2014. március 2., vasárnap

A vasútállomáson kerékpározni tilos - vagy mégsem?

Aki sokat közlekedik vonattal és ezen extrém sportot kerékpározással kombinálja, az biztosan találkozott már a kerékpározást (és a gördeszkázást) tiltó táblákkal, feliratokkal.
Épeszű ember egyébként be is látja azt, hogy a vasút veszélyes üzem, még gyalogosan is. Az más téma, hogy kíválóan alkalmas a félelem gerjesztésére és a kerékpározás elleni uszításra, mert az is biztos, hogy lassan (lépésben) haladni kerékpárral sem veszélyesebb, mint gyalog. Sajnos az a helyzet, hogy az emberek többsége, száguldozna a vasútállomáson, ha engednék a kerékpározást. Így teljesen megértem, hogy tiltják.
Én magam nem is bringázom a vasútállomásokon, de a minap a vasútállomás egy olyan területén kötött belém egy jól felkészült vasutas, ahol szerintem lehet kerékpározni.
Szerinte meg nem és ezen véleményét olyan hangnemben közölte, amelyről majd egy másik írásban mesélek. Most nem ez a lényeg.
A lényeg az, hogy ennek hatására utánanéztem a vasút és a kerékpározás viszonyának és olyan érdekes dolgokat találtam, amelyeket érdemesnek találok megosztani Veletek.
Íme:
Először is KRESZ táblákkal tiltani a kerékpározást a vasúton nem lehet. A KRESZ ugyanis a közúti közlekedést szabályozza, a vasút területe pedig nem közút. Az ilyen táblák tehát tájékoztató jellegűek, ha akarod figyelembe veszed azokat, ha akarod nem.

Sokkal célszarűbb lenne nagy és jól olvasható feliratokon közölni mindezt, vagy a kerékpározni tilos KRESZ tábla mellett szövegesen is kiírni. Ilyet is láttam már. A korábban említett incidens helyszínén semmilyen jelzés nincs.

A vasúton való közlekedést, helyesebben a vasút és az utasok viszonyát a mindenkor érvényes személyszállítási szabályzat tartalmazza, amely ide kattintva elérhető. Logikus lenne tehát, ha az ember ebben találna meg mindent, amely a tőle és a vasút személyzetétől elvárható viselkedéssel kapcsolatos. Logikus lenne.
Amikor ezt a szabályzatot böngésszük ugyanis, nem fogjuk benne megtalálni a kerékpározás tiltását. Nincs benne.
Emiatt fel is hívtam a MÁV-Start Zrt. ügyfélszolgálatát, ahol egy türelmes hölgy tíz perc keresgélés után megválaszolta a kérdésemet (Neki, a vasutasnak tartott tíz percébe úgy, hogy a kollégákkal együtt keresték. Meglett...).


A kerékpározás tiltása nem a személyszállítási szabályzatban van, hanem a díjszabási szabályzatban, amely szintén ide kattintva érhető el. Ebben a másik iratban (105 oldalas) a 93. oldalon találjuk meg a kerékpárszállításra vonatkozó szabályokat. Itt szerepel egyedül az alábbi kitétel, korlátozás:


"A vasútállomás egész területén és a vasúti kocsiban tilos kerékpározni. A vonat teljes megállása előtt a kerékpárral nem szabad a vágányok közé lépni, a peronon várakozni (kivéve a széles szigetperonokat)."

Az első észrevételem tehát az, hogy a kerékpározás szabályait a személyszállításról szóló szabályzatban kellene rögzíteni, mert az utas ott keresi.
De tegyük fel, hogy az átlagos utas olyan mint én (pedig nem), és ugyanígy kutat pár napot a többszáz oldalas dokumentumokban és meg is találja az általam behivatkozott passzust.
Mit tesz ilyenkor az utas?
Az átlagember azt olvassa, hogy a "vasútállomás egész területén" és ebbe bele is nyugszik. Vagy nem?
Mit jelent az, hogy vasútállomás és meddig terjed az egész területe?
Az átlagember - ismeretes még így is: utas - az nem vasutas. Nem ismeri a szakszavakat.
A területhatárok ráadásul nincsenek megjelölve. Nem tudjuk hát, hol kezdődik a vasútállomás. Kvázi, nem tudjuk azt sem tehát, hol kell leszállni a bicikliről.
Ugyanebben a szabályzatban kell keresni a definíciót, amely így szól:

"Vasútállomás, megállóhely: vasúti létesítmények személyforgalmi célokat szolgáló, utasok számára megnyitott területe, ahol a menetrend szerinti személyszállító vonat le- és felszállás céljából megáll."

Tehát akkor értelmezzünk!
Ezexerint van tehát megállóhely, amely nem vasútállomás, tehát a megállóhelyeken szabad kerékpározni (?). A szabályzat ugyanis csak a vasútállomáson tiltja a kerékpározást, lásd feljebb!
A létesítmény (nevezzük így a MÁV bizalomgerjesztő infrastruktúráját) tehát nem teljes egészében vasútállomás vagy megállóhely, mert a vasútállomás vagy megállóhely csak az a része, ahol a vonat le- és felszállás céljából megáll.

Tehát a létesítmény és azon részein, ahol a vonat nem áll, lehet kerékpározni (?).


Mert a beidézett szöveg ezt jelenti.

Összegezve tehát:
Szóból ért az ember. Ha azt szeretnék, hogy a vasút területén ne kekerékpározzon senki, akkor írják azt.
És jelöljék meg, hol kezdődik és hol van vége.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése