Írtam, hogy csinálok egy olcsó bringát ( itt elolvashatod: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090914/csinalok-egy-olcsot ), majd írtam azt is, hogy 5000-ből sikerült is megvenni (erről pedig itt olvashatsz: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20091018/5000-forintbol-jo-bringat ).
A második blog körül kialakult eszmecserében javasoltátok, hogy írjam le, mikor és mennyit költöttem a bringára. Így lesz hiteles a kép és remélhetőleg kiderül majd az is, hogy az olcsó bringa valóban olcsó, vagy az ember rákölti azt az összeget, amit a vásárlásnál megspórolt.
Azt is írtátok, hogy ha mondjuk ráköltök is, akkor is olcsónak számít. Ennek fényében kezdtem bele a feljavításába.
Mivel itt Budapesten semmiféle lehetőségem nincs a szerelgetésre - illetve van, de az meg embertelen - úgy döntöttem, hogy az alap javításokat megcsináltatom profikkal. Van is több bolt a környéken, így bepedáloztam a pepedálosokhoz. Szimpi srácok...
Mire gondolok alap javításon? A használathoz szükséges minimum javításokra.
A hátsó kerékben volt egy nagy nyolcas, de szerencsére nagy ívű, így azt centírozással ki lehetett venni belőle.
A gumikkal nem voltak nagy bajok, de mivel a defekttől félek a legjobban - és egyben ez is bosszant a legjobban - a számomra ismeretlen állapotú gumikat mindenképpen le akartam cseréltetni.
A centírozás anyagilag nem vág földhöz, 800-1000 forint körül bárhol megcsinálják. Szerencsére a küllők rendben voltak, ezeket nem kellett cserélni. A szervizben így aztán sikerült a nyolcast olyan szépen kivenni, hogy most gyakorlatilag egy millimétert sem üt a kerék. Suhan, mint az álom, a "szambázás" teljesen eltűnt.
Apropó suhanás: fontos dolog a suhanáshoz a jó gumi is. Kaptam volna 1000 froncsi körül is külsőt, de úgy voltam vele, hogy most rászánok kicsit többet, aztán az majd tovább jó lesz. Így döntöttem - a profik tanácsára - a Continental Touring Plus mellett. Ezek darabja 2900 HUF volt.
Az egész javítás tehát anyagokkal együtt 10000 alatt volt, de hagytam kis borravalót is, így kerek egy tízest fizettem.
A bringa tehát eddig 15000-ben van. ÉS gyakorlatilag készen van.
A múltkor talán nem írtam, de a képeken látszik, hogy van rajta első és hátsó lámpa, dinamós kivitelben és működnek is. Ezekre nem kell költeni.
Van rajta egy alumínium csomagtartó - ez fontos egy boltbajárós bicajnál - és két alumínium sárvédő, így ezekre sem kell költeni.
Három sebességes agyváltója van, tökéletes állapotban, hozzá sem kell - meg szerintem nem is szabad - nyúlni.
Az ülés keresztben fel van vágva egy késsel, de emiatt szerencsére talán nem kell senkinek és nem lopják el.
A középső hajtómű tökéletes, majd tavasszal megnézem, addig bírni fogja. A pedálok régimódiak, de nagyon retró feelingesek, így eszemben sincs kicserélni azokat sem.
A kormánycsapágyat meghúztam, azzal sem lesz baj szerintem. A stucni a hagyományos diós megoldás, szintén alumínium, soha nem lesz vele baj, hacsak nem törik le a nagy kosár alatt, amiben a piacról hozza a kicsi párom a zöldségeket.
Az első fék csak kresz-tartozék, nem fogom használni, hátul szuper kontrafék van, majd taposom azt. Ennek ellenére működik, majd éccsapám fiókjában guberálok bele valami jó gumit. Van ott még egy máig harcoló német alakulat is, ahogy mondani szokták...
És ezzel gyakorlatilag kész is.
Még azt tanácsoltátok, hogy tüntessem el a KTM feliratokat, merthogy ezért fogják megkívánni. Nem volt szívem leragasztani.
Ja, a lényeget el ne felejtsem! A Thököly bringaút átadásakor láttam Peta bringáján a fényvisszaverő matricákat (megjegyzem Peta, hogy szerintem a bringád a világűrből is látszik...), én is utánanéztem ezeknek és vettem is kétszer fél négyzetmétert. Ezekkel kicsinosítottam ezt a bringát, és annyira belejöttem, hogy az alfa (lásd: elsődleges) cangámat is szanaszét matricáztam. Az eredménye képekben ezekre a linkekre kattintva látható:
A vadiúj gumi: https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhroBUlUH8rscmVjs4JUong8EujJ8LsLG8jtVXo2Q_F9TBPm80v3Nz3LwHEO2cAArWku0F36LBbhLALkRkvftaXXl6RJQ2y-Y_NDWw0QHmd0cueYsvjo8pVfc2PCui5pNL3H_2jQAAvZmY/
A piacos bringa matricázva: https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEip5MmOPdabyLucdwdwQrtr88ebxU-RLAcLydz6990yupMV-0gHbTJb5rUZCRM7qAkeukzSIj-AKAWbGn2Rl2QSILFuNwi403fCeiDYxhL2VYxrugiMBh1bVd7cP5yh34VBcxGJzO-im5g/
Az alfa bringa matricázva: https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg77hkJf-2NiYrv6HaVv7bqIRl89NCYVzqFhZ64qVtK8oCEQasrj2e-evtzX1SfJg2wU2ORaWTUpadbbDKFyChU5lLPM4qJbBsWvjp_zCnD4ELK5Cn8DNuKmkfCapf6d8JqkF12t08_CSY/
Még egy kép az alfa bringámról: https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh9elEmntuElWnohry_5ZzWAlImeOtw_eQCLJvjUyzHkjn6FjBoBDV9m82maCkztq3yVBggP5hYWTX4qAvJw_EPR04BAIduHyBTF-ndoQTr-ARgOgKnoXQw8HSx6qMXhfILdBWEXDhPr7g/
Szóval szerintem jó lett a canga, így megkezdem a használatát. Eddig tehát 15000-ből van egy szerintem nagyon jó bringám, ez még mindig nagyon jó. Ha a gumikból jó lett volna az olcsóbb is, akkor 12000 alatt járnék. Persze azok nem világítanának ilyen szépen...
Ígérem, ugyanilyen becsületesen leírom majd az összes vele kapcsolatban keletkezett költségemet (ha lesznek).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése