Egyedül maradtam

Olyan jó volt nézni a nyáron a bringákat a cégnél. Napközben ott pihentek a parkolóban és a munkaidő végén valósággal rajzás volt a hátsó kapun, ahol az autók mehetnek ki. Na és a bringák.
Most egyedül maradtam. Mindenki feladta és megértem őket. Hideg van, nekem is az arcomra fagy lassan a mosoly. Pedig nálunk ideálisak a körülmények.
Eleve van őrzött parkoló a bringáknak és még kamera is figyeli. Ha leszálsz a nyeregből gyakorlatilag 2 percen belül zuhanyhoz juthatsz. Aki nem akarja otthagyni a bringát, felviheti a folyosóra.
Én még az irodába is beviszem, senki soha nem szólt érte. Még a takarítónénik sem, akiknek egyszerűbb lenne, ha egyrészt nem járnám össze a szőnyeget, másrészt nem kellene kerülgetni a bringát a porszívóval. Aranyosak, kedvesek, bíztatnak, hogy nyomjam a pedált. Nyomom is.
A kollégák is bíztatnak. Tudom, ha megtehetnék, nyomnák ők is. Egy gyereket el lehet még vinni az oviba, vagy a suliba bringán, de kettőt már nem. Télen azt az egy gyereket sem kínoznám.
Nekem nincs gyerekem, pedig 5 éve próbálkozunk. Már orvosnál is, a jelek bíztatóak, de gyerek még nincs. Majd lesz. Az más lesz. Nem tudom, hogy miként és hogyan szoknak majd rá a bringára, de az biztos, hogy korán. Futok majd a söprűnyéllel, ahogyan az én Édesapám is futott velem. Hiába, futott kilométereket, én azt lestem, ki látja, hogy én már bringázom... Bele az árokba éppen. Apu türelmesen, bár egyre kisebb reményekkel kísért.
Én olyan típus vagyok, hogy szeretek magamtól rájönni a dolgokra. Nyugisan, amikor senki nem sürget. Bringázni is egy szenespince lejtőjén tanultam meg. Párszor legurultam csúsztatott lábakkal, aztán már nyomtam is. 4 éves lehettem. Körbe a lakótelepen. Mikor? Melyiken? Mikor-melyiken. Aztán madzag a kormányra, azzal vezettem, mint a lovat. Aztán már madzag sem kellett. Fél délután alatt 110-szer kerültem meg a lakótelepet elengedett kézzel. Le se tettem a lábamat.
Gondolatban persze azóta sem tettem le a lábamat...
Hajtottam a Partizánt - 20-as ruszki  bringa, sokadkézből - és Édesapám minden tavasszal újrafestette. Volt piros, zöld, de végül maradt ezüstszürke. A kályhaezüst jól bírta a gyűrődést. Szerettem azt a bringát. Az első bringámat.
Aztán voltak még limlomos bringák. Többnyire Puch-ok, Ausztriából olcsón. Ez már a kilencvenes években volt és Budapesten. Szerettem azokat is. Aztán bejöttek a montik, olyanom is volt pár. Volt, amit eladtam, volt amit elloptak. A legjobban azt a névtelent sajnálom, amelyik oversize vázas volt, teljesen krómozott, a hátulja zöld lakkal megfuttatva. Gyönyörű bringa volt, sajnos másnak is tetszett. Megvárták, amíg tavasszal rendbetettem és egy éjjel elvitték innen, az ajtó elől. Miközben mi idebenn aludtunk, ők levágták és leviték a tizenegyedikről a két bringát. A páromét is, amit tőlem kapott ajándékba egyik karácsonyra.
Ekkor vettem meg életem első új bringáját. 33 évesen, egészségbiztosításos pénzből. Támogatták az egészséges életmódot. Jó kis bringa a Magellan, van benne 13 000 kilométer főként Budapesten. Illetve több, az órában van ennyi. Ennyi kellett, hogy rájöjjek: kicsi nekem. A páromnak meg pont jó. Így lett neki szuper bringája. Meg nekem is a KTM.
Ezt hajtom most. Ha tehetném, le sem szállnék róla.
De most egyedül maradtam.
A parkoló üres, reggel egyedül vagyok az egész zuhanyzóban, nem kell sietnem. Senki sem reklamál, mikor végzek már. Egyedül slattyogok vissza az irodába strandpapucsban. Csak az én ablakomban lógnak a száradó pólók és csak az én radiátoromon szárad törölköző. A munkaidő végén egyedül cipelem le a bringát a földszintre és egyedül megyek ki a hátsó kapun, az autósok között.
Pedig nincs hideg. Melegebb van, mint gyalog. A térdemre vettem térdvédőt, vettem szélvédő gatyát és előszedtem a téli túrázós kabátomat, egyelőre bélés nélkül. Én nem fázom reggelente. Nekem nincs hideg.
A város viszont szép, most hullanak a levelek és most van a barnának a legtöbb árnyalata. És szépen eltűntek a turisták is, csak a legelszántabbak sétálgatnak a csípős hidegben. Sétálgatva hideg lehet. Páran jönnek csak szembe bringán is, lassan ismerős minden arc.
Meddig bringázom? Kérdezték ma reggel is. Jó kérdés. Amíg szeretem. Ez egyértelműen általam választott, senki nem kényszerít. Én sem kényszerítem magamat. Nem is emlékszem, mikor ébredtem úgy utoljára, hogy "Ma aztán nem mennék bringával semmi pénzért". Már csak egy gyors pillantás a hőmérőre, ez is csak azért, hogy melyik kabátomat vegyem fel. Aztán összepakolom az irodai ruhákat, odabenn smart casual a dress code. A bringás gatya sajnos not smart enough, az SPD-s cipő sem. De szerencsés vagyok, mert van kulturált zuhanyzó. A bringás táskába pedig elfér a váltás ing és a fehérnemű, hetente kétszer a cserenadrág. Van hely a plusz bringáspulóvernek is, hátha mégis hidegebb van, mint az ablakon kinézve látszik.
Indulás. Most egyedül maradtam, de én nem hagyom abba. Majd tavasszal becsatlakoztok...