2016. március 18., péntek

The ultimate travelling guide to Karva - utazási útmutató Karvára

(2019-es, frissített változat!)
Vészesen közelít az 5. Karvai Fekvőkerékpáros találkozó.
A Facebookon tettem egy olyan könnyelmű ígéretet még 2016-ban, hogy aki megkér, annak elkészítem a személyre szabott útitervét.
Igyekszem, de a dolog kissé túlnőtt rajtam, be kell lássam.
De nem vagyok olyan fajta ember, aki meghátrál a feladatoktól, így következzék most egy tökéletes(nek szánt) utazási útmutató linkekkel, Magyarország bármely területéről a szlovákiai Karváig (Kravany nad Dunajom). És itt most megígérem, hogy minden évben frissíteni fogom a bejegyzést, így ha az elején az idei dátumot olvastad, akkor már a frissített verziót látod.
Na, hajrá!


Persze annyit elvárok mindenkitől, hogy a saját környékét ismerje, így főként az út végét írom le, amikor már közelítesz valamennyire a célhoz. Lehet, hogy elsőre kicsit kavarcosnak tűnik az egész, de ez azért van, mert tényleg próbálok mindenkinek segíteni. A logikája is ez, először azokat a részeket tárgyalom, amelyek mindenkinek fontosak, ezért érdemes az egészet átfutni.
Egy fontos megjegyzés az elején: a Google Térkép kerékpáros tervezője elég vacak, így minden útvonalat gyalog terveztem meg. A linkeken szereplő idők akkor lennének igazak, ha gyalog mennél. Biciklizés esetén nyugodtan oszthatod az időket néggyel (gyorsabbak öttel is). Íme:
*********************************************
Autósoknak az útmutató:
Tedd be a bringákat a kocsiba, ülj be, üsd be a GPS-be hogy Kravany nad Dunajom, majd kövesd az utasításokat! ;)
A viccet félre téve: semmi különös variáció nincs Karva megközelítésében autóval. Közúton könnyen elérhető. A Dunán Esztergomnál vagy Komáromnál lehet átkelni, mindkét hídtól nagyjából ugyanannyit kell autózni. Nem hinném, hogy bárkinek gondot okozna.
(Utólag annyit azért ideszúrok, hogy a Kravany nem elég, mert van Erzsébetháza és Kereplye is Szlovákiában, ezek szlovák nevében benne van szintén a Kravany szó. Neked tehát a Kravany nad Dunajom kell, az a Kravany, amelyik a Dunánál van.)
A falu határából könnyű eljutni a Korzóra, ott biztosan lesz valaki, aki útba igazít. Azért két link a térképhez jól jöhet.
A szállás és a főhadiszállás itt lesz:
https://goo.gl/maps/rVkCCf1Zn4K2
Az események többnyire itt lesznek:
https://goo.gl/maps/mhXsP8tYeLE2
(Többen jelezték, hogy a link nem oda mutat, ahol az események ténylegesen lesznek, hanem csak körülbelül Karvára. Nos, térképhiba ez. Ha a linkre kattintasz, akkor bizony tényleg csak kábé mutatja meg a helyet. De ha a linket kimásolod, majd egy böngészőbe beilleszted, akkor méter pontosan oda mutat, ahová kell.)
*********************************************
A kerékpárosoknak az útmutató:
A jó hírem, hogy kerékpárral nagyon sok variáció van.
Azoknak, akik végig kerékpárral, vagy részben vonattal jönnek alapvetően három lehetőségük van. (A vonatos közlekedést a végén írom le részletesen.)
Már most szólok, hogy Szlovákiában a KRESZ szerint felnőtteknek lakott területen kívül, 15 éves korig a gyerekeknek lakott területen belül is KÖTELEZŐ a kerékpáros sisak. Szóval bármennyire is utáljátok a sisakot esetleg (mint például én), akkor is kell egyet hozni alibiből legalább.
Éjszaka és korlátozott látási viszonyok között kötelező a fényvisszaverő mellény is, ez is legyen nálad, ha jössz!
A büntetési tétel 10 Euró, ha nincs nálad a pénz, elkísérnek a legközelebbi automatáig.
A sok hülyeség után következzenek most a lényeges dolgok, íme az útvonalak:
Keletről:
Vagy Szob, vagy Esztergom érintésével juthatsz el Karvára. Szobról is el kell tekerj Párkányig (Sturovo) és Esztergomból is oda kell áttekerj. Az út Párkánytól ugyanaz mindkét esetben, kis forgalmú közúton kell 30 kilométernyit pedáloznod. Eltévedni nem lehet, Komárom (Komarno) felé kell követned a táblákat. Aki Szob felől jön, az Nána felé kikerülheti teljesen Sturovót. Nánán vigyázni kell, mert el kell fordulni balra és így jutsz el a sturovói vasútállomás felé és ki a komáromi útra.
Ha nem kerülöd ki Párkányt (Sturovót), vagy Esztergomból a hídon áttekerve közelítesz, javaslom, hogy a hídról érkezve balra fordulj! 
Link:
https://goo.gl/maps/2Nrbt4nMHr52
Ha Szob felől jössz (a Dunával párhuzamosan), akkor értelem szerűen menj el a híd előtt úgy, hogy az bal kézre essen. Egy körforgalomig (talán az egyetlen a városban, bár az útvonaltervező a gyalogos mód miatt átvág a parkon, de ez ne zavarjon meg!) ne térj le sehová (Tempo áruház van ott, arról megismered. Olcsó, lehet venni például olcsó sört. Szlovákiában már szintén szabad bringázás közben alkoholt inni, de azért csak óvatosan!). A körforgalomnál balra, a harmadik kijáraton kihajtva menj fel a dombra, ez kivisz a komáromi útig. Néha még bringaút is van mellette, de elég ramaty, betonos, ráztós. A helyes utat megismered, mert lesz egy kék tetejű, narancssárga egyedülálló épület, egy bowling terem a sarkon, jobb kézre. Itt balra fordulsz és mész a 63-as úton. Elhaladsz a vasútállomás előtt és kiérsz a lakott területről. Itt is a 63-ast kell követni, ami kicsit balra tér le. Ne menj fel a felüljáróra, az nem a jó irány!
Szob érintésével: Budapestről kerékpárút vezet, vannak benne kihívások, de jól járható út ez. Jó hírem, hogy Vácig a régi 2-es számú úton mindenhol levették a kerékpárral behajtani tilost (csináltam róla anno egy részletes videót, itt megnézheted: https://youtu.be/I08Z634u1ns), így aki szeretne az országúton nyomulni a kacskaringós turistaút helyett, az megteheti.
Szobon figyelni kell, mert az Eurovelo (a táblázott bringaút) átvinne a komppal a Duna túlsó partjára és ez szemétség, mert pénzedbe kerül. Az a céljuk, hogy költsd. Ne kompozz át, felesleges és a túloldalon NINCS kerékpárút, ráadásul a főút rém forgalmas. Van kettő, biztonságosabb és főleg ingyenes megoldás, amit én most leírok.
Ha nem félsz 2,5-3 kilométernyi földúttól (kavicsos, de járható, persze esőben sáros) és nem akarsz hegyeket, akkor a szobi vasúti hídon átkelve tudsz rövidíteni. A vasúti hidat nem nehéz megtalálni, de tavaly mégis volt, aki elvétette. Szobon a köztársaság utca végéig kell elmenni, majd onnan a földutakon mindig JOBBRA kell tartani. (Ha balra mész, lejutsz a Duna-Ipoly találkozásához, ami nagyon szép, de bosszankodni fogsz. Persze ekkor sincs semmi baj, az Ipoly mentén felfelé haladva megtalálod a vasúti hidat.) Ha jól csinálod, akkor a vasúti híd északi oldalán lévő kerékpáros és gyalogos sávon áthaladva, majd a kialakított szerpentinen lecsorogva találsz egy földutat Helemba (Chl'aba) felé, amin 2 kilométert kell menj Helembáig. Erről is csináltam videót, ide kattintva nézheted meg: https://youtu.be/Exrtqi0eiV0 
Helembáról Garamkövesd (Kamenica nad Hronom) területén áthaladva, Szobtól 10 kilométert bringázva, emelkedők nélkül jutsz el Párkányba (Sturovo). Az útvonal Garamkövesdig olyan országúton vezet, ahol alig van autó. Ha erre jössz, akkor számold meg a kocsikat és annyi sörre meghívlak, ahány kocsi elmegy melletted Garamkövesdig. ;)
Két részletben tudom feltenni, mert a vasúti hídon nem tervez át a térkép.
A hídig így:
https://goo.gl/maps/UuqmmTzDwUr
A híd után így:
https://goo.gl/maps/nwJ8NeSDFK42
Ha kikerülnéd a földutat és inkább az emelkedőt választod, akkor Szobról Ipolydamásd felé kell kitekerj a 12-es úton, onnan Letkésig. Letkésen lefordulsz balra és átmész az Ipoly-hídon Ipolyszalkára (Salka). Onnan Sturovó felé veszed az utadat és itt jön a fekete leves, mert meg kell másznod a Burda (hegyvonulat) északi részét, jó szerpentines, kapaszkodós (A másik irányban megkerültem, készítettem róla videót. Látszik rajta a gyér forgalom, nyugodtan lehet erre is biciklizni, de sok az emelkedő. A videó itt van, de ellenkező irányba megy: https://youtu.be/U1X2dJ6qYos ). Forgalom nincs nagy, ha felérsz onnan hamar elgurulsz Garamkövesdre és onnan Párkányba. Párkánytól már leírtam.
Link:
https://goo.gl/maps/x8PAzvqHsbL2
Esztergom érintésével: Gyanítom, hogy a többség nem akarja megmászni a Dobogókőt, így azt az utat hagyjuk! Persze van olyan is, Szentendre előtt Pomáz felé kell letérni. Mazochistáknak ajánlom csak, én megcsináltam már, 700 méternél több az emelkedés benne.
Ha viszonylag sík úton akarsz jönni, akkor Szentendre felé indulj. Vannak benne szopós részek, így például a Budakalász és Szentendre között lévő töltés tetején húzódó valami, amit útnak nem nagyon lehet nevezni. De összességében szépen lehet haladni és Szentendrétől Dunabogdányig van kerékpárút, utána Visegrádig az országúton kell haladni. Visegrádtól hol van, hol nincs bringaút, de nincs nagy forgalom Esztergomig. Esztergomban át a hídon és Párkánytól már leírtam az utat. Ez olyan egyszerű, hogy link sem kell hozzá.
Nyugatról: Komárom és Komarno érintésével juthatsz el. Komáromig Győr felől sok kerékpárút van, köztük egy vadiúj is. De kell országúton is menned. Egy nagy trükk, hogy Komáromnál, a Monostori erőd után, a síneken áthaladva le kell térni balra és így kikerülöd a várost. A vasútállomás és a Duna között kis forgalmú úton haladva a híd tövébe jutsz. A hídon áttekerve (akár a járdán is) jutsz el Komarnóba. Itt meg kell oldanod a várost. Vagy maradsz a főúton, ami nagy forgalmú, vagy betérsz jobbra a belvárosba. Kisebb utakon kell elérned a Vág hídját és onnantól megvagy, mert a Vág túlsó partján jobbra fordulva, majd először a Vág, később a Duna mellett végig szuper bringaút van Karváig. Annyira új, hogy egyes részei rajta sincsenek a térképen. Amik rajta vannak, azokat berajzoltam az útvonaltervbe. Íme a link:
https://goo.gl/maps/V9CMqw9hDH72
Délről: van több variáció is. Az egyik, hogy Komáromig eljutsz valahogy. Szépséghiba, hogy a Székesfehérvár-Komárom útvonal gyilkos, nem javaslom, hogy a 81-esen, majd a 13-ason biciklizzetek! Halálosak, még kocsival is...
Helyette a Tata-Dunaalmás, vagy a Kocs-Mocsa útvonalat javaslom. Ezek jól járhatók, bár azért át kell menni a hegyeken így vannak bennük emelkedők. A Tata-Dunaalmás útvonal a hegyek szélén megy, szerethető.
Szerkesztve: barátaim hangsúlyozták, hogy Tatától Dunaalmásig tökéletes kerékpárút vezet!

Dunaalmástól Lábatlan, majd lábatlanból kompozás át Karvára.
A Lábatlan-Karva komp menetrendje:
Hétfő – csütörtök: 10.00, 13.00, 16.00 óra
Péntek: 10.00, 13.00, 16.00, 18.00 óra
Szombat: 8.00, 10.00, 13.00, 16.00 óra
Vasárnap: 10.00, 13.00, 16.00, 18.00 óra

**************************************
Azoknak, akik a bringázást vonattal kombinálnák, néhány tanács.
Az első és legfontosabb, hogy NYUGI!
A vasút olyan, amilyen. Soha nem azt fogod kapni, amit ígérnek és soha nem azt, amit elvárnál.
Fontos, hogy az Elvira segít megtervezni az utadat. Számítógépről itt éred el:
http://www.mavcsoport.hu/

De ha Androidos telefonod van, javaslom ezt az alkalmazást is:
https://goo.gl/CunHxS
Ha nem vagy járatos a vonatozásban, sokat segíthetnek Neked. Javaslom, hogy a menetjegyedet előre vedd meg, mert a bringával nehézkes odaállni a jegyárus ablakhoz. Néhány rövid tanács a vonatozáshoz azért elfér ide még.
Szob felé vasúttal: a Nyugatiból jönnek a vonatok. Ezeken többnyire van kerékpárkocsi, de érhet meglepetés. Hétközben vannak zónázók és gyorsított vonatok is, így félóránként találsz közvetlen járatot Szobig. A zónázók Vácig nem is állnak meg, így 59 perc alatt Szobon vannak. Hétközben vannak csak a gyorsított vonatok, ezekre sok helyen fel lehet szállni, azaz nem csak a Nyugatiban. Azért javaslom mégis a Nyugatit, főleg nyáron, mert későbbi állomásokon sokszor már nem nagyon férsz fel, illetve sosem lehet tudni, hol van a kerékpárkocsi, ezért rohangálhatsz az állomáson. A Nyugatiban alapelv, hogy ha 15 perccel korábban kiérsz, szinte még üres a vonat. Ez fontos lehet, mert van lehetőséged jól elpakolni a bringát. Ha éppen beesel az indulásra, akkor az jut, ami jut.
Szobra érkezve két (három) variációd van:
Helemba felé a vasúti hídon. Ehhez vagy elbattyogsz a sínek mellett 1 kilométert, mert a vasútállomásról látszik a híd (előre kell csak nézni). Ezt nem javaslom, mert gyalog a bogarak járnak.
A vasútállomásról kilépve jobbra (visszafelé) indulsz el, átmész a vasút alatt az aluljárón, majd az első lehetőségnél letérsz jobbra (ez a mi utcánk), a Köztársaság utcán (macskaköves, de csak az eleje. Nem lehet eltéveszteni. Korábban részletesen leírtam, lapozz vissza! Ha nem lapoznál vissza, akkor röviden: annek az utcának a végén földút van a hídig. Tarts mindig jobbra, mert a balra menő utak levisznek az Ipoly-torkolathoz. 500 méter után érkezel a vasúti hídhoz, ezen áthaladva szlovák oldalon 2 kilométer Helemba. Onnan már leírtam az utadat, lapozz vissza!

Link:
https://goo.gl/maps/QcExMwSDVpE2
A másik variáció, hogy ugyanerre mész, de nem fordulsz be a Köztársaság utcába, hanem lemész a kompig és átkompozol. Így Esztergomba a Duna másik oldalán érsz el, onnan pedig már leírtam az utadat. A kompok minden óra 40-kor mennek.
Link:
https://goo.gl/maps/ZiXsJFTTjqk
A harmadik variációd, hogy a szobi vasútállomásból kilépve balra fordulsz. Hamar megtalálod a 12-es főutat, ezen mész Ipolydamásd felé, ahonnan meg már leírtam az utat. Ez a hegymászós útvonal. Vigyázat! Szob végénél az út Y alakban ágazik el és ha jobbra térsz, akkor felmész Márianosztrára. A balra kanyarodó főutat kövesd!
Egy utolsó érv a szobi vasút mellett: sok helyen megáll a vonat, így Szobig sokszor fel és leszállhatsz. Azaz, tehetsz bele plusz kilométereket is.
Egy fontos kiegészítés: a MÁV és a Ceské Dráhy (Cseh Állami vasutak) közvetlen vonatokat indít a Nyugatiból Prágába vagy Brnóba. Ezek a vonatok minden páratlan óra 41-kor (plusz reggel 08.41-kor is) indulnak a Nyugatiból. Azért jók, mert MINDEN kocsiban van kerékpárkocsi, ami 6 bicikli tárolására alkalmas és van minden szerelvényen egy óriási kerékpárkocsi is. Készítettem erről is videót, itt nézheted meg: https://youtu.be/jPT3VQMqbDo .
Ha ezzel a vonattal mész, el tudsz menni akár Sturovóig (Párkányig) is, ahonnan már tényleg kényelmes az út tovább. Annyi variáció van vele, hogy kerékpár HELYJEGYET kell foglalni a kerékpár jegy mellé. Ez nem probléma, mert amikor megveszed a kerékpár jegyedet, váltasz az adott járatra kerékpár helyjegyet is.  Viszont ha nem veszel helyjegyet, megbüntetnek!
De ezekkel a vonatokkal 1 óra alatt Sturovóban vagy, nagyon kényelmesek, tiszták és légkondisak. A jegyek ára is vicces.
Esztergom felé vasúttal: a Nyugatiból mennek a vonatok. A menetidő 1.15 óra és másfél óra között változik. Az új vonatok alacsony padlósak, de előfordul itt is meglepi, régi szutyok vonat formájában. Itt is igaz, hogy érdemes indulás előtt 15 perccel odaérni.
Esztergom egyszerű város, nem lehet eltévedni. A vasútállomásról kilépve balra kell indulj és ha megtalálod a körforgalmat, nyert ügyed van. Ha lemész a Duna felé, akkor a híd alatt kell visszakapaszkodnod, erre kicsi a forgalom. Ha bemész a városba, ott van forgalom, de álmos kisváros ez, nem veszélyes. A hídon át kell menj és a végén balra fordulj. Onnan meg már leírtam.
Link:
https://goo.gl/maps/Ft9x6UZocrC2
Szentendréig HÉV-vel: ez is egy variáció. A Batthány térről indul a HÉV, ezen lehet bringát szállítani plusz menetjegyért cserébe. Szentendre a végállomás, onnan már leírtam az utat. 
Komárom (Tata) felé vonattal: Komáromba (Tatára) a Déliből mennek a vonatok. A Déli elég rosszul közelíthető meg rekuval, a bringautak gyatrák. Érdemes megnézni, hogy a vonatod nem a Délibe megy-e (Pécsről megy a Délibe és a Keletibe is vonat, de gondolom máshonnan is), mert ha így van, Budapest csodás közlekedését megúszhatod. A Déliből sajnos megy nagyon sok rossz minőségű szerelvény is. Ha a Délit ki akarod kerülni, jó lehet Kelenföld is, bizonyos irányokból közelebb is van. Sajnos Kelenföld már nem végállomás, így ott is oda tudsz felszállni, ahová sikerül. A Délibe is érdemes kiérni hamarabb.
Komárom felé haladva leszállhatsz Tatán, Tatáról Dunaalmás felé mehetsz Lábatlanba is és onnan komppal. A tatai Vasútállomásról kilépve le kell gurulni a dombon. Itt figyelni kel, mert ha jobbra fordulsz és az 1-es úton mész, pár száz méter után bringatilos van. De ha átmész az 1-es úton egyenesen és a Gesztenyefasoron elmész a Berta malomig, ott át tudsz kelni az Által-ér folyó hídján, a túloldalán van egy nyugis út a Ferencmajorig, ahol rácsatlakozhatsz a dunaalmási útra. Úgy látom, hogy az egyik kolléga épp manapság túrázott erre bringával, így ez a variáció működik.
A Google nem ismeri a hidat, de ott van ám az. A link a hídig:
https://goo.gl/maps/MtLeFR1AhmD2
A link a híd után:
https://goo.gl/maps/EzRTMsnoJUy
Ha nem szállsz le Tatán, akkor Komáromban a vasútállomásról kilépve jobbra kell menned. Felmész egy dombon és már a hídon vagy. Itt balra, át Komarnóba és onnan meg leírtam. Olyan egyszerű, hogy linket nem is teszek fel.
Talán ennyi.
Jó utat!
Ha van kérdés, válaszolok szívesen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése