Sötétek vagytok!

Hihetetlen, hogy minden lámpánál látom a matricát és naponta minimum ötször olvasom, hogy VEGYÉL LÁMPÁT, és mégis ennyien sötétek vagytok. Persze akinek nem inge, ne vegye magára!
Ma hazafelé kiakadtam kicsit, mert 5-ből négynek semmilyen lámpája sincs.
A csúcs az anyuka volt a Batthyány térnél, aki előtt ment a gyerek 20-as biciklivel és egyikőjüknek sem volt egyetlen lámpája sem. Ha valaki felelőtlen és magát veszélyezteti, az megérdemli. De hogy egy csillogós szemű 7 éves manónak az legyen az élménye a bringázásról, hogy elcsapta valaki... Így lehet megutáltatni vele egy életre a bringázást.
Nem szóltam be, feltételeztem, hogy csak a közelbe mennek és mindjárt odaérnek és azt is el tudom képzelni, hogy anya nem sokat tud bringázni a gyerek miatt, így nincs sok rutinja. Innen üzenem: ANYA, VEGYÉL LÁMPÁT!
Azt írtam volna, hogy ez volt a csúcs? Hát nem, mert az Árpádon ment előttem egy srác, akinek volt lámpája, de nagyon nem sietett. Kiállok előzni, ekkor látom, hogy jön szembe ninja barátom. És neki áll feljebb! Üti a békát ezerrel, miért is előzök én, amikor ő jönne? Miért? Mert nem láttalak öcsém...
Persze az lehet, hogy pont most fogyott ki az elem, de kapható minden benzinkúton. És nem egyszerre fogy ki az összes... Egyébként a helye sem volt meg a bringán. De a béka, az ott volt...
Mivel elég közel kerültünk egymáshoz, neki már ijedtemben odakiabáltam egy "LÁMPÁT VEGYÉL, NE A BÉKÁT ÜSD, BMEG!" rövid mondatot. Innen üzenem: ha véletlenül nincs éppen lámpád, menj lassabban és mihamarább VEGYÉL LÁMPÁT! Akkor majd jól látlak és nem csókolunk össze majdnem...
Az Árpád hídról leérve következő versenyző jön velem szembe, szintén lámpa nélkül, ráadásul a jobb oldalamon akar elmenni? Nooormális? Azért azt mindenki tudja, hogy Magyarországon jobbos közlekedés van... Mivel zéróra kénytelen voltam lelassítani, ezt kulturált módon meg is mondtam neki. Nem szólt semmit...
Hazafelé tök feketében bácsika a bringaúton a tök sötétben. Ő is közel került hozzám, szerencsére jók a reflexeim és nekem van lámpám, így 5 méterről azért megláttam. Megúszta. Ha nincs lámpám, elcsapom.
Szóval VEGYÉL LÁMPÁT és LÁTNI ÉS LÁTSZANI!
Hogy ne legyen ennyire komoly a dolog, íme egy kép, amely jól ábrázolja a bringások iránt tanúsított tiszteletet:

No komment, de arra kíváncsi vagyok, meddig lesz ott. Kedden láttam először, eddig mindig elmentem mellette.

Az elveszett Margitsziget

Mostanában kerülöm a Margit hidat. Amióta a járdán csak tolni lehet a biciklit, nem arra megyek. Munkába a Lánchídon inkább, hazafelé pedig az Árpád hídon kerülök.
Ha netán mégis átmennék a Margit hídon, akkor sem jutna eszembe bemenni a szigetre. Utálok lépcsőzni ugyanis. Annyira, hogy ha kell, kilométereket is kerülök inkább, csak ne  kelljen cipelni a bringát. Egyébként is, az a normális, ha a bringa visz engem, nem?
Szóval elkerültem a Margit hidat és ezzel együtt sajnos a Margitszigetet is. Nagyon rosszul tettem.
Tegnap hazafelé menet nem siettem, az idő is gyönyörű volt, így egy hirtelen ötlettől vezérelve a régi utvonalamon felkanyarodtam a Margit hídra. A budai oldalon szépen le is szálltam és toltam a biciklit - ha már ilyen szép nagy táblával kértek rá - közben nézelődtem.
A szigeti lejáróig mindössze egy kiscsávó (az ilyenek miatt kell tolni a bringát) ment el mellettem biciklivel, persze ezerrel, ahogy kell. Volt rajta teljesen zárt bukósisak, gondolom az arcát nem meri vállalni. Jót is mulattam magamban, mert a bukósisakba csak egy "n" betűt kell jó helyre beilleszteni, hogy fedje a valóságot is, ne csak az arcátlan viselője arcát. :)
Közben - hallva a racsni hangját - két hölgy - gondolom anya és lánya - mindenképpen el akart engedni engem, de sikerült meggyőznöm őket, hogy nem sietek. Kifejezetten nem sietek.
Ment le ugyanis a nap, a Parlamentet narancsra festette. Ha láttál már festői látványt... Az ilyen képekért szeretem Budapestet.
A lejáróhoz érkezve felkaptam a biciklit és le az aluljáróba. Ekkor döbbentem rá, hogy SOHA életemben nem jártam még itt. 1990. óta élek Budapesten, 2000. óta a XIII. kerületben (ehhez tartozik a Margitsziget is), de ezen az aluljárón még soha nem jöttem át. Se gyalog, se sehogy. Ha a szigetre jöttem, akkor busszal, általában a Palára. Mostanában pedig bringával, az északi járdán. Amióta lezárták a hidat, sehogy.
Pedig mennyire szeretem a Margitszigetet...
Nyaranta reggel azt szeretem, amikor locsolókocsikkal fellocsolják az úttestet és szinte olyan friss a levegő, mint vidéken.
Ilyenkor ősszel azt szeretem, amit az erdőben és a fákban szeretni lehet, azaz a színeket.
Érdekes, most nem húzott el mellettem egyetlen autó sem. Ez a megoldás: nem sorompó, le kell zárni a hidat. Hadd legyen a Margitsziget a gyalogosoké. Az Árpád híd felől legyen ráhajtás autóval, de csak ott. A Margit hídról pedig csak gyalog lehessen feljönni. Buszjárat? Minek? Aki ide akar jönni, az ki akar kapcsolódni. Gyalogoljon. Ősi találmány. Ha nagyon muszáj, legyen busz, de nem átmenő. Jöjjön az Árpád híd felől és forduljon meg valahol.
Hadd legyen ez a sziget a természeté.
Ez az elveszett Margitsziget...

Velocipéd

Velocipéd
Szép szemed mindent meglát,
S kérdőn nézel rám, mintha
Mostanában más lennék? Hát
Megvan bizony a titka.
A reggeli tülekedést, ricsajt,
A dugóban pöfékelést lecseréltem,
S suhanok két keréken.
Újra felfedeztem magamnak a bicajt.
Azóta minden más - már gyűlöltem -,
S most újra kedves a város,
Megmutatja szebbik arcát azonnal,
Ha az ember kerékpáros.
Az életem? Kényszerpályán mozog,
Nem ott lakom, ahol dolgozok,
De már szórakoztat az inga.
Segített a bringa.
Munkába be, vagy épp haza,
Míg más buszra vagy villamosra vár,
Én csak felpattanok laza
Mozdulattal és repít a drótszamár.
Kíváncsiak is talán, hogyan sikerült
Bezárult életem újra kinyitni.
A kulcs után kutatva hamar kiderült:
Minden ajtót szélesre tár a bicikli.
S mit szóval nem, csak szemeddel kérdeztél,
Most versben tárom eléd,
S talán elhiszed nekem, hogy változásom oka
Egyetlen gyönyörű szó: velocipéd!

Velocipéd - a dal

Van nekem egy barátom.
Már az is boldog, aki ezt elmondhatja magáról.
De nekem egy olyan barátom van, akiről néha azt hiszem, már nem tud meglepetést okozni.
Milyen jó is, hogy rendre tévedek.
Szóval írtam én ma délelőtt egy verset a bringázásról "Velocipéd" címmel. Itt olvashatod el:
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20091027/velociped
Sancho barátom gitárt ragadott, és felénekelte. Íme:

Mit is mondhatnék?
Nem mondok semmit, a hallgatás sokszor beszédesebb...

Civilben bringás

Korábbi blogbejegyzésemben írtam, hogy használatba vettem a piacos bringámat (itt olvashatod el: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20091024/probaut-piacos-bringaval )
Lehet, hogy sokaknak unalmas, de számomra mindenképpen élményszámba megy, ahogy sorra döbbenek rá az alapvető igazságokra.
Például arra, hogy bringázni teljesen normál, utcai öltözetben is lehet.
Ma például az egyik gyűlölt tevékenységemet könnyítettem meg a biciklivel: elmentem a pénzautomatához.
Miért gyűlölöm? Azért, mert évekig itt volt egy a sarkon, így ha valamiért kellett készpénz, tényleg két percig tartott leugrani és kivenni. Most ez itt megszűnt, a legközelebbi 1 kilométerre van. 1 kilométer pedig gyalog nagyjából 15 perc, oda-vissza tehát fél óra.
Bringával ez 5 perc, oda vissza tíz. Nyertem 20 percet. Kifejezhető forintban is, de számomra leginkább az eszmei értéke a lényeges.
A másodlagos bringán van szép láncvédő, kizárt dolog, hogy összeolajozzam a nadrágomat. (Persze egy kis tehetséggel minden lehetséges...). Így aztán minden félelem nélkül felpattanok rá utcai ruhában.
A mai ruházatom például bőrkabát volt, be sem cipzároztam és mégsem fáztam.
Az persze átvillant az agyamon, hogy ha eltaknyolok, fuccs a szép kabátnak, de legyünk pozitívak és persze menjünk lassan.
Így is tettem, közben nézelődtem.
Érdekes, hogy a bringa olyan, mint egy kilátó. Rajta ülve valahogy jobban átlátja az ember a helyzetet és olyan dolgokra is figyelmes lesz, amelyek a földön járva elkerülnék a figyelmét.
Az is eszembe jutott, miközben a kellemes 15 fokban kerekeztem, hogy van egy mondás, miszerint a "föld felett 20 centivel járok", vagy ilyesmi. Akkor használják, ha valaki nagyon boldog.
Ha jobban megnézzük - bár közbetétnek ott a bringa -, az ember ilyenkor tényleg a föld felett jár 20 centivel. Ennyivel kerül feljebb a fejem annál, mint amikor gyalog megyek.
Összegezve: egy bringa kell csak a boldogsághoz.
És ma kipróbáltam azt, milyen érzés is, amikor az ember leszáll a bringáról és minden öltözködés nélkül átvedlik civillé, azaz gyalogossá. Azt már ismertem, milyen érzés a csodálkozó tekintetek kereszttüzében a munkaidő végén bringás cuccban kitekerni a cég autós kapuján, de az még új, ahogyan az emberek szeme kikerekedik, amikor sima utcai ruhában felpattan az ember a vagány kis bringájára és a többiek csak bámulnak utána...
Jó érzés ez is.
Azt is megtapasztaltam, hogy az ember nem fázik és melege sincs. Ha fázom, akkor behúzom a cipzárt, ha pedig melegem van, lassítok a tempón. Meg sem izzadtam, igaz csak 5-5 percet tekertem.
Azt hiszem, a héten valamikor kipróbálom az öltönyös bringázást, azaz a normál ruhámban tekerek be a melóhelyre. Szépen lassan...

Matricázás

Érintőlegesen írtam, hogy kissé felmatricáztam a bringáimat fényvisszaverő matricákkal.
Most csináltam egy rövid videót, amelyet ide kattintva megnézhettek:


Remélem tetszik...

Próbaút a piacos bringával

Írtam, hogy menetkész az olcsó bringám (itt elolvashatod: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20091022/15000-forintert-nagyon-jo-... ).
Ha már menetkész és ha már szombat van, ideje kipróbálni, hogy működik-e az elgondolás.
A nagy bringa táskájából kivettem az U-lakatot, felcsavartam a csomagtartóra két gumipókot és elindultam.
Ruházat? Civil, azaz olyan, amiben amúgy is boltba mennék. Sima utcai ruha.
Pozitív, hogy a láncot végig védi a láncvédő, így esély nincs arra, hogy összeolajozzam a nadrág szárát.
Pozitív az is, hogy a bringa nem nagy, így a liftbe kényelmesen befért.
A bolt gyalog 5 perc, bringával 1 volt. A bolt előtt bringatároló, amely szerencsére reklámtáblás, így nem csak a kereket, hanem a vázat is sikerült hozzálakatolni.
Bevásárlás 5 perc (férfi módra, azaz bemegy, leveszi a három cuccot ami kell, fizet, kijön).
Hazafelé a táska a bal kézben, mert ekkora útra nem pókozom fel.
Hazafelé az út 1 perc.
A bevásárlással eltöltött idő 10 perc, és már a lakásban vagyok.
Megtakarított idő: 10-15 perc.
Ami kell majd: egy kosár a csomagtartóra, amibe be lehet pakolni a cuccokat.
Az élmény? Gyerekkorom szombatjai jutottak eszembe, és egyszerűen nem értem, mikor is felejtettem el, hogy az életet ennyire meg lehet könnyíteni egy bringával.
Folyt. köv...