Hó vót, hó nem vót...

Érdekes egy telünk van. A múlt héten már tavaszi kabátban és egy szál pulcsiban jöttem bringával dolgozni, a nap sütött és az élet is sokkal szebb volt. Most meg esik a hó.
Hogy ho'? Há' itt, Budapesten is.
Ígérik, hogy ez a tél utolsó rohama, és majd mi, azaz Sándorjózsefbenedekek meghozzuk a meleget. Jövő héten.
Az ígéret szép szó... Nos, én meg azt ígérem, hogy nem szállok le a bringáról. Tőlem eshet a hó, de akár a jég is, ezentúl én bizony bringával jövök akkor is.
Persze könnyen ígérem, hiszen 3 perc nem egy nagy idő, akár rövidgatyában is meg lehetne tenni. De akkor is, a hozzáállás a lényeg.
A télen, karácsonyig nyomtam a pedált, de akkor jöttek a szabadságok, januárban pedig munkahelyet váltottam és elkövettem azt a hibát, hogy nem ültem vissza a bringára azonnal. Na, ilyen hibába nem esem többet. Egyszerűen nem tudtam, mi is hiányzik az életemből egészen addig, amíg az első tavaszi napon újtra rá nem ültem a drótszamárra.
Az esethez hozzátartozik az a tény is, hogy itt, az új munkahelyemen a bringatároló nem fedett. Van, persze csak olyan, amihez a kereket lehet hozzálakatolni. Szerencsére pont a biztonságiak bódéjával szemben így rálátnak. Az viszont tény, hogy esőben és hóesésben az ember nem szívesen hagyja ott a biciklit. Még az olcsóbbikat sem, nemhogy a drágát. Erre ma kitaláltam a megoldást: az irodaépületben én a másodikon lakom, és van hátsó lépcső. A biciklit hónam alá kaptam, a folyosón pedig elfér az irodaajtóval szemben. Nem akadályoz senkit, mert a folyosó elég széles. A jelenlétemet, így konkrétan a bringázást viszont szépen hirdeti. A főnököm látta, meg is jegyezte, hogy szép bringa és ezt tényleg nem szabad kinnhagyni a télbe-hóba. Ezt vehetem olybá, hogy nincs ellenére, hogy felhoztam. Mondjuk ismerve őt, gondoltam, hogy így lesz...
Szerkesztés:
Időközben bekopogott az irodámba a szekuritáté, hogy a biciklit ide felhozni nem lehet.  Isten látja lelkemet, én próbálok pozitív lenni, de így...
- Szóval miért hozta fel a biciklit?
- Mert sokba került és a biciklitároló nem fedett.
- De ezt így nem lehet.
- És mi tiltja?
- Hát a beléptetési utasítás.
- Abban nincs bicikli, csak gépjérmű, azaz, hogy azzal miként lehet bejönni...
- De ott a kapunál a biciklitároló...
- Ami nem fedett és mellesleg a sárban lehet csak megközelíteni, mert ügyesen a fűre rakták, amit persze a biciklisek kijártak, így ma már sár...
- Örüljenek neki, hogy van egyáltalán bicikli tároló. Ha ez nem felel meg, nem kell bibciklivel járni...
Ezek után a biciklit behoztam az irodámba, holnap meg jövök a retekkel, azt otthagyom abban a szar tárolóban, amit megint valaki olyan csinált, aki SOHA nem járt biciklivel...
Na mindegy, én ezentúl is bringázom.
Furcsán ismerős érzés fogott el, hiszen nagyon jó látni naponta többször is, ahogy ott vár a canga. Ott vár a szabadság...
Nem tudom, hol volt a hiba a képletben, de valószínűleg egyszerűen elfelejtettem, milyen jó is tekerni és milyen szabadságot is jelent. Helyesebben nem elfelejtettem, hanem kiment a fejemből.
Hát most visszajött.
Úgyhogy hó vót, hó nem vót, én bizony bringázom.