Siecc?

Direkt így, kéccével írtam, mert általában így is hangzik el. Ma reggel többször is hallottam, de kétszer olyan szituban, amit érdemes leírni.
Az első egy autós volt. Róluk bármit el tudok képzelni, sőt az ellenkezőjét is. :)
A Lánchídon kerekeztem át, ahogy szoktam, az úttesten. Nem előzgetve, hanem haladva a forgalommal. Sem jobbról nem mentem el senki mellett, sem balról. Ez a skodás ökör úgy a seggembe jött, hogy inkább elengedtem, azaz lehúzódtam jobbra. Nyomott is egy kövéret, így majdnem 4 méterrel előrébb került, ahol utolérte a dugót. Népnevelő célzattal vele kivételt tettem és csakazértis elmentem mellette. De csak mellette és beálltam újra elé, pedig lett volna hely az előtte álló mellett is elhúzni. De nem, én türtőztettem magamat.
Ekkor üvöltött ki az ablakon kéccével: "Siecc?" Kedvem lett volna visszaüvölteni, ki siet és miért, de nem. Kivártam, amíg az egész sor végigért a hídon és a Clark Ádám téren jobbra lehúzódtam. Ő nyomott neki egy kövéret és megint 3 másodperc után utol is érte a dugót, ezúttal az alagútnál. Ekkor széles mosoly került az arcomra és azért magamban elmormoltam egy "Siecc"-et...
A mosoly nem tartott sokáig, mert rátekertem a budai bringagyászra. Mint tudjátok áthalad a Lánchíd alatt és rögtön ezután be is szűkül a villamossín miatt. Itt én, aki az alagút miatt amúgy is lassítok, általában elengedem azt, aki szemben jön, Ezt a szándékomat határozott integetéssel szoktam jelezni, a kedves közlekedő partnerek pedig nagyon hálásak és mosolyognak. Én vissza.
Most sajnos először a szembejövő - amúgy csinos - leányzónak fagyott rá a mosoly az arcára, mert ahogy ott álltam, ő meg megkezdte az áthaladást a szűk részen, a hátam mögöl ezúttal egy kétkeréken közlekedő barom ment neki szembe olyan sebességgel, hogy engem majdnem elsodort, ezt a cajszit meg majdnem lelökte az alsó rakpartra. A leányzónak volt egy hangterjedelme, így elég hangosan megkérdezte a sráctól kéccével: "Siecc?"
Ez a fittipaldi nem tudott mit szólni, odalépett neki és elhúzott az Erzsébet híd irányába.
A hölgyike felém nagyon barátságos hangon egy köszönömöt mormolt és biccentett, én egy nincsmittel válaszoltam. A szemében láttam, hogy jobban szeretné ő is - ahogyan én is - ha az ilyen kéccés szavakat nem kéne használnunk. Legalább egymással, a bringásokkal szemben...
A történet vége is érdekes, mert ahogyan lenni szokott, én a 28-as trekinggel nagyon kényelmesen utolértem a türelmetlen ökröt, aki ezt észlelve egy darabig kapálózott, de a Gellért hegy alatti masszív emelkedőn kifogyott a kenyérgáz és feladta. A Szabadság híd előtt én lassítottam, hogy szokásomhoz híven gurulóból hajtsak át a közben zölddé váló lámpán.
A csávókám természetesen elhúzott mellettem, majd a lámpánál szállhatott is le. Én ott megint elgurultam mellette, mert nekem a lassabb tempó miatt pont zöld lett.
Utána megint lassítottam, mert tudom, hogy a négyesmetró építkezés miatt a zebrán kell áthaladni, amelynél a lámpa megint piros lesz.
A jóbarát megint elhúzott mellettem, majd a zebránál kénytelen volt megint leszállni.
Mivel nekem megint zöld lett, megint elgurultam mellette.
A Budafoki úton a piros lámpán simán áthajtott, az egyetemisták csak úgy ugráltak szét előtte. Rám is rám néztek, de látták, hogy én nem fogok átmenni a piroson.
Mondanom sem kell, hogy közben zöld is lett, így majdnem 20 métert nyert velem szemben.
Itt már csak mögé álltam és az ő tempójában haladtunk, míg végül - valószínűleg alibiből - az egyik utcába bekanyarodott, mintha ott lenne dolga.
Én magamban - kicsit gonoszan - jót derültem rajta és megint nem kiabáltam neki a kéccés szót. Pedig ha valaki, ő megérdemelte volna...