2010. április 24., szombat

Balaton kör 2010.

Megkerültem a Balatont egy nap alatt. De jó erről múlt időben beszélni. Ezentúl nem az van, hogy "Na, majd egyszer megkerülöm". Megvolt, ez tény. És jó érzés.
Tudom, sokaknak nem mond semmit ez, nekik lehetetlen is elmagyarázni. De azokkal, akik valaha megtették, mostantól örökre összefűz az élmény. Mi már tudjuk, milyen. Megpróbálom pár szóban leírni, bár reménytelen. Jöjjenek a tények és némi érzés:
Hosszú hetek óta készültem, főleg lélekben. Féltem tőle, mert 206 kilométer az 206 kilométer. Egy nap alatt nyugodtan nevezhetjük extrémnek. Jó, tudom, a Balaton Maratonon (Tour de Pelso) van, aki 6 óra alatt megkerüli, de nekik ez az életük. Minden tisztelet az övék, de ők versenyzők. Mi meg átlag emberek vagyunk. Szóval nekünk átlag embereknek megerőltető ez 15 óra alatt is, hiszen mi a bringát a mindennapi élethez használjuk és én magam sosem tekintettem rá úgy, mint sporteszközre. Annak ellenére sem, hogy bizony nem egyszer megéreztem már, mennyire is sportteljesítmény tekerni. Mégis inkább úgy tekintek rá, mint a testem meghosszabbítására. Nos, tegnap sikerült vele összenőni rendesen.
Az eseményre hónapokkal előbb lehetett jelentkezni, úgy olcsóbb is volt. A nevezési díjban a rendezvény biztosítása, némi kaja és pia és egy ajándékcsomag volt benne. Megjegyzem, hogy szívesen fizettem volna egy ezressel többet, ha a plusz pénzből mondjuk az infrastruktúra fejlesztésére is fordítanának. 1200 ember plusz egy ezrese az bizony egy milla, ebből mondjuk jövőre ki lehetne építen itt-ott egy szélesebb hidat, satöbbi. Akár a helyszínen befizetett adomány formájában is lerótam volna ezt az ezrest. Na, elkalandoztam.
Szóval az esemény reggel hatkor kezdődött, ekkor indultunk Balatonföldvárról, a keleti strandról. Ez azt jelentette, hogy előző délután összecsomagoltam, feltettem a tetőcsomagtartót a kocsira. Reggel 3-kor keltem, 3.30-kor indultam, felvettem a barátaimat Budaörsön és téptünk le az M7-esen. Ahogy leérkeztünk, pont annyi időnk maradt, hogy a bringákat levegyük a kocsi tetejéről és mehettünk regisztrálni. Átvizsgálták a bicikliket és kaptunk egy matricát, ezzel voltunk jogosultak a tömeggel haladni. A mezőny kicsivel hat után idult neki, még sötétben. Persze már pirkadt, így hamarosan lekapcsolhattuk a lámpákat. Magyarázhatnám, hol és mikor jártunk, de mire jó a technika? A Google Latitude (kordináták) folyamatosan rögzíti a mozgásomat, így vissza tudom nézni bármikor, hol voltam és mikor. A dolg a mobiltelefon tornyok alapján azonosít, így van szórása, de arra mindenképpen jó, hogy tájékoztató jelleggel megnézze az ember, merre is járt. Íme az én tegnapi mozgásom a Google Mapsen:

Balatonkör_2010_04_24 nagyobb térképen való megjelenítése

Remélem mindenkinek bejön a térkép, majd megpróbálom nem eltüntetni ezt a nyilvános térképemet. A mezőny közepével mentem, így a mezőny eleje korábban, a vége később járt ezeken a helyeken.
Magára a tekerésre az volt a jellemző, hogy a nagy tömeg, azaz ez az 1200 körüli ember kicsit nehezen mozgott együtt és nem egy helyen hosszú perceket várakoztunk, mert egy vasúti átjáron csak egyesével fértünk át, vagy egy hídon szintén. Persze jól estek ezek a pihenők, de ezek miatt ahol lehetett, nyomni kellett. Rám a 26 kilométeres haladási sebesség volt a jellemző, vonatoztunk. Elöl általában Tibi barátom tekert, nyomta nekünk a szelet mi pedig elvoltunk a szélárnyékban.
(Látom, közben páran már online olvassátok, még nincs vége. A blogter szerverének köszönhetően harmadszor írom, mert kétszer elveszett a fele...)
Maga az útvonal tartogatott kellemes meglepetéseket, hiszen a szervezők elintézték, hogy pár helyen közelebb maradhassunk a Balatonhoz, mint az átlag kerékpáros. Így nem kellett megmásznunk a magaspartot Akarattyán, ehelyett átgurulhattunk például a honvédüdülőn.
Az útról felesleges mesélnem, hiszen úgyis meg kell élni ahhoz, hogy megértse az ember, milyen jó is a Balaton körül bringázni.
A legjobban Badacsonyt szerettem, ahol kis kaptatók után hosszú gurulók jöttek. Itt csak a gumik surrogása és a racsnik csörgése volt hallható és ez elmondhatatlan érzés. Mit nem szerettem? Olyan nem volt. Ritka, hogy ennyi ember között nincs egy rossz arc sem. Ilyenek a bringások, pozitívak!
Volt egyébként csúcsgép és párezres bringa is, egy megkötés volt, az üzembiztsonság.
A fájdalomtól féltem legjobban. Néhányszor hazajöttem már Bécsből bringán, így tudom, milyen is naponta 12 órát ülni a biciklin. Szerencsére itt volt idő pihengetni. Az biztos viszont, hogy a legtöbb embernek a feneke kikészült. Én zselés nyerget használok, rajta egy dupla zselés feltéttel, így jelentem, hogy az én sejhajomnak semmi baja. A tenyerem viszont nekem is kikészült, a bal kezemen a kisujjam még most is zsibbad, gondolom elnyomódhatott valami ideg. Remélem azért rendbejön majd. A műtött térdem az első 50-esen feladta, de volt annyi eszem, hogy vittem pirulákat. Így bekaptam egyet, majd este felé mégegyet. A fájdalom jó, de ezúttal nem akartam, hogy az egész út a fájdalomról szóljon. Ma reggel úgy ébredtem, hogy érzem a szél nyomát az arcomon, de ezen felül semmi bajom nincs. És ez jó így.
Sokat gondolkoztam ma azon, mi is a legjobb a Balaton körben. Azt hiszem a lényeg a közösségteremtő voltában rejlik. Úgyhogy megyek jövőre is és viszek még 10 embert. Meg lehet ugyanis csinálni, ha az ember bízik magában. És tipikusan ez a program az, ahol a létszám a lényeg.
Idén nyáron pedig a vadiúj bringautánfutómmal körbesátrazzuk a Balatont sok fürdéssel, sok fagyizással, 3-4-5 nap alatt. Családostul, barátostul gyerekestül. Mert a Balatonnak van ez az arca is, amit látni kell mindenkinek!
Lapzárta után érkezett:
Tegnap beleírtam a blogba, de elveszett a mentésnél, aztán meg elfeletjettem újra beleírni,  hogy NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM A SZERVEZŐKNEK az egész napos tevékenységüket. Profik voltak, kedvesek voltak, türelmesek voltak. A köszönöm megint gyenge szó arra, amit érzek...

2010. április 19., hétfő

Budapest-Tata a Gerecsén át

Közelít a Balatonkör, már nem egészen egy hét van hátra. 207 kilométer lesz, és vagy 12 óra a nyeregben. Az ember ilyennel nem viccel. Felkészülés nélkül ennek nekiugrani olyan mértékű önteltség lenne részemről, ami nem jellemző rám.
Főként úgy, hogy amióta a közelben dolgozom, az a napi 20 kilométerem is lecsökkent napi 4-re, így tényleg nem vagyok edzésben.
Na, meg is éreztem ezt a Gerecse hegyeiben vasárnap.
Jöttem én már erre többször is, hiszen a Bécs-Budapest, majd Bécs-Pozsony-Budapest  szupermarathon útvonala erre van, ennek a nyilain mentem ellenkező irányba végig. A táj ismerős és emlékeztem, hogy bizony vannak benne gyilkos emelkedők és száguldós lejtők. Pont jó lesz, gondoltam vasárnap reggel, hiszen Budakeszitől vagy 65 kilométer és így a téli punnyadtságot talán segít lerázni magamról.
Úgyhogy vasárnap reggel könnyű reggeli, majd indulás úgy 11 óra körül.
Budapestet Budakeszi irányában kívántam elhagyni, de nem vonz a Budakeszi út. Nem az emelkedő miatt, hanem a mellettem elhúzó autók és az általuk kiokádott füst miatt. Így az utamat a Moszkva tér felé vettem, itt egy 10-es gyűjtőjegyet vásároltam, majd a fogaskerekűvel fel a végállomásig. Onnan át a János hegyre, majd le a Budakeszi útra.
Páty, Zsámbék, Gyermely, Szomor, Tarján, Vértestolna, Tata-Aggostyán, Tata útvonalon közelítettem meg az Öreg tavat, ahol valamikor fél öt és öt között ültem le egy büfében enni valamit.
Juteszembe, van nekem erről mentett útvonalam is, mert rögzítettem a SportyPal-lal (ingyenes és szinte minden GPS-es kütyün elfut). Megpróbálom ide beilleszteni:


Az útvonal - ha minden igaz - ide kattintva megnézhető 3D-ben is, bár kell hozzá Google Föld (Google Earth) bővítmény. Megéri, mert állati jó!
Ezt a túrát azoknak ajánlom, akik nem sietnek és szeretnek nézelődni. Van mit nézni. Emellett nem ilyednek meg a masszív emelkedőktől, mert én is toltam vagy hármon felfelé a bringát. Mondjuk én puha vagyok...
A kapaszkodásért kárpótol a szép természet és a szinte forgalommentes utak, ahol lehet lefelé zúzni 60-70-es tempó körül is akár. Igaz, én a bringás szemüveg ellenére is jobb szemmel bepislogtam valami bogarat, ekkora szélnyomásnál már előfordul az ilyen...
Mindenképpen élmény volt, gyönyörű időben, egy pulóverben. A törött lábam is bírta, bár a végén már jelzett, hogy netene!!! A fájdalom jó, mert érzed, hogy élsz, de a Balatonra azért majd viszek magammal pár pirulát.

2010. április 13., kedd

Esik? Ésaztán?

Több barátom "tollából" olvastan írást arról, hogy esőben sem áll meg a bringás élet. És mennyire igazuk is van. Igaz, én könnyen beszélek, hiszen mostanában 2-3 percet töltök a nyeregben a munkahelyre jövet és ugyanennyit hazafelé, így nincs is nagyon időm elázni. De egy gondolat azért ezzel kapcsolatban is belémhasított.
Ahogy ma reggel kerekeztem befelé, szépen lassan azért éreztem, hogy a combomon beázik a nadrág. Persze nem nagyon és az irodába érve nagyjából 10 perc alatt meg is száradt, de arra azért elég volt, hogy rádöbbenjek: a bringázás ugyanabban a dimenzióban van, mint a gyaloglás, csak 4-szer gyorsabb.
Gondolok itt arra, hogy ugyanúgy lehet öltözni, ugyanúgy nem jelent akadályt semmi és ugyanoda lehet eljutni bicilkivel, ahová gyalog is elmennénk. Csak sokkal hamarabb, mint írtam, négyszer olyan gyorsan.
Mennék én a város túlvégére is gyalog, ha lenne rá időm. De nincs. Így a gyaloglás élményét ötvözöm a gyorsasággal és a szabadsággal, amikor bringára ülök.
Nézem én a srácokat, akik szépen - vagy kevésbé szépen - felöltöznek bringás ruhába és abban tekernek, de sokszor ez a verébre ágyuval tipikus esete. Én is vehettem volna ma reggel vízálló nadrágot, de felvenni és levenni, majd hazafelé mégegyszer ugyanezt megtenni pontosan a duplájára növelte volna az időt, amit közlekedéssel töltök.
Nem mondom, aki 1 órát bringázik a munkahelyre menet, az öltözzön fel, de az ilyen 10-20 perces tekerések simán elképzelhetők a hétköznapi öltözetben. Kis tuninggal. Én a fejemre érzékeny vagyok, így sisak mindig van rajtam, ez ilyen esőben beborítom. A szememet is féltem, így a szél és a bogarak ellen van rajtam szemcsi is. Ennyi a különleges ruházat.
Nem foglal sok helyet. A gondolathoz visszatérve: ma reggel az esőben ugyanannyira áztam el, mintha gyalog jöttem volna. Hiába tesz az ember esernyőt, a cipője és a nadrágja ugyanúgy elázik. Csak gyalog nagyjából 10 percig tartana az út, azaz 10 percig érne az eső is.
Az esőben tényleg nem áll meg az élet, ha menni kell, megy az ember akár esik, akár nem. És ha már meg kell ázni, inkább úgy ázzak meg, hogy közben jól is érzem magamat.
Nem mondom, azért jó lett volna ma reggel otthonmaradni és egy forró fürdő után visszabújni az ágyba aludni vagy délig, de dolgozni kell, hogy élhessünk.
Egyébként a sisak az asztalon és a bringa a biciklitárolóban egész nap hívogatja az embert  és kacsintgat ránk. Nem úgy gondolok a délutánra, mint ahogyan a kollégák, akik a fedetlen villamosmegállóban egyszer széjjeláznak, majd a villamoson szagolják a "kutyaszagot", ezután a metróban "felüdülésképpen" megint szaunáznak egyet a gőzben és hazafelé még pár helyen be is terítik őket az autók egy kis pocsolyavízzel.
Én ma megint fütyörészve tekerek majd haza, elsuhanok a villamosmegálló előtt, a dugóban ácsorgó autósok mellett. És erre jó gondolni egész nap...
Az eső pozitív!

2010. április 11., vasárnap

Már gurul a bringautánfutó

Alkotni jó. A semmiből létrehozni valamit jó. A húsvéti hétvége kiesett, de tegnap nekiugrottunk megint és gurulásképes állapotba hoztuk a bringautánfutót.
Múltkori blogomhoz jó néhény kérdés érkezett. És persze javaslat. Ezeket az ember átgondolja és bizony meg is fogadja. Úgyhogy köszönöm szépen mindenkinek!
Persze jöttek mindenféle fikázások is, hogy ez így szar, meg úgy fog összecsuklani, meg nehéz lesz és nem tudom majd húzni. Nos, ezekkel kapcsolatban egy mondat, amely egyben az én hozzáállásomat is jellemzi: A levegőnél nehezebb tárgy repülni nem képes! Aki érti, érti. A többieknek meg keziccsókolom!
Szóval a szombati napot arra szántuk, hogy az időközben átgondolt változásokat realizáljuk. Elsőként a kereket kellett áthelyezni. Ennek két oka is volt. Az egyik, hogy átgondolva arra jutottam, hogy a kerék mellé elhelyezett csomag csak a kereket fogja terhelni - lefelé legalábbis - így ha az ember ügyesen pakol, ez a tömeg szinte észrevehetetlen is lehet. Ezért a kereket előrébb hozzuk. A másik ok, hogy a beépített forgó (bringakormány csapágy) miatt még az én, 28-as kerekű bringám is túl alacsony volt, azaz az utánfutó nem volt vízszintes. Ezt kétféle megoldással lehet korrigálni: vagy a csatlakozást visszük feljebb (korábban ezt tettük), vagy az utánfutót lejjebb. Átgondolva az utóbbi célszerűbb, hiszen stabilabb lesz tőle a rendszer. Így a kerék tengelyét 8 centiméterrel feljebb emeltük, a rakfelület így lejjebb került ugyanennyivel., de még mindig biztonságos magasságban van, hogy kanyarodáskor ne akadjon el. Íme a kerék előrébb helyezve és 8 centivel feljebb:
 Aztán azt is át kellett gondoljam, mennyire lesz stabil a cucc. Vannak, akik gyerekeket szeretnének szállítani a bringautánfutóval, illetve nagy terheket. Én nem. Én mindössze egy bringás kirándulás kellékeit szeretném vele elhúzni, azaz nagyjából 20-25 kilót. Ennyit kell elbírnia. Nos, én magam 86 kiló vagyok, Walton barátom saját bevallása szerint 100 körül. Íme:
Amúgy mieőtt elkezdük építeni, (háromszoros) mérnök lévén utánaszámoltam. Azt hiszem egy 10-szeres túlméretezés bőven elég, ezt még talán a laikus is elhiszi. A rakfelület majd műanyagból lesz, nem lesz pereme. A rakomány rögzítését kis fülekkel oldjuk meg, ezekből lesz jó néhány, hozzájuk lehet majd gumipókozni. A rácsszerkezet megvariálása során még egy oldalnyúlványt behelyeztünk, hogy a műanyag jól alá legyen támasztva (bár Walton szerint, aki jelenleg éppen műanyagfeldolgozásból él, ez teljesen felesleges...). A váz tehát így néz ki, már csak az említett fülecskék hiányoznak:

A következő műszaki probléma - ami nem hagyott nyugodni - a függőleges forgáspont. Ugyanis a szerelvény - értsd: bringa és utánfutó - olyan hosszú, hogy a talaj egyenetlenségeit le kell kövesse, azaz kell egy forgáspont függőlegesen is. Először azt gondoltam, hogy elég lesz egy csavar, amit majd lekontraanyázunk, azon elforog majd a rendszer, de aztán úgy döntöttem, hogy inkáb szilentezzük meg. Azaz a csavar és a lemez közé iktassunk be valamilyen műanyagot, ezen elfordul a csukló - maximum 10-15 fokkal kell számolni - és nem fog nyikorogni. Ezért is hívják szilentblokknak. A megoldást már Walton ötlötte ki. A hatos csavarnak 10-es furatot adtunk, majd egy 2-es falvastagságú  műanyag csövet húztunk a csavarra, ami így pont 10-esre (6+2+2) bővült fel. Bonyolult elmagyarázni. íme egy kép az előkészítésről:
A csőből levágunk egy akkora kis szakaszt, amilyen széles a két lemez (illetve 2 milliméterrel hosszabbat), majd a cső széleit kicsit lefaragjuk, hogy könnyebb legyen beledugni a helyére. A hátránya, hogy valószínűleg eléggé kopni fog, így lehet, hogy minden alkalommal cserélni kell. Az viszont igaz, hogy a csőből van egy 2 méteres darab, ami 2000 milliméter, tehát nagyjából 200 összeszerelésre elég, de utánpótlás is könnyedén beszerezhető. A túrára ebből elég vinni magunkkal egy 20 centis darabot, az 10 szétszedést szolgál ki. Egyébként nem vagyok benne biztos, hogy minden szétszedésnél roncsolódik az anyag, így ez a számítás is tartalmaz kis túlzásokat. A szilent tehát jelenlegi formájában így néz ki:
Önzáró anyát tettem rá, de le is lehet kontrázni. Ugyanis a módszer az, hogy az ember meghúzza, majd egy fél fordulatot visszaenged.
A következő dolog a közbetét. Ez egy fém lapocska, amit a biciklihez le kell gyártani. A hátsó tengelyre megy rá és elfordulás ellen a sárvédő és a csomagtartó részére kialakított 5-ös furatba becsavart csavarok biztosítják. Így készül:
Először 4-es lemezből gyártottuk le, de annak az a hátránya, hogy 8 milliméterrel növeli a szükséges tengelyhosszt. Mármint a bicikli hátsó tengelyét. Aztán számolgattunk kicsit és egy kis átalakítással a 2-es lemez mellett döntöttünk. Bőven elég az is, előnye pedig, hogy az eredeti bringatengelyben is van 4 milliméter tartalék, így nem kell lecserélni. Íme a helyére rakva:
Nem akadályozza a vátót és a csomagtartó és a sárvédő fefogatását sem kellett átalakítani, akár fenn is maradhat állandóra a biciklin. Ehhez a közbetéthez csatlakozik hozzá az utánfutó, ilyen közbetétet kell legyártani, ha másik bringához szeretnénk hozzákötni. Összerakva járműszerelvény így fest:
Nos, lehet vele száguldozni. A ház előtt az utcában jól meghajtottam, 35 km/h-ig jól viselkedik, persze csomagok nélkül, terheletlenül. A kanyarokban a széle a legdurvább döntésnél is 10 centire kerül csak a talajhoz, így leakadni nem fog. A kerékpár menettulajdonságait nem befolyásolja, legalábbis én nem vettem észre semmit. Az össz tömege jelenleg 7 kilogramm, erre jön még rá nagyjából egy kilónyi műanyag. A legtöbb csomag a kerék két oldalára kerül majd, így a kereket egy levehető, de szilárd műanyagburkolattal fedjük be. Azért lesz levehető, hogy az összecsukásnál ne akadályozzon. A szerkezet ugyanis a tárolás miatt összecsukható. Hogy érthető legyen, íme a végére még egy kép, ezúttal összecsukott állapotban.
Összecsukva a befoglaló mérete 550x750x180 milliméter. A költségek idáig nagyjából 6000 forintot tesznek ki. Ami költség lesz még az a festék (alapozó és matt fekete), valamint a műanyag és a műanyagragasztó (bár Walton kedvező áron jut hozzá). Valószínűleg veszek majd bele egy normális kereket is, valami vékony gumival. Emellett kimatricázzuk majd fényvisszaverő vignettával.
Sajnos a Critical Mass-re most nem tudom kivinni, mert a Balatonkörre megyünk barátokkal, és ezt a kettőt ügyesen, egy napra szervezték. A nyáron sokat fogjuk használn, és őszintén be fogok róla számolni, ha valami nem oké vele. Meg videókat is készítek majd, természetesen.

2010. április 2., péntek

Végre találtam egy normális lámpát.

Gyors bejegyzés lesz, főként a videóra koncentrálva. Íme:

Remélem tetszett!
Szerk:
Ezt a blogbejegyzést örömködésnek szántam. Azért írtam, mert meg szerettem volna osztani az örömömet másokkal és felhívni a figyelmet arra, hogy a százezres lámpákon kívül is van olyan, amelyik tökéletes.
Úgy látom, hogy vannak, akik egyszerűen nem tudnak örülni semminek. Sajnálom, hogy én viszont IGEN!
Szóval ez a lámpa állati. A videón nincsen rajta, ahogy elment mellettem egy Golf II-es a Laktanya utcában és nekem volt erőssebb a lámpám... Asszem, ez mindent elmond arról, hogy milyen ez a lámpa.
Sajnos a Samsung Omnia ennyit tud a videózásban, de mivel szándékozom még bringavideókat készíteni, beszerzek egy jó kamerát hamarosan.