Amit "tudnod kellene", mielőtt elindulsz kerékpározni...

Megjelent egy cikk a Zindexen, aminek már a címe is sértő.

Hogyaszongya: 

"Bringás vagy? Ezeket kéne tudnod, mielőtt elindulsz..."

Először is: NINCS OLYAN, hogy bringás. Én NEM VAGYOK bringás! Sokat közlekedem bringával, sőt többnyire bringával közlekedem. De UGYANOLYAN állampolgár vagyok, mint a többi, aki soha nem ül bringára. Csak akkor éppen biciklin ülök. Ettől nem változik meg a személyiségem, vagy a bőrszínem. Így először is KIKÉREM MAGAMNAK (a többi "bringás" nevében is) a beskatulyázást!

Kikérem magamnak, hogy BÁRKIVEL egy kalap alá vegyenek. Én ugyanis ÉN VAGYOK, egyszeri és megismételhetetlen! NINCSENEK jól beazonosítható viselkedésformáim és főleg nem veszek fel semmilyen extra viselkedést akkor, amikor felülök a biciklimre.

Teccikérteni?

Aztán ha ezen túl vagyunk, nézzük sorban a cikkecskét, amit már megint valami olyan jóúembör írt, aki azt hiszi, hogy attól ha egyszer felteszi a tetőcsomagtartóra a biciklijét, már mindet tud is a kerékpározásról.

(Az egyébként külön szomorú, hogy egy ilyen cikk a kerékagyon megjelenhetett..)

És már itt leírom, hogy egy ilyen cikknek SEMMI HELYE nem lenne az én blogomban, ami a kerékpározás pozitív oldaláról szól. Csak azért írok róla, mert TÉVES, ferdít, lázít, követhetetlen és ellenőrízhetetlen statisztikákkal dobálózik és a kerékpározás NEM OLYAN, ahogy próbálja leírni.

És azért írok róla, mert EGYETLEN OLYAN DOLGOT SEM KÖZÖLT, amit ne tudtam vona és a kerékpárral közlekedők ne tudnának. Így a feltételezés, hogy bármelyikünk úgy indulna el, hogy nem ismeri a szabályokat, ELEVE SÉRTŐ!

Lehet, hogy a cikk írója, aki hétvégenként kiviszi a Dunakanyarba az autó tetején a bingáját, ott aztán elteker az első büféig meg vissza, nincs tisztában ezekkel, de attól, hogy elolvassa a kreszt meg megkérdez pár havert, még ne gondolja magát szakértőnek! Még én sem érzem magamat annak, pedig alig 1990. óta közlekedem kerékpárral Budapesten. Persze sima közlekedőként is feltűnt, hogy a cikk számos baromságot (elnézést, de nincs rá jobb szó) tartalmaz!

Nézzük sorban:

1. "Csak annak a statisztikának hiszek, amit én hamisítottam". MINDEN cikk, amely a kerékpározásról szól és statisztikával kezdődik, egészen biztosan FIZETETT ellenpropaganda. A statisztikák visszaellenőrízhetetlenek, de ebben az esetben még arra sem figyel az író, hogy legalább látszólag rendben legyenek. Számszaki hibákat vét, összeadni, kivonni, osztani sem tud.,

2. Szinte minden nap megyek az M2 autóúton, évekig napi rendszerességgel jártam arra. SOHA EGYETLEN KERÉKPÁROST SEM LÁTTAM. A cikk írója lehet, hogy simán HAZUDIK azzal, amikor azt írja, hogy többször látott az M2-n kerékpárost, de minimum ferdít. Aki kerékpározik, annak eszébe nem jutna, hogy például az M2 autóútra felmenjen. Sima lázítás ez, mégpedig aljas fajta...

3. Azt írja, hogy ahol van kerékpárút (meg felsorol még pár dolgot), ott az úttesten nem kerékpározhatunk. NEM IGAZ. A valóság a következő: "Ha az út mellett, annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki, a kétkerekű kerékpároknak a kerékpárúton vagy a gyalog- és kerékpárúton kell közlekedni." Ha már Budapesttel példálózunk: a kerékpárutak 99%-a NEM az út mellett és NEM annak vonalvezetését követve került kialakításra. Ezért aztán aki haladni akar (lásd még: közlekedni és nem bohóckodni, ahogy egyesek a kerékpározást elképzelik), az nem fog az ökörhugyozás mintájára kialakított utakon csalingázni, hanem megy az úton és kész. A kerékpár ugyanis JÁRMŰ, az úton és nem a járdán vagy járdából jó drágán kialakított, de egyébként kerékpározásra alkalmatlan valamin van a helye.

4. Nagyon igaza van a járdázás tilalmáról. A JÁRDÁN NEM BICIKLIZÜNK!!! NINCS KIVÉTEL! Ha egy úttest alkalmatlan a kerékpározásra, akkor a PÁRHUZAMOS UTCÁN megyünk és ennyi. Simán ki kellene venni a kreszből MINDENT, ami a járdán kerékpározásra egyáltalán utal, mert ez ad félreértést, amit aki balfék, tudatosan félre is ért. Mivel ti pedig, akik olvassátok ezt a blogot nem vagytok balfékek egy egyszerű szabályt kell megjegyezzetek: NEM BICIKLIZÜNK A JÁRDÁN!!!! SOHA!!! Egyszerű, követhető. Stimmt?Az a baj, hogy ezt a példát meg cikk írója megint arra használja fel, hogy a többi baromságot alátámassza vele és lázítson. Ez is aljas, de sajnos igaza van....

5. Az egyirányú utcába behajtásról írtakban RÉSZBEN igaza van. Az autós tényleg nem számít arra, hogy az egyirányú utcában a kerékpáros szembe jön majd. Amiben nincs igaza az, hogy AKKOR SEM számít rá, ha az külön táblával van engedélyezve. Ez pedig nem a kerékpárosok hibája, de efelett nemes egyszerűséggel elsiklik az író. A kerékpárosnak kell odafigyelni ezekben az esetekben úgy még vagy 20 évig, mire a társadalom megszokja majd ezt a dolgot. Aki bemegy egyirányú utcába (akár szabad, akár nem) annak fokozottan oda kell figyelnie. Aki meg oda hajt be, ahová nem szabad, megérdemli, hogy elsikálják. Ezt mint kerékpáros írom...

5. A lassan haladó és álló kocsisor előzésében SINCS IGAZA. A haladó autókat valóban csak jobbról szabad előzni sima, kétsávos úton. DE a párhuzamos közlekedésre alkalmas utakon a kerékpáros ugyanúgy alkalmazhatja a párhuzamos közlekedés szabályait, ahogyan az autós is. Az álló kocsisort viszont CSAK jobbról szabad KIKERÜLNI (nem előzés, ebben is félrefogalmaz az író). Ez persze ÉLETSZERŰTLEN. Annál is inkább, mert a motorkerékpár és a segédmotoros kerékpár jobbról és balról is kerülhet. DE MIÉRT? Mennyivel más egy segédmotoros vagy motorkerékpár, mint egy bicikli, amikor egy álló autót kerül meg? A kereszteződéseknél ez autósok nagy része jobbra húzódik és szarik bele, hogy biciklivel esetleg el szeretnének menni jobbról. Ilyenkor a biciklis vagy beáll a pöfögő autók mögé, vagy elmegy jobbról. És el fog menni jobbról.

6. És végül a kerékpáros gyorshajtásról: amíg nem kötelező tartozék a HITELES kilométeróra, addig MIRŐL BESZÉLÜNK? Honnan a rákból tudja a kerékpáros, hogy mennyivel megy. NINCS az a (nem csak magyar, de a világon akármelyik országban működő) bíróság, amelyik kerékpáros ellen ítélne gyorshajtásos ügyben. Ezzel együtt az ám a helyzet, hogy én magam például úgy bringázom, hogy meg sem izzadok. A pulzusom (mértem többször) 100-110 között van, ez egy kényelmes gyaloglásnak felel meg. MÉGIS bárhová hamarabb odaérek, bármikor (éjjel kettőt kivéve, vagy egy zombiapokalipszis, esetleg atomcsapás esetén), mint bárki más, bármilyen más közlekedési eszközzel Budapesten. Így biciklivel száguldozni teljesen felesleges. Néhányszor mértem különbséget bejáratott utakon a száguldozós, szanaszétizzadós stílus és az én ráérős stílusom között és egy egyórás úton belül (Budapesten bárhová odaérsz egy óra alatt biciklivel) 3-5 perc különbség van. Felesleges nyomni...

Konkluzió:

Megint dolgozik a félelemgépezet, megy a lázítás a bicikli ellen, de azért húzódik mosolyra a szám, mert tudom, hogy ÉRZIK A VESZTÜKET. A dolog megállíthatatlan és akár tetszik, akár nem, a kerékpár az emberiség és ezen belül főként a nagyvárosban élők megmentője.

Semmi más alternatíva nem járható.

Úgyhogy nem lázítani kell, hanem segíteni.

Az ilyen cikkek, amik már a címükben dehonesztálják a kerékpárosokat, semmire nem valók.

Úgy is mondhatnám, hogy kikérjük magunknak!

30 kilométer 5 perc alatt biciklivel

A szomszédos Helemba országúton 30 kilométerre van. Szobról el kell menni Letkésig, ott át kell menni Szlovákiába Szalkára, majd meg kell kerülni a Burda hegyet Garamkövesdig, ott balra le kell térni és a Duna-parton haladva lehet eljutni Helembára. Pedig Helemba itt van tőlünk légvonalban 2 kilométerre. Hallani a harangot simán. Csak az a baj, hogy közben itt van az Ipoly, amelyen nincs autós híd. Ezért kell kerülni. Kocsival...

Azt viszont kevesen tudják, hogy az Ipolyon át vezető vasúti hídon kialakítottak egy másfél méteres gyalogos sávot, amelyen biciklivel kényelmesen át lehet kelni. Annyi dolgunk van csak, hogy Szobon a Köztársaság utca végéig elmegyünk, majd jó minőségű (kerékpárral simán járható) földúton elmegyünk a hídig. A híd alatt bújik át az út és egy kis csigázással (mármint csigavonalban haladással) el is érkezünk a híd északi oldalán lévő bringa-gyalogos sávhoz.

A mai meglepetés, hogy valaki kulturált rámpát betonozott a híd mindkét végére, így a bicikliket nem kell felemelni, hanem fel lehet tolni kényelmesen.

Akárki is volt az, áldassék a neve!

Így az ezen az útvonalon lévő utolsó akadály is elhárult, még a nehéz (megpakolt) biciklivel érkezők is kényelmesen fel tudnak menni a hídra.

****************

Kis gondolati kitérő:

Mindig mosolyogva nézem azokat, akik a szobi révnél várakoznak az átkelésre, mert az Eurovelo 6-os bringaút úgy visz Esztergomnak, hogy itt áttereli a biciklist a túloldalra. Jópénzért lehet kompozni, miközben 600 méterre ott a híd, amelyen átkelve összesen 3 kilométer (tökéletesen járható) földutat kell elviselni és ezután kis forgalmú közúton megközelíthető ingyen Párkány, ahonnan megint csak ingyen át lehet hídon kelni a szemközti Esztergomba.

Nem kell várni a kompra és nem kell fizetni semmit.

Annyit azért megjegyzek, hogy Szlovákiában lakott területen kívül kötelező a kerékpáros sisak, így akinél nincs ilyen, az inkább kompozzon és maradjon magyarországi utakon!

Gondolati kitérő vége.

*****************

Szóval a híd mindkét végén szuper kis rámpa van, így a túloldalon sem kell már emelgetni a bringát.

A szlovákiai oldalon korábban lépcsőzni kellett, de szintén jótét lelkek kivágtak egy sávot az erőben és azóta simán le lehet ereszkedni az Ipoly szintjére. Visszafele persze fel kell tolni a biciklit, de legalább nem kell 20 lépcsőt megmászni vele. Így az én teherbringámmal is járható ez az útvonal.

A földúton közlekedve 2 kilométer Helemba, ahol várja az embert az első szlovákiai bolt (jednota), amelyik vasárnap is nyitva van.

*****************

Kis gondolati kitérő: 

Én Szlovákiában leggyakrabban a bez cukru (cukormentes) Kofolát szoktam venni, aminek nagy rajongója vagyok. Olyan cukormentes üdítő ez, amiben az édesítőszer sztevia, és nem szacharin vagy aszpartám. Persze az unio szerint nincs baj az aszpartámmal, de ha tudod, hogy az aszpartám az esszenciális fenilalanin és a nem-esszenciális aszparaginsav aminosavak dipeptidjének metil-észtere, és a szervezetben aszparaginsavra, fenilanilinre és metanol-ra bomlik, akkor már kicsit másként állsz a dologhoz. Ugyanis 40 milligramm / testtömeg-kilogrammos bevitelig biztonságos, azaz ha egy melegebb napon jól "becukormentesüdítőzöl", könnyen veszélyes mennyiséget vihetsz a szervezetedbe belőle. Főleg akkor, ha más élelmiszerekben is előnyben részesíted a cukormenteseket, például canderellel ízesíted a kávédat, vagy nutrasweet-tel. Ezek ugyanúgy az aszpartám nevei, amelynek E-száma (E951) és CAS-száma (22839-47-0) is van, azaz nyilvántartott veszélyes kémiai anyag.

Ezért nem iszunk semmi olyan üdítőt, amiben például aszpartám van. Capisci?

Ezzel szemben a szteviávan szteviozidok vagy szteviol-glikozidok, glikozid típusú vegyületek vannak, amelyek aglikonja a szteviol. A szteviozidok az őszirózsafélék családjába tartozó jázminpakóca (Stevia rebaudiana Bert.) nevű dél-amerikai évelő növény levelében találhatók meg és annak édes ízét adják, relatív édességük a szacharózénak 40-300-szorosa. Hő-stabilak, savnak és lúgnak ellenállnak, nem erjednek. Elfogyasztva nem váltanak ki glikémiás reakciót, ez a tulajdonságuk teszi alkalmassá őket diabetikus és egyéb csökkentett szénhidráttartalmú élelmiszerek édesítésére.

Azaz természetes édesítőszerről van szó.

Na, ez van a Kofola "bez cukru"-ban, így az ember úgy bűnözhet és ihat üdítőt, hogy nem visz be kalóriát és nem szennyezi a szervezetét mesterséges édesítőszerekkel.

A Kofola ebben a boltban egyébként viszonylag drága, a 2 literes változat 1,16 Euro, ami ma reggeli árfolyamon 358 forint volt. Ha lett volna kedvem, egy kicsit tovább kerekezve vehettem volna 0,69-ért is, de ma reggel nem volt kedvem még 4 kilométert letekerni az első Coop-ig.

Egyébként ahogy nézem, még így "drágán" számolva is olcsóbb, mint mondjuk a piros kóla, vagy a piros-kék kóla, amik most a madaras francia szupermarketben akciósan ennyik.

Gondolati kitérő vége.

******************

Összegezve tehát én olyan helyen lakom, ahonnan vonattal 54 perc alatt vagyok benn a Nyugatiban (onnan bringával 4 perc alatt a munkahelyemen), és ennek ellenére nagyon kényelmesen 10 perc alatt tudok eltekerni a legközelebbi szlovák jednotáig.
Ehhez persze kell egy olyan bicikli, amelyik alkalmas a bevásárlásra, azaz nagyobb terhet is el tud vinni, ha kell. Még szerencse, hogy van ilyenem:

Na, így lehet például jobbá tenni az életet egy egyszerű dologgal. Amúgy ma reggel nem volt túl meleg, így sört nem ittam a helyi kocsmában, ahol egy fél literes csapolt igazi Zlaty Bazant 200 forint és ahol a friss falusi tojás darabja 18 forint. De ez már egy másik történet...

Balatonkör 2014. visziklivel elsőként

Hosszas előkészületek után és számos negatív előjel ellenére (például a telefonom kijelzője eltört keresztben, így át kellett költözzek egy teszt-telefonra, így a fényképek nagy része azzal készült, amiért előre elnézést kérek!) 2014.05.02-án délben elindultam a Balatonra. Úgy döntöttem, vonattal megyek és ezen döntésem mellett meg is maradtam. Ugyanis vonattal én ingyen utazom, mert van Startklub Bonus kártyám a MÁV-nál. A bringa 420 forintért utazik, mert van Balaton kerékpárjegy a MÁV-nál. 

Így nekem lejutni Szobról Siófokra 420 forintomba kerül bringástul (meg egyébként bárhonnan a Balatonra). Ez tetszett, bár sejtettem, hogy a MÁV ahogyan nem tudja megoldani a leghétköznapibb dolgokat sem, úgy nem fogja megoldani a Balatonkör biciklis biztosítását sem. Ezzel szemben a szobi állomáson kellemes meglepetésként ért, hogy péntek ellenére a hétvégékre jellemző alacsony padlós Flirt kocsi fogadott, amibe beszállni azért egy ekkora bringával egészen más érzés ám...

Így az utazás első része kellemes volt, alig 58 perc múlva kényelmesen kigurultam a kocsiból a Nyugatiban. Kryx barátommal itt beszéltünk meg találkozót és innen kerekeztünk át a Délibe, ahonnan a vonat Siófokra indult. Szobon gyönyörű verőfényes napsütés volt, Pesten még sütött a nap, de már gyűltek a viharfelhők délnyugat felől. Azért megázás nélkül, a vonat indulása előtt 1 órával kiértünk a Délibe és kényelmesen felcuccoltunk a termes kerékpárkocsiba.

Voltunk azért páran, de a többiek Balatonföldvárig mentek és Siófokon segítettek lekászálódnunk, ami már nem volt olyan egyszerű, mert ezeken a régi kocsikon alig másfél méter magasan van a padló. Azért baleset nélkül sikerült és szépen elgurultunk házigazdánk házáig, aki már öt éve minden évben ellát minket mindenféle jóval. Idén szerzett egy dobozos autót is, így reggel ezzel indultunk Földvárra, a 06.00 órakor kezdődő XV. Balatonkörre. A startról nincs fényképem, de utólag majd pótolom ezt a hiányosságot, de egyelőre a rendezők még nem tették fel a képeket az idei túráról. Az első saját képünk az első pihenőből van, Balatonkeneséről.

Eddigre már egyszer jól megáztunk és mindenünk csupa víz volt, de itt még volt egy száraz pulcsim a zsákban. Másodszor Balatonakali előtt áztunk meg, de addigra már belülről is csupa nedvesség volt mindenki. Ezzel mindaddig nincs baj, amíg az ember nem áll meg. Ahogy megállsz, 2 perc múlva már fázol is. Mégsem sikerült összefáznom, bár estére kicsit már éreztem a torkomat. De ne szaladjunk ennyire előre. A Balatonkörről készített útvonalmentésem a Sportypal-on megtekinthető, ide kattintva. Sajnos a blogger felülete mostanában nem engedi a Sportypal térképek beillesztését, de azért az útvonalat jól lehet elemezgetni, ha a linkre kattintasz.
Az látszik belőle, hogy alig voltam lassabb idén a dobozossal, mint tavaly a sima bringával. Pedig idén viharos szél volt ám.

És a SportyPal ott is hibázik, hogy nem veszi figyelembe a bringa súlyát. Ami az esetemben úgy 40 kiló, azaz olyan, mintha egy 10-12 éves gyereket vittem volna végig a csomagtartón, vagy mintha 130 kilós lennék. Ennek ellenére végigmentem vele és egy helyen majdnem ötvenre felgyorsultam. Az átlagsebességbe beleszámítja a szoftver a pihenőket is, így valójában 25 körüli haladási sebességekkel mentünk. Visziklivel. Nem mindegy ám...
De ez persze nem nagyon izgat, én tudom, hogy kevesen lettek volna képesek végigcsinálni ezt a túrát ezzel a bringával. Főleg azért, mert fel kell ám nyomni az emelkedőkre is. Ha jól tudom, eddig még senki nem ment végig a Balatonkörön előttem cargobike-kal, azaz visziklivel. És kíváncsi leszek, hogy valaki kap-e kedvet...

Mivel az ázottság állandósult, le sem vettem már az esőkabátot a túra végéig, így alatta tiszta víz voltam ugyan, de legalább meleg volt. Ahogy a sisak alatt is, amit CSAK azért és csak akkor hordok, ha esik, amikor esik. A buta németek úgy csinálták meg a bringás esőkabátomat, hogy nincs rajta csukja, hanem a bringás sisakra húzható egy esővédő. Ez alatt viszont megint csak jó meleg van és nem esik be az eső. Bár Római katolikusnak kereszteltek, de azért többször sisakban és sapkában ettem a túra alatt, mert nem akartam jobban szétázni, nameg megfagyni sem.

Holtpont kétszer is volt, először a szokásos helyen Gyenesdiás előtt, mert itt nagyon messze van a pihenő. Ráadásul Tomaj előtt Badacsonyörsnél volt egy defektem is, amit megszereltem ugyan, de jó nagy késéssel érkeztem a tomaji pihenőbe, ahol igazán pihenni sem tudtam. Így vágtam neki Gyenesdiásnak, ami normál bringával és jó időben is kihívás, hát még így. Azért megvolt, de idén nem ettünk fagyit, csak ültünk a vizes fűben és nyámmogtuk a szendvicseinket.

Érdekesség, hogy az úton elfogyasztottam 3,5 liter Vitalade izotóniás italt és még András is adott nekem a saját varázsitalából. Így összesen megihattam a vízzel együtt úgy 8 liter folyadékot és finoman fogalmazva csak annyit, hogy vécén egyszer voltam, a többi a pórusaimon távozott. Na ezért voltam vizes az esőkabát alatt is.

Gyenesdiás után megsegített minket az időjárás és kellemes hátszelünk volt nagyjából Balatonfenyvesig. Itt viszont jött a böjt, mert először csak féloldalról fújta ki a lelket belőlünk a szél, aztán masszívan elölről támadott. Túratársaim közül Ágit - aki biciklivel együtt lehet 50 kiló - többször méterekkel arrébb rakta a szél, és csodálom, hogy nem esett el egyszer sem. Engem is taszigált a szél, pedig én biciklivel együtt 140 kiló lehettem. Úgyhogy ezt a pici lányt is megilleti a tisztelet és s csodálat!

Nameg András és Kryx barátaimat is, akik nélkül nem sikerült volna az egész. Ők ugyanis mindig megvártak és igazi csapat módjára segítettek tovább akkor is, amikor már ők maguk is ki voltak készülve. Kryx-nek hirtelen magas láza lett, amit a mentőautóból kért gyógyszer levitt ugyan kicsit, de így is vagy 70 kilométert lázasan tekert végig. Andrásnak a térde készült ki, de erre meg szerencsére feltalálták a Cataflam-ot, amiből nálam mindig van egy levéllel. A végére azért kikészültünk ám rendesen, a Fonyódi pihenőben hiába volt forró a tea, úgy fújt a szél, hogy majdnem odafagytunk a padra. Itt volt az igazi holtpont. El is indultunk kicsit a mezőny elé, akik aztán utol is értek valahol Balatonboglárnál. Az utolsó bevárásnál összeállt a mezőny, de nagyon örültünk már a földvári platánsornak, ahol a befutó volt.

A teljes táv nem lett 206 kilométer, de nem is érdekes. Nem adtuk fel és ez a lényeg. Még akkor sem, ha sokszor embertelen körülmények voltak és igazából le kellett volna fújni az egész túrát. Csak hát mit csináltak volna ennyi emberrel? Végül is beértünk és ez a lényeg, bár akár vizes volt, akár nem én a reggeli pulóveremet felvettem az esőkabátra felülre, hátha melegen tart.

A végén forró gulyásleves fogadott és miközben ettem, egy gyors interjút is adtam valami tévéstábnak, akikből csak egy nagyon erős lámpát láttam meg egy mikrofont, amit a gulyásleves meg a szám közé próbáltak betuszkolni több-kevesebb sikerrel. Attila barátom, a vendéglátónk kijött elénk a dobozos autóval és hozott száraz ruhákat, így már abban néztük végig, ahogy valaki más megnyeri a nyereménybringát, ami nekem persze nem is kellett volna, hiszen biciklit csak az osztrákok gyártanak KTM márkanéven, a többi csak papírmasé. Nameg Máté, aki a visziliket csinálja. ;)

Hazaérve gyors és forró zuhany, majd beájulás az ágyba. Éjjel azon gondolkodtam, hogy volt-e valami negatívum a túra alatt a rossz időt kivéve. Arra kellett jussak, hogy SEMMI. A szervezés és a résztvevők is rendben voltak és még a "Némmá, teszkóskocsival megy a csávó" meg a "beülhetekelviszel", meg a "sörtménemhoztá" típusú beszólásokon is csak röhögtem magamban. A teszkózóknak annyit, hogy toljatok végig egy teszkós bevásárlókocsit 206 kilométeren, aztán majd beszéljük meg! A beülhetekelviszel témáról az jutott eszembe, hogy talán ha maga a köztársasági elnök kér térden állva Fonyódnál, hogy azonnal lovaggá ütnek, ha elviszem, akkor sem vettem volna fel. A sörös ötlet meg nem is rossz, jövőre lehet, hogy megjátszom és mozgó büfékocsit alakítok, persze ingyen, hogy a visziklizést népszerűsítsem... 

Másnap a 11 órás vonattal akartunk volna felmenni Budapestre, de természetesen Siófokon esélyünk sem volt felnyomakodni rá. Mivel a két órával későbbire, majd a négy órával későbbire, sőt a késő estire is ugyanennyi esélyünk lett volna feljutni - azaz semmi -, Attila a dobozos autóval felhozott minket Budapestre, amiért (is) örök hálával tartozunk neki. A kétórási vonattal el is tudtam indulni a Nyugatiból, amely szerencsémre megint alacsony padlós volt, és csendes, és tiszta és szép.

Már itt éreztem, hogy hazaértem, ez Európa. A Balatonon közlekedő szutykok sehol sincsenek a mi jó kis vonatainkhoz képest. A Dunakanyarban ráadásul gyönyörű napsütés fogadott és amikor leszálltam a házunk előtt a nyeregből azt gondoltam, hogy soha életemben nem voltam még ilyen erős. Sem a lábam, sem a lelkem, sem az akaratom. És ez egy nagyon jó végszó egy ilyen kemény túra után, ami nem ölt meg, csak megerősített.
(Ahogy felkerülnek a hivatalos képek, a bejegyzést kiegészítem. Érdemes lesz néha visszanézni rá...)

Diósjenő = száguldás

Az ötlet nem is az enyém volt, de hamar magamévá tettem. Volt ugyanis egy szabad hétvégém, amelynek a vasárnapjára egy jó kis évadzáró tekerést találtunk ki. Mivel előző napokon esett az eső, inkább kihagytuk a Magyarkút - Nógrád útvonalat, amely erdei úton megy és eléggé fel lehet ázva, helyette inkább megnéztük azt az útvonalat, amire régen kíváncsi voltam már. Diósjenőről át a hegyen Kemencére. Persze Diósjenőre el kellett jutni, ezt Szob-Verőce-Szendehely-Nógrád-Diósjenő útvonalon tettük meg. A Duna-parton még napoztunk is, egy szál pólóban. Volt vagy 20 fok.

Nem mondom, hogy Szendehelytől a 2-es úton öröm volt tekerni, nameg azok az emelkedők... de lenyomtuk. Nógrád határában egy ember-utáni helyszínen szendvicseztünk. Ha majd egyszer minden benzinkút így fog kinézni, akkor kerül az autós közlekedés oda, ahová való...

Diósjenőre érkezve nekivágtunk a hegynek. Az a jó ebben a túrában, hogy felfelé 3 kilométert kell tekerni, és ezután 15 kilométeres száguldás következik. A hegy tetején azért jó volt megállni és beugrott a második szendvics is a szánkba.

Diósjenő 200 méteren van, ez a fotó hajszál pontosan 500 méteren készült. 3 kilométer alatt emelkedik ez az út 300 métert, de megéri lenyomni, mert utána tényleg állati jó szakasz jön. Kényelmesen, nem tekerve is 30-40-eket lehet ereszkedni. Ez a tracklogon is látszik, íme:

Én mondjuk tudtam, hogy a vége lesz a kemény, mert a hegy megmászása, majd a leereszkedés közben szarrá fagyás után Kemencéről még haza kell tekerni Szobra, de azt azért nem gondoltam, hogy ilyen kemény lesz. Ellenszelünk volt, így az utolsó 20-25 kilométer kínszenvedés volt. Nem élveztem. Amikor hazaértünk, teljesen ki voltunk purcanva.

(Mielőtt bárki megkérdezné: igen, a ház rózsaszín, így vettük. És igen, a kerítés fehér, így vettük. A ház tavasszal kávébarna lesz, a kerítés mahagóni. A kép tetején már látszik, hogy a tetőcserekor az új léceket már ilyenre festettük.)
Akármennyire is ki vagyok készülve, a mai nap volt az igazi élet. Amikor nem csak van az ember, hanem tényleg él. Érzi, hogy él. A bringa egy csodálatos eszköz ahhoz, hogy ezt az élményt az ember gyakran átélhesse. Ilyen nagyobb bringázást idén már nem tervezek, de azt mindenképpen szeretném, hogy télen se tegyem le a biciklit, hanem azzal járjak végig dolgozni. Előkerestem a térdvédőimet, mert a reggelek csípősek, úgyhogy semmi akadálya a bringázásnak. Még a vasút hozzáállása sem tud eltántorítani. Persze, ha mégis becsúszik valami túra még idén, majd írok róla.

Ipolymente 95K 2013.

Hogy nem vagyunk teljesen normálisak, az már szinte biztos. Mert amíg más ember örül, hogy luk van a se..., izé, a száján, és a vasárnapot a húsleves-rántottcsirke-formaeggy háromszögben tölti, addig mi meg a nyeregben. Mármint a bicikli nyergében. Hát megéri?

Mert miért is csináljuk? Pecsétekért? Hát, nem egészen. Én például azért csinálom, hogy tudjam magamról: meg tudom csinálni. Még akkor is le tudok tekerni 100 kilométert 6 óra alatt, ha semmi időm nincs rá készülni és ha a szervezők elfelejtenek felfesteni egy kanyart jelző nyilat, így Ipolyságon háromnegyed órán át keresgetjük az igazolópontot. Ja, még nem írtam volna? Szob-Ipolyság-Szob volt a túra útvonala, 95 kilométerre tervezték és 100-ra sikerült végül. Íme:

Persze nem baj ez a pár plusz kilométer, hiszen a végén csak sikerült betartani a 6 órás limitet. Az megint egy másik kérdés, hogy az indítást ráírták a nevezésemkor a lapra, így papíron 09.06-kor indultam, miközben valójában meg 09.30-kor. A többiek ugyanis egy későbbi vonattal jöttek, nameg az a nagy szívem, hogy segítettem valakinek felpumpálni a kilikadt belsőjét a startnál. Nekem nem számít, mi van a papíron, én tudom (meg a GPS is), hogy mi volt valójában. És kaptam oklevelet is.

Az Ipoly mentén bringázni amúgy jó, bár dimbes-dombos. Volt pár pillanat, amikor megfordult a fejemben, hogy mi a büdös francért nem maradtam otthon és nézek tévét. Így utólag a válasz megvan: azért, mert nem az, hanem EZ AZ ÉLET. Ezek maradnak meg az ember fejében, amikor majd öregen visszanéz. Nem túl bonyolult tehát a recept a szép és mozgalmas élethez: mozdulj ki! Ennyi... 

Tour de Tisza-tó 2012.

Mostanság ilyen tókerülős kedvem van. A múlt hétvégén a Balaton, most meg a Tisza-tó. Szuper dolog, hogy vasárnapra tették az idei Tour de Tisza-tó eseményt, mert szombaton éppen dolgom volt (meg ballagás is volt) és így én nem tudtam volna eljönni. De így, ezt a szép vasárnapot a Jóisten is arra teremtette, hogy én, akarom mondani, MI a Tisza-tavat megkerüljük. Igaz, hogy Anyák napja volt, de semmi nem lehet tökéletes...

Mi ez a 65 kilométer a Balaton 206 kilométeres távja után? Ez kevesebb? Könnyebb?

Inkább azt mondanám, hogy más. Ha akarja az ember, ezen is meg lehet szakadni és lehet menni olyan tempót, amitől ina szakad az embernek. De minek?

Az ilyen tókerülős hangulatban pont az a lényeg, hogy az ember közben nézelődik. Élvezi a szánsájnt (napfényt), a szelet - ebből jutott idén is - és a könnyű, emelkedőktől mentes terepet.

A Tisza-tó körül nincsen ugyanis egy domb sem, így ha nem szereted a dombokat, ez Neked is való. Az út néhány száz méter kivételével végig tökéletes, az autós forgalom elől elzárt aszfalt és csak néhány - jó magyar szokás szerint - a szabályokra fittyet hányó balfék autózik ott, ahová egyébként vízügyi engedély kell(ene). Nem véletlen ám a tiltás, mert az út gáton megy végig és ha a gáton autózol, akkor a gát sérül. És ha a gát sérül, akkor a mögötte lévő falvak úsznak. Egyszerű dolog ez, mégis nehéz megérteni. Nehéz megállni a gát alatt és gyalogolni akár 100 métert. Ha már egyszer az autó az ember seggéhez van nőve. Nade ez a blogbejegyzés nem a balfék autósokról szól...

Hanem rólunk, akinek a fenekéhez meg a bicikli van hozzánőve. Én magam ezúttal úgy döntöttem, hogy szőrén ülöm meg a lovat, azaz a nyeregre semmi puhító alkalmatosságot nem tettem. Mert kemény vagyok. A végére legalábbis az lettem. De - mondják - egyszer kell megszokni és azután már oké a dolog. Hát, én még az egyszer kell megszokni elején vagyok és sokkal jobban megviselte a sejhajomat ez a 65, mint ellőtte bármennyi. Pedig csücsültem én már többet is a nyeregben, mint 3 óra.

A kényelmes tempó ellenére ennyivel kerültem én meg a tavat úgy, hogy a közepéig kicsit nézelődtem és a második felét nyomtam meg olyan jólesősen.

A szervezésre nincs panaszom, inkább észrevételeim vannak. Az egyik az, hogy a vérprofi terminátorokon túl mi, a túrázók tesszük ki a tömeget, azaz ha mondjuk mink (sic!) úgy érezzük, hogy kissé mellőzve vagyunk, kevesebb kedvvel jövünk legközelebb. Nos, én kicsit úgy éreztem, hogy mellőzve vagyok. A tó körüli frissítő pontoknál is, ahol csapivizet osztottak meg szőlőcukrot (sehol egy banán, vagy némi kekszecske), és azoknál a pontoknál, ahol esetleg nem volt egyértelmű az útvonal. Egy helyen például mentem tovább egyenesen, a többiek meg jöttek utánam, a rendező meg nem szólt volna, hogy "balra bmeg"... Fékezés, visszafordulás, kicsi bosszankodás. Egyébként azt mindenképpen jelezném, hogy azon a helyen a szervezőnek semmi más dolguk nincs (nem lett volna), minthogy mutassák az utat. Nem nagy gond ám, hogy nem sikerült ezt a bonyolult feladatot végrehajtani és remélem, jól érezték magukat a csajokat bámulva, de emellett semmibe nem került volna egy-egy kézmozdulat, vagy egy tábla. Ugyanis amikor az ember nyomja neki 30 km/h körül, akkor bizony elnézhet egy utat, ami ráadásul egyenesen megy, míg maga a túra útvonala meg kanyarodik. Mindegy ám, nem vette el a kedvemet, csak gondoltam szólok.

A harmadik mellőzés a befutónál volt. Tavaly ugyanis bemondták a nevünket és készült is fotó rólunk. Idén meg semmi. A speaker - aki egyébként megint zseniális volt, neki külön gratulálok a humorához és a kedvesen  lehengerlő egyéniségéhez - nem tudott szétszakadni és éppen az eredményhirdetésen volt, amikor én konkrétan megérkeztem és egy pillanatra az volt az érzésem, mintha eltévesztettem volna a befutót és rossz kapun mentem volna át. Se taps, se semmi. Egyébként az esemény alatt a szervezők részéről nulla, zéró, semennyi fotó nem készült rólam, így erről az eseményről ilyen emlékem nem lesz. Ez sem baj, mert én az emlékeimet fejben is meg tudom ám őrizni és amúgy is azt gondolom, hogy a dolgokat megélni kell, nem megörökíteni...

És még szerencse, hogy mi csináltunk fotókat, a blogot ezekkel illusztráltam. Videó is készült, vágom meg és teszem be majd ide.

................................

...................................................

Egy kicsit az is zavar, hogy elkértek ugyebár 4500 forintot a nevezésre, ezért kaptam egy pólót, egy nejlonszatyrot egy rajtszámot és némi reklámújságot. A beérkezésnél egy fél literes mentes ásványvizet (olcsóbb fajtát), egy szörnyű ízű Abonett sajtos valamit és egy "knoppersz" kekszet (ami mogyorós, és ugyebár a mogyoróra egyre többen allergiásak). És ennyi. Mint írtam, a frissítő pontoknál sem remekeltek túlságosan a szervezők - de nagyon kedves volt mindenki, az tény - így összegezve kicsit lehúzásnak éreztem ezt a nevezési összeget. Ha fogom magam, eljövök magamtól, valahol beállok a mezőnybe majd a vége előtt kiállok, akkor egy pohár vízzel és egy pólóval lennék most kevesebb. Nem kell hát csodálkozni azon, ha páran majd ezt a módszert alkalmazzák jövőre.

Értem én, hogy válcság van meg minden, de például a Balaton körön tökéletes volt minden, pedig a Balaton körül is válcság van...

Összegezve egyébként mindezzel együtt is jó volt ez az esemény, mert én magam amúgy sem szoktam frissíteni, csak a saját magam által hozottakból és eltévedni sem szoktam, mert van nálam GPS (néhány). Aprópopó: GPS... Ha már rögzítettem a túrát, íme a tracklogom a Sportypalra felnyomva:

Az idő csodálatos volt és a kezdeti szembe szél a végén hátszéllé alakult és külön élveztem, hogy olyat tudok menni tempóban, mint a nagyok (hátszél nélkül). Az Abádszalóktól a befutóig terjedő szakaszt nagyon élveztem, meg is látszik az átlagsebességemen. Abádszalóknál amúgy látszik is az eltévedésem, szépen kirajzolódik az a plusz pár száz méter, amit kitérőként megtettem.

Jövőre is jövök, ha lesz és remélem, hogy ezeket a kis csorbákat kiküszöbölve akár egy sokkal jobb túrát sikerül majd szervezni, amin senki nem érzi magát kicsit sem mellékesnek.

Balaton körbe 2012-ben is

A magamnak tett fogadalmammal kell kezdjem: amíg fel tudok ülni a bringára, én minden évben meg fogom kerülni a Balatont. Remélem, ez az elhatározás egybeesik a szervezők szándékával is és ezentúl is megrendezik minden évben a Balaton kerülést.

Azzal folytatnám, hogy miért szeretem. Azért, mert a tempója és a választott útvonal miatt simán teljesíthető bárkinek, rákészülés nélkül is. Ahogy eddig mindig, most is zéró rákészüléssel vágtam neki és meg sem kottyant. Pedig lassan negyven éves vagyok és súlyfeleslegem is van vagy húsz kiló. Bár télen sem szálltam le a bicikliről, felkészülésnek semmiképp nem nevezhető ez a napi kétszer kettő kilométer, amit a lakástól az irodáig megteszek. Azaz nyugodt szívvel mondhatom, hogy nulla rákészüléssel vágtam neki idén is.

Azért is szeretem ezt az eseményt, mert így tavasszal éppen egy ilyen kis izomébresztőre van szükségem. Mindig felráz és a hétköznapokba visszasüllyedve is megmarad valami a lendületből.

Az idei kicsit mégis más volt, mint az előző kettő. Valahogy jobban nyomtuk a pedálokat és kevesebb pihenő volt. Talán ennek köszönhető, hogy alig tekertünk sötétben a végén. Szerintem nagyjából egy órával hamarabb beérkeztünk, mint tavaly és elmaradt a reggeli és az esti didergés is.

Utóbbi a gyönyörű időnek köszönhető, hiszen április végére nem jellemző módon 24-30 fokok voltak napközben és a reggeli indulásnál is 12 fok volt már. Ez nagyon szerethető volt.

Idén egyébként mintha kicsit kevesebben lettünk volna, vagy csak a jó szervezés miatt nem torlódtunk annyian. Részemről a barátokból idén sokkal több volt még úgy is, hogy betegség miatt páran nem jöttek el. Így is voltunk vagy 20-an ismerősök, ami már egy kellemes, de még kezelhető létszám. És senki nem adta fel, jó hangulatban, saját tempóban, de néha összeverődve nyomtuk végig. Megemlíteném Laci barátomat, aki fixivel rakta végig, ami külön nagy teljesítmény, hiszen a fixin - azoknak, akik nem tudják, milyen az - folyamatosan megy a láb és nincs szabadonfutó. Laci mégis bírta, ami számomra mindenképpen döbbenetes és motiváló. Pozitív élmény.

Azon gondolkodom, hogy volt-e egyáltalán valami, ami idegesített. Nem jut eszembe semmi.

Igaz, néha közénk keveredtek "idegenek", azaz a túrán nem résztvevő emberek és ezek nem nagyon vették azt figyelembe, hogy mi már túl vagyunk vagy 120 kilométeren, de erről nem a szervezők tehetnek.

Ha már negatívumot kell mondani, a kedvencem egy hülyegyerek volt - elnézést, de rá nincs jobb meghatározás - aki háromszor vágott úgy elém, hogy nekem kellett csutkára fékeznem, hogy el ne csapjam. Ha csak egy kicsit gonosz vagyok, a másodiknál nem fékezek és pattant volna le, mint százéves biliről a zománc. De nem vagyok kicsit sem gonosz, így másodszorra és harmadszorra is elém engedtem. Annak ellenére, hogy a Kis Balaton környékén mi már bőven a 100 km felett voltunk, nyikhaj barátunk nem nagyon tudott elhúzni és vasúti átkelőknél - ahol én ismerem a rövidítéseket - valahogy mindig elé kerültem. Ezt annyira nehezen viselte, hogy egy esetben egy balos kanyarban furakodott be mellém, ahol ha nem adok neki helyet, akkor kenődik a kerítésre, majd egy vékony úton "húzott el mellettem", ahol a szembejövők miatt megint egy centi mentette, hogy fel nem löktem. Egyébként az ilyen és hasonló kis seggfejek engem szórakoztatnak és nagyon örülök neki, hogy én magam nem vagyok - és sosem voltam - ilyen balfasz.

Idén sem a szervezéssel, sem a résztvevőkkel nem volt semmi kellemetlen élményem. Igaz, a mi részvételünk már évek óta arról szól, hogy együtt haladunk a tömeggel és az egyéb szolgáltatásokat nem vesszük igénybe. Idén én egyszer kértem vizet és ennyi. Minden mást saját magam oldottam meg, anyukám fasirtos szendvicsén és pogácsáján éltünk és a magunk által vásárolt sportitalokat ittuk.

Ja és persze a kihagyhatatlan hekkezést se felejtsük el, hiszen az már hagyomány, hogy előre letelefonáljuk a hekket és a következő pihenőben benyomjuk. Így volt ez idén is, 20 ezrest hagytunk ott egy halasnál. Neki is jó üzlet volt és mi is nagyon élveztük.

A bringa most sem hagyott cserben, de a sárvédőnek és a bringás táskának ez volt az utolsó útja. A sárvédő a sok szállítástól manapság egyrészt eléggé csehszlovákul áll, másrészt folyamatosan súrolja a kereket, amit én nem bírok elviselni. A bringás táskán a cipzár adta meg magát, de ez érthető is így 7-8 év és 20 000 megtett kilométer után.

A túrán folyamatosan videóztam, a videót majd valamikor megvágom megvágtam, tettem alá zenét és beszúrok ide is egy rá mutató linket, meg majd a YouTube-on is látni fogjátok. Íme:

Fényképem nagyjából egy sincs, pedig blog fénykép nélkül nincs. Illetve talán mégis van egy-kettő, a kocsira felpakolt biciklikről odafele:

...majd a túra végeztével, már este sötétben visszafelé:

Utóbbiról többen kérdezték, hogy vajon ez a "Tron, avagy a számítógép lázadása" című filmből egy részlet, de nem. Mi már ilyen matricázósak vagyunk, ami sötétben kifejezetten jól tud mutatni.

Egyébként a biciklik idén már vonóhorogra szerelt bringatartón utaztak le velünk, ami nagyon kényelmes dolog. Attila barátoméknál a garázsba elfért úgy a kocsi, hogy nem kellett a bicikliket leszedni, így hajnalban nem kellett velük bűvészkedni és ez plusz fél óra alvást jelentett.

A túráról készült GPS-es útvonalrögzítésem is (tracklog), amit hamarosan most felnyomok majd a Sportypalra is és dobok ide egy linket hozzá:

Egyébként - ahogyan azt már láthatjátok is - GPS-szel mérve pontosan 200 kilométer volt a táv.

Még egy valami: a nagy dombok valahogy elmaradtak idén. Tavalyról emlékeztem, hogy párszor majdnem le kellett szálljak és toljam, de idén ilyen egyszer sem volt. Valószínűleg azért, mert kivételesen nem fájt egyik lábam sem, így nem kellett kíméljem a másik rovására. A balatonfüredi dombtól és a zánkai emelkedőtől féltem, de ezek valahogy elmaradtak idén. A Balaton pedig még mindig gyönyörű és még mindig nem lehet betelni vele.

Az biztos, hogy jövőre is megyek és ez így lesz, amíg fel tudok mászni a biciklire, vagy valaki felsegít.

És ide a végére kívánkozik egy gondolat, ami Nektek szól, barátaim:

A szürke hétköznapokban az ember néha kicsit/nagyon elsüllyed és sok olyan negatív élmény ér, amik miatt néha a kedvünk sem jó. Úgy is mondhatnám, hogy elveszik a hit a világ jósága iránt. De - és ez a lényeg - amikor egy ilyen eseményen összejövünk és jól érezzük magunkat, valahogy mindig visszakapom az emberekbe vetett hitemet. Tőletek, barátaim. Úgyhogy köszönöm, hogy ott lehettem veletek!