Módosítottam a címet, mert többesszámban talán azt sugallja, hogy minden rendőr ilyen. NEM! Többségük rendes, segítőkész. Pont ezért baj, ha egy balfék miatt negatívan ítélik meg őket is. Ezért írtam ezt a blogbejegyzést! Figyelemfelhívásnak, hogy ILYET NE! Íme:
Nekem nincs bajom a rendőrőkkel, sőt azon kevesek közé tartozom, akik bíznak bennük és segítik a munkájukat, ha lehet.
Az ilyen mondat csak "DE"-vel folytatódhat, tehát:
De amikor az ember azt látja, hogy pont ők nem tartják be a szabályokat, akkor minimum elkeseredettséget érez. Mutatom egy képen, miről is beszélek. Íme:
A kép a Róbert Károly körút és a Pap Károly utca kereszteződésében készült, ahol a bringaút áthalad a szemben lévő Kassák Lajos úti lakótelepre. Mint láthatjuk, bár megállíthatták volna a zöld Szuzukit előrébb és hátrébb is, ők egyrészt a zebra előtt közvetlenül állították meg - ezért a KRESZ az átlagembert bünteti, teljesen jogosan, ugyanis a gyalogosokat veszélyezteti a zebra előtt álló jármű, amitől a többi vezető nem látja be a zebrát -, másrészt ők maguk a csodálatos bringaút kellős közepén álltak meg. Kinagyítom, íme:
Látható, hogy a rendőrautó első kereke pontosan a bringaút egyik szélén, míg a másik pontosan a másik szélén áll, ha gyakorolnám, sem sikerülne így... A háttérben, szürke ruhában egy bringás épp azt néz, hogyan fog átjutni az úton.
Szóval egyrészt gratulálok, másrészt ilyet még a rendőr sem csinálhat. És azon sem kell csodálkozni, ha az átlagpolgár nem tudja, mit is szabad, ha a fehér sapkás, azaz közlekedési rendőr sem tudja. Vagy tojik rá...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése