A csodabringás blogom - mint azt remélem észrevettétek - a kerékpározás napos oldalát hivatott bemutatni. Azért indítottam, mert akik bringázásról írnak, azok többnyire tele vannak keserűséggel. Nem mondom, hogy nem joggal néha. És írják is le a bánatukat, de én magam annyi mindennel kapcsolatban szoktam keseregni - jellemhibám ez -, hogy a bringázással kapcsolatban nem vagyok hajlandó.
Egyszerűen nem vagyok hajlandó meglátni benne a rosszat!
Ehelyett a bringázás pozitív oldaláról szeretnék nektek írni és remélem, ez sikerül is.
Nos, a rövid bevezető után hadd írjak arról, aminek ma pont örülök.
Változott a KRESZ.
Több ponton is, de a bringázást is keményen érinti a változtatás és azt kell mondjam, hogy pozitív irányban.
Több ponton is, de a bringázást is keményen érinti a változtatás és azt kell mondjam, hogy pozitív irányban.
A járművezetés személyi feltételei változtak, mégpedig úgy, hogy a kerékpárosoknak szabad inni annyi alkoholt, ami nem befolyásolja a jármű vezetésére képes állapotot.
Az új KRESZ ugyanis úgy fogalmaz, hogy járművezetésre képes állapotban kell lenni, de a jogszabály 4§ (1) c, pontjában rögzített, "zéró tolerancia" nem vonatkozik a kerékpárosra, ha nem főútvonalon kerékpározik.

Persze jönnek a negatív megjegyzések azóta, hogy klafa, mert "több lesz a részeg kerékpáros", de hadd hangsúlyozzam, hogy a járművezetésre képes állapotnak meg kell lennie. Azaz, aki matarészeg, az ezentúl sem kerékpározhat.
Azt is hadd hangsúlyozzam, hogy az alkoholt fogyasztókkal senki nem találkozhat főútvonalon, azaz ha az ember megiszik egy pohár sört, vagy kettőt, vagy akárhányat - amennyit a szervezete úgy elbír, hogy a járművezetésre alkalmas állapotban marad - akkor kis utcákon, vagy a borospincétől, földúton simán hazatekerhet.
Ahogy nagyapáink (meg nagyanyáink) tekertek is hazafelé évszázadokon keresztül.
Van ennek veszélye?
Naná, mindennek van veszélye, hiszen a magyar honpógár hajlamos a szelektív jogalkalmazásra, azaz ami neki kellemetlen, azzal nem törődik. Biztosan lesznek félrészeg hülyegyerekek, akik a főútvonalon csalingáznak, de remélem ezeket úgy megb.... izé, megbünteti a rendőr, hogy egy életre elmegy a kedvük a dologtól. Ők lesznek kevesebben.

A zéró tolerancia kerékpáros irányba enyhítésének lényegét és jóságát abban látom, hogy mi, akik épeszűek vagyunk - azaz remélem a többség - ezentúl életvitelszerűen művelhetjük azt, hogy elugrunk egy sörre a haverokkal BICIKLIVEL. Szokásunkká válhat ez. Életformává. Legálisan.
Mesélik mások - mert én ilyet ugyebár soha nem csináltam még -, hogy voltak olyanok eddig is, akik megittak egy-két sört és ezután hazakerekeztek. Ezek az "olyanok" mesélik azt is, hogy egy-két sör, vagy föccs elfogyasztása után az ember - meg az ember lánya - simán haza tud tekerni és semmilyen hatással nincs ez a biztonságos bringázásra. És ezek az "olyanok" mesélik azt is, hogy tekerés közben sokkal hamarabb ki is megy az emberből egy sör. Én meg hiszek az "olyanoknak"...
Összegezve tehát VÉGRE a magyar jogalkotás a valós életet követi és ha kicsi lépést is, de tettek a normális, félelem mentes közlekedésért, az agyonszabályozott baromságok ellen.
Csak így tovább!
A másik örömködésem szintén a KRESZ változásából fakad, mert a kerékpárosokra vonatkozó 54.§ is változott és így mostantól a kerékpáron és a kerékpároson is lehet a lámpa és lehet az a lámpa folyamatosan világító, vagy villogó. Eddig ugyebár az volt a szabály, hogy csak a kerékpáron lehetett lámpa és az csak folyamatosan világíthatott, nameg csak egyszerre kapcsolható lehetett. 1975 óta volt ez így, amikor a LED még sehol nem volt és senki nem sejtette, hogy kettő ceruzaelemmel 200 órákat világító lámpát lehet majd kapni potom pénzért. Mégis kötöttük sokáig magunkat az együtt kapcsolható lámpához, amit sokan úgy értelmeztek, hogy a kapcsolásnak kell egyszerre történnie, miközben az a szabályozás csupán arra vonatkozott, hogy nem lehet egy színváltós lámpád, amit néha előre fehérnek, néha meg hátra pirosnak használsz. Ez a lámpa ráadásul nem villoghatott, tehát egy dinamóról meghajtott első pilács megfelelt, míg egy bivalyerős villogó nem.
De ma már mindegy, vége ennek a barom megkötésnek is és az ember végre használhatja a sokkal jobban észlelhető villogóját is. És ez is jó!
De ma már mindegy, vége ennek a barom megkötésnek is és az ember végre használhatja a sokkal jobban észlelhető villogóját is. És ez is jó!
Azt is írja a vonatkozó szakasz, hogy fényvisszaverőt is el kell helyezni. Emiatt egyesek azonnal aggódni is kezdtek, mert a szövegből szerintük nem egyértelmű, hogy előre fehér, hátra piros fényvisszaverő kell-e (amúgy nem), vagy simán egy akármilyen fényvisszaverő elég.
Hadd segítsek magyaroknak, magyarul olvasni! A mondat így hangzik, ha nem tördeljük pontokba:
"A kerékpárral éjszaka és korlátozott látási viszonyok között abban az esetben szabad közlekedni, ha a kerékpáron vagy a kerékpároson előre fehér-, hátrafelé piros színű, folyamatos vagy villogó fényt adó lámpát és fényvisszaverőt helyeztek el, és lakott területen kívül kerékpáros fényvisszaverő mellényt (ruházatot) visel."
Értelmezzük együtt: a kerékpárra kell tehát előre fehér és hátrafelé piros színű, folyamatos vagy villogó fényt adó lámpa.
És itt vége a gondolatnak.
Új gondolat: kell még fényvisszaverő. Nem piros vagy fehér és nem folyamatos, vagy villogó fényű (ilyen ugyanis nincs is). Az előre fehér, hátrafelé piros színű és a folyamatos vagy villogó jelzők a fényt adó lámpára vonatkoznak, a fényvisszaverőre nem. A fényvisszaverőre vonatkozó előírásokat ugyanis nem a KRESZ, hanem jelenleg a 6/1990 (IV.12.) KÖHÉM rendelet tartalmazza. Ennek a rendeletnek a 116. § írja elő, hogy a kerékpárt mivel kell felszerelni.
Azt írja, hogy hátra KELL egy, vagy kettő darab piros fényvisszaverő (nem prizma, fényvisszaverő), amellyekkel szemben az az előírás, hogy nem lehetnek háromszög alakúak, ha kettő van, akkor szimetrikusan kell azokat elhelyezni és tiszta időben, távolsági fényszóróval 150 méterről megvilágítva láthatónak kell lenniük.
Legalább az első keréken, legalább egy darab, borostyánsárga színű fényvisszaverőt kell elhelyezni, amely mindkét oldalról látható kell legyen. Itt már szerepel zárójelben a kerékprizma, de mivel zárójelben van, én úgy gondolom, hogy csak példa. Tehát, ha olyan fényvisszaverőt teszel az első kerékre, amely borostyánsárga és mindkét oldalról látszik, kielégítetted az előírást.
Ugyanez a rendelet írja, hogy a kerékpárt fel SZABAD (tehát nem kötelező) szerelni elöl fehér, oldalt borostyánsárga fényvisszaverővel és a pedálokon elhelyezett borostyánsárga fényvisszaverővel.
Ezen kívül a rendelet előírja azt is, milyen távolságban lehetnek a fényvisszaverők az úttesttől.
A rendelet nem tartalmazza a bicikligumi oldalába gyárilag beleillesztett fehér csíkot, így elvileg az szabálytalan. Ahogy a fényvisszaverő festékkel lefestett bicikli is, ha nem borostyánsárga. Ugyanis oldalra csak borostyánsárga fényvisszaverő mehetne.
Mindenesetre éjjel valami ilyesmit kell látnia az autósnak:

Persze azért is célszerű előre fehéret, hátra pirosat oldalra meg sárgát elhelyezni, hogy az autós azonnal tudja, melyik irányba mész éppen.
A lényeg és a jogalkotó célja az, hogy ha valami történik a lámpával és nem ad fényt, legalább legyen valami, ami visszaveri a többi jármű fényét.
Csendben jegyzem meg, hogy valószínűleg hamarosan fog változni ez a KÖHÉM rendelet is, hiszen ebben még mindig úgy van a lámpa, hogy annak együtt kapcsolhatónak kell lennie, ami meg baromság a biciklikre szerelhető és nagyrészben manapság szinte kizárólagosan használt, elemes villogók esetében. A rendeletben nincs benne a fényvisszaverős oldalú gumi (szinte már csak ilyet lehet kapni) és olyan baromságokat tartalmaz, hogy a kerékabroncstól 10-15 centire lehet csak a prizma, ami megint baromság és felesleges kukacoskodás.
A legtöbb lámpa egyébként olyan, hogy beléjük van építve a prizma. Egyszerű a dolgunk: ilyet kell vásárolni. De - ahogyan a képen is látszik- a kerékpár tökéletesen láthatóvá tehető párszáz forintnyi matricával is. Jut eszembe, van erről videóm is. Íme:
Aki bebizonyítja nekem, hogy pár küllőprizmától jobban látható a bicikli, annak kezet csókolok azonnal. Szóval szerintem az ilyen matrica is megfelel, négyzetmétere egy ezres, egy négyzetméter 10-15 biciklire elég, ha azt szeretnénk, hogy a világűrből is látsszon a bicikli... Gondolat vége.
Egyébként a végére még annyit, hogy a KÖHÉM rendelet ellentmond a KRESZ-nek annyiban is, hogy a KRESZ szerint ugyebár lehet a lámpa a kerékpároson is mostantól, azt meg megnézem, hogy akkor hogyan lesz 90 centiméter alatt. A KÖHÉM rendelet ezt is szabályozza, ugyanis. Röviden tehát, a KÖHÉM rendeletet is át kell írni hamarosan. Majd szólok, ha megtörtént ez is...
Új gondolat: lakott területen kívül fényvisszaverő mellény (ruházat) viselése kötelező éjszaka és korlátozott látási viszonyok között. Azaz, ha az én bringás kabátomra eleve rá van varrva a fényvisszaverő csík, senki nem kötelezhet mellény viselésére.
A lényeg és a jogalkotó célja az, hogy ha valami történik a lámpával és nem ad fényt, legalább legyen valami, ami visszaveri a többi jármű fényét.
Csendben jegyzem meg, hogy valószínűleg hamarosan fog változni ez a KÖHÉM rendelet is, hiszen ebben még mindig úgy van a lámpa, hogy annak együtt kapcsolhatónak kell lennie, ami meg baromság a biciklikre szerelhető és nagyrészben manapság szinte kizárólagosan használt, elemes villogók esetében. A rendeletben nincs benne a fényvisszaverős oldalú gumi (szinte már csak ilyet lehet kapni) és olyan baromságokat tartalmaz, hogy a kerékabroncstól 10-15 centire lehet csak a prizma, ami megint baromság és felesleges kukacoskodás.
A legtöbb lámpa egyébként olyan, hogy beléjük van építve a prizma. Egyszerű a dolgunk: ilyet kell vásárolni. De - ahogyan a képen is látszik- a kerékpár tökéletesen láthatóvá tehető párszáz forintnyi matricával is. Jut eszembe, van erről videóm is. Íme:
Egyébként a végére még annyit, hogy a KÖHÉM rendelet ellentmond a KRESZ-nek annyiban is, hogy a KRESZ szerint ugyebár lehet a lámpa a kerékpároson is mostantól, azt meg megnézem, hogy akkor hogyan lesz 90 centiméter alatt. A KÖHÉM rendelet ezt is szabályozza, ugyanis. Röviden tehát, a KÖHÉM rendeletet is át kell írni hamarosan. Majd szólok, ha megtörtént ez is...
Új gondolat: lakott területen kívül fényvisszaverő mellény (ruházat) viselése kötelező éjszaka és korlátozott látási viszonyok között. Azaz, ha az én bringás kabátomra eleve rá van varrva a fényvisszaverő csík, senki nem kötelezhet mellény viselésére.
Utóbbinak azért is örülök, mert bár tisztelem a kukásokat, a kukásmellényt kifejezetten rühellem és a kerékpárosok megbélyegzésének tartom a viselésének előírását. Olyan intézkedésnek, amivel egyértelműen és láthatóan azt akarják sugalmazni, hogy aki kerékpározik, az veszélyben van, arra nagyobb figyelem kell, mert elmeháborodott. Emellett a mellénybe az ember beleizzad, viselése kényelmetlen. Úgyhogy kukásmellényt én eddig sem hordtam, mostantól meg szerencsére nem is vagyok köteles. És ez jó.
Én magam egyébként telhetetlen vagyok, úgyhogy nagyon szívesen látnék egy olyan módosítást is, amelyben megengedik, hogy arra alkalmas ülésben szállíthassam mondjuk a 10 évesnél idősebb utasomat is és nem kellene azért triciklit vagy tandemet vásárolnom, hogy a feleségemnek ne kelljen hazagyalogolnia a strandról, vasútról, buszról, hanem úgy, ahogy a filmeken, az ember simán elmehetne elé biciklivel és szállíthatná akár őt is. Ilyenkor úgy sem megy az ember gyorsan, teljesen ártatlan az ilyen megoldás.
Az életérzés viszont, amikor a szél fütyül a füled mellett és akit szeretsz, az beléd kapaszkodik és átöleli a derekadat... na ezt veszi el tőlünk egy hülye szabály, amit azért hoztak, mert valaki odafenn fél a biciklizéstől. Jelenleg a 3 éves gyerekedet - aki sem kapaszkodni, sem leugrani nem tud, ha baj van - jogszerű szállítani, a 12 éveset meg nem. De melyik a biztonságos?

Vagy tegyük fel, hogy nyáron a folyóra kimehetnének úgy is fürödni a tizenéves srácok és lányok, hogy egymást viszik a biciklin... Csináltuk mi is és mégis élünk mindannyian. Estünk el a mezőn, hajtottunk bele a kukoricásba, de röhögtünk rajta... Ebben ugyanis nincs semmi veszélyes, ha az ember észnél van. És persze lassan megy.
És még sorolhatnám... Bízom benne, hogy eljön az az idő is, amikor kerékpározni újra az élet természetes része lesz és rádöbbennek odafönn, hogy teljesen felesleges agyonszabályozni és azzal agyonverni ezt az életmódot, élvezetet.
Addig meg mindenesetre mostantól a szokásos ruházatomban felülök a biciklimre, elmegyek a barátaimmal megnézni egy meccset egy árnyékos sörteraszon, ahol iszunk egy-két-három sört/fröccsöt, majd hazatekerek. És nem szólhat rám senki. Ennyi.
És ez jó.
Ha nem hiszed, próbáld ki!