Más nézőpontból

Néha érdemes az életünket így szemlélni. Persze nem soxor adatik meg az embernek, hogy ilyen világos pillanatai legyenek. Nálam többnyire különleges lelkiállapot kell hozzá. Ezt a lelkiállapotot ki lehet váltani tudatosan is, de van, hogy csak jön. Gyorsan, és gyorsan is megy.
Ma reggel, egy átdolgozott éjszaka után hazafelé kerekeztem. A bringán valahogy mindig más állapotba kerülök, ez az én drogom. Hogy ez mitől van, azt nem tudom. Most ráadásul hulla fáradt is voltam és ilyenkor az agy másként viselkedik. Ritkán megyek szombaton, hajnalban és az ellenkező irányban.
Mintha más dimenzióba kerültem volna. Egy párhuzamos galaxisba, ahol hasonló minden, de egy kicsit mégis más. Valóságos varázslat volt ez.
Ahol máskor tömött sorokban autók állnak, most nem volt senki. Ahol hidak kötik össze a partokat, most nem voltak hidak, bár lehet, hogy csak a köd takarta őket. Ahol biciklisek suhannak, most csak én kerekeztem. Ahol turisták köszöntenek hangos "ómájgád"-dal, most akadálytalanul haladtam. Az alsó rakparton száguldók sem voltak sehol, elvétve láttam egy-egy kószát. A Batthyány térnél nem állt villamos és nem kellett senkit kerülgetni az okosan elvezetett bringagyalogúton. A Margit híd alatt átvonulva senki nem előzött meg és senkit nem kellett visszaelőznöm, amikor nekik piros lett, de a keresztben húzódó kerékpárúton nekem zöld. Senki nem jött szembe egészen az Árpád hídig és egyetlen autó sem keresztezte az utamat.
Az Árpád hídon sem volt senki és már azt hittem, én vagyok az egyetlen ember a földön, amikor végre egy elvetemült futó szembekocogott velem. Az elvetemült szót tessék a legjobb értelmében érteni, hiszen aki szombaton hajnalban fut, az igazán sportember. Tisztelet!
Szóval olyan arcát mutatta nekem Budapest, amelyiket régen, vagy talán soha nem láttam.
Eszembe jutottak azok a délelőttök, amikor véletlenül valamiért szüleim kisvárosában voltam, hétköznap. 14 éves koromban kerültem el otthonról, a város nekem hétvégeken él. Hétközben nem is ismerem, így ha van szerencsém olyankor otthon lenni, mindig rácsodálkozom. A nyüzsgésre. Mintha másik városban lennék. Ezek a többnyire nyári délelőttök jutottak eszembe most és melegség öntött el e szívemet.
Pedig most Budapesten kerekeztem, ahol tél van, hideg, köd. A bringás szemüvegemen lecsapódott a pára és egyfajta kaleidoszkóp módjára mutatta a várost.
Elhatároztam, hogy többször csinálok ilyet. Mégpedig azt, hogy máskor látogatok el helyekre. Több Budapest létezik, nekem ez a másik is tetszik.
Így is ki lehet szakadni a monotóniából. Ha az ember más nézőpontból szemléli a megszokott világát...