...bmeg. Így folytatódott a mondat, amit a kedves hölgy az ablakon keresztül kiabált ki. De ne szaladjunk ennyire előre.
A minap, egy blogomban (itt olvashatod: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090904/ut-semmibe )leírtam nektek, miként jártam meg Gödöt oda-vissza a részben létező kerékpárúton.
A kaland alapvetően pozitív volt, köszönhetően a nagyon pozitív részeinek, amelyek nagyban elnyomták azt a pár negatívumot, amik miatt esetleg rossz érzésekkel emlékeznék vissza.
A nagy-nagy pozitív jel a kalandban a dunakeszi Duna parton kialakított sétány és a rajta végigvezető kerékpárút volt. Annyira tetszett, hogy gondoltam, meg is mutatom ma a páromnak. Neki is tetszett, jó hosszú sétálgatás után beültünk egy kívülről igényesnek tűnő étterembe, amelynek nevét nem írnám ide, mert sem pozitív, sem negatív reklámot nem szeretnék neki csinálni. A történet szempontjából végül is lényegtelen.
Ahogy ott ülünk a Dunára néző asztalnál és várjuk a pincért, hangos üvöltözésre lettünk figyelmesek.
Az történt, hogy a kerékpárútnak kijelölt úton - míly' meglepő - kerékpárosok tekertek. Ez az aljas társaság arra vetemedett, hogy hozzánk hasonlóan meg kívántak állni ennél az étteremnél, ezért aztán elkezdtek lehúzódni.
Na, ez nem tetszett az amúgy külsőre egészen kulturáltnak látszó hölgyeménynek, aki a címben idézett szavakkal, ordenáré hanglejtéssel és gyakorlatilag ahogy a torkán kifért, leüvöltötte az egyik úr fejét. Hallottunk már ilyet, gondolom nem egyszer magunk bőrén is éreztük a jóindulat hullámait. Nem is ezért írom le ezt a sztorit.
Azért osztom meg veletek, ami ezután történt. Ugyanis a három úr közül akivel éppen üvöltöttek, becslésem szerint nagyjából 80 éves lehetett, két társa a fiatalabb korosztályból, talán Atyámmal lehettek egyidősek, azaz olyan 60-65 közöttre saccolnám őket.
Egy másik blogomban írtam arról, hogy milyen érzéseket ébresztett bennem, amikor engem kezeltek úgy, mint egy hülyegyereket (ezt ide kattintva olvashatjátok el: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090903/megfenyegetve-avagy-hajra-... ).
Visszatérve a három úrhoz: ahogy néztem, nem ma kezdték a bringázást, mindhárman kialakult stílusban és célszerű öltözetben kerekeztek, amit valószínűleg az a néhány év és az a jó pár kilométer formált olyanná, ahogyan az étteremnél aztán 2009. szeptember 12-én, 13.25 körül megjelentek. Mit akarok ezzel mondani: tapasztalt bringásoknak néztem őket, akikkel megesett ez+az.
És ígérem jön a lényeg: mit tettem volna én, ha egy - már bocs - nálam évtizedekkel fiatalabb, hisztis 'csa a bringaúton, egy autóból leüvölti a fejemet? Vannak variációim. A legvalószínűbb, hogy hasonló stílusban visszaüvöltök, ha megáll, akkor még meg is közelítem fenyegetőleg. A legrosszabb esetben tettlegességig fajul a dolog, és vagy őt, vagy a sofőrt vagy mindkettőt de tetszőleges sorrendben meg is 'csázom, amiért aztán a törvény előtt felelhetek is.
A legvalószínűbb variáció az, hogy ezek a gondolatok átszaladnak a fejemen, és megelégszem a visszaüvöltözéssel, de egy biztos: a délutánomat elcseszte volna, még akkor is, ha egy ilyen barom - lásd szarvasmarha, illetve annak nősténye a tehén - arra sem érdemes, hogy az ember hozzászóljon. Lelkizős fajta vagyok, és legjobban az igazságtalanság bánt.
Mit tettek az urak? A legidősebb - akivel üvöltöttek - ránézett a barátaira, és csak ennyit mondott: "Ez letegezett, basszus!". A másik kettő ezen aztán jót röhögött, azaz együtt röhögtek. Meg mi is a teraszon.
Mert annyira tetszett ez a fajta nyugodt bölcsesség, amivel ezt az egész ökör szitut lereagálta az öreg, hogy azonnal azt éreztem: én is ilyen nyugis vén bringás akarok lenni egyszer!
Szép életcél ez!
És azt már csak mint grátisz teszem hozzá, hogy mire majd 80 évesen a barátaimmal Dunakeszin, a Duna partján kerekezek, talán a vendéglő előtt lesz bringalakatolásra lehetőség, és nekem már nem kell odébbállnom egy bringabarátibb éttermet keresve...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése