Hogy nem vagyunk teljesen normálisak, az már szinte biztos. Mert amíg más ember örül, hogy luk van a se..., izé, a száján, és a vasárnapot a húsleves-rántottcsirke-formaeggy háromszögben tölti, addig mi meg a nyeregben. Mármint a bicikli nyergében. Hát megéri?
Mert miért is csináljuk? Pecsétekért? Hát, nem egészen. Én például azért csinálom, hogy tudjam magamról: meg tudom csinálni. Még akkor is le tudok tekerni 100 kilométert 6 óra alatt, ha semmi időm nincs rá készülni és ha a szervezők elfelejtenek felfesteni egy kanyart jelző nyilat, így Ipolyságon háromnegyed órán át keresgetjük az igazolópontot. Ja, még nem írtam volna? Szob-Ipolyság-Szob volt a túra útvonala, 95 kilométerre tervezték és 100-ra sikerült végül. Íme:
Persze nem baj ez a pár plusz kilométer, hiszen a végén csak sikerült betartani a 6 órás limitet. Az megint egy másik kérdés, hogy az indítást ráírták a nevezésemkor a lapra, így papíron 09.06-kor indultam, miközben valójában meg 09.30-kor. A többiek ugyanis egy későbbi vonattal jöttek, nameg az a nagy szívem, hogy segítettem valakinek felpumpálni a kilikadt belsőjét a startnál. Nekem nem számít, mi van a papíron, én tudom (meg a GPS is), hogy mi volt valójában. És kaptam oklevelet is.
Az Ipoly mentén bringázni amúgy jó, bár dimbes-dombos. Volt pár pillanat, amikor megfordult a fejemben, hogy mi a büdös francért nem maradtam otthon és nézek tévét. Így utólag a válasz megvan: azért, mert nem az, hanem EZ AZ ÉLET. Ezek maradnak meg az ember fejében, amikor majd öregen visszanéz. Nem túl bonyolult tehát a recept a szép és mozgalmas élethez: mozdulj ki! Ennyi...
Az Ipoly mentén bringázni amúgy jó, bár dimbes-dombos. Volt pár pillanat, amikor megfordult a fejemben, hogy mi a büdös francért nem maradtam otthon és nézek tévét. Így utólag a válasz megvan: azért, mert nem az, hanem EZ AZ ÉLET. Ezek maradnak meg az ember fejében, amikor majd öregen visszanéz. Nem túl bonyolult tehát a recept a szép és mozgalmas élethez: mozdulj ki! Ennyi...