2018. augusztus 29., szerda

Az Első Mutánsbicikli Találkozó margójára

Augusztus első hétvégéjén zajlott az Első Mutánsbicikli Találkozó Szobon, amely eleve rendhagyónak ígérkezett de végül minden várakozást felülmúlva volt más, mint bármilyen hasonló esemény. Írom a részleteket a saját szemszögemből nézve.

Az első és legfontosabb megjegyzésem annyi lenne, hogy az eseményt szerették az égiek. Minden klappolt, minden akadály elgördült, semmi negatív dolog nem történt. Ez pedig ritka manapság. Persze ha hozzátesszük, hogy a résztvevők többsége másként gondolkodó, pozitív hozzáállású, nyitott ember - ez már az esemény jellegéből következik - akkor azért érthető, hogy miért volt annyira jó hangulat és pozitív légkör.
Pedig nem így indult ám. Én a találkozót nagyjából egy éve bejelentettem, tudható volt tehát, hogy mikor lesz, hol lesz és a lényeges részletek is ismertek voltak. A konkrét szervezést hónapokkal az esemény előtt elkezdtem, így akiknek tenni kellett volna és akik tenni akartak volna az ügy érdekében, azoknak volt idejük rá. Ezzel szemben folyamatosan pattantam le különböző ajtókról és folyamatosan szembesültem azzal, hogy ígérni mindenki tud, de betartani csak kevesen szokták. Persze az is igaz, hogy bizonyos dolgokat csak az esemény előtt közvetlenül lehet szervezni, így óhatatlan, hogy az utolsó napok kicsit besűrűsödnek. Végül aztán kevés kivétellel mindent sikerült irányba állítani.
Nekem annyiban volt nehéz, hogy terveim szerint a találkozó előtti héten szabadságon szerettem volna lenni és szervezkedni, utolsó simításokat végezni, de a szabadságom nem úgy jött össze, ahogy akartam. Így a találkozó előtti héten dolgoznom kellett. Még szerencse, hogy az utolsó simításokra nem volt szükség, mert mindent elsimítottunk már korábban. A melóból hazaérkezve délutánonként még tudtam intézkedni, aztán meg persze a munkahelyemen is megkönyörültek rajtam és csütörtök-péntekre mégis elengedtek. Így amikorra az első fecskék megérkeztek, már a helyszínen tudtam várni őket.
Szabadtéri esemény lévén az időjárásnak nagy szerepe volt a sikerben. Ha mondjuk napokig esett volna, akkor nem tudom, mit csináltunk volna. Csütörtökön volt egy kis zavar az erőben, mert amikor állítottuk fel az első sátrakat, akkora vihar kerekedett, hogy a félig összerakott sátrat az egyik díszfa ágairól kellett lehalászni és betenni a kocsiba. De a viharfelhők elvonultak, majd hetekig nem is jöttek vissza. A találkozó alatt végig szikrázó napsütésük volt, 30-35 fokos hőmérsékletekkel. A Duna 27 fokra felmelegedett, így időjárás szempontjából végül minden ideálisra sikeredett.
A találkozót a Duna-partra terveztük, ahol egész nap kellemes árnyékot nyújtanak a Duna-parti fák és ahonnan konkrétan tizenhárom lépést kellett tenni a csobbanásig. Ezt persze talán jobban hangsúlyozhattam volna, mert valószínűleg a nagy forróság miatt páran inkább valamelyik strandot választották, miközben itt is volt strand, sőt még uszoda is. Így nagy meleg ide vagy oda, én egy percig sem éreztem a hatásait, félóránként megmártóztam a Dunában.
A füves területtől kissé féltem, mert nem lehetett tudni, hogy segít vagy hátráltat-e, amikor próbálgatod a biciklit. De mint kiderült, nem baj, ha a biciklipróbálgatás közben el-elborulók nem a kemény aszfalttal, hanem a kellemes fűvel találkoznak. Talán a füves területnek volt köszönhető. hogy a találkozó alatt egyetlen komolyabb sérülés sem keletkezett és az extrém biciklik és az extrém módon nagy számban érdeklődők ellenére a legnagyobb esések eredménye is néhány kisebb horzsolás volt csak. 
Érdekes és szeretném kiemelni, hogy a fűben semmi kárt nem okoztunk. Nem tapostuk ki például, ami azért is érdekes, mert nagyjából 150 kerékpár jelent meg a találkozón, amit legalább 300-an próbáltak ki a két nap folyamán. Érdekes lenne egyszer összehasonlítani, hogy egy autós találkozó után hogyan is nézne ki egy ugyanilyen terület. Vagy egy autós találkozó alatt. Amikor körülnéztem szombaton délután azt láttam, hogy kifejezetten üdítő, hogy nincs bömbölő zene, nincs füst, nincs szemét és a résztvevők harsány kacagásán kívül igazán semmilyen hang nem zavarja a környék nyugalmát. Ilyen tehát az, amikor pár száz biciklis összeugrik. Mondjuk én ezt sejtettem, de mégis valósággal belém hasított az a klafaság, ahogy minden zajlott.

Örömmel láttam, hogy csak jöttek és jöttek az érdeklődők és minden biciklitulajdonos örömmel mutogatta és adta oda az amúgy féltett és nem egy esetben milliós értékű biciklijét. Jellemző volt az udvariasság, így senki nem panaszkodott például arra, hogy engedély nélkül elvitték volna a biciklijét. Az érdeklődő megkérdezte, hogy az adott bringa kié, a tulaj pedig már mutogatta is neki, hogy melyik a bicikli eleje, hol a váltó, melyik fék mit fékez, satöbbi. Utána pedig már csak a mosoly következett, mert amikor egy ilyen rendhagyó biciklire felülsz - legyőzve a félelmedet és a tartózkodásodat -, majd minden várakozásod ellenére probléma nélkül tudsz vele menni... nos a  mosoly ki fog ülni az arcodra. 
A bicikli amúgy is az egyik legnagyobb örömforrás, de a mutánsbicikli még ezen belül is hatványozottan képes kellemesen meglepni téged. És amitől a legjobban féltem, miszerint ez csak egy nyitott terep és a biciklire felpattanva azzal akár meg is lehet lépni, nos erre gyanú sem volt. Vigyáztunk egymásra.
Nagyon fontos kiemelni azt is, hogy bár a találkozó Mutánsbicikli Találkozó néven futott, a fő szerep mégsem a bicikliké volt, hanem azoké, aki megcsinálják, majd megülik azokat. Nélkülük -nélkületek - a legfrankóbb bringa is csak egy darab vas. Élettelen és lelketlen. Ti teszitek bele a lelket, a lelketeket és ezért részemről minden tisztelet és köszönet! És az is tiszta előttem, hogy ez a találkozó - és minden hasonló - azért sikeres, mert hasonló lelkű, hasonló gondolkodású embereket vonz. Mi, akik a hétköznapokban a legjobb esetben is minimum furcsa pillantásokat kapunk, itt a saját fajtánkkal rezeghetünk egy hullámhosszon. És rezegtethetünk be másokat is, mert aki elég közel merészkedik, az fog kapni ebből a vibrációból. 
És azért van szükség ezekre a találkozókra - és azért fogom megrendezni mindaddig, amíg a kezemet emelni tudom -, mert ezek a rezgések csillapodnak, a hullámok és az élet idővel ellaposodik. Szükség van tehát időnként arra, hogy gerjesszük egymást. (A filozófia- és fizikaórának ezzel vége.)
Sokáig gondolkodtam azon, hogy kiemeljek-e akárkit is a tömegből, mert valójában mindenki egyformán és a szó legjobb értelmében véve bolond. És persze nem akarok megsérteni senkit sem, akit esetleg kihagyok. Úgyhogy bízva abban, hogy mindenki jó fej, következzen néhány szösszenet, ami külön feldobta a napjainkat.
A péntek indult úgy, hogy egyszer csak felhívott engem a Music FM rádió száguldó riportere, Fitti. Ő az, aki egy mobil. zsebstúdióval járja az országot és nagyon tehetségesen rá tudja irányítani a figyelmet erre-arra. Neki sikerül még az is, hogy hanggal megmutassa azt, amit azért látni is érdemes. És hogyan is keveredett Szobra? Nos, először is nyitott személyiség és valahogy megérzi, hogy mi lehet érdekes a hallgatók számára. Így amikor kapott információt, meglátta a potenciált ebben az eseményben és eljött. Az pedig, hogy miként kapott információt, egy hosszabb történet, de pár szót talán megér. 
Ha valaki kerékpározik, akkor nem azokban a percekben és órákban kerékpározik csak, amikor a biciklin ül konkrétan. A kerékpáros beállítottság 24/24 órás, levetkezhetetlen gondolkodásmód. Ugyanez igaz mindazokra, akik segíteni akarnak másokon és jobbá akarják tenni a világot. Aki segítőkész, az heti 168 órában az. Így aztán ezeknek a jó szándékú, jó embereknek kerékpározás mellett simán belefér az életükbe például az, hogy zászlókat helyezzenek el veszélyes zebrákhoz és az sem tántorítja el őket, ha maga a hatalom egészen furcsa módon áll hozzá a jobbító szándékukhoz. Szerencsére létezik még az államhatalomnál is nagyobb erő, ez pedig a segíteni akaró emberek jó szándéka. Így történik meg az, hogy egy ilyen ügyet hallva egy-két rádiós felkapja a fejét és néha kimegy a helyszínre. A kisebb villanások követik egymást, majd a mainstream (fősodor) média - aminek egyébként ez lenne az egyik fő dolga, szerintem - felpörgeti az ügyet és megmutatja a hatalomnak, hogy ez a kezdeményezés igenis jó és mögé kellene állni. 
A találkozóra és a mutánsbiciklikre egy gödöllői zebrazászlózás során hívták fel a figyelmet a barátaim, akikre amúgy nagyon büszke vagyok alapból is, de ezek után még hálás is vagyok nekik. A szintén fogékony riporter aztán eljött Szobra is és szuper műsort csinált. Azzal, hogy az egyik leghallgatottabb rádió élőben tudósított az Első Mutánsbicikli Találkozóról, valami egészen magasra pöcköltük fel az esemény ismertségét. 


Nem egy ismerősömtől kaptam üzenetet, hogy több száz kilométerre is most hallottak a rádióban és hogy gratulálnak, mert még a hangok alapján is egy nagyon jó bulinak kell zajlania Szobon. 
Hát ha még látták is volna! Na, mondjuk ezen segíthetünk, mert maga Fitti is közzétett egy-két videót a mutánsbringázásáról, nameg mi is csináltunk a telefonjainkkal.
És ha már idén nagyot álmodtam, jövőre megpróbálok még nagyobbat. Hátha sikerül elcsábítani tévéstábokat is. Hogy ne csak halljátok, hanem lássátok is, mi is zajlik Szobon. Mert volt itt aztán minden...
Ha a korábbi dolgaimat követtétek, akkor tudhatjátok rólam, hogy nagyon fontos szerepet játszik az életemben a fekvőbicikli, azaz a rekumbens kerékpár. Rövidebben: a reku. Ezek azok a biciklik, amelyekről már első pillantásra látszik, hogy valami nem oké. És azokkal sem oké valami, akik ezeket megülik. Mármint az átlagemberek számára. A fekvőbicikli kiválóan alkalmas arra, hogy egy kicsit jobban felhívja a figyelmet a biciklizésre. Nagyon ritka, hogy az ember megáll valahol és néhány kérdést nem szegeznek neki. 
Van egy nagyon erős és nagyon összetartó csoport a Facebookon, akik közül nagyon sokan nagyon jó barátaim is és akikkel évente két-három alkalommal összegyűltünk eddig is. Szeretném kiemelni, hogy ez a csoport az, akik a Mutánsbicikli Találkozó tengelyét, vázát adták azzal, hogy nem csak ígérgettek, hanem tényleg el is jöttek. Nélkülük egészen más lett volna minden. Eddig is szerettem a rekusokk-ot, de most végleg beloptátok magatokat a szívembe! Köszönöm, hogy vagytok és olyanok vagytok, amilyenek! Itt jelzem, hogy a rekuk száma a családban jelenleg 4 (fejenként 2-2), és csak növekedés prognosztizálható.
Miért reku? Nos, én magam sem nagyon szeretem a feltűnés, de a Feleségem kifejezetten kerüli. Így mi nem azért fekvőbringázunk, mert megnéznek vele, hanem azért, mert kényelmes. Beugrani Vácra bevásárolni (50 kilométer), átugrani Esztergomba vagy Párkányba (40 kilométer), esetleg betekerni vagy hazatekerni a munkahelyre/ről (140 kilométer) normál biciklivel elég nagy felkészülést igényel és nagyon fájdalmas lesz másnap altájon. Rekuval sima ügy, csináljuk is. Persze ezt csak az érti és hiszi el, aki próbálta már a fekvőbringát, amelyen akár 8-10 órát ülve sem fáj semmid, maximum a szíved, hogy le kell végül szállni. Ezért járunk főleg rekuval bringáskirándulni. És el nem mulasztanánk egy rekus találkozót sem, mert ők értik és tudják, miről is van szó.
A rekuk előtt és mellett is volt/van biciklis élet. Az enyém a gyerekkoromig nyúlik vissza, 1975-ben tanultam meg bringázni, 3 éves koromban. Budapesten 1990 óta biciklizem és sokáig azt gondoltam, hogy minden megtörtént már velem, ami biciklizés közben megtörténhet és mindent láttam már, és mindent tudok, amit a biciklikről tudni lehet. Mégis alapvetően változott meg a bringás életem egy szép nyári délelőttön 2010-ben, amikor először kikölcsönöztem egy visziklit, azaz teherbringát. Akkor még Budapesten laktunk, de még a nagyvárosban is azonnal ráéreztem, hogy a teherbringa is út lehet egy jobb élethez. Mert egy cargobike-kal szinte mindent el tudsz vinni, amit egy autóval, de ingyen - kenyérgőzzel - megy. 
Ezzel nem keveredsz dugóba és ezért rövid-középtávon (50 kilométeren belül) és főleg városban verhetetlen sebességű és képességű szállítóeszköz. Volt egy olyan sorsfordító napunk aznap, amit előtte el sem tudtunk képzelni. Tökéletes piknikekkel, amiket eddig csak autóval tudtunk megoldani (merthogy egy pikniknek vannak kellékei), stressz nélkül (no dugó), a bringában alvó gyerekkel (a keresztlányom akkor 4 éves körüli volt, kihasználta a kényelmes odút egy kis szunyókálásra a Hajógyári sziget csúszdái és a Margitszigeti állatsimogató között). A vége az lett, hogy kellett nekem egy ilyen bicikli (is). Persze a 10. emeleti, 35 négyzetméteres panelban elég nehéz lett volna tárolni, de ahogy vidékiek lettünk, szinte az első dolog volt, amit hozzátettünk az eszközparkhoz. A sors érdekes, mert végül azt a biciklit sikerült megvennem használt de szép állapotban, amit életemben először kipróbáltam. Kicsit megtuningoltam, kapott egy 7-es agyváltót, a fadobozt bevásárlókosárra cseréltem és azóta szolgál is minket. Az árának nagyjából tízszeresét spórolta már meg csak azzal, hogy sokkal kevesebbet mozog az autó. Az élvezetet most nem is számolom.
A teherbicikliknek is van egy kialakulóban lévő bázisa Magyarországon is, mert egyre többen jönnek rá, mekkora királyság is ez. Én amikor csak tehetem népszerűsítem ezt a biciklit is, bekerültem már a tévébe is vele (teljesen véletlenül, bár az én felfogásomban véletlenek nincsenek, így inkább úgy mondom, hogy nem volt szándékomban). És természetesen azoknak is keresem a társaságát, akik meg ezt a biciklit értik, szeretik és tekerik.
A találkozóra kettő teherbringás család jött el, a többiek talán nem értek rá vagy nem értették, hogy milyen jelentősége is van egy ilyen, nem budapesti találkozónak. Vagy nem akarták a családot 35 fokban rángatni, amit megértek. Teljesen mindegy, én mindig azoknak örülök, akik eljönnek és jó volt látni az enyémen kívül is teherbringát. Ráadásul mindkettő családon látszott, hogy életvitelszerűen használják a teherbringákat és a gyerekeknek természetes, hogy ott utaznak, szunyálnak, esznek. Mint egy autóban, csak környezetkárosítás nélkül. Ennél meggyőzőbb érvelés pedig nem kell a teherbiciklik mellett.
Persze a teherbringás közösség ahol tudott, segített és reklámozta a Mutánsbicikli Találkozót, jövőre talán jobban ráérnek és tiszteletüket is teszik. Azt is megértem, hogy elég hétköznap teherbringával dolgozni és hétvégére belefárad az ember. Nagyra becsülöm a Cargonomiát, akik teherbringákkal szállítanak nulla robbanómotor-fordulattal előállított biocuccokat Budapesten és drukkolok nekik. Ahogyan nagyon bírom a Hajtás pajtást is, mert náluk is egyre több a teherbringa is. Példaértékűnek gondolom azt is, amit a Kantaa Budapest csinál, hoznak, visznek, cipelnek kipufogógáz nélkül. Nyomjátok, hajrá!
A szívem másik csücske az összecsukható bicikli, amelyhez egy kicsit rögösebb út vezetett, mint amit szükségszerűen be kellett volna járjak. Végül csak megtaláltam és most le is írom, hogyan. A vidéki életben talán csak a közlekedés és ezen belül a munkába járás az, amit az ember szívesen kihagyna a mindennapjaiból. Épeszű ember önszántából nem autózik és a kényszerpályák elkerülésére sokan és sokféle megoldást kipróbálunk. Az én kungfum, azaz az árnyalt, kemény munka és jelentős tanulással töltött idő árán megszerzett tudás, jártasság a tömegközlekedés kombinálása biciklivel. Hosszú keresgélés után jutottam el oda, hogy nincs más megoldás az életben. Egy óriási sakkjátszma zajlik, amit kénytelenek vagyunk megvívni.
A nyitólépés az, hogy vidéken kevesebb a lehetőség, így az ember többnyire arra kényszerül, hogy nagyvárosban dolgozzon. Az első sakkot akkor kapod, amikor rájössz, hogy hiba volt beköltöznöd a nagyvárosba, mert a nagyvárosok (kivétel nélkül) egyre élhetetlenebbek és csak az egyén tűrőképességén múlik, mikor lesz tele a hócipője a nép sűrűségével. Hatványozottan igaz ez Budapestre, ahol már nagyon régen nagyon rossz irányba mennek a dolgok. Ha szerencséd van, még mielőtt leütnél néhány sötét parasztot, ebből a sakkból ki tudsz lépni úgy, ha a nagyvárosokból kiköltözöl. A következő sakkot (illetve sakkokat naponta) akkor kapod, amikor közlekedni kényszerülsz. Mivel mások is ezt csinálják, a közlekedés is egyre kibírhatatlanabb és egyre kivitelezhetetlenebb. Naponta kell hozzál tiszt- és vezéráldozatot és egyre inkább elveszted a reményt arra, hogy megnyerd a játszmát. Az ember már-már feladná és úgy érzi, hogy lassan de biztosan mattot ad neki az élet, amikor is eszébe jut a sáncolás, ami a bicikli és a vasút együttes alkalmazásával léphető meg. Nos, én még időben rosáltam, és először az autót váltottam le a vonatra, majd a budapesti tömegközlekedésről váltottam vissza a biciklire.
A vonatozásban is van szívás, de biciklivel ezek nagy része kikerülhető. Biciklivel nincs meg például a vasútra kibattyogás és a vasútról bebattyogás, helyette suhansz. Biciklivel nincs 40 fokos metróban izzadás, nincs tömött buszon kapaszkodás, nincs megállóban álldogálás, helyette suhansz. A biciklivel csak a vonaton szívsz, mert a MÁV-nak sajátos elképzelése van (helyesebben nincs elképzelése) a kerékpárosokról és a kerékpárjaik szállításáról. Természetesen sorra kapod az udvarias leveleket, hogy ők, mint "a magyar tömegközlekedés kiemelkedő szereplői nagy hangsúlyt fektetnek mindenre", de azért odáig nem jutottak el, hogy a vonatok a kiírtak szerint közlekedjenek és ahol ígérik, legalább ott legyen kerékpárkocsi. Ennek pedig az az eredménye, hogy többnyire első és utolsó peronokon csövezel a bicikliddel, amikor pedig vonatpótló busz érkezik (előfordul ám az ilyen), arra biciklivel nem is szállhatsz fel.
Egy Göd-Vác közötti, téli, éjjeli, zuhogó esőben való biciklizés és utána a váci vasútállomáson vizes ruhában, mínusz egy fokban  való egyórás álldogálás során jutottam el odáig, hogy nekem olyan bicikli kell, amivel a MÁV nem tud megszívatni. És ez az összecsukható bringa, amit úgy is ismerhetsz még, hogy kemping, vagy a modern szóhasználatban folding bike.
Amióta ezek a mutánsok is bekerültek a családba, megint csak jobb lett az élet. Én csak röhögök azon, ha nincs biciklikocsi, mert bármilyen szegletben eldugom az összecsukható bringát. Röhögök azon is, hogy az egyébként tök üres és pótjegy nélkül igénybe vehető nemzetközi vonatra kerékpár helyjegyet kellene venni, mert összecsukva és egy táskába bedugva csomagként felviszem a kemping bringát. Ha bárhová kocsival megyünk, akkor tetőcsomagtartó nem kell, mert a csomagtartóban is simán elfér két összecsukható bicikli.
Engem már régen nem érdekel az, ha akárhová megérkezve nincs kerékpártároló, mert egy táskába betéve beviszem magammal az összecsukott biciklit és simán leadom a ruhatárban például, amíg a moziban ülök vagy egy színdarabot megnézek. Az összecsukható bicikli a testem meghosszabbítása, egyfajta művégtag lett nálam. Természetes, tökéletes. És olcsó.
Az első összecsukható biciklimet a Decathlonban vettem 5 éve. Nem akarok reklámozni senkit és semmit, de ami tény, az tény. Az elmúlt 5 év alatt, télen és nyáron is szolgált. Kapott szó szerint hideget-meleget. Sokan kérdezték, hogy mennyibe került és azzal szoktam sokkolni őket, hogy nagyjából félmillióba. Mínusz félmillióba. Ennyit spórolt meg nekem az elmúlt öt évben a bérleten, amíg idén nyáron végül sajnos megadta a hegesztés magát és összecsuklott alattam.
De mivel a Decathlonban vettem, a vázra örök élet garancia van, így nagyjából 3 perc alatt visszaadták a pénzemet, amiből vettem egy másik biciklit, szintén a Decathlonban, szintén örök élet garanciával. Az előző biciklit tehát 5 évig használtam szinte ingyen. Az öt év alatt gumikat kellett cserélni rajta és egyszer láncot és fogaskerekeket. Nameg fékbetéteket ötezer kilométerenként. És ennyi.
Cserébe - a budapesti dugóhelyzet és metró/villamos/ mindenfelújítások ellenére - soha nem késtem el sehonnan és évente összeadva több napot spórolt meg nekem azzal, hogy - mint írtam - nem álldogálok a megállóban és nem gyalogolok össze-vissza a vasútállomás és a munkahely/lakhely között. Összegezve tehát az összecsukható bicikli talán a leghasznosabb és az általam leginkább használt darab az összes biciklim között.
Ezért döntöttem úgy, hogy az összecsukható kerékpárokat is szeretném megmutatni az Első Mutánsbicikli Találkozón. Ez valamennyire sikerült is, mert a résztvevők nagy élvezettel próbálgatták azt a Kelly's Strida utánzatot, amelyet az interneten vettem potom pénzért. Ez a bicikli azért szenzációs, mert ténylegesen 3 másodpercig tart összecsukni, így a városban, tömegközlekedésre felugrálni ennél jobb megoldás nincs. Persze nagy sikert aratott Fitti zsebbiciklije is, amely inkább a cirkuszi mutatvány kategóriában nevezhet, de mindenképpen érdekes és erősen mutáns.
Az összecsukható biciklisek táborát erősítette Onda barátom is Csehországból, aki felpattant a vonatra Leventeváron (ismeretes így is: Breclav) a táskába rejtett Dahon biciklivel és nálunk pedig leszállt 2,5 óra múlva a vasútállomáson. Mindezt a bicikli szempontjából teljesen ingyen, mert ugyebár a táskában lévő bicikli csomagnak számít és nem biciklinek. 
Nagyon érdekes volt látni, ahogy Onda - akivel nem beszéltünk össze - ugyanúgy lehajtja a kormányt, ha megáll valahol, ahogyan én is teszem. Mert a lehajtott kormányú biciklire nem lehet csak úgy hirtelen felpattanni és eltekerni vele, azaz egy ilyen lehajtás ér annyit, mint egy vacak sodronylakat. Hazafelé menet meg is mutatta nekem, hogyan csukja össze és teszi táskába a bringát. Profi, nem ma kezdte.

A saját mutáns decathlonos biciklinket is többen láthatták és próbálhatták. Ezek a biciklik azért zseniálisak, mert a sok jóságot a piacon jellemző ár töredékéért tudják szolgáltatni úgy, hogy mégis van szuper szervizháttér és támogatás hozzájuk. Ha hajlandó vagy arra, hogy a gyárilag rájuk szerelt néhány olcsóbb alkatrészt (köztük elsőként a minősíthetetlen fékeket) minőségire cseréld, még ezek árát beleszámítva is az árban legközelebbi konkurenshez viszonyítva fele összegből lesz egy ütőképes és megbízható bringád, örök garanciával a vázra. 
Csak csendben jegyzem meg, hogy az én biciklim összetörése utáni napon vásároltam egy ugyanolyan BFOLD 7-est használtan azzal a felütéssel, hogy két bicikli biztosan nem fog ugyanúgy összetörni alattam, de ha mégis, akkor úgyis visszaadják annak is az árát. Az okoskodásom bejött, mert bár a  bicikli nem tört össze alattam, de a Decathlon két héttel később visszahívta az összes BFOLD 7 kerékpárt és ennek a bringának is visszaadták a vásárláskori teljes vételárát. Így lett a feleségemnek is egy vadiúj összecsukható biciklije egy használt árából, amit aztán ugyanúgy feljavítgattam. Le se lehet róla feszegetni azóta, mindenhová ezzel akar menni. Még a rekunál is jobban szereti.
A fertőzés természetesen nem áll meg, a múlt héten a Húgom vett egyet magának (illetve vettem az általa odaadott pénzből én meg és javítottam fel), a napokban pedig egy nagyon jó barátom váltott ilyenre a mountain bike-ról, akinek szintén a kompakt mérete miatt tetszett meg. Az már más téma, hogy lassan igazán fizethetne nekem a Decathlon valami részesedést.
Szívesen megnéztem volna más összecsukható bicikliket is, de valahogy nem keltette fel a többiek érdeklődését az esemény. Gondolom én, hogy akinek már van ilyen biciklije, az nem nagyon kíváncsi a másikéra (ez amúgy hiba), illetve egy félmilliós  vagy másfél-milliós összecsukható biciklit nem szívesen ad oda az ember próbálgatásra. A következő találkozónál azt is hangsúlyoznom kell majd, hogy nem KELL odaadni a biciklidet, ha nem akarod. Nem erről szól a dolog, semmi sem kötelező.
Nagyon élveztem, hogy a találkozón tiszteletét tette Pali barátom is, aki saját lábán - illetve kerekein - hozott el egy velocipédet. Az igazán bátrak erre is felkapaszkodhattak, bár többnyire csak fotózkodás volt ezzel a matuzsálemmel. A statisztikák szerint egyébként ezzel estek a legtöbben és ezzel estek a legnagyobbat is. Mégsem lett senkinek baja, ami valóságos csoda, tekintve hogy a velocipéd lovasa ugyebár 2 méter magasan ül...
A sok kellemes meglepetés között talán a legkellemesebb az volt, hogy csak úgy mellesleg, néhány hete a Kálvin téren megemlítettem egy mindannyiunknál extrémebb gondolkodású úriembernek hogy lesz ez a találkozó és Ő nemhogy elhozta a mutánsbiciklis felvonuláson is nagy sikert aratott két biciklijét, de külön erre a találkozóra készített is egy különlegességet. 
Ha előbb említettem statisztikát akkor ide még egy: ezekre a biciklikre akartak legtöbben felülni és ezekről készült a legtöbb fénykép is. És szerintem ezek színezték legjobban a találkozót képletesen és szó szerint véve is. 
Természetesen a pároknál, jellemzően azok hölgy tagjánál hódított a függőágy is, amiben ugyebár csak feküdni kell és apa teker, de az is nagyon tetszett a lányoknak, hogy a férfi teker, de a nő kormányoz. Az persze kétséges, hogy ezeknek a mutánsoknak mi is a haszna valójában, de a szórakoztatás és az élmény oldalán mindenképpen ezek taroltak a legjobban.
Elektromos vonalon kicsit kisebb volt a kínálat, mint amire számítottam. Én magam jobban szerettem volna, ha nagyobb hangsúlyt kap ez a feltörekvő ága a biciklizésnek, mert az elektromos bringák révén olyan helyek és távolságok is elérhetőek, amelyek sima biciklikkel nem nagyon. És olyanok is elkezdhetnek biciklizni, akik hagyományos biciklivel nem tudnának. Szerencsére az elektromos bicikliket nem nagyon kell reklámozni, viszik őket mint a cukrot. Azért találkoztunk egyéb mutánsba épített elektromos hajtással.
A találkozó célja az volt, hogy a mutánsbringával még nem rendelkezőknek is megmutassuk ezeket a csodákat és ezt a célt elértük. Sokan jöttek el Szobra bicikli nélkül, csak próbálgatni. Sok ismerősöm bukkant fel, akikkel csak pár szót tudtam váltani és remélem, ezért nem haragszanak rám. És amíg el nem felejtem, mindenképpen szeretném megemlíteni, hogy milyen jó fejek voltak a szobiak. Kicsit féltem tőle, hogy a város hogy fogadja majd ezt az eseményt, de minden várakozásomat felülmúló mértékben pozitív volt minden reakció, amit csak kaptunk. Sokan jöttek le a Duna-partra biciklit próbálgatni és a városban kerekezve is csak jó és kedves reakciókat kaptunk.
A várost egyébként mindenképpen előtérbe szerettem volna tolni ezen a találkozón, hiszen annyi rejtett és kevésbé ismert értékkel rendelkezik, amiket vétek lenne kihagyni. Az idei vetélkedő a városról szólt, a nevezőknek a városban kellett megkeresni pontokat és lefotózni magukat, azaz szelfizni. Élvezték, ez látszik a képeken.
A nagy kincskeresésnek az lett a következménye, hogy a várost tényleg ellepték a mutánsbiciklisek és a többen megjegyezték a bringások közül, hogy bár ezerszer átkerekeztek már Szobon, de soha nem volt alkalmuk megnézni. Most kénytelenek voltak, mert az útvonalak direkt úgy lettek összeállítva. Voltak, akiknek az összes hidat kellett végiglátogatni (van belőlük Szobon elég), voltak, akik a vallásos helyeket kapták, (kálvária, kápolnák, keresztek, szobrok és templom), megint másoknak a kikapcsolódást nyújtó létesítmények jutottak (focipályák, játszóterek, uszoda, kajakház, konditerem, Ipoly-torkolat) és nem hagytuk ki a szórásból az államigazgatás, a közlekedés és a kultúra épületeit sem (polgármesteri hivatal, zeneiskola, középiskola, múzeum, vasútállomás, kisvasút). 
Mivel a vetélkedőn a részvétel volt a fontos és nem a győzelem, végül nem is hirdettünk eredményt. Az útvonalak között voltak azért különbségek, de nagyjából ugyanannyi idő alatt és ugyanannyi távolságot letekerve voltak teljesíthetőek. Ennek ellenére nem szerettük volna, hogy a nagy versenyzésben és kapkodásban kimaradjon a lényeg. Ez pedig az, hogy milyen szép és jól élhető hely is Szob, a mi kis városkánk.
Ösztönzésképpen viszont azt találtuk ki, hogy csak a feladatokat teljesítők vehettek rész a tombolán, ahol a felajánlott ajándékoknak köszönhetően végül minden résztvevő nyert valamit. Mint írtam, nem hiszek a véletlenekben, így nem gondolnám, hogy véletlenül lett hajszálpontosan annyi ajándék, mint ahányan végül teljesítették a feladatokat. Azt kijelentem büntetőjogi felelősségem tudatában, hogy nem számoltunk előre és nem maradt meg egy ajándék sem. És ez így volt jó.
Sokan örülhettek az AM Bringa által felajánlott szuper bringás dolgoknak, imádták a Zátony Music Club ajándékait is, a Bike2USB bringás töltő is nagyon jó helyre került de még Fitti is hagyott ott nekünk Music FM-es ajándékokat. Volt olyan adományozó is, aki kérte kiléte elhallgatását (ezt, bár nehezemre esik, én tiszteletben tartom), neki is számos, jól használható sportszert köszönhetünk. Mindez jó hangulatban röhögcsélve, megkoronázva a találkozó második napjának estéjét.
A vasárnap már a búcsúról szólt. Persze voltak, akiknek ez nehezebben ment, így még vasárnap is csináltunk egy kisebb kirándulást a Mária-kúthoz. Többen megígértették velem, hogy jövőre is lesz találkozó, így nekik és most itt is megígérem, hogy az augusztusi első hétvégén találkozunk ugyanitt.
Én magam azt gondolom, hogy első találkozónak ez tökéletesre sikeredett, a tanulságokat le kell vonni, a hibákat nem kell jövőre elkövetni (hanem újabbakat kell helyettük). És ami a legfontosabb: jövőre már lesz referencia és így talán könnyebben találunk majd támogatókat is.
Itt a végén meg szeretném köszönni mindazoknak, akik eljöttek, mert Ők (azaz TI) voltak (voltatok) a lényeg. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki kicsit is segített, aki meg nagyot, annak nagyon köszönöm! Köszönöm az Önkormányzatnak a padokat, a párakaput és a hely tökéletes takarítását. Köszönöm a környező büféknek a sok türelmet és a maximális minőségű kiszolgálást! Köszönöm a kempingnek a minőséget és a kedvezményes árakat! Köszönöm az uszodának, hogy aki akart, kedvezményesen, helyi lakosoknak szóló áron úszhatott. És köszönöm a szobiaknak a türelmet és a kedvességet, amivel ezt a sok bolondot (magamat is ide sorolva) fogadták. Találkozunk jövőre, jobban, többen!