A Jackie Brown szenzációs magyar szinkronjában szerepel ez a kifejezés. Ordell Robbie, azaz az őt alakító Samuel L. Jackson mondja Louis Gara-nak, azaz Robert De Niro-nak az egyik barátnőjéről. Miszerint ő vidéki, mint a gémeskút. Nos én magam sem töltöttem túl sok időt Budapesten és szerencsére volt annyi eszem, hogy a bringára alapoztam az idei nyaralást.
Kisebb-nagyobb szívások árán ugyan, de valahogy csak sikerült felvarázsolnom a bringatartókat a kocsi tetejére. Nem mintha annyira muszáj lett volna, merthogy az első kerekeket kivéve és a hátsó üléseket lehajtva beférnek a kocsi belsejébe is, de egyszerűen kíváncsi voltam arra, hogy fel tudom-e mókolni a kocsi tetejére a két cangát.
Mi kellett hozzá? Az első és legfontosabb: tetőcsomagtartó. Mivel a kocsim állandó tetősínnel szerelt, az egyik szuperhipermarketben 5000 forintért kaptam tetőrudakat keresztbe, majd ugyanennyiért a rögzítésükhöz szükséges tartófüleket is megvehettem. Nem autospecifikus, de felébe került, mint a gyári, és - ami a legfontosabb -, mint amire számítottam. Ez megvan...
Még az előző autóhoz vettem korábban, ugyanitt tetőcsomagtartóra szerelhető bringatartót, majd két normálisat egy bringás boltban, mert az első vásárláskor egy bringatartónak látszó tárgyat sikerült magamévá tenni. Amazon a bringák lebegtek össze-vissza, gyenge minőségű anyagokból, trehány módon összerakott, pofátlanul árusított termék volt. Persze majd a gyerekek bringáihoz jók lesznek, mert egy gyerekcangát talán elbírnak. A mi két felnőtt bringánkhoz mindenesetre kellett két jobb, ezeket kicsit drágábban ugyan, de a nekem megfelelő minőségben beszereztem Óbudán. Ez utóbbiak nem lengenek, lezárhatóak és számomra is megnyugtatóan tartják a bicikliket. Rémálmaimban jöjjön elő - amit a Velencei tó partján egy másik kocsinál láttam is -, hogy a tetőn szállított bicikli leesik, jó esetben csak a szállító kocsit károsítva meg. Szóval vannak dolgok, amiken nem érdemes spórolni...
Persze nem mondom, hogy ez a két tartó tökéletes, hiszen majdnem egy órába tellett, mire felhekkeltem a tetőcsomagtartóra. A gondom a tartócsavarokkal volt, amelyek elérik a tetőt, ugyanis 5x60-asak. Gyorsan átszaladtam az út túloldalán lévő rögzítéstechnikai szaküzletbe (lásd: csavarbolt), ahol a nagy választék ellenére nem volt 5x50-es, csak 5x40-es csavarjuk. Az meg rövidnek bizonyult. Elanyáztam egy órát még vele, mire nagy nehezen sikerült rákapatni az anyákat, de végül elindulhattunk hazafelé. Odahaza, vidéken jóapámnak szép barkácsműhelye van, később le is vagdostam a hosszú csavarokból 10-10 millimétert, így már nem érik el a tetőt.
Egy biztos: a tetőcsomagtartó rajta a két bringatartóval éppen befér a liftbe, így asszem, nem fogom szétszedni, mert ezt az egy órás szívást nem játszom el még egyszer. Így, egyben nagyjából 10 perc alatt feltehető, további 5 perc a két bringa és mehetünk is. Ez így már azért elviselhető.
Szerencsére a kocsi teteje üveg, így néha fel-felnéztem, minden rendben-e. A két canga úgy állt, mint a cövek. Persze mindent levettem róluk, még a nyergeket is kihúztam, így a légellenállás nem nagyon volt érezhető. Fütyültek kicsit, de nekem is fütyörészni volt kedvem, hiszen nyaralni mentünk, ráadásul biciklikkel.
Meg is érkeztünk pénteken a szülőkhöz, bringák le a tetőről. Két héttel korábban nálunk nyaralt a keresztlányom, erről bloggoltam már: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090702/sziget-bringa-csuszda
Nos, Elisa bringaülését azonnal felszereltük az én biciklimre és másnap két keréken indultunk el a Pajtafesztiválra, Kiscsőszre. De ne szaladjunk előre, kicsit hadd morgolódjam még!
Mivel tudtam, hogy a nyarat heveny bringázással töltjük, amelyben életem párja is aktívan részt vesz majd, az ő bringájára is vettem egy bringatáskát, szintén Óbudán, 10000 forint körüli áron. Amit nem értek: akik a bringatáskát tervezik, nem gondolnak arra, hogy azt valaki fel is akarja majd tenni egyszer egy csomagtartóra? Mert ha igen, akkor miért nem olyanra tervezik, hogy fel is lehessen tenni. Vagy 30000 forintosat kell ahhoz venni, hogy normálisan és gyorsan rögzíthető legyen? A bolt előtt fél órát szívtam, mire nagyjából fel tudtam szerelni a bringa csomagtartójára. Utána még fél órát brékeltem idehaza, mire megnyugtatóan úgy tudtam rögzíteni, hogy ne keveredhessen e kerekek közé. Mivel új bringám van, azt gondoltam, hogy az új táska majd jól mutat rajta, de nem! Kénytelen voltam a páromnak adni, ugyanis a tervezők nem gondoltak arra, hogy az ember esetleg mást is fel szeretne még tenni a biciklire. Például egy gyerekülést. Az én régi, kutyarágta táskámtól simán elfért a keresztlányom bringaülése, de az új táska - amely látszólag ugyanolyan - akkora, hogy esély nincs feltenni mellé-fölé a gyerekülést. Így aztán az én bringámon a régi táska és a gyerekülés, a párom bringáján pedig az új táska kombinációja volt az egyetlen, amellyel elindulhattunk a vidéki túrának.
De végül is mentünk. Elisa élvezte, megint végigénekelte a 20 kilométert és elmesélte nekem, mik is történtek vele, amikor kicsi volt. (Megjegyzem, most 3 és fél éves és egy méter alatt van, de már ugye nem kicsi...) Az út a Somló hegy aljának érintésével szaladt, mert a nyolcasra egyedöl sem mennék ki, nehogy gyerekkel. Így aztán kicsi kerülővel és egy-két köves út érintésével tettük meg ezt a húszast, nagyjából másfél óra alatt. Az iszkázi erdőn áthaladva őzet láttunk, mert a bringának ugye nincs hangja, így nem menekültek el, mint ahogyan az autó elől el szoktak. Még egy érv a bringás természetjárás mellett. Bár azt hiszem mindenki tudja, hogy a bringa azért fényévekkel közelebb van a természethez, mint a kocsi.
Azt nem mondom, hogy nem néztek ránk nagy szemekkel a faluban, amikor megérkeztünk. A gyereken sárga bukó és napszemüveg, rajtunk is minden, amit cangázáshoz elengedhetetlennek tartunk. A két biciklire meg csak annyit mondtak, hogy "komoly". Ebben a szóban benne van minden, amit az ebben a faluban élő, anyagilag rosszabb helyzetben lévő emberek egy szóba bele tudnak sűríteni. Nem kicsit szégyelltem is magamat, hogy a két bringa ára együtt az átlagfizetéseket tekintve fél évi megélhetés a legtöbb itt lakó embernek. Még szerencse, hogy nem a pénz a lényeg, hanem az emberség. A nagyképű, drága bringás pesti majmot ugyanolyan szeretettel fogadták, mint azt, aki a szomszéd faluból tekert át megnézni a programokat. Pár perc múlva annyi sütit nyomtak belénk, hogy magamban már azt számolgattam, mekkora kerülőt is kell tegyek, ha hazafelé le akarom ezt a kalóriamennyiséget dolgozni. Aztán valahol Sopronnál abbahagytam...
Bár volt vagy 35 fok, nagyon jól éreztük magunkat. A bicikliket betettük Vali néni udvarába, akit párom még gyerekkorából nagyon jól ismert, tekintettel, hogy nagymamája szomszédjáról van szó. Sajnos a nagyi már nincs köztünk, így elvileg a páromat és az egész családját semmi nem kötné Kiscsőszhöz. De mégis, ez a kis falu az itt élő kedves emberekkel vonz, mint a mágnes. Évente megrendezik a pajtafesztivált, sok a műsor és egyre rangosabbak a fellépők. De mégsem erről szól, hanem a gyerekkori barátok összejöveteléről. Nagyon jól éreztük magunkat, estefelé, még sötétedés előtt elindultunk haza.
A bringázásban az a jó, hogy amíg teker az ember, addig nem csípnek a szúnyogok. A Somló este is szép, a lenyugvó nap egészen más színekbe öltözteti ezt a tájat. Látni kell reggel és látni kell este is.
Még egy érdekesség: a Somló alatti utat az Iszkázi úttal összeköti egy földút. Ezen jártak elődeink évszázadokon keresztül, hogy elkerüljék a főutat. Meg kell mondjam, hogy még így, pihenten is megéreztük ezt a távolságot és el sem tudom képzelni, hogy egy napi szőlőkapálás után hogyan bírták az öregek az utat hazáig. Főleg akkor, amikor még bringa sem volt. Kemények voltak, minden tisztelet nekik!
Még pont a sötétedés előtt hazaértünk, nem kellett altatni egyikőnket sem.
És mennyivel jobb is volt az autóbűz helyett a vidéki szagokat érezni még akkor is, ha néha ezek sem a legkellemesebbek.
Azt hiszem, a bringa állandó útitárs lesz ezentúl akkor is, amikor "csak" hazamegyünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése