2012. augusztus 27., hétfő

Még csodásabb bringázni

A csodabringás blogom - mint azt remélem észrevettétek - a kerékpározás napos oldalát hivatott bemutatni. Azért indítottam, mert akik bringázásról írnak, azok többnyire tele vannak keserűséggel. Nem mondom, hogy nem joggal néha. És írják is le a bánatukat, de én magam annyi mindennel kapcsolatban szoktam keseregni - jellemhibám ez -, hogy a bringázással kapcsolatban nem vagyok hajlandó.
Egyszerűen nem vagyok hajlandó meglátni benne a rosszat!
Ehelyett a bringázás pozitív oldaláról szeretnék nektek írni és remélem, ez sikerül is.
Nos, a rövid bevezető után hadd írjak arról, aminek ma pont örülök.

Változott a KRESZ. 
Több ponton is, de a bringázást is keményen érinti a változtatás és azt kell mondjam, hogy pozitív irányban.
A járművezetés személyi feltételei változtak, mégpedig úgy, hogy a kerékpárosoknak szabad inni annyi alkoholt, ami nem befolyásolja a jármű vezetésére képes állapotot. 
Az új KRESZ ugyanis úgy fogalmaz, hogy járművezetésre képes állapotban kell lenni, de a jogszabály 4§ (1) c, pontjában rögzített, "zéró tolerancia" nem vonatkozik a kerékpárosra, ha nem főútvonalon kerékpározik.
Persze jönnek a negatív megjegyzések azóta, hogy klafa, mert "több lesz a részeg kerékpáros", de hadd hangsúlyozzam, hogy a járművezetésre képes állapotnak meg kell lennie. Azaz, aki matarészeg, az ezentúl sem kerékpározhat.
Azt is hadd hangsúlyozzam, hogy az alkoholt fogyasztókkal senki nem találkozhat főútvonalon, azaz ha az ember megiszik egy pohár sört, vagy kettőt, vagy akárhányat - amennyit a szervezete úgy elbír, hogy a járművezetésre alkalmas állapotban marad - akkor kis utcákon, vagy a borospincétől, földúton simán hazatekerhet.
Ahogy nagyapáink (meg nagyanyáink) tekertek is hazafelé évszázadokon keresztül.
Van ennek veszélye? 
Naná, mindennek van veszélye, hiszen a magyar honpógár hajlamos a szelektív jogalkalmazásra, azaz ami neki kellemetlen, azzal nem törődik. Biztosan lesznek félrészeg hülyegyerekek, akik a főútvonalon csalingáznak, de remélem ezeket úgy megb.... izé, megbünteti a rendőr, hogy egy életre elmegy a kedvük a dologtól. Ők lesznek kevesebben.
A zéró tolerancia kerékpáros irányba enyhítésének lényegét és jóságát abban látom, hogy mi, akik épeszűek vagyunk - azaz remélem a többség - ezentúl életvitelszerűen művelhetjük azt, hogy elugrunk egy sörre a haverokkal BICIKLIVEL. Szokásunkká válhat ez. Életformává. Legálisan.
Mesélik mások - mert én ilyet ugyebár soha nem csináltam még -, hogy voltak olyanok eddig is, akik megittak egy-két sört és ezután hazakerekeztek. Ezek az "olyanok" mesélik azt is, hogy egy-két sör, vagy föccs elfogyasztása után az ember - meg az ember lánya - simán haza tud tekerni és semmilyen hatással nincs ez a biztonságos bringázásra. És ezek az "olyanok" mesélik azt is, hogy tekerés közben sokkal hamarabb ki is megy az emberből egy sör. Én meg hiszek az "olyanoknak"...
Összegezve tehát VÉGRE a magyar jogalkotás a valós életet követi és ha kicsi lépést is, de tettek a normális, félelem mentes közlekedésért, az agyonszabályozott baromságok ellen.
Csak így tovább!

A másik örömködésem szintén a KRESZ változásából fakad, mert a kerékpárosokra vonatkozó 54.§ is változott és így mostantól a kerékpáron és a kerékpároson is lehet a lámpa és lehet az a lámpa folyamatosan világító, vagy villogó. Eddig ugyebár az volt a szabály, hogy csak a kerékpáron lehetett lámpa és az csak folyamatosan világíthatott, nameg csak egyszerre kapcsolható lehetett. 1975 óta volt ez így, amikor a LED még sehol nem volt és senki nem sejtette, hogy kettő ceruzaelemmel 200 órákat világító lámpát lehet majd kapni potom pénzért. Mégis kötöttük sokáig magunkat az együtt kapcsolható lámpához, amit sokan úgy értelmeztek, hogy a kapcsolásnak kell egyszerre történnie, miközben az a szabályozás csupán arra vonatkozott, hogy nem lehet egy színváltós lámpád, amit néha előre fehérnek, néha meg hátra pirosnak használsz. Ez a lámpa ráadásul nem villoghatott, tehát egy dinamóról meghajtott első pilács megfelelt, míg egy bivalyerős villogó nem. 
De ma már mindegy, vége ennek a barom megkötésnek is és az ember végre használhatja a sokkal jobban észlelhető villogóját is. És ez is jó!

Azt is írja a vonatkozó szakasz, hogy fényvisszaverőt is el kell helyezni. Emiatt egyesek azonnal aggódni is kezdtek, mert a szövegből szerintük nem egyértelmű, hogy előre fehér, hátra piros fényvisszaverő kell-e (amúgy nem), vagy simán egy akármilyen fényvisszaverő elég.
Hadd segítsek magyaroknak, magyarul olvasni! A mondat így hangzik, ha nem tördeljük pontokba:
"A kerékpárral éjszaka és korlátozott látási viszonyok között abban az esetben szabad közlekedni, ha a kerékpáron vagy a kerékpároson előre fehér-, hátrafelé piros színű, folyamatos vagy villogó fényt adó lámpát és fényvisszaverőt helyeztek el, és lakott területen kívül kerékpáros fényvisszaverő mellényt (ruházatot) visel."
Értelmezzük együtt: a kerékpárra kell tehát előre fehér és hátrafelé piros színű, folyamatos vagy villogó fényt adó lámpa.
És itt vége a gondolatnak.
Új gondolat: kell még fényvisszaverő. Nem piros vagy fehér és nem folyamatos, vagy villogó fényű (ilyen ugyanis nincs is). Az előre fehér, hátrafelé piros színű és a folyamatos vagy villogó jelzők a fényt adó lámpára vonatkoznak, a fényvisszaverőre nem. A fényvisszaverőre vonatkozó előírásokat ugyanis nem a KRESZ, hanem jelenleg a 6/1990 (IV.12.) KÖHÉM rendelet tartalmazza. Ennek a rendeletnek a 116. § írja elő, hogy a kerékpárt mivel kell felszerelni.
Azt írja, hogy hátra KELL egy, vagy kettő darab piros fényvisszaverő (nem prizma, fényvisszaverő), amellyekkel szemben az az előírás, hogy nem lehetnek háromszög alakúak, ha kettő van, akkor szimetrikusan kell azokat elhelyezni és tiszta időben, távolsági fényszóróval 150 méterről megvilágítva láthatónak kell lenniük.
Legalább az első keréken, legalább egy darab, borostyánsárga színű fényvisszaverőt kell elhelyezni, amely mindkét oldalról látható kell legyen. Itt már szerepel zárójelben a kerékprizma, de mivel zárójelben van, én úgy gondolom, hogy csak példa. Tehát, ha olyan fényvisszaverőt teszel az első kerékre, amely borostyánsárga és mindkét oldalról látszik, kielégítetted az előírást.
Ugyanez a rendelet írja, hogy a kerékpárt fel SZABAD (tehát nem kötelező) szerelni elöl fehér, oldalt borostyánsárga fényvisszaverővel és a pedálokon elhelyezett borostyánsárga fényvisszaverővel.
Ezen kívül a rendelet előírja azt is, milyen távolságban lehetnek a fényvisszaverők az úttesttől.
A rendelet nem tartalmazza a bicikligumi oldalába gyárilag beleillesztett fehér csíkot, így elvileg az szabálytalan. Ahogy a fényvisszaverő festékkel lefestett bicikli is, ha nem borostyánsárga. Ugyanis oldalra csak borostyánsárga fényvisszaverő mehetne.
Mindenesetre éjjel valami ilyesmit kell látnia az autósnak:

Persze azért is célszerű előre fehéret, hátra pirosat oldalra meg sárgát elhelyezni, hogy az autós azonnal tudja, melyik irányba mész éppen. 
A lényeg és a jogalkotó célja az, hogy ha valami történik a lámpával és nem ad fényt, legalább legyen valami, ami visszaveri a többi jármű fényét.
Csendben jegyzem meg, hogy valószínűleg hamarosan fog változni ez a KÖHÉM rendelet is, hiszen ebben még mindig úgy van a lámpa, hogy annak együtt kapcsolhatónak kell lennie, ami meg baromság a biciklikre szerelhető és nagyrészben manapság szinte kizárólagosan használt, elemes villogók esetében. A rendeletben nincs benne a fényvisszaverős oldalú gumi (szinte már csak ilyet lehet kapni) és olyan baromságokat tartalmaz, hogy a kerékabroncstól 10-15 centire lehet csak a prizma, ami megint baromság és felesleges kukacoskodás.
A legtöbb lámpa egyébként olyan, hogy beléjük van építve a prizma. Egyszerű a dolgunk: ilyet kell vásárolni. De - ahogyan a képen is látszik- a kerékpár tökéletesen láthatóvá tehető párszáz forintnyi matricával is. Jut eszembe, van erről videóm is. Íme:



Aki bebizonyítja nekem, hogy pár küllőprizmától jobban látható a bicikli, annak kezet csókolok azonnal. Szóval szerintem az ilyen matrica is megfelel, négyzetmétere egy ezres, egy négyzetméter 10-15 biciklire elég, ha azt szeretnénk, hogy a világűrből is látsszon a bicikli... Gondolat vége.
Egyébként a végére még annyit, hogy a KÖHÉM rendelet ellentmond a KRESZ-nek annyiban is, hogy a KRESZ szerint ugyebár lehet a lámpa a kerékpároson is mostantól, azt meg megnézem, hogy akkor hogyan lesz 90 centiméter alatt. A KÖHÉM rendelet ezt is szabályozza, ugyanis. Röviden tehát, a KÖHÉM rendeletet is át kell írni hamarosan. Majd szólok, ha megtörtént ez is...

Új gondolat: lakott területen kívül fényvisszaverő mellény (ruházat) viselése kötelező éjszaka és korlátozott látási viszonyok között. Azaz, ha az én bringás kabátomra eleve rá van varrva a fényvisszaverő csík, senki nem kötelezhet mellény viselésére.
Utóbbinak azért is örülök, mert bár tisztelem a kukásokat, a kukásmellényt kifejezetten rühellem és a kerékpárosok megbélyegzésének tartom a viselésének előírását. Olyan intézkedésnek, amivel egyértelműen és láthatóan azt akarják sugalmazni, hogy aki kerékpározik, az veszélyben van, arra nagyobb figyelem kell, mert elmeháborodott. Emellett a mellénybe az ember beleizzad, viselése kényelmetlen. Úgyhogy kukásmellényt én eddig sem hordtam, mostantól meg szerencsére nem is vagyok köteles. És ez jó.

Én magam egyébként telhetetlen vagyok, úgyhogy nagyon szívesen látnék egy olyan módosítást is, amelyben megengedik, hogy arra alkalmas ülésben szállíthassam mondjuk a 10 évesnél idősebb utasomat is és nem kellene azért triciklit vagy tandemet vásárolnom, hogy a feleségemnek ne kelljen hazagyalogolnia a strandról, vasútról, buszról, hanem úgy, ahogy a filmeken, az ember simán elmehetne elé biciklivel és szállíthatná akár őt is. Ilyenkor úgy sem megy az ember gyorsan, teljesen ártatlan az ilyen megoldás. 
Az életérzés viszont, amikor a szél fütyül a füled mellett és akit szeretsz, az beléd kapaszkodik és átöleli a derekadat... na ezt veszi el tőlünk egy hülye szabály, amit azért hoztak, mert valaki odafenn fél a biciklizéstől. Jelenleg a 3 éves gyerekedet - aki sem kapaszkodni, sem leugrani nem tud, ha baj van - jogszerű szállítani, a 12 éveset meg nem. De melyik a biztonságos?

Vagy tegyük fel, hogy nyáron a folyóra kimehetnének úgy is fürödni a tizenéves srácok és lányok, hogy egymást viszik a biciklin... Csináltuk mi is és mégis élünk mindannyian. Estünk el a mezőn, hajtottunk bele a kukoricásba, de röhögtünk rajta... Ebben ugyanis nincs semmi veszélyes, ha az ember észnél van. És persze lassan megy.

És még sorolhatnám... Bízom benne, hogy eljön az az idő is, amikor  kerékpározni újra az élet természetes része lesz és rádöbbennek odafönn, hogy teljesen felesleges agyonszabályozni és azzal agyonverni ezt az életmódot, élvezetet.

Addig meg mindenesetre mostantól a szokásos ruházatomban felülök a biciklimre, elmegyek a barátaimmal megnézni egy meccset egy árnyékos sörteraszon, ahol iszunk egy-két-három sört/fröccsöt, majd hazatekerek. És nem szólhat rám senki. Ennyi.
És ez jó.
Ha nem hiszed, próbáld ki!

2012. június 21., csütörtök

Mi a fontosabb?

Megint előre szólok, hogy nem a szemrehányás és nem a magunk dicsőítése a cél. Csupán gondolatot szeretnék ébreszteni benned és meggyőződni arról, hogy amit én gondolok, az vajon helyes-e. Illetve, nagyon érdekel a háttér, a miértje a dolognak.

Szóval, ahogyan azt egy videóban is megörökítettem, idén részt sikerült vennünk a Kittenberger kerékpáros emléktúrán. A videót itt nézheted meg:

De nem ez a lényeg, tényleg csak a videó eleje a fontos. Ott látszik ugyanis, hogy hányan vettek részt ezen a túrán. Maradjunk annyiban, hogy sokan, vagy százan biztosan.
Ami az elgondolkodásomnak és a felvetésemnek a lényege, hogy ezen emberek szinte mindegyike elhaladt amellett a fa mellett, amelyen az egyik korábbi írásomban (ide kattintva olvashatod)szereplő macska nyávogott keservesen. Ő volt az:
A helyszín egy igen húzós emelkedő tetején található, így aki itt elhaladt, az lassan kellett menjen. Azaz hallani kellett, ahogy ez a szerencsétlen macska szenved.
Megállt valaki? Próbált segíteni valaki?
Igen, mi ketten, akik gyakorlatilag a mezőny szinte legvégén kerekeztünk. Nagyjából öten voltak mögöttünk, közülük hárman el is mentek mellettünk, miközben azon tanakodtunk, hogy hozzuk le a macskát a fa tetejéről. Ismétlem, Őróla van szó:
Megállt valaki megkérdezni, miben segíthet? Szerinted? Az előttünk elhaladó 90 ember közül megállt bárki is?
Szóval az elgondolkodásra alkalmas felvetésem lényege a címben is szerepel.
Miszerint: mi a fontosabb Neked?
Hogy befejezz egy hülye biciklitúrát valahol a századik helyezés környékén és kapj egy retves oklevelet, vagy az, hogy egy halálra ítélt állatot esetleg megsegíts.
De továbbmegyek. A mindennapos biciklizéseid során Neked mi a fontosabb? Hogy odaérj hamar, hogy úgy legyen, ahogy eltervezted? Vagy esetleg megállsz és segítesz? Defekt, esés, eltévedt turista? Nálad hol a határ? Mikor állsz meg?
Mi a pszichológiai háttere annak, hogy egy keservesen nyávogó, zabálni valóan édes kölökmacskának, akit lehet is látni a fa tetején, nem állt meg senki? Hogy van ez? Ismétlem, róla van szó:
És arra is kíváncsi lennék, hogy hogyan rendezi le magában az, aki el tud menni dolgok mellett? Hogy alszik este? Nincsen ilyenkor lelkiismeretfurdalása? Vagy nincsen lelke? Nem hinném...
Abban bízom, hogy az esetek legtöbbjében azt gondolja, hogy majd MÁSVALAKI segít. Biztosan lesz majd valaki.
És ha nem? Akkor mi van?
Átgondolja ezt más is? Érzi ennek a súlyát más is?
Vagy a hétköznapok annyira elfásítanak minket, hogy ennyire megemelkedett az ingerküszöb? Már el sem jut az agyunkig egy ilyen dolog?
És mi a következő lépés? Az út közepén sétálgató kisgyereket se fogjuk kihozni az autók közül? Eljutunk odáig mi is, hogy inkább továbbhajtunk egy balesetnél, minthogy segítsünk?
Hogy van ez?
Szerinted?
Nem hat meg két ilyen szem?
Magyarázzátok el nekem légyszi, hogy én vagyok túl érzékeny, vagy a világ túl érzéketlen?!?!
És hogy mindez miért pont a csodabringás blogomba került?
Mert a körülmények ellenére ez a macska konkrétan a bringatúrának köszönheti az életét. Ha nem bringázunk arra, ma már halott lenne. Ha érzéketlenek vagyunk, ma már halott lenne.
Így meg reméljük, szép hosszú életet fog élni még akkor is, ha a kilenc életéből egyet potenciálisan ellőtt erre a menekítési akcióra. Maradt még nyolc...
A képeket egyébként tegnap készítettem. A macsek kiheverte már a traumát, jókedvű, életerős kandúr. A sebei begyógyultak és nagyon jól érzi magát alkalmi lakhelyén. Gyönyörű cica, némi nemes beütéssel, ami a formáján és a szokásosnál tömöttebb bundáján látszik. Csodájára fognak járni az emberek, ha megnő és valószínűleg nagy sikere lesz majd a szobi macskalányoknál...

De ha már kérdést tettem fel az elején, az én válaszomat azért csak ideírnám. Nevezetesen azt, hogy nálam bizony van fontossági sorrend, amelyben az élet - legyen az emberi, vagy állati, esetleg növényi - védelme eléggé elöl, konkrétan legelöl foglal helyet. És nem hiszem, hogy ezzel különleges lennék.
És ha legközelebb azért áll meg bárki, mert elolvasta ezt az írást, már megérte. Más célom nem is nagyon van vele.
Te meg annyit megtehetsz, hogy továbbosztod. Hogy sok mindenkihez eljusson...

2012. május 14., hétfő

A láthatatlanok klubja

Nem panaszkodom, mert ez volt a célom. Láthatatlanná válni. Szinte sikerült...
Miért volt ez a célom? Különcségből? Önzésből, esetleg pont ellenkezőleg: önzetlenségből?
(Az önzetlenség is önzés, hiszen az ember azon önző indokból önzetlen, mert az neki jó érzés. Azaz önző módon hajszolja az élményt. Filozófiai fejtegetés vége...)
Mindenesetre az én esetemben a különcködés csak azért játszik szerepet, mert ez a magatartás forma nem jellemző. Az én hibám, hogy kilógok a tömegből, de ezt a hibámat örömmel vállalom. Büszke vagyok arra a magatartásra, amit követve az ember a többi embert megpróbálja legkevésbé zavarni. Sajnos - azzal együtt, hogy lasú változás megfigyelhető - PONT az ellenkező jellemző Maóúnikasóún nevelkedett, nagyeszű, hazánkat többségében megtöltő állampolgárokra.
Példák? Vannak dögivel. Csak néhányat sorolok.
Önző az, aki például kutyát tart ott, ahol nem ajánlatos. Érthető a vágy az állat iránt és bennem is él, de legyűröm. Beledöglök, de azért nem tartok kutyát panelben, mert zavarnám vele a többi lakót és nem mellesleg kínoznám a kutyát magát. Persze az önző panel lakó nem így gondolkodik. Neki kutya kell, hát vesz. Aztán telesz*ratja a parkot és minden reggel felugattatja a vele egy blokkban lakó alig kétezer embert. Mert ennyien lakunk egy ilyen, nem kutya sétáltatásra kialakított park körül. Ugyanis egy lépcsőház 32 lakás, lakásonként átlagos magyar csládban 4 ember, épületenként 4 lépcsőház, parkonként 4 épület egyenlő 2048 ember (átlagosan). Hogy ennyi ember kel minden nap (beleértve a hétvégéket is) reggel 5-kor, mert a pudlinak ugatni kell. "Mit csináljon szegény? Ő így beszél." Arról ne is essék szó, hogy az elvileg a gyerek sétáltatásra kialakított parkban nem engedheted el a gyereked kezét és nem biciklizhet kedvére, mert egy-két neveletlen dög nekimegy. És ugyebár nem hiányzik senkinek, hogy a gyereket nyomorékra harapja a hülye gazdája által, minden előírás és jogszabály ellenére szájkosár és póráz nélkül kószáló kutya. Merthogy "Nemkellfélninemharap!" Ha szólsz, Te vagy az állatgyűlölő, összeférhetetlen seggfej. Még nekik áll feljebb.
Tisztelet a kivételnek!
Önző az is, aki cél nélkül motorozgat vagy autózgat. Értem én, hogy szabadság érzés, meg ízirájder, de ezzel együtt páran szintén bekaphatják. Mint mindent, persze ezt is lehet kulturáltan csinálni, de ilyenkor tavasszal jellemzően előkerülnek a "rizs kályhák" és húzzák nekik, mintha muszáj volna. Bizonyára nagyon élvezik egyesek, ahogy üvölt a gép, de mi - a többség - nem élvezzük. Csak hogy tudjátok, kedves kipufogóbűvölő autós és motoros faszfejek: nem vagány, hanem SZÁNALMAS, amikor egy jelentéktelen pöcs azzal akar kitűnni, hogy bőgeti. Röhögnék rajtatok, ha vicces lenne, de nem vicces éjfélkor még azt hallgatni, ahogy húzzátok a körúton. Önző faszkalapok vagytok, ez az igazság. Az persze más téma, hogy jól felkészült rendőrségünk az elsősegély csomaggal van elfoglalva (fontos az is), miközben például olyan bírságot kellene kiszabni ezekre a mások nyugalmát és pihenését tudatosan megzavaró hülyegyerekekre, hogy egy életre elmenjen a kedvük a motorbőgetéstől. Ha már maguktól nem jönnek rá és szép szóból meg nem értenek, akáckaróval meg nem lehet őket leverni a pöcsköszörűről.
És mindez ugyanúgy igaz a tuningkipufgós autókra is. Nem vagány, hanem balfasz dolog azt gondolni, hogy attól több lesz bármiben is az autó, ha nagyobb a hangja. És ha már morcosítani akarsz az autódon: vannak ám olyan megoldások is, amikkel tényleg szép hangja lesz a kocsinak de nem üvölt. Ja, hogy ezek pénzbe kerülnek? Hogy csóró vagy? Akkor ne vagánykodj, bmeg!
Tisztelet a kivételnek!
Önző az is, aki olyan mélynyomót rakat a kocsiba, ami kihallatszik. Nem vagány, balfasz dolog. Azt hiszed, bárki felnéz rád, ha döngeted neki? Azt gondolod, a zene attól szól jobban, ha rezeg a rendszámtábla? Azt gondolod, bárki kíváncsi a szar zenére, amit hallgatsz? Hadd világosítsalak fel: NEM! Nevetséges vagy.
Hogy nekem van-e a kocsiban mélynyomó? Van hát. Arra van telepítve, hogy a zene halkan is szépen, dinamikusan szóljon. Kiegészíti a kocsi amúgy is gyönyörűen megszólaló audióját. De csak benn a kocsiban. Ha éppen olyan kedvem van, hogy megdöngessem magamnak, akkor sem hallatszik ki, nem zavarok vele senkit. Odafigyelek rá. Nem úgy, mint egyesek, akik megveszik a teszkóban a fos kínai szarokat húszezeré', benyomják a csomagtartóba és azt hiszik, ettől jobban szól a cucc. Közben a kocsiban a hangszórók gagyik, a fejegység is egy szutyok. De legalább dübörög a mély. Tudod, ha elmész egyszer egy profihoz, majd ő elmondja neked, hogyan kell ezt és mutat olyan cuccot, ami jól fog szólni. Ja, hogy ez pénzbe kerül? Csóró vagy? Akkor ne vagánykodjál, bmeg!
És ez ugyanúgy igaz az odahaza döngetett házimozira is, de ezekkel az a szerencsés helyzet áll fenn, hogy általában kideríthető, hogy ki az ügyeletes zajkeltő és általában meg is értik a reklamációt, nameg a villanyóra kapcsolója a lakáson kívül van elhelyezve ;) Az persze igaz, hogy amikor házimozit vásárol az eccerű lelkületű honpolgár, azt már nem gondolja át, hogy a panelben négy lépcsőházzal arrébb is hallani lehet majd és nem mindenki szereti, ha a dínók átszaladnak a lakáson. Van nekem is házimozim, de egyszer sem jött fel senki. Valószínűleg azért, mert úgy használom, ahogyan azt kell. Nem este és nem maximum hangerőn.
És az is önző, aki olyan szórakozóhelyet üzemeltet és olyan szórakozóhelyen szórakozik, ahol a környékben lakók nyugalmát zavarja. A probléma az, hogy ő havonta egyszer adja ki a fáradt gőzt, ami szintén érthető igény, de a közelben lakóknak minden napra jut pár barom, aki éppen akkor adja ki a fáradtgőzt. Nem éljük meg viccesnek, ha egy héten ötször nem alszunk, mert valaki megint kurjongat. És visszatérő témaként az sem vicces, ha egy normális szellőző beépítése helyett hajnali kettőkor kinyitják az ablakot és mi úgy halljuk a zenét, mintha mi is benn lennénk a buliban. Persze a szórakozóhelyek üzemeltetői tojnak a környéken lakókra és adott esetben jobban megéri kifizetni a büntetést a hatóságoknak, mint normálisan viselkedni.
Tisztelet a kivételnek!
Önző az is, aki riasztót szereltet az autójába, de nem foglalkozik vele, kiket és meddig riaszt. Minek a kocsiba riasztó, ha úgysem hallod meg? Az hiszed, bárki foglalkozik vele? Azt hiszed, hogy a tolvajt elijeszted? Minket tartasz ébren éjszakákon át, mert a gagyi szar riasztód vinnyog. Azt hiszed, hogy megvédted a kocsidat, ha beleteszel valami olcsó szart? Hadd világosítsalak fel, hogy a tolvaj a hangjából tudja, hogy gagyi és pont azért fogja ellopni. Te magad segíted hozzá az információhoz. Arra persze van eszed, hogy megvedd a kocsit részletre, de hogy egy negyvenest összespórolj és egy normális riasztót tetess bele, vagy belealkudj, ami nem szólal meg minden szarra, ahhoz már nincs. Arra sincs pénzed, hogy megjavíttasd a riasztódat és FÉL ÉVIG megy minden éjjel. Tudod, mi a te szerencséd? Hogy mint gyengeelméjűhöz, türelemmel állunk hozzád. Ezért nem veri be senki az ablakot, amikor egy héten háromszor vinnyog a szarod hajnali kettőtől reggel hatig. Mi tiszteljük a magántulajdont, nem úgy, mint te.
Ha elmennél egy profihoz, elmondaná neked, hogy sokkal többet érsz egy váltózárral és egy rejtett kapcsolóval, ráadásul olcsóbban is kijön, mit a gagyi riasztód. De nem, te jobban tudod.
Tisztelet a kivételnek!
A példákat lehetne még sorolni, ez a pár úgy kiszaladt belőlem lendületből. A stílusért elnézést kérek, de úgy írtam, hogy azok is értsék, akiknek szól.
Visszatérve a láthatatlanságomra, lényegében arról van szó, hogy elkerüljük egymást. Észrevétlen vagyok a számodra.
Mikor találkozhatsz velem? Nem gyakran.
Korábban még előfordult, hogy találkoztunk valamelyik szupermarketben, de mostanság nem járunk oda. Gyakorlatilag csak ásványvízért jártunk és úgy megérte egyebeket is bevásárolni. Amióta viszont tisztított csapi vizet iszunk, nem járunk szupermarketbe. Pár kifliért meg felvágottért a viszonylag drágább helyi közért olcsóbb manapság, ráadásul hazafelé biciklizve nem is kitérő. Nálunk már akkor is divatos volt a helyben vedd meg, amikor nem kampányoltak mellette. Így aztán szombatonként nem láthatsz engem a teszkóban, mert nem megyek. Nem mozog az autóm, nem generálok forgalmat, nem foglalom előled a helyet. A szelektív kukáknál sem találkozunk, mert nincs odahaza flakon. Egy sem. Ebben is láthatatlan vagyok számodra.
Korábban láthattál néha a tömegközlekedésen. Összefuthattunk a metrón, villamoson, buszon. Amióta bringázom, ott sem láthatsz. Persze nekem könnyű, mert jelenleg közel lakom a munkahelyemhez, de amikor 10 kilométerre laktam, akkor sem láthattál békávézni, csak elvétve. Évente kétszer-háromszor. Ennyit tesz a bringa. Kivonom magamat abból, ami Budapesten a leginkább idegesít. Kivonom magamat a tülekedésből, a tömegből, az emberszagból, a zsebtolvajlásból, az életveszélyes metrózásból. és hidd el, nem hiányzik. Azóta jobban szeretem Budapestet.

Amikor bringázom, akkor Te, aki autózol vagy tömegközlekedsz, szintén nem nagyon látsz. Az autód számára nem jelentek akadályt, észre sem veszed és már elmentél mellettem. Vagy jellemzően én megyek el melletted, mert csücsülsz a  dugóban, persze nem miattam. Magatoknak köszönhetitek, a ti seggetekhez van hozzánőve az autó. Ráadásul én olyan utcákat használok, ahová Te autóval be sem merészkedsz, úgyhogy többnyire nem is találkozunk. 
Amikor tömegközlekedsz, szintén nem látsz, mert jó esetben ülsz és bámulsz magad elé vagy olvasol, rossz esetben nyomorogsz a csuklós buszon és maximum egy elsuhanó fejet láthatsz az ablak előtt, miközben ti álltok a megálóban és várjátok, hogy még pár ember benyomuljon az intim szférátokba. Ha élvezed, csináld csak!

Ha kollégám vagy, nem találkozhatsz velem a cég bejáratánál sem, mert én a hátsó kapun járok bringával. Maximum a folyosón találkozunk, ha felébredtél már addigra. Én mindenesetre felfrissülve jövök már a bringatárolótól, az én szememből kifújta az álmot a reggeli menetszél, az izmaim felébredtek és megérkezve az irodába már 100%-on pörgök. Neked kell még egy kávé.



Ha otthon szöszmötölsz, szintén nem látsz, mert ha mi akár 300-an egyszerre eltekerünk a házad előtt, abból semmit nem fogsz észrevenni. Nincs zaj, nincs bűz. A bicikli csendes és környezetbarát. Próbáld ki mindezt háromszáz autóval...

Az én önzésem része az is, hogy a láthatatlanságnak vannak ki nem mondott előnyei is, amit csak mi tudunk, bringások. Mi ugyanis nem fizetünk adót olyasmiért, amiért nem kapunk cserébe semmit. Gondolok például itt az 500 forintos üzemanyag árában szereplő röpke 400 forintnyi bújtatott sápra, amit azonnal megfizetsz, ha megmozdulsz a kocsiddal, vagy felülsz a tömegközlekedésre. Mit kapsz érte? Jó utakat? Járható várost? Jobb parkolást?
Nem fizetjük az adót, amit a kocsi karbantartása kapcsán szednek be áfa, béfa és céfa formájában, nem beszélve a szervizekben tapasztalható fincsi kis átverésekről.
Tisztelet a kivételnek!
Nem fizetjük azt az adót, amit traffipaxszal, elsősegélycsomag-ellenőrzéssel és még ki tudja hányféle sunyi módon szedetnek be a rendőrökkel. A biciklit könnyű ugyanis olyan állapotban tartani, hogy ne lehessen belekötni semmibe és könnyű úgy közlekedni vele, hogy ne lehessen megbüntetni.

Hamar rá lehet tehát állni, hogy a Zállam számára is láthatatlan legyen az ember és kivonja magát a bújtatott sanyargatás alól. És ez fáj ám nekik nagyon és nem is tudnak ellene tenni semmit. A bürokrácia ugyanis nem lát minket, nem hagyunk semmilyen nyomot az irodapapíron. Egyelőre.
A láthatatlanok viszont látják egymást. Összemosolygunk a lámpáknál, intünk a bringasávban a szembejövőnek. Élvezzük a napfényt, élvezzük a kiszámítható életet, amiben nincsenek dugók, pályakarbantartás, kigyulladó buszok, traffipax és elsősegélycsomag-ellenőrzés. Értjük egymást, hiszen hasonló a beállítottságunk. A városhoz tartozó sok jót akarjuk úgy, hogy a vele járó rosszat kihagynánk. Többnyire sikerül.
Ez az életet, amiben a bringa részesít bennünket.
Kiválasztottak lennénk? Valamilyen értelemben igen. De nem felsőbb hatalom, hanem mi magunk választottuk ki magunkat. Mi választottunk magunknak ilyen életet.
Nem hittük el - és de jól is tettük - amit a propaganda mond, hogy bringázni veszélyes, városban egészségtelen, hogy télen nem lehet és hogy ellopják a biciklit.
Nem hittük el, mert nem igaz. Vagy ha elhittük és mégis belevágtunk, hamar rádöbbentünk, hogy hazudtak és hazudnak. Kétségbeesésükben, mert látják, hogy nem lehet minket az orrunknál fogva vezetni. Elkeseredett próbálkozása ez a félelemgépezetnek, mert rájöttek, hogy egyre többen vagyunk, akik nem hiszünk nekik. Akik belevágtunk.

Te is megteheted. Mindössze annyi dolgod van, hogy gondolkodásmódot váltasz és ennek részeként például felülsz a biciklire. Először csak néha, de figyelmeztetlek: el fog ragadni az élmény.

Hamar rá fogsz döbbenni arra, hogy miről is regéltem én Neked már évek óta és azt fogod csak bánni, hogy nem tetted meg már sokkal korábban.
Mi pedig soxeretettel fogunk üdvözölni a láthatatlanok klubjában!

2012. május 7., hétfő

Tour de Tisza-tó 2012.

Mostanság ilyen tókerülős kedvem van. A múlt hétvégén a Balaton, most meg a Tisza-tó. Szuper dolog, hogy vasárnapra tették az idei Tour de Tisza-tó eseményt, mert szombaton éppen dolgom volt (meg ballagás is volt) és így én nem tudtam volna eljönni. De így, ezt a szép vasárnapot a Jóisten is arra teremtette, hogy én, akarom mondani, MI a Tisza-tavat megkerüljük. Igaz, hogy Anyák napja volt, de semmi nem lehet tökéletes...
Mi ez a 65 kilométer a Balaton 206 kilométeres távja után? Ez kevesebb? Könnyebb?
Inkább azt mondanám, hogy más. Ha akarja az ember, ezen is meg lehet szakadni és lehet menni olyan tempót, amitől ina szakad az embernek. De minek?


Az ilyen tókerülős hangulatban pont az a lényeg, hogy az ember közben nézelődik. Élvezi a szánsájnt (napfényt), a szelet - ebből jutott idén is - és a könnyű, emelkedőktől mentes terepet.
A Tisza-tó körül nincsen ugyanis egy domb sem, így ha nem szereted a dombokat, ez Neked is való. Az út néhány száz méter kivételével végig tökéletes, az autós forgalom elől elzárt aszfalt és csak néhány - jó magyar szokás szerint - a szabályokra fittyet hányó balfék autózik ott, ahová egyébként vízügyi engedély kell(ene). Nem véletlen ám a tiltás, mert az út gáton megy végig és ha a gáton autózol, akkor a gát sérül. És ha a gát sérül, akkor a mögötte lévő falvak úsznak. Egyszerű dolog ez, mégis nehéz megérteni. Nehéz megállni a gát alatt és gyalogolni akár 100 métert. Ha már egyszer az autó az ember seggéhez van nőve. Nade ez a blogbejegyzés nem a balfék autósokról szól...


Hanem rólunk, akinek a fenekéhez meg a bicikli van hozzánőve. Én magam ezúttal úgy döntöttem, hogy szőrén ülöm meg a lovat, azaz a nyeregre semmi puhító alkalmatosságot nem tettem. Mert kemény vagyok. A végére legalábbis az lettem. De - mondják - egyszer kell megszokni és azután már oké a dolog. Hát, én még az egyszer kell megszokni elején vagyok és sokkal jobban megviselte a sejhajomat ez a 65, mint ellőtte bármennyi. Pedig csücsültem én már többet is a nyeregben, mint 3 óra.
A kényelmes tempó ellenére ennyivel kerültem én meg a tavat úgy, hogy a közepéig kicsit nézelődtem és a második felét nyomtam meg olyan jólesősen.


A szervezésre nincs panaszom, inkább észrevételeim vannak. Az egyik az, hogy a vérprofi terminátorokon túl mi, a túrázók tesszük ki a tömeget, azaz ha mondjuk mink (sic!) úgy érezzük, hogy kissé mellőzve vagyunk, kevesebb kedvvel jövünk legközelebb. Nos, én kicsit úgy éreztem, hogy mellőzve vagyok. A tó körüli frissítő pontoknál is, ahol csapivizet osztottak meg szőlőcukrot (sehol egy banán, vagy némi kekszecske), és azoknál a pontoknál, ahol esetleg nem volt egyértelmű az útvonal. Egy helyen például mentem tovább egyenesen, a többiek meg jöttek utánam, a rendező meg nem szólt volna, hogy "balra bmeg"... Fékezés, visszafordulás, kicsi bosszankodás. Egyébként azt mindenképpen jelezném, hogy azon a helyen a szervezőnek semmi más dolguk nincs (nem lett volna), minthogy mutassák az utat. Nem nagy gond ám, hogy nem sikerült ezt a bonyolult feladatot végrehajtani és remélem, jól érezték magukat a csajokat bámulva, de emellett semmibe nem került volna egy-egy kézmozdulat, vagy egy tábla. Ugyanis amikor az ember nyomja neki 30 km/h körül, akkor bizony elnézhet egy utat, ami ráadásul egyenesen megy, míg maga a túra útvonala meg kanyarodik. Mindegy ám, nem vette el a kedvemet, csak gondoltam szólok.


A harmadik mellőzés a befutónál volt. Tavaly ugyanis bemondták a nevünket és készült is fotó rólunk. Idén meg semmi. A speaker - aki egyébként megint zseniális volt, neki külön gratulálok a humorához és a kedvesen  lehengerlő egyéniségéhez - nem tudott szétszakadni és éppen az eredményhirdetésen volt, amikor én konkrétan megérkeztem és egy pillanatra az volt az érzésem, mintha eltévesztettem volna a befutót és rossz kapun mentem volna át. Se taps, se semmi. Egyébként az esemény alatt a szervezők részéről nulla, zéró, semennyi fotó nem készült rólam, így erről az eseményről ilyen emlékem nem lesz. Ez sem baj, mert én az emlékeimet fejben is meg tudom ám őrizni és amúgy is azt gondolom, hogy a dolgokat megélni kell, nem megörökíteni...


És még szerencse, hogy mi csináltunk fotókat, a blogot ezekkel illusztráltam. Videó is készült, vágom meg és teszem be majd ide.
................................

...................................................
Egy kicsit az is zavar, hogy elkértek ugyebár 4500 forintot a nevezésre, ezért kaptam egy pólót, egy nejlonszatyrot egy rajtszámot és némi reklámújságot. A beérkezésnél egy fél literes mentes ásványvizet (olcsóbb fajtát), egy szörnyű ízű Abonett sajtos valamit és egy "knoppersz" kekszet (ami mogyorós, és ugyebár a mogyoróra egyre többen allergiásak). És ennyi. Mint írtam, a frissítő pontoknál sem remekeltek túlságosan a szervezők - de nagyon kedves volt mindenki, az tény - így összegezve kicsit lehúzásnak éreztem ezt a nevezési összeget. Ha fogom magam, eljövök magamtól, valahol beállok a mezőnybe majd a vége előtt kiállok, akkor egy pohár vízzel és egy pólóval lennék most kevesebb. Nem kell hát csodálkozni azon, ha páran majd ezt a módszert alkalmazzák jövőre.


Értem én, hogy válcság van meg minden, de például a Balaton körön tökéletes volt minden, pedig a Balaton körül is válcság van...
Összegezve egyébként mindezzel együtt is jó volt ez az esemény, mert én magam amúgy sem szoktam frissíteni, csak a saját magam által hozottakból és eltévedni sem szoktam, mert van nálam GPS (néhány). Aprópopó: GPS... Ha már rögzítettem a túrát, íme a tracklogom a Sportypalra felnyomva:


Az idő csodálatos volt és a kezdeti szembe szél a végén hátszéllé alakult és külön élveztem, hogy olyat tudok menni tempóban, mint a nagyok (hátszél nélkül). Az Abádszalóktól a befutóig terjedő szakaszt nagyon élveztem, meg is látszik az átlagsebességemen. Abádszalóknál amúgy látszik is az eltévedésem, szépen kirajzolódik az a plusz pár száz méter, amit kitérőként megtettem.
Jövőre is jövök, ha lesz és remélem, hogy ezeket a kis csorbákat kiküszöbölve akár egy sokkal jobb túrát sikerül majd szervezni, amin senki nem érzi magát kicsit sem mellékesnek.

2012. május 2., szerda

Balaton körbe 2012-ben is

A magamnak tett fogadalmammal kell kezdjem: amíg fel tudok ülni a bringára, én minden évben meg fogom kerülni a Balatont. Remélem, ez az elhatározás egybeesik a szervezők szándékával is és ezentúl is megrendezik minden évben a Balaton kerülést.
Azzal folytatnám, hogy miért szeretem. Azért, mert a tempója és a választott útvonal miatt simán teljesíthető bárkinek, rákészülés nélkül is. Ahogy eddig mindig, most is zéró rákészüléssel vágtam neki és meg sem kottyant. Pedig lassan negyven éves vagyok és súlyfeleslegem is van vagy húsz kiló. Bár télen sem szálltam le a bicikliről, felkészülésnek semmiképp nem nevezhető ez a napi kétszer kettő kilométer, amit a lakástól az irodáig megteszek. Azaz nyugodt szívvel mondhatom, hogy nulla rákészüléssel vágtam neki idén is.
Azért is szeretem ezt az eseményt, mert így tavasszal éppen egy ilyen kis izomébresztőre van szükségem. Mindig felráz és a hétköznapokba visszasüllyedve is megmarad valami a lendületből.
Az idei kicsit mégis más volt, mint az előző kettő. Valahogy jobban nyomtuk a pedálokat és kevesebb pihenő volt. Talán ennek köszönhető, hogy alig tekertünk sötétben a végén. Szerintem nagyjából egy órával hamarabb beérkeztünk, mint tavaly és elmaradt a reggeli és az esti didergés is.
Utóbbi a gyönyörű időnek köszönhető, hiszen április végére nem jellemző módon 24-30 fokok voltak napközben és a reggeli indulásnál is 12 fok volt már. Ez nagyon szerethető volt.
Idén egyébként mintha kicsit kevesebben lettünk volna, vagy csak a jó szervezés miatt nem torlódtunk annyian. Részemről a barátokból idén sokkal több volt még úgy is, hogy betegség miatt páran nem jöttek el. Így is voltunk vagy 20-an ismerősök, ami már egy kellemes, de még kezelhető létszám. És senki nem adta fel, jó hangulatban, saját tempóban, de néha összeverődve nyomtuk végig. Megemlíteném Laci barátomat, aki fixivel rakta végig, ami külön nagy teljesítmény, hiszen a fixin - azoknak, akik nem tudják, milyen az - folyamatosan megy a láb és nincs szabadonfutó. Laci mégis bírta, ami számomra mindenképpen döbbenetes és motiváló. Pozitív élmény.
Azon gondolkodom, hogy volt-e egyáltalán valami, ami idegesített. Nem jut eszembe semmi.
Igaz, néha közénk keveredtek "idegenek", azaz a túrán nem résztvevő emberek és ezek nem nagyon vették azt figyelembe, hogy mi már túl vagyunk vagy 120 kilométeren, de erről nem a szervezők tehetnek.
Ha már negatívumot kell mondani, a kedvencem egy hülyegyerek volt - elnézést, de rá nincs jobb meghatározás - aki háromszor vágott úgy elém, hogy nekem kellett csutkára fékeznem, hogy el ne csapjam. Ha csak egy kicsit gonosz vagyok, a másodiknál nem fékezek és pattant volna le, mint százéves biliről a zománc. De nem vagyok kicsit sem gonosz, így másodszorra és harmadszorra is elém engedtem. Annak ellenére, hogy a Kis Balaton környékén mi már bőven a 100 km felett voltunk, nyikhaj barátunk nem nagyon tudott elhúzni és vasúti átkelőknél - ahol én ismerem a rövidítéseket - valahogy mindig elé kerültem. Ezt annyira nehezen viselte, hogy egy esetben egy balos kanyarban furakodott be mellém, ahol ha nem adok neki helyet, akkor kenődik a kerítésre, majd egy vékony úton "húzott el mellettem", ahol a szembejövők miatt megint egy centi mentette, hogy fel nem löktem. Egyébként az ilyen és hasonló kis seggfejek engem szórakoztatnak és nagyon örülök neki, hogy én magam nem vagyok - és sosem voltam - ilyen balfasz.
Idén sem a szervezéssel, sem a résztvevőkkel nem volt semmi kellemetlen élményem. Igaz, a mi részvételünk már évek óta arról szól, hogy együtt haladunk a tömeggel és az egyéb szolgáltatásokat nem vesszük igénybe. Idén én egyszer kértem vizet és ennyi. Minden mást saját magam oldottam meg, anyukám fasirtos szendvicsén és pogácsáján éltünk és a magunk által vásárolt sportitalokat ittuk.
Ja és persze a kihagyhatatlan hekkezést se felejtsük el, hiszen az már hagyomány, hogy előre letelefonáljuk a hekket és a következő pihenőben benyomjuk. Így volt ez idén is, 20 ezrest hagytunk ott egy halasnál. Neki is jó üzlet volt és mi is nagyon élveztük.
A bringa most sem hagyott cserben, de a sárvédőnek és a bringás táskának ez volt az utolsó útja. A sárvédő a sok szállítástól manapság egyrészt eléggé csehszlovákul áll, másrészt folyamatosan súrolja a kereket, amit én nem bírok elviselni. A bringás táskán a cipzár adta meg magát, de ez érthető is így 7-8 év és 20 000 megtett kilométer után.
A túrán folyamatosan videóztam, a videót majd valamikor megvágom megvágtam, tettem alá zenét és beszúrok ide is egy rá mutató linket, meg majd a YouTube-on is látni fogjátok. Íme:


Fényképem nagyjából egy sincs, pedig blog fénykép nélkül nincs. Illetve talán mégis van egy-kettő, a kocsira felpakolt biciklikről odafele:


...majd a túra végeztével, már este sötétben visszafelé:


Utóbbiról többen kérdezték, hogy vajon ez a "Tron, avagy a számítógép lázadása" című filmből egy részlet, de nem. Mi már ilyen matricázósak vagyunk, ami sötétben kifejezetten jól tud mutatni.
Egyébként a biciklik idén már vonóhorogra szerelt bringatartón utaztak le velünk, ami nagyon kényelmes dolog. Attila barátoméknál a garázsba elfért úgy a kocsi, hogy nem kellett a bicikliket leszedni, így hajnalban nem kellett velük bűvészkedni és ez plusz fél óra alvást jelentett.
A túráról készült GPS-es útvonalrögzítésem is (tracklog), amit hamarosan most felnyomok majd a Sportypalra is és dobok ide egy linket hozzá:


Egyébként - ahogyan azt már láthatjátok is - GPS-szel mérve pontosan 200 kilométer volt a táv.
Még egy valami: a nagy dombok valahogy elmaradtak idén. Tavalyról emlékeztem, hogy párszor majdnem le kellett szálljak és toljam, de idén ilyen egyszer sem volt. Valószínűleg azért, mert kivételesen nem fájt egyik lábam sem, így nem kellett kíméljem a másik rovására. A balatonfüredi dombtól és a zánkai emelkedőtől féltem, de ezek valahogy elmaradtak idén. A Balaton pedig még mindig gyönyörű és még mindig nem lehet betelni vele.
Az biztos, hogy jövőre is megyek és ez így lesz, amíg fel tudok mászni a biciklire, vagy valaki felsegít.
És ide a végére kívánkozik egy gondolat, ami Nektek szól, barátaim:
A szürke hétköznapokban az ember néha kicsit/nagyon elsüllyed és sok olyan negatív élmény ér, amik miatt néha a kedvünk sem jó. Úgy is mondhatnám, hogy elveszik a hit a világ jósága iránt. De - és ez a lényeg - amikor egy ilyen eseményen összejövünk és jól érezzük magunkat, valahogy mindig visszakapom az emberekbe vetett hitemet. Tőletek, barátaim. Úgyhogy köszönöm, hogy ott lehettem veletek!

2012. április 12., csütörtök

Pusztaederics by bike

Korábbi blogbejegyzésemben írtam arról, hogy az Őrségbe készülünk. Nos, megvolt a túra, amelynek az első és legfontosabb megállapítását már most, itt az elején leírom, nehogy elfelejtsem: visszamegyünk.
Azt nem lehet mondani, hogy az idő kedvezett volna nekünk, mert a három napból kettőt teljesen elvert az eső. A harmadikat meg a jéghideg levegő tette didergőssé.
De mégis jól éreztük magunkat.
A vonóhorgos bringaszállító beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Az első felhelyezésekor bénáztam ugyan kicsit, ahogyan a biciklik megfelelő sorrendjét és irányát is ki kellett találni, de miután ez megvolt, élveztük a kényelmet.
Annyit azért megjegyzek, hogy állítólag ha eltakarod a hátsó rendszámot, azért megbüntetnek. Persze én szeretek veszélyesen élni és ezúttal megúsztam, de az biztos, hogy ez a fajta megoldás teljesen olvashatatlanná teszi a rendszámot. Kitalálok valami rendszámhelyettesítő megoldást, ha lesz rá időm...
A másik, hogy a nagyobbik bringa, amely 56-os vázzal és 28-as kerékkel rendelkezik, okozott némi fejtörést. Akárhová helyeztem el ugyanis, az első kereke mindig az aszfalttól 15 centire volt csak. Ez pedig könnyen azt eredményezheti, hogy a kiváló magyar utakon egy bukkanónál leér a kerék és letépi a bringát a tartóról. Így aztán az első kereket ki kellett kapni a helyéről, ami némi kényelmetlenséggel jár, hiszen azt valahol, azaz a csomagtartóban kellett elhelyezni. Amikor a kerék sáros, ez nagyon kellemetlen tud lenni.
A kisebbik bringa első kerekét is ki kellett emelni, mert az meg a kormány elfordítását akadályozta. A kormány elfordítása nékül pedig a hátsó ajtón elhelyezett ablak nem nyitható, így a csomagokhoz nem férünk hozzá. Így aztán az állványhoz fűzött remények csak részben teljesültek, de még így is sokkal kényelmesebb így utazni, mint tetőcsomagtartóra feltornázott biciklikkel.
És a lényeg: a fogyasztás tényleg nem nőtt meg, azaz a kocsi meg sem érezte a két felakasztott biciklit.
A felpakolt biciklikről sajnos elfelejtettem képet készíteni, úgyhogy helyette itt egy másik:


Mivel az eső nem csak a kirándulás alatt, hanem az előző napokon is többször esett, a határ kellemesen fel is ázott. Így az első napi biciklizésünk némi sárdagasztás után meghiúsult, inkább visszafordultunk, minthogy még kilométereken keresztül toljuk a bicikliket a bokáig érő sárban. Arra persze azért tökéletesen alkalmas volt a terep, hogy a bicikliket teljesen összesározzuk, így a tisztogatással is eltöltöttünk pár órát. Szerencsére jött egy kellemes jégeső, így az udvarra elhelyezett bicikliket szépen lemosta. Letörölgettük, beolajoztuk őket és nagyjából kész.
A hétvége következő célkitűzése, miszerint megtanítom a keresztlányomat pótkerék nélkül biciklizni, részben teljesült. A pótkerekeket leszereltük, a gyermek nagyon élvezte is a dolgot, de sajnos a pótkerék miatt berögzült dülöngélésről ennyi idő alatt nem lehetett leszoktatni. Ennek ellenére pár perces gyakorlás után már 90%-ban nem kellett fogni a nyereg mögé rögzített rudat. Úgyhogy remény van, majd legközelebb folytatjuk.


A saját gyerekemnek - ha lesz végre - biztosan nem szerelek fel pótkereket, helyette a pedál nélküli bringát fogom előnyben részesíteni. Azzal már az első alkalomtól azt szokja meg a gyerek, hogy egyensúlyozni kell. Nem kell rossz reflexeket kinevelni belőle. És nem mellesleg anno - miután szegény apukám napokat rohangált velem seprűnyéllel a lakótelepen - én magam is úgy tanultam meg végül bringázni, hogy egy kis lejtőn gurulgattam lefelé, miközben a lábaimmal óvatosan ki-ki támasztottam magamat az eldőlés ellen. Ezzel a módszerrel 20 perc volt az, ami apukámnak nem sikerült napok alatt. Tegyük azt hozzá, hogy apuval biciklizve az volt a legnagyobb baj, hogy folyamatosan azt néztem, ki látja, hogy én bringázom. Már akkor is magamutogató voltam... Nem a biciklizésre koncentráltam, ahogyan a keresztlányom is többet nézett oldalra, mint előre. Ráadásul mi a bringatanulás alatt összesen hatszor áztunk meg, úgyhogy végül is ezért hagytuk abba.
Helyette a lányok az esőszünetekben egymást bicikliztették és ezt is nagyon élvezték.


Érdekes feladat volt egyébként az is, hogy a gyermek kis bringáját hogyan rögzítsük a tartóra. Merthogy ennek nincsen felső csöve és a váz is túl kicsi, nem éri át a tartó fesztávját. Javasolnak mindenféle kiegészítő rudat felcsavarozni a bringára, de ez megint csak plusz macera. Végül fejtetőre állítva és némi gumipókot felhasználva azért sikerült rögzíteni a kis cangát is.
Összegezve tehát annak ellenére, hogy gyakorlatilag szinte folyamatosan esett, nagyon élveztük ezt a csendes kis falucskát és vissza is megyünk. Már ha találunk szabad időpontot...

2012. április 4., szerda

Őrség, csend, bringa

Norbi barátom nagyon régóta mondogatja nekem, hogy talált egy szép kis falucskát az Őrségben. Hogy Ők a családjával már voltak ott és nagyon élvezték a nyugalmat és a csendet.
Nagyon nem kell engem egyébként rábeszélni az ilyesmire, mert talán az öregedés teszi, de mostanság sokkal jobban értékelem a nyugalmat, mint a nyüzsgést. Rémálmaimban jöjjön csak elő mondjuk Hajdúszoboszló, ahol másfél óráig keresgéltünk helyet, hogy egyáltalán le tudjunk tenni négy darab törölközőt valahol a földre. Végül aztán nyugágyat béreltem és így egy kavicsos helyen - ahová a százezer román, ukrán és lengyel egyike sem telepedett még le - sikerült egymás mellé elhelyezkednünk. Persze itt sem volt nyugtunk, mert folyamatos a nyüzsgés és a 90%-ban keleti közönség miatt keleti a habitus is. Na, nekem nem hiányzik az ilyen, ahogyan például a zsúfolt medencék sem. Hogy értsd, mire gondolok, íme egy pár másodperces videó:


Na, ehelyett a tömegpszichózis helyett én inkább azokat a helyeket szeretem, ahol nem egymillió fő per négyzetkilométer, hanem egy fő per egymillió négyzetkilométer a népsűrűség. 
Erre számítok Pusztaedericsen, ahová megyünk holnap. Ahogy mindig, most is bebarangoltam a környéket virtuálisan és azt látom, hogy a pihenésre és idegsimításra alkalmas helyszínek mindegyike jellemzően 8 és 30 kilométeres távolság közé esik. Ilyen esetekben pedig azonnal elkezd bennem csilingelni egy kis csengő és azt mondogatja, hogy bringa-bringa-bringa.
Persze el lehet menni ilyen helyekre autóval is, de mennyivel jobb a szabadság érzése, amelyben nagy szerepet játszik a tavaszi szél - amely vizet is áraszt - simogatása az arcunkon. Mennyivel jobb felpattanni a bringára és szépen kényelmesen, harmóniában a környezettel letekerni ezeket a tízenix kilométereket. Mennyivel jobb, amikor már maga az odaút is a kirándulás része és nem az autóban poshadás.
Szóval a legutóbbi vizsgáztatásnál volt annyi eszem, hogy tetettem a kocsira vonóhorgot és még télen, akciósan sikerült rá vennem egy bringaszállító állványt is. Anno a tetőcsomagtartóra szerelhető kettő darab Thule bringasín darabját vettem 20 ezresért (volt olcsóbban is, de mindegyikben dülöngéltek a biciklik engem meg a frász kerülgetett) és hozzá meg kellett venni a tetőcsomagtartót is. Most meg a szintén Thule, de vonóhorogra csattintható, 3 bringa szállítására alkalmas állvány volt egy húszas. Úgyhogy ma vizsgázni fog és megnézzük, mennyire fogja majd vissza az autót - gyanítom, semennyire - és mennyire könnyű rajta elhelyezni a bicikliket és mennyire állnak stabilan.
Ígérem, írok majd erről is pár sort. Azt mindenesetre már előre kiokumláltam és ki is próbáltam, hogy a tartót feltéve is nyitható a kocsi hátsó ajtaján az üveg (Peugeot feature), így a csomagtartó tartalmához mindenkor hozzáférünk. Amit az autós bringaszállításban legjobban gyűlölök, azaz a tetőcsomagtartó felszerelése és a bringasínek felszerelése arra, majd a bringák feltornászása úgy, hogy közben az autót se karcoljam össze, majd egész úton az izgulás, hogy le ne veszekedjenek a tetőről a kedvencek... nos, ez elmarad. Ahogyan remélhetően elmarad a megnövekedett fogyasztás is, hiszen az én autómban az extrém kényelme mellett (francia kocsi tulajok tudják, miről beszélek) az extrém alacsony fogyasztását szeretem (Peugeot HDI-motoros autó tulajok tudják, miről beszélek). Nálam 1 liter fogyasztásnövekedés 20%-ot jelent, amit nehezen viselek el. Ahogyan azt is nehezen viselem, hogy nem mehetünk 100-nál gyorsabban, mert a szél letépi a kocsi tetejéről a bicikliket. Nem nagyon szeretem azt sem, hogy fütyülnek a bringák, mert egyébként a kocsiban nincs zaj, még szélzaj sem. A múlt nyáron inkább előredöntöttük a hátsó üléseket és belülre tettük a bicikliket. Így fogyasztásnövekedés meg szélhang nem volt, de nem kis szívás minden egyes alkalommal ki- és bevarázsolni a bringákat, mert ehhez minimum az első kerekeket és a sárvédőket le kell szerelni. Íme:

Ehelyett most az lesz, hogy az ember 15 másodperc alatt felcsattintja a tartót - amely egyébként a saját dobozában mindig benn van a csomagtartóban és összecsukott állapotban 20x20x50 centi helyet foglal - majd erre a tartóra nagyjából 2 perc alatt felteszi a két bringát. Amikor valahová megérkezünk, bringák le két perc, tartó le és be a csomagtartóba 15 másodperc.Tehát a csomagtartó felszerelésével eltöltött kellemes félóra elmarad, ahogyan az izgalom is, hogy amíg bringázunk, vajon lelopják-e a tetőről a 40 ezrest kóstáló bringasíneket? És ha beválik ez a rendszer, akkor talán végre szétszerelhetem a 2x2 méteres tetőcsomagtartó-bringasín rácsot, ami egyébként a hálószobában, a függöny mögött várakozik, mivel lusta voltam minden egyes alkalommal össze és szétszerelni.
Röviden tehát a vonóhorog - amellett, hogy számos esetben jól jött már azóta utánfutók húzkodásánál - ebben a felhasználási formájában is nagyon hasznos tud lenni. Jó döntés volt felszereltetni.
Hamarosan elindulunk tehát az Őrségbe. Előtte kis kitérőt teszünk Devecser felé, mert odahaza vannak a nyári gumik és ideje ebben a 20 fokban lecserélni a téli gumikat rájuk. Pénteken délelőtt ez meg is történik, majd irány Pusztaederics.
Ígérem, képeket és videókat készítek majd és leírom az élményeimet is. Remélem csak pozitívak lesznek...

2012. február 27., hétfő

Drága a benzin? Hát akkor bringázz!

Nem akarlak magamra haragítani Téged, kedves barátom, de azért csak elgondolkodtam ma reggel a benzin árán. Illetve nem is a benzin árán, hanem azon, hogy mennyit sírunk miatta, hogy megint drágult, hogy megfizethetetlen.
Nos, biztosan én látom rosszul - de majd úgyis kijavítasz engem - amikor reggelente a kocsisor mellett elsuhanok, hogy annyira azért nem lehet drága a benzin, hogy páran megembereljék magukat és kiszálljanak az autóból.
Hogy van az, hogy megy a sírás-rívás minden fórumon, a tévében, interneten, újságokban és közben a lámpára várakozó sor meg egyre csak növexik? Hogy van az, hogy szakadtabbnál szakadtabb autókban, láthatóan nem éppen a leggazdagabb emberek egyesével ülnek és pöfögnek minden egyes áldott reggel befelé Budapestre?
Mondom, ne vedd magadra, mert nálad biztosan másképp van, de milyen értékrend az, ami a kényelmet előrébb teszi mondjuk a gyerekednél, az egészséges táplálkozásnál vagy a szórakozásnál? Milyen ember az, aki inkább a teszkógazdaságos, ipariszalonnás májkrémet eszi, de a kocsiból nem száll ki? Milyen ember az, aki azért nem vesz gyümölcsöt, azért nem jár színházba vagy azért nem vesz meg egy könyvet, mert drágult a benzin és többe kerül a tankolás? Hogy van az, hogy a benzinár növekedésével csak egy dolog változik, mégpedig a kereseted és a benzinre elköltött összeg aránya?
Ne haragudj, nem gondollak hülyének, de a viselkedésed mégis valami elmebajra enged következtetni.
Miért van az, hogy sok mindent inkább feladsz, de a benzinre legyen ám pénz.
És hogy csinálod? Hogy megy ez nálatok?
Elmagyarázod a családnak, hogy nem lehet másképp megoldani az életet, csak autóval? És beveszik? Esetleg még asszisztálnak is hozzá? Elmagyarázod a gyereknek, hogy azért nincs új cipő, vagy azért nincs nyaralás, vagy azért nincs bármi, amire vágyott volna, mert 15 ezer helyett már 19 ezrest kell egy tankba belenyomnod?
Magadtól lettél ilyen? Nem hinném.
Elhitetik veled, hogy a gazdagság meg a jólét mérőeszköze az autó. Lenyomják a torkodon a "Magyar álmot", amiben az ideális család nevetve suhan el a szép autón a naplementében.
Bevetted? Ilyen könnyű volt átverni téged?
Nem lehet, hogy hibás a boldogságról alkotott képed? Nem lehet, hogy ezen a képen van olyasmi, ami nem illik oda és hiányzik valami, aminek nagyon ott kellene lennie?
Nem lehet, hogy NEKIK jobb, ha beveszed a maszlagot és tömöd a zsebüket? Nem lehet, hogy megfejnek téged, mint a fejősteheneket százezer adóval, útdíjakkal, dugódíjjal, traffipaxal. Nem vetted észre, hogy erre megy ki a játék?
Vagy egyszerűen lusta vagy? Lusta vagy megmozdulni? Lusta vagy átgondolni? Belefáradtál? Lusta vagy keresni a jobbat?
El is hiszem.
Nagyon fárasztó, ahogy manipulálni próbálnak minket. Nagyon fárasztó, ahogy hülyének néznek minket. Nagyon fárasztó, ahogy mossák az agyunkat minden egyes nap.
Vágyakat keltenek Benned olyasmi iránt, amire nincs szükséged. Elhitetik Veled, hogy a boldogságodhoz pont az autó hiányzik. Elhitetik Veled, hogy autó nélkül nincs élet.
Elhitted?
Ha rám hallgatsz, veszel egy nagy levegőt és kipróbálod egy röpke hónapig az autómentes életet. Javaslom, hogy vezess kis naplót arról, mennyivel maradt meg több pénzed. Meg fogsz döbbenni.
És ne mondd el senkinek, de legalább magadnak ne hazudj! Magaddal légy őszinte! Magadnak legalább ismerd be, hogy baromságot csináltál!
Magadnak bocsáss meg és őszintén indulj el egy másik irányba. Egy olyan irányba, ahol havonta 30-40-50-60 ezressel többet költhetsz a családodra. Egy olyan irányba, ahol nem hízol, mint a malac. Egy olyan irányba, ahol nincs lumbágód a sok üléstől. Egy olyan irányba, ahol nem idegeskedéssel kezdődik a napod. Egy olyan irányba, ahol nem érzed magadat fejőstehénnek.
5000 forintos bicikli.
Sokan vagyunk, akik már kiléptünk az autó bűvköréből.
Nincs kocsink? Dehogynincs. Csak sokkal jobb és szebb. Miből? Abból a havi X ezresből, amit nem költünk fölöslegesen egy (rém)álom kergetésére.
Autózunk mi is, csak sokkal kevesebbet és sokkal jobb körülmények között.
Igen, vannak dolgok, amiket autó nélkül nem lehet megoldani. Csak az arányok mások.
Ha ezt felfedezed, jobb lesz az életed.
Egyébként meg ha nem megy magadtól, majd a világ rákényszerít. Mert ami most van, ez tarthatatlan. Az autós életforma magát fogja felszámolni és akkor majd ott állsz értetlenül, tehetetlenül, lemaradva. És bánni fogod, hogy nem váltottál már évekkel korábban. Bánni fogod, hogy lusta voltál átgondolni és megváltoztatni az életedet.
Akkor kell majd váltanod, amikor már késő lesz. Amikor már elhíztál, mint egy disznó. Amikor már aranyered van. Amikor már a térded kikészült a súlyfeleslegtől. Amikor az egész életedet valami olyasmi köré csoportosítottad, amit nagyon ki kellett volna iktatnod belőle.
Amikor már sokkal nehezebb lesz váltani.
Most még nem késő.
Nem késő, hogy vegyél egy nagy levegőt, akár egy tankolás árából vegyél egy használt bringát amit nem kell félts. Nem késő, hogy kicsit megmozdulj és rádöbbenj: nem is fárasztó, nem is sport.
Közlekedés.
Annak pedig egy fenntartható, olcsó, élvezhető formája.

2012. február 24., péntek

Elfelejtettem enni

Ma reggel előszedtem a bringát és azzal mentem dolgozni. Munka után el kellett guruljak még valahová, úgyhogy nagyjából 30 kilométert sikerült lebringáznom a városban.
Gyönyörű idő volt, bár soxor szembekapott a szél és tolt vissza. Először a Margit hídra felfelé tekerve volt furcsa valami. Mintha semmi erőm nem lenne. Nem nagyon akart gurulni a bringa.
Aztán a szigeten lefelé siklottam, egészen a Paláig tartott a lendület. Onnan megint vánszorgás.
Ez mi lehet?
Az Árpád hídra alig bírtam feltekerni, mint egy 100 éves úgy éreztem magamat. Aztán a hídon végig szembe szél, a végén már megint csak vánszorogtam.
Hazaérve percekig pihegtem és azon gondolkodtam, mi bajom lehet. A tél ennyire nem viselhetett meg, azért mozogtam néha.
Ránéztem az órámra, fél négy.
Elfelejtettem ma enni. Se reggelit, se ebédet nem ettem. Valahogy ebben a szép napsütésben minden fontosabb volt.
Ezért voltam teljesen kipurcanva.
Úgyhogy megyek és betolok valamit az arcomba, mert az energia az kell.
Még akkor is, ha a csodabringa szinte repíti az embert...

2012. február 14., kedd

Félelembiznisz és a kerékpározás

Az "Akiket szeretünk" rovatba való a cyclechic. Kevés olyan weboldal van, amelyik ennyire pozitív. Vélemény- és izlésformáló és amiért én leginkább szeretem, az a bringázás emberközeli, hétköznapi voltának megmutatása, hangsúlyozása. Mert egy ideig eltartott nekem (is), mire rájöttem, hogy a biciklizés nem (csak és kifejezetten) sport, nem igényel különösebb felkészülést és ami a lényeg: nem kell kifordulnunk önmagunkból miatta. A hétköznapunk részévé válhat, sőt érdemes azzá tennünk!
Értem ezalatt, hogy nem kell az embernek például speciális ruházatba bújnia és úgy kinéznie, mit aki a Tour de France-ra készül. Engem kifejezetten taszítanak a bringás mezek és feliratos dolgokat akkor sem viselnék, ha fizetnének érte. Nemhogy anélkül... Mindig az jut eszembe, hogy sokan azt sem tudják, mi van a hátukra írva és százezrek mászkálnak "Friss gyümölcs a jó gyümölcs" és hasonló, angolul jól kinéző márkanevekkel a hátukon. Engem ez nem vonz. Jobban szeretem az olyan bringás ruhát, ami célszerű és szép, egyben stílusos is. És nem mellesleg azt vettem észre, hogy amióta elegáns(abb)an tekerek, komoly(abb)an is vesznek. A "fontos ember" ruházat megteszi a hatását, legalábbis annyiban, hogy nem néznek "bicikliző hülyegyereknek". Sajnos ott tartunk még kis hazánkban, hogy a fejekben az van,  "a kerékpározás a gyerekek szórakozása és komoly ember olyat nem csinál". Így aztán azt veszi észre az ember, hogy ha bringára ül, amolyan "szevasz öcsi, bringázol" kategóriába kerül át, amit a negyvenhez közelítve egyre nehezebb elviselni... Itt teszem hozzá, hogy bár a közkedvelt mondás szerint nem a "ruhat eszi az embert" (sic!), de mint minden közhely, ez is sántít. Ha igaz lenne ugyanis, akkor nem lennének dresszkódok a munkahelyeken és nem lenne például a "friday is jeans day". Röviden: észrevehető a forgalom többi résztvevőjének a hozzáállása, amikor öltönyben gurulsz melléjük, közöttük. Ez van.
De mi köze van mindennek a kerékpározás iránt érzett félelemhez?
A cyclechic blogjában olvashatunk cikket arról, miként rettentenek el minket a kerékpározástól azok a dolgok, amik elsőre a kerékpárosok védelmében hozott intézkedéseknek látszanak. Érdemes elolvasni az írást, hiszen megalapozott, igényes munka és a szociológia és a pszichológia nézőpontjából mutatja meg, miként hatnak ezek a folyamatok pontosan az ellenkező irányba, mint amerre hatniuk kellene.
Gondolatébresztő írás, hát jöjjenek az én gondolataim.
Én magam a kerékpározástól nem félek. Ütöttek már el nem is egyszer, ezek között volt durvább és lazább, de mindez a személyiségemben csupán annyi lenyomatot hagyott, hogy óvatosabb vagyok. Félni nem félek és tudom élvezni a bringázást. Egyre többször...
Viselek-e sisakot? Igen. Miért? Télen azért, mert fázik a fejem. Nyáron azért, hogy ne kapjak napszúrást. Vehetnék simán sapkát is, de ha már valami kell a fejemre és mellesleg egy esésnél valamennyit véd is, az nálam olyan pozitív mellékhatás, ami miatt sapka helyett inkább egy sisakot teszek fel. Nincsenek illúzióim és tudom, hogy ha olyan szitu van, akkor a sisakot is cseszheti az ember. De miért lenne olyan szitu?
Nem mondom, hogy mindent ki lehet védeni, de azt vallom, hogy mindenki kialakíthat magának egy stílust, ami az ő képességeihez leginkább illeszkedik. Ha jók a reflexeink, mehetünk gyorsabban, ha fáradtak vagyunk és kialvatlanok, mehetünk lassabban és a megtett út hosszától függően alig van különbség a kényelmes és az idegbeteg tempó között. 5-10%-ba kerül a biztonság, vagy ha úgy tetszik, öt-tíz percbe. Megéri? Nekem igen.
Nekem megéri, hogy nézelődhetek közben, hogy nem kell idegeskedjek, hogy nem kell féljek. Ha a nagy mérleget megnézem, még mindig a fele idő alatt érek oda, mint kocsival, akkor meg nem mindegy az az öt perc?
A váltás nem könnyű, hiszen vérmérséklettől függően az ember hajlamos nyomni neki. Nem mellesleg van egy olyan téveszme is, hogy ez a menő. Én magam nem osztom ezt a nézetet és tőlem annyian mennek el mellettem, ahányan csak akarnak. Nincs verseny...
Visszatérve a kerékpározástól való félelemre: olyan időket élünk, amikor a félelmeinkből nagyon jó üzletet csinálnak. Nem csak a bringázásra igaz ez. A félelmeinkre alapozva az életünk számos területén vesznek le minket kemény pénzekkel és bemagyarázzák nekünk, hogy rettegni kell. Rettegni kell a koleszterintől, a műtrányától, a sótól, a cukortól, a nagyvárosi levegőtől, a betörésektől, a vírusoktól és a baktériumoktól és a gombáktól. Ésatöbbi...
A félelem biznisz virágzik és mi rettegünk is.
A minap néztem (ezredszer) az Apokalyptót. Mel Gibson rendezte, zseniálisan. Amellett, hogy képi világában is megragadó és kemény akciófilm, a filozófiája fog meg leginkább. A törzsfőnök az egyik részben azt mondja a fiának, hogy nem azért nevelte fel, hogy féljen. És mennyire igaza van! Mi sem azért élünk, hogy féljünk, aztán sírunkra majd ráírjék, hogy "Félt 75 évet".
A bringázástól tehát nem kell félni és a fent említett írást pedig minél több emberrel kell megismertetni!

2012. január 9., hétfő

Visszaültem

Nem tudom, miért szálltam le a nyeregből, de leszálltam. Ez tény.
Talán azért nem jártam mostanában biciklivel dolgozni, mert túl közelre került a munkahelyem, így a bringát lecipelni az emeletről tovább tart, mint gyalog bemenni az irodába.
Ezzel magyarázom.
A valóság meg az, hogy lusta vagyok, mint az állat.
De ennek vége. Visszaültem és nem szállok le. Az elhatározás erős, tartani is fogom magamat. És emellé haza sem a legrövidebb útvonalon megyek majd, hanem minden délután kalandozok majd egyet. Szépen kényelmesen, de egyre hosszabban.
Az elhatározásom egy nagyobb terv része, amivel szeretném visszanyerni a formámat. A jelenlegi formám ugyanis leginkább a földimogyóróra hasonlít. Mogyoróalkatú lettem ugyanis, a karácsony volt az utolsó nagy lökés. Hurka hurka hátán.
Elég volt.
Esténként nyomom a fekvőtámaszokat és a felüléseket, a húzódzkodó rúd is újra szerepet kap. A bringázással pedig leadok 5 kilót, hogy újra kényelmesen tudjak futni. Ha pedig elkezdek futni, leadok további 10 kilót. Minimum.
Ezt most itt, nagy nyílvánosság előtt megígérem.
Kérjétek számon, legyetek szívesek! Előre is köszi!