is, előnye pedig, hogy az eredeti bringatengelyben is van 4 milliméter tartalék, így nem kell lecserélni. Íme a helyére rakva:
Nem akadályozza a vátót és a csomagtartó és a sárvédő fefogatását sem kellett átalakítani, akár fenn is maradhat állandóra a biciklin. Ehhez a közbetéthez csatlakozik hozzá az utánfutó, ilyen közbetétet kell legyártani, ha másik bringához szeretnénk hozzákötni. Összerakva járműszerelvény így fest:
Nos, lehet vele száguldozni. A ház előtt az utcában jól meghajtottam, 35 km/h-ig jól viselkedik, persze csomagok nélkül, terheletlenül. A kanyarokban a széle a legdurvább döntésnél is 10 centire kerül csak a talajhoz, így leakadni nem fog. A kerékpár menettulajdonságait nem befolyásolja, legalábbis én nem vettem észre semmit. Az össz tömege jelenleg 7 kilogramm, erre jön még rá nagyjából egy kilónyi műanyag. A legtöbb csomag a kerék két oldalára kerül majd, így a kereket egy levehető, de szilárd műanyagburkolattal fedjük be. Azért lesz levehető, hogy az összecsukásnál ne akadályozzon. A szerkezet ugyanis a tárolás miatt összecsukható. Hogy érthető legyen, íme a végére még egy kép, ezúttal összecsukott állapotban.
Összecsukva a befoglaló mérete 550x750x180 milliméter. A költségek idáig nagyjából 6000 forintot tesznek ki. Ami költség lesz még az a festék (alapozó és matt fekete), valamint a műanyag és a műanyagragasztó (bár Walton kedvező áron jut hozzá). Valószínűleg veszek majd bele egy normális kereket is, valami vékony gumival. Emellett kimatricázzuk majd fényvisszaverő vignettával.
Sajnos a Critical Mass-re most nem tudom kivinni, mert a Balatonkörre megyünk barátokkal, és ezt a kettőt ügyesen, egy napra szervezték. A nyáron sokat fogjuk használn, és őszintén be fogok róla számolni, ha valami nem oké vele. Meg videókat is készítek majd, természetesen.

2010. április 2., péntek

Végre találtam egy normális lámpát.

Gyors bejegyzés lesz, főként a videóra koncentrálva. Íme:

Remélem tetszett!
Szerk:
Ezt a blogbejegyzést örömködésnek szántam. Azért írtam, mert meg szerettem volna osztani az örömömet másokkal és felhívni a figyelmet arra, hogy a százezres lámpákon kívül is van olyan, amelyik tökéletes.
Úgy látom, hogy vannak, akik egyszerűen nem tudnak örülni semminek. Sajnálom, hogy én viszont IGEN!
Szóval ez a lámpa állati. A videón nincsen rajta, ahogy elment mellettem egy Golf II-es a Laktanya utcában és nekem volt erőssebb a lámpám... Asszem, ez mindent elmond arról, hogy milyen ez a lámpa.
Sajnos a Samsung Omnia ennyit tud a videózásban, de mivel szándékozom még bringavideókat készíteni, beszerzek egy jó kamerát hamarosan.

2010. március 31., szerda

Negatív...

Én bizony megpróbáltam...
Hosszú idő után visszanéztem a Critical Mass-re. Gondoltam, hátha változott valami...
Nem változott. Ugyanúgy megy a szemétkedés, a blogbejegyzések 90%-a negatív.
Úgyhogy újra elhagyom a CM-et, nem hiányzik nekem ez a sok destruktív gondolat...

2010. március 30., kedd

Az agresszivitásról és a bringások megítéléséről

Valószínűleg aki Budapesten bringázik, átél ezt-azt. Sajnos azt kell mondjam, hogy ez a városi bringázásos dolog nem egy rózsaszín valami, hanem egy túlélésért folytatott kemény harc.
Azaz, ha nem vigyázol magadra, eltaposnak.
Mi következik ebből? Szerintem az, hogy vérmérséklettől függően mindenkiben kialakul valamilyen védelmi reakció. Ez általában az agresszió.
Nem azt fogod nézni, hogy mi a helyes, hanem azt, hogy mi a célravezető. És ha rövid távon gondolkodsz, akkor a célravezető megoldás bizony az agresszió. Az tud kivenni az adott - sokszor életveszélyes - helyzetből.
Ehhez egy adalék: az amerikaiaknál le van írva jogszabályban, hogy ha rád nyitja valaki az ajtót, akkor ráüvölthetsz. A kiérkező rendőr ezt nem fogja agresszív cselekedetnek tekinteni. Ahogy az is le van írva, hogy ha mondjuk csinál egy jobbhorgos veszélyeztetést, akkor is ráüvölthetsz. Ezt sem fogják az agresszivitást jelképező cselekedetként megítélni.
Miért van ez így? Mert ilyen szituációkban ez az elvárható viselkedés. Emberek vagyunk ugyanis.
Visszatérve az én/önvédő dolgokhoz: van más módja is az önmagad megvédésének, mégpedig az, hogy átgondolod a közlekedésedet. Én azt vettem észre, hogy amióta nem sietek, kevesebb az ilyen szitu. A lassabb közlekedéssel egy 20 perces út esetében majdnem egészen 5 perccel később érek oda. Hát nem megéri? Cserében viszont zéró veszélyes szitunak tettem ki magamat és még az idegeim is kisimultak közben. Van időm nézelődni és élvezni a bringázást.
Szóval ha valaki nyomja, hát nyomja csak nyugodtan. Én magam slowrider (~lassan vezetek) vagyok, javaslom mindenkinek a váltást! Annál is inkább, mert ez is egy énvédő reakció, csak hosszútávon sokkal hasznosabb, mint az agresszió. És itt főként a bringások megítélésére gondolok. Nem jobb kép az a bringásokról, hogy szépen kényelmesen tekernek, annak is megadják az elsőbbséget, akinek nem jár és a mások hülyeségén csak mosolyognak? Szerintem de.
Mielőtt idealistának neveznétek, egy másik adalék:
Amikor tekersz, tudomásul kell vegyed, hogy ÁTALAKUL a szervezeted kémiája. Eleve agresszívebb leszel, hangosabban szólsz és bizony az adrenalin miatt egészen másként reagálsz le dolgokat. Ezért van az időgép effektus, azaz hazaérve, vagy másnap üldögélve ha átgondolod, magad sem érted, miért is csináltad azt és miért úgy.
A megoldás?
Szerintem egyetlen megoldás létezik, mégpedig a ZÉRÓ kommunikáció. Én ezt úgy csinálom, hogy láthatatlannak és hallhatatlannak gondolom magamat, így semmi értelme, hogy üvöltsek az autóssal, hiszen úgysem lát és úgysem hall.
Ha egyébként ezt a láthatatlan ember dolgot játszod, egyben járulékos haszonként megkíméled magad az olyan helyzetektől, hogy "aszittem, észrevett".
Tehát bármi történik, SENKINEK, SOHA, SEMMIT nem kiabálsz, nem mutogatsz és például nem versz a kocsi tetejére.
Akár hiszitek, akár nem, működik. Kívülről hűvös nyugalomnak látszik az ilyen, ami nyugtatólag hat a másik félre is.
Szóval ne népneveljetek, ehelyett szépen kényelmesen, élvezve a bringázást, mások helyett is vigyázva közlekedjetek.
Ha pedig valaki száguldozni szeret, válasszon hozzá jobb terepet. A körút, de nagyjából egyébként úgy egész Büdipest erre nem jó terep.

2010. március 28., vasárnap

Készül a bringautánfutó

A bejegyzésnek az is lehetne a címe, hogy elkészült, hiszen gyakorlatilag szerkeszetkész, azaz akár használni is lehetne. Persze vannak rajta még pepecselős munkák, és gyanítom, hogy ezek még 10 munkaórát elvesznek. Duván ennyi van benne eddig, szombaton reggel fél tizenegytől este tízig csináltuk, kisebb szünetekkel. Írom a részleteket és nyomom a képeket.
Most itt tartunk
Minek nekem bicikliutánfutó? Mint írtam, életmódot váltottam. Az életem egy jelentős részét teszi ki a sport és a mozgás, ezen belül a bicikli. Úgy is mondhatnám, hogy ha programban gondolkodok, a kerékpárral kapcsolatos dolgok jönnek elő először. Sok biciklivel kapcsolatos dolgot tervezek tehát, az idei tavasz-nyár-ősz ilyenekkel lesz tele. Az egy dolog, hogy én mostanában bringával megyek bárhová, de nem várhatom el mindenkitől, hogy fanatikus legyen. Így aztán azt vettem észre, hogy a feleségem, barátaim kevésbé élvezik a velem való bringázást és ennek két oka van. Az egyik, az általam kényelmesnek ítélt tempó. Másoknak ez túl gyors, de ha lassabban megyek, akkor meg engem idegesít a 90-es pulzusom. A másik ok a sok csomag. Nem mindenki szeret ugyanis egy fél háztartással a csomagtartón bringázni. Mi a megoldás? Majd viszem én a csomagokat. Így talán engem majd eléggé visszafognak és a többiek tehermentesek.
Nézegettem én az utánfutókat és meg is engedhetném magamnak, hogy megvegyek egyet, de elvből nem adok 40 ezrest valamiért, aminek az anyagára ennek a tizede és munkadíjjal és egyéb járulékos költségekkel - szerintem - kihozható az egy negyedéből a cucc. Ráadásul én monoportert szeretnék, azaz egykerekest, ami pedig abból nekem tetszik, azt egy százas környéki dollárért láttam a neten. Nannnne!
Így aztán megbeszéltük Walton barátommal, hogy mivel ő ügyes a vasak terén én meg lelkes vagyok, nekiállunk és megcsináljuk mi, ketten. A dolog mellett szól még, hogy alapvetően élvezzük egymás társaságát, a feleségek is csípik egymást, így egy nagyon jó kis szombati program volt kialakulóban. És annak is sikerült.
Ez már elég nagy...
A koncepció? Én magam olyan fajta vagyok, hogy meg szoktam álmodni dolgokat. Ha valami nem akar összeállni a fejemben, akkor alszom rá egyet és az esetek többségében éjjel beugrik a megoldás. Így volt ez a bringával kapcsolatban is, hiszen nem nagyon tudtam, hogyan is lesz a szerkezete. Aztán olvasgattam, nézelődtem és a körvonalak már megvoltak, már csak a fő szerkezeti elem, mégpedig a csukló hiányzott. Ez ugyanis csapágyazott, túl nagy macera darabokból összehozni.
A forgó a lényeg...
Megálmodtam. Így tegnap reggel már úgy mentem Waltonhoz, hogy tudtam a megoldást. A legegyszerűbb, ha az ember egy selejtes bicikliből kivágja a kormánycsapágyat, fejtetőre állítja és azt  építi be. Mivel a fő probléma megoldódott, nekiállhattunk a kivitelezésnek.
A szükséges anyagok? Azt találtuk ki, hogy 20x20-as zártszelvényből lesz a váz. Ez már elég erős, de még elég könnyű. A hátsó keréknek én egy 20 colos (kemping bringa) kereket gondoltam ki, ebből minden rendes házban van néhány a sufniban. Volt is. Az anyagok ára előzetes kalkuláció alapján bőven az 5000 HUF alatt van, ezidáig nem értük el még a kétezret sem, de akinek nincs otthon megfelelő kereke és selejtes bringája, annak ezek plusz költségeket jelentenek. És persze a szerszámok kopása és az elhasznált flex-korongok, hegesztőpálcák... a végén - mármint, ha teljesen kész lesz -majd csinálok egy számvetést forintra pontosan.
A legfontosabb megkötés és talán egyben az egyetlen az volt, hogy az utánfutót össze lehessen csukni és a keréknél (amelyet ugye nem tud az ember összehajtogatni) ne legyen nagyobb. A cél, hogy egy átlagos autó csomagtartójában elférjen összecsukva, ne kelljen a tetőcsomagtartóra feleszkábálni. Emellett - mivel én panelben lakom - cél volt az is, hogy a hálószobában a francia ágy alá beférjen, a pincébe ugyanis az ember olyat nem tesz, amit szeretne megtartani magának. Legalábbis itt, a tizenháromban... Egyszóval az öszecsukhatóság a szempont és a kerék mérete, amely a gumival együtt 540 milliméter átmérőjű. Így találtuk ki, hogy a rakfelület legyen 550x550 milliméteres. Ez azért előnyös még, mert a bicikli kormányszélessége is ekörül van, így oldalra sem lóg ki. Tehát ahol elfér a kormány, ott elfér az utánfutó is.
Az első villa még hajlított
Hajlítással töltöttük a legtöbb időt és nem is sikerült túl jól. Le kellett ugyanis gyártani egy célszerszámot, amivel meg tudjuk hajlítani a két villát, tehát azt, amivel a bicikli hátsó tengelyéhez kapcsolódik az autánfutó és azt, amibe az utánfutó hátsó kereke belekerül. Utólag már azt javaslom mindenkinek, hogy inkább a kormánycsapágy miatt amúgy is szétvágásra ítélt bringa alkatrészeit használja fel, a kátsó villa tökéletes az utánfutó első villájának, az első villa pedig a hátsónak. Mi elszórakoztunk vagy két órát a célszerszám legyártásával és nem lett túl szép a hajlítás sem. Persze ehhez hozzá kell tenni, hogy mindketten túl igényesek vagyunk, a legtöbb ember nem látja meg azt a néhány milliméteres asszimmetriát. Mindenesetre az első villa meghajlítása akkor a szívás volt, hogy a hátsót inkább nem is hajlítottuk, hanem két darabból odahegesztettük.
A hátsó villa
Az egyik molyolós meló a biciklihez kapcsolódás megvalósítása volt. Ugyanis olyan megoldás kell, ami nem tud függőlegesen nyetleni, viszont kell legyen forgáspontja, hogy a viszonylag hosszú jármű ne feszüljün a dimbes-dombos úton. A megoldás a bicikli hátsó tengelyéhez és a sárvédő és csomagtartó számára kialakított vázfuratokhoz 3 ponton csatlakozó közdarab lett. Ez maga akár fenn is maradhat a biciklin, ez egyben az utánfutó leoldásának pontja is. Ha az utánfutót egy másik bringára akarjuk áttenni, akkor csak ebből a közdarabból kell legyártani az arra a biciklire valót. Az utánfutó ehhez két csavarral kapcsolódik, amiket meg lehetne oldani silent blokkokkal is, de mi két kontraanyás, 6-os csavarral csináltuk meg egyelőre, ugyanis túl sokat nem fog forogni, Majd zsírozzuk rendesen.
A rögzítés a villához így elég erős
A legnagyobb erőkar középen van, ezért a nagy súlyokat az utánfutó kerekének tengelyéhez lesz érdemes pakolni. Ezért aztán a rakfelületet meghosszabbítottuk hátrafelé, a hátsó villa irányában. Az utánfutó kerekét majd eltávolítható sárvédő borítja, de simán fel lehet rá szerelni egy csomagtartót is, arra aztán lehet pakolni nyugodtan, csak az egyensúlyra kell figyelni.
A kerék mellé is lehet majd pakolni
Szóval a szerkezet kész, a burkolatok hiányoznak még. Szerencsére Walton barátom a műanyagokkal is ügyesen bánik, így gyanítom, hogy gyönyörű fekete műanyag raklap kerül majd a keretre. Oldalra néhány rögzítőszemet odavarrunk még, hogy a csomagokat könnyen le lehessen fogatni gumipókokkal.
A projekt húsvét után fejeződik be, a Critical Mass bringás felvonuláson megnézheti bárki, mert naná, hogy kiviszem...
Szerk: Sajnos most látom csak, hogy a CM és a Balatonkör egyidőben kerül megrendezésre. A Balatonkörre viszont már több barátommal együtt beneveztem, úgyhogy oda megyek, nem a CM-re 24-én. Azért a kész utifutiról majd teszek fel képeket és lebloggolom a tapasztalataimat is....

2010. március 11., csütörtök

Hó vót, hó nem vót...

Érdekes egy telünk van. A múlt héten már tavaszi kabátban és egy szál pulcsiban jöttem bringával dolgozni, a nap sütött és az élet is sokkal szebb volt. Most meg esik a hó.
Hogy ho'? Há' itt, Budapesten is.
Ígérik, hogy ez a tél utolsó rohama, és majd mi, azaz Sándorjózsefbenedekek meghozzuk a meleget. Jövő héten.
Az ígéret szép szó... Nos, én meg azt ígérem, hogy nem szállok le a bringáról. Tőlem eshet a hó, de akár a jég is, ezentúl én bizony bringával jövök akkor is.
Persze könnyen ígérem, hiszen 3 perc nem egy nagy idő, akár rövidgatyában is meg lehetne tenni. De akkor is, a hozzáállás a lényeg.
A télen, karácsonyig nyomtam a pedált, de akkor jöttek a szabadságok, januárban pedig munkahelyet váltottam és elkövettem azt a hibát, hogy nem ültem vissza a bringára azonnal. Na, ilyen hibába nem esem többet. Egyszerűen nem tudtam, mi is hiányzik az életemből egészen addig, amíg az első tavaszi napon újtra rá nem ültem a drótszamárra.
Az esethez hozzátartozik az a tény is, hogy itt, az új munkahelyemen a bringatároló nem fedett. Van, persze csak olyan, amihez a kereket lehet hozzálakatolni. Szerencsére pont a biztonságiak bódéjával szemben így rálátnak. Az viszont tény, hogy esőben és hóesésben az ember nem szívesen hagyja ott a biciklit. Még az olcsóbbikat sem, nemhogy a drágát. Erre ma kitaláltam a megoldást: az irodaépületben én a másodikon lakom, és van hátsó lépcső. A biciklit hónam alá kaptam, a folyosón pedig elfér az irodaajtóval szemben. Nem akadályoz senkit, mert a folyosó elég széles. A jelenlétemet, így konkrétan a bringázást viszont szépen hirdeti. A főnököm látta, meg is jegyezte, hogy szép bringa és ezt tényleg nem szabad kinnhagyni a télbe-hóba. Ezt vehetem olybá, hogy nincs ellenére, hogy felhoztam. Mondjuk ismerve őt, gondoltam, hogy így lesz...
Szerkesztés:
Időközben bekopogott az irodámba a szekuritáté, hogy a biciklit ide felhozni nem lehet.  Isten látja lelkemet, én próbálok pozitív lenni, de így...
- Szóval miért hozta fel a biciklit?
- Mert sokba került és a biciklitároló nem fedett.
- De ezt így nem lehet.
- És mi tiltja?
- Hát a beléptetési utasítás.
- Abban nincs bicikli, csak gépjérmű, azaz, hogy azzal miként lehet bejönni...
- De ott a kapunál a biciklitároló...
- Ami nem fedett és mellesleg a sárban lehet csak megközelíteni, mert ügyesen a fűre rakták, amit persze a biciklisek kijártak, így ma már sár...
- Örüljenek neki, hogy van egyáltalán bicikli tároló. Ha ez nem felel meg, nem kell bibciklivel járni...
Ezek után a biciklit behoztam az irodámba, holnap meg jövök a retekkel, azt otthagyom abban a szar tárolóban, amit megint valaki olyan csinált, aki SOHA nem járt biciklivel...
Na mindegy, én ezentúl is bringázom.
Furcsán ismerős érzés fogott el, hiszen nagyon jó látni naponta többször is, ahogy ott vár a canga. Ott vár a szabadság...
Nem tudom, hol volt a hiba a képletben, de valószínűleg egyszerűen elfelejtettem, milyen jó is tekerni és milyen szabadságot is jelent. Helyesebben nem elfelejtettem, hanem kiment a fejemből.
Hát most visszajött.
Úgyhogy hó vót, hó nem vót, én bizony bringázom.

2010. március 9., kedd

Mit bír el a bringa...

Mostanában én járok bevásárolni. Eleinte nem szerettem, de mára valóságos kis szertartássá vált, hogy felpattanok a bringára és a Lehel piacon jól bevásárlok. Különösebb előkészületet nem igényel, hiszen a cangán van csomagtartó és örök tartozéka az U-lakat is. A Lehel sarkánál van is egy jó kis fedett bringatároló, mostanában már nem csak az én bringám árválkodik ott, egyre többet látok.
Amiért ezt a bejegyzést elkezdtem megírni: a kis feleségem összeírja nekem egy cetlire, hogy mit is szeretne, én pedig az alapján vásárolok. A dologgal csak annyi baj van, hogy a cetlin 10 sor valójában lehet akár több kiló is. Íga aztán a múltkor a bevásárlás végén döbbentem rá, mit bír el egy bringa minden speciális előkészület nélkül.
Az első dolog, hogy munkából mentem, így nálam volt az aktatáskám, benne egy laptop, iratok, kütyük (mindenféle nélkülözhetetlen techshit). Így aztán a csomagtartó eleve foglalt volt, ugyanis a táska terpeszkedett rajta.
Ennek ellenére sikerült felpakolni a bringára: 10 narancsot, tíz almát, egy kiló banánt, egy vekni kenyeret, 30 deka gépsonkát, egy adag kínai kaját (levessel és másodikkal),30 deka mandulát, ugyanennyi vörös áfonyát és ugyanennyi aszalt szilvát, vecsési káposztát egy százasért, zellert (gumóstul),erdélyi szalonnából egy 4x20 centis darabot, 1 liter tejet, 4 kefírt, 30 deka sajtot.
Ennyire emléxem hirtelen.
Mindehhez egy szakadék gumipók kellett, a csomagtartó két oldalán lelógatva szépen elvoltak a táskák magukban.
Szóval ha kocsival megyek, akkor egy 500-as a benzin.
Ha gyalog megyek, akkor fél óra oda-vissza (plusz a bevásárlás) és emellett lehet, hogy mire hazamegyek, elhagyom a t..
Így viszont elegánsan, 5 perc alatt hazagurultam és csak otthon vettem észre a cetlin a megjegyzést: csak amennyi felfér...
Csodálkozott is az életem párja, hogy mindent hoztam és még mosolygok is.
A bringa bírja, én meg a bringát bírom...

2010. február 23., kedd

Tavasznyitó

Hát megtörtént végre. Vasárnap a szikrázó napsütés kicsalt az utcára. A párom megkért, hogy piacozzak kicsit, úgyhogy elővettem a piacos bringámat és jól bevásároltam.
Nagyon élveztem. Arra jöttem rá, hogy a bringázásnál egy szabály van: csinálni kell. Ha az ember elkezdi, már viszi magával a lendület. A három sebességes agyváltó bőven elég.
Hétfőn este meghívott magához az egyik régi barátom, és egyszerűen nem volt kedvem kocsiba ülni és átszivárogni a városon. Úgyhogy elővettem az alfa bringámat és kitekertem Kőbányára. Éjjel volt amikor hazaérkeztem, de a jóleső fáradtság azonnal segített elszunnyadni.
Hétfőn délelőtt még némi magánnyomozást folytattam az új munkahelyemen, hogy miként is lehet behozni biciklit és hová lehet eltenni biztonságosan.
Nem egyszerű a dolog, mert a magángépjármű behozatalára van engedély, de a bringa ugye nem gépjármű. Mindenesetre a gyári számot leadtam, így a szekuriti tudja ellenőrizni, hogy nem lopom éppen a biciklit, hanem simán megyek haza.
Egyébként 07.35.30-kor indultam otthonról és 07.38.08-kor száltam le a cég előtt. A lakatolással együtt - és a némileg értetlenkedő szekuritáté ellenére - 07.44-kor már az irodámban voltam.
Sajnos a bringatároló nem fedett, így esőben szíííjjjelázik a bicikli. Mindenesetre majd a szekurittyentők főnökével megbeszélem, hogy jobb lesz nekem egy fedett, de eldugott hely valahol. A bringatároló egyébként az a tipikus fajta, amelyiket olyan alakított ki, aki SOHA életében nem használt még biciklitárolót. Nem lehet, csak kereket hozzálakatolni. Még szerencse, hogy egyrészt a Retekkel jöttem, így nem féltem, másrészt őrzött területen van. így viszonylagos biztonságban.
Azt sajnos érzem, hogy hiba volt Karácsony előtt leszállni a cangáról, mert tegnap Kőbányára menet és vissza nagyon éreztem, hogy gyöszös vagyok. Így pedig a Balatonkerülés elég gázos lesz április végén... Na mindegy, addig van még idő hogy újra felszívjam magam és felkeményedjek.
Örömmel vettem tudomásul, hogy a punnyadós tél ellenére mindössze 3 kilót szedtem vissza, azt pedig simán lenyomom két hét alatt, ha a jó időben kicsit többet lehet majd mozogni.
Szóval ezennel a tavaszt megnyitottnak tekintem. Annál is inkább, mivel ma is hét - nem is -, nyolcrét süt a nap, és délutánra már tízenfokokat mondanak.