Akik régebben olvassák a blogomat azok tudják, hogy szeretek vonatozni. Persze néha kiakadok, de azt hiszem, nem nagyon lehet engem eltávolítani a törzsutasok közül. Persze nem könnyű ez, mert a magyar vasút olyan, amilyen. De én hiszek benne, hogy egyszer majd más lesz. Jó lesz.
Éppen ezért amikor nem tetszik valami, akkor én megírom. Nem anyázok, nem fröcsögök, hanem leírom a problémát és teszek javaslatot a megoldására. Így tettem akkor is, amikor egy kicsit jobban kiakadtam a kerékpár szállításának anomáliáira. Az erről írt bejegyzést ide kattintva olvashatod el. A levél egy részére már jött válasz, de megvártam, amíg a többire is megjön. Ez történt ma.
Na lássuk, hogyan is állnak hozzá a dolgokhoz!
(Normál betűvel a válaszuk, dőlt betűvel a véleményem.)
Köszönjük megkeresését és külön köszönetünket fejezzük ki a jókívánságokért, amelyekhez hasonlóakat kívánunk Önnek az újesztendőben és azon is túl.
Köszönjük továbbá a vasút iránti elhivatottságát és nagyra értéklejük kitartó környezettudatos magatartását.
No comment. Talán csak annyi, hogy nagyon sok szuper ember (is) dolgozik ma a MÁV-nál. Reméljük, hogy egyszer ők lesznek többen!
A vonatok összeállítását, a honlapunkon sajnálatosan nem áll módunkban megjeleníteni, mivel a szerelvényforduló bármikor változhat, akár késés, műszaki hiba, vagy baleset miatt és ilyenkor operatív szerelvénycsere és forduló módosítás történik, így megtévesztő és kiszámíthatatlan lenne az információ.
Ha megjelenítenék a vonatok összeállítását és attól néha eltérnének, akkor néha nem tudnánk, milyen az adott vonat összeállítása. Jelenleg SOHA nem tudjuk. Ettől minden eltérés csak jobb állapotot eredményezne. De elfogadom, hogy lehet olyan körülmény, amiről én nem tudok. Azt is elfogadnám, ha úgy jelenítenék meg a vonatösszeállítást, ahogyan a jelenleg nem hivatalos oldal teszi. Sajnos ilyen törekvés sincs.
Hasonló a helyzet, az induló és érkező vágányok feltüntetése kapcsán, amely – annak ellenére, hogy az oldal alján jelezzük az információ tájékoztató jellegét – sok kellemetlenségre és ezzel kapcsolatos panaszra adott okot, az elmúlt években.
A vágányokért nem reklamáltam a levelemben.
A kerékpárszállító kocsik besorolásának problémája, mindaddig fenn fog maradni, amíg a vonalon az összes szerelvény nem lesz alacsonypadlós, korszerű motorvonat, amelyeknek a kerékpárszállításra is alkalmas része, mindig ugyanott található, a szerelvény típusának megfelelően.
Én nem azt kértem, hogy mindig ugyanott legyen a bicikli kocsi, csak annyit, hogy ugyanarra FELÉ. Egyébként elég sokat vonatoztam a környékbeli országokban, és Ausztriában sem minden vonat egyforma, mégis fel van festve a peronra, hogy ide állj a bicikliddel és csodák csodájára, ott van az ajtó. A biciklis ajtó. Minden vonatnál, típustól függetlenül. Ami pozitív, hogy látják a problémát. Ez az első lépésnek nem is rossz...
A kerékpárral történő együtt utazást a vasúttársaság messzemenőkig támogatja, de jelenleg az elővárosi hivatásforgalomban közlekedő Utasok számára kell megfelelő utazási feltételeket biztosítanunk, mivel a Társaságunk elsődleges – a Közszolgálati Szerződésben foglaltak szerint – feladata a személyek szállítása. A kerékpárszállítás, kiegészítő szolgáltatásként szerepel a kínálatban, ezért a kapacitások is korlátozottak.
Sajnos nem értették meg, vagy nem akartak reagálni a lényegre: a kerékpárosság egy létforma. Biciklizni sok esetben szívás és mégis biciklizünk. Ez a fajta beállítottság nem csak ezt a magatartást vonzza be, hanem például a vonatozást is. Sajnos nem értették meg, hogy egy óriási tömeget nem céloznak meg, akik potenciális ügyfelek, leendő utasok. Még úgy is, hogy a vasút olyan, amilyen. A pozitívum, hogy nem vitatkoztak a többi megállapítással, azaz a vasút szerintük sem a legolcsóbb, nem pontos, nem megbízható... és sorolhatnám. Ezek szerint ebben is egyetértünk.
A kerékpárszállítással kapcsolatos további felvetéseit, kritikáit megküldtük az Üzletszabályozási, illetve az Üzletfejlesztési és Marketing Osztály részére, állásfoglalás céljából.
Attól féltem, hogy ez egy formamondat, hogy mindenkinek ezt írják. De nem, mert pár hét múlva azokra a kérdésekre is válaszoltak. Ez már egy másik levél, ez jött meg ma. Be is másolom.
A kerékpárszállító kocsit továbbító, illetve a kerékpárszállító szakasszal ellátott nemzetközi vonatoknál több viszonylaton, belföldi forgalomban is biztosított a kerékpárszállítás. A Budapest-Keleti–Tatabánya–Komárom–Győr–Hegyeshalom úrirányon át Bécs felé közlekedő rj vonatokon belföldi forgalomban szállíthatóak a kerékpárok kerékpárhelyjegy váltása mellett, továbbá a Budapest-Nyugati–Vác–Szob útirányon át Szlovákia felé közlekedő METROPOLITAN EuroCity vonatokon is lehetséges a kerékpárok szállítása belföldi forgalomban, a kerékpárok számára a kerékpárjegy mellé kerékpárhely foglalása kötelező.
Én ezt tudom. Sajnos a kalauzok nagy része nem tudja, ugyanis csak a vérmérsékletemnek köszönhető, hogy nem keveredtem nagyobb konfliktusba az egyik kollégájukkal, aki le akart szállítani a nemzetközi vonatról, mert szerinte azon nem szállítható bicikli. Én persze mondtam, hogy dehogynem, csak kerékpár helyjegyet kell vásárolni. Az már más dolog, hogy az összecsukható bicikli nem foglal helyet, azaz nem értelmezhető, hogy minek is vásárolok helyjegyet valami olyasminek, ami nem foglal helyet. (Ezen a képen az én kedvenc összecsukható bringám, amit mindig valamelyik sarokba teszek el, hogy miattam ne kelljen senkinek állnia.)
És az is egy másik dolog, hogy NEM LEHET kerékpár helyjegyet vásárolni magában, csak kerékpár jegy mellé. Legalábbis interneten. Azt remélem nem várják el, hogy a magamfajta 2018-ban (és nem 1718-ban) élő polgár minden utazás előtt a pénztárnál vásárol kerékpár helyjegyet? Ez ugyanis nem járható, nem életszerű. Az életszerű - de egyébként teljesen felesleges - az lenne, ha tudnék online foglalni egy helyet a biciklinek. De ez nem megy, mutatom, miért is nem:
A 4. és 5. pontban leírtakat megvizsgáljuk és javasolni fogjuk a pozitív irányba történő elmozdulást, amely szerint:
- az összecsukható kerékpárért ne kelljen kerékpárviteldíjat fizetnie az utasnak,
Már most sem kell, de gondolom ez a nemzetközi vonatokra vonatkozik, mert azokkal kapcsolatban írtam. Az én felvetésem az volt, hogy az összecsukható kerékpár legyen poggyász, amennyiben megfelel bizonyos kitételeknek. Például mérethatároknak, esetleg legyen tiszta és csak olyan helyre lehessen ingyen elhelyezni, ahol nem szennyezi be a vonatot. Ilyen hely is van egy csomó a vonatokon és nekem meg is van a szemem hozzájuk (meg akinek ilyen bringája van, annak is). (Ezen a képen egy olyan bringa, ami nem olajos, nem zsíros, mert nem lánc, hanem ékszíj hajtja meg. A csomagtartóra van feltéve, a fejünk fölé.)
- az elektromos kerékpár szállításának lehetőségét szabályozott paraméterek megadásával.
Ez pedig a legnagyobb előrehaladás lenne. Ha ez az egy megvalósul, már megérte írnom a vasútnak. Ugyanis ma, 2018. március 07-én a vonaton nem szállítható olyan kerékpár, amelyet nem emberi erő hajt, azaz amelyikre valamilyen motor van szerelve. Ez a szabály abból az időből származik, amikor a motor a kerékpáron robbanómotor volt. A mai elektromos bringák megfelelnek minden előírásnak, nem folyik belőlük semmilyen sav. A tiltásuk a vonatokon annak a fényében nagy hiba, hogy erőteljesen törnek elő ezek a biciklik és pár év múlva az lesz a ritka, ha egy biciklin NINCS valamilyen rásegítés.
Köszönjük javaslatait és türelmét, bízva abban, hogy a fentieket mielőbb gyakorlatba ültetik a döntéshozó munkatársaink és ezzel jelentősen megkönnyítjük az Ön és Utastársai, kerékpárral együtt történő utazási feltételeit.
Nem vagyok naiv! De az biztos, hogy ez a levél nem egy formalevél, amelyek közül jó párat már kaptam. Tényleg elolvasták, tényleg próbálták megérteni és reméljük, hogy tényleg tesznek is az érdekünkben.
És a stílus az, amit külön díjazok! Hogy megköszönik a türelmemet. Ez azt mutatja, hogy tudják, hogy ma a vasúthoz türelem kell. Nekem van is. Lesz is!
És a stílus az, amit külön díjazok! Hogy megköszönik a türelmemet. Ez azt mutatja, hogy tudják, hogy ma a vasúthoz türelem kell. Nekem van is. Lesz is!
Én megígérhetem, hogy ezentúl is küldöm az észrevételeimet. Ugyanilyen türelemmel. Ráérek ugyanis, miközben vonatozom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése