Elfelejtettem enni

Ma reggel előszedtem a bringát és azzal mentem dolgozni. Munka után el kellett guruljak még valahová, úgyhogy nagyjából 30 kilométert sikerült lebringáznom a városban.

Gyönyörű idő volt, bár soxor szembekapott a szél és tolt vissza. Először a Margit hídra felfelé tekerve volt furcsa valami. Mintha semmi erőm nem lenne. Nem nagyon akart gurulni a bringa.

Aztán a szigeten lefelé siklottam, egészen a Paláig tartott a lendület. Onnan megint vánszorgás.

Ez mi lehet?

Az Árpád hídra alig bírtam feltekerni, mint egy 100 éves úgy éreztem magamat. Aztán a hídon végig szembe szél, a végén már megint csak vánszorogtam.

Hazaérve percekig pihegtem és azon gondolkodtam, mi bajom lehet. A tél ennyire nem viselhetett meg, azért mozogtam néha.

Ránéztem az órámra, fél négy.

Elfelejtettem ma enni. Se reggelit, se ebédet nem ettem. Valahogy ebben a szép napsütésben minden fontosabb volt.

Ezért voltam teljesen kipurcanva.

Úgyhogy megyek és betolok valamit az arcomba, mert az energia az kell.

Még akkor is, ha a csodabringa szinte repíti az embert...

Félelembiznisz és a kerékpározás

Az "Akiket szeretünk" rovatba való a cyclechic. Kevés olyan weboldal van, amelyik ennyire pozitív. Vélemény- és izlésformáló és amiért én leginkább szeretem, az a bringázás emberközeli, hétköznapi voltának megmutatása, hangsúlyozása. Mert egy ideig eltartott nekem (is), mire rájöttem, hogy a biciklizés nem (csak és kifejezetten) sport, nem igényel különösebb felkészülést és ami a lényeg: nem kell kifordulnunk önmagunkból miatta. A hétköznapunk részévé válhat, sőt érdemes azzá tennünk!

Értem ezalatt, hogy nem kell az embernek például speciális ruházatba bújnia és úgy kinéznie, mit aki a Tour de France-ra készül. Engem kifejezetten taszítanak a bringás mezek és feliratos dolgokat akkor sem viselnék, ha fizetnének érte. Nemhogy anélkül... Mindig az jut eszembe, hogy sokan azt sem tudják, mi van a hátukra írva és százezrek mászkálnak "Friss gyümölcs a jó gyümölcs" és hasonló, angolul jól kinéző márkanevekkel a hátukon. Engem ez nem vonz. Jobban szeretem az olyan bringás ruhát, ami célszerű és szép, egyben stílusos is. És nem mellesleg azt vettem észre, hogy amióta elegáns(abb)an tekerek, komoly(abb)an is vesznek. A "fontos ember" ruházat megteszi a hatását, legalábbis annyiban, hogy nem néznek "bicikliző hülyegyereknek". Sajnos ott tartunk még kis hazánkban, hogy a fejekben az van,  "a kerékpározás a gyerekek szórakozása és komoly ember olyat nem csinál". Így aztán azt veszi észre az ember, hogy ha bringára ül, amolyan "szevasz öcsi, bringázol" kategóriába kerül át, amit a negyvenhez közelítve egyre nehezebb elviselni... Itt teszem hozzá, hogy bár a közkedvelt mondás szerint nem a "ruhat eszi az embert" (sic!), de mint minden közhely, ez is sántít. Ha igaz lenne ugyanis, akkor nem lennének dresszkódok a munkahelyeken és nem lenne például a "friday is jeans day". Röviden: észrevehető a forgalom többi résztvevőjének a hozzáállása, amikor öltönyben gurulsz melléjük, közöttük. Ez van.

De mi köze van mindennek a kerékpározás iránt érzett félelemhez?

A cyclechic blogjában olvashatunk cikket arról, miként rettentenek el minket a kerékpározástól azok a dolgok, amik elsőre a kerékpárosok védelmében hozott intézkedéseknek látszanak. Érdemes elolvasni az írást, hiszen megalapozott, igényes munka és a szociológia és a pszichológia nézőpontjából mutatja meg, miként hatnak ezek a folyamatok pontosan az ellenkező irányba, mint amerre hatniuk kellene.

Gondolatébresztő írás, hát jöjjenek az én gondolataim.

Én magam a kerékpározástól nem félek. Ütöttek már el nem is egyszer, ezek között volt durvább és lazább, de mindez a személyiségemben csupán annyi lenyomatot hagyott, hogy óvatosabb vagyok. Félni nem félek és tudom élvezni a bringázást. Egyre többször...

Viselek-e sisakot? Igen. Miért? Télen azért, mert fázik a fejem. Nyáron azért, hogy ne kapjak napszúrást. Vehetnék simán sapkát is, de ha már valami kell a fejemre és mellesleg egy esésnél valamennyit véd is, az nálam olyan pozitív mellékhatás, ami miatt sapka helyett inkább egy sisakot teszek fel. Nincsenek illúzióim és tudom, hogy ha olyan szitu van, akkor a sisakot is cseszheti az ember. De miért lenne olyan szitu?

Nem mondom, hogy mindent ki lehet védeni, de azt vallom, hogy mindenki kialakíthat magának egy stílust, ami az ő képességeihez leginkább illeszkedik. Ha jók a reflexeink, mehetünk gyorsabban, ha fáradtak vagyunk és kialvatlanok, mehetünk lassabban és a megtett út hosszától függően alig van különbség a kényelmes és az idegbeteg tempó között. 5-10%-ba kerül a biztonság, vagy ha úgy tetszik, öt-tíz percbe. Megéri? Nekem igen.

Nekem megéri, hogy nézelődhetek közben, hogy nem kell idegeskedjek, hogy nem kell féljek. Ha a nagy mérleget megnézem, még mindig a fele idő alatt érek oda, mint kocsival, akkor meg nem mindegy az az öt perc?

A váltás nem könnyű, hiszen vérmérséklettől függően az ember hajlamos nyomni neki. Nem mellesleg van egy olyan téveszme is, hogy ez a menő. Én magam nem osztom ezt a nézetet és tőlem annyian mennek el mellettem, ahányan csak akarnak. Nincs verseny...

Visszatérve a kerékpározástól való félelemre: olyan időket élünk, amikor a félelmeinkből nagyon jó üzletet csinálnak. Nem csak a bringázásra igaz ez. A félelmeinkre alapozva az életünk számos területén vesznek le minket kemény pénzekkel és bemagyarázzák nekünk, hogy rettegni kell. Rettegni kell a koleszterintől, a műtrányától, a sótól, a cukortól, a nagyvárosi levegőtől, a betörésektől, a vírusoktól és a baktériumoktól és a gombáktól. Ésatöbbi...

A félelem biznisz virágzik és mi rettegünk is.

A minap néztem (ezredszer) az Apokalyptót. Mel Gibson rendezte, zseniálisan. Amellett, hogy képi világában is megragadó és kemény akciófilm, a filozófiája fog meg leginkább. A törzsfőnök az egyik részben azt mondja a fiának, hogy nem azért nevelte fel, hogy féljen. És mennyire igaza van! Mi sem azért élünk, hogy féljünk, aztán sírunkra majd ráírjék, hogy "Félt 75 évet".

A bringázástól tehát nem kell félni és a fent említett írást pedig minél több emberrel kell megismertetni!

Visszaültem

Nem tudom, miért szálltam le a nyeregből, de leszálltam. Ez tény.

Talán azért nem jártam mostanában biciklivel dolgozni, mert túl közelre került a munkahelyem, így a bringát lecipelni az emeletről tovább tart, mint gyalog bemenni az irodába.

Ezzel magyarázom.

A valóság meg az, hogy lusta vagyok, mint az állat.

De ennek vége. Visszaültem és nem szállok le. Az elhatározás erős, tartani is fogom magamat. És emellé haza sem a legrövidebb útvonalon megyek majd, hanem minden délután kalandozok majd egyet. Szépen kényelmesen, de egyre hosszabban.

Az elhatározásom egy nagyobb terv része, amivel szeretném visszanyerni a formámat. A jelenlegi formám ugyanis leginkább a földimogyóróra hasonlít. Mogyoróalkatú lettem ugyanis, a karácsony volt az utolsó nagy lökés. Hurka hurka hátán.

Elég volt.

Esténként nyomom a fekvőtámaszokat és a felüléseket, a húzódzkodó rúd is újra szerepet kap. A bringázással pedig leadok 5 kilót, hogy újra kényelmesen tudjak futni. Ha pedig elkezdek futni, leadok további 10 kilót. Minimum.

Ezt most itt, nagy nyílvánosság előtt megígérem.

Kérjétek számon, legyetek szívesek! Előre is köszi!

Megint megfordítottam

Mármint a balszerencsémet, bringával.

Történt, hogy elromlott a fényképezőgépem és bevittem a Pólus Centerbe, ahol vettem. Nem lényeg a bolt neve, sem a gép márkája - bár korábbi bejegyzéseimből kideríthetőek ezek az adatok -, a lényeg az, hogy a minap kaptam egy sms-t, hogy mehetek érte, elkészült a javítás.

Na de nem ám a Pólus Centerben, hanem a III. kerületben, a Filatorigát környékén vehetném át. Hogy a cég miből gondolta, hogy nekem a Filatorigát kényelmesebb, mint a Pólus Center, ahová bevittem, azt nem tudom, mindenesetre önkényesen ezt a címet adták meg, nem volt választásom.

Aki ismerős Budapesten, az tudja, hogy a Filatorigáthoz HÉV-vel lehet eljutni, majd a hévtől ez a bolt további 10 perc gyaloglásra van. Így a gépért vagy megyek kocsival, vagy egy masszív másfél órás békávézás következik.

Vagy amit én csináltam, elmegy az ember érte biciklivel. Át az Árpád hídon, majd szépen kényelmesen kerekezve az Eurovelo 6-oson a Laktanya utcán, Bogdáni úton. Míly véletlen, a bringaút elvisz konkrétan a bolt előtt.

Na, így lett a masszív másfél órás szívásból egy kellemes, fél órás bringázás, az út oda és vissza ennyi.

Úgyhogy a boltban nem is veszekedtem, pedig feltett szándékom volt, hogy most aztán beírok a vásárlók könyvébe valami dörgedelmeset. Egyszerűen nem voltam mérges, mert egy jót bringáztam, bár a "bring" mellé sajnos az "áztam" is bejátszott kicsit, kellemes szemerkélésben érkeztem haza. De még ez is jól esett, kifejezetten élveztem az esőt is.

Szóval megint az a szitu állt elő, hogy ha az ember szembe megy a körülményekkel és csakazértis jó döntéseket hoz, akkor igenis ki lehet hozni a legjobbat egy amúgy szivatós helyzetből is.

A jó döntés megint a bicikli volt. Lehet, hogy ezért szeretem?

Posta: fél óra

Angyalföldi lakosként nagyon nehezményeztem, hogy a Váci úton - a Dózsa György úthoz, és a lakásunkhoz is közel - megszüntették a Postát. Egy tollvonással. Számunkra ez azt jelenti, hogy hiába van a NyuFI aljában is egy posta, a Material Center mellett is egy posta, ajánlott küldeményekért és csomagokért a Nyugatihoz kell bebumlizzunk.

Amellett, hogy a Nyugati postán mindig 100 méteres sor - és talán ebből fakadóan kicsit türelmetlen személyzet - van, a legnagyobb szívfájdalmam, hogy csomag esetén autóval kell menni - hacsak nem akarsz megszakadni -, autóval meg egyszerűen drága, a parkolás meg egy amolyan mission impossible. De egy nyamvadt ajánlott levélért is 20 perc gyaloglás és 15 perc metrózás a büntetési tétel.

Én metrózni kifejezetten utálok - na nem mintha a BKV többi "szolgáltatását" élvezném- és nem mellesleg erre a 3 megállóra kettő darab metrószakaszjegyet kell elhasználjak, 2x260, azaz 520 forint értékben.

Szóval ha valaki meg akar szívatni, küldjön nekem ajánlott levelet...

De nem ez a lényeg. A mai élményemet hadd írjam le, ugyanis ma ismért megtörtem egy átkot. Téli álmából felébresztettem a piaci bringámat, felfújtam reggel a kerekeket és a melóhelyről ezzel ugrottam ki a csomagomért. A nagy biciklimről nem szeretnék lelopatni semmit, ezen meg nincs érték, viszont van jó lakat hozzá.

Az ugrottam szó a lényeg, mert egy rövid valamit sejtet. Nos, 9.15 órakor indultam el a Dózsa-Lehel sarokról, 9.25-kor ott voltam a Podmaniczky utcában a postán.  A csomag átvételével és a benne lévő tételek ellenőrzésével együtt 9.35-kor induktam is viszza és 9.45-kor már itt ültem az irodámban, örvendezve a retró karórámnak, amit az USA-ból rendeltem 20 dolcsiért:

Szóval csak hozzáállás kérdése és ha az ember szembe megy a körülményeknek, igenis meg lehet változtatni az életünk apró kis mozzanatait. És mivel maga AZ ÉLET ezen kis mozzanatokból áll össze, megváltozik az életünk is.

Csak meg kell találni hozzá a megfelelő eszközt, ezesetben a BRINGÁT.

Csoda ez kérem, hétköznapi csoda(bringa)...

Jaj, ellopják a bringámat!

Kicsit tele van a púpom a félelemgépezettel.

Korábban már írtam, hogy mindenféle aljas módszerrel megpróbálják a bringázást beállítani mint veszélyes közlekedési formát. Ennek keretében elhitették az emberekkel, hogy sisak nélkül életveszélyben vannak, az országúton életveszélyben vannak, fényvisszaverő mellény nélkül életveszélyben vannak és egyébként úgy ámblokk: aki bringázik, életveszélyben van.

A legújabb aljas húzás a "Nem merem ott hagyni a bringámat, mert ellopják..." kezdetű. Mondják ez olyanok, akik nem bringáznak naponta és halvány lila gőzük nincs a dolgokról.

Hát bameg, ez a csúcs. Hadd írjak számokat, ha szabad!

Havonta 9800 forintot spórolok meg azáltal, hogy nem BKV-zom. Azaz ha még nagyon igényes is vagyok, akkor évente vehetek magamnak egy-egy 120.000,- forintos biciklit.

Ha autóval járnék - szégyen, de jártam korábban még dolgozni is, naponta én állat - akkor egy 10 kilométeres lakás-munkahely távolság esetében az ugyebár havi 400 kilométer, ami mai áron számolva még egy kis fogyasztású autónál is havonta 6 (liter) x 4 (/száz km) x 374 (HUF), azaz havonta 8976 HUF. Persze az autó nem 6-ot eszik városban, úgyhogy kerekítsünk jó indulattal havi 10000 HUF-ra és ebbe még nem számoltam bele az autó amortizációját, ami havonta mondjuk még ugyanennyire jön ki. Azaz ha mondjuk kocsival járok - mert utálom a BKV-t, ami megérthető - akkor évente 2 darab 120.000,- forintos bringát vehetek magamnak az árából.

Én mérnök ember vagyok, az én időm drága. Ha forintosítani akarnám ezt is, akkor azt mondom, hogy egy órám legyen mondjuk 8000 HUF (baráti áron, mert magammal szemben barátságos vagyok). Azaz ha azt veszem, hogy autóval 3/4 óra alatt teszek meg 10 kilométert Büdipesten (reggeli csúcsban és délutáni csúcsban ez optimista számítás), ezzel szemben bringával nagyon kényelmesen, nem megizzadva is 26-30 perc ez az út, akkor naponta további fél órát spórolok magamnak, ami tehát naponta 4000 HUF, havonta 80.000,- HUF, évente 960.000,- HUF, azaz kilencszáz-hatvanezer magyar forint.

És a végén: ha a biciklim árának a 10%-át lakatra fordítom, akkor 10-20 ezres között (a legigényesebbekre is gondolva) simán találok olyan lakatot, amivel lelaklatolva NEM TUDJÁK elvinni a bringát.

De ha el is viszik, a fenti számok tükrében - már bocsánat - letojom!

Vigyétek, veszek másikat! Van pénzem rá. Miből? Hát abból, hogy nem békávézom és nem autózom Budapesten!

Ilyen egyszerű...

Balaton körbe 2011-ben is

Tavaly is megkerültem, pedig el sem vesztem... A viccet félretéve, életem első Balatonkerüléséről ide kattintva olvashat(sz), a másodikról meg mindjárt. Írom ugyanis...
Szóval idén is nekiugrottunk. Sok tekintetben jobb volt az idei, de leginkább annyiban, hogy tudtam, meg tudom csinálni. Tudtam, mire számíthatok, tudtam, hogy sok lesz. De azt is tudtam, hogy élvezni fogom.

Tavaly kicsit rányomta a napra a bélyegét az, hogy a korai - hajnali 06.00 órás - start miatt nekünk Büdipestről el kellett indulnunk fél négykor. Háromkor keltem, aztán végig tekertük azt a röpke 206 kilométer, majd este haza. Mire leszereltem a tetőcsomagtartót - reggelre leszerelte volna más - addigra volt már hajnali egy óra is. Szóval tavaly fárasztó volt. Idén - Attila barátomnak köszönhetően - nagyon jó dolgunk volt. Tipikus biciklis barátság a miénk, a tavalyi Balatonkörön ismerkedtünk meg, a KTM-ek hoztak minket össze.

Neki is és nekem is az van, erre felfigyelve kezdtünk beszélgetésbe, amiből az lett, hogy végül tavaly is már együtt nyomtuk végig a 206 kilométert. Aztán a barátság szerencsére megmaradt, idén már Attiláéknál aludtunk  Siófokon és így elég volt fél ötkor felkelni szombaton.

Pénteken délután lementünk Balatonföldvárra és átvetettük a bringákat. Ezzel kezdődik ugyanis a Balatonkör minden évben, az ember megkapja a csomagot és egyben leellenőrzik a bringák műszaki állapotát is. Csak ezután kapjuk meg a matricát, ami feljogosít a mezőnnyel együtt haladni. Szóval idén már pénteken délután megvolt a becsekkolás, így szombaton reggel csak némi péksüteményt kellett vásárolni, majd a rajthoz állni.

El is startolt a mezőny 05.57-kor, megint bőven ezer felett volt a résztvevők száma. A hőmérséklet hajnalban 2 folk celsius, így mindent felvettünk, ami csak nálunk volt. Feleslegesen, hiszen 5 perc múlva bemelegedtünk, én magam túlságosan is. Még tavaly megleptem magamat egy Vaude bringás gatyával, amibe állítólag nem lehet beleizzadni. Nos, bele lehet. Idén a felszerelést kiegészítettem egy kabáttal is, ami amellett, hogy marha jól is néz ki, szintén páraáteresztő. Elméletileg. Gyakorlatban viszont Balatonkenesén az első megállóban már csavarni lehetett volna a kabát alatti ruhákból a vizet, így kénytelen voltam mindent visszavenni nedvesen. Szerencsére a cuccaim neoprémek, így vízesen is melegítenek. Zánkáig nem sütött ki a nap, ott viszont sikerült nekivetőzni. A napon ugyanis szépen megszáradt minden 10 perc alatt, így onnantól már kabát nélkül tekertem.

Érdekes dolog, hogy ezen az eseményen NINCSENEK kellemetlen események. Nincsenek beszólogatós autósok, nincsenek járdázós hülyegyerekek. A mezőny együtt halad, a szembejövőkre figyelmeztetjük egymást, az oszlopokra és gödrökre is. Szóval teljesen biztonságos a menet, önfeledt gurulás ez a 206 kilométer. Szerencsére az óramutató járásával ellenkező irányba kerüljük a tavat, így a nagyobbacska dombok már az elején megvannak. Mire az ember elfáradna, már csak a kényelmes, sík, gurulós déli part marad.

Mert van holtpont, van befordulás. Főleg annak, aki nem tudja, hogy mennyi van még hátra. Idén is volt, a keszthelyi pihenőnél igencsak nehéz volt újra nekiindulni. De azért van a csapat, hogy átsegítsük egymást a nehézségeken, mindig van egy "széltoló", aki mögött a többieknek kicsit talán könnyebb tekerni. Idén is így volt, így segítettük át egymást a holtpontokon. Így négyen indultunk neki és négyen is érkeztünk meg.
Én egyébként idén már GPS-szel rögzítettem az utat, nagyon látványos dolgokat képes tenni a SportyPal, ahová fel is töltöttem. Ide kattintva megnézhető. Igaz, hogy sajnos egy 8-10 kilométeres szakasz elveszett, mert valahogy kiakadt a GPS, de ezt a szakaszt kézzel berajzoltam utólag. Valamiért viszont az edzésidőbe ez a rész nem számít bele a szoftver szerint, úgyhogy ennyivel kevesebb a megtett táv. Talán elhiszi nekem mindenki, hogy ezt is megtettük és nem vonatoztunk...

Kicsit bosszantó volt az elején, hogy a rendőrség csesztetése miatt feltett egyik küllőprizmám elrepült, de reptében leverte a kilométerórám jeladóját is, így keletkezett egy kis károm. Nem nagyon zavar, csak annyi fordult meg a kis agyamban, hogy ha már a bringám gumijának TELJES oldala fényvisszaverő, miért is kell nekem küllőprizma? Nem mellesleg a bringám teljes oldala ki van fényvisszaverővel matricázva, de a KRESZ nem azt írja, hogy oldalról fényvisszaverő felületnek kell lenneie, vagy mondjuk, hogy oldalról is jól láthatónak kell lennie a bringának, hanem ehhez a nyamvadt küllőprizmához ragaszkodnak. Ennek következtében aztán az ÖSSZES bringásboltban elfogytak a NORMÁLIS küllőprizmák, hiánypótlásként árulnak küllőprizmának látszó tárgyakat, amelyek meg ugyebár leröpülnek az első 30 körüli sebességnél és leverik a kilométeróra érzékelőjét. Persze ez sem tudta elvenni a kedvemet, meg aztán úgyis vágytam már egy új bringakompjúterre, most legalább itt az indok, hogy megvegyem...

Ennyi negatívum volt az egész napban és mellé sok-sok pozitívum. Idén sem maradhatott el a hekkezés, hiszen Attila barátom egyik ismerősének a büféje mellett haladtunk el, és a telefonon jó előre megrendelt halat felkaptuk, majd a következő megállóban jóízűen el is fogyasztottuk. A hal pont jó a bringázáshoz, mert könnyű, sok energiát ad és nem mellesleg finom is. Utána még a kedvünk is jobb lett.

Az idei eseményt támogatta a mekdonálc, ez meg is látszott a színvonalon. Több pénz volt az útvonal biztosítására, így a tavalyi nagy megállások és várakozások gyakorlatilag teljesen elmaradtak. Összesen nem álldogáltunk 10 percet, így sokkal élvezetesebb volt az egész. Az átkeléseket rendőrök biztosították, gördülékenyen zajlott minden. Igaz, Balatonkenesénél várni kellett 15 percet, mert nem érkeztek meg idejében a motorosrendőrök, de ettől eltekintve egész nap sokat segítettek az élmény fokozásában.

Összegezve: azt hiszem, hogy nekem a Balatonkerülés ezentúl alap tavasznyitó esemény lesz, ha csak tehetem, megyek. És ha már tó: jövő hétvégén megyünk és megkerüljük a Tisza-tavat is, ez csak 60 egynéhány kilométer, igazi családos program, kényelmes tempóval. A nyáron meg lesz a Fertő tó is, oda Visziklivel megyek, azaz teher szállítására is alkalmas bringával.
Majd beszámolok mindenről...