Balatonkör 2014. visziklivel elsőként

Hosszas előkészületek után és számos negatív előjel ellenére (például a telefonom kijelzője eltört keresztben, így át kellett költözzek egy teszt-telefonra, így a fényképek nagy része azzal készült, amiért előre elnézést kérek!) 2014.05.02-án délben elindultam a Balatonra. Úgy döntöttem, vonattal megyek és ezen döntésem mellett meg is maradtam. Ugyanis vonattal én ingyen utazom, mert van Startklub Bonus kártyám a MÁV-nál. A bringa 420 forintért utazik, mert van Balaton kerékpárjegy a MÁV-nál. 

Így nekem lejutni Szobról Siófokra 420 forintomba kerül bringástul (meg egyébként bárhonnan a Balatonra). Ez tetszett, bár sejtettem, hogy a MÁV ahogyan nem tudja megoldani a leghétköznapibb dolgokat sem, úgy nem fogja megoldani a Balatonkör biciklis biztosítását sem. Ezzel szemben a szobi állomáson kellemes meglepetésként ért, hogy péntek ellenére a hétvégékre jellemző alacsony padlós Flirt kocsi fogadott, amibe beszállni azért egy ekkora bringával egészen más érzés ám...

Így az utazás első része kellemes volt, alig 58 perc múlva kényelmesen kigurultam a kocsiból a Nyugatiban. Kryx barátommal itt beszéltünk meg találkozót és innen kerekeztünk át a Délibe, ahonnan a vonat Siófokra indult. Szobon gyönyörű verőfényes napsütés volt, Pesten még sütött a nap, de már gyűltek a viharfelhők délnyugat felől. Azért megázás nélkül, a vonat indulása előtt 1 órával kiértünk a Délibe és kényelmesen felcuccoltunk a termes kerékpárkocsiba.

Voltunk azért páran, de a többiek Balatonföldvárig mentek és Siófokon segítettek lekászálódnunk, ami már nem volt olyan egyszerű, mert ezeken a régi kocsikon alig másfél méter magasan van a padló. Azért baleset nélkül sikerült és szépen elgurultunk házigazdánk házáig, aki már öt éve minden évben ellát minket mindenféle jóval. Idén szerzett egy dobozos autót is, így reggel ezzel indultunk Földvárra, a 06.00 órakor kezdődő XV. Balatonkörre. A startról nincs fényképem, de utólag majd pótolom ezt a hiányosságot, de egyelőre a rendezők még nem tették fel a képeket az idei túráról. Az első saját képünk az első pihenőből van, Balatonkeneséről.

Eddigre már egyszer jól megáztunk és mindenünk csupa víz volt, de itt még volt egy száraz pulcsim a zsákban. Másodszor Balatonakali előtt áztunk meg, de addigra már belülről is csupa nedvesség volt mindenki. Ezzel mindaddig nincs baj, amíg az ember nem áll meg. Ahogy megállsz, 2 perc múlva már fázol is. Mégsem sikerült összefáznom, bár estére kicsit már éreztem a torkomat. De ne szaladjunk ennyire előre. A Balatonkörről készített útvonalmentésem a Sportypal-on megtekinthető, ide kattintva. Sajnos a blogger felülete mostanában nem engedi a Sportypal térképek beillesztését, de azért az útvonalat jól lehet elemezgetni, ha a linkre kattintasz.
Az látszik belőle, hogy alig voltam lassabb idén a dobozossal, mint tavaly a sima bringával. Pedig idén viharos szél volt ám.

És a SportyPal ott is hibázik, hogy nem veszi figyelembe a bringa súlyát. Ami az esetemben úgy 40 kiló, azaz olyan, mintha egy 10-12 éves gyereket vittem volna végig a csomagtartón, vagy mintha 130 kilós lennék. Ennek ellenére végigmentem vele és egy helyen majdnem ötvenre felgyorsultam. Az átlagsebességbe beleszámítja a szoftver a pihenőket is, így valójában 25 körüli haladási sebességekkel mentünk. Visziklivel. Nem mindegy ám...
De ez persze nem nagyon izgat, én tudom, hogy kevesen lettek volna képesek végigcsinálni ezt a túrát ezzel a bringával. Főleg azért, mert fel kell ám nyomni az emelkedőkre is. Ha jól tudom, eddig még senki nem ment végig a Balatonkörön előttem cargobike-kal, azaz visziklivel. És kíváncsi leszek, hogy valaki kap-e kedvet...

Mivel az ázottság állandósult, le sem vettem már az esőkabátot a túra végéig, így alatta tiszta víz voltam ugyan, de legalább meleg volt. Ahogy a sisak alatt is, amit CSAK azért és csak akkor hordok, ha esik, amikor esik. A buta németek úgy csinálták meg a bringás esőkabátomat, hogy nincs rajta csukja, hanem a bringás sisakra húzható egy esővédő. Ez alatt viszont megint csak jó meleg van és nem esik be az eső. Bár Római katolikusnak kereszteltek, de azért többször sisakban és sapkában ettem a túra alatt, mert nem akartam jobban szétázni, nameg megfagyni sem.

Holtpont kétszer is volt, először a szokásos helyen Gyenesdiás előtt, mert itt nagyon messze van a pihenő. Ráadásul Tomaj előtt Badacsonyörsnél volt egy defektem is, amit megszereltem ugyan, de jó nagy késéssel érkeztem a tomaji pihenőbe, ahol igazán pihenni sem tudtam. Így vágtam neki Gyenesdiásnak, ami normál bringával és jó időben is kihívás, hát még így. Azért megvolt, de idén nem ettünk fagyit, csak ültünk a vizes fűben és nyámmogtuk a szendvicseinket.

Érdekesség, hogy az úton elfogyasztottam 3,5 liter Vitalade izotóniás italt és még András is adott nekem a saját varázsitalából. Így összesen megihattam a vízzel együtt úgy 8 liter folyadékot és finoman fogalmazva csak annyit, hogy vécén egyszer voltam, a többi a pórusaimon távozott. Na ezért voltam vizes az esőkabát alatt is.

Gyenesdiás után megsegített minket az időjárás és kellemes hátszelünk volt nagyjából Balatonfenyvesig. Itt viszont jött a böjt, mert először csak féloldalról fújta ki a lelket belőlünk a szél, aztán masszívan elölről támadott. Túratársaim közül Ágit - aki biciklivel együtt lehet 50 kiló - többször méterekkel arrébb rakta a szél, és csodálom, hogy nem esett el egyszer sem. Engem is taszigált a szél, pedig én biciklivel együtt 140 kiló lehettem. Úgyhogy ezt a pici lányt is megilleti a tisztelet és s csodálat!

Nameg András és Kryx barátaimat is, akik nélkül nem sikerült volna az egész. Ők ugyanis mindig megvártak és igazi csapat módjára segítettek tovább akkor is, amikor már ők maguk is ki voltak készülve. Kryx-nek hirtelen magas láza lett, amit a mentőautóból kért gyógyszer levitt ugyan kicsit, de így is vagy 70 kilométert lázasan tekert végig. Andrásnak a térde készült ki, de erre meg szerencsére feltalálták a Cataflam-ot, amiből nálam mindig van egy levéllel. A végére azért kikészültünk ám rendesen, a Fonyódi pihenőben hiába volt forró a tea, úgy fújt a szél, hogy majdnem odafagytunk a padra. Itt volt az igazi holtpont. El is indultunk kicsit a mezőny elé, akik aztán utol is értek valahol Balatonboglárnál. Az utolsó bevárásnál összeállt a mezőny, de nagyon örültünk már a földvári platánsornak, ahol a befutó volt.

A teljes táv nem lett 206 kilométer, de nem is érdekes. Nem adtuk fel és ez a lényeg. Még akkor sem, ha sokszor embertelen körülmények voltak és igazából le kellett volna fújni az egész túrát. Csak hát mit csináltak volna ennyi emberrel? Végül is beértünk és ez a lényeg, bár akár vizes volt, akár nem én a reggeli pulóveremet felvettem az esőkabátra felülre, hátha melegen tart.

A végén forró gulyásleves fogadott és miközben ettem, egy gyors interjút is adtam valami tévéstábnak, akikből csak egy nagyon erős lámpát láttam meg egy mikrofont, amit a gulyásleves meg a szám közé próbáltak betuszkolni több-kevesebb sikerrel. Attila barátom, a vendéglátónk kijött elénk a dobozos autóval és hozott száraz ruhákat, így már abban néztük végig, ahogy valaki más megnyeri a nyereménybringát, ami nekem persze nem is kellett volna, hiszen biciklit csak az osztrákok gyártanak KTM márkanéven, a többi csak papírmasé. Nameg Máté, aki a visziliket csinálja. ;)

Hazaérve gyors és forró zuhany, majd beájulás az ágyba. Éjjel azon gondolkodtam, hogy volt-e valami negatívum a túra alatt a rossz időt kivéve. Arra kellett jussak, hogy SEMMI. A szervezés és a résztvevők is rendben voltak és még a "Némmá, teszkóskocsival megy a csávó" meg a "beülhetekelviszel", meg a "sörtménemhoztá" típusú beszólásokon is csak röhögtem magamban. A teszkózóknak annyit, hogy toljatok végig egy teszkós bevásárlókocsit 206 kilométeren, aztán majd beszéljük meg! A beülhetekelviszel témáról az jutott eszembe, hogy talán ha maga a köztársasági elnök kér térden állva Fonyódnál, hogy azonnal lovaggá ütnek, ha elviszem, akkor sem vettem volna fel. A sörös ötlet meg nem is rossz, jövőre lehet, hogy megjátszom és mozgó büfékocsit alakítok, persze ingyen, hogy a visziklizést népszerűsítsem... 

Másnap a 11 órás vonattal akartunk volna felmenni Budapestre, de természetesen Siófokon esélyünk sem volt felnyomakodni rá. Mivel a két órával későbbire, majd a négy órával későbbire, sőt a késő estire is ugyanennyi esélyünk lett volna feljutni - azaz semmi -, Attila a dobozos autóval felhozott minket Budapestre, amiért (is) örök hálával tartozunk neki. A kétórási vonattal el is tudtam indulni a Nyugatiból, amely szerencsémre megint alacsony padlós volt, és csendes, és tiszta és szép.

Már itt éreztem, hogy hazaértem, ez Európa. A Balatonon közlekedő szutykok sehol sincsenek a mi jó kis vonatainkhoz képest. A Dunakanyarban ráadásul gyönyörű napsütés fogadott és amikor leszálltam a házunk előtt a nyeregből azt gondoltam, hogy soha életemben nem voltam még ilyen erős. Sem a lábam, sem a lelkem, sem az akaratom. És ez egy nagyon jó végszó egy ilyen kemény túra után, ami nem ölt meg, csak megerősített.
(Ahogy felkerülnek a hivatalos képek, a bejegyzést kiegészítem. Érdemes lesz néha visszanézni rá...)

Dobozosból kosaras

Igazán nagyon nem zavart ám engem a doboz és normál használat mellett még évtizedekig elközlekedtem volna vele, de már csak egy hét és Balatont kerülünk a Bakfissal. És ettől parázok. Helyesebben attól parázok, hogy szembe szél esetén meg fogok degleni. Mert egy dobozos bringának van ám légellenállása.

Szóval ezen okból kifolyólag már régen elhatároztam, hogy ha tehetem, a dobozt lecserélem egy kosárra. Mert a kosárnak nincs légellenállása. De honnan lesz kosaram, mármint ekkora kosaram? Több barátom javasolta, hogy lopjak egyet valamelyik Tecsótól. De én meg úgy vagyok ezzel, hogy ha a pokolra kell jutni, akkor inkább a paráznaság miatt jussak, ne lopás miatt. Úgyhogy elkezdtem keresni azokat a cégeket, amelyek bevásárlókocsikat forgalmaznak. Találtam is egyet Lajosmizsén, úgyhogy hajrá! Sok reményt nem fűztem a dologhoz, hogy pont nekem, pont egy kocsit eladnak olcsón... És mégis!

Tegyük hozzá, hogy nagyon jó fejek voltak alapból is, pénteken délután is volt rám türelmük. És amikor elmagyaráztam a dolgot és megmutattam a bakfis képét, egyszer csak INGYEN nekem adták a képen szereplő kosarat. Látták a lelkesedésemet. Hazahoztam és neki is álltam megbuherálni.

Persze korábban leméregettem mindent, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire passzolni fog a kosár a Bakfisra. Mert centi pontosan passzol. Már felcsavarozás előtt láttam ezt.

Nem teszünk fel egy ilyen rozsdás cuccot szép bringára, úgyhogy hazafelé jövet vettem matt fekete akril festéket és lefújtam a kosarat. Így azért már jobban nézett ki.

És ha már nekiálltam, egy fekete bringa nagyon jó terep arra, hogy matricákkal kicsit megbolondítsuk. Lassan éjfél van, így azt nem mondhatom, hogy gyorsan készen lettem, de azért megérte szórakozni vele. Igazából nem is vagyok még kész, de már így is jól néz ki. Íme a matricázott változatról néhány kép:

Közelebbről:

Elölről:

És tessék kapaszkodni, mert hátulról meg brutális! A piros, extra matricákat Andris barátomtól kaptam, köszi még egyszer. Jó cucc, vagy ötször annyi fényt ver vissza, mint az én matricáim. Valósággal olyan, mintha piros lámpák lennének hátul. Van még belőle, holnap teszek fel még. Most ilyen:

Szóval itt tartok most. Sajnos a dolog nem tökéletes, mert a kosár eleje nagyobb kanyaroknál lefogja a kormányrudazatot, de holnap sikítóval kimetszek belőle egy darabot. Így éjfél körül már csak nem akartam sikítózni. 
Olvasói kérdések alapján egy kis kiegészítés: jól látja az, aki azt mondja, hogy a kosárban elhelyezett cuccoknak is van légellenállása. Az a lényeg, hogy a doboznak mindig, tök üresen is full légellenállása van, míg a kosárnak csak annyira, amennyit belepakolok. És a doboz van vagy 15 kiló, a kosár pedig "csak" 10 kiló. Úgyhogy megérte buherálni mindenképpen, de ígérem, hogy a tapasztalataimat megírom majd. Azaz folyt. köv...

Gyorsjavítások a bakfison

Vannak tárgyak, amelyek annyira hozzánőnek az emberhez, hogy nevet is kapnak. Eddig az autóimat neveztem el például, de ezzel gondolom vannak páran így.

Most meg azon kaptam magamat, hogy a dobozos bringámat úgy nevezem, hogy "A bakfis".

Hogy elugrom a boltba a bakfissal. Vagy hogy kellene egy új gumi a bakfisra.

A dolog onnan ered, hogy a hasonló szállítóbringákat bakfiets-nek hívják, ez meg kiejtve közel van a bakfishoz.

Illik is rá, mert lassan tényleg tini a kislány, és nálam fog megkamaszodni, majd komoly felnőtt nővé fejlődni.

És ha már hosszú távon tervezek vele, nameg nevet is adtam neki, hát megérdemli a gondoskodást.

Akik Követik a dolgaimat, azok látták az első fotót róla, amikor éppen a vonaton hoztam hazafelé.

Jobban megnézve látszik, hogy a fa doboz szélei kaptak már rendesen, nem túl szép kopások láthatók rajta. Mivel ilyenkor télen az ember nem nagyon szeret hideg műhelyekben kushadni, gyorsan kapott egy kis javító festést az elmúlt szép napos vasárnapon és máris jobban néz ki matt feketében. Íme:

A matricákat Máté iránti tiszteletből meghagytam és ha nem kell cserélni a dobozt, meg is hagyom. Maximum teszek melléjük még párat. Például a Balaton-körét, mert áprilisban ezzel fogom megkerülni a Balcsit. Sima bringával már ötször megkerültem, most beleviszünk egy kis kihívást és ezzel a dobozossal megyek neki. Kemény lesz, de én kemény vagyok. A célom bizonyítani, hogy lehet tartani a lépést hosszú távon is a hagyományos bringákkal.

Ehhez persze kellenek még tuningok rajta addig. Ilyen tuning a vadiúj hátsó gumi, amely egyrészt egy centis futófelületen érintkezik az aszfalttal, másrészt 4,5 BAR-ig fújható.

Az előző gumi kicsit kopott is volt, nameg maximum 2,5 BAR-t volt szabad belé nyomni, amitől lapos volt és visszafogta a biciklit. Ezzel a kükeményre fújható gumival meg úgy siklik, mint a szél. Ha külsőt cserélek, akkor belsőt is. És ha már kiszedtem a kereket, és ezért levettem az agyváltót a tengelyről, be is állítottam. Néha kicsit félreváltott. Most már nem. Úgy működik, mint a Doxa.

A következő tuning egy agydinamó lesz és egy LED első lámpa. Látni kell, nameg látszani is. Az agydinamóról táplálni fogom Sanyi barátom továbbfejlesztett találmányát, a Bike2USB 2.0-át. Ez egy olyan ügyesség, ami az agydinamó áramát USB aljzatra teszi ki, így lehet vele kütyüket tölteni. Régóta van már egy ilyenem, imádom, Most elkészült az újabb változat, amelyet két különböző áramforrásról lehet megtáplálni egyszerre. Így az agydinamó mellé beficcen majd egy-két napelem is. Majd írok róla egy nagy tesztet hamarosan.

Hamarosan némi matricázás is várható, mert a bringa nagy felületekkel rendelkezik, amelyeket ki kell használni például ennek a blognak a népszerűsítésére is. Persze a viszikli.eu felirat megmarad, szintén hálám és tiszteletem jeléül.

Ne menjenek sehová - hacsak nem bringázni egy jót -, mert hamarosan jelentkezem!

Balaton körbe 2012-ben is

A magamnak tett fogadalmammal kell kezdjem: amíg fel tudok ülni a bringára, én minden évben meg fogom kerülni a Balatont. Remélem, ez az elhatározás egybeesik a szervezők szándékával is és ezentúl is megrendezik minden évben a Balaton kerülést.

Azzal folytatnám, hogy miért szeretem. Azért, mert a tempója és a választott útvonal miatt simán teljesíthető bárkinek, rákészülés nélkül is. Ahogy eddig mindig, most is zéró rákészüléssel vágtam neki és meg sem kottyant. Pedig lassan negyven éves vagyok és súlyfeleslegem is van vagy húsz kiló. Bár télen sem szálltam le a bicikliről, felkészülésnek semmiképp nem nevezhető ez a napi kétszer kettő kilométer, amit a lakástól az irodáig megteszek. Azaz nyugodt szívvel mondhatom, hogy nulla rákészüléssel vágtam neki idén is.

Azért is szeretem ezt az eseményt, mert így tavasszal éppen egy ilyen kis izomébresztőre van szükségem. Mindig felráz és a hétköznapokba visszasüllyedve is megmarad valami a lendületből.

Az idei kicsit mégis más volt, mint az előző kettő. Valahogy jobban nyomtuk a pedálokat és kevesebb pihenő volt. Talán ennek köszönhető, hogy alig tekertünk sötétben a végén. Szerintem nagyjából egy órával hamarabb beérkeztünk, mint tavaly és elmaradt a reggeli és az esti didergés is.

Utóbbi a gyönyörű időnek köszönhető, hiszen április végére nem jellemző módon 24-30 fokok voltak napközben és a reggeli indulásnál is 12 fok volt már. Ez nagyon szerethető volt.

Idén egyébként mintha kicsit kevesebben lettünk volna, vagy csak a jó szervezés miatt nem torlódtunk annyian. Részemről a barátokból idén sokkal több volt még úgy is, hogy betegség miatt páran nem jöttek el. Így is voltunk vagy 20-an ismerősök, ami már egy kellemes, de még kezelhető létszám. És senki nem adta fel, jó hangulatban, saját tempóban, de néha összeverődve nyomtuk végig. Megemlíteném Laci barátomat, aki fixivel rakta végig, ami külön nagy teljesítmény, hiszen a fixin - azoknak, akik nem tudják, milyen az - folyamatosan megy a láb és nincs szabadonfutó. Laci mégis bírta, ami számomra mindenképpen döbbenetes és motiváló. Pozitív élmény.

Azon gondolkodom, hogy volt-e egyáltalán valami, ami idegesített. Nem jut eszembe semmi.

Igaz, néha közénk keveredtek "idegenek", azaz a túrán nem résztvevő emberek és ezek nem nagyon vették azt figyelembe, hogy mi már túl vagyunk vagy 120 kilométeren, de erről nem a szervezők tehetnek.

Ha már negatívumot kell mondani, a kedvencem egy hülyegyerek volt - elnézést, de rá nincs jobb meghatározás - aki háromszor vágott úgy elém, hogy nekem kellett csutkára fékeznem, hogy el ne csapjam. Ha csak egy kicsit gonosz vagyok, a másodiknál nem fékezek és pattant volna le, mint százéves biliről a zománc. De nem vagyok kicsit sem gonosz, így másodszorra és harmadszorra is elém engedtem. Annak ellenére, hogy a Kis Balaton környékén mi már bőven a 100 km felett voltunk, nyikhaj barátunk nem nagyon tudott elhúzni és vasúti átkelőknél - ahol én ismerem a rövidítéseket - valahogy mindig elé kerültem. Ezt annyira nehezen viselte, hogy egy esetben egy balos kanyarban furakodott be mellém, ahol ha nem adok neki helyet, akkor kenődik a kerítésre, majd egy vékony úton "húzott el mellettem", ahol a szembejövők miatt megint egy centi mentette, hogy fel nem löktem. Egyébként az ilyen és hasonló kis seggfejek engem szórakoztatnak és nagyon örülök neki, hogy én magam nem vagyok - és sosem voltam - ilyen balfasz.

Idén sem a szervezéssel, sem a résztvevőkkel nem volt semmi kellemetlen élményem. Igaz, a mi részvételünk már évek óta arról szól, hogy együtt haladunk a tömeggel és az egyéb szolgáltatásokat nem vesszük igénybe. Idén én egyszer kértem vizet és ennyi. Minden mást saját magam oldottam meg, anyukám fasirtos szendvicsén és pogácsáján éltünk és a magunk által vásárolt sportitalokat ittuk.

Ja és persze a kihagyhatatlan hekkezést se felejtsük el, hiszen az már hagyomány, hogy előre letelefonáljuk a hekket és a következő pihenőben benyomjuk. Így volt ez idén is, 20 ezrest hagytunk ott egy halasnál. Neki is jó üzlet volt és mi is nagyon élveztük.

A bringa most sem hagyott cserben, de a sárvédőnek és a bringás táskának ez volt az utolsó útja. A sárvédő a sok szállítástól manapság egyrészt eléggé csehszlovákul áll, másrészt folyamatosan súrolja a kereket, amit én nem bírok elviselni. A bringás táskán a cipzár adta meg magát, de ez érthető is így 7-8 év és 20 000 megtett kilométer után.

A túrán folyamatosan videóztam, a videót majd valamikor megvágom megvágtam, tettem alá zenét és beszúrok ide is egy rá mutató linket, meg majd a YouTube-on is látni fogjátok. Íme:

Fényképem nagyjából egy sincs, pedig blog fénykép nélkül nincs. Illetve talán mégis van egy-kettő, a kocsira felpakolt biciklikről odafele:

...majd a túra végeztével, már este sötétben visszafelé:

Utóbbiról többen kérdezték, hogy vajon ez a "Tron, avagy a számítógép lázadása" című filmből egy részlet, de nem. Mi már ilyen matricázósak vagyunk, ami sötétben kifejezetten jól tud mutatni.

Egyébként a biciklik idén már vonóhorogra szerelt bringatartón utaztak le velünk, ami nagyon kényelmes dolog. Attila barátoméknál a garázsba elfért úgy a kocsi, hogy nem kellett a bicikliket leszedni, így hajnalban nem kellett velük bűvészkedni és ez plusz fél óra alvást jelentett.

A túráról készült GPS-es útvonalrögzítésem is (tracklog), amit hamarosan most felnyomok majd a Sportypalra is és dobok ide egy linket hozzá:

Egyébként - ahogyan azt már láthatjátok is - GPS-szel mérve pontosan 200 kilométer volt a táv.

Még egy valami: a nagy dombok valahogy elmaradtak idén. Tavalyról emlékeztem, hogy párszor majdnem le kellett szálljak és toljam, de idén ilyen egyszer sem volt. Valószínűleg azért, mert kivételesen nem fájt egyik lábam sem, így nem kellett kíméljem a másik rovására. A balatonfüredi dombtól és a zánkai emelkedőtől féltem, de ezek valahogy elmaradtak idén. A Balaton pedig még mindig gyönyörű és még mindig nem lehet betelni vele.

Az biztos, hogy jövőre is megyek és ez így lesz, amíg fel tudok mászni a biciklire, vagy valaki felsegít.

És ide a végére kívánkozik egy gondolat, ami Nektek szól, barátaim:

A szürke hétköznapokban az ember néha kicsit/nagyon elsüllyed és sok olyan negatív élmény ér, amik miatt néha a kedvünk sem jó. Úgy is mondhatnám, hogy elveszik a hit a világ jósága iránt. De - és ez a lényeg - amikor egy ilyen eseményen összejövünk és jól érezzük magunkat, valahogy mindig visszakapom az emberekbe vetett hitemet. Tőletek, barátaim. Úgyhogy köszönöm, hogy ott lehettem veletek!

Balaton körbe 2011-ben is

Tavaly is megkerültem, pedig el sem vesztem... A viccet félretéve, életem első Balatonkerüléséről ide kattintva olvashat(sz), a másodikról meg mindjárt. Írom ugyanis...
Szóval idén is nekiugrottunk. Sok tekintetben jobb volt az idei, de leginkább annyiban, hogy tudtam, meg tudom csinálni. Tudtam, mire számíthatok, tudtam, hogy sok lesz. De azt is tudtam, hogy élvezni fogom.

Tavaly kicsit rányomta a napra a bélyegét az, hogy a korai - hajnali 06.00 órás - start miatt nekünk Büdipestről el kellett indulnunk fél négykor. Háromkor keltem, aztán végig tekertük azt a röpke 206 kilométer, majd este haza. Mire leszereltem a tetőcsomagtartót - reggelre leszerelte volna más - addigra volt már hajnali egy óra is. Szóval tavaly fárasztó volt. Idén - Attila barátomnak köszönhetően - nagyon jó dolgunk volt. Tipikus biciklis barátság a miénk, a tavalyi Balatonkörön ismerkedtünk meg, a KTM-ek hoztak minket össze.

Neki is és nekem is az van, erre felfigyelve kezdtünk beszélgetésbe, amiből az lett, hogy végül tavaly is már együtt nyomtuk végig a 206 kilométert. Aztán a barátság szerencsére megmaradt, idén már Attiláéknál aludtunk  Siófokon és így elég volt fél ötkor felkelni szombaton.

Pénteken délután lementünk Balatonföldvárra és átvetettük a bringákat. Ezzel kezdődik ugyanis a Balatonkör minden évben, az ember megkapja a csomagot és egyben leellenőrzik a bringák műszaki állapotát is. Csak ezután kapjuk meg a matricát, ami feljogosít a mezőnnyel együtt haladni. Szóval idén már pénteken délután megvolt a becsekkolás, így szombaton reggel csak némi péksüteményt kellett vásárolni, majd a rajthoz állni.

El is startolt a mezőny 05.57-kor, megint bőven ezer felett volt a résztvevők száma. A hőmérséklet hajnalban 2 folk celsius, így mindent felvettünk, ami csak nálunk volt. Feleslegesen, hiszen 5 perc múlva bemelegedtünk, én magam túlságosan is. Még tavaly megleptem magamat egy Vaude bringás gatyával, amibe állítólag nem lehet beleizzadni. Nos, bele lehet. Idén a felszerelést kiegészítettem egy kabáttal is, ami amellett, hogy marha jól is néz ki, szintén páraáteresztő. Elméletileg. Gyakorlatban viszont Balatonkenesén az első megállóban már csavarni lehetett volna a kabát alatti ruhákból a vizet, így kénytelen voltam mindent visszavenni nedvesen. Szerencsére a cuccaim neoprémek, így vízesen is melegítenek. Zánkáig nem sütött ki a nap, ott viszont sikerült nekivetőzni. A napon ugyanis szépen megszáradt minden 10 perc alatt, így onnantól már kabát nélkül tekertem.

Érdekes dolog, hogy ezen az eseményen NINCSENEK kellemetlen események. Nincsenek beszólogatós autósok, nincsenek járdázós hülyegyerekek. A mezőny együtt halad, a szembejövőkre figyelmeztetjük egymást, az oszlopokra és gödrökre is. Szóval teljesen biztonságos a menet, önfeledt gurulás ez a 206 kilométer. Szerencsére az óramutató járásával ellenkező irányba kerüljük a tavat, így a nagyobbacska dombok már az elején megvannak. Mire az ember elfáradna, már csak a kényelmes, sík, gurulós déli part marad.

Mert van holtpont, van befordulás. Főleg annak, aki nem tudja, hogy mennyi van még hátra. Idén is volt, a keszthelyi pihenőnél igencsak nehéz volt újra nekiindulni. De azért van a csapat, hogy átsegítsük egymást a nehézségeken, mindig van egy "széltoló", aki mögött a többieknek kicsit talán könnyebb tekerni. Idén is így volt, így segítettük át egymást a holtpontokon. Így négyen indultunk neki és négyen is érkeztünk meg.
Én egyébként idén már GPS-szel rögzítettem az utat, nagyon látványos dolgokat képes tenni a SportyPal, ahová fel is töltöttem. Ide kattintva megnézhető. Igaz, hogy sajnos egy 8-10 kilométeres szakasz elveszett, mert valahogy kiakadt a GPS, de ezt a szakaszt kézzel berajzoltam utólag. Valamiért viszont az edzésidőbe ez a rész nem számít bele a szoftver szerint, úgyhogy ennyivel kevesebb a megtett táv. Talán elhiszi nekem mindenki, hogy ezt is megtettük és nem vonatoztunk...

Kicsit bosszantó volt az elején, hogy a rendőrség csesztetése miatt feltett egyik küllőprizmám elrepült, de reptében leverte a kilométerórám jeladóját is, így keletkezett egy kis károm. Nem nagyon zavar, csak annyi fordult meg a kis agyamban, hogy ha már a bringám gumijának TELJES oldala fényvisszaverő, miért is kell nekem küllőprizma? Nem mellesleg a bringám teljes oldala ki van fényvisszaverővel matricázva, de a KRESZ nem azt írja, hogy oldalról fényvisszaverő felületnek kell lenneie, vagy mondjuk, hogy oldalról is jól láthatónak kell lennie a bringának, hanem ehhez a nyamvadt küllőprizmához ragaszkodnak. Ennek következtében aztán az ÖSSZES bringásboltban elfogytak a NORMÁLIS küllőprizmák, hiánypótlásként árulnak küllőprizmának látszó tárgyakat, amelyek meg ugyebár leröpülnek az első 30 körüli sebességnél és leverik a kilométeróra érzékelőjét. Persze ez sem tudta elvenni a kedvemet, meg aztán úgyis vágytam már egy új bringakompjúterre, most legalább itt az indok, hogy megvegyem...

Ennyi negatívum volt az egész napban és mellé sok-sok pozitívum. Idén sem maradhatott el a hekkezés, hiszen Attila barátom egyik ismerősének a büféje mellett haladtunk el, és a telefonon jó előre megrendelt halat felkaptuk, majd a következő megállóban jóízűen el is fogyasztottuk. A hal pont jó a bringázáshoz, mert könnyű, sok energiát ad és nem mellesleg finom is. Utána még a kedvünk is jobb lett.

Az idei eseményt támogatta a mekdonálc, ez meg is látszott a színvonalon. Több pénz volt az útvonal biztosítására, így a tavalyi nagy megállások és várakozások gyakorlatilag teljesen elmaradtak. Összesen nem álldogáltunk 10 percet, így sokkal élvezetesebb volt az egész. Az átkeléseket rendőrök biztosították, gördülékenyen zajlott minden. Igaz, Balatonkenesénél várni kellett 15 percet, mert nem érkeztek meg idejében a motorosrendőrök, de ettől eltekintve egész nap sokat segítettek az élmény fokozásában.

Összegezve: azt hiszem, hogy nekem a Balatonkerülés ezentúl alap tavasznyitó esemény lesz, ha csak tehetem, megyek. És ha már tó: jövő hétvégén megyünk és megkerüljük a Tisza-tavat is, ez csak 60 egynéhány kilométer, igazi családos program, kényelmes tempóval. A nyáron meg lesz a Fertő tó is, oda Visziklivel megyek, azaz teher szállítására is alkalmas bringával.
Majd beszámolok mindenről...

Balaton kör 2010.

Megkerültem a Balatont egy nap alatt. De jó erről múlt időben beszélni. Ezentúl nem az van, hogy "Na, majd egyszer megkerülöm". Megvolt, ez tény. És jó érzés.

Tudom, sokaknak nem mond semmit ez, nekik lehetetlen is elmagyarázni. De azokkal, akik valaha megtették, mostantól örökre összefűz az élmény. Mi már tudjuk, milyen. Megpróbálom pár szóban leírni, bár reménytelen. Jöjjenek a tények és némi érzés:

Hosszú hetek óta készültem, főleg lélekben. Féltem tőle, mert 206 kilométer az 206 kilométer. Egy nap alatt nyugodtan nevezhetjük extrémnek. Jó, tudom, a Balaton Maratonon (Tour de Pelso) van, aki 6 óra alatt megkerüli, de nekik ez az életük. Minden tisztelet az övék, de ők versenyzők. Mi meg átlag emberek vagyunk. Szóval nekünk átlag embereknek megerőltető ez 15 óra alatt is, hiszen mi a bringát a mindennapi élethez használjuk és én magam sosem tekintettem rá úgy, mint sporteszközre. Annak ellenére sem, hogy bizony nem egyszer megéreztem már, mennyire is sportteljesítmény tekerni. Mégis inkább úgy tekintek rá, mint a testem meghosszabbítására. Nos, tegnap sikerült vele összenőni rendesen.

Az eseményre hónapokkal előbb lehetett jelentkezni, úgy olcsóbb is volt. A nevezési díjban a rendezvény biztosítása, némi kaja és pia és egy ajándékcsomag volt benne. Megjegyzem, hogy szívesen fizettem volna egy ezressel többet, ha a plusz pénzből mondjuk az infrastruktúra fejlesztésére is fordítanának. 1200 ember plusz egy ezrese az bizony egy milla, ebből mondjuk jövőre ki lehetne építen itt-ott egy szélesebb hidat, satöbbi. Akár a helyszínen befizetett adomány formájában is lerótam volna ezt az ezrest. Na, elkalandoztam.

Szóval az esemény reggel hatkor kezdődött, ekkor indultunk Balatonföldvárról, a keleti strandról. Ez azt jelentette, hogy előző délután összecsomagoltam, feltettem a tetőcsomagtartót a kocsira. Reggel 3-kor keltem, 3.30-kor indultam, felvettem a barátaimat Budaörsön és téptünk le az M7-esen. Ahogy leérkeztünk, pont annyi időnk maradt, hogy a bringákat levegyük a kocsi tetejéről és mehettünk regisztrálni. Átvizsgálták a bicikliket és kaptunk egy matricát, ezzel voltunk jogosultak a tömeggel haladni. A mezőny kicsivel hat után idult neki, még sötétben. Persze már pirkadt, így hamarosan lekapcsolhattuk a lámpákat. Magyarázhatnám, hol és mikor jártunk, de mire jó a technika? A Google Latitude (kordináták) folyamatosan rögzíti a mozgásomat, így vissza tudom nézni bármikor, hol voltam és mikor. A dolg a mobiltelefon tornyok alapján azonosít, így van szórása, de arra mindenképpen jó, hogy tájékoztató jelleggel megnézze az ember, merre is járt. Íme az én tegnapi mozgásom a Google Mapsen:

Balatonkör_2010_04_24 nagyobb térképen való megjelenítése

Remélem mindenkinek bejön a térkép, majd megpróbálom nem eltüntetni ezt a nyilvános térképemet. A mezőny közepével mentem, így a mezőny eleje korábban, a vége később járt ezeken a helyeken.

Magára a tekerésre az volt a jellemző, hogy a nagy tömeg, azaz ez az 1200 körüli ember kicsit nehezen mozgott együtt és nem egy helyen hosszú perceket várakoztunk, mert egy vasúti átjáron csak egyesével fértünk át, vagy egy hídon szintén. Persze jól estek ezek a pihenők, de ezek miatt ahol lehetett, nyomni kellett. Rám a 26 kilométeres haladási sebesség volt a jellemző, vonatoztunk. Elöl általában Tibi barátom tekert, nyomta nekünk a szelet mi pedig elvoltunk a szélárnyékban.

(Látom, közben páran már online olvassátok, még nincs vége. A blogter szerverének köszönhetően harmadszor írom, mert kétszer elveszett a fele...)

Maga az útvonal tartogatott kellemes meglepetéseket, hiszen a szervezők elintézték, hogy pár helyen közelebb maradhassunk a Balatonhoz, mint az átlag kerékpáros. Így nem kellett megmásznunk a magaspartot Akarattyán, ehelyett átgurulhattunk például a honvédüdülőn.

Az útról felesleges mesélnem, hiszen úgyis meg kell élni ahhoz, hogy megértse az ember, milyen jó is a Balaton körül bringázni.

A legjobban Badacsonyt szerettem, ahol kis kaptatók után hosszú gurulók jöttek. Itt csak a gumik surrogása és a racsnik csörgése volt hallható és ez elmondhatatlan érzés. Mit nem szerettem? Olyan nem volt. Ritka, hogy ennyi ember között nincs egy rossz arc sem. Ilyenek a bringások, pozitívak!

Volt egyébként csúcsgép és párezres bringa is, egy megkötés volt, az üzembiztsonság.

A fájdalomtól féltem legjobban. Néhányszor hazajöttem már Bécsből bringán, így tudom, milyen is naponta 12 órát ülni a biciklin. Szerencsére itt volt idő pihengetni. Az biztos viszont, hogy a legtöbb embernek a feneke kikészült. Én zselés nyerget használok, rajta egy dupla zselés feltéttel, így jelentem, hogy az én sejhajomnak semmi baja. A tenyerem viszont nekem is kikészült, a bal kezemen a kisujjam még most is zsibbad, gondolom elnyomódhatott valami ideg. Remélem azért rendbejön majd. A műtött térdem az első 50-esen feladta, de volt annyi eszem, hogy vittem pirulákat. Így bekaptam egyet, majd este felé mégegyet. A fájdalom jó, de ezúttal nem akartam, hogy az egész út a fájdalomról szóljon. Ma reggel úgy ébredtem, hogy érzem a szél nyomát az arcomon, de ezen felül semmi bajom nincs. És ez jó így.

Sokat gondolkoztam ma azon, mi is a legjobb a Balaton körben. Azt hiszem a lényeg a közösségteremtő voltában rejlik. Úgyhogy megyek jövőre is és viszek még 10 embert. Meg lehet ugyanis csinálni, ha az ember bízik magában. És tipikusan ez a program az, ahol a létszám a lényeg.

Idén nyáron pedig a vadiúj bringautánfutómmal körbesátrazzuk a Balatont sok fürdéssel, sok fagyizással, 3-4-5 nap alatt. Családostul, barátostul gyerekestül. Mert a Balatonnak van ez az arca is, amit látni kell mindenkinek!

Lapzárta után érkezett:

Tegnap beleírtam a blogba, de elveszett a mentésnél, aztán meg elfeletjettem újra beleírni,  hogy NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM A SZERVEZŐKNEK az egész napos tevékenységüket. Profik voltak, kedvesek voltak, türelmesek voltak. A köszönöm megint gyenge szó arra, amit érzek...

A "Majdnem Balatonkerülés" igaz története

Írtam arról, hogy meg akartuk kerülni a Balatont és arról is, hogy miért nem sikerült. Itt elolvashatod: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20091012/balaton-negyedkorbe-vagy-m...
Arról viszont nem írtam, hogy mit sikerült. Következzenek a pozitívumok.
2009.10.09-én nekiindultunk. Nem volt ez egyszerű, mert a nagy táv sokakat megijesztett és egyikünk gyermekének betegsége is közbejött, de délután négy körül kigördültünk Érdről, Gergőék házától felpakolva. Persze először azért, hogy hazamenjünk Törökbálintra Walton kilométerórájáért. És ha már Törökbálinton voltunk - megint -, azt találtuk ki, hogy Etyeknek megyünk Szfvárra, majd onnan a 7-esen Balatonakarattyára.
De ne siessünk ennyire előre, ugyanis maga az összekészülés is érdekesre sikerült. Elgondolkodva azon, hogy miben hozza el a cuccát, Gergő barátom úgy döntött, hogy a vízitúrázáshoz használatos hordóba pakol. Ezt a hordót aztán spaniferekkel rögzítette a bringa csomagtartójára. Mit mondjak: érdekes látvány volt. Mindenesetre ahányszor ránéztem, valahogy mindig jókedvem támadt. Kép itt: https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEicB5tW5iaSVyHPLO8FdVM_bDObcX9MXzOMjXnbYKFqR5jLGRi_yyERIMp-rrLN52lAZxHZdxOmKSMNt3nF1MDDlwQrcgkciNK5JgrQ-ZHvJW4IMmC5iyCJFaZi9PmusEgdPxQpqBI_stQ/
Előnye, hogy soha nem ázik meg benn semmi. Talán ez ijesztette el az esőt...
Azt is meg kell csendben említsem, hogy mivel a bringázáshoz kütyüoldalról közelítettünk, nem szokványosan nézett ki egyikünk biciklije sem. Az enyém ilyen volt: https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiG4JhsuXUY34-kv3XKFVBaPofDpypjIv4kcBVy5JOuwi4coIu3iGLDJ7gWNrnHDIEatlv-cSxlnbIWBUeXPo6z4m3CHtH7Z6aGIq-cK5ty6FyBbQzFcZx5jo8zgA0qlZWXgXZLL-EjWBs/
Szóval, a bicikliken volt minden, ami a "bringázáshoz elengedhetetlen".
A kocsit Akarattyán hagytuk, így mindhármunknak magunkkal kellett cipelni a másnapi cuccokat is, így az én 40 literes bringástáskám full televolt, Walton két hátizsákkal nyomult, Gergőnek meg majdnem megtelt a hordó.
A nyaralóban nem volt másfeles palack, a kétliteres meg nem fér bele a bringatáskába. Így a palacktartónak érdekes funkciót találtunk: https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh5kZi2xR_20FwVO6SlfWo528c6plXxvyRqgYliGwI73Yme98kktR7JzYSLvj5iQE-eFeu192Q8_pwLJgOHwhyK-OTRZg5v9nQdMmQPXl0suKK-okvJpYbtJXfWZKXeLhkcyFA5yIYXdEI/
Így találtam fel az "Almamétert" (copyright Sanciman!), amely az útminőség mérésére szolgáló célműszer. Ha nagy a hupli, akkor egy alma biztosan kiesik, ha nagyon nagy, akkor kettő. Így működik az almaméter. Sajnos a Balaton körül a műszer többször kiakadt, de egy kis finomhangolással sikerült beállítani a méréshatárt: megettem a legfelső almát... Ezután már kevesebbszer jelzett...
Akarattyán a magas partról megnéztük a Balatont magunknak, fényképezkedtünk. Ezután megkerestünk egy geoládát, amelyre Walton úgy emlékezett, hogy egy bokor tövében van. Időközben áthelyezték így csak ezzel eltököltünk vagy fél órát. Mobilinterneten elolvastam a ládaleírást, amelyből kiderült, hogy már egy oszlopon kell keresni egy feliratot. A lényeg, hogy meglett.
Azután lezúztunk a Balatonkenese előtti lejtőn, itt a nagy csomaggal is sikerült 58-cal repesztenem. Még szerencse, hogy nem láttam a kerékpárral behajtani tilos táblát. Utólag azért szóltak a srácok, de ők is nyomták ezerrel. Itt mentünk utoljára a 71-esen, ezután letértünk a bringaútra és azon is maradtunk végig.
A Balaton partja szinte kihalt volt. Igaz, a szezonnak már vége, a víz is hideg. Az idő megemberelte magát, így majdnem 30 fokban (Celsiusban mérve) kerekeztünk. A bringaútra nem tudok rosszat mondani. Én - mit tudjátok talán - amúgy is bringaúthasználó vagyok, így nagyon élveztem, hogy nem kell az autókkal törődni. Méláztam a napsütésben. Egy kis hangulat talán érezhető ebből a Qik videóból: http://qik.com/video/3156614
Ha a burkolat kicsit jobb lenne, igazi élmény lehetne a Balatoni bringázás. Így se semmi, de legyünk telhetetlenek!
Az északi parton a nyaralók szinte mindenhol elállják a kilátást a tóra, ahol nincsenek nyaralók, ott meg nádas van. Azért sok helyen megcsodálhattuk a nagy vizet, de a Balaton körüli bringázást én valahogy vízközelibb élménynek gondoltam.
Persze a bringaút bevisz sok látványossághoz, így például nagyon élveztem a füredi mólónál a szökőkutat, amely - szerencsénkre - pont működött. Kép: https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjr48UzLxpXJ1G1MLwVpyzZw7RvbEXGnTfUb6nCQ04E09Uu2f8nAYfNE3Jm698IIqgVQv1nKFulSvfSyiIkYI77htLEGMMgEyW8BWi1w0jdhIk5mpIdd5NECeuSLH1mzVq_JWnOH5AQIdk/
A vendéglátósok nagy része hazament már, de azért volt nyitva néhány büfé. Sajtburgert ettünk - az a jófajta, csalamádéval - és sajtos-tejfölös lángost. Kaja után lecsúszott egy-egy sör is, de ilyen zsíros cuccok után meg sem éreztük.
Az emelkedőket viszont igen. Az hagyján, hogy a bringautat össze-vissza kanyarogtatják, de arra álmomban sem számítottam, hogy a Balaton mellett - amely ugye víz, így vízszintes - ennyi dombra kell mászni. Ez a kép jól mutatja, miről beszélek: https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiU4366Xnu34bygBxFoDAZRXGUk89nnyP43FDGYV9dccOBYw5pptTtn5eE23hys4eoXvvalB9-5hk4lFQ2MLTZEePQIoPEKC9rjcplHhq0BDwiDFl1sk6npAK9hH-9yFMyHYKvkpAFxH9o/
Én még csak megküzdök ezekkel, de mi van azokkal, akik hobbiból bringáznak erre? Elmegy a kedvük azonnal, vagy a sokadik izombeégetős-szívrepesztős domb után...
Én azt vallom, hogy bringautat úgy kell csinálni, hogy azon a nagyi is felhajthasson. Na, ezeken max a szupernagyi.
Zánkánál untuk meg, így lekanyarodtunk Tapolca felé. A szuportgruppnak odatelefonáltam, így Köveskálra elénk jöttek utánfutóval.
Zánka határában a semmi közepén kólaautomatát találtunk és benyomtunk nagyjából fél kiló diót is. Itt felvettük a láthatósági mellényeket, mert besötétedett.
Zánka és Köveskál között lovasok jöttek szembe a sötétben. Négy-öt lovaskocsi és megszámlálhatatlan lovas teljesen kivilágítatlanul. Nagyon veszélyes az ilyen. Nekünk volt lámpánk, még túl sok is. Íme Qik videón a magyar UFO: http://qik.com/video/3157883
Köveskálon szüreti bál fogadott és annyira jó idő volt, hogy a partoldalban heverésztünk a füvön, míg a felmentősereg megérkezett. Valamiért ugyanis Kővágóörsöt értettek. Még szerencse, hogy nincs messze az sem...
Felpakoltuk a bringákat és elindultunk szüleim háza felé. Előtte még egy velőskenyér Gyulakeszin, majd indulás pihenni.
Még egy tanulság a nap végére: a bringáról mindent le kell szerelni a szállításkor. Egy 5 ledes lámpám bánja, valahol letört és elveszett az utánfutón hánykódó bringáról.
Odahaza szuper hangulat fogadott, szüleim nagyon örültek a vendégeknek - és persze nekem is, hiszen a nyáron voltam utoljára idehaza hosszabb időre.
Az éjszakát a konyhában töltöttem, ugyanis mindkét barátom úgy horkol, hogy rezeg az ablak. Szerencsére amúgy is matracom ágyaztam meg magamnak, azt meg hamar kirángattam a konyhába... Asszem én aludtam mégis a legjobban.
Reggel esett, de a reggeli végére elállt és gyönyörű idő lett.
Azt találtuk ki, hogy megebédelünk, az ebédig pedig körülnézünk a környéken. Elmentünk a Széki tóhoz, a srácoknak tetszett. Kép Walton webalbumából: http://lh5.ggpht.com/_ruJ8QVgLAaM/StNEREwpxEI/AAAAAAAAKOE/FxMCwbkuFsE/s8...
Az ebéd sem volt semmi, anyukám kitett magáért. Utána szándékunk szerint megindultunk Tihanyba, hogy átkompozunk és úgy megyünk Siófokra. Mire elég közel értünk már láttuk, hogy túl késő van, így inkább Akarattyára mentünk. Ott kicsit összeszedtük magunkat és irány haza Budapestre.
Én így is 10-re értem haza, mert a kocsit még kitakaríttattam, a másnapi műszaki vizsgára nem akartam sárosan elvinni.
Ötször ilyen hosszú írást is lehetne erről a bringázásról rittyenteni, de elég ennyi is.
Az biztos, hogy elmegyünk tavasszal és megkerüljük a Balatont. De sátorral. Az is biztos, hogy a sátramat 300 méterre verem fel a srácokétól, hacsak addig nem találják fel a hangszigetelt sátorponyvát...

Balaton negyedkörbe - vagy még annyi sem

Pénteken írtam, hogy meg szeretnénk kerülni a Balatont a hétvégén. Itt olvashatod: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20091009/balaton-korbe-elindulunk-v...
Most sajnos nem az következik, hogy sikerült. Nem sikerült ugyanis.
Mondhatnám azt is, hogy már megint nem.
Ugyanis egyszer már nekiindultam, akkor egy nap alatt szerettem volna megkerülni. Az sem sikerült.
Most lassítottam a tempón - a felére - de ez még mindig sok volt.
Pénteken, a terveknek megfelelően lementünk Akarattyára. Ott este kicsit grilleztünk, sörözgettünk beszélgettünk. Aztán alvás és reggel 10 körül indultunk neki.
Én azt terveztem, hogy nagyjából 20-szal haladunk majd, így a megállásokkal és a dombokkal együtt a 104 kilométert megtesszük 8-10 óra alatt kényelmesen.
A következő hibákat követtem el a számításkor:
1. Én képes vagyok 20-szal tekerni akár 100 kilométert is, de ezzel nem mindenki van így és ez nem is várható el. A két nagyon jó barátom, akikkel végül nekivágtunk a körnek, nem mindennap bringázik. Aki pedig nem bringázik minden nap, annak 20-30 kilométer után bizony elkezd fájni a lába. Ez teljesen normális reakció a test részéről. Ezért aztán 15-tel kell tervezni és óránként legalább 10-20 perces megállásokkal.
2. Ami a térképen 104 az a valóságban inkább 150. A balatoni bringaút ugyanis össze-vissza kanyarog. A kialakításánál valószínűleg az vezette a tervezőket, hogy olcsón megússzák. Így aztán leginkább azt a módszert választották, hogy ahol lehet. beterelik a kis mellékutcákba és gyakorlatilag csak a lakott területeken kívül építettek egy-két vékony sávot az út mellett. A balatoni bringaút arra való tehát, hogy élvezetből bringázzunk rajta, de haladni nem lehet. Illetve lehet, csak lassan. Amikor Akarattyáról Zánkára értünk a kilométerórák 70 kilométert mutattak, míg az autós tervezővel a 71-esen ez a táv mindössze 58 kilométer. 12 kilométert csalingáztunk tehát, amit élveztünk nagyon, de nem haladtunk semmit...
3. A bringázás mellett terveztem mást is. Nem a nézelődésre és a fényképezésre gondolok, azok ugyanis egy ilyen eseménybe simán beleférnek. A sörözés és a lángosozás is. De mi azt találtuk ki, hogy geocachingelünk is. Azaz összeszedünk egypár az utunkba eső geoládát is. Erről többet a geocahing.hu-n olvashatsz. Annyit elég róla tudni, hogy a GPS-koordinátákkal jelölt ládák megkeresése nagyon jó mulatság, de nagyon sok idő kell hozzá. Relatíve legalábbis. Mi kinéztünk egy sima ládát és egy 12 pontos multit. Ha optimista vagyok azt mondom, egy ládára kell 10-20 perc, azaz ezesetben 130-260 perc összesen. Ez 2-4 óra csak maga. Ezt bizony nem gondoltuk át, ahogyan azt sem, hogy a multiláda pontjai nem sorrendben vannak, így az utolsó - 12-es számú - később van, mint a 9-es. Így aztán fordulhattunk vissza és ez 2 kilométert jelentett már az elején. A lényeg, hogy 2,5 óra alatt 14 kilométert haladtunk. Ekkor beszéltük azt meg, hogy feladjuk a ládázást és simán tekerünk. Már késő volt, annyi hátrányt szedtünk össze, hogy esély nem volt behozni. Fél egy volt ugyanis, és még csak Almádiban voltunk...
4. Nem mindenki bringája olyan, mint az enyém. Én általában nagyon sokat foglalkozom a bringáimmal. Úgy is mondhatnám, hogy többet simogatom őket, mint a feleségemet... Szóval az én bringáim mindig rendben vannak. Ezt létfontosságú, mert a bringa meghálálja a törődést és azonnal büntet, ha elhanyagolod. Váltó és fékgondok, defektek és nyikorgás a bosszú. Ezek némelyike szimplán idegesítő, de némelyik tönkretehet egy ilyen utat. Ha például öreg és töredezett a gumi, azt nem lehet - illetve lehet, de nem érdemes - keményre fújni, mert eldurran. Így aztán az én cangám kerekében 4,5 BAR volt, a srácokéban meg 2. Jó laposak voltak és húzták a gazdáikat vissza. Ez akkor látszott jól, amikor egy dombon gurulva én sem és ők sem tekertek, de egy kilométeren én megint 100 méterrel voltam előrébb. Ez bizony 10%, amely 100 kilométeren bizony 10 kilométer. Nem elhanyagolható.
5. Nem mindenkinek van túrafelszerelése és speckó cuccai. Én ezekre is költök, nem is keveset. Nekem megéri, mert ezek a cuccok is feldobják a napi bringázásomat. Akik viszont évente kétszer-háromszor tekernek, azoknak teljesen felesleges a profi csomagtartótáska és a lélegzős kabát is. Bár meg kell mondjam, hogy a kedvenc ruhadarabom mostanában egy olyan céges polárpóló, amit pont Gergő barátomtól kaptam. Ez az első olyan felső, amiben akkor sem fázom, ha megállok és akkor sincs melegem, ha tekerek. Eltalálta a Regatta nagyon... Szóval a profi kabátom elő sem került, helyette az ajándék felsőben tekertem. De a bringás táska kellett volna. Nekem volt, de a srácok szívtak nélküle. Főleg azért idegesítő ez, mert a feleségemnek is van egy majdnem nullkilométeres és a húgomnak is vettünk egyet anno, abban sincs túl sok. Szóval ha előre megbeszéljük, mindenkinek lett volna jól pakolható bringatáskája. Így viszont maradt egyikőjüknél a két hátizsák - hosszútávon nagyon kényelmetlen, mert a gerincet terheli - illetve Gergőnél egy vízitúrázáshoz használt hordó. Na, ezt megnézték, de nekem kifejezetten tetszett. Persze a szelet fogta rendesen szegény Gergőnek.
6. Tervet kell csinálni. A terv viszont csak arra van, hogy el lehessen térni tőle. Én azt terveztem, hogy bringázunk egy jót és ha sikerül, megkerüljük a Balatont. Az első fele sikerült, de abban azért hibás voltam, hogy nem hangsúlyoztam eléggé a srácoknak, hogy számomra a legfontosabb, hogy együtt vagyunk és jól érezzük magunkat. Nem hoztam a tudomásukra elég nyomatékosan, hogy - bocsánat a szóért, de - LESZAROM, ha nem kerüljük meg a Balatont... Így aztán kicsit többet tekertünk, mint kellett volna, mert én azt vártam, hogy szól valamelyikőjük, ha elég volt, ők meg nem akartak szólni.
7. Fontos a terhelések elosztása. HA a csapatban egyforma edzettségű tagok tekernek, mindenki egyformán kapjon a csomagokból. Ha viszont nem, akkor bizony a terhelhetőséghez mérten kell elosztani a csomagokat. Egyáltalán nem fontos, hogy az vigye a csomagot, akié. Ha legközelebb így megyek túrára, ezt nagyon szem előtt fogom tartani.
8. Az időjárás lehet ilyen is, meg olyan is. Én az egyetemen tanultam meteorológiát. Légkörtan néven ugyan, de belém verték az alapokat. És mindig is azt mondtam, hogy az "időjósok" 3 napra tudnak előre gondolkodni. Ebből az első nap, azaz a holnap még pontos, a holnapután már 50-50%-os és a harmadnap hasrapacsi. Saccoszkóp. Így is volt most is. Már a hét elején mondogatták, hogy esni fog és hogy jön a hidegfront. Először még azt írta az ÖSSZES fontosabb meteo weboldal és a tévéhíradók is azt szajkózták, hogy már csütörtökön esni fog. Ezzel szemben csütörtökön 1942-es melegrekord dőlt meg, ekkor már szombatra mondták az esőt. Ezzel szemben szombaton déltől 6-ig egy szál pólóban tekertem, mert 25-30 fok volt. Felhő sehol. Vasárnap reggel esett, de mire megreggeliztünk egy szinte vonalzóval húzott sáv ért el minket szikrázóan kék éggel, ez ki is tartott nagyjából délután 5-ig. A meteorológusok tehát - műhold és mindenféle szélkerekek ide-oda - megint felsültek. De az is lehet, hoigy a pozitív gondolkodás űzte el az esőt. A tanulság: az eső miatt idegeskedj akkor, amikor már megáztál. Akkor már ugyanis biztos, hogy nem marad(t) el...
9. Nem szabad nagyképűsködni. Ha ez ember elmondja százszor, hogy Ő milyen nagy bringás, akkor azzal annyit ér el, hogy sokan megijednek és eleve lemondják a túrát. Ha úgy indultunk volna neki, hogy "Lemegyünk a Balcsira bringázni egyet", akkor nagyjából 9-en lettünk volna. Így viszont, hogy a nagyképű "Megkerüljük a Balatont" dumával indítottam, 5-en eleve be sem mertek "nevezni", és egy betegséggel együtt így maradtunk hárman. Ez persze nem baj, de ez is olyan buli, ami akkor jó, ha sokan vagyunk... Illetve attól csak jobb...
10. Ide kellene egy tizedik pont, de nincs. Azt hiszem ez a blog már így is elég hosszú lett. Ahogy sikerül összerendezgetni a fényképeket, fényképes beszámoló is lesz, amelyben sok vicces sztori lesz.
Addig is várom a véleményeteket, hogyan látjátok Ti.

Balaton körbe - elindulunk végre?

A nagy víz. A Balaton. Mindenképpen meg kell kerülni. Miért? Mert ott van, azért! Sok ilyen feladat van az életemben. Sokkal jobb lesz a Balatonra is úgy gondolni, hogy megkerültem. Most úgy gondolok rá, hogy ezt sem kerültem még meg...
Régóta tervezem. Mindig közbejött valami. Még most sem biztos, mert szutyok időt mondanak a hétvégére.
De talán nekiindulunk végre. Nem sietünk, két nap alatt éppen elég lesz. 100-100 kilométer jut egy-egy napra, talán teljesíthető.
Illetve biztosan teljesíthető, de talán élvezhető is...
Költségkímélő túra lesz, direkt minimalizáljuk a kiadásokat.
A tervek szerint ma lemegyünk és ráhangolódunk. Balatonakarattyáról indulunk holnap reggel - ott van az egyik barátomnak nyaralója - és az északi parton első nap eltekerünk Keszthelyre.
Keszthelyre értünk jön egy barátom utánfutóval és elvisz minket a szüleimhez, akik nem messze laknak.
Vasárnap reggel visszavisz minket Keszthelyre és tovább az óramutató járásával ellenkezőleg megtesszük a maradék 104 kilométert a déli parton. Érkezés Akarattyára vasárnap délután, onnan fel Budapestre.
Ez a terv.
Ami már most látszik, hogy sokakat megijeszt a nagy víz. Vannak barátaim, akik állítólag sokat bringáznak, de mégsem mernek nekivágni. Mindenféle indokokkal eleve elutasították. Közbejött ez-az. Pedig jó régen tudható, hogy ezen a hétvégén lesz...
Aztán vannak, akik az utolsó napokban mondták le. Elfogyott az önbizalom...
Aztán egyiküknél megbetegedett a gyerek, így ő ma reggel mondta le. Ez az egy indok, amely számomra is elfogadható...
Maradtunk hát hárman. Ha igaz...
Ma reggel én is két centi vízben ébredtem és eléggé "húz a fejem", ez nálam a kezdődő láz jele. Nem érdekel, majd kitekerem magamból!
Az időjósok már napok óta azt mondogatják, hogy esni fog szombaton és vasárnap. A srácok már az esőkabátot emlegetik és azt, hogy esőben ők bizony feladják...
Én meg azt mondom, hogy az ember keményebb anyagból van annál, hogy az eső megakadályozza a tervei végrehajtásában.
Különben is: nem lesz eső. Szuper jó, kellemes őszi időnk lesz és nagyon jól fogjuk érezni magunkat.
"Ott lesz az a híd Moriarti!" "Ne bombázz a negatív hullámaiddal!"
Hogy elindultunk-e és hogy milyen volt, arról majd vasárnap, vagy hétfőn írok. Ezúttal fényképek is lesznek...