2009. november 29., vasárnap

Befűzve

Végre! Itt van, megjött, megcsinálták, kész van. Befűzve.
Ez maga a perpetuum mobile? Az ingyen energia? Olyan nincs, tanultam az  iskoláim mindegyikében.
De van! De van! Rákontráz az agyam, hiszen érezhetően semmivel nem nehezebb nyomni és mégis világít a halogén lámpa tőle... Szép is, jó is, olcsó is - na nem annyira, de harmadáron - és semmi hangja nincs.
Hol vannak már azok az esték, amikor a csendet dinamósurrogás verte fel. Ez nem surrog. Némán és dölyfösen adja az éltető energiát. És még szép is. Amolyan high tech. A magamfajta ezekért a dolgokért tud lelkesedni igazán. Az igényes mérnöki munkáért, legyen az a mérnök konkrétan japán, vagy kínai. Azokért a dolgokért, amelyek jobbá teszik az életet, a világot.
Hogy utáltam én, hogy suhanok a sötétben és engem látnak - villogok elöl hátul - de én nem látok az orromig sem. Hogy gyűlöltem, hogy amelyik lámpa jól világít, az 2 óra alatt lezabálja az elemeket, amelyeknek darabja egy ezres..
És hogy imádom, hogy LÁTOK. Pedig olcsó lámpát vettem hozzá, ez volt csak a szervizben, ahol befűzték. De ez is milyen állati!
Komolyan mondom, hogy mentem még egy kört. Csak a sötétben suhanás kedvéért. Pedig azt tartom, hogy ha valaki cél nélkül csinál valamit, az zizi... Így aztán lehet keresni célt, én találok mindig. Elintézni ezt, elmenni azért, elhozni amazt... Csek tekerni lehessen.
De ma este nem. Ma este csak azért tekertem, hogy tekerjek. A magam örömére. Örültem annak, hogy működik.
Lehetett volna rossz is. Ilyen a formám. A tecsóban leveszem a DVD-t a polcról és ezután bevásárlok, majd visszamegyek és visszateszem, leveszek helyette egy másodikat. Az első úgyis rossz. Elsőre semmi nem sikerül. Mindenért meg kell szenvedni.
Most nem. Vakrepülés a Vateráról rendelt cuccal ismeretlen embertől, aki lehetne csaló is. Átverhetett volna egy selejttel, amire idehaza jövök rá. Vagy ma a szervizben, amikor befűzik és kipróbálják. De nem. Ez működik. És a lényeg: 30 ezres az ára a boltban, nekem meg egy tízesemben van plusz a postaköltség. Ez külön örömmel tölt el. Szeretek jót venni jól.

Nos, ez az agydinamó jó. Mi több, kiváló. Csak szolgáljon sokáig, tekerjünk le együtt pár ezer órát és világítson a sötétben. Akkor megtalálom az utam...

2009. november 26., csütörtök

Ó, mondd, mi lesz velem!?!?

A bringa az életem része lett. Sajnos már csak 30 napig lesz minden úgy, ahogyan szeretem. Még 30 napig kell minden reggel elbringáznom a város egy elég távoli pontjára. Aztán már ide járok majd a szomszédba, gyalog 5, biciklivel 2 percnyire.
Ó, mondd, mi lesz velem?!?!
Annyira az életem részévé vált a bicikli, hogy egyszerűen nem tudom, mi lesz velem nélküle? Vajon meddig fogok reggelente azért felkelni, hogy tekerjek egyet? Mikor lesz az, hogy inkább alszom, majd megalkuvó módon begyaloglok 5 perc alatt?
Félek, hamar feladom majd.
És akkor jönnek megint fel a kilók. Jön a tunyulás. Jönnek az ellenségesen fullasztó lépcsők, amiket most kettesével szedek. Jönnek a fejfájások és a megfázások, mert a szervezet hamar visszapuhul. Na, nem mintha most kemény lennék, de magamhoz mérten mindenképpen.
Lesz-e erőm ahhoz, hogy kipótoljam mással, mondjuk futással a reggeli mozgást?
Most fogadkozom, hogy igen! Hogy nem hagyom abba. Tekerni fogok, csak a tekerés öröméért. Futni fogok, csak a futás öröméért.
Na, egy fogadalom szilveszterre megvan. Betartom, be szoktam. De azért rettegek.

2009. november 11., szerda

Bringautánfutó saját ke

Bár lenne rá pénzem, de elvből nem adok 40 ezrest egy olyan valamiért, amely anyagáron 4 ezresből jön ki. Ha az anyagár duplájáért adnák, naná, hogy megvenném, mert az tisztességes haszon. Sőt, még egy tízes is az. Nade negyven...
Ja, hogy miről van szó? A címben szereplő egytengelyes bringautánfutóról.
Ilyenről ni: kattints ide!
Minek ez nekem? Ha az ember hosszabb túrákra megy, nem fér el minden egy bringán. Akkor meg főleg nem, ha az ember családostul és barátostul megy. Nem várhatom el ugyanis a családtól és a barátoktól, hogy fejenként 20-40 kilókat cipeljenek.
Erre megoldás a bringautánfutó. Meg sok másra is.
Például az esélyegyenlőség jegyében. A nyáron - illetve inkább már ősszel - voltunk a Balaton körül és akkor eszeltem ki, hogy legközelebb én viszem a csomagokat. Mert így nekem is megterhelő a túra, a többieknek meg kevésbé. Így lehet kiegyenlíteni az esélyeket. Lehet, hogy nagyképű vagyok, de az tény, hogy nekem, aki minden nap bringázom, egészen más a teherbírásom, mint azoknak, akik csak az unszolásomra jönnek el velem. Ha tehát én viszem az ő csomagjaikat is, máris más lesz a helyzet. Ők is jobban élvezik a túrát, meg én is.
És a bringautánfutó jól jön, ha az ember be akar vásárolni. Mint bevásárlókocsit, be lehet tolni a piacra, szupermarketbe, stb.
Miért sajátkezűleg?
Waltonnal találtuk ki, ő is szeretne magának már régen egy ilyet. És egyetértünk abban, hogy meg tudjuk mi ezt csinálni ketten is, a most következő téli estéken. Neki van műhelye, tud hegeszteni, a műanyagokkal is ügyesen bánik. Majd ketten jól kitaláljuk és megcsináljuk. Kell hozzá pár méter cső, egy-egy kemping kerék, némi festék és sok türelem.
Ezek mind megvannak. Úgyhogy megcsináljuk.
És ha kész van, majd jól levideózom és megmutatom, nameg egy rövid számvetést is csinálok róla, mennyibe is kerül valójában egy 40 ezres utánfutó. Megeszem a kalapomat, ha nem hozzuk ki egy tízesből...

2009. november 9., hétfő

Tisztítsd meg, megéri...

Mit? Most kifejezetten a bringát. A gondolataidra is ráfér a tisztulás, de azokat meg kitisztítja a bringa. A menetszél.
Szóval, most inkább a bringa megtisztításáról írnék.
Ma szabad voltam, nem kellett dolgozzak, lecsúsztattam az éjszakát, amelyről érintőlegesen már írtam egy másik blogomban itt: Más nézőpontból. Szóval ma nem dolgoztam. A hirtelen akadt szabadidőnek megörülve elhatároztam, hogy aktívan pihenek. Nem tévézek, nem ülök a lakásban: kimozdulok. De nem megyek moziba és elkerülöm a plázákat is nagy ívben. Más szórakozásra vágytam, így jött a bringázás ötlete. De csak úgy bringázni? Cél nélkül? Így talátam ki, hogy kitekerek Walton barátomhoz Törökbálintra, ott megpucoljuk a bringát és ezután hazatekerek. 27 kilométer oda, ugyanennyi vissza és van benne némi domb is. Tökéletes.
Szerencsére útközben van a cég is, ahol dolgozom, így az üzemorvossal beadattam magamnak a védőoltásokat is. Nem árthat az, főleg, ha ingyen van... Szóval leoltottak, érzem is már a hatását... Pislákolok csak, mint a mécses. A cégnél mindig találkozom régi kollégákkal, akik régen láttak már. És mindenki azt mondja, hogy sokat fogytam, ezek szerint sokat fogytam... Elkalandoztam.
Tekertem tovább, és érdekes dolgok történtek velem. Egyrészt olyan helyeken jártam ma, ahol évekkel ezelőtt utoljára. Jó látni, hogy a XI. kerületben mennyi vadiúj bringaút van. Nekem, mint megrögzött bringaúthasználónak ezek fontosak. A Lágymányosi híd folytatásában is van egy szuper, keresztül a parkon. Ha az ember nem siet és van türelme kerülgetni a gyalogosokat, erre menjen. Én nem sietek és van türelmem kerülgetni a gyalogosokat, így erre mentem. Érdekes volt áthajtani a Kelenföldi vasutállomás aluljáróján is, természetesen 5-tel. Utána fel a szerpentinen, arra emlékeztem, szeretem. És ezután jött a döbbenet.
Az M7-es mellett tekerek kifelé, amikor megáll egy francia rendszámos Merci. Az utas kiszál és térképpel közelít felém, elállva a bringautat. Elég kietlen környék, így nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy itt most nagy verés lesz. Persze nem mindegy, kik kit vernek. Szóval a szitu érdekes volt, a kolléga lebegtette a térképet és az alábbi párbeszéd zajlott le (Nem írok, csak értek és többnyire makogok franciául. Megy majd nem sokára jobban is, addig így, fonetikusan:
Ő: parlevúfranszé (Beszél franciául)
Én: ámptipő (Kicsikét)
Ő: szetrebijen (ez nagyon jó), áasfaslácmqrpjcúüqwcsalécpascés,dcélasc (hihetetlen sebességgel, számomra ismeretlen szavak egymás mögött)
Én: duszmó möszijő, zsapron franszé, ne parl bijen. (Lassan uram, tanulok, nem beszélek jól)
Ő (mutogatva a gyűrűt az ujján): sze pa bizsu, sze ór, zsövő dö liter benzin (Ez nem bizsu, ez arany, két liter benzin kellene.)
Én: No, sze pa vre (Nem, ez nem igaz).
Ő (hevesen tukmálja rám a nembizsu gyűrűt): forint ongroá, pur dü liter benzin szilvuplé (magyar forintot, két liter benzinre).
Én: No véj (átváltva angolra).
Ő: a little mani miszter, tú liter benzin plíz
Én: No! Möszijő, sze ongri, sze no rumani. (Nem, uram. Ez itt Magyarország, nem Románia.)
Az utolsó mondat nem kellett volna, de nem tudtam visszafogni magamat. Romániában megy ugyanis ez a fajta arcátlan kéregetés, megtapasztaltam a nyáron. Az más kérdés, hogy ott a tényleg rászoruló emberek kéregetnek úton útfélen, nem a bálnamercis kopasz gengszterek... Mindenesetre hatott, hogy látta: nem gondolom, hogy ő francia. Az én sógorom francia, tudom, mi a különbség a francia francia és az ilyen franciában (meg a világ akármelyik országában) is ugyanazt művelő ingyenélők között. Ezzel felültem a bringámra és csalódott orcája előtt elhaladva tekertem tovább. Közben azon gondolkodtam, hogy bunkó voltam? Előítéletes? Hogy lehet, hogy valóban csak két liter benzin kellett neki? Nem valószínű...
A valószínű az, hogy ha előveszem a pénztárcámat, simán fellök - illetve megpróbálja. Ha ellenállok, megszúr - illetve megpróbál - és elveszi a pénztárcámat - illetve megpróbálja. Én meg kénytelen lettem volna nagyon megruházni, meg a haverját is, ha kiszáll a kocsiból. Vagy sikerül, vagy nem és ki tudja, még pisztoly is lehet náluk. A legjobb esetben is hívhattam volna a rendőröket és még nekem kellett volna magyarázkodni, miért picsáztam meg két tisztességes román állampolgárt francia rendszámos autóban. Ők meg románázkodhatták volna az ellenkezőjét (magyarázkodni ugye csak az tud, aki tud magyarul...). Hát kell ez nekem? Nem. Így aztán ahogyan tanították nekem a Krav Maga edzéseken, kikerülve a szitut szépen hajtottam tovább. Ha pénz kell a "francia" "úriembernek", majd vált valahol, mert ugye ójrója volt szegénynek, csak PONT két liter benzinre való forintja nem. Azt már csak gondolatban teszem hozzá, hogyrohadjonmegazösszesszemétbűnözőgenya (levegővétel) akiazthiszihogyebbenazországbanmindentmeglehetcsinálni!
Haladtam tovább, és el is felejtettem hamar az egész történetet. Valójában egészen mostanáig - hogy leírtam -, eszembe sem jutott ez a kis intermezzo. Csak azért szőttem bele a blogba, hogy NEHOGY VALAKINEK ESZÉBE JUSSON ELŐVENNI A PÉNZTÁRCÁJÁT
ÉS PÁR EZRESÉRT MEGHALNI EGY ÚTSZÉLEN, MERT SEGÍTENI AKART OLYANOKON, AKIKEN NEM KELL...
Szóval a következő sarkon már el is felejtettem az egészet. Ugye mondtam, hogy a bringa kitisztítja a gondolatokat. Megérdemli hát, hogy én meg őt tisztítsam meg.
Kiértem Waltonhoz, az átizzadt ruháimat kiakasztottam száradnia kazánházba, szerencsére volt annyi eszem, hogy vittem száraz pólót és pulóvert. És miért jöttem pont Waltonhoz bringáttisztítani? Hát mert a barátom, és a bringatisztogatás előtt, közben és utána jót dumáltunk. (Ha olvasod: remélem tudod, mennyit számít nekem a barátságunk, mégha ezt nem is elégszer mondom ki!)
Nos, Walton barátom - mint MINDEN BARÁTOM - több nálam. Én így barátkozom. Nem vagyok képes olyan emberekkel barátkozni, akikre nem nézhetek fel. Olyan emberek társaságát keresem, akik értékesek. Egyfajta értékvámpír vagyok én, és szeretek a barátaim fényében fürödni. Persze nem iskolázottság, nem társadalmi helyzet és nem vagyon alapján választok barátot. Ez nem jelenti azt, hogy a nálam fontosabb, iskolázottabb és gazdagabb emberek kizárva, de nem ezek a szempontjaim. Nekem az kell, hogy megfogjon valami a másikban.
Szóval Walton barátom elég sokat dolgozik, otthon van a műhelye amelyben csodás dolgokkal találkozhat az ember. Ennek később még szerepe lesz.
Van neki például egy láncmosó szerkezete is, amelyhez hasonlót még szerintem nem sokan láttak. Mivel könnyebb megmutatni, mint leírni, íme egy videjó róla, természetesen az ingyenes Qik-kel:

Így megy ez. Az ember csak beletszi a tisztítófolyadékot - esetünkben petróleumot - és tekeri szépen addig, amig el nem szennyeződik. Aztán cserél párszor, és egyre kevésbé lesz dzsuvás a folyadék és egyre tisztább lesz a lánc. Csodás és egyszerű szerkezet. Nem is nagyon lehet kapni, pedig sok darab ezrest adnék érte. Még az is lehet, hogy megérné gyártani...
Sikerült is leejteni, el is törött. Hogy éreztem magamat? Nem kell leírjam asszem. És itt lép a képbe Walton csodaműhelye, ahol műanyagokkal is foglalkozik. Nagyon leegyszerűsítve magyarázta el nekem, hogyan kapcsolódnak újra össze a műanyag óriásmolekulái és alkotnak az eredetivel megegyező szilárdságú kötést. Ettől nagyon megnyugodtam, hiszen szemre tényleg úgy megragasztotta a szerkezetet, mintha soha le sem ejtettem volna. Hálistennek!
Lepucoltuk a fogaskerekeket is, de még arra is volt gondja, hogy a gumira és a kerékre ömlött tisztítóanyagokat lemossa.
A lényeg, hogy a bringa azon részei, amelyekhez hozzányúltunk, gyári állapotba, illyetve annál egy kicsit jobba kerültek. Mondta is büszkén Walton, hogy állatólag a bringa tisztítás után érezhetően jobban gurul.
Gurult is, észre sem vettem, már haza is értem vele.
Ilyen szabadnapokat szeretnék, de sokat. 54 kilométer bringázás, barátokkal eltöltött kellemes órák és az alkotás öröme. Kell még más?

2009. november 7., szombat

Más nézőpontból

Néha érdemes az életünket így szemlélni. Persze nem soxor adatik meg az embernek, hogy ilyen világos pillanatai legyenek. Nálam többnyire különleges lelkiállapot kell hozzá. Ezt a lelkiállapotot ki lehet váltani tudatosan is, de van, hogy csak jön. Gyorsan, és gyorsan is megy.
Ma reggel, egy átdolgozott éjszaka után hazafelé kerekeztem. A bringán valahogy mindig más állapotba kerülök, ez az én drogom. Hogy ez mitől van, azt nem tudom. Most ráadásul hulla fáradt is voltam és ilyenkor az agy másként viselkedik. Ritkán megyek szombaton, hajnalban és az ellenkező irányban.
Mintha más dimenzióba kerültem volna. Egy párhuzamos galaxisba, ahol hasonló minden, de egy kicsit mégis más. Valóságos varázslat volt ez.
Ahol máskor tömött sorokban autók állnak, most nem volt senki. Ahol hidak kötik össze a partokat, most nem voltak hidak, bár lehet, hogy csak a köd takarta őket. Ahol biciklisek suhannak, most csak én kerekeztem. Ahol turisták köszöntenek hangos "ómájgád"-dal, most akadálytalanul haladtam. Az alsó rakparton száguldók sem voltak sehol, elvétve láttam egy-egy kószát. A Batthyány térnél nem állt villamos és nem kellett senkit kerülgetni az okosan elvezetett bringagyalogúton. A Margit híd alatt átvonulva senki nem előzött meg és senkit nem kellett visszaelőznöm, amikor nekik piros lett, de a keresztben húzódó kerékpárúton nekem zöld. Senki nem jött szembe egészen az Árpád hídig és egyetlen autó sem keresztezte az utamat.
Az Árpád hídon sem volt senki és már azt hittem, én vagyok az egyetlen ember a földön, amikor végre egy elvetemült futó szembekocogott velem. Az elvetemült szót tessék a legjobb értelmében érteni, hiszen aki szombaton hajnalban fut, az igazán sportember. Tisztelet!
Szóval olyan arcát mutatta nekem Budapest, amelyiket régen, vagy talán soha nem láttam.
Eszembe jutottak azok a délelőttök, amikor véletlenül valamiért szüleim kisvárosában voltam, hétköznap. 14 éves koromban kerültem el otthonról, a város nekem hétvégeken él. Hétközben nem is ismerem, így ha van szerencsém olyankor otthon lenni, mindig rácsodálkozom. A nyüzsgésre. Mintha másik városban lennék. Ezek a többnyire nyári délelőttök jutottak eszembe most és melegség öntött el e szívemet.
Pedig most Budapesten kerekeztem, ahol tél van, hideg, köd. A bringás szemüvegemen lecsapódott a pára és egyfajta kaleidoszkóp módjára mutatta a várost.
Elhatároztam, hogy többször csinálok ilyet. Mégpedig azt, hogy máskor látogatok el helyekre. Több Budapest létezik, nekem ez a másik is tetszik.
Így is ki lehet szakadni a monotóniából. Ha az ember más nézőpontból szemléli a megszokott világát...

2009. november 5., csütörtök

Elég bátor vagyok, hogy szelíd maradjak?

Visszatéró motívum a világirodalomban és a világvallásokban, hogy mit tegyen az ember, ha bántják. Ez egy egyszerű kérdésnek tűnik, de ha belegondolunk, mégsem egyszerű megválaszolni.
Mit tesznek az állatok? Támadásra támadással reagálnak. Odafordítják a tüskéiket, kimutatják a foguk fehérjét, felborzolják a tollaikat, előre szegezik az agancsukat. Számos taktika létezik, egyikre sem jellemző a "másik orca odafordítása".
Az ember egy a föld állatfajai közül, és akárhogyan töröm a fejemet, nem tudom eldönteni, hogy vajon távolodik-e ez a faj a többitől, vagy a legnagyobb távolság már megvolt és most megint közelítünk az állatok felé... Vagy ez egyfajta keringés, és a pályának - hasonlóan a Nap-Föld távolsághoz - vannak közeli és távoli szakaszai? Reménykedem benne, hogy legalább így van.
Az tesz emberré minket, ha képesek vagyunk nem állatként viselkedni? Ha az ösztönünk azt súgná, hogy támadjunk, és mi mégis szelídek maradunk? Képesek vagyunk-e ezt az ősi agressziót egyszerűen lerázni magunkról, vagy ez egy hosszú folyamat és a szelídséget is tanulni kell?
És vajon elég bátor vagyok-e ahhoz, hogy elhiggyem: boldogak a szelídek, mert  ők öröklik a földet?
Elég bátor vagyok-e elhinni a Hegyi beszéd boldogmondásait?
Mert ha igen, boldog leszek. Ha nem, akkor nem. Egyszerű képlet.
Én magam nem félek a konfliktusoktól, de nem is keresem azokat. És fel sem tudom fogni, mit érez az, aki viszont keresi. Az ilyen emberekkel szemben tanácstalanul állok, mint egy külső szemlélő. Nem értem ugyanis, mi a jó nekik ebben? Szinte lebénulok.
És mostanában azt érzem, hogy ezek az emberek ezt megérzik és keresik a hozzám hasonlókat, hogy belénk rúgjanak.
Velünk ugyanis lehet viccelődni. Lehet minket cikizni és primitív viccek céltáblájává tenni. Ki lehet minket röhögni és jó beszédtéma vagyunk.
De tudjátok mit? Büszke vagyok arra, ha a hátam mögött összeröhögtök! Minden ilyen esettel azt bizonyítjátok, hogy én szelíd vagyiok, velem ezt meg lehet csinálni.
Úgyhogy köszönöm! Köszönöm szépen!

2009. november 4., szerda

Térdre, kutya!

Vigyázni kell ilyenkor télen. Hihetetlen, hogy egyszer felejtem el feltenni a térdvédő-szélvédőmet, és máris sántítok.
Mondjuk jogom lenne sántítani, hiszen négyszeres törés volt a jobb lábamban a térdem alatt és 36 centis vas csücsült benne térdtől bokáig, 3 éven át. 2008. januárjában vették ki. Látszólag gyógyult.
Az élet érdekes. Nem hiszem, hogy 2005. január 18-án véletlenül voltam én a Városligeti Műjégpályán és azt sem hiszem, hogy az a szél, amely megfújt - és amely miatt egy pillanatra megbillentem -, véletlenül fújt volna.
Azt sem hiszem, hogy véletlenül tört el a lábam orsós töréssel és tört el még két helyen.
Azt sem hiszem, hogy a mentő véletlenül vitt az Uzsokiba és ott véletlenül törték el még egy helyen  a lábamat.
Nem hiszem, mert nem hiszek a véletlenekben.
Abban hiszek, hogy ideje volt. Ideje volt, hogy a nagyképűségemet valaki letörje. Az ember fiatalon azt hiszi, hogy vele nem eshet baj. Hogy sebezhetetlen. Pedig nem. Kicsik vagyunk és nem mi irányítjuk a sorsunkat. És hívd sorsnak, vagy Istennek, de néha megmutatja, hogy Ő az Úr!
Velem jót tett. Mindig utáltam futni, de amíg töréssel feküdtem idehaza 6 héten át, minden éjjel szaladtam álmomban. Pedig tényleg utáltam futni. Reggel felébredve megfogadtam ezerszer, hogy ha lábra állok, futni fogok.
Megcsináltam, futok és bringázom, fogytam tíz kilót (10 éve voltam ennyi utoljára) és fogyni fogom még ötöt (majdnem húsz éve voltam annyi utoljára).
Fájdalmak vannak, de ettől érzed, hogy élsz.
Mert a törés nem egyszerű dolog. Ha tízezer évvel ezelőtt történik velem ilyesmi, belehalok. Ha 1000 évvel ezelőtt történik velem ilyesmi, nyomorék maradok egész életemre. Ha 100 évvel ezelőtt történik velem ilyesmi, sántítok egész életemben.
Velem viszont 2005-ben történt ez. Maradéktalanul meggyógyultam. Ugyanis nem a törött lábam fáj, hanem a másik.
Szóval nem szabad viccelődni a hideggel, igenis térdmelegítőt kell venni, még két nadrág alá is. Ha nem, akkor az ember térde fájni kezd, ez pedig sántítást eredményez.
Úgyhogy ha legközelebb itthonhagyom a térdvédőt, visszafordulok érte. Ezt most ígérem, és remélem nem felejtem el akkor sem, ha már nem fáj majd a térdem...

2009. november 3., kedd

Ninja projekt

Tény, hogy még mindig sokan nem használnak lámpát a bringások közül. Pedig kellene...
Zsörtölődtem is emiatt a minap, itt olvasható:  csodabringa.blogter.hu/375340/sotetek_vagytok.
De ha én zsörtölődöm, attól semmi nem lesz jobb. Akkor mit lehet csinálni?
Ahhoz, hogy megoldást találjunk egy problémára, át kell látni a problémát magát. Meg kell találni a lényegét. Aztán meg kell ragadni a grabancánál fogva és addig rázni, amíg el/kimúlik.
Nos, a sötét bringások miért is nem használnak lámpát? Drága a lámpa? NANEEEE! Ha az ember bemegy egy tízpróbás áruházba, pár százasért kap első és hátsó lámpát készletben. Egyszerűen nem hiszem el, hogy anyagi megfontolásból nincs lámpája ennyi embernek.
Akkor?
Lehet keresni az okokat, és az is elképzelhető, hogy néhányan egyszerűen elfelejtik bekapcsolni a lámpát. Oké, elfogadom. A ma velem szembejövő 50 ninja (magyarázat később) közül mondjuk legyen 5, aki véletlenül nem kapcsolta be a lámpáját. Ennyinél láttam ugyanis valamiféle lámpaszerűséget installálva.
A többiek miért nem vesznek lámpát? A válasz egyszerű: mert tojnak rá (majdnem sz-betűs vagy b-betűs igét írtam, de visszafogtam magamat, hiszen hogy nézne ki egy blogban az, hogy szarnak rá, vagy az, hogy basznak rá? Oppsz!).
Érdekes dolog ez. Miért is tojnak rá? Nem egyszerű, de ahogy mondani szokták, a tehén egy bonyolult állat, én mégis megfejtem.
Teóriám szerint érvényes erre a szitura is az alábbi:
Vannak a belső kontrolos emberek. Ilyennek tartom magamat is pölö. Mi, ha tudjuk mit és hogyan kell és szabad, akkor úgy csináljuk. Minket nem kell ellenőrizni. Csak meg kell mondani egyszer és azontúl úgy lesz. Mi követjük az előírásokat, befizetjük például az adót akkor is, ha az APEH nem liheg a nyakunkban és nem megyünk át a piroson még akkor sem, ha nincs rendőr a közelben. Nem lopunk, mert tudjuk, hogy az nem jó. Sorolhatnám még, de tudom, hogy csak nagyképűnek tűnnék és ellenszenvet váltanék ki a további példákkal. Egyszóval aki belső kontrolos, azt egyszer kell meggyőzni valamiről és azontúl úgy tesz. Akkor is, ha soha többet senki nem ellenőrzi. Azt hiszem, mi vagyunk a kevesebben. De abban reménykedem azért, hogy a bringások között arányaiban több az ilyen személyiség.
Aztán vannak a külső kontrolosok. Akik azért tesznek vagy nem tesznek valamit, mert folyamatosan ellenőrzik őket. Mert rájuk szólnak, hogy azt nem szabad. Mert például a közlekedési lámpákba kamerákat építenek és ők félnek a lebukástól így inkább nem mennek át a piroson. Mert félnek attól, hogy a rendőr megbünteti őket, ha nem tesznek lámpát. Ez utóbbi példát a témánál maradás kedvéért hozom fel és itt is befejezném a felsorolást, mert még magára ismer pár ember aztán megint kapok a pofámra. Nos, szerintem az ilyen külső kontrolosokból van több. Szomorú...
Persze nem ilyen egyszerű, de a célnak most ez a rövid magyarázat is megteszi.
De mit akarok ezzel?
A belső kontrolost meg kell győzni és akkor már közénk fog tartozni. Ha azt látja, hogy ez a követendő magatartás, szépen úgy tesz majd, mint a többség. Sőt, ő maga is beáll a sorba és meggyőzi a többieket.
A külső kontrolost meg folyamatosan csesztetni kell (majdnem megint a b-betűs szót írtam, de hogy nézne már ki egy blogban, hogy baszogatni kell...)
A rendőrség nem tud kellően fellépni, mert kevesen vannak. Nincsenek ott mindenhol. Mi meg ott vagyunk és sokan vagyunk. Ráadásul bringáról a bringásnak egészen másként hat a tanács.
Ezen gondolatsorra fűzve tehát írom, mit találtam ki.
Ninja projekt
Ha úgy érzed, igazam van és akarsz tenni valamit a lámpátlan sötét ninják ellen, akkor ne hagyd szó nélkül. És mivel senki nem szereti, ha az orcájába dörgölik a hibáját, ne légy sértő. Erre találtam ki a ninja projektet.
Ennek lényege, hogy amikor elhalad melletted egy ilyen ninja, jól hallhatóan mond ki ezt a szót. Hadd hallja, hogy "ninja", vagy "nindzsa". Tetszőlegesen választható. Hadd tudja meg, hogy amit csinál, az nem jó. Ezzel nem minősíted és nem oktatod ki, csak a véleményedet közlöd.
Ha megállít és megkérdezi, mit akartál ezzel, akkor mond el neki, hogy annyit látni belőle így sötétben, mint a nindzsákból. Mondd el neki, hogy ez veszélyes és a saját érdekében vegyen lámpát.
Ha nem állít meg, de hazafelé vagy 50-szer hallja, hogy "nindzsaaaa!", el fog gondolkozni. Mi lehet ez? Rákeres az interneten, vagy megkérdez másokat. Talán éppen Tégedet. Ekkor megint elmondhatod neki, miről is van szó...
Nem szeretem én az önkéntes rendőrködést, de mivel az ilyen lámpátlan ninja minket is minősít és veszélyeztet, mint egy közösség tagjának szerintem jogunk van ahhoz, hogy közöljük vele: ez nem menő. A lámpa, az a menő.
Szóval: NINDZSAAAAAAAAAAAAAAA!

2009. november 2., hétfő

Egyedül maradtam

Olyan jó volt nézni a nyáron a bringákat a cégnél. Napközben ott pihentek a parkolóban és a munkaidő végén valósággal rajzás volt a hátsó kapun, ahol az autók mehetnek ki. Na és a bringák.
Most egyedül maradtam. Mindenki feladta és megértem őket. Hideg van, nekem is az arcomra fagy lassan a mosoly. Pedig nálunk ideálisak a körülmények.
Eleve van őrzött parkoló a bringáknak és még kamera is figyeli. Ha leszálsz a nyeregből gyakorlatilag 2 percen belül zuhanyhoz juthatsz. Aki nem akarja otthagyni a bringát, felviheti a folyosóra.
Én még az irodába is beviszem, senki soha nem szólt érte. Még a takarítónénik sem, akiknek egyszerűbb lenne, ha egyrészt nem járnám össze a szőnyeget, másrészt nem kellene kerülgetni a bringát a porszívóval. Aranyosak, kedvesek, bíztatnak, hogy nyomjam a pedált. Nyomom is.
A kollégák is bíztatnak. Tudom, ha megtehetnék, nyomnák ők is. Egy gyereket el lehet még vinni az oviba, vagy a suliba bringán, de kettőt már nem. Télen azt az egy gyereket sem kínoznám.
Nekem nincs gyerekem, pedig 5 éve próbálkozunk. Már orvosnál is, a jelek bíztatóak, de gyerek még nincs. Majd lesz. Az más lesz. Nem tudom, hogy miként és hogyan szoknak majd rá a bringára, de az biztos, hogy korán. Futok majd a söprűnyéllel, ahogyan az én Édesapám is futott velem. Hiába, futott kilométereket, én azt lestem, ki látja, hogy én már bringázom... Bele az árokba éppen. Apu türelmesen, bár egyre kisebb reményekkel kísért.
Én olyan típus vagyok, hogy szeretek magamtól rájönni a dolgokra. Nyugisan, amikor senki nem sürget. Bringázni is egy szenespince lejtőjén tanultam meg. Párszor legurultam csúsztatott lábakkal, aztán már nyomtam is. 4 éves lehettem. Körbe a lakótelepen. Mikor? Melyiken? Mikor-melyiken. Aztán madzag a kormányra, azzal vezettem, mint a lovat. Aztán már madzag sem kellett. Fél délután alatt 110-szer kerültem meg a lakótelepet elengedett kézzel. Le se tettem a lábamat.
Gondolatban persze azóta sem tettem le a lábamat...
Hajtottam a Partizánt - 20-as ruszki  bringa, sokadkézből - és Édesapám minden tavasszal újrafestette. Volt piros, zöld, de végül maradt ezüstszürke. A kályhaezüst jól bírta a gyűrődést. Szerettem azt a bringát. Az első bringámat.
Aztán voltak még limlomos bringák. Többnyire Puch-ok, Ausztriából olcsón. Ez már a kilencvenes években volt és Budapesten. Szerettem azokat is. Aztán bejöttek a montik, olyanom is volt pár. Volt, amit eladtam, volt amit elloptak. A legjobban azt a névtelent sajnálom, amelyik oversize vázas volt, teljesen krómozott, a hátulja zöld lakkal megfuttatva. Gyönyörű bringa volt, sajnos másnak is tetszett. Megvárták, amíg tavasszal rendbetettem és egy éjjel elvitték innen, az ajtó elől. Miközben mi idebenn aludtunk, ők levágták és leviték a tizenegyedikről a két bringát. A páromét is, amit tőlem kapott ajándékba egyik karácsonyra.
Ekkor vettem meg életem első új bringáját. 33 évesen, egészségbiztosításos pénzből. Támogatták az egészséges életmódot. Jó kis bringa a Magellan, van benne 13 000 kilométer főként Budapesten. Illetve több, az órában van ennyi. Ennyi kellett, hogy rájöjjek: kicsi nekem. A páromnak meg pont jó. Így lett neki szuper bringája. Meg nekem is a KTM.
Ezt hajtom most. Ha tehetném, le sem szállnék róla.
De most egyedül maradtam.
A parkoló üres, reggel egyedül vagyok az egész zuhanyzóban, nem kell sietnem. Senki sem reklamál, mikor végzek már. Egyedül slattyogok vissza az irodába strandpapucsban. Csak az én ablakomban lógnak a száradó pólók és csak az én radiátoromon szárad törölköző. A munkaidő végén egyedül cipelem le a bringát a földszintre és egyedül megyek ki a hátsó kapun, az autósok között.
Pedig nincs hideg. Melegebb van, mint gyalog. A térdemre vettem térdvédőt, vettem szélvédő gatyát és előszedtem a téli túrázós kabátomat, egyelőre bélés nélkül. Én nem fázom reggelente. Nekem nincs hideg.
A város viszont szép, most hullanak a levelek és most van a barnának a legtöbb árnyalata. És szépen eltűntek a turisták is, csak a legelszántabbak sétálgatnak a csípős hidegben. Sétálgatva hideg lehet. Páran jönnek csak szembe bringán is, lassan ismerős minden arc.
Meddig bringázom? Kérdezték ma reggel is. Jó kérdés. Amíg szeretem. Ez egyértelműen általam választott, senki nem kényszerít. Én sem kényszerítem magamat. Nem is emlékszem, mikor ébredtem úgy utoljára, hogy "Ma aztán nem mennék bringával semmi pénzért". Már csak egy gyors pillantás a hőmérőre, ez is csak azért, hogy melyik kabátomat vegyem fel. Aztán összepakolom az irodai ruhákat, odabenn smart casual a dress code. A bringás gatya sajnos not smart enough, az SPD-s cipő sem. De szerencsés vagyok, mert van kulturált zuhanyzó. A bringás táskába pedig elfér a váltás ing és a fehérnemű, hetente kétszer a cserenadrág. Van hely a plusz bringáspulóvernek is, hátha mégis hidegebb van, mint az ablakon kinézve látszik.
Indulás. Most egyedül maradtam, de én nem hagyom abba. Majd tavasszal becsatlakoztok...

2009. november 1., vasárnap

Én nem tudtam azt kérem...

Dehogy is nem tudtam, csak reméltem, hogy mégsem.
Konkrétan mit? Hát azt, hogy a bringások közt is pont annyi jó arc van, mint rossz. Helyesebben: fordítva.
Hajlamos vagyok arra, hogy idealizáljak dolgokat. De ki nem hajlamos erre. Könnyebb így. Könnyebb, mert egyszerűbb. Ha veszem például a biciklit, akkor - mint egyértelműen beazonosítható tárgyat - könnyű megtenni egy embercsoport a többi embertől elkülönítő jelvényének.
Mert a biciklisek mások, ez persze tény. De ne keverjük össze: a biciklisek nem olyanok, mint én. Sokszor azt gondolom, hogy ez a szerencséjük.
Gondoltad-e már nagyképűen azt, hogy ha mindenki olyan lenne, mint Te, akkor milyen jó is lenne a világ? Szép gondolat, de nem igaz.
Ha mindenki olyan lenne, mint én, halálra idegesítenének. Mert folyton nyomnák a dumát, mindig az ősrobbanástól indulnának - még akkor is, ha csupán azt akarják elmesélni, mi is történt velük ma reggel. És mindenen megsértődnének és nem viselnék el, ha az érzékeny lelküket valaki nem veszi figyelembe, miközben ők maguk átgázolnak a náluk gyengébbeken és pusztán lustaságból nem foglalkoznak pont azokkal, akiket szeretnek. Viszont a másik hibáit kreatívan,  tökéletesen odaillő - és éppen ezért nagyon sértő - szavakkal, kioktató stílusban tárnák elé, és elvárnák azt, hogy az illető még örüljön is annak, hogy az arcába vágták azt,  amire nem büszke.
Szerencsére nem mindenki olyan, mint én. Vannak még türelmes, jószándékú emberek, akik még hozzám is türelmesek és bár látják a hibáimat és kedvük lenne kijavítani, inkább segítenek, hogy én magam jöjjek rá mindre.
Visszatérve az elejéhez: a biciklisek között is ugyanannyi seggfej van, mint azok között, akik nem tekernek. Itt vagyok példának én.
A biciklisek között is vannak önző emberek, akik azért tekernek, hogy nekik jó legyen. Szó sincs itt a nagyváros levegőjének tisztábbá tételéről: az egyéni kis boldogságuk motiválja őket és azért ülnek naponta biciklire, hogy nekik jó legyen. Mert ők élvezik, nekik marad meg egy órájuk minden nap.
Az összes jólevegő maszlag pedig nagyrészt csak pozitív mellékterméke az ő önzésüknek.
Helyesebben a mi önzésünknek.
Az én önzésemnek is, például.
Mit lehet tenni?
Részemről megpróbálok őszinte lenni magammal és levetkőzni azokat a dolgaimat, amiket én magam is utálok magamban. Nem lesz könnyű, mert nem vagyok már ötéves.
Másrészt megpróbálom a bringázás önzetlen oldalát erősíteni például azzal, hogy másokat minél kevésbé zavarva teszek eleget ennek a rém önző tevékenységnek.
Fogadom, hogy alázatot fogok gyakorolni. Én leszek az utolsó pondró ezen a világon. Mindenkinek igaza lesz és én fogok attól is elnézést kérni, akitől nem kellene.
És ha beszélhetnékem támad, akkor nem a hülyeségeimet fogom ráeröltetni mindenkire, hanem inkább nyelek egyet és ha már nagyon beszélnem kell, akkor arról fogok beszélni, hogy bringázni jó.
Na, ez jó zagyva lett, de így hagyom. Ilyen most a lelki állapotom...

2009. október 29., csütörtök

Sötétek vagytok!

Hihetetlen, hogy minden lámpánál látom a matricát és naponta minimum ötször olvasom, hogy VEGYÉL LÁMPÁT, és mégis ennyien sötétek vagytok. Persze akinek nem inge, ne vegye magára!
Ma hazafelé kiakadtam kicsit, mert 5-ből négynek semmilyen lámpája sincs.
A csúcs az anyuka volt a Batthyány térnél, aki előtt ment a gyerek 20-as biciklivel és egyikőjüknek sem volt egyetlen lámpája sem. Ha valaki felelőtlen és magát veszélyezteti, az megérdemli. De hogy egy csillogós szemű 7 éves manónak az legyen az élménye a bringázásról, hogy elcsapta valaki... Így lehet megutáltatni vele egy életre a bringázást.
Nem szóltam be, feltételeztem, hogy csak a közelbe mennek és mindjárt odaérnek és azt is el tudom képzelni, hogy anya nem sokat tud bringázni a gyerek miatt, így nincs sok rutinja. Innen üzenem: ANYA, VEGYÉL LÁMPÁT!
Azt írtam volna, hogy ez volt a csúcs? Hát nem, mert az Árpádon ment előttem egy srác, akinek volt lámpája, de nagyon nem sietett. Kiállok előzni, ekkor látom, hogy jön szembe ninja barátom. És neki áll feljebb! Üti a békát ezerrel, miért is előzök én, amikor ő jönne? Miért? Mert nem láttalak öcsém...
Persze az lehet, hogy pont most fogyott ki az elem, de kapható minden benzinkúton. És nem egyszerre fogy ki az összes... Egyébként a helye sem volt meg a bringán. De a béka, az ott volt...
Mivel elég közel kerültünk egymáshoz, neki már ijedtemben odakiabáltam egy "LÁMPÁT VEGYÉL, NE A BÉKÁT ÜSD, BMEG!" rövid mondatot. Innen üzenem: ha véletlenül nincs éppen lámpád, menj lassabban és mihamarább VEGYÉL LÁMPÁT! Akkor majd jól látlak és nem csókolunk össze majdnem...
Az Árpád hídról leérve következő versenyző jön velem szembe, szintén lámpa nélkül, ráadásul a jobb oldalamon akar elmenni? Nooormális? Azért azt mindenki tudja, hogy Magyarországon jobbos közlekedés van... Mivel zéróra kénytelen voltam lelassítani, ezt kulturált módon meg is mondtam neki. Nem szólt semmit...
Hazafelé tök feketében bácsika a bringaúton a tök sötétben. Ő is közel került hozzám, szerencsére jók a reflexeim és nekem van lámpám, így 5 méterről azért megláttam. Megúszta. Ha nincs lámpám, elcsapom.
Szóval VEGYÉL LÁMPÁT és LÁTNI ÉS LÁTSZANI!
Hogy ne legyen ennyire komoly a dolog, íme egy kép, amely jól ábrázolja a bringások iránt tanúsított tiszteletet:
Le vagyunk mi...
No komment, de arra kíváncsi vagyok, meddig lesz ott. Kedden láttam először, eddig mindig elmentem mellette.

2009. október 28., szerda

Az elveszett Margitsziget

Mostanában kerülöm a Margit hidat. Amióta a járdán csak tolni lehet a biciklit, nem arra megyek. Munkába a Lánchídon inkább, hazafelé pedig az Árpád hídon kerülök.
Ha netán mégis átmennék a Margit hídon, akkor sem jutna eszembe bemenni a szigetre. Utálok lépcsőzni ugyanis. Annyira, hogy ha kell, kilométereket is kerülök inkább, csak ne  kelljen cipelni a bringát. Egyébként is, az a normális, ha a bringa visz engem, nem?
Szóval elkerültem a Margit hidat és ezzel együtt sajnos a Margitszigetet is. Nagyon rosszul tettem.
Tegnap hazafelé menet nem siettem, az idő is gyönyörű volt, így egy hirtelen ötlettől vezérelve a régi utvonalamon felkanyarodtam a Margit hídra. A budai oldalon szépen le is szálltam és toltam a biciklit - ha már ilyen szép nagy táblával kértek rá - közben nézelődtem.
A szigeti lejáróig mindössze egy kiscsávó (az ilyenek miatt kell tolni a bringát) ment el mellettem biciklivel, persze ezerrel, ahogy kell. Volt rajta teljesen zárt bukósisak, gondolom az arcát nem meri vállalni. Jót is mulattam magamban, mert a bukósisakba csak egy "n" betűt kell jó helyre beilleszteni, hogy fedje a valóságot is, ne csak az arcátlan viselője arcát. :)
Közben - hallva a racsni hangját - két hölgy - gondolom anya és lánya - mindenképpen el akart engedni engem, de sikerült meggyőznöm őket, hogy nem sietek. Kifejezetten nem sietek.
Ment le ugyanis a nap, a Parlamentet narancsra festette. Ha láttál már festői látványt... Az ilyen képekért szeretem Budapestet.
A lejáróhoz érkezve felkaptam a biciklit és le az aluljáróba. Ekkor döbbentem rá, hogy SOHA életemben nem jártam még itt. 1990. óta élek Budapesten, 2000. óta a XIII. kerületben (ehhez tartozik a Margitsziget is), de ezen az aluljárón még soha nem jöttem át. Se gyalog, se sehogy. Ha a szigetre jöttem, akkor busszal, általában a Palára. Mostanában pedig bringával, az északi járdán. Amióta lezárták a hidat, sehogy.
Pedig mennyire szeretem a Margitszigetet...
Nyaranta reggel azt szeretem, amikor locsolókocsikkal fellocsolják az úttestet és szinte olyan friss a levegő, mint vidéken.
Ilyenkor ősszel azt szeretem, amit az erdőben és a fákban szeretni lehet, azaz a színeket.
Érdekes, most nem húzott el mellettem egyetlen autó sem. Ez a megoldás: nem sorompó, le kell zárni a hidat. Hadd legyen a Margitsziget a gyalogosoké. Az Árpád híd felől legyen ráhajtás autóval, de csak ott. A Margit hídról pedig csak gyalog lehessen feljönni. Buszjárat? Minek? Aki ide akar jönni, az ki akar kapcsolódni. Gyalogoljon. Ősi találmány. Ha nagyon muszáj, legyen busz, de nem átmenő. Jöjjön az Árpád híd felől és forduljon meg valahol.
Hadd legyen ez a sziget a természeté.
Ez az elveszett Margitsziget...

2009. október 27., kedd

Velocipéd

Velocipéd
Szép szemed mindent meglát,
S kérdőn nézel rám, mintha
Mostanában más lennék? Hát
Megvan bizony a titka.
A reggeli tülekedést, ricsajt,
A dugóban pöfékelést lecseréltem,
S suhanok két keréken.
Újra felfedeztem magamnak a bicajt.
Azóta minden más - már gyűlöltem -,
S most újra kedves a város,
Megmutatja szebbik arcát azonnal,
Ha az ember kerékpáros.
Az életem? Kényszerpályán mozog,
Nem ott lakom, ahol dolgozok,
De már szórakoztat az inga.
Segített a bringa.
Munkába be, vagy épp haza,
Míg más buszra vagy villamosra vár,
Én csak felpattanok laza
Mozdulattal és repít a drótszamár.
Kíváncsiak is talán, hogyan sikerült
Bezárult életem újra kinyitni.
A kulcs után kutatva hamar kiderült:
Minden ajtót szélesre tár a bicikli.
S mit szóval nem, csak szemeddel kérdeztél,
Most versben tárom eléd,
S talán elhiszed nekem, hogy változásom oka
Egyetlen gyönyörű szó: velocipéd!

Velocipéd - a dal

Van nekem egy barátom.
Már az is boldog, aki ezt elmondhatja magáról.
De nekem egy olyan barátom van, akiről néha azt hiszem, már nem tud meglepetést okozni.
Milyen jó is, hogy rendre tévedek.
Szóval írtam én ma délelőtt egy verset a bringázásról "Velocipéd" címmel. Itt olvashatod el:
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20091027/velociped
Sancho barátom gitárt ragadott, és felénekelte. Íme:

Mit is mondhatnék?
Nem mondok semmit, a hallgatás sokszor beszédesebb...

2009. október 26., hétfő

Civilben bringás

Korábbi blogbejegyzésemben írtam, hogy használatba vettem a piacos bringámat (itt olvashatod el: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20091024/probaut-piacos-bringaval )
Lehet, hogy sokaknak unalmas, de számomra mindenképpen élményszámba megy, ahogy sorra döbbenek rá az alapvető igazságokra.
Például arra, hogy bringázni teljesen normál, utcai öltözetben is lehet.
Ma például az egyik gyűlölt tevékenységemet könnyítettem meg a biciklivel: elmentem a pénzautomatához.
Miért gyűlölöm? Azért, mert évekig itt volt egy a sarkon, így ha valamiért kellett készpénz, tényleg két percig tartott leugrani és kivenni. Most ez itt megszűnt, a legközelebbi 1 kilométerre van. 1 kilométer pedig gyalog nagyjából 15 perc, oda-vissza tehát fél óra.
Bringával ez 5 perc, oda vissza tíz. Nyertem 20 percet. Kifejezhető forintban is, de számomra leginkább az eszmei értéke a lényeges.
A másodlagos bringán van szép láncvédő, kizárt dolog, hogy összeolajozzam a nadrágomat. (Persze egy kis tehetséggel minden lehetséges...). Így aztán minden félelem nélkül felpattanok rá utcai ruhában.
A mai ruházatom például bőrkabát volt, be sem cipzároztam és mégsem fáztam.
Az persze átvillant az agyamon, hogy ha eltaknyolok, fuccs a szép kabátnak, de legyünk pozitívak és persze menjünk lassan.
Így is tettem, közben nézelődtem.
Érdekes, hogy a bringa olyan, mint egy kilátó. Rajta ülve valahogy jobban átlátja az ember a helyzetet és olyan dolgokra is figyelmes lesz, amelyek a földön járva elkerülnék a figyelmét.
Az is eszembe jutott, miközben a kellemes 15 fokban kerekeztem, hogy van egy mondás, miszerint a "föld felett 20 centivel járok", vagy ilyesmi. Akkor használják, ha valaki nagyon boldog.
Ha jobban megnézzük - bár közbetétnek ott a bringa -, az ember ilyenkor tényleg a föld felett jár 20 centivel. Ennyivel kerül feljebb a fejem annál, mint amikor gyalog megyek.
Összegezve: egy bringa kell csak a boldogsághoz.
És ma kipróbáltam azt, milyen érzés is, amikor az ember leszáll a bringáról és minden öltözködés nélkül átvedlik civillé, azaz gyalogossá. Azt már ismertem, milyen érzés a csodálkozó tekintetek kereszttüzében a munkaidő végén bringás cuccban kitekerni a cég autós kapuján, de az még új, ahogyan az emberek szeme kikerekedik, amikor sima utcai ruhában felpattan az ember a vagány kis bringájára és a többiek csak bámulnak utána...
Jó érzés ez is.
Azt is megtapasztaltam, hogy az ember nem fázik és melege sincs. Ha fázom, akkor behúzom a cipzárt, ha pedig melegem van, lassítok a tempón. Meg sem izzadtam, igaz csak 5-5 percet tekertem.
Azt hiszem, a héten valamikor kipróbálom az öltönyös bringázást, azaz a normál ruhámban tekerek be a melóhelyre. Szépen lassan...

2009. október 25., vasárnap

Matricázás

Érintőlegesen írtam, hogy kissé felmatricáztam a bringáimat fényvisszaverő matricákkal.
Most csináltam egy rövid videót, amelyet ide kattintva megnézhettek:


Remélem tetszik...

2009. október 24., szombat

Próbaút a piacos bringával

Írtam, hogy menetkész az olcsó bringám (itt elolvashatod: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20091022/15000-forintert-nagyon-jo-... ).
Ha már menetkész és ha már szombat van, ideje kipróbálni, hogy működik-e az elgondolás.
A nagy bringa táskájából kivettem az U-lakatot, felcsavartam a csomagtartóra két gumipókot és elindultam.
Ruházat? Civil, azaz olyan, amiben amúgy is boltba mennék. Sima utcai ruha.
Pozitív, hogy a láncot végig védi a láncvédő, így esély nincs arra, hogy összeolajozzam a nadrág szárát.
Pozitív az is, hogy a bringa nem nagy, így a liftbe kényelmesen befért.
A bolt gyalog 5 perc, bringával 1 volt. A bolt előtt bringatároló, amely szerencsére reklámtáblás, így nem csak a kereket, hanem a vázat is sikerült hozzálakatolni.
Bevásárlás 5 perc (férfi módra, azaz bemegy, leveszi a három cuccot ami kell, fizet, kijön).
Hazafelé a táska a bal kézben, mert ekkora útra nem pókozom fel.
Hazafelé az út 1 perc.
A bevásárlással eltöltött idő 10 perc, és már a lakásban vagyok.
Megtakarított idő: 10-15 perc.
Ami kell majd: egy kosár a csomagtartóra, amibe be lehet pakolni a cuccokat.
Az élmény? Gyerekkorom szombatjai jutottak eszembe, és egyszerűen nem értem, mikor is felejtettem el, hogy az életet ennyire meg lehet könnyíteni egy bringával.
Folyt. köv...

2009. október 22., csütörtök

15000 forintért jó bringát

Írtam, hogy csinálok egy olcsó bringát ( itt elolvashatod: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090914/csinalok-egy-olcsot ), majd írtam azt is, hogy 5000-ből sikerült is megvenni (erről pedig itt olvashatsz: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20091018/5000-forintbol-jo-bringat ).
A második blog körül kialakult eszmecserében javasoltátok, hogy írjam le, mikor és mennyit költöttem a bringára. Így lesz hiteles a kép és remélhetőleg kiderül majd az is, hogy az olcsó bringa valóban olcsó, vagy az ember rákölti azt az összeget, amit a vásárlásnál megspórolt.
Azt is írtátok, hogy ha mondjuk ráköltök is, akkor is olcsónak számít. Ennek fényében kezdtem bele a feljavításába.
Mivel itt Budapesten semmiféle lehetőségem nincs a szerelgetésre - illetve van, de az meg embertelen - úgy döntöttem, hogy az alap javításokat megcsináltatom profikkal. Van is több bolt a környéken, így bepedáloztam a pepedálosokhoz. Szimpi srácok...
Mire gondolok alap javításon? A használathoz szükséges minimum javításokra.
A hátsó kerékben volt egy nagy nyolcas, de szerencsére nagy ívű, így azt centírozással ki lehetett venni belőle.
A gumikkal nem voltak nagy bajok, de mivel a defekttől félek a legjobban - és egyben ez is bosszant a legjobban - a számomra ismeretlen állapotú gumikat mindenképpen le akartam cseréltetni.
A centírozás anyagilag nem vág földhöz, 800-1000 forint körül bárhol megcsinálják. Szerencsére a küllők rendben voltak, ezeket nem kellett cserélni. A szervizben így aztán sikerült a nyolcast olyan szépen kivenni, hogy most gyakorlatilag egy millimétert sem üt a kerék. Suhan, mint az álom, a "szambázás" teljesen eltűnt.
Apropó suhanás: fontos dolog a suhanáshoz a jó gumi is. Kaptam volna 1000 froncsi körül is külsőt, de úgy voltam vele, hogy most rászánok kicsit többet, aztán az majd tovább jó lesz. Így döntöttem - a profik tanácsára - a Continental Touring Plus mellett. Ezek darabja 2900 HUF volt.
Az egész javítás tehát anyagokkal együtt 10000 alatt volt, de hagytam kis borravalót is, így kerek egy tízest fizettem.
A bringa tehát eddig 15000-ben van. ÉS gyakorlatilag készen van.
A múltkor talán nem írtam, de a képeken látszik, hogy van rajta első és hátsó lámpa, dinamós kivitelben és működnek is. Ezekre nem kell költeni.
Van rajta egy alumínium csomagtartó - ez fontos egy boltbajárós bicajnál - és két alumínium sárvédő, így ezekre sem kell költeni.
Három sebességes agyváltója van, tökéletes állapotban, hozzá sem kell - meg szerintem nem is szabad - nyúlni.
Az ülés keresztben fel van vágva egy késsel, de emiatt szerencsére talán nem kell senkinek és nem lopják el.
A középső hajtómű tökéletes, majd tavasszal megnézem, addig bírni fogja. A pedálok régimódiak, de nagyon retró feelingesek, így eszemben sincs kicserélni azokat sem.
A kormánycsapágyat meghúztam, azzal sem lesz baj szerintem. A stucni a hagyományos diós megoldás, szintén alumínium, soha nem lesz vele baj, hacsak nem törik le a nagy kosár alatt, amiben a piacról hozza a kicsi párom a zöldségeket.
Az első fék csak kresz-tartozék, nem fogom használni, hátul szuper kontrafék van, majd taposom azt. Ennek ellenére működik, majd éccsapám fiókjában guberálok bele valami jó gumit. Van ott még egy máig harcoló német alakulat is, ahogy mondani szokták...
És ezzel gyakorlatilag kész is.
Még azt tanácsoltátok, hogy tüntessem el a KTM feliratokat, merthogy ezért fogják megkívánni. Nem volt szívem leragasztani.
Ja, a lényeget el ne felejtsem! A Thököly bringaút átadásakor láttam Peta bringáján a fényvisszaverő matricákat (megjegyzem Peta, hogy szerintem a bringád a világűrből is látszik...), én is utánanéztem ezeknek és vettem is kétszer fél négyzetmétert. Ezekkel kicsinosítottam ezt a bringát, és annyira belejöttem, hogy az alfa (lásd: elsődleges) cangámat is szanaszét matricáztam. Az eredménye képekben ezekre a linkekre kattintva látható:
A vadiúj gumi: http://lh5.ggpht.com/_ZUfPvp6_a6w/SuCvJjZW3dI/AAAAAAAABqk/hKicD9YnPRg/s8...
A piacos bringa matricázva: http://lh6.ggpht.com/_ZUfPvp6_a6w/SuCvKp6X2JI/AAAAAAAABqs/ZMUsSQkoZxU/s8...
Az alfa bringa matricázva: http://lh6.ggpht.com/_ZUfPvp6_a6w/SuCvKyiiDhI/AAAAAAAABqw/03Mp6nVb3ek/s8...
Még egy kép az alfa bringámról: http://lh6.ggpht.com/_ZUfPvp6_a6w/SuCvLpCzG2I/AAAAAAAABq4/acotb7MOcnY/s8...
Szóval szerintem jó lett a canga, így megkezdem a használatát. Eddig tehát 15000-ből van egy szerintem nagyon jó bringám, ez még mindig nagyon jó. Ha a gumikból jó lett volna az olcsóbb is, akkor 12000 alatt járnék. Persze azok nem világítanának ilyen szépen...
Ígérem, ugyanilyen becsületesen leírom majd az összes vele kapcsolatban keletkezett költségemet (ha lesznek).

2009. október 20., kedd

Mennyibe került?

Többször belefutottam már - nem csak itt, de itt is - abba, hogy ha az ember leírja, mi mennyibe került - például utalást tesz konkrétan arra, hogy a bringája mennyibe került -, akkor azt sokan dicsekvésnek veszik.
Nagyképűségnek, felvágásnak.
Szerintem egy szám. Adat. Sokszor szükséges tudnivaló.
Rá kellett jöjjek, hogy mások szerint nem az. Arra meg csak szeretnék rájönni, hogy miért, de sehogy sem sikerül...
Nagyon érdekelne a véleményetek arról, hogy is van ez...
Miért tabu az például, hogy az ember mennyit keres?
Miért tabu, hogy az ember hány nyelvet beszél és milyen iskolái vannak?
Ha megkérdezik tőletek, hogy mennyibe került a bringátok, el meritek-e mondani?
Szégyellitek-e, ha mondjuk drága, de mégis megvettétek?
Szégyellitek-e, ha olcsó, de csak erre futotta?
Számít-e Nektek, hogy ki mennyit keres és van-e bármilyen köze ennek ahhoz, hogy az illető milyen ember?
Felnéztek-e arra, aki gazdag, vagy ellenkezőleg?
Mi jut eszetekbe arról, ha valakinek sok pénze van?
Szóval hogy van ez a pénz dolog?
A véleményeket köszi előre is!

2009. október 19., hétfő

Deppy nation

Honnan a cím?
Volt az Ace of Base együttesnek egy száma, Happy Nation címmel. Az emberek barátságáról és a jóra való törekvésről szólt, mindez sajnos diszkós köntösbe bújtatva. Szirupos volt, de sikeres volt. Persze maga a zene is vitte és legtöbben nem is értették a szöveget. (Ha valakit érdekelne, íme: http://www.youtube.com/watch?v=bB9cnSQ0tFI)
A minap viszont hallottam egy szóferdítést vele kapcsolatban és leesett a tantusz: ezek vagyunk mi.
A depi nésön. Depressziós egy nemzet...
Persze meg van az okunk rá, ha néha depisebbek vagyunk. Sokan elvesztették a munkájukat, lakásukat, kocsijukat. A többieknek még megvan - ez vagyok én is például, ki tudja meddig - de még többet kell dolgozni érte. Nem mondom, hogy könnyű és nem is akarok pálcát törni senki felett, hiszen mindenki maga érzi, ha már túl sok neki.
Mondogatták viccesen, hogy ha mi belépünk valamibe az tönkremegy és az Unióval kapcsolatban még az is lehet, hogy igazuk lesz. Amikor végre kezdett volna egy kicsit jobb lenni, hát nem be***** nekünk ez a válság, mint a Szentkúti búcsú...
Volt pár jó évünk, amikor kicsit jobban éltünk. Már akinek volt... Na, ezek már depis gondolatok...
De nem erről akartam írni, csak elkalandoztam.
Inkább arról szeretnék írni, hogy hol a kiút.
Akár hiszitek, akár nem: a bringa segít ebben is.
A bringa olcsó. Szórakoztat és megmozgat.
Ha bringázol nem autózol és nagyon sok pénzed marad meg.
Ha bringázol, nem ülsz a dugóban és sok időd marad meg.
Ha bringázol, mindig odaérsz mindenhová, soha nem késel el, mindezt úgy, hogy nem is nagyon kell ráhagynod, mert a bringa halálpontos.
Ha bringázol és megtalálod a saját tempódat, még idegeskedni sem fogsz.
Még ezeken a vacak utakon is a bringa a legjobb megoldás.
Tapasztalatból beszélek. Én magam is sokat változtam amióta tekerek. Nyugisabb vagyok. Egészségesebb vagyok. Vékonyabb vagyok.
És a kedvem is jobb. Naponta egy óra felhőtlen örömben van részem, mert a bringa örömet okoz.
Ha már válság van és nem jut sok öröm, mindent meg kell becsülni.
Ha depis vagy, a menetszél elfújja.
Ráfér erre a depi nésönre egy kis extra öröm...
Természetesen nem ilyen egyszerű a képlet, de olyan gondolatok ezek, amiket érdemes továbbgondolni.

2009. október 18., vasárnap

5000 forintból jó bringát

Több, mint egy hónapja határoztam el, hogy csinálok egy olcsó bringát magamnak. Itt elolvashatod az indokaimat: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090914/csinalok-egy-olcsot
Sokan írtátok a fórumban, hogy nincs értelme. Mert 5000 forintot határoztam meg felső limitnek, és azt írtátok, ennyiből nem lehet összehozni egy normális biciklit.
Miért pont 5000 forint? Nem az anyagi oldal a lényeg. Az a lényeg, hogy az ember ne bánkódjon, ha ellopják. Nálam a bánatküszöb 5000 forint körül van... Önkényes, de valahol meg kellett húzni a határt.
Persze azt már most látom, hogy egy ilyen olcsó cangát is meg lehet szeretni - én bele is szerettem azonnal, amint megláttam - de még mindig jobb, ha egy olcsóbb kedvencet lopnak el, mint egy drágábbat.
A lényeg, hogy a hétvégén sikerült lemenni Devecserbe, és ma délelőtt volt is időm kimenni a lomis piacra.
Akiknek valamilyen rejtélyes okból az összes hír elkerülte volna a figyelmét, annyit elárulok a lomisokról, hogy ők főként Ausztriából hordják be a jóléti társadalomban élők által levetett lomokat és ezeket árulják nekünk, akik kevésbé jóléti társadalomban élünk. A lomisok eleinte Devecserben az egész városban, saját házaiknál árulták a cuccokat, de az önkormányzat (illetve a devecseriek nem lomizó része) megelégelte, hogy az összes utca tele van a lomizók autóival, így egy huszáros vágással a volt laktanyában alakítottak ki nekik egy óriási piacot, ahol zavartalanul árulhatják a limlomokat.
Vagy ahogy arrafelé mondják: a lomit.
Szóval a meggyeserdei laktanya felé vettem az utamat, amely egészen más képet mutat manapság, mint amire én gyerekkoromból emlékszem.
A kapun behajtva 300 forintot akartak elkérni tőlem, de ez majdnem 10%-kal megdrágította volna a vásárlást, így kitolattam és gyalog mentünk be.
A laktanya kapuhoz közel magasabbak voltak az árak - extrém, de még egy karbon versenycangát is árultak 300 ezresért -, de ennek ellenére már itt találtam volna bringát 7000-ért. De nem, nekem 5000 alatt kell, hogy a javítás is beleférjen az ötösbe.
Nem kellett sokat keresgélni, nagyjából 10 perc alatt megleltem ezt a KTM-et. Azonnal beleszerettem.
1. Minden rajta van, minden működik, nem kell rá költeni;
2. Sebváltó, agyváltóval 3 sebességes;
3. Elég retek ahhoz, hogy avatatlan szemek ne kívánják meg;
4. Valójában egy szuper canga, amivel 10-20 perces utakat kényelmesen megtehetek;
5. 6000 forintról lealkudtam 5000-re. Jippppíííí!
Már toltam is kifelé, és ha lett volna nálam egy pumpa és egy 6-os imbuszkulcs, haza is tekertem volna vele.
Így viszont odahaza kellett meghúzni rajta a kormányt (diót), a pedált és éccsapám készletéből - az évek során felhalmozódott bringaalkatrészek közül - sikerült előre egy normálisabb féket szerványolni az elgörbült helyett.
Nos, így van nekem most (még)egy KTM-em, de ez nagyjából a másik 1/40-ed árából (amarról itt írtam: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090610/csodabringa ).
És persze a gumik öregek, lehet hogy el is pukkadnak, de ha még egy ötöst rá is költök, akkor is nagyon jutányos...
Amit tennem kell még: meg kell pucolni és a küllőket át kell nézni, mert egy 88-as azért van benne.
Íme képeken:
http://lh3.ggpht.com/_ZUfPvp6_a6w/SttiNu2Jo6I/AAAAAAAABnk/Jz9FjU4LYBQ/s8...
http://lh5.ggpht.com/_ZUfPvp6_a6w/SttiN6xCeZI/AAAAAAAABno/SBWBCfnIGfM/s8...
http://lh5.ggpht.com/_ZUfPvp6_a6w/SttiOA7dg9I/AAAAAAAABns/RcMYWfXUgsE/s8...
http://lh6.ggpht.com/_ZUfPvp6_a6w/SttiOo5UItI/AAAAAAAABnw/3sMsA74X9a8/s6...
http://lh4.ggpht.com/_ZUfPvp6_a6w/SttiO221TuI/AAAAAAAABn0/E0FfWDZpPOw/s8...
http://lh3.ggpht.com/_ZUfPvp6_a6w/SttiPDlL-gI/AAAAAAAABn4/FBwgMxO47HQ/s8...
http://lh5.ggpht.com/_ZUfPvp6_a6w/SttiPs-reSI/AAAAAAAABn8/Lc39n2hlzjk/s8...
http://lh5.ggpht.com/_ZUfPvp6_a6w/SttiP7-OxcI/AAAAAAAABoA/y1HRFVaKSxw/s8...
http://lh4.ggpht.com/_ZUfPvp6_a6w/SttiQAfw16I/AAAAAAAABoE/jAWXoXVcMT4/s8...
http://lh6.ggpht.com/_ZUfPvp6_a6w/SttiQXhBsGI/AAAAAAAABoM/_xiFb0Od79g/s8...

2009. október 15., csütörtök

Szingapúr - (Budapest) - Kanada

Ma elég szürreális élményben volt részem, gondoltam megosztom veletek.
Ma is fél ötkor indultam hazafelé, ma is bringával. De ma valahogy nagyon jó kedvem volt, és mivel olvastam valamelyikőtök tollából, hogy most van értelme köszönni a szembejövőknek, meg is tettem.
Aki ma a Budai bringagyászon délnek haladt úgy 16.30 és 17.00 között, az jó eséllyel kaphatott tőlem egy integetést és egy hangos hellót.
Így köszöngettem a szembejövőknek és el is köszöngettem egészen majdnem az Árpád hídig.
Ahol a bringaút egy felüljárón átmegy a HÉV és az út felett, ott találkoztam a sárga bringás hölggyel. Az aluljáró aljában próbálta valaki elmagyarázni neki, hogyan jut el a Keleti pályaudvarig.
Gondolom a legegyszerűbb és legrövidebb utat akarta elmagyarázni, ezért emlegetett valamiféle Erzsébet hidat...
- Mivaaaan? Gondoltam magamban és én is megálltam. A hölgy angolul kommunikált, és a térképen valóban a Thökölyhez közeli célpontokat mutatott, ahová bringával szeretne eljutni.
A bringáról elöljáróban annyit, hogy full-loaded canga volt, elöl-hátul mindkét oldalon óriási táskákkal. Ezzel egy útpadka is akadály, főleg ennek a szimpi, de 50 kilós hölgynek. Nemhogy lépcsőn felcibálni...
Marad egy olyan útvonal, amelyen végig tud menni lépcsőzés nélkül. Mivel elmagyarázni szinte lehetetlen lett volna, gondoltam egy darabig elvezetem, aztán majd magára hagyom ahonnan már nem tévedhet el.
Ha már Thököly, akkor szépen elkezdtem felgöngyölíteni visszafelé az utat és meg is volt a terv. Árpád híd, Dózsa György út - Városliget - Stefánia - Thököly vadiúj bringaút ( http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20091014/thokoly-happy-mass-az-en-s... ) és máris ott vagyunk a Keletinél.
El is indultunk, és mivel többnyire kerékpárúton voltunk, beszélgettünk egymás mellett tekerve. Sok mindenkit nem zavartunk, mert ma tényleg "jó biciklis idő volt", azaz csak az elszántak nyomták ebben a szélben. A beszélgetés néhány részletét írnám le magyarul, több kisebb megszakítással zajlott, de a fonal azért megmaradt.
én: Honnan tetszett jönni?
ő: Kanadából, mármint ott lakom.
én: ...és nem zavarja ez az idő?
ő: Nem, bár lehetne jobb is. Volt már rosszabb is.
én: Pár napja még nyár volt, ma meg ez...
ő: Jó ruha kell.
én (csak gondoltam): (az van is neki, valami hightech lélegzős esőruha és kabát volt rajta)
én: Egy kicsit városnézősek ezek az utak, kanyarognak mindenfelé. Én persze pont ezt szeretem, nem sietek.
ő: Én sem sietek, nem is tudnék. A Bringa jó nehéz.
én: Én meg ha tehetem bringaúton megyek, párszor elcsaptak már.
ő: ...engem is ma reggel. Szerencsére csak a hátsó kereket. Én mentem egyenesen, a manus meg kanyarodott be, a hátsó kerekemet még megütötte, bár fékezett...
én: Vigyázni kell, van akinek nem átlátszó a szélvédője...
ő: Ez így van Kanadában is. Ott sem túl jól vannak az utak megcsinálva.
én: Itt most pár száz métert az országúton megyünk, mert itt nincs bringaút. (Ez már a Dózsán volt a Váci út és a Lehel út között).
ő: Jó, de csak lassan gurulok le a járdaszegélyen, mert ezt ő (mármint a bringa, aki hímneműként volt emlegetve) nem nagyon bírja. Bár Szingapúrból elhozott idáig... Ott vettem.
én: Aha (Többet nem tudtam mondani, mert sokkolva voltam. Ha jól értettem, ez az ötven kilós csajszi a 100 kilós bringával épp most érkezett Szingapúrból...)
én: Itt már érezni az állatkert szagát, bár innen pont nem látni. (Ez már a Szépművészeti múzeum mögött volt)
ő: Érzem.
én: Ez itt a Hősök tere. Ha gondolja, megállhatunk egy fotóra.
ő: Holnap erre jövök, nappal jobb a fotó.
én: Értem.
én: Ez itt már a Városliget. Itt jó, mert ide nem jöhet be autó. Illetve be tud jönni, de nem szabad nekik (ekkor húzott el mellettünk egy hárombetűs Bajor gyártmányú terepjáró...)
ő: ...érdekes, itt miért nem lehet átmenni az úton, miért kell kétszer átkelni először arra, aztán meg amarra? (Stefánia vége, először Ajtósi Dűrer sor, aztán Stefánia keresztben).
én: Így tudták megoldani.
én: Ezek itt többnyire nagykövetségi épületek.
ő: Nem látok zászlókat...
én: Ott egy svájci, előbb láttam valamilyen arabot.
ő: A kanadai merre van?
én: Nem tudom. A Sógorom francia, a franciát tudom.
ő (franciául): Akkor maga beszél franciául...
én (franciául, álszerényen): Csak inkább értek. A sógor csak pár éve van a családban.
ő: Az én anyanyelvem francia...
én (angolul): Már régen meg akarok tanulni, tetszik a nyelv.
ő: Tanuljon meg, a sógora segíthet, mert anyanyelvűvel jó beszélgetni...
én: Ez igaz. A keresztlányom is félig francia, ő is jól nyomja már a sódert így 3 és fél évesen. Az apjával franciául, az anyukájával magyarul.
ő: Az előny. De maga is megtanulhat hamar az angol után.
én: Itt jobbra, ez a Thököly út. Ezt a bringautat tegnap adták át...
ő: Tééényleg! Jó is...
én: ...itt voltam ünnepelni. Itt húzódjunk félre és mutassa, hova is megy pontosan?
ő (mutatja a térképen): ...ide...
én: Akkor innen már odatalál. Az a nagy kereszteződés a Dózsa György út vége, attól számolva a negyedik utcát keresi.
ő: Köszönöm. Van e-mail címe. Írnék, meg van egy weboldalam...
én: Igen felírom, ha ad tollat.
(Gyors címcsere)
ő: Nagyon köszönöm!
én: Részemről az öröm, hogy bringázhattam kicsit és beszélgethettem angolul. Vigyázzon magára és jó utat.
ő: Csinálok egy fotót.
én: Oké (Mosoly, vaku) Viszlát!
ő: Bon voyage. (Mintha én mennék mesze, nem ő...)
Itt elváltunk, és én megindultam hazafelé a vadiúj Thökölyn.
Közben azon gondolkodtam, hogy ilyen véletlenek nincsenek.
Mennyi az esélye annak, hogy PONT akkor megyek arra, amikor valaki Szingapúrból érkezik és segítségre szorul? Ha nem lenne lezárva a Margit híd, akkor nem is arra járnék...
Mennyi az esélye, hogy PONT délelőtt nézegetem az internetet francia nyelviskolák után?
Mennyi az esélye, hogy egy kanadai PONT Budapesten keresztül megy Szingapúrból Kanadába?
Szóval vannak, akik hisznek a véletlenekben. Én nem.
Én abban hiszek, hogy mindennek helye van, semmi sem történik céltalanul. Még a Margit híd lezárása és a bringások meggyalogoltatása sem.
Minden mindennel összefügg.
Egy pillangó meglebbentette a szárnyát Szingapúrban, én meg összetalálkoztam ezzel a nem mindennapi hölgyikével, aki negyven kilósan, ötven évesen, száz kilós bringával éppen valahol a tizenhat-ezredik kilométerét tapossa...
Na, ez az élmény, amely csak bringást érhet...

2009. október 14., szerda

Thököly Happy Mass az én szemszögemből

Úgy tekertem, mint egy állat, hogy odaérjek a Millihez 5-re. Azt olvastam ugyanis, hogy ötkor lesz a Happy Mass.
Persze most olvasom, hogy volt egy közlemény, miszerint később jöjjek, de ezután volt egy angol közlemény, hogy 5 PM.
Gondoltam - mivel voltam katona - az utolsó parancs van érvényben.
Illetve amikor ránéztem a weboldalra, Kükü magyar nyelvű bejegyzését nem is láttam.
Nem csak én voltam így vele, ketten álltunk a sarkon 20 percet, mert benn a Millin nem láttam senkit. Persze engem legalább beengedtek, helyesebben akkor éppen nem volt ott a szekurittty. Miután odabenn nem láttam senkit, kijöttem. Így kerültem a sarokra és vártam, miközben azon gondolkodtam, hogy elnéztem a napot, vagy a hónapot, vagy az évet.
Aztán befutott Peta, ő szintén ötről tudott. Így már ketten vártunk, de legalább megnézegettük egymás bringáit meg a jó kis esőruhákat. És sztorizgattunk...
Aprópopó: eső
Én azt találtam írni, hogy szeretem az esőt ( http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090917/szeretem-az-esot )és ezt fenn is tarom. De most egy kicsit kezdtem áthűlni és a mosoly az arcomon egyre kevésbé volt őszinte.
Szerencsére volt egy olyan kósza gondolatunk, hogy esetleg a többiek benn vannak a Millin, az emeleten. Én még soha nem jártam itt, így legalább ezt is láttam.
A folyosón várakozva beszélgettünk a melegben, száradtak a kabátok és egyre többen jöttek. Közben jól megnéztük az összedőlt sátrat is ( http://criticalmass.hu/forum/20091013/osszecsuklott-az-ideiglenes-jegpal... ), tényleg siralmas látvány.
Azt meg kell állapítsam, hogy a bringás arcok jó fejek. Élveztem veletek beszélgetni, mert a közös érdeklődésnek közösségteremtő ereje van. Szóval arra lettem figyelmes, hogy amit mesélek, az érdekel benneteket és a ti történeteiteket is látom a lelki szemeimmel. Mosolygok is hozzá a lelki szájammal...
Szépen telt az idő és egyszercsak összegyűlt a kritikus tömeg. Kimentünk a kapuhoz és ott voltak a többiek. Nem tudom, hányan, de ha saccolnom kellene úgy 50-60-an lehettünk. Persze nagyon nem tudtam körülnézni, mert közben beesteledett és azzal voltam elfoglalva, hogy meg ne fagyjak.
El sem hiszem, hogy pár napja még 30 fokban tekertem a Balatonon ( http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20091013/majdnem-balatonkerules-iga... ), most meg van vagy 4 fok. És még esik is.
Szerencsére nem sokat tökörésztünk, hanem nekiindultunk. Még rendőrök is voltak, akik vigyáztak ránk.
Az emberek a buszmegállókban néztek nagy szemekkel, szokatlan látvány volt nekik a Thökölyn a sok bringás.
Majd megszokják...
Szokatlan élmény volt nekem is, hogy azon az úton, amelyiken pár hónapja még a fogtömést is kirázta a macskakő, most itt suhantunk félszázan.
Ahogy ott tekertem, nagyon nagy hálát éreztem azok iránt, akik kiharcolták, betervezték, megépítették és felfestették amit kellett.
Én már csak ilyen hálás típus vagyok. Még akkor is, ha oda-vissza 3 perc alatt végigtekertünk az új szakaszon.
Könnyű engem boldoggá tenni.
Innen üzenem mindenkinek, aki részt vett a létrehozásában, hogy Sanci is köszöni szépen!
A Millihez visszaérve a biztonsági őr nem nagyon akart beengedni minket, én már kezdtem csonttá átfagyni, így inkább elindultam hazafelé.
A vadiúj Thököly úton, a vadiúj bringasávon.
Október 14-én, 4 Celsius fokban, zuhogó esőben.
Október 25-én is ott leszek a Kiskörúti Bringaút átadásán
( http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20091014/kiskorut-atadas-25-en ), ha valaki megszervezi, akkor szervezetten.
Ha esik a hó, akkor is, elvégre Sztálingrádban is esett a hó...
És a havazást is szeretem.

2009. október 13., kedd

A "Majdnem Balatonkerülés" igaz története

Írtam arról, hogy meg akartuk kerülni a Balatont és arról is, hogy miért nem sikerült. Itt elolvashatod: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20091012/balaton-negyedkorbe-vagy-m...
Arról viszont nem írtam, hogy mit sikerült. Következzenek a pozitívumok.
2009.10.09-én nekiindultunk. Nem volt ez egyszerű, mert a nagy táv sokakat megijesztett és egyikünk gyermekének betegsége is közbejött, de délután négy körül kigördültünk Érdről, Gergőék házától felpakolva. Persze először azért, hogy hazamenjünk Törökbálintra Walton kilométerórájáért. És ha már Törökbálinton voltunk - megint -, azt találtuk ki, hogy Etyeknek megyünk Szfvárra, majd onnan a 7-esen Balatonakarattyára.
De ne siessünk ennyire előre, ugyanis maga az összekészülés is érdekesre sikerült. Elgondolkodva azon, hogy miben hozza el a cuccát, Gergő barátom úgy döntött, hogy a vízitúrázáshoz használatos hordóba pakol. Ezt a hordót aztán spaniferekkel rögzítette a bringa csomagtartójára. Mit mondjak: érdekes látvány volt. Mindenesetre ahányszor ránéztem, valahogy mindig jókedvem támadt. Kép itt: http://lh5.ggpht.com/_ZUfPvp6_a6w/StOQuRZUnPI/AAAAAAAABiw/znAVfN_Ujoo/s8...
Előnye, hogy soha nem ázik meg benn semmi. Talán ez ijesztette el az esőt...
Azt is meg kell csendben említsem, hogy mivel a bringázáshoz kütyüoldalról közelítettünk, nem szokványosan nézett ki egyikünk biciklije sem. Az enyém ilyen volt: http://lh3.ggpht.com/_ZUfPvp6_a6w/StOQoIaLjjI/AAAAAAAABiA/jX12H797g88/s8...
Szóval, a bicikliken volt minden, ami a "bringázáshoz elengedhetetlen".
A kocsit Akarattyán hagytuk, így mindhármunknak magunkkal kellett cipelni a másnapi cuccokat is, így az én 40 literes bringástáskám full televolt, Walton két hátizsákkal nyomult, Gergőnek meg majdnem megtelt a hordó.
A nyaralóban nem volt másfeles palack, a kétliteres meg nem fér bele a bringatáskába. Így a palacktartónak érdekes funkciót találtunk: http://lh4.ggpht.com/_ZUfPvp6_a6w/StOQqQoX90I/AAAAAAAABiQ/BwxEAKUimTU/s8...
Így találtam fel az "Almamétert" (copyright Sanciman!), amely az útminőség mérésére szolgáló célműszer. Ha nagy a hupli, akkor egy alma biztosan kiesik, ha nagyon nagy, akkor kettő. Így működik az almaméter. Sajnos a Balaton körül a műszer többször kiakadt, de egy kis finomhangolással sikerült beállítani a méréshatárt: megettem a legfelső almát... Ezután már kevesebbszer jelzett...
Akarattyán a magas partról megnéztük a Balatont magunknak, fényképezkedtünk. Ezután megkerestünk egy geoládát, amelyre Walton úgy emlékezett, hogy egy bokor tövében van. Időközben áthelyezték így csak ezzel eltököltünk vagy fél órát. Mobilinterneten elolvastam a ládaleírást, amelyből kiderült, hogy már egy oszlopon kell keresni egy feliratot. A lényeg, hogy meglett.
Azután lezúztunk a Balatonkenese előtti lejtőn, itt a nagy csomaggal is sikerült 58-cal repesztenem. Még szerencse, hogy nem láttam a kerékpárral behajtani tilos táblát. Utólag azért szóltak a srácok, de ők is nyomták ezerrel. Itt mentünk utoljára a 71-esen, ezután letértünk a bringaútra és azon is maradtunk végig.
A Balaton partja szinte kihalt volt. Igaz, a szezonnak már vége, a víz is hideg. Az idő megemberelte magát, így majdnem 30 fokban (Celsiusban mérve) kerekeztünk. A bringaútra nem tudok rosszat mondani. Én - mit tudjátok talán - amúgy is bringaúthasználó vagyok, így nagyon élveztem, hogy nem kell az autókkal törődni. Méláztam a napsütésben. Egy kis hangulat talán érezhető ebből a Qik videóból: http://qik.com/video/3156614
Ha a burkolat kicsit jobb lenne, igazi élmény lehetne a Balatoni bringázás. Így se semmi, de legyünk telhetetlenek!
Az északi parton a nyaralók szinte mindenhol elállják a kilátást a tóra, ahol nincsenek nyaralók, ott meg nádas van. Azért sok helyen megcsodálhattuk a nagy vizet, de a Balaton körüli bringázást én valahogy vízközelibb élménynek gondoltam.
Persze a bringaút bevisz sok látványossághoz, így például nagyon élveztem a füredi mólónál a szökőkutat, amely - szerencsénkre - pont működött. Kép: http://lh6.ggpht.com/_ZUfPvp6_a6w/StOQ4LgmAZI/AAAAAAAABkQ/ntZ1FhGhDiA/s8...
A vendéglátósok nagy része hazament már, de azért volt nyitva néhány büfé. Sajtburgert ettünk - az a jófajta, csalamádéval - és sajtos-tejfölös lángost. Kaja után lecsúszott egy-egy sör is, de ilyen zsíros cuccok után meg sem éreztük.
Az emelkedőket viszont igen. Az hagyján, hogy a bringautat össze-vissza kanyarogtatják, de arra álmomban sem számítottam, hogy a Balaton mellett - amely ugye víz, így vízszintes - ennyi dombra kell mászni. Ez a kép jól mutatja, miről beszélek: http://lh6.ggpht.com/_ZUfPvp6_a6w/StORDTLtMWI/AAAAAAAABl8/TVgXV4hOmRs/s8...
Én még csak megküzdök ezekkel, de mi van azokkal, akik hobbiból bringáznak erre? Elmegy a kedvük azonnal, vagy a sokadik izombeégetős-szívrepesztős domb után...
Én azt vallom, hogy bringautat úgy kell csinálni, hogy azon a nagyi is felhajthasson. Na, ezeken max a szupernagyi.
Zánkánál untuk meg, így lekanyarodtunk Tapolca felé. A szuportgruppnak odatelefonáltam, így Köveskálra elénk jöttek utánfutóval.
Zánka határában a semmi közepén kólaautomatát találtunk és benyomtunk nagyjából fél kiló diót is. Itt felvettük a láthatósági mellényeket, mert besötétedett.
Zánka és Köveskál között lovasok jöttek szembe a sötétben. Négy-öt lovaskocsi és megszámlálhatatlan lovas teljesen kivilágítatlanul. Nagyon veszélyes az ilyen. Nekünk volt lámpánk, még túl sok is. Íme Qik videón a magyar UFO: http://qik.com/video/3157883
Köveskálon szüreti bál fogadott és annyira jó idő volt, hogy a partoldalban heverésztünk a füvön, míg a felmentősereg megérkezett. Valamiért ugyanis Kővágóörsöt értettek. Még szerencse, hogy nincs messze az sem...
Felpakoltuk a bringákat és elindultunk szüleim háza felé. Előtte még egy velőskenyér Gyulakeszin, majd indulás pihenni.
Még egy tanulság a nap végére: a bringáról mindent le kell szerelni a szállításkor. Egy 5 ledes lámpám bánja, valahol letört és elveszett az utánfutón hánykódó bringáról.
Odahaza szuper hangulat fogadott, szüleim nagyon örültek a vendégeknek - és persze nekem is, hiszen a nyáron voltam utoljára idehaza hosszabb időre.
Az éjszakát a konyhában töltöttem, ugyanis mindkét barátom úgy horkol, hogy rezeg az ablak. Szerencsére amúgy is matracom ágyaztam meg magamnak, azt meg hamar kirángattam a konyhába... Asszem én aludtam mégis a legjobban.
Reggel esett, de a reggeli végére elállt és gyönyörű idő lett.
Azt találtuk ki, hogy megebédelünk, az ebédig pedig körülnézünk a környéken. Elmentünk a Széki tóhoz, a srácoknak tetszett. Kép Walton webalbumából: http://lh5.ggpht.com/_ruJ8QVgLAaM/StNEREwpxEI/AAAAAAAAKOE/FxMCwbkuFsE/s8...
Az ebéd sem volt semmi, anyukám kitett magáért. Utána szándékunk szerint megindultunk Tihanyba, hogy átkompozunk és úgy megyünk Siófokra. Mire elég közel értünk már láttuk, hogy túl késő van, így inkább Akarattyára mentünk. Ott kicsit összeszedtük magunkat és irány haza Budapestre.
Én így is 10-re értem haza, mert a kocsit még kitakaríttattam, a másnapi műszaki vizsgára nem akartam sárosan elvinni.
Ötször ilyen hosszú írást is lehetne erről a bringázásról rittyenteni, de elég ennyi is.
Az biztos, hogy elmegyünk tavasszal és megkerüljük a Balatont. De sátorral. Az is biztos, hogy a sátramat 300 méterre verem fel a srácokétól, hacsak addig nem találják fel a hangszigetelt sátorponyvát...

2009. október 12., hétfő

Balaton negyedkörbe - vagy még annyi sem

Pénteken írtam, hogy meg szeretnénk kerülni a Balatont a hétvégén. Itt olvashatod: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20091009/balaton-korbe-elindulunk-v...
Most sajnos nem az következik, hogy sikerült. Nem sikerült ugyanis.
Mondhatnám azt is, hogy már megint nem.
Ugyanis egyszer már nekiindultam, akkor egy nap alatt szerettem volna megkerülni. Az sem sikerült.
Most lassítottam a tempón - a felére - de ez még mindig sok volt.
Pénteken, a terveknek megfelelően lementünk Akarattyára. Ott este kicsit grilleztünk, sörözgettünk beszélgettünk. Aztán alvás és reggel 10 körül indultunk neki.
Én azt terveztem, hogy nagyjából 20-szal haladunk majd, így a megállásokkal és a dombokkal együtt a 104 kilométert megtesszük 8-10 óra alatt kényelmesen.
A következő hibákat követtem el a számításkor:
1. Én képes vagyok 20-szal tekerni akár 100 kilométert is, de ezzel nem mindenki van így és ez nem is várható el. A két nagyon jó barátom, akikkel végül nekivágtunk a körnek, nem mindennap bringázik. Aki pedig nem bringázik minden nap, annak 20-30 kilométer után bizony elkezd fájni a lába. Ez teljesen normális reakció a test részéről. Ezért aztán 15-tel kell tervezni és óránként legalább 10-20 perces megállásokkal.
2. Ami a térképen 104 az a valóságban inkább 150. A balatoni bringaút ugyanis össze-vissza kanyarog. A kialakításánál valószínűleg az vezette a tervezőket, hogy olcsón megússzák. Így aztán leginkább azt a módszert választották, hogy ahol lehet. beterelik a kis mellékutcákba és gyakorlatilag csak a lakott területeken kívül építettek egy-két vékony sávot az út mellett. A balatoni bringaút arra való tehát, hogy élvezetből bringázzunk rajta, de haladni nem lehet. Illetve lehet, csak lassan. Amikor Akarattyáról Zánkára értünk a kilométerórák 70 kilométert mutattak, míg az autós tervezővel a 71-esen ez a táv mindössze 58 kilométer. 12 kilométert csalingáztunk tehát, amit élveztünk nagyon, de nem haladtunk semmit...
3. A bringázás mellett terveztem mást is. Nem a nézelődésre és a fényképezésre gondolok, azok ugyanis egy ilyen eseménybe simán beleférnek. A sörözés és a lángosozás is. De mi azt találtuk ki, hogy geocachingelünk is. Azaz összeszedünk egypár az utunkba eső geoládát is. Erről többet a geocahing.hu-n olvashatsz. Annyit elég róla tudni, hogy a GPS-koordinátákkal jelölt ládák megkeresése nagyon jó mulatság, de nagyon sok idő kell hozzá. Relatíve legalábbis. Mi kinéztünk egy sima ládát és egy 12 pontos multit. Ha optimista vagyok azt mondom, egy ládára kell 10-20 perc, azaz ezesetben 130-260 perc összesen. Ez 2-4 óra csak maga. Ezt bizony nem gondoltuk át, ahogyan azt sem, hogy a multiláda pontjai nem sorrendben vannak, így az utolsó - 12-es számú - később van, mint a 9-es. Így aztán fordulhattunk vissza és ez 2 kilométert jelentett már az elején. A lényeg, hogy 2,5 óra alatt 14 kilométert haladtunk. Ekkor beszéltük azt meg, hogy feladjuk a ládázást és simán tekerünk. Már késő volt, annyi hátrányt szedtünk össze, hogy esély nem volt behozni. Fél egy volt ugyanis, és még csak Almádiban voltunk...
4. Nem mindenki bringája olyan, mint az enyém. Én általában nagyon sokat foglalkozom a bringáimmal. Úgy is mondhatnám, hogy többet simogatom őket, mint a feleségemet... Szóval az én bringáim mindig rendben vannak. Ezt létfontosságú, mert a bringa meghálálja a törődést és azonnal büntet, ha elhanyagolod. Váltó és fékgondok, defektek és nyikorgás a bosszú. Ezek némelyike szimplán idegesítő, de némelyik tönkretehet egy ilyen utat. Ha például öreg és töredezett a gumi, azt nem lehet - illetve lehet, de nem érdemes - keményre fújni, mert eldurran. Így aztán az én cangám kerekében 4,5 BAR volt, a srácokéban meg 2. Jó laposak voltak és húzták a gazdáikat vissza. Ez akkor látszott jól, amikor egy dombon gurulva én sem és ők sem tekertek, de egy kilométeren én megint 100 méterrel voltam előrébb. Ez bizony 10%, amely 100 kilométeren bizony 10 kilométer. Nem elhanyagolható.
5. Nem mindenkinek van túrafelszerelése és speckó cuccai. Én ezekre is költök, nem is keveset. Nekem megéri, mert ezek a cuccok is feldobják a napi bringázásomat. Akik viszont évente kétszer-háromszor tekernek, azoknak teljesen felesleges a profi csomagtartótáska és a lélegzős kabát is. Bár meg kell mondjam, hogy a kedvenc ruhadarabom mostanában egy olyan céges polárpóló, amit pont Gergő barátomtól kaptam. Ez az első olyan felső, amiben akkor sem fázom, ha megállok és akkor sincs melegem, ha tekerek. Eltalálta a Regatta nagyon... Szóval a profi kabátom elő sem került, helyette az ajándék felsőben tekertem. De a bringás táska kellett volna. Nekem volt, de a srácok szívtak nélküle. Főleg azért idegesítő ez, mert a feleségemnek is van egy majdnem nullkilométeres és a húgomnak is vettünk egyet anno, abban sincs túl sok. Szóval ha előre megbeszéljük, mindenkinek lett volna jól pakolható bringatáskája. Így viszont maradt egyikőjüknél a két hátizsák - hosszútávon nagyon kényelmetlen, mert a gerincet terheli - illetve Gergőnél egy vízitúrázáshoz használt hordó. Na, ezt megnézték, de nekem kifejezetten tetszett. Persze a szelet fogta rendesen szegény Gergőnek.
6. Tervet kell csinálni. A terv viszont csak arra van, hogy el lehessen térni tőle. Én azt terveztem, hogy bringázunk egy jót és ha sikerül, megkerüljük a Balatont. Az első fele sikerült, de abban azért hibás voltam, hogy nem hangsúlyoztam eléggé a srácoknak, hogy számomra a legfontosabb, hogy együtt vagyunk és jól érezzük magunkat. Nem hoztam a tudomásukra elég nyomatékosan, hogy - bocsánat a szóért, de - LESZAROM, ha nem kerüljük meg a Balatont... Így aztán kicsit többet tekertünk, mint kellett volna, mert én azt vártam, hogy szól valamelyikőjük, ha elég volt, ők meg nem akartak szólni.
7. Fontos a terhelések elosztása. HA a csapatban egyforma edzettségű tagok tekernek, mindenki egyformán kapjon a csomagokból. Ha viszont nem, akkor bizony a terhelhetőséghez mérten kell elosztani a csomagokat. Egyáltalán nem fontos, hogy az vigye a csomagot, akié. Ha legközelebb így megyek túrára, ezt nagyon szem előtt fogom tartani.
8. Az időjárás lehet ilyen is, meg olyan is. Én az egyetemen tanultam meteorológiát. Légkörtan néven ugyan, de belém verték az alapokat. És mindig is azt mondtam, hogy az "időjósok" 3 napra tudnak előre gondolkodni. Ebből az első nap, azaz a holnap még pontos, a holnapután már 50-50%-os és a harmadnap hasrapacsi. Saccoszkóp. Így is volt most is. Már a hét elején mondogatták, hogy esni fog és hogy jön a hidegfront. Először még azt írta az ÖSSZES fontosabb meteo weboldal és a tévéhíradók is azt szajkózták, hogy már csütörtökön esni fog. Ezzel szemben csütörtökön 1942-es melegrekord dőlt meg, ekkor már szombatra mondták az esőt. Ezzel szemben szombaton déltől 6-ig egy szál pólóban tekertem, mert 25-30 fok volt. Felhő sehol. Vasárnap reggel esett, de mire megreggeliztünk egy szinte vonalzóval húzott sáv ért el minket szikrázóan kék éggel, ez ki is tartott nagyjából délután 5-ig. A meteorológusok tehát - műhold és mindenféle szélkerekek ide-oda - megint felsültek. De az is lehet, hoigy a pozitív gondolkodás űzte el az esőt. A tanulság: az eső miatt idegeskedj akkor, amikor már megáztál. Akkor már ugyanis biztos, hogy nem marad(t) el...
9. Nem szabad nagyképűsködni. Ha ez ember elmondja százszor, hogy Ő milyen nagy bringás, akkor azzal annyit ér el, hogy sokan megijednek és eleve lemondják a túrát. Ha úgy indultunk volna neki, hogy "Lemegyünk a Balcsira bringázni egyet", akkor nagyjából 9-en lettünk volna. Így viszont, hogy a nagyképű "Megkerüljük a Balatont" dumával indítottam, 5-en eleve be sem mertek "nevezni", és egy betegséggel együtt így maradtunk hárman. Ez persze nem baj, de ez is olyan buli, ami akkor jó, ha sokan vagyunk... Illetve attól csak jobb...
10. Ide kellene egy tizedik pont, de nincs. Azt hiszem ez a blog már így is elég hosszú lett. Ahogy sikerül összerendezgetni a fényképeket, fényképes beszámoló is lesz, amelyben sok vicces sztori lesz.
Addig is várom a véleményeteket, hogyan látjátok Ti.

2009. október 9., péntek

Balaton körbe - elindulunk végre?

A nagy víz. A Balaton. Mindenképpen meg kell kerülni. Miért? Mert ott van, azért! Sok ilyen feladat van az életemben. Sokkal jobb lesz a Balatonra is úgy gondolni, hogy megkerültem. Most úgy gondolok rá, hogy ezt sem kerültem még meg...
Régóta tervezem. Mindig közbejött valami. Még most sem biztos, mert szutyok időt mondanak a hétvégére.
De talán nekiindulunk végre. Nem sietünk, két nap alatt éppen elég lesz. 100-100 kilométer jut egy-egy napra, talán teljesíthető.
Illetve biztosan teljesíthető, de talán élvezhető is...
Költségkímélő túra lesz, direkt minimalizáljuk a kiadásokat.
A tervek szerint ma lemegyünk és ráhangolódunk. Balatonakarattyáról indulunk holnap reggel - ott van az egyik barátomnak nyaralója - és az északi parton első nap eltekerünk Keszthelyre.
Keszthelyre értünk jön egy barátom utánfutóval és elvisz minket a szüleimhez, akik nem messze laknak.
Vasárnap reggel visszavisz minket Keszthelyre és tovább az óramutató járásával ellenkezőleg megtesszük a maradék 104 kilométert a déli parton. Érkezés Akarattyára vasárnap délután, onnan fel Budapestre.
Ez a terv.
Ami már most látszik, hogy sokakat megijeszt a nagy víz. Vannak barátaim, akik állítólag sokat bringáznak, de mégsem mernek nekivágni. Mindenféle indokokkal eleve elutasították. Közbejött ez-az. Pedig jó régen tudható, hogy ezen a hétvégén lesz...
Aztán vannak, akik az utolsó napokban mondták le. Elfogyott az önbizalom...
Aztán egyiküknél megbetegedett a gyerek, így ő ma reggel mondta le. Ez az egy indok, amely számomra is elfogadható...
Maradtunk hát hárman. Ha igaz...
Ma reggel én is két centi vízben ébredtem és eléggé "húz a fejem", ez nálam a kezdődő láz jele. Nem érdekel, majd kitekerem magamból!
Az időjósok már napok óta azt mondogatják, hogy esni fog szombaton és vasárnap. A srácok már az esőkabátot emlegetik és azt, hogy esőben ők bizony feladják...
Én meg azt mondom, hogy az ember keményebb anyagból van annál, hogy az eső megakadályozza a tervei végrehajtásában.
Különben is: nem lesz eső. Szuper jó, kellemes őszi időnk lesz és nagyon jól fogjuk érezni magunkat.
"Ott lesz az a híd Moriarti!" "Ne bombázz a negatív hullámaiddal!"
Hogy elindultunk-e és hogy milyen volt, arról majd vasárnap, vagy hétfőn írok. Ezúttal fényképek is lesznek...

2009. október 8., csütörtök

Északi vasúti híd - felemás

Május 30-a óta újra lehet rajta közlekedni. Azóta senkinek nem tűnt fel? Vagy én vagyok túl érzékeny?
Szóval ma szépen lassan áttekertem az Északi összekötő vasúti hídon. Nagyon élveztem. Nem csupán azért, mert ma meleg rekord dőlt meg, hanem azért, mert tényleg jó lett. Kifejezetten élvezetes áttekerni rajta.
Kár, hogy tilos? Vagy mégsem? Az attól függ, melyik irányból érkezel. Ha Pestről jössz ugyanis, az Újpest Városkapu megállótól feltekeréskor egy motorkerékpárral behajtani tilos és egy osztott kerékpár-gyalogút vége tábla fogad.
Pest tehát szigorú. A motorosok nem hajthatnak fel a bringások pedig maximum 10-zel, mert ugye járdának minősül.
Az más kérdés, hogy a kerékpárút vége táblát valaki lefújta fekete festékkel, így alig felismerhető.
Aztán amikor az ember felteker, jönnek is szembe a motorosok ezerrel. Húzzák neki, mintha muszáj lenne... Az ember meg bosszankodik és nem érzi magát biztonságban. Pedig nincs okunk rá.
Mármint a bosszankodásra, ugyanis a motoros a budai oldalon nem követ el szabálytalanságot. Buda ugyanis puha és nincs kinn semmilyen tábla. Így aztán ha gondolod, és az autód elég kicsi, simán felhajthatsz azzal is. Autóssal ugyan nem találkoztam, de a motorosok igencsak kihasználják a helyzetet és nyomulnak át Pestre.
Na, nem mintha a tilalom ellenére Pest irányából nem jött volna senki...
De nem is ez a lényeg.
A lényeg az, hogy az egyik irányból lehet, a másikból nem? Hogy van ez? Valaki döntse már el és TARTASSA BE!

2009. október 5., hétfő

Ki korán kell

Early adopter. Angol kifejezés. Azokat jelöli, akik - idézem a wikit - korai alkalmazói egy terméknek, technológiának, irányzatnak, satöbbi. Így is emlegetik még: trendsetter, azaz ~irányzatalapító.
A kifejezés eredetileg Everett M. Rogers Diffusion of Innovations című művéből származik, amelyet 1962-ben írt meg. Nem tegnap volt...
Történelem lecke vége - megint nem magamtól vagyok okos, hanem idegen tollakkal ékeskedem - így nem untatlak vele benneteket.
A lényeg a felismerés. Hogy mi folyik itt.
Mert mi folyik itt? Tisztán látszik, hogy egy életstílus, a bringázás újra felfedezése van folyamatban. És ez nem könnyű. Úgy is mondhatnám, fájdalmas.
Mert minden kezdet nehéz, még az újrakezdés is.
Hasonlat: eleinte a mobiltelefon is kiváltság volt, kevesek engedhették meg maguknak. Aztán amikor elterjedt, egyszerűen nem volt kultúrája (sok mondjuk most sincs). De aztán szépen lassan kialakultak azok a szabályok - írt és íratlan -, amelyek elviselhetővé tették, hogy mára mindannyiunknak van saját mobilunk. Nem volt könnyű.
És az sem lesz könnyű, mire kialakul a bringás kultúra. De ki fog. Nem olyan gyorsan, mint a mobiltelefonos, de ki fog.
És a lényeg: TE, aki ide és más bringás oldalakra jársz, fogod kialakítani. Miért is? Írom:
Egyrészt, te régebben bringázol. A legtöbb történésen túl vagy már. Ütöttek el, vertek meg, estél nagyokat, aláztak meg a vonaton, vettek semmibe szinte mindenhol. Neked már nem nagyon lehet újat mutatni.
De TE TUDSZ újat mutatni annak, aki csak most kezdi.
Ismered az utakat, amerre jársz. Ismered a veszélyeket.
Tudod, hogyan öltözz. Olyan rutinod van, amit mások most fognak megszerezni.
A tudásod érték. Többnyire saját károdon tanultál. Sebeid vannak - néhol maradandóak -, amelyek emlékeztetnek arra, amire emlékezned kell.
TE VAGY A VÁROSI BRINGÁZÁS EARLY ADOPTERE. Akár tetszik, akár nem.
Te már tudod, vagy sejted, miről is szól ez.
Bizonyára feltűnt, hogy nem mindenki van ezzel így. A legtöbbjükre nem is szabad haragudnod ezért! Valahol el kell kezdeni, és szépen lassan ŐK IS rá fognak jönni arra, amire TE MÁR rájöttél.
De ők szerencsések, mert nem kell a saját kárukon rádöbbenniük.
HA SEGÍTESZ NEKIK.
Ha türelmes vagy. Ha nem vagy közönyös. Ha megtalálod a hangot. Ha van rá energiád. Ha nem mész el mellettük szó nélkül.
Nem ígérem, hogy könnyű lesz, de szép és hálás feladat. Sokszor találkozol majd értetlen arcokkal. Sokszor küldenek majd el. Sokszor gondolod majd azt, hogy semmi értelme.
De van!
Mert felelősséged van és magadnak is használsz azzal, ha segítesz a kezdőknek a gyorsabb eszmélésben.
Mert korán van még, de most kellesz!
Szerintem.

2009. október 4., vasárnap

Csillebérc: könnyed bringa-séta-bringa

Szombaton nem kis esemény zajlott Csillebércen, a volt úttörőtáborban. A természetet szerető emberek nem kis csoportja azért gyűlt ott össze, hogy GPS-szel mindenféle pontokat keressen meg, és eközben vagy 10-20 kilométert le is sétáljon. Voltak, akik családi kategóriában, gyerekekkel.
Csillebérc ugye a hegyekben van, erre enged utalni a nevében lévő "bérc" szócska. Nagyon szeretném azt mondani, hogy én magam bizony feltekertem volna, és a kis feleségemre fogni, miért is mentünk végül fogaskerekűvel, de nem leszek álszent. Eszemben sem volt feltekerni bringával, ugyanis szeretem a bringázást élvezni és addig nem jutottam még el, hogy élvezzek egy 2 órás masszív felfelé pedálozást maximum pulzus közelében.
Ennek ellenére elindultunk, és el is jutottunk a helyszínre.
A Kassák Lajos úton vadiúj bringaút van, de azért meg tudtam mutatni a szerelmemnek, hogy mit is állok ki reggelente, hiszen most is - mint mindig - 3 méterenként álltak az "elakadt" járművek. Nem értem meg, miért kell a bringaútra ráhúzódni? Az úttest nem elég széles?
Mindegy, elértünk a Lehel piacig. Innen e Gogol utcán a szintén vadiúj bringaúton le a rakpartra. Közben egy helyen vagy 5 méter mély építési gödör, alig korláttal körülkerítve. Addig nem nyugszanak, amíg bele nem esik valaki... Azon tűnődöm, hogy vajon tudják-e, hogy a 25 centiméternél mélyebb gödröket LÁBRÁCSOS KORLÁTTAL kell körülkeríteni... Nem teszik, az Újpest rakparton is úgy cserélik a villanyoszlopokat, hogy méteres gödrök tátonganak némi szalag mögött. Mondom: amíg bele nem esik valaki. Nem estünk bele...
A Margit hídon áttoltuk a bringát, majd a Budai Bringagyászról jobbra felkanyarodva felcammogtunk a Moszkva térig. Itt jutott eszembe, hogy pénzt kéne kivennem, és emlékeztem, hogy van egy automata a Fény utcai piacon. Már majdnem el is értem, amikor a biztonsági őr visszafordított, mondván nem lehet a biciklit behozni... Ekkor éppen 3 méterre voltam az automatától, és ezt mutattam is neki. Az volt a válasz, hogy van bringatároló. Hiába mondtam neki, hogy onnan lopják a bringákat leginkább, nem hatotta meg.
Megbeszéltük vele, hogy ő csak feladatot hajt végre - mindig ez a duma, e mögé bújik mindenki - és nem ő találta ki a szabályokat.
Megkértem, hogy jól figyeljen oda, hogy a főnökeinek átadhassa: "Legközelebb tiltsák ki a nyugdíjasok gurulós kocsiját is, mert annak is két kereke van! És egyébként adja át a főnökeinek, hogy köcsögök!" Az utóbbi mondatra nem volt szükség, de kicsúszott...
Tovább közlekedtünk a fogaskerekű felé, útközben átszaladt előttünk egy mókus. Ezt a mókust már többen említették, most nekem is szerencsém volt látni. Az előző szitu már ki is szállt a fejemből, jó hangulatban érkeztünk meg a fogaskerekűhöz.
Magyarország a látszatintézkedések hazája. A fogaskerekűn a bringások nem vesznek jegyet. Tény. A legtöbb bringásra igaz is. Én, aki évente 3-4 alkalommal utazom rajta, megengedem magamnak a luxust és veszek. A bringámnak is. De nem ez a lényeg: a bejáratnál ellenőrök állják el az utat és ha nem mutatod fel a jegyet - amely még nincs ugye lyukasztva, mert a lyukasztó a járművön van - akkor nem engednek be. Ha fel tudsz mutatni egy - illetve a bringának még egy - jegyet, beengednek. Nálam volt, mert a Margit híd alatt az aluljáróban vettem. Persze vehettem volna itt is, mert ennek érdekében a bejárathoz összetákoltak egy bódét, ahol jegyet is árulnak. Amit aztán senki nem ellenőriz. Én - eleve így érkeztem - likasztottam. A páromnak is és Bence barátomnak is, aki időközben utolért minket. Rajtunk kívül SENKI MÁS nem lyukasztott, pedig a kocsi tele volt. Gondolom bérletük volt a srácoknak, de akkor nem értem, miért álltak jeggyel a kézben a lyukasztó mellett egész úton... És azt sem értem, hogy miért kell fennhangon, olyan hangerővel beszélgetni, hogy mindenki hallja mennyibe került a bringa? És ha már 2500 USD-be került, akkor miért is nincs pénz a 300 forintos jegyre? Meg tudtam állni és nem szóltam be...
Felértünk és kitoltuk a bringát az állomásról.
Szerencsére Normafa előtt nem sokkal van egy ABC és az oldalában automata, így pénzünk és üccsink is lett.
A csillebérci táborba érve nekiálltam és leszereltem a bringákról mindent, ami mozdítható. Ezzel nagyjából 20 perc tellett el. A leszerelt cuccokat egy barátom kocsijába bezártuk, a maradékot egy erős korláthoz lakatoltuk. Így nem izgultam napközben, mi is lesz a bringákkal. Meg is voltak, amikor délután 5-kor visszaértünk a túrázásból.
Jól megizzadtunk napközben, így a felvett plusz pulcsi ellenére is fáztam az esti hidegben. Előre féltem, mi lesz majd lefelé, amikor repesztünk majd negyvennel az esti szélben. Szerencsére ahogy felültünk a bringákra, ki is melegedtünk. Az Istenhegyi úton alig volt forgalom, így ereszthettük neki. Kis feleségem most ment életében először negyvennel bringával, élvezte. Kipirult arccal érkeztünk meg a Déli pályaudvarhoz, ahonnan az alagút felé kerültünk. A Budai Bringagyászon a Margit hídig nagyon lassan elcsorogtunk, a hídon áttoltuk és közben beszélgettünk. Hazafelé még beugrottunk egy pizzáért, amely pont elfért a bringás táska tetején elhelyezett gumi leszorítók alatt.
Hazaérve gyors és forró fürdő mindkettőnknek, és úgy néz ki, nem fáztunk meg a hideg szél ellenére sem.
Jó kis nap volt ez, és ebben nagy szerepe volt a bringáknak. Azt hiszem a feleségem azért egy kis fertőzést csak elkapott, hiszen a szemében láttam: érti már, miért is szeretek én ennyire cangázni.