2009. szeptember 30., szerda

Siecc?

Direkt így, kéccével írtam, mert általában így is hangzik el. Ma reggel többször is hallottam, de kétszer olyan szituban, amit érdemes leírni.
Az első egy autós volt. Róluk bármit el tudok képzelni, sőt az ellenkezőjét is. :)
A Lánchídon kerekeztem át, ahogy szoktam, az úttesten. Nem előzgetve, hanem haladva a forgalommal. Sem jobbról nem mentem el senki mellett, sem balról. Ez a skodás ökör úgy a seggembe jött, hogy inkább elengedtem, azaz lehúzódtam jobbra. Nyomott is egy kövéret, így majdnem 4 méterrel előrébb került, ahol utolérte a dugót. Népnevelő célzattal vele kivételt tettem és csakazértis elmentem mellette. De csak mellette és beálltam újra elé, pedig lett volna hely az előtte álló mellett is elhúzni. De nem, én türtőztettem magamat.
Ekkor üvöltött ki az ablakon kéccével: "Siecc?" Kedvem lett volna visszaüvölteni, ki siet és miért, de nem. Kivártam, amíg az egész sor végigért a hídon és a Clark Ádám téren jobbra lehúzódtam. Ő nyomott neki egy kövéret és megint 3 másodperc után utol is érte a dugót, ezúttal az alagútnál. Ekkor széles mosoly került az arcomra és azért magamban elmormoltam egy "Siecc"-et...
A mosoly nem tartott sokáig, mert rátekertem a budai bringagyászra. Mint tudjátok áthalad a Lánchíd alatt és rögtön ezután be is szűkül a villamossín miatt. Itt én, aki az alagút miatt amúgy is lassítok, általában elengedem azt, aki szemben jön, Ezt a szándékomat határozott integetéssel szoktam jelezni, a kedves közlekedő partnerek pedig nagyon hálásak és mosolyognak. Én vissza.
Most sajnos először a szembejövő - amúgy csinos - leányzónak fagyott rá a mosoly az arcára, mert ahogy ott álltam, ő meg megkezdte az áthaladást a szűk részen, a hátam mögöl ezúttal egy kétkeréken közlekedő barom ment neki szembe olyan sebességgel, hogy engem majdnem elsodort, ezt a cajszit meg majdnem lelökte az alsó rakpartra. A leányzónak volt egy hangterjedelme, így elég hangosan megkérdezte a sráctól kéccével: "Siecc?"
Ez a fittipaldi nem tudott mit szólni, odalépett neki és elhúzott az Erzsébet híd irányába.
A hölgyike felém nagyon barátságos hangon egy köszönömöt mormolt és biccentett, én egy nincsmittel válaszoltam. A szemében láttam, hogy jobban szeretné ő is - ahogyan én is - ha az ilyen kéccés szavakat nem kéne használnunk. Legalább egymással, a bringásokkal szemben...
A történet vége is érdekes, mert ahogyan lenni szokott, én a 28-as trekinggel nagyon kényelmesen utolértem a türelmetlen ökröt, aki ezt észlelve egy darabig kapálózott, de a Gellért hegy alatti masszív emelkedőn kifogyott a kenyérgáz és feladta. A Szabadság híd előtt én lassítottam, hogy szokásomhoz híven gurulóból hajtsak át a közben zölddé váló lámpán.
A csávókám természetesen elhúzott mellettem, majd a lámpánál szállhatott is le. Én ott megint elgurultam mellette, mert nekem a lassabb tempó miatt pont zöld lett.
Utána megint lassítottam, mert tudom, hogy a négyesmetró építkezés miatt a zebrán kell áthaladni, amelynél a lámpa megint piros lesz.
A jóbarát megint elhúzott mellettem, majd a zebránál kénytelen volt megint leszállni.
Mivel nekem megint zöld lett, megint elgurultam mellette.
A Budafoki úton a piros lámpán simán áthajtott, az egyetemisták csak úgy ugráltak szét előtte. Rám is rám néztek, de látták, hogy én nem fogok átmenni a piroson.
Mondanom sem kell, hogy közben zöld is lett, így majdnem 20 métert nyert velem szemben.
Itt már csak mögé álltam és az ő tempójában haladtunk, míg végül - valószínűleg alibiből - az egyik utcába bekanyarodott, mintha ott lenne dolga.
Én magamban - kicsit gonoszan - jót derültem rajta és megint nem kiabáltam neki a kéccés szót. Pedig ha valaki, ő megérdemelte volna...

2009. szeptember 29., kedd

Lnchd

Amióta odakerült az a kiegészítő tábla a Lánchídra, azóta gyakran megfordulok arra.
Azt látom, hogy nem nagyon használjátok, inkább még mindig járdáztok. A Lánchídon a járdázás még a szokásosnál is veszélyesebb, a hídlábak miatt minden alkalommal 4 potenciális ütközési lehetőség áll fenn, emellett ez a híd a turisták által leginkább látogatott.
Nézzük, mik szólnak a Lánchíd úttestjének használata mellett!
Tudjátok - hisz nem titkolom -, hogy megrögzött bringaúthasználó vagyok. Sokan lebeszélnek erről, de én mégis szeretem a bringautakat. Van, amikor az ember olyan helyre megy, ahová viszont nem vezet bringaút.
Tőlünk, azaz az Árpád híd pesti oldaláról a Gellért térre szerencsére lehet variálni a közlekedést. Szoktam is, már csak az unaloműzés miatt.
Az alap útvonalam a Kassák úton - a vadiúj szaggatott bringaúton - egészen a Lehel piacig, ott jobbra és a Bulcsú utcán, Gogol utcán - szintén a vadiúj szaggatott bringaúton - ki az Újpest rakpartra. Aztán át a Margit hídon és a Budai bringagyászon végig a Gellért térig.
Ezt így 10 kilométer, 25-30 perc.
Aztán szoktam variálni egy kis Árpád híd - Margit sziget beiktatásával, vagy Árpád híd - Szentlélek tér beiktatásával. Ezekkel már feltolható 11-12 kilométerre és néha a szigeten kifejezetten finom az éra. Szeretem.
Ha teljesen másfelé akarok menni, akkor hazafelé a Lágymányosi hídon, majd a Hungária - Stefánia - Városliget - Dózsa György út vonalon megyek, ez már 16 kilométer és a sok lámpa miatt 45 perc. És a Hungária olyan büdös, hogy ezt nem szeretem.
Mostanában viszont a kedvenc hidam, mégpedig a Margit ugye járdásítva van, én magam egyszerűen nem vagyok képes áttekerni rajta még akkor sem, ha rendőrt mostanában nem látni. Olyan szépen kérnek, hogy gyalogoljak. Így aztán akkor megyek csak a Margit hídon, ha nagyon ráérek és sétálni van kedvem.
Viszont felfedeztem a Lánchidat. Oda az először említett útvonalon megyek annyi különbséggel, hogy az Újpest rakpartról nem megyek fel a Margit hídra, hanem elmegyek a Parlamentig, a Kossuth téren át a József Attila szoborig. Onnan kimegyek a villamossín mellé egészen a Lánchídig.
És itt jön a trükk, ugyanis nem járdázom. Szépen besorolok a Lánchidra, ahol az új tábla szerint reggel 7-től este 8-ig szabályosan közlekedhetek. És lehet is.
Én nem előzgetem az autókat, megyek velük.
Általában olyan sebességgel csorognak, ami nekem kényelmes. Mivel nem előzgetek, simán és kényelmesen átcsorgok velük. Ezután a Clark Ádám téren jobbra el, és legurulok a dunapartra a bringaútra. Ennyi a titok.
Miért jó ez?
Nagyjából és átlagosan 5 perccel gyorsabb, mint az eddigi leggyorsabb útvonalam. A Parlament szép, megvan minden reggel. A Lánchíd gyönyörű, megvan minden reggel.
A következő pár gondolat radikális lesz:
Egy jobb világban a Lánchídon TISZTELETBŐL nem engednének át autókat. Odaadnák a gyalogosoknak és a bringásoknak, nameg a turistáknak. Sétáljanak, napozzanak, fényképezzenek. A Lánchíd hadd menjen nyugdíjba, mert egyszerűen tiszteletlenség egy ekkora nemzeti értéket és szimbólumot ilyen szinten autókkal megalázni. Mellette elférne egy vadiúj híd, amin ömölhetne át a forgalom. Akár két emeleten is. Ugyanígy a Margit hidat is gyalogos híddá minősíteném és mellé tennék egy vadiúj, kétszintes hidat az autóknak. Még hely is lenne rá.
Álmodozni lehet?

2009. szeptember 28., hétfő

87 kiló

Írtam nektek korábban, hogy életmódot váltottam. A korábbi bejegyzésemet itt olvashatod: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090804/19-40
Ahhoz képest újabb fejlemények: 19.00 alatt vagyok és 87 kiló.
Remélem nem hat dicsekvésnek, hiszen inkább az a célom vele, hogy a hozzám hasonló, kicsit elpunnyadt embereket motiváljam.
Tehát: semmit nem csinálok, csak átültem a bringára és hetente egyszer-kétszer futok.
Mint írtam, bőven 100 kiló felett is voltam már, de a fránya 96 kilóról nagyon régen nem tudtam lejjebb jönni.
Mostanában egymástól függetlenül többen megjegyezték, hogy "Sanci, te fogytál", sőt olyan is volt, aki megkérdezte: "Nem vagy beteg?".
De jó érzés is ez! Szerencsére beteg nem vagyok, sőt: soha nem éreztem magamat ilyen jól!
Már látszik az alagút vége: 82 kiló lenne a célom és 16 perc körül szeretném futni a 8 kört.
A 82 kilótól már csak pár választ el, sokáig nem nagyon mertem megmérni magam, de aztán csak vettem a bátorságot.
A 16 perc pedig 82 kilóval teljesen reális, ugyanis annyit jelent, hogy a jelenlegi tempómon már csak kicsit kell fokozni és a 4-5-6 körben nem szabad visszaesnem. Az első három és az utolsó kettő simán megy 2 perc körül, azzal pedig pont meglenne a 16. Ha az ember könnyebb, könnyebb nyomni is és a keringésem is kezd szépen felfejlődni a feladathoz.
És mégegyszer leírom: semmi mást nem tettem, minthogy visszaültem a bringára és hetente egyszer-kétszer lefutom a 8 kört. Nem diétázom, nem reformkonyházom, nem szakítottam egyéb rossz szokásaimmal - bár kólát nagyon keveset iszom, az is már lájt - és egy pillanatra sem érzem úgy, hogy ez az egész megterhelő lenne.
Szóval ha fogyni akarsz és jól érezni magadat, bringázz! Minden nap. Ha van mellé még energiád, akkor néha túrázz, fuss, menj el egy uszodába.
Meg lesz az eredménye...

2009. szeptember 25., péntek

De unalmas

Mi is a célom?
Szórakozni akarok, amikor bringázom, vagy egyszerűen el akarok jutni ából bébe.
Ez is, az is. Mostanában főként közlekedem. Munkába, munkából.
Ha pedig így van, akkor a leginkább annak örülök, hogy unalmas útjaim voltak a héten. Nem történt semmi.
Nem részletezem, hogy mi nem történt, mert egyszerűen nem akarok negatív gondolatokkal foglalkozni.
Lehet, hogy egyszerűen feljebb ment az igerküszöböm, és már nem idegesít, ami korábban idegesített? Ha így van, annak is örülök.
A lényeg, hogy a héten csak a jó oldalát láttam a bringázásnak és nem idegesített semmi.
Soha nem gondoltam volna, hogy az unalom ennyire jó tud lenni...
Azt kívánom Nektek, hogy ilyen unalmas heteitek legyenek és veletek se történjen semmi! Csak jussatok el oda, ahová igyekeztek. Eseménymentesen, unalmasan!

2009. szeptember 23., szerda

Az idegesség katonái

Az ember zenét hallgat...
-----------------------------------------------------
Az idegesség katonái vagyunk,
az utcán hömpölyög szörnyű hadunk.
Öklöt rázunk, fogat csikorgatunk
és senki se sír majd, ha meghalunk.
Háborúban állunk jó ideje,
ahol a türelem csak a gyengeség jele.
Mi erősnek hisszük önmagunk,
de senki se sír majd, ha meghalunk.
Jó, ha tudod, hogy szentírás a szavunk,
ezért másokkal mindig szigorúak vagyunk.
Mi mindent tudunk, sőt mindent jobban
tudunk,
s ezért nagyon-nagyon szeretjük önmagunk.
Az idegesség katonái vagyunk,
tökkel ütünk és makkal álmodunk.
Ha tükörbe nézünk, könnybe lábadunk,
mert nagyon-nagyon szeretjük önmagunk.
Idegesség katonái - vigyázz!
Mogorván nézz!
Utálat in-dulj!
-----------------------------------------------------
Az ember zenét hallgat...

2009. szeptember 17., csütörtök

Csatt, avagy nem csak nyomni, megállni is tudni kell(ene)!

Azt tudtam, hogy a vékony kerekű bringával valószínűleg könnyebb haladni. Amikor a montit lecseréltem a trekkingre, azonnal saját magamon is éreztem a különbséget.
Ma reggel meg láttam is, de sajnos a negatív oldalát.
Történt az, hogy a Batthyány térnél a magam kényelmes tempójában kerekeztem déli irányba. Nem siettem- sosem sietek - a sebességem a szokásos 22-25 km/h volt most is.
Aki jár arra az ismeri, a többieknek leírom, hogy a Batthyányn a kerékpárút csinál egy flikflakkot azért, hogy kikerülje a lépcsőt, amely levezet a HÉV-hez és a Metróhoz.
Jó kis Demszky karókkal van keretezve, hogy ha az ember elesik, biztosan össze is zúzza magát. Én itt főleg lassítok, mert a lépcsőn feljövők többnyire a csodás panorámát és a túlparton látható Parlamentet nézik, és jópáran körülnézés nélkül átvágnak a bringaúton.
Most is lassítottam, ekkor húzott el mellettem az az outis srác. Mehetett 30 felett. Még néztem is, hogy milyen vékonyak a kerekei, ezekkel szó szerint hasítani lehet. Hát hasított is, belehasított a sikámba.
Valószínűleg ekkor már érezte, hogy a sebesség túl nagy lesz, ezért hátsófékezett, de ezzel csak annyit ért el, hogy a bringa seggét kidobta balra és az egész rendszer irányíthatatlanná vált, egyenes vonalú, egyenletes mozgással közelített a kő mellvéd felé.
Szerencséje volt, hiszen szembe jött egy szerencsétlen, ámde a kőnél azért puhább másik bringás, akinek úgy ahogy volt, totálban neki is csattant. Frontálisan, asszem ez a helyes szó rá.
Szóltak akkorát, mint egy autós ütközés és repültek mindenfelé. Valami nagy szerencse folytán nem sikerült egyetlen Demszky karót sem eltrafálni, hanem a simogató beton tompította az esésüket.
Az egészet 3 méterről láttam, úgymond első sorból.
Természetesen azonnal megálltam, a bringámon ugyanis nem csak a kerékpárok javításához szükséges műhelyfelszerelést cipelem, mindenhová magammal, hanem az emberek javításához szükséges kisebb kórházat is.
Kérdésemre, miszerint jól vannak-e, mindketten határozott igennel válaszoltak, miközben kászálódtak fel serényen.
A balesetet okozó Speedy Gonzales közben legalább 3-szor elhadarta, hogy ő mekkora egy barom és hogy bocs.
Továbbtekertem, közben gondolkodtam.
Az egy dolog, hogy a vékony kerekű bringával könnyebb haladni, de meg is kell ám állni valahogy.
Számomra a tanulság? Továbbra sem nyomom, főleg nem a Büdipesti bringagyászon, ahol simán kialakítanak egy ilyen s-kanyart. Mert aki ezt a megoldást ott elhelyezte, az biztos soha életében nem biciklizett.
Remélem a srácok tényleg jól vannak, ha olvassa valamelyikőjük ezt a blogot, jelezzen vissza!

Szeretem az esőt

Én szeretem az esőt.
A kollégák néznek rám ma délután, félmosoly az arcukon. "Hogy mész haza? Esik."
Hogy mennék haza? Ahogy idejöttem, csak az ellenkező irányban.
Az esőnek számomra egyetlen kézzelfogható következménye van: kevesebb a lézengő turista.
Nekem, mint megrögzött kerékpárútmániásnak ez nem mellékes. Ha már Budán (is, meg máshol is, de erre járok, ezt érzem nap mint nap) sikerült olyan szépen összekeverni a gyalogosforgalmat a bringással, és ennek nehezítéseképpen még azt az amúgy is keskeny utat is felbontották hosszában... Szóval ilyenkor, az esőben ideális az állapot. Csak mi vagyunk, a bringások néhányan.
Nem sietek, mert esőben jó nagyot lehet tanyálni. Ehelyett élvezem a vízfüggöny mögé bújt várost. A Parlament a napfényben is megdobogtatja a szívemet, hiába megyek el minden nap a túlsó parton és csodálom meg, most valahogy még szebb. Ahogy ködbe-felhőbe burkolóznak a tornyok.
Hiányzó hős vagyok. Mert nem sietek, megállok és a letört faágat lehúzom az útról. Az az érdekes a hiányzó hős szituban, hogy azonnal keletkeznek más hősök. Most, hogy megálltam, más is megáll. Együtt rángatjuk tovább a faágat, sikerül akadálymentessé tenni az utat. Ki tudja, előttünk hányan kerülték ki, azon a 25 centin átlavírozva, ami a korlátig szabadon maradt. Ők siettek, én most nem. Megyek tovább és hátranézek. Na, így már sokkal jobb...
Ha már nem sietek, kicsi népszámlálás. Nem reprezentatív.
Hazáig (11 km) 25 bringás jött szembe. 15-nek volt esőkabátja, abból 5-nek profi. 10-en tehát mindenféle nejlonacskóban próbálták megúszni az elázást, 10-en meg a gyorsaságban bíztak. 25 perc alatt, ha mozog az ember, tényleg nem nagyon lehet megfázni ebben a 18-20 fokban...
Margit híd, leszállok. Nincsenek rendőrök, biztosan nem vizállóak a közbeszerzéssel beszerzett esőkabátok. Vagy azt gondolták, aki esőben bringázik, az hadd menjen.
Igaz, gyalogost nem nagyon veszélyeztetnék, az egész hídon 3 jön szembe. Kettő turista - angolul csodálják a Parlamentet - és egy futó.
Ez utóbbi rövidnadrágban és sportatlétában. Aki kemény mint a vas, ugye... Nem fázik, mozog, fűtenek az izmok.
Az enyémek is. Mindig a bringatáskában van egy esőkabát, ezt az ilyen kora őszi reggeleken akkor is felveszem néha, ha nem esik. Profi a cucc, kifelé kijön a pára, befelé nem jön az eső. Ha melegem van, a hónalján kicsit nyitok a cipzáron. Azt mondom, megérte az árát, 4 éve szolgál és olyan, mint a vadiúj. Pedig van benne kilométer, nagyjából egy tízezres. Saccográffal mérve.
De a nacim, az nem profi. Illetve profi, de nem erre való. Azt írták rá a tízpróbás áruházban, hogy enyhe mozgásokhoz, sétához. Ezek szerint a bringa nem enyhe mozgás, mert a naciban belülről ugyanannyi a víz, mint kívülről. Persze belülről a verejtékemtől ázik.
Valóságos dunszt. Jól bedunsztoltam magamat, aztán lehet izzadni. Amíg mozog az ember, addig nincs gond, mert az izom melegít. De így, a Margit hídon átsétálva most kicsit hideg.
És most jövök rá, hogy télen lesz bajom. Mert a bringán nem fázom, amíg tekerek. De életem egyik leghidegebb telét egy őszön éltem át, amikor egy barátommal a Petőfi hídnál beszéltem meg egy gyors találkát, amiről ő késett. Én bringával jöttem, tikk-takk, ő viszont kocsival. Fél órát vártam rá, közben jól le- és meghűltem.
Egyszóval télen a Margit hídon állandó vendég lesz a Tüdő Gyula, barátainak csak Tüdőgyuszi. Télen valószínűleg tényleg kerülni fogom a Margit hidat.
De most még ősz van, szép esős idő. A pestiek szokás szerint beültek a kocsiba, szívnak is a dugókban szegények. Ha nekik jó, nekem a legjobb...
Én viszont szeretem az esőt. Átérek a túlpartra, most van időm elolvasni a táblát: szépen megkérnek, hogy a gyalogosok védelme érdekében toljuk a bringát.
Ketten toltuk. Rajtam kívül egy csajszi, neki is volt esőkabátja, nem is ázott...
Bringára fel. Az aluljáróban hajléktalanok, "Les Rois Du Monde" szól a táskarádióból. A királyok a világ tetején nem is gondolják, hogy az igazi királyok idelenn vannak... "Ils ont la plus belle vue", "nekik jut a legjobb kilátás." Meg nekem.
Még tíz perc, és a tisztára mosott utcákon hazáig gurulok. A ház előtt, a lámpánál dupla sorban 300 méteres dugó. Ez így normális, esik. Elgurulok mellettük, hazaértem.
Ők idegeskednek, de én szeretem az esőt.

2009. szeptember 16., szerda

Szégyellem magamat magam miatt

Szégyellem magam a saját viselkedésem miatt!
Nem tudom, ti voltatok-e már úgy, hogy ha visszaforgathattátok volna az idő kerekét, valamit másként csináltatok volna.
Én néha kicsi, néha nagyobb döntéseimet változtatnám meg.
Ez persze nem egy filmben téma volt már, hogy csak a Vissza a jövőbe sorozatot említsem. Mindenesetre én most megváltoztatnék valamit.
Azokat az üvöltözéseimet változtatnám meg, amik valahogy kicsúsztak és valószínűleg ki is fognak még csúszni.
Miért van az, hogy az ember amikor bringázik, hajlamosabb kikelni önmagából? A testmozgás miatt? Sok az adrenalin és azért robbanékonyabb az ember? Az állandó veszélyérzet? A sok konfliktus?
Ez így természetes, vagy lehet ellene tenni? Meg lehet tanulni a nyugit? A halálos nyugalmat? Lehet-e úgy bringázni, hogy az embert semmi nem hozza ki a sodrából? Hogyan? Mikor?
Ha valaki megmondaná...
Miért jutott ez eszembe?
Tegnap délután elkerültem a Margit hidat és az Árpádig elmentem Budán. Most lett kész az aszfalt, az a része nem rossz élmény. Persze a kerékpáros felüljáró egy olyan nonszensz, amit ha valami normális országból érkezőnek megmutatok, valószínűleg az hiszi, vicc. Pedig ezen az útvonalon is van ilyen... De nem itt volt az eksön...
Közvetlenül az Árpád híd előtt, ahol át kell kelni a jobbra és a balra kanyarodó sávon, hogy bejuss a híd alá. Akik autóval jobbra kis ívben kanyarodnak, azok jönnek ezerrel, és csak balra néznek, hogy kanyarodhatnak-e ezerrel tovább.
De a bringaút jobbról jön. És a bringaútnak elsőbbsége van. Persze az az elsőbbség, amit megadnak, így én itt is óvatosan megyek. Az persze igaz, hogy szigorúan féktávra teszem a bringát, azaz bef***tót játszom az autósokkal, mert ők többnyire nem tudják, hogy simán meg tudok még állni. Sőt, egyenesen is tarom a fejemet és csak a szemem sarkából figyelem, megállnak-e. Mintha nem látnám őket.
A kocsiból figyelve ez úgy néz ki, mintha a bringás csávó észre sem venné, hogy jövök és simán elém fog hajtani. Persze hogy nem, de ezt ők nem tudják és én meg kisebb-nagyobb örömömet lelem abban, amikor észrevéve engem, fékeznek ezerrel.
Amikor fékeznek... Mert az egy dolog, hogy én akkor is megállok, ha látom, hogy meg fognak állni, de aki kezdő, azt itt bizony elsikálják. Jelmez nélkül léphet fel a Matrica Grófnő díszelőadásán. Mert az esetek 80 százalékában nem fékeznek, hanem simán átmennének rajtam, ha nem állnék meg...
Tegnap délután is ez történt. Mármint nem álltak meg. Az ablak letekerve, így annyit azért beüvöltöttem, hogy "ÉBRESZTŐ!!!"
Na, ekkor vészfék, és ugyan előttem keresztben, de sikerült megállni.
A vezető heves gesztusokkal magyarázott valamit, de ekkor pont a motorháztető előtt voltam, így nem hallottam.
Amikor megkerültem a kocsit, a másik oldali lehúzott ablakon keresztül hallottam valami olyasmit, hogy "Már rég a zebrán voltam..."
Azaz a vezető azt magyarázta, hogy mivel ő már a zebrán volt, én miért hajtottam elé...
Egyrészt: én nem hajtottam elé, az utolsó pillanatban megálltam. Persze ettől még betojt rendesen...
Másrészt: nem a zebrán mentem át, hanem az azzal párhuzamosan kialakított kerékpárúton, amelynek elsőbbsége van (amúgy a zebrának is, amit fokozott figyelemmel kell megközelíteni...)
Harmadrészt: ő nem 50-nel jött, ötvennel nem csúszik az ember 2 métert blokkoló fékekkel...
Negyedrészt, sokadrészt... lehetne még folytatni.
De nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy ez az autós egy apám korabeli, rendes munkásember volt. A kocsi egy dobozos, kétüléses, céges gép, természetesen légkondi nélkül. Valószínűleg végigdolgozta az egész napot, hazafelé igyekezett, fáradtan. Lehet, hogy a főnöke is egy majom, aki miatt egész nap szívott és hajtott ezerrel... Ki tudja, hogy miért nem vett időben észre.
Ő tehet róla? Részben. KIS részben.
Nagy részben az tehet róla, aki azt az utat úgy, ott kialakította. Aki a bokrok közül kivezet egy bringautat úgy, hogy az autós az utolsó 2 méteren látja meg a bringást. Az tehet róla, aki nem jelzi előre a veszélyt és sima macisajtot tesz ki stoptábla és a "sebességet lassító menetdinamikai küszöb", magyarul fekvőrendőr helyett.
És amiért szégyellem magamat? Amit az autósnak üzen a szitu. Mert mit fogott Ő fel ebből az egészből? Hát, hogy megy békésen egy úton, amikor egyszer csak eléugrik egy bringás és beüvölt az ablakon.
Az üzenet nem pozitív. És nem vagyok rá büszke. És nem vezet sehová.
Nos, ezt a tegnapi "ÉBRESZTŐ!!!"-t ha lehet, visszavonnám.
De sajnos nem lehet, és azt sem tudom megígérni, hogy legközelebb nem üvöltök megint reflexből.
Úgyhogy marad az, hogy ilyenkor szégyellem magam, magam miatt!

2009. szeptember 14., hétfő

Büntetnek a Margit híd járdáján

Pápá MargiT Híd, szevasz ÁrpáD Híd. Ezentúl a TH helyett a DH lesz az útvonalam.
Egyszerűen megúntam.
Amióta bringával járok dolgozni, mindig a Margit hídon jártam át. Amióta bringával járok dolgozni, mindig a déli járdán. Amióta bringával járok dolgozni, mindig 10-el, a gyalogosok zavarása nélkül, ahogyan ebben a blogomban írtam is: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090811/elcsattogok
És amióta bringával járok, a legtöbb bringás úgy húz el mellettem a járdán, mint a szélvész.
Amióta újítják fel a Margit hidat, azóta a motorosok is úgy húznak el mellettem a járdán, mint a szélvész.
Persze mindig is bosszantott, mert tudtam, hogy ez lesz a vége. Ma reggel a SZOKÁSOS útvonalamon megyek, és ott áll egy rendőr. Ahogy elmentem mellette, az orra alatt motyogott valami ilyesmit: "Toljuk".
Mit motyogsz? Mit toltok? Aztán pár méter múlva rájöttem, mit is akart velem közölni: toljam a biciklit.
Hát én úgy tudom, hogy a KRESZ szerint a gyalogosok zavarása nélkül a járdán is lehet kerékpározni, max 10-zel. Ezt tettem.
A híd túloldalán két másik rendőr veszekszik a bringásokkal és lobogtatja a csekkönyvet, hogy ebbe fogja őket felírni és akkor majd fizethetnek.
Gondoltam, megkérdezem mi is a helyzet.
Azt mondja a rendőr, hogy nem a KRESZ 54§-ba ütköztetnek, hanem a rendőri intézkedést bíráltam felül. Ugyanis ha ő azt mondja, hogy toljam, akkor tolnom kell.
Mivel tudom, hogy Ő utasítást hajt végre, nem vitatkoztam vele, ezt kifejezetten a tudomására is juttattam. Tehát ha nem vitatkozunk, csak beszélgetünk, akkor magyarázza már el nekem, miért!
Azt mondta a kollégája - nagyon udvarias és türelmes hölgy - hogy ugye láttam a tévében a riportot, amelyben a motorosok és a biciklisek kerülgetik a gyalogosokat a Margit hídon. Na emiatt a riport miatt állnak most ők itt, a túloldalon a kollégájuk és a szigeti felhajtónál a harmadik egység. Minden kerékpárost figyelmeztetnek, így aki a másik oldalon bringán ülve érkezik, azt mebüntetik. Mintha 30000 HUF-ot is emlegetett volna, de ez nem biztos...
Szóval az észrevételeim azok számára, akiket hasonló indokkal akarnak megbüntetni:
Mi alapján bizonyítják, hogy nekem is szóltak? A híd túloldalán miként azonosítanak majd? "Az a piros kabátos bringás, fekete biciklivel?" Amíg ott álltam beszélgetni, legalább 10 olyan bringás haladt el mellettünk, akikre ráillik ez a személyleírás. Egyébként is, amikor elhaladtam akoléga mellett, még nem volt rajtam az esőkabát, a híd közepén vettem fel, mert fújt a szél és fáztam...
Persze el tudom képzelni azt a szitut, hogy nem szállok le, erre utánam fut a rendőr, leterít, megbilincsel és előállít. Na, ez esetben meg tudnak büntetni. Azt is el tudom képzelni, hogy a bringás rendőröket állítják oda (mind a kettőt, aki van Budapesten), azok jönnek utánam és az "fognak el". Én leszek az év bűnözője, aki magam MINDIG 10-zel tekertem ezen a hídon, már akkor is, amikor még szó sem volt felújításról. És az elfogás pillanatában is.
És a másik vonatkozása: amikor otthonról indulok, már egész úton azon fogok molyolni, filózni, polemizálni, idegeskedni magamban, hogy vajon ma reggel milyen attrocitás ér a MargiT Hídon, azaz a TH-n.
Úgyhogy nem!
Én azért bringázom, mert szeretek, élvezem. Ez a hobbim és egyben a napom egyik legjobb része.
Nem fogok hát idegeskedni azért, mert valami hülye nagymagas parancsnok nem tud árnyaltan gondolkodni és MINDENKIT fenyít pár hülye miatt.
Megyek ezentúl a szépen felújított bringaúton az Árpád híd és a Margit híd között a budai oldalon maradva és tojok a Margit hídra! Szerencsére megtehetem, hiszen kilométerben szinte ugyanannyi, ahogyan időben is.
Azoknak, akik kénytelenek a TH-n átjárni: részvétem!
Azoknak a motorosoknak és bringásoknak, akik a magatartásukkal - száguldozás, csöngetés és társai - ezt az egészet "kivívták" nekünk: köszö'm szépen!

Csinálok egy olcsót

Annyira nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan is oldjam meg a belvárosba tett útjaimat bringával, hogy talán pont a fától nem láttam az erdőt.
Ma meg nagyjából - és nagyban Bence barátom ötletén felbuzdulva- amolyan homlokra csapós ötletem támadt.
Mi a bajom a belvárossal? Hát az, hogy a kedvenc bringámat nem akarom otthagyni sehol, ahol ellophatnák.
Lehet rá nagyon erős lakatot tenni, meg bringariasztót meg mindenféle dolgot, de asszem a legegyszerűbb az lesz, ha veszek egy nagyon olcsó cangát.
Honnan?
Amikor a kilencvenes évek elején, munka mellett a másoddiplomámat csináltam, majdnem éhenhaltam. Ugyanis akkor 23000 forintot kerestem, a suli meg havi 13000 ezresbe volt. Hogy jön ez ide?
Mivel lopni nem akartam, azt találtam ki, hogy használt cangákat javítottam fel. Akkor volt egy bejáratott módszerem erre, ugyanis Devecserben, amely még így is ismeretes: a Lomis Város, arra álltak rá a lakosok (főként a romák), hogy Ausztriából hordták/ják be a cuccokat. Így aztán egészen jó minőségű bringákat lehetett és lehet még ma is venni, amelyeknek a legnagyobb baja az, hogy a kicsit jobb életszínvonalon élő osztrákok megunták, és vettek helyettük jobbat.
Ezekkel a bringákkal többnyire annyi dolog van, hogy a gumikat és a fékeket, néha a bowdeneket és az ülést kellett cserélni, meg a csapágyakat átnézni. Esetleg pár kormánykesztyű, és már gurultak is.
Szóval most az jutott az eszembe, hogy a régi gyakorlat szerint veszek egy régebbi cangát és kicsit rendberakom.
Így ezután simán elmehetek akárhová és nem kell azon izgulnom, hogy mikor lopják el.
Azon is gondolkodtam, hogy mit fog szólni a párom, ha a lakásban, a nagyszobában a két bringa és a szobabringa mellett megjelenik majd egy ilyen retek is.
Aztán rájöttem, hogy nem kell a szobában tárolnom, mert idehaza sem kell félni attól, hogy ellopják.
Szóval valahogy úgy lesz ez, mint a Vukban, ahol Vahúr és Fickó a házban hédereztek a kényelemben, míg szerencsétlen kuvasz a ház előtt az esőben tette a dolgát.
A hétvégén ki is nézem magamnak az én kuvaszomat. A lehető legvacakabb külsejűt, hogy ne vessen rá szemet senki. Azzal majd mehetek boltba meg a postára a Nyugatihoz. Sőt, moziba is. Ellopják? Na és?
Már csak egy felső limitet kell kitalálnom. Azt hiszem ez egy kompromisszumos 5000 HUF lesz.
Ha megvan, majd leírom és linkelek képeket is...

2009. szeptember 12., szombat

...azér', mer bringás vagy, még arrábbtakarodhatsz!

...bmeg. Így folytatódott a mondat, amit a kedves hölgy az ablakon keresztül kiabált ki. De ne szaladjunk ennyire előre.
A minap, egy blogomban (itt olvashatod: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090904/ut-semmibe )leírtam nektek, miként jártam meg Gödöt oda-vissza a részben létező kerékpárúton.
A kaland alapvetően pozitív volt, köszönhetően a nagyon pozitív részeinek, amelyek nagyban elnyomták azt a pár negatívumot, amik miatt esetleg rossz érzésekkel emlékeznék vissza.
A nagy-nagy pozitív jel a kalandban a dunakeszi Duna parton kialakított sétány és a rajta végigvezető kerékpárút volt. Annyira tetszett, hogy gondoltam, meg is mutatom ma a páromnak. Neki is tetszett, jó hosszú sétálgatás után beültünk egy kívülről igényesnek tűnő étterembe, amelynek nevét nem írnám ide, mert sem pozitív, sem negatív reklámot nem szeretnék neki csinálni. A történet szempontjából végül is lényegtelen.
Ahogy ott ülünk a Dunára néző asztalnál és várjuk a pincért, hangos üvöltözésre lettünk figyelmesek.
Az történt, hogy a kerékpárútnak kijelölt úton - míly' meglepő - kerékpárosok tekertek. Ez az aljas társaság arra vetemedett, hogy hozzánk hasonlóan meg kívántak állni ennél az étteremnél, ezért aztán elkezdtek lehúzódni.
Na, ez nem tetszett az amúgy külsőre egészen kulturáltnak látszó hölgyeménynek, aki a címben idézett szavakkal, ordenáré hanglejtéssel és gyakorlatilag ahogy a torkán kifért, leüvöltötte az egyik úr fejét. Hallottunk már ilyet, gondolom nem egyszer magunk bőrén is éreztük a jóindulat hullámait. Nem is ezért írom le ezt a sztorit.
Azért osztom meg veletek, ami ezután történt. Ugyanis a három úr közül akivel éppen üvöltöttek, becslésem szerint nagyjából 80 éves lehetett, két társa a fiatalabb korosztályból, talán Atyámmal lehettek egyidősek, azaz olyan 60-65 közöttre saccolnám őket.
Egy másik blogomban írtam arról, hogy milyen érzéseket ébresztett bennem, amikor engem kezeltek úgy, mint egy hülyegyereket (ezt ide kattintva olvashatjátok el: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090903/megfenyegetve-avagy-hajra-... ).
Visszatérve a három úrhoz: ahogy néztem, nem ma kezdték a bringázást, mindhárman kialakult stílusban és célszerű öltözetben kerekeztek, amit valószínűleg az a néhány év és az a jó pár kilométer formált olyanná, ahogyan az étteremnél aztán 2009. szeptember 12-én, 13.25 körül megjelentek. Mit akarok ezzel mondani: tapasztalt bringásoknak néztem őket, akikkel megesett ez+az.
És ígérem jön a lényeg: mit tettem volna én, ha egy - már bocs - nálam évtizedekkel fiatalabb, hisztis 'csa a bringaúton, egy autóból leüvölti a fejemet? Vannak variációim. A legvalószínűbb, hogy hasonló stílusban visszaüvöltök, ha megáll, akkor még meg is közelítem fenyegetőleg. A legrosszabb esetben tettlegességig fajul a dolog, és vagy őt, vagy a sofőrt vagy mindkettőt de tetszőleges sorrendben meg is 'csázom, amiért aztán a törvény előtt felelhetek is.
A legvalószínűbb variáció az, hogy ezek a gondolatok átszaladnak a fejemen, és megelégszem a visszaüvöltözéssel, de egy biztos: a délutánomat elcseszte volna, még akkor is, ha egy ilyen barom - lásd szarvasmarha, illetve annak nősténye a tehén - arra sem érdemes, hogy az ember hozzászóljon. Lelkizős fajta vagyok, és legjobban az igazságtalanság bánt.
Mit tettek az urak? A legidősebb - akivel üvöltöttek - ránézett a barátaira, és csak ennyit mondott: "Ez letegezett, basszus!". A másik kettő ezen aztán jót röhögött, azaz együtt röhögtek. Meg mi is a teraszon.
Mert annyira tetszett ez a fajta nyugodt bölcsesség, amivel ezt az egész ökör szitut lereagálta az öreg, hogy azonnal azt éreztem: én is ilyen nyugis vén bringás akarok lenni egyszer!
Szép életcél ez!
És azt már csak mint grátisz teszem hozzá, hogy mire majd 80 évesen a barátaimmal Dunakeszin, a Duna partján kerekezek, talán a vendéglő előtt lesz bringalakatolásra lehetőség, és nekem már nem kell odébbállnom egy bringabarátibb éttermet keresve...

2009. szeptember 9., szerda

...milyen lehet az, másvalakinek lenni...

Gondolataim ébredtek, amelyeket érdemes kicsit továbbgondolni.
Megint, előre le kell szögezzek valamit: én sem vagyok különb. Ugyanúgy hajlamos vagyok magamból kiindulni és azt gondolni, hogy amit én gondolok, azt ugyanúgy gondolják mások is.
Mentségemre szolgáljon, hogy azért bennem ott van az örök önmarcangolás, hogy amit teszek, az helyes-e.
A bringázással kapcsolatban:
Helyes-e, ha az ember anélkül mond véleményt a kerékpáros közlekedésről, hogy valójában tapasztalatai lennének róla? Ha az alapján alkot véleményt, amit másoktól hall, vagy autósként/gyalogosként lát?
Ahogy az egyik fórum hozzászólásomban leírtam: a "megmondás" lassan amolyan magyar népszokássá kezd válni. A tévében és a rádióban nagy magabiztossággal nyomják a saját véleményüket egyesek, mint tényt. És fel sem merül bennük, hogy amit mondanak, az csupán a saját véleményük. Más esetleg másként látja.
Gálvölgyi János például - akit egyébként kedvelek - az egyik Heti Hetesben, még 2007-ben azt nehezményezte, hogy a járdán bringázunk. "Takarodjatok a járdáról!" Aki nem hiszi, járjon utána: http://www.youtube.com/watch?v=lo6MOd4-yOI
És az a baj ezzel, hogy nem kérdez, nem jár utána csak mondja. A szó pedig veszélyes fegyver. Egy ilyen meggondolatlan, tájékozatlanságon alapuló kijelentésével nagyon sokat árt. Neki egy poén, nekünk az életünk. Hajdú Steve még rá is tesz egy lapáttal, miszerint azért bringázunk a járdán, merthogy ott tanultunk meg.
Nem azért mondjuk, mert az autók közt sokszor nem lehet, bringaút meg nincs...
Ahogy írtam már, én azt szeretem legjobban, amikor valaki olyasmiről mondja el a véleményét, amiről semmi tapasztalata. Ilyenkor beszélnek az emberek baromságokat, és ez szinte törvényszerű.
Szóval ha Gálvölgyi János, vagy Hajdú Sztív a járdán való bringázásról kíván véleményt formálni, akkor előtte legalább egyszer üljön már fel a bringára és közlekedjen kicsit Büdipesten.
Bochkor Gábor a bringaúton parkolásával. Vicces. Azt valószínűleg nem tudja, hogy jó néhányan ezt csinálják is. Például az a barna Golf I-es, minden reggel 7 óra körül a Váci út - Gogol utca sarkán. A vadiúj bringaúton, ami a Lehel piactól vezet a Dunához. MINDEN reggel kikerülöm és nem rúgom le a tükrét és nem karcolom meg és nem verek rá a tetejére a bringapumpával. Mégcsak nem is várom meg és nem is üvöltök vele. Ugyanis nagyon jól tudja, hogy szemétség amit csinál és kifejezetten arra vár, hogy valaki beszóljon, hogy aztán még el is küldhesse a csába. Mi történik, ha az ember szól neki? Másnaptól nem áll oda? Dehogynem...
Persze a Bocsi már azzal is poénkodott, hogy minek annyi mozgássérült parkoló a hipermarketekhez, és hogy Ő bizony odaáll. Ezt is hányan csinálják... Nem vicces. Én magam szerencsére nem vagyok - még - mozgássérült, és elképzelésem sincs róla - még -, milyen lehet úgy élni, de amikor el volt törve a lában és még bottal jártam, megéreztem, mit is jelent az a pár méter. Azóta azért másként nézek a mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyekre, bár előtte sem jutott volna eszembe odaállni soha.
Nade mi is a lényeg?
Ahogy írtam, A.A. Milne nagyon jól megfogalmazta a Micimackóban - amely könyv csak látszólag szól gyerekeknek, ezt vágjátok, ugye -, eképpen:
"azon tűnődve, vajon mivel foglalkoznak ilyenkor mások, és általában milyen lehet az, másvalakinek lenni,mint ő."
Szóval az fogalmazódott meg bennem, hogy milyen lehet másnak lenni? Miért nem fogják mások is fel ezt az egész problémát.
Ha másképp gondolkodnak mint én, akkor miért? Mik azok az érvek és gondolatok, amik alapján valaki egymaga beül a kocsiba és havi 20-30 ezrest elautózik, szív a dugókban és halálra idegeskedi magát?
Csak nem próbálták még? És vajon elég lenne-e, ha egyszer kipróbálnák a bringával munkába járást? Megszeretnék?
Vagy ha próbálták, akkor miért nem szerették úgy meg, ahogyan mondjuk én?
És vajon nekem van igazam? Én csinálom jól, aki ezeken a vacak bringautakon, többnyire a gyalogosokkal keverve veszélyeztetem a saját és a mások testi épségét?
Én csinálom jól, aki egy fél órával előbb megyek be, hogy legyen időm zuhanyozni és átöltözni?
Vagy ők csinálják jól, akik beülnek a kocsiba, hallgatják a jó zenét, kényelmesen, a pollenszűrők mögött?

2009. szeptember 4., péntek

Út a semmibe

Tegnap úgy gondoltam, hogy kimegyek bringával Gödre az egyik barátomhoz.

Mivel egyszer már Gödről Zebegénybe eltekertünk a barátainkkal, azt gondoltam, hogy Budapestről van bringaút Gödre is.

Vagy nincs, vagy nem találtam meg.

Mindenesetre elindultam Budáról és mivel a Megyeri hídon sem mentem még át bringával, ezt is szerettem volna kipróbálni. Idáig sikerült is, csodás út van a hídig és a hídra is hamar feltaláltam. A felvezető út is mintaszerű, a hídon áttekerni élmény, még meg is álltam nézelődni a közepe felé. A lehajtással sem volt gond, a 2-es út melletti bringaúton találtam magamat.

Az az út is bíztató volt, egészen a kavicsbányákig. Itt ugyanis egyszercsak megszűnt, lehetőség sem volt elmenni mellékutcákra. A 2-esen kerékpárral behajtani tilos tábla...

Út a semmibe.

Aki építette, mire gondolt? Megépítjük idáig, hadd bringázzanak. Majd a végén visszafordulnak.

Hát én nem. Szerencsére a padka jó széles, így nem az úton, hanem a mellette lévő kavicson tekertem 3 kilométer Dunakesziig. Dunakeszin már találtam mellékutcát, és viszonylag könnyen rátaláltam a kerékpárútra, amely innen nekem nagyon megfelelt. Kifejezetten élveztem és pont a barátomék házától 10 méterre halad el. Ideális.

Elintéztem a dolgomat és elindultam hazafelé. Azt gondoltam, hogy valamit elronthattam, mert visszafelé a táblák nagyjából 100-szor mutatták, hogy Budapest kerékpárúton jobbra, balra egyenesen, stb.

Na, mondom legalább visszafelé megtalálom az utat és legközelebb idefelé sem kell keresgélni.

De nem.

Egyszer csak elfogytak a táblák és kutya közönséges úton találtam magamat. Hogy merre, hogyan, arról sejtésem sem volt, így kábé tartottam Bp irányába. Ugyanígy - bár a Duna partjára törekedtem - egyszer csak megint a 2-esen találtam magamat, ahol megint egy 3-ast szabálytalankodtam a Megyeri hídig. Onnan az út vezetett a Váci útra, ahol egyszercsak megint megszűnt és járdázhattam az északi vasúti hídig.

Szóval amit kérdeznék tőletek, a rutinos - és főként az arra ismerős - bringásoktól:

Van út, csak nem találtam meg? Merre? Hogyan?
Lehetséges, hogy egy bringaút megy a semmibe és egyszercsak véget ér minden alternaíva nélkül? Mit lehet ilyenkor tenni? Ti visszafordulnátok?
Ki szabad írni, hogy Budapest bringaúton erre-arra, miközben a bringaút egyszerűen nem létezik?
Csak nekem furcsa ez?

2009. szeptember 3., csütörtök

Megfenyegetve, avagy hajrá békávé

Előre közlöm, hogy fenntartásaim vannak mindennel szemben, ami három betűs. Köztük a BKV-vel szemben is. Ezért aztán kerülöm a három betűs dolgokat. Könnyű dolgom van, bringásként évente nagyjából kétszer ülök a tömegközlekedésre. Így aztán kapcsolatunk szinte felhőtlen.
Volt nekem már konfliktusom a fogaskerekűn, ahol felérve a sofőr kötött belénk. Neki az volt a baja, hogy a fogaskerekűvel utaztunk. Bevezetőnek leírom ezt az esetet.
Úgy gondoltam egyik nagyon jó barátommal, hogy az egyik Challenge Day-en bringázunk egy jó nagyot, majd focizunk egy jó nagyot és hazabringázunk. A foci a János hegyen realizálódott, így oda kellett feljutnunk. Ahogy a Bergendy soha nem utazott még a szellemvasúton, én sem utaztam még a fogaskerekűn. A rutintalanságom meg is látszott, mert a rajtunk kívül a kocsiba zsúfolódó srácok közül senki más nem likasztott jegyet a bringának, pedig a békávés regula szerint az utasnak és a biciklinek is egy-egy jegy kell a jogszerű használathoz. Én likasztottam, mert a Moszkva téren előzetesen vettem füzetjegyet, amit azontúl a bringatáskában hordtam, hátha majd még utazok BKV-n a bringával. Nem is kell mondjam, hogy mire legközelebb erre sor került, már kétszer emelték fel a jegy árát, így vagy én utazom túl ritkán, vagy a békávé emel túl gyakran... Vagy mindkettő.
Visszatérve: mi szálltunk be leghamarább és arról igazán nem tehetek, hogy az egyértelműen kiírt utasítások ellenére, miszerint maximum- ha jól emléxem - egyszerre 10 bringa utazhat a kocsiban, a srácok benyomtak még vagy 30-at. Így aztán sok választásunk nem volt, mentünk a végállomásig, bár szerencsére eredetileg is oda akartunk utazni...
Amikor megérkeztünk - élmény volt, de tényleg - magvártuk, amíg a srácok kiszedik a bringákat, majd mi is kitoltuk. Mondom kiTOLTUK. Hát, ahogyan toltuk kifelé, valamiféle hatodik érzékkel megéreztem, hogy valaki méreget és negatív hullámokat lő felém. Ez volt a sofffffőr. Gondolván, hogy szimpi vagyok neki, illedelmesen - ahogyan azt édesapámtól és édesanyámtól megtanultam - odabiccentettem neki, és köszöntem is: "Viszont látásra!"
"A soha viszont nem látásra!" volt a válasz, amiről azt hittem először, hogy rosszul hallom. Rákérdeztem, erre megismételte. A miért kérdésemre azt a választ kaptam, hogy, ő bizony annak örülne, ha mi bringások nem lennénk. Miután csendben megjegyeztem, hogy én fizetem a jegyet, amiből őt fizetik, azt feszegette, hogy milyen jegyet, úgysem lyukasztottam. Ekkor mutattam meg neki a két kilukasztott bringajegyet és a két éves bérletet - ez utóbbikat a cégemtől kaptuk, legyen ez a mentségünk rájuk, magamtól soha nem vennék békávé bérletet ugyanis... -, erre leesett az álla. Nem tudván mibe belekötni, azzal érvelt, miszerint az állomáson tilos kerékpározni a peronzár vonalig, ekkor egymásra néztünk Tibi barátommal és megkérdeztem tőle, hátha tévedek, hogy ugye ő is úgy látja, hogy TOLOM a biciklimet? Úgy látta, cserébe én is biztosítottam arról, hogy innen nézve nekem is úgy tűnik, mintha Ő is TOLNÁ az övét.
Eltoltuk a bringát, de azért egy "Anyátok 3,14 csáját" még elkaptam félhangosan. Na, ekkor azért írtam a békávé ügyfélszolgálatnak, megadva a járatszámot. Biztosítottak arról, hogy a kolléga büntetésképpen fizetésmegvonást kapott, aminek én azért örültem, mert egyrészt ettől biztosan jobban szereti a bringásokat, másrészt továbbra is olyan munkája van, amit NEKI SEM kellene végezni. Aki ugyanis utálja az utasokat, az ne menjen sofőrnek. Ilyen eccerű ez.
Ahogyan - és térjünk a ma reggeli esetre - annak a kedves buszsofőrnek is pályát kéne módosítani, akivel ma reggel a Margit hídnál találkoztam.
Csorgok át a hídon, nem gyökkettővel, mert az asszem 1,41 körül van valahol, hanem hajszál pontosan tízzel. Elérkeztem a Budai oldalra, de már a hídról láttam, hogy pont akkor váltott zöldre a bringásoknak a lámpa, amely pont akkor váltott pirosra, amikor a bokrok takarásában ugyancsak LASSAN gurultam lefelé.
Aki jár arra, az tudja, hogy a hídra felhajtó sávval szemben a bringásoknak nincs elsőbbségük - mondjuk ez eleve egy baromság -, és az autósok nyomják is mint az állat a jobbra kanyarodóban még akkor is, ha a sor vége rálóg a zebrára. Most ugyebár autós nem mehet fel, csak engedéllyel, így jellemzően a békávés buszok nyomulnak, szintén ezerrel. Láttam én, hogy jön is egy "kék rém" ezerrel, így még lassabbra vettem és végül megálltam.
És itt jön a lényeg: a sofőr rám néz és megfenyeget az ujjával, mint egy taknyos kölköt.
Nem dicsekszem a fizetésemmel és beosztásommal, de legyen annyi elég, hogy 38 évesen nem vagyok taknyos kölök és nem vagyok hülyegyerek sem. Csakhát bringával járok.
Kérdésem: tényleg ott tarunk ebben az országban, hogy aki biciklizik, azzal mindent lehet. Az biztos valami kiscsávó? Fenyegetni lehet meg tegezni?
A kérdés költői, benne van a válasz: nem minden bringás hülyegyerek és a kedves mutogatós bácsi meglepődne azon, kik is ülnek a nyeregben...
Én személy szerint tehát KIKÉREM MAGAMNAK ezt a viselkedést. Szerencsére siettem, így nem mentem utána. Bár asszem ha nem siettem volna, sem mentem volna utána, csak felírom a rendszámot és az időpontot.
Tanú lett volna, hiszen a járdán többen is álltak, akik nem mellesleg át szerettek volna menni a ZEBRÁN, ahol NEKIK viszont elsőbbségük lett volna. A nagy mutogatás közben a sofőrbá' figyelmét ez valahogy elkerülte.
Én pedig köszönöm, hogy ezt itt kiírhattam magamból, már jobban is érzem magamat...

2009. szeptember 1., kedd

Csak egy bringás

Először is utálom magamat, így aztán utálok mindenki mást is. Utálom az autósokat, utálom a motorosokat és a békávét meg a mávot, de utálom a többi bringást is. Sőt, azokat utálom a legjobban! Ahogy békésen bringáznak és élvezik az életet, amikor nekem minden bringázás egy stressz és külön harc mindenkivel, aki nem én vagyok. És különben is, húzzon mindenki ahová gondolom és hagyjanak engem békén. Ja, ha meg békén hagynak, akkor meg nem vesznek semmibe? Beléjük is kötök. MINDENKIBE!!!
A gyalogosra rácsöngetek a járdán, ahol minimum harminccal hasítok, nehogymá' pont ott szédelegjenek, ahol én tepernék. Ha nem húz félre, be is szólok, minimum az anyját szidom mégpedig üvöltve. A gyerekeket sem kímélem, a kis majmok ne itt gyakoroljanak!
A sok 'csög hétvégi bringás meg mit kavar itt előttem. Haladjatok vazz! Nem nyugdíjas klub ez! Ne most tanulj bringázni vazz! Mérnemmészmá, nemlátodhogyrégzöldalámpa!?!?
Átmegyek én a piroson is, nehogymá megálljak? Nem is lassítok, 40-nel, a gyalogos 'csögök majd félreugranak. Amúgy is, ki volt az az állat, aki ide lámpát tett?
Ez a balfék meg mit motorozik itt a bringaúton! Huzzámá leinnen! Ja, hogy csak 300 wattos? Akkor is, mér nem az úton mész? Mit akadályozol engem. Te meg mit szövegelsz mögöttem, nem látod, hogy beszélgetek!?!? Mennyé ha siecc!
Figyelj, fogadjunk, hogy ez a majom autós nem adja meg nekem az elsőbbséget! Le is üvöltöm a fejét! Nem reagál a genya, le is köpöm, úgyse ér utol...
Figyeld a sok lúzert, hát nem a bringaúton parkolnak? Ezt jól beszopták, hopp, milyen elegánsan lerúgtam azt a tükröt! Láttad? Hogyhogy miért? Miért állt oda a barom!
Hogy miért vágtam rá a pumpával a kocsi tetejére? Hát nem láttad az arcát? Majd most jól megjegyzi, hogy a bringásokkal nem lehet szarakodni!
Amúgy meg mindenki, aki nem bringázik egy nagy ökör! A barmok, ülnek a kocsiban és szennyezik a környezetet! Hogyhogy miért dobtam el a cigicsikket? Arra van a főkefe, hogy összeszedje! Ha nem szemetelek, nem lesz munkájuk aztán mehetnek a híd alá. Amúgy meg elbomlik, biófilter, hehehe!
És egyébként is, nekem JOGAIM VANNAK! Bringautat akarok mindenhová, amíg meg nem csinálják meg, jogom van ott menni, ahol nekem tetszik. Leszarom a KRESZ-t, ha ők sem tartják be, én sem fogom!
Szóval ilyen bringás vagyok én. Persze ez nem igaz, de ha még így is lenne, akkor is egy lennék a sok közül.
Mert bármennyire is furcsa, nem minden bringás "nemtől és kortól függetlenül hisztis picsa!". Mert mi sem vagyunk egyformák, csak Te egy jól látható közös vonásunk, a bringa alapján egy kalapba teszel mindannyiunkat. De milyen rosszul is teszed ezt!
A sztereotípia az agy lustasága. Sokkal egyszerűbb két fiókba elpakolni mindent és ebben a kettőben rendet tartani. Ne légy lusta! ÁRNYALTAN gondolkodj, mert a világ nem fekete és fehér. A szürkének is vannak árnyalatai, és akkor még elő sem vettük a színes ceruzát.
És kérem tisztelettel, hogy ha valaki egyszer találkozik "A" bringással, szóljon mindenképpen!