2012. február 27., hétfő

Drága a benzin? Hát akkor bringázz!

Nem akarlak magamra haragítani Téged, kedves barátom, de azért csak elgondolkodtam ma reggel a benzin árán. Illetve nem is a benzin árán, hanem azon, hogy mennyit sírunk miatta, hogy megint drágult, hogy megfizethetetlen.
Nos, biztosan én látom rosszul - de majd úgyis kijavítasz engem - amikor reggelente a kocsisor mellett elsuhanok, hogy annyira azért nem lehet drága a benzin, hogy páran megembereljék magukat és kiszálljanak az autóból.
Hogy van az, hogy megy a sírás-rívás minden fórumon, a tévében, interneten, újságokban és közben a lámpára várakozó sor meg egyre csak növexik? Hogy van az, hogy szakadtabbnál szakadtabb autókban, láthatóan nem éppen a leggazdagabb emberek egyesével ülnek és pöfögnek minden egyes áldott reggel befelé Budapestre?
Mondom, ne vedd magadra, mert nálad biztosan másképp van, de milyen értékrend az, ami a kényelmet előrébb teszi mondjuk a gyerekednél, az egészséges táplálkozásnál vagy a szórakozásnál? Milyen ember az, aki inkább a teszkógazdaságos, ipariszalonnás májkrémet eszi, de a kocsiból nem száll ki? Milyen ember az, aki azért nem vesz gyümölcsöt, azért nem jár színházba vagy azért nem vesz meg egy könyvet, mert drágult a benzin és többe kerül a tankolás? Hogy van az, hogy a benzinár növekedésével csak egy dolog változik, mégpedig a kereseted és a benzinre elköltött összeg aránya?
Ne haragudj, nem gondollak hülyének, de a viselkedésed mégis valami elmebajra enged következtetni.
Miért van az, hogy sok mindent inkább feladsz, de a benzinre legyen ám pénz.
És hogy csinálod? Hogy megy ez nálatok?
Elmagyarázod a családnak, hogy nem lehet másképp megoldani az életet, csak autóval? És beveszik? Esetleg még asszisztálnak is hozzá? Elmagyarázod a gyereknek, hogy azért nincs új cipő, vagy azért nincs nyaralás, vagy azért nincs bármi, amire vágyott volna, mert 15 ezer helyett már 19 ezrest kell egy tankba belenyomnod?
Magadtól lettél ilyen? Nem hinném.
Elhitetik veled, hogy a gazdagság meg a jólét mérőeszköze az autó. Lenyomják a torkodon a "Magyar álmot", amiben az ideális család nevetve suhan el a szép autón a naplementében.
Bevetted? Ilyen könnyű volt átverni téged?
Nem lehet, hogy hibás a boldogságról alkotott képed? Nem lehet, hogy ezen a képen van olyasmi, ami nem illik oda és hiányzik valami, aminek nagyon ott kellene lennie?
Nem lehet, hogy NEKIK jobb, ha beveszed a maszlagot és tömöd a zsebüket? Nem lehet, hogy megfejnek téged, mint a fejősteheneket százezer adóval, útdíjakkal, dugódíjjal, traffipaxal. Nem vetted észre, hogy erre megy ki a játék?
Vagy egyszerűen lusta vagy? Lusta vagy megmozdulni? Lusta vagy átgondolni? Belefáradtál? Lusta vagy keresni a jobbat?
El is hiszem.
Nagyon fárasztó, ahogy manipulálni próbálnak minket. Nagyon fárasztó, ahogy hülyének néznek minket. Nagyon fárasztó, ahogy mossák az agyunkat minden egyes nap.
Vágyakat keltenek Benned olyasmi iránt, amire nincs szükséged. Elhitetik Veled, hogy a boldogságodhoz pont az autó hiányzik. Elhitetik Veled, hogy autó nélkül nincs élet.
Elhitted?
Ha rám hallgatsz, veszel egy nagy levegőt és kipróbálod egy röpke hónapig az autómentes életet. Javaslom, hogy vezess kis naplót arról, mennyivel maradt meg több pénzed. Meg fogsz döbbenni.
És ne mondd el senkinek, de legalább magadnak ne hazudj! Magaddal légy őszinte! Magadnak legalább ismerd be, hogy baromságot csináltál!
Magadnak bocsáss meg és őszintén indulj el egy másik irányba. Egy olyan irányba, ahol havonta 30-40-50-60 ezressel többet költhetsz a családodra. Egy olyan irányba, ahol nem hízol, mint a malac. Egy olyan irányba, ahol nincs lumbágód a sok üléstől. Egy olyan irányba, ahol nem idegeskedéssel kezdődik a napod. Egy olyan irányba, ahol nem érzed magadat fejőstehénnek.
5000 forintos bicikli.
Sokan vagyunk, akik már kiléptünk az autó bűvköréből.
Nincs kocsink? Dehogynincs. Csak sokkal jobb és szebb. Miből? Abból a havi X ezresből, amit nem költünk fölöslegesen egy (rém)álom kergetésére.
Autózunk mi is, csak sokkal kevesebbet és sokkal jobb körülmények között.
Igen, vannak dolgok, amiket autó nélkül nem lehet megoldani. Csak az arányok mások.
Ha ezt felfedezed, jobb lesz az életed.
Egyébként meg ha nem megy magadtól, majd a világ rákényszerít. Mert ami most van, ez tarthatatlan. Az autós életforma magát fogja felszámolni és akkor majd ott állsz értetlenül, tehetetlenül, lemaradva. És bánni fogod, hogy nem váltottál már évekkel korábban. Bánni fogod, hogy lusta voltál átgondolni és megváltoztatni az életedet.
Akkor kell majd váltanod, amikor már késő lesz. Amikor már elhíztál, mint egy disznó. Amikor már aranyered van. Amikor már a térded kikészült a súlyfeleslegtől. Amikor az egész életedet valami olyasmi köré csoportosítottad, amit nagyon ki kellett volna iktatnod belőle.
Amikor már sokkal nehezebb lesz váltani.
Most még nem késő.
Nem késő, hogy vegyél egy nagy levegőt, akár egy tankolás árából vegyél egy használt bringát amit nem kell félts. Nem késő, hogy kicsit megmozdulj és rádöbbenj: nem is fárasztó, nem is sport.
Közlekedés.
Annak pedig egy fenntartható, olcsó, élvezhető formája.

2012. február 24., péntek

Elfelejtettem enni

Ma reggel előszedtem a bringát és azzal mentem dolgozni. Munka után el kellett guruljak még valahová, úgyhogy nagyjából 30 kilométert sikerült lebringáznom a városban.
Gyönyörű idő volt, bár soxor szembekapott a szél és tolt vissza. Először a Margit hídra felfelé tekerve volt furcsa valami. Mintha semmi erőm nem lenne. Nem nagyon akart gurulni a bringa.
Aztán a szigeten lefelé siklottam, egészen a Paláig tartott a lendület. Onnan megint vánszorgás.
Ez mi lehet?
Az Árpád hídra alig bírtam feltekerni, mint egy 100 éves úgy éreztem magamat. Aztán a hídon végig szembe szél, a végén már megint csak vánszorogtam.
Hazaérve percekig pihegtem és azon gondolkodtam, mi bajom lehet. A tél ennyire nem viselhetett meg, azért mozogtam néha.
Ránéztem az órámra, fél négy.
Elfelejtettem ma enni. Se reggelit, se ebédet nem ettem. Valahogy ebben a szép napsütésben minden fontosabb volt.
Ezért voltam teljesen kipurcanva.
Úgyhogy megyek és betolok valamit az arcomba, mert az energia az kell.
Még akkor is, ha a csodabringa szinte repíti az embert...

2012. február 14., kedd

Félelembiznisz és a kerékpározás

Az "Akiket szeretünk" rovatba való a cyclechic. Kevés olyan weboldal van, amelyik ennyire pozitív. Vélemény- és izlésformáló és amiért én leginkább szeretem, az a bringázás emberközeli, hétköznapi voltának megmutatása, hangsúlyozása. Mert egy ideig eltartott nekem (is), mire rájöttem, hogy a biciklizés nem (csak és kifejezetten) sport, nem igényel különösebb felkészülést és ami a lényeg: nem kell kifordulnunk önmagunkból miatta. A hétköznapunk részévé válhat, sőt érdemes azzá tennünk!
Értem ezalatt, hogy nem kell az embernek például speciális ruházatba bújnia és úgy kinéznie, mit aki a Tour de France-ra készül. Engem kifejezetten taszítanak a bringás mezek és feliratos dolgokat akkor sem viselnék, ha fizetnének érte. Nemhogy anélkül... Mindig az jut eszembe, hogy sokan azt sem tudják, mi van a hátukra írva és százezrek mászkálnak "Friss gyümölcs a jó gyümölcs" és hasonló, angolul jól kinéző márkanevekkel a hátukon. Engem ez nem vonz. Jobban szeretem az olyan bringás ruhát, ami célszerű és szép, egyben stílusos is. És nem mellesleg azt vettem észre, hogy amióta elegáns(abb)an tekerek, komoly(abb)an is vesznek. A "fontos ember" ruházat megteszi a hatását, legalábbis annyiban, hogy nem néznek "bicikliző hülyegyereknek". Sajnos ott tartunk még kis hazánkban, hogy a fejekben az van,  "a kerékpározás a gyerekek szórakozása és komoly ember olyat nem csinál". Így aztán azt veszi észre az ember, hogy ha bringára ül, amolyan "szevasz öcsi, bringázol" kategóriába kerül át, amit a negyvenhez közelítve egyre nehezebb elviselni... Itt teszem hozzá, hogy bár a közkedvelt mondás szerint nem a "ruhat eszi az embert" (sic!), de mint minden közhely, ez is sántít. Ha igaz lenne ugyanis, akkor nem lennének dresszkódok a munkahelyeken és nem lenne például a "friday is jeans day". Röviden: észrevehető a forgalom többi résztvevőjének a hozzáállása, amikor öltönyben gurulsz melléjük, közöttük. Ez van.
De mi köze van mindennek a kerékpározás iránt érzett félelemhez?
A cyclechic blogjában olvashatunk cikket arról, miként rettentenek el minket a kerékpározástól azok a dolgok, amik elsőre a kerékpárosok védelmében hozott intézkedéseknek látszanak. Érdemes elolvasni az írást, hiszen megalapozott, igényes munka és a szociológia és a pszichológia nézőpontjából mutatja meg, miként hatnak ezek a folyamatok pontosan az ellenkező irányba, mint amerre hatniuk kellene.
Gondolatébresztő írás, hát jöjjenek az én gondolataim.
Én magam a kerékpározástól nem félek. Ütöttek már el nem is egyszer, ezek között volt durvább és lazább, de mindez a személyiségemben csupán annyi lenyomatot hagyott, hogy óvatosabb vagyok. Félni nem félek és tudom élvezni a bringázást. Egyre többször...
Viselek-e sisakot? Igen. Miért? Télen azért, mert fázik a fejem. Nyáron azért, hogy ne kapjak napszúrást. Vehetnék simán sapkát is, de ha már valami kell a fejemre és mellesleg egy esésnél valamennyit véd is, az nálam olyan pozitív mellékhatás, ami miatt sapka helyett inkább egy sisakot teszek fel. Nincsenek illúzióim és tudom, hogy ha olyan szitu van, akkor a sisakot is cseszheti az ember. De miért lenne olyan szitu?
Nem mondom, hogy mindent ki lehet védeni, de azt vallom, hogy mindenki kialakíthat magának egy stílust, ami az ő képességeihez leginkább illeszkedik. Ha jók a reflexeink, mehetünk gyorsabban, ha fáradtak vagyunk és kialvatlanok, mehetünk lassabban és a megtett út hosszától függően alig van különbség a kényelmes és az idegbeteg tempó között. 5-10%-ba kerül a biztonság, vagy ha úgy tetszik, öt-tíz percbe. Megéri? Nekem igen.
Nekem megéri, hogy nézelődhetek közben, hogy nem kell idegeskedjek, hogy nem kell féljek. Ha a nagy mérleget megnézem, még mindig a fele idő alatt érek oda, mint kocsival, akkor meg nem mindegy az az öt perc?
A váltás nem könnyű, hiszen vérmérséklettől függően az ember hajlamos nyomni neki. Nem mellesleg van egy olyan téveszme is, hogy ez a menő. Én magam nem osztom ezt a nézetet és tőlem annyian mennek el mellettem, ahányan csak akarnak. Nincs verseny...
Visszatérve a kerékpározástól való félelemre: olyan időket élünk, amikor a félelmeinkből nagyon jó üzletet csinálnak. Nem csak a bringázásra igaz ez. A félelmeinkre alapozva az életünk számos területén vesznek le minket kemény pénzekkel és bemagyarázzák nekünk, hogy rettegni kell. Rettegni kell a koleszterintől, a műtrányától, a sótól, a cukortól, a nagyvárosi levegőtől, a betörésektől, a vírusoktól és a baktériumoktól és a gombáktól. Ésatöbbi...
A félelem biznisz virágzik és mi rettegünk is.
A minap néztem (ezredszer) az Apokalyptót. Mel Gibson rendezte, zseniálisan. Amellett, hogy képi világában is megragadó és kemény akciófilm, a filozófiája fog meg leginkább. A törzsfőnök az egyik részben azt mondja a fiának, hogy nem azért nevelte fel, hogy féljen. És mennyire igaza van! Mi sem azért élünk, hogy féljünk, aztán sírunkra majd ráírjék, hogy "Félt 75 évet".
A bringázástól tehát nem kell félni és a fent említett írást pedig minél több emberrel kell megismertetni!

2012. január 9., hétfő

Visszaültem

Nem tudom, miért szálltam le a nyeregből, de leszálltam. Ez tény.
Talán azért nem jártam mostanában biciklivel dolgozni, mert túl közelre került a munkahelyem, így a bringát lecipelni az emeletről tovább tart, mint gyalog bemenni az irodába.
Ezzel magyarázom.
A valóság meg az, hogy lusta vagyok, mint az állat.
De ennek vége. Visszaültem és nem szállok le. Az elhatározás erős, tartani is fogom magamat. És emellé haza sem a legrövidebb útvonalon megyek majd, hanem minden délután kalandozok majd egyet. Szépen kényelmesen, de egyre hosszabban.
Az elhatározásom egy nagyobb terv része, amivel szeretném visszanyerni a formámat. A jelenlegi formám ugyanis leginkább a földimogyóróra hasonlít. Mogyoróalkatú lettem ugyanis, a karácsony volt az utolsó nagy lökés. Hurka hurka hátán.
Elég volt.
Esténként nyomom a fekvőtámaszokat és a felüléseket, a húzódzkodó rúd is újra szerepet kap. A bringázással pedig leadok 5 kilót, hogy újra kényelmesen tudjak futni. Ha pedig elkezdek futni, leadok további 10 kilót. Minimum.
Ezt most itt, nagy nyílvánosság előtt megígérem.
Kérjétek számon, legyetek szívesek! Előre is köszi!

2011. június 14., kedd

Megint megfordítottam

Mármint a balszerencsémet, bringával.
Történt, hogy elromlott a fényképezőgépem és bevittem a Pólus Centerbe, ahol vettem. Nem lényeg a bolt neve, sem a gép márkája - bár korábbi bejegyzéseimből kideríthetőek ezek az adatok -, a lényeg az, hogy a minap kaptam egy sms-t, hogy mehetek érte, elkészült a javítás.
Na de nem ám a Pólus Centerben, hanem a III. kerületben, a Filatorigát környékén vehetném át. Hogy a cég miből gondolta, hogy nekem a Filatorigát kényelmesebb, mint a Pólus Center, ahová bevittem, azt nem tudom, mindenesetre önkényesen ezt a címet adták meg, nem volt választásom.
Aki ismerős Budapesten, az tudja, hogy a Filatorigáthoz HÉV-vel lehet eljutni, majd a hévtől ez a bolt további 10 perc gyaloglásra van. Így a gépért vagy megyek kocsival, vagy egy masszív másfél órás békávézás következik.
Vagy amit én csináltam, elmegy az ember érte biciklivel. Át az Árpád hídon, majd szépen kényelmesen kerekezve az Eurovelo 6-oson a Laktanya utcán, Bogdáni úton. Míly véletlen, a bringaút elvisz konkrétan a bolt előtt.
Na, így lett a masszív másfél órás szívásból egy kellemes, fél órás bringázás, az út oda és vissza ennyi.
Úgyhogy a boltban nem is veszekedtem, pedig feltett szándékom volt, hogy most aztán beírok a vásárlók könyvébe valami dörgedelmeset. Egyszerűen nem voltam mérges, mert egy jót bringáztam, bár a "bring" mellé sajnos az "áztam" is bejátszott kicsit, kellemes szemerkélésben érkeztem haza. De még ez is jól esett, kifejezetten élveztem az esőt is.
Szóval megint az a szitu állt elő, hogy ha az ember szembe megy a körülményekkel és csakazértis jó döntéseket hoz, akkor igenis ki lehet hozni a legjobbat egy amúgy szivatós helyzetből is.
A jó döntés megint a bicikli volt. Lehet, hogy ezért szeretem?

2011. május 18., szerda

Posta: fél óra

Angyalföldi lakosként nagyon nehezményeztem, hogy a Váci úton - a Dózsa György úthoz, és a lakásunkhoz is közel - megszüntették a Postát. Egy tollvonással. Számunkra ez azt jelenti, hogy hiába van a NyuFI aljában is egy posta, a Material Center mellett is egy posta, ajánlott küldeményekért és csomagokért a Nyugatihoz kell bebumlizzunk.
Amellett, hogy a Nyugati postán mindig 100 méteres sor - és talán ebből fakadóan kicsit türelmetlen személyzet - van, a legnagyobb szívfájdalmam, hogy csomag esetén autóval kell menni - hacsak nem akarsz megszakadni -, autóval meg egyszerűen drága, a parkolás meg egy amolyan mission impossible. De egy nyamvadt ajánlott levélért is 20 perc gyaloglás és 15 perc metrózás a büntetési tétel.
Én metrózni kifejezetten utálok - na nem mintha a BKV többi "szolgáltatását" élvezném- és nem mellesleg erre a 3 megállóra kettő darab metrószakaszjegyet kell elhasználjak, 2x260, azaz 520 forint értékben.
Szóval ha valaki meg akar szívatni, küldjön nekem ajánlott levelet...
De nem ez a lényeg. A mai élményemet hadd írjam le, ugyanis ma ismért megtörtem egy átkot. Téli álmából felébresztettem a piaci bringámat, felfújtam reggel a kerekeket és a melóhelyről ezzel ugrottam ki a csomagomért. A nagy biciklimről nem szeretnék lelopatni semmit, ezen meg nincs érték, viszont van jó lakat hozzá.
Az ugrottam szó a lényeg, mert egy rövid valamit sejtet. Nos, 9.15 órakor indultam el a Dózsa-Lehel sarokról, 9.25-kor ott voltam a Podmaniczky utcában a postán.  A csomag átvételével és a benne lévő tételek ellenőrzésével együtt 9.35-kor induktam is viszza és 9.45-kor már itt ültem az irodámban, örvendezve a retró karórámnak, amit az USA-ból rendeltem 20 dolcsiért:
Szóval csak hozzáállás kérdése és ha az ember szembe megy a körülményeknek, igenis meg lehet változtatni az életünk apró kis mozzanatait. És mivel maga AZ ÉLET ezen kis mozzanatokból áll össze, megváltozik az életünk is.
Csak meg kell találni hozzá a megfelelő eszközt, ezesetben a BRINGÁT.
Csoda ez kérem, hétköznapi csoda(bringa)...

2011. április 29., péntek

Jaj, ellopják a bringámat!

Kicsit tele van a púpom a félelemgépezettel.
Korábban már írtam, hogy mindenféle aljas módszerrel megpróbálják a bringázást beállítani mint veszélyes közlekedési formát. Ennek keretében elhitették az emberekkel, hogy sisak nélkül életveszélyben vannak, az országúton életveszélyben vannak, fényvisszaverő mellény nélkül életveszélyben vannak és egyébként úgy ámblokk: aki bringázik, életveszélyben van.
A legújabb aljas húzás a "Nem merem ott hagyni a bringámat, mert ellopják..." kezdetű. Mondják ez olyanok, akik nem bringáznak naponta és halvány lila gőzük nincs a dolgokról.
Hát bameg, ez a csúcs. Hadd írjak számokat, ha szabad!
Havonta 9800 forintot spórolok meg azáltal, hogy nem BKV-zom. Azaz ha még nagyon igényes is vagyok, akkor évente vehetek magamnak egy-egy 120.000,- forintos biciklit.
Ha autóval járnék - szégyen, de jártam korábban még dolgozni is, naponta én állat - akkor egy 10 kilométeres lakás-munkahely távolság esetében az ugyebár havi 400 kilométer, ami mai áron számolva még egy kis fogyasztású autónál is havonta 6 (liter) x 4 (/száz km) x 374 (HUF), azaz havonta 8976 HUF. Persze az autó nem 6-ot eszik városban, úgyhogy kerekítsünk jó indulattal havi 10000 HUF-ra és ebbe még nem számoltam bele az autó amortizációját, ami havonta mondjuk még ugyanennyire jön ki. Azaz ha mondjuk kocsival járok - mert utálom a BKV-t, ami megérthető - akkor évente 2 darab 120.000,- forintos bringát vehetek magamnak az árából.
Én mérnök ember vagyok, az én időm drága. Ha forintosítani akarnám ezt is, akkor azt mondom, hogy egy órám legyen mondjuk 8000 HUF (baráti áron, mert magammal szemben barátságos vagyok). Azaz ha azt veszem, hogy autóval 3/4 óra alatt teszek meg 10 kilométert Büdipesten (reggeli csúcsban és délutáni csúcsban ez optimista számítás), ezzel szemben bringával nagyon kényelmesen, nem megizzadva is 26-30 perc ez az út, akkor naponta további fél órát spórolok magamnak, ami tehát naponta 4000 HUF, havonta 80.000,- HUF, évente 960.000,- HUF, azaz kilencszáz-hatvanezer magyar forint.
És a végén: ha a biciklim árának a 10%-át lakatra fordítom, akkor 10-20 ezres között (a legigényesebbekre is gondolva) simán találok olyan lakatot, amivel lelaklatolva NEM TUDJÁK elvinni a bringát.
De ha el is viszik, a fenti számok tükrében - már bocsánat - letojom!
Vigyétek, veszek másikat! Van pénzem rá. Miből? Hát abból, hogy nem békávézom és nem autózom Budapesten!
Ilyen egyszerű...