Tisztítsd meg, megéri...

Mit? Most kifejezetten a bringát. A gondolataidra is ráfér a tisztulás, de azokat meg kitisztítja a bringa. A menetszél.
Szóval, most inkább a bringa megtisztításáról írnék.
Ma szabad voltam, nem kellett dolgozzak, lecsúsztattam az éjszakát, amelyről érintőlegesen már írtam egy másik blogomban itt: Más nézőpontból. Szóval ma nem dolgoztam. A hirtelen akadt szabadidőnek megörülve elhatároztam, hogy aktívan pihenek. Nem tévézek, nem ülök a lakásban: kimozdulok. De nem megyek moziba és elkerülöm a plázákat is nagy ívben. Más szórakozásra vágytam, így jött a bringázás ötlete. De csak úgy bringázni? Cél nélkül? Így talátam ki, hogy kitekerek Walton barátomhoz Törökbálintra, ott megpucoljuk a bringát és ezután hazatekerek. 27 kilométer oda, ugyanennyi vissza és van benne némi domb is. Tökéletes.
Szerencsére útközben van a cég is, ahol dolgozom, így az üzemorvossal beadattam magamnak a védőoltásokat is. Nem árthat az, főleg, ha ingyen van... Szóval leoltottak, érzem is már a hatását... Pislákolok csak, mint a mécses. A cégnél mindig találkozom régi kollégákkal, akik régen láttak már. És mindenki azt mondja, hogy sokat fogytam, ezek szerint sokat fogytam... Elkalandoztam.
Tekertem tovább, és érdekes dolgok történtek velem. Egyrészt olyan helyeken jártam ma, ahol évekkel ezelőtt utoljára. Jó látni, hogy a XI. kerületben mennyi vadiúj bringaút van. Nekem, mint megrögzött bringaúthasználónak ezek fontosak. A Lágymányosi híd folytatásában is van egy szuper, keresztül a parkon. Ha az ember nem siet és van türelme kerülgetni a gyalogosokat, erre menjen. Én nem sietek és van türelmem kerülgetni a gyalogosokat, így erre mentem. Érdekes volt áthajtani a Kelenföldi vasutállomás aluljáróján is, természetesen 5-tel. Utána fel a szerpentinen, arra emlékeztem, szeretem. És ezután jött a döbbenet.
Az M7-es mellett tekerek kifelé, amikor megáll egy francia rendszámos Merci. Az utas kiszál és térképpel közelít felém, elállva a bringautat. Elég kietlen környék, így nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy itt most nagy verés lesz. Persze nem mindegy, kik kit vernek. Szóval a szitu érdekes volt, a kolléga lebegtette a térképet és az alábbi párbeszéd zajlott le (Nem írok, csak értek és többnyire makogok franciául. Megy majd nem sokára jobban is, addig így, fonetikusan:
Ő: parlevúfranszé (Beszél franciául)
Én: ámptipő (Kicsikét)
Ő: szetrebijen (ez nagyon jó), áasfaslácmqrpjcúüqwcsalécpascés,dcélasc (hihetetlen sebességgel, számomra ismeretlen szavak egymás mögött)
Én: duszmó möszijő, zsapron franszé, ne parl bijen. (Lassan uram, tanulok, nem beszélek jól)
Ő (mutogatva a gyűrűt az ujján): sze pa bizsu, sze ór, zsövő dö liter benzin (Ez nem bizsu, ez arany, két liter benzin kellene.)
Én: No, sze pa vre (Nem, ez nem igaz).
Ő (hevesen tukmálja rám a nembizsu gyűrűt): forint ongroá, pur dü liter benzin szilvuplé (magyar forintot, két liter benzinre).
Én: No véj (átváltva angolra).
Ő: a little mani miszter, tú liter benzin plíz
Én: No! Möszijő, sze ongri, sze no rumani. (Nem, uram. Ez itt Magyarország, nem Románia.)
Az utolsó mondat nem kellett volna, de nem tudtam visszafogni magamat. Romániában megy ugyanis ez a fajta arcátlan kéregetés, megtapasztaltam a nyáron. Az más kérdés, hogy ott a tényleg rászoruló emberek kéregetnek úton útfélen, nem a bálnamercis kopasz gengszterek... Mindenesetre hatott, hogy látta: nem gondolom, hogy ő francia. Az én sógorom francia, tudom, mi a különbség a francia francia és az ilyen franciában (meg a világ akármelyik országában) is ugyanazt művelő ingyenélők között. Ezzel felültem a bringámra és csalódott orcája előtt elhaladva tekertem tovább. Közben azon gondolkodtam, hogy bunkó voltam? Előítéletes? Hogy lehet, hogy valóban csak két liter benzin kellett neki? Nem valószínű...
A valószínű az, hogy ha előveszem a pénztárcámat, simán fellök - illetve megpróbálja. Ha ellenállok, megszúr - illetve megpróbál - és elveszi a pénztárcámat - illetve megpróbálja. Én meg kénytelen lettem volna nagyon megruházni, meg a haverját is, ha kiszáll a kocsiból. Vagy sikerül, vagy nem és ki tudja, még pisztoly is lehet náluk. A legjobb esetben is hívhattam volna a rendőröket és még nekem kellett volna magyarázkodni, miért picsáztam meg két tisztességes román állampolgárt francia rendszámos autóban. Ők meg románázkodhatták volna az ellenkezőjét (magyarázkodni ugye csak az tud, aki tud magyarul...). Hát kell ez nekem? Nem. Így aztán ahogyan tanították nekem a Krav Maga edzéseken, kikerülve a szitut szépen hajtottam tovább. Ha pénz kell a "francia" "úriembernek", majd vált valahol, mert ugye ójrója volt szegénynek, csak PONT két liter benzinre való forintja nem. Azt már csak gondolatban teszem hozzá, hogyrohadjonmegazösszesszemétbűnözőgenya (levegővétel) akiazthiszihogyebbenazországbanmindentmeglehetcsinálni!
Haladtam tovább, és el is felejtettem hamar az egész történetet. Valójában egészen mostanáig - hogy leírtam -, eszembe sem jutott ez a kis intermezzo. Csak azért szőttem bele a blogba, hogy NEHOGY VALAKINEK ESZÉBE JUSSON ELŐVENNI A PÉNZTÁRCÁJÁT
ÉS PÁR EZRESÉRT MEGHALNI EGY ÚTSZÉLEN, MERT SEGÍTENI AKART OLYANOKON, AKIKEN NEM KELL...
Szóval a következő sarkon már el is felejtettem az egészet. Ugye mondtam, hogy a bringa kitisztítja a gondolatokat. Megérdemli hát, hogy én meg őt tisztítsam meg.
Kiértem Waltonhoz, az átizzadt ruháimat kiakasztottam száradnia kazánházba, szerencsére volt annyi eszem, hogy vittem száraz pólót és pulóvert. És miért jöttem pont Waltonhoz bringáttisztítani? Hát mert a barátom, és a bringatisztogatás előtt, közben és utána jót dumáltunk. (Ha olvasod: remélem tudod, mennyit számít nekem a barátságunk, mégha ezt nem is elégszer mondom ki!)
Nos, Walton barátom - mint MINDEN BARÁTOM - több nálam. Én így barátkozom. Nem vagyok képes olyan emberekkel barátkozni, akikre nem nézhetek fel. Olyan emberek társaságát keresem, akik értékesek. Egyfajta értékvámpír vagyok én, és szeretek a barátaim fényében fürödni. Persze nem iskolázottság, nem társadalmi helyzet és nem vagyon alapján választok barátot. Ez nem jelenti azt, hogy a nálam fontosabb, iskolázottabb és gazdagabb emberek kizárva, de nem ezek a szempontjaim. Nekem az kell, hogy megfogjon valami a másikban.
Szóval Walton barátom elég sokat dolgozik, otthon van a műhelye amelyben csodás dolgokkal találkozhat az ember. Ennek később még szerepe lesz.
Van neki például egy láncmosó szerkezete is, amelyhez hasonlót még szerintem nem sokan láttak. Mivel könnyebb megmutatni, mint leírni, íme egy videjó róla, természetesen az ingyenes Qik-kel:

Így megy ez. Az ember csak beletszi a tisztítófolyadékot - esetünkben petróleumot - és tekeri szépen addig, amig el nem szennyeződik. Aztán cserél párszor, és egyre kevésbé lesz dzsuvás a folyadék és egyre tisztább lesz a lánc. Csodás és egyszerű szerkezet. Nem is nagyon lehet kapni, pedig sok darab ezrest adnék érte. Még az is lehet, hogy megérné gyártani...
Sikerült is leejteni, el is törött. Hogy éreztem magamat? Nem kell leírjam asszem. És itt lép a képbe Walton csodaműhelye, ahol műanyagokkal is foglalkozik. Nagyon leegyszerűsítve magyarázta el nekem, hogyan kapcsolódnak újra össze a műanyag óriásmolekulái és alkotnak az eredetivel megegyező szilárdságú kötést. Ettől nagyon megnyugodtam, hiszen szemre tényleg úgy megragasztotta a szerkezetet, mintha soha le sem ejtettem volna. Hálistennek!
Lepucoltuk a fogaskerekeket is, de még arra is volt gondja, hogy a gumira és a kerékre ömlött tisztítóanyagokat lemossa.
A lényeg, hogy a bringa azon részei, amelyekhez hozzányúltunk, gyári állapotba, illyetve annál egy kicsit jobba kerültek. Mondta is büszkén Walton, hogy állatólag a bringa tisztítás után érezhetően jobban gurul.
Gurult is, észre sem vettem, már haza is értem vele.
Ilyen szabadnapokat szeretnék, de sokat. 54 kilométer bringázás, barátokkal eltöltött kellemes órák és az alkotás öröme. Kell még más?