A láthatatlanok klubja

Nem panaszkodom, mert ez volt a célom. Láthatatlanná válni. Szinte sikerült...

Miért volt ez a célom? Különcségből? Önzésből, esetleg pont ellenkezőleg: önzetlenségből?

(Az önzetlenség is önzés, hiszen az ember azon önző indokból önzetlen, mert az neki jó érzés. Azaz önző módon hajszolja az élményt. Filozófiai fejtegetés vége...)

Mindenesetre az én esetemben a különcködés csak azért játszik szerepet, mert ez a magatartás forma nem jellemző. Az én hibám, hogy kilógok a tömegből, de ezt a hibámat örömmel vállalom. Büszke vagyok arra a magatartásra, amit követve az ember a többi embert megpróbálja legkevésbé zavarni. Sajnos - azzal együtt, hogy lasú változás megfigyelhető - PONT az ellenkező jellemző Maóúnikasóún nevelkedett, nagyeszű, hazánkat többségében megtöltő állampolgárokra.

Példák? Vannak dögivel. Csak néhányat sorolok.

Önző az, aki például kutyát tart ott, ahol nem ajánlatos. Érthető a vágy az állat iránt és bennem is él, de legyűröm. Beledöglök, de azért nem tartok kutyát panelben, mert zavarnám vele a többi lakót és nem mellesleg kínoznám a kutyát magát. Persze az önző panel lakó nem így gondolkodik. Neki kutya kell, hát vesz. Aztán telesz*ratja a parkot és minden reggel felugattatja a vele egy blokkban lakó alig kétezer embert. Mert ennyien lakunk egy ilyen, nem kutya sétáltatásra kialakított park körül. Ugyanis egy lépcsőház 32 lakás, lakásonként átlagos magyar csládban 4 ember, épületenként 4 lépcsőház, parkonként 4 épület egyenlő 2048 ember (átlagosan). Hogy ennyi ember kel minden nap (beleértve a hétvégéket is) reggel 5-kor, mert a pudlinak ugatni kell. "Mit csináljon szegény? Ő így beszél." Arról ne is essék szó, hogy az elvileg a gyerek sétáltatásra kialakított parkban nem engedheted el a gyereked kezét és nem biciklizhet kedvére, mert egy-két neveletlen dög nekimegy. És ugyebár nem hiányzik senkinek, hogy a gyereket nyomorékra harapja a hülye gazdája által, minden előírás és jogszabály ellenére szájkosár és póráz nélkül kószáló kutya. Merthogy "Nemkellfélninemharap!" Ha szólsz, Te vagy az állatgyűlölő, összeférhetetlen seggfej. Még nekik áll feljebb.

Tisztelet a kivételnek!

Önző az is, aki cél nélkül motorozgat vagy autózgat. Értem én, hogy szabadság érzés, meg ízirájder, de ezzel együtt páran szintén bekaphatják. Mint mindent, persze ezt is lehet kulturáltan csinálni, de ilyenkor tavasszal jellemzően előkerülnek a "rizs kályhák" és húzzák nekik, mintha muszáj volna. Bizonyára nagyon élvezik egyesek, ahogy üvölt a gép, de mi - a többség - nem élvezzük. Csak hogy tudjátok, kedves kipufogóbűvölő autós és motoros faszfejek: nem vagány, hanem SZÁNALMAS, amikor egy jelentéktelen pöcs azzal akar kitűnni, hogy bőgeti. Röhögnék rajtatok, ha vicces lenne, de nem vicces éjfélkor még azt hallgatni, ahogy húzzátok a körúton. Önző faszkalapok vagytok, ez az igazság. Az persze más téma, hogy jól felkészült rendőrségünk az elsősegély csomaggal van elfoglalva (fontos az is), miközben például olyan bírságot kellene kiszabni ezekre a mások nyugalmát és pihenését tudatosan megzavaró hülyegyerekekre, hogy egy életre elmenjen a kedvük a motorbőgetéstől. Ha már maguktól nem jönnek rá és szép szóból meg nem értenek, akáckaróval meg nem lehet őket leverni a pöcsköszörűről.
És mindez ugyanúgy igaz a tuningkipufgós autókra is. Nem vagány, hanem balfasz dolog azt gondolni, hogy attól több lesz bármiben is az autó, ha nagyobb a hangja. És ha már morcosítani akarsz az autódon: vannak ám olyan megoldások is, amikkel tényleg szép hangja lesz a kocsinak de nem üvölt. Ja, hogy ezek pénzbe kerülnek? Hogy csóró vagy? Akkor ne vagánykodj, bmeg!

Tisztelet a kivételnek!

Önző az is, aki olyan mélynyomót rakat a kocsiba, ami kihallatszik. Nem vagány, balfasz dolog. Azt hiszed, bárki felnéz rád, ha döngeted neki? Azt gondolod, a zene attól szól jobban, ha rezeg a rendszámtábla? Azt gondolod, bárki kíváncsi a szar zenére, amit hallgatsz? Hadd világosítsalak fel: NEM! Nevetséges vagy.

Hogy nekem van-e a kocsiban mélynyomó? Van hát. Arra van telepítve, hogy a zene halkan is szépen, dinamikusan szóljon. Kiegészíti a kocsi amúgy is gyönyörűen megszólaló audióját. De csak benn a kocsiban. Ha éppen olyan kedvem van, hogy megdöngessem magamnak, akkor sem hallatszik ki, nem zavarok vele senkit. Odafigyelek rá. Nem úgy, mint egyesek, akik megveszik a teszkóban a fos kínai szarokat húszezeré', benyomják a csomagtartóba és azt hiszik, ettől jobban szól a cucc. Közben a kocsiban a hangszórók gagyik, a fejegység is egy szutyok. De legalább dübörög a mély. Tudod, ha elmész egyszer egy profihoz, majd ő elmondja neked, hogyan kell ezt és mutat olyan cuccot, ami jól fog szólni. Ja, hogy ez pénzbe kerül? Csóró vagy? Akkor ne vagánykodjál, bmeg!

És ez ugyanúgy igaz az odahaza döngetett házimozira is, de ezekkel az a szerencsés helyzet áll fenn, hogy általában kideríthető, hogy ki az ügyeletes zajkeltő és általában meg is értik a reklamációt, nameg a villanyóra kapcsolója a lakáson kívül van elhelyezve ;) Az persze igaz, hogy amikor házimozit vásárol az eccerű lelkületű honpolgár, azt már nem gondolja át, hogy a panelben négy lépcsőházzal arrébb is hallani lehet majd és nem mindenki szereti, ha a dínók átszaladnak a lakáson. Van nekem is házimozim, de egyszer sem jött fel senki. Valószínűleg azért, mert úgy használom, ahogyan azt kell. Nem este és nem maximum hangerőn.
És az is önző, aki olyan szórakozóhelyet üzemeltet és olyan szórakozóhelyen szórakozik, ahol a környékben lakók nyugalmát zavarja. A probléma az, hogy ő havonta egyszer adja ki a fáradt gőzt, ami szintén érthető igény, de a közelben lakóknak minden napra jut pár barom, aki éppen akkor adja ki a fáradtgőzt. Nem éljük meg viccesnek, ha egy héten ötször nem alszunk, mert valaki megint kurjongat. És visszatérő témaként az sem vicces, ha egy normális szellőző beépítése helyett hajnali kettőkor kinyitják az ablakot és mi úgy halljuk a zenét, mintha mi is benn lennénk a buliban. Persze a szórakozóhelyek üzemeltetői tojnak a környéken lakókra és adott esetben jobban megéri kifizetni a büntetést a hatóságoknak, mint normálisan viselkedni.

Tisztelet a kivételnek!

Önző az is, aki riasztót szereltet az autójába, de nem foglalkozik vele, kiket és meddig riaszt. Minek a kocsiba riasztó, ha úgysem hallod meg? Az hiszed, bárki foglalkozik vele? Azt hiszed, hogy a tolvajt elijeszted? Minket tartasz ébren éjszakákon át, mert a gagyi szar riasztód vinnyog. Azt hiszed, hogy megvédted a kocsidat, ha beleteszel valami olcsó szart? Hadd világosítsalak fel, hogy a tolvaj a hangjából tudja, hogy gagyi és pont azért fogja ellopni. Te magad segíted hozzá az információhoz. Arra persze van eszed, hogy megvedd a kocsit részletre, de hogy egy negyvenest összespórolj és egy normális riasztót tetess bele, vagy belealkudj, ami nem szólal meg minden szarra, ahhoz már nincs. Arra sincs pénzed, hogy megjavíttasd a riasztódat és FÉL ÉVIG megy minden éjjel. Tudod, mi a te szerencséd? Hogy mint gyengeelméjűhöz, türelemmel állunk hozzád. Ezért nem veri be senki az ablakot, amikor egy héten háromszor vinnyog a szarod hajnali kettőtől reggel hatig. Mi tiszteljük a magántulajdont, nem úgy, mint te.

Ha elmennél egy profihoz, elmondaná neked, hogy sokkal többet érsz egy váltózárral és egy rejtett kapcsolóval, ráadásul olcsóbban is kijön, mit a gagyi riasztód. De nem, te jobban tudod.

Tisztelet a kivételnek!

A példákat lehetne még sorolni, ez a pár úgy kiszaladt belőlem lendületből. A stílusért elnézést kérek, de úgy írtam, hogy azok is értsék, akiknek szól.

Visszatérve a láthatatlanságomra, lényegében arról van szó, hogy elkerüljük egymást. Észrevétlen vagyok a számodra.

Mikor találkozhatsz velem? Nem gyakran.

Korábban még előfordult, hogy találkoztunk valamelyik szupermarketben, de mostanság nem járunk oda. Gyakorlatilag csak ásványvízért jártunk és úgy megérte egyebeket is bevásárolni. Amióta viszont tisztított csapi vizet iszunk, nem járunk szupermarketbe. Pár kifliért meg felvágottért a viszonylag drágább helyi közért olcsóbb manapság, ráadásul hazafelé biciklizve nem is kitérő. Nálunk már akkor is divatos volt a helyben vedd meg, amikor nem kampányoltak mellette. Így aztán szombatonként nem láthatsz engem a teszkóban, mert nem megyek. Nem mozog az autóm, nem generálok forgalmat, nem foglalom előled a helyet. A szelektív kukáknál sem találkozunk, mert nincs odahaza flakon. Egy sem. Ebben is láthatatlan vagyok számodra.

Korábban láthattál néha a tömegközlekedésen. Összefuthattunk a metrón, villamoson, buszon. Amióta bringázom, ott sem láthatsz. Persze nekem könnyű, mert jelenleg közel lakom a munkahelyemhez, de amikor 10 kilométerre laktam, akkor sem láthattál békávézni, csak elvétve. Évente kétszer-háromszor. Ennyit tesz a bringa. Kivonom magamat abból, ami Budapesten a leginkább idegesít. Kivonom magamat a tülekedésből, a tömegből, az emberszagból, a zsebtolvajlásból, az életveszélyes metrózásból. és hidd el, nem hiányzik. Azóta jobban szeretem Budapestet.

Amikor bringázom, akkor Te, aki autózol vagy tömegközlekedsz, szintén nem nagyon látsz. Az autód számára nem jelentek akadályt, észre sem veszed és már elmentél mellettem. Vagy jellemzően én megyek el melletted, mert csücsülsz a  dugóban, persze nem miattam. Magatoknak köszönhetitek, a ti seggetekhez van hozzánőve az autó. Ráadásul én olyan utcákat használok, ahová Te autóval be sem merészkedsz, úgyhogy többnyire nem is találkozunk. 
Amikor tömegközlekedsz, szintén nem látsz, mert jó esetben ülsz és bámulsz magad elé vagy olvasol, rossz esetben nyomorogsz a csuklós buszon és maximum egy elsuhanó fejet láthatsz az ablak előtt, miközben ti álltok a megálóban és várjátok, hogy még pár ember benyomuljon az intim szférátokba. Ha élvezed, csináld csak!

Ha kollégám vagy, nem találkozhatsz velem a cég bejáratánál sem, mert én a hátsó kapun járok bringával. Maximum a folyosón találkozunk, ha felébredtél már addigra. Én mindenesetre felfrissülve jövök már a bringatárolótól, az én szememből kifújta az álmot a reggeli menetszél, az izmaim felébredtek és megérkezve az irodába már 100%-on pörgök. Neked kell még egy kávé.

Ha otthon szöszmötölsz, szintén nem látsz, mert ha mi akár 300-an egyszerre eltekerünk a házad előtt, abból semmit nem fogsz észrevenni. Nincs zaj, nincs bűz. A bicikli csendes és környezetbarát. Próbáld ki mindezt háromszáz autóval...

Az én önzésem része az is, hogy a láthatatlanságnak vannak ki nem mondott előnyei is, amit csak mi tudunk, bringások. Mi ugyanis nem fizetünk adót olyasmiért, amiért nem kapunk cserébe semmit. Gondolok például itt az 500 forintos üzemanyag árában szereplő röpke 400 forintnyi bújtatott sápra, amit azonnal megfizetsz, ha megmozdulsz a kocsiddal, vagy felülsz a tömegközlekedésre. Mit kapsz érte? Jó utakat? Járható várost? Jobb parkolást?

Nem fizetjük az adót, amit a kocsi karbantartása kapcsán szednek be áfa, béfa és céfa formájában, nem beszélve a szervizekben tapasztalható fincsi kis átverésekről.

Tisztelet a kivételnek!

Nem fizetjük azt az adót, amit traffipaxszal, elsősegélycsomag-ellenőrzéssel és még ki tudja hányféle sunyi módon szedetnek be a rendőrökkel. A biciklit könnyű ugyanis olyan állapotban tartani, hogy ne lehessen belekötni semmibe és könnyű úgy közlekedni vele, hogy ne lehessen megbüntetni.

Hamar rá lehet tehát állni, hogy a Zállam számára is láthatatlan legyen az ember és kivonja magát a bújtatott sanyargatás alól. És ez fáj ám nekik nagyon és nem is tudnak ellene tenni semmit. A bürokrácia ugyanis nem lát minket, nem hagyunk semmilyen nyomot az irodapapíron. Egyelőre.

A láthatatlanok viszont látják egymást. Összemosolygunk a lámpáknál, intünk a bringasávban a szembejövőnek. Élvezzük a napfényt, élvezzük a kiszámítható életet, amiben nincsenek dugók, pályakarbantartás, kigyulladó buszok, traffipax és elsősegélycsomag-ellenőrzés. Értjük egymást, hiszen hasonló a beállítottságunk. A városhoz tartozó sok jót akarjuk úgy, hogy a vele járó rosszat kihagynánk. Többnyire sikerül.

Ez az életet, amiben a bringa részesít bennünket.
Kiválasztottak lennénk? Valamilyen értelemben igen. De nem felsőbb hatalom, hanem mi magunk választottuk ki magunkat. Mi választottunk magunknak ilyen életet.

Nem hittük el - és de jól is tettük - amit a propaganda mond, hogy bringázni veszélyes, városban egészségtelen, hogy télen nem lehet és hogy ellopják a biciklit.
Nem hittük el, mert nem igaz. Vagy ha elhittük és mégis belevágtunk, hamar rádöbbentünk, hogy hazudtak és hazudnak. Kétségbeesésükben, mert látják, hogy nem lehet minket az orrunknál fogva vezetni. Elkeseredett próbálkozása ez a félelemgépezetnek, mert rájöttek, hogy egyre többen vagyunk, akik nem hiszünk nekik. Akik belevágtunk.

Te is megteheted. Mindössze annyi dolgod van, hogy gondolkodásmódot váltasz és ennek részeként például felülsz a biciklire. Először csak néha, de figyelmeztetlek: el fog ragadni az élmény.

Hamar rá fogsz döbbenni arra, hogy miről is regéltem én Neked már évek óta és azt fogod csak bánni, hogy nem tetted meg már sokkal korábban.
Mi pedig soxeretettel fogunk üdvözölni a láthatatlanok klubjában!

Tour de Tisza-tó 2012.

Mostanság ilyen tókerülős kedvem van. A múlt hétvégén a Balaton, most meg a Tisza-tó. Szuper dolog, hogy vasárnapra tették az idei Tour de Tisza-tó eseményt, mert szombaton éppen dolgom volt (meg ballagás is volt) és így én nem tudtam volna eljönni. De így, ezt a szép vasárnapot a Jóisten is arra teremtette, hogy én, akarom mondani, MI a Tisza-tavat megkerüljük. Igaz, hogy Anyák napja volt, de semmi nem lehet tökéletes...

Mi ez a 65 kilométer a Balaton 206 kilométeres távja után? Ez kevesebb? Könnyebb?

Inkább azt mondanám, hogy más. Ha akarja az ember, ezen is meg lehet szakadni és lehet menni olyan tempót, amitől ina szakad az embernek. De minek?

Az ilyen tókerülős hangulatban pont az a lényeg, hogy az ember közben nézelődik. Élvezi a szánsájnt (napfényt), a szelet - ebből jutott idén is - és a könnyű, emelkedőktől mentes terepet.

A Tisza-tó körül nincsen ugyanis egy domb sem, így ha nem szereted a dombokat, ez Neked is való. Az út néhány száz méter kivételével végig tökéletes, az autós forgalom elől elzárt aszfalt és csak néhány - jó magyar szokás szerint - a szabályokra fittyet hányó balfék autózik ott, ahová egyébként vízügyi engedély kell(ene). Nem véletlen ám a tiltás, mert az út gáton megy végig és ha a gáton autózol, akkor a gát sérül. És ha a gát sérül, akkor a mögötte lévő falvak úsznak. Egyszerű dolog ez, mégis nehéz megérteni. Nehéz megállni a gát alatt és gyalogolni akár 100 métert. Ha már egyszer az autó az ember seggéhez van nőve. Nade ez a blogbejegyzés nem a balfék autósokról szól...

Hanem rólunk, akinek a fenekéhez meg a bicikli van hozzánőve. Én magam ezúttal úgy döntöttem, hogy szőrén ülöm meg a lovat, azaz a nyeregre semmi puhító alkalmatosságot nem tettem. Mert kemény vagyok. A végére legalábbis az lettem. De - mondják - egyszer kell megszokni és azután már oké a dolog. Hát, én még az egyszer kell megszokni elején vagyok és sokkal jobban megviselte a sejhajomat ez a 65, mint ellőtte bármennyi. Pedig csücsültem én már többet is a nyeregben, mint 3 óra.

A kényelmes tempó ellenére ennyivel kerültem én meg a tavat úgy, hogy a közepéig kicsit nézelődtem és a második felét nyomtam meg olyan jólesősen.

A szervezésre nincs panaszom, inkább észrevételeim vannak. Az egyik az, hogy a vérprofi terminátorokon túl mi, a túrázók tesszük ki a tömeget, azaz ha mondjuk mink (sic!) úgy érezzük, hogy kissé mellőzve vagyunk, kevesebb kedvvel jövünk legközelebb. Nos, én kicsit úgy éreztem, hogy mellőzve vagyok. A tó körüli frissítő pontoknál is, ahol csapivizet osztottak meg szőlőcukrot (sehol egy banán, vagy némi kekszecske), és azoknál a pontoknál, ahol esetleg nem volt egyértelmű az útvonal. Egy helyen például mentem tovább egyenesen, a többiek meg jöttek utánam, a rendező meg nem szólt volna, hogy "balra bmeg"... Fékezés, visszafordulás, kicsi bosszankodás. Egyébként azt mindenképpen jelezném, hogy azon a helyen a szervezőnek semmi más dolguk nincs (nem lett volna), minthogy mutassák az utat. Nem nagy gond ám, hogy nem sikerült ezt a bonyolult feladatot végrehajtani és remélem, jól érezték magukat a csajokat bámulva, de emellett semmibe nem került volna egy-egy kézmozdulat, vagy egy tábla. Ugyanis amikor az ember nyomja neki 30 km/h körül, akkor bizony elnézhet egy utat, ami ráadásul egyenesen megy, míg maga a túra útvonala meg kanyarodik. Mindegy ám, nem vette el a kedvemet, csak gondoltam szólok.

A harmadik mellőzés a befutónál volt. Tavaly ugyanis bemondták a nevünket és készült is fotó rólunk. Idén meg semmi. A speaker - aki egyébként megint zseniális volt, neki külön gratulálok a humorához és a kedvesen  lehengerlő egyéniségéhez - nem tudott szétszakadni és éppen az eredményhirdetésen volt, amikor én konkrétan megérkeztem és egy pillanatra az volt az érzésem, mintha eltévesztettem volna a befutót és rossz kapun mentem volna át. Se taps, se semmi. Egyébként az esemény alatt a szervezők részéről nulla, zéró, semennyi fotó nem készült rólam, így erről az eseményről ilyen emlékem nem lesz. Ez sem baj, mert én az emlékeimet fejben is meg tudom ám őrizni és amúgy is azt gondolom, hogy a dolgokat megélni kell, nem megörökíteni...

És még szerencse, hogy mi csináltunk fotókat, a blogot ezekkel illusztráltam. Videó is készült, vágom meg és teszem be majd ide.

................................

...................................................

Egy kicsit az is zavar, hogy elkértek ugyebár 4500 forintot a nevezésre, ezért kaptam egy pólót, egy nejlonszatyrot egy rajtszámot és némi reklámújságot. A beérkezésnél egy fél literes mentes ásványvizet (olcsóbb fajtát), egy szörnyű ízű Abonett sajtos valamit és egy "knoppersz" kekszet (ami mogyorós, és ugyebár a mogyoróra egyre többen allergiásak). És ennyi. Mint írtam, a frissítő pontoknál sem remekeltek túlságosan a szervezők - de nagyon kedves volt mindenki, az tény - így összegezve kicsit lehúzásnak éreztem ezt a nevezési összeget. Ha fogom magam, eljövök magamtól, valahol beállok a mezőnybe majd a vége előtt kiállok, akkor egy pohár vízzel és egy pólóval lennék most kevesebb. Nem kell hát csodálkozni azon, ha páran majd ezt a módszert alkalmazzák jövőre.

Értem én, hogy válcság van meg minden, de például a Balaton körön tökéletes volt minden, pedig a Balaton körül is válcság van...

Összegezve egyébként mindezzel együtt is jó volt ez az esemény, mert én magam amúgy sem szoktam frissíteni, csak a saját magam által hozottakból és eltévedni sem szoktam, mert van nálam GPS (néhány). Aprópopó: GPS... Ha már rögzítettem a túrát, íme a tracklogom a Sportypalra felnyomva:

Az idő csodálatos volt és a kezdeti szembe szél a végén hátszéllé alakult és külön élveztem, hogy olyat tudok menni tempóban, mint a nagyok (hátszél nélkül). Az Abádszalóktól a befutóig terjedő szakaszt nagyon élveztem, meg is látszik az átlagsebességemen. Abádszalóknál amúgy látszik is az eltévedésem, szépen kirajzolódik az a plusz pár száz méter, amit kitérőként megtettem.

Jövőre is jövök, ha lesz és remélem, hogy ezeket a kis csorbákat kiküszöbölve akár egy sokkal jobb túrát sikerül majd szervezni, amin senki nem érzi magát kicsit sem mellékesnek.

Balaton körbe 2012-ben is

A magamnak tett fogadalmammal kell kezdjem: amíg fel tudok ülni a bringára, én minden évben meg fogom kerülni a Balatont. Remélem, ez az elhatározás egybeesik a szervezők szándékával is és ezentúl is megrendezik minden évben a Balaton kerülést.

Azzal folytatnám, hogy miért szeretem. Azért, mert a tempója és a választott útvonal miatt simán teljesíthető bárkinek, rákészülés nélkül is. Ahogy eddig mindig, most is zéró rákészüléssel vágtam neki és meg sem kottyant. Pedig lassan negyven éves vagyok és súlyfeleslegem is van vagy húsz kiló. Bár télen sem szálltam le a bicikliről, felkészülésnek semmiképp nem nevezhető ez a napi kétszer kettő kilométer, amit a lakástól az irodáig megteszek. Azaz nyugodt szívvel mondhatom, hogy nulla rákészüléssel vágtam neki idén is.

Azért is szeretem ezt az eseményt, mert így tavasszal éppen egy ilyen kis izomébresztőre van szükségem. Mindig felráz és a hétköznapokba visszasüllyedve is megmarad valami a lendületből.

Az idei kicsit mégis más volt, mint az előző kettő. Valahogy jobban nyomtuk a pedálokat és kevesebb pihenő volt. Talán ennek köszönhető, hogy alig tekertünk sötétben a végén. Szerintem nagyjából egy órával hamarabb beérkeztünk, mint tavaly és elmaradt a reggeli és az esti didergés is.

Utóbbi a gyönyörű időnek köszönhető, hiszen április végére nem jellemző módon 24-30 fokok voltak napközben és a reggeli indulásnál is 12 fok volt már. Ez nagyon szerethető volt.

Idén egyébként mintha kicsit kevesebben lettünk volna, vagy csak a jó szervezés miatt nem torlódtunk annyian. Részemről a barátokból idén sokkal több volt még úgy is, hogy betegség miatt páran nem jöttek el. Így is voltunk vagy 20-an ismerősök, ami már egy kellemes, de még kezelhető létszám. És senki nem adta fel, jó hangulatban, saját tempóban, de néha összeverődve nyomtuk végig. Megemlíteném Laci barátomat, aki fixivel rakta végig, ami külön nagy teljesítmény, hiszen a fixin - azoknak, akik nem tudják, milyen az - folyamatosan megy a láb és nincs szabadonfutó. Laci mégis bírta, ami számomra mindenképpen döbbenetes és motiváló. Pozitív élmény.

Azon gondolkodom, hogy volt-e egyáltalán valami, ami idegesített. Nem jut eszembe semmi.

Igaz, néha közénk keveredtek "idegenek", azaz a túrán nem résztvevő emberek és ezek nem nagyon vették azt figyelembe, hogy mi már túl vagyunk vagy 120 kilométeren, de erről nem a szervezők tehetnek.

Ha már negatívumot kell mondani, a kedvencem egy hülyegyerek volt - elnézést, de rá nincs jobb meghatározás - aki háromszor vágott úgy elém, hogy nekem kellett csutkára fékeznem, hogy el ne csapjam. Ha csak egy kicsit gonosz vagyok, a másodiknál nem fékezek és pattant volna le, mint százéves biliről a zománc. De nem vagyok kicsit sem gonosz, így másodszorra és harmadszorra is elém engedtem. Annak ellenére, hogy a Kis Balaton környékén mi már bőven a 100 km felett voltunk, nyikhaj barátunk nem nagyon tudott elhúzni és vasúti átkelőknél - ahol én ismerem a rövidítéseket - valahogy mindig elé kerültem. Ezt annyira nehezen viselte, hogy egy esetben egy balos kanyarban furakodott be mellém, ahol ha nem adok neki helyet, akkor kenődik a kerítésre, majd egy vékony úton "húzott el mellettem", ahol a szembejövők miatt megint egy centi mentette, hogy fel nem löktem. Egyébként az ilyen és hasonló kis seggfejek engem szórakoztatnak és nagyon örülök neki, hogy én magam nem vagyok - és sosem voltam - ilyen balfasz.

Idén sem a szervezéssel, sem a résztvevőkkel nem volt semmi kellemetlen élményem. Igaz, a mi részvételünk már évek óta arról szól, hogy együtt haladunk a tömeggel és az egyéb szolgáltatásokat nem vesszük igénybe. Idén én egyszer kértem vizet és ennyi. Minden mást saját magam oldottam meg, anyukám fasirtos szendvicsén és pogácsáján éltünk és a magunk által vásárolt sportitalokat ittuk.

Ja és persze a kihagyhatatlan hekkezést se felejtsük el, hiszen az már hagyomány, hogy előre letelefonáljuk a hekket és a következő pihenőben benyomjuk. Így volt ez idén is, 20 ezrest hagytunk ott egy halasnál. Neki is jó üzlet volt és mi is nagyon élveztük.

A bringa most sem hagyott cserben, de a sárvédőnek és a bringás táskának ez volt az utolsó útja. A sárvédő a sok szállítástól manapság egyrészt eléggé csehszlovákul áll, másrészt folyamatosan súrolja a kereket, amit én nem bírok elviselni. A bringás táskán a cipzár adta meg magát, de ez érthető is így 7-8 év és 20 000 megtett kilométer után.

A túrán folyamatosan videóztam, a videót majd valamikor megvágom megvágtam, tettem alá zenét és beszúrok ide is egy rá mutató linket, meg majd a YouTube-on is látni fogjátok. Íme:

Fényképem nagyjából egy sincs, pedig blog fénykép nélkül nincs. Illetve talán mégis van egy-kettő, a kocsira felpakolt biciklikről odafele:

...majd a túra végeztével, már este sötétben visszafelé:

Utóbbiról többen kérdezték, hogy vajon ez a "Tron, avagy a számítógép lázadása" című filmből egy részlet, de nem. Mi már ilyen matricázósak vagyunk, ami sötétben kifejezetten jól tud mutatni.

Egyébként a biciklik idén már vonóhorogra szerelt bringatartón utaztak le velünk, ami nagyon kényelmes dolog. Attila barátoméknál a garázsba elfért úgy a kocsi, hogy nem kellett a bicikliket leszedni, így hajnalban nem kellett velük bűvészkedni és ez plusz fél óra alvást jelentett.

A túráról készült GPS-es útvonalrögzítésem is (tracklog), amit hamarosan most felnyomok majd a Sportypalra is és dobok ide egy linket hozzá:

Egyébként - ahogyan azt már láthatjátok is - GPS-szel mérve pontosan 200 kilométer volt a táv.

Még egy valami: a nagy dombok valahogy elmaradtak idén. Tavalyról emlékeztem, hogy párszor majdnem le kellett szálljak és toljam, de idén ilyen egyszer sem volt. Valószínűleg azért, mert kivételesen nem fájt egyik lábam sem, így nem kellett kíméljem a másik rovására. A balatonfüredi dombtól és a zánkai emelkedőtől féltem, de ezek valahogy elmaradtak idén. A Balaton pedig még mindig gyönyörű és még mindig nem lehet betelni vele.

Az biztos, hogy jövőre is megyek és ez így lesz, amíg fel tudok mászni a biciklire, vagy valaki felsegít.

És ide a végére kívánkozik egy gondolat, ami Nektek szól, barátaim:

A szürke hétköznapokban az ember néha kicsit/nagyon elsüllyed és sok olyan negatív élmény ér, amik miatt néha a kedvünk sem jó. Úgy is mondhatnám, hogy elveszik a hit a világ jósága iránt. De - és ez a lényeg - amikor egy ilyen eseményen összejövünk és jól érezzük magunkat, valahogy mindig visszakapom az emberekbe vetett hitemet. Tőletek, barátaim. Úgyhogy köszönöm, hogy ott lehettem veletek!