A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tél. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tél. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. január 29., hétfő

Kerékpár és vonat

Bár ez a blog többnyire a kerékpározás pozitív oldalával foglalkozik, most mégis megosztok egy levelet, amelyben a negatívumokat próbálom pozitívummá formálni. Íme, változtatások nélkül, már megint a MÁV ügyfélszolgálatának címezve:

Tisztelt Ügyfélszolgálat!

Elsőként hadd kívánjak boldog új évet Önöknek és köszönöm, hogy 2017-ben is minden nyűgömre mérhetetlen türelemmel és segíteni akarással reagáltak.
A levelek célja az én esetemben is mindig a segíteni akarás.
Nem morgolódni akarok, nem számon kérni akarom Önöket, hanem többnyire egy-egy problémára szeretném felhívni a figyelmüket.
Mert mi szeretünk vonatozni és szeretnénk, ha ez a jelenleg csak nagy akaraterővel és áldozatok árán felvállalható közlekedési forma jobb és sokak számára vállalható megoldássá válhatna.
Önök is ezért dolgoznak, így a célunk közös.
Én azon utasaik közé tartozom, akik nem anyagi megfontolásból nem autóznak.
Nekünk konkrétan olcsóbb és gyorsabb lenne autóznunk (mindkettőnk munkáltatója támogatja a megtett kilométereket) és ennek ellenére nem tesszük.
Nálunk ez lelkiismereti kérdés, környezettudatosak vagyunk.

Ezen rövid bevezető után hadd osszam meg Önökkel a tapasztalataimat és a miattuk kialakult hozzáállásomat a kerékpár és a vasút kombinálásával kapcsolatban.
Soha nem vetek fel úgy problémát, hogy megoldást ne javasolnék rá, erre most is törekedni fogok.

Elvétve használom a tömegközlekedést Budapesten, ilyenkor télen is kerékpározom. Az elvétve kifejezés alatt értem azt, hogy 2012-es kiköltözésünk óta 3 azaz három alkalommal BKK-ztam. Majd hat év alatt ez elenyésző.
Helyette biciklizem, mégpedig a lakásunktól a vasútig és a vasúttól a munkahelyemig, illetve hazafelé az ellenkező irányokban.
Most is, ilyenkor télen is.
Szombatonként másodállásban dolgozom, így szombatonként is vonatozom és biciklizem.
1899 napja lakunk Szobon, azóta vonatozunk és én azóta én vonat és kerékpár kombinációjával közlekedem.  A jelenlegi kerékpárom számításaim szerint bőven több, mint ezerszer tette meg már a Szob-Budapest-Szob utat.
Azért írom ezeket, hogy lássák, vannak tapasztalataim a kerékpár-szállításról.
Azt már csak mellékesen teszem hozzá, hogy amióta Start-Klub tag vagyok, szabadidőmben is előszeretettel vonatozom.

Pedig nagyon sok dolog szól ellene és kerékpárral kombinálni a vonatozást egy nagyon idegesítő és számos megalázó helyzetet hozó hobbi.

1. Sajnos jelenleg NINCS olyan hivatalos menetrendjük, amelyben a vonat-összeállítást az utas meg tudja nézni. Sokáig azt gondoltam, hogy a vonat-összeállításokat tartalmazó weboldalt a MÁV-Start üzemelteti, de amikor jeleztem, hogy valótlanságokat tartalmaz, Önök felvilágosítottak, hogy az egy hobbioldal.

Mivel ezen a hobbi oldalon kívül például Önök nem üzemeltetnek semmilyen tájékoztató oldalt a vonat-összeállításokról, a mi vonalunkon (70-es vonal, Szob végállomással) minden nap lutri, hogy éppen milyen vonattal fogunk utazni.
Amikor az ember túrázni indul, nagyon nem mindegy például, hogy alacsony padlós vonat fogja-e elszállítani, vagy mondjuk egy "Fecskére" kell felkapaszkodnia a megpakolt biciklikkel.
Itt most nem is említem a tandem kerékpárokat, amelyeket csak bizonyos kocsikba szabad felvinni és a kerékpár-utánfutókat, amelyeket bár nyugati kultúrákban a biciklik részének és természetesnek tekintenek, a MÁV-Start büntet (három kerékpárjegyet kell rájuk váltani).
Maradjunk most a mindennapi ingázásnál és annak szépségeinél!

Én magam szerencsés vagyok, ugyanis Szobon és Budapesten is végállomáson szállok fel a vonatra, így van időm megkeresni a mindig más és más helyre rakott kerékpárkocsikat, de a köztes állomásokon a felszállóknak úgy kell egy perc alatt (amíg a vonat megáll) levadászniuk, hogy az érkező vonaton hol van éppen a kerékpárkocsi (ha van egyáltalán, mert ugyebár a kiírás az nem szentírás).
Javaslatom az, hogy ha az nem is tartható, hogy a kerékpárkocsi mindig ugyanott legyen (mert más és más típusú vonatok közlekednek), de azt egy kis szervezéssel könnyen meg lehet oldani, hogy a kerékpárkocsik mindig a vonat eleje vagy vége FELÉ legyenek, és így az utasnak nem kell egy egész vonatot végigrohannia a peronon, egy perc alatt a leszálló és felszálló utasok között.
Javaslom azt az elvet követni, hogy a kerékpárkocsi mindig a vonatok Budapest felőli végén legyen, így a nagy budapesti pályaudvarokon a kerékpárosoknak nem kell az utasok között a vonat teljes hosszát megtenni. Ennek járulékos haszna, hogy a balesetveszély is csökken.

2. Véleményem szerint a MÁV utasszállítási üzletágát az menthetné meg és lendíthetné fel, ha olyan utazó csoportokat céloznának meg, akik nem csak az anyagi vonzata miatt, hanem egyéb okokból is a vasutat választják. Ilyenek vagyunk mi, a kerékpárral közlekedők.
Direkt nem írok kerékpárost, hiszen nem a kerékpár definiál engem, hanem a viselkedésem és a meggyőződésem vonzza be a kerékpárt és nem mellesleg a vasutat a képletbe.
Ugyanis én - de véleményem szerint a hozzám hasonló környezettudatos emberek többsége - azért vonatozik, mert mi felfogtuk, hogy a kereslet fogja (talán) növelni a kínálatot és nem fordítva.
Ezért járunk annak ellenére vonattal, hogy szinte minden érv ellene szól.
A vonat ugyanis nem gyors (jelenleg), nem a legolcsóbb (jelenleg), nem megbízható (jelenleg), nem tiszta (jelenleg), nem pontos (jelenleg) és nem ügyfélbarát (jelenleg).
Mi mégis vonatozunk, mert jelenlétünkkel azt szeretnénk demonstrálni, hogy van kereslet, tessék bátran fejleszteni!
Persze a mi türelmünk sem végtelen, de még nem fogyott el.
Az persze nagyban rombolja a türelmünket, amikor a havi 50.000,- azaz ötvenezer forintos bérlet mellé még megvetetik velünk a kerékpárjegyet vagy bérletet, vagy az éves 250.000,- forintos klubtagsági igazolvány mellé (amely egyébként korszakalkotó találmány, imádjuk) megvetetik velünk a kerékpárbérletet.
Esetünkben (Szob-Budapest, 70 kilométeres viszonylatban) 14.200,- forintért havonta.
Mindezt úgy, hogy nem mindig van kerékpárkocsi és sem a legtöbb nemzetközi vonatra (erről még később), sem a vonatpótlókra nem vihető fel egy normál kerékpár.
Ezért aztán egyre többen járunk 20-as kerekű, többnyire összecsukható kerékpárral, mert annak a szállítása (még) ingyenes.
Javaslatom, hogy kísérleti jelleggel vezessék be, hogy akinek bérlete van, az ingyen szállíthassa a kerékpárt a vonatokon. Borítékolom és nagy összegben mernék fogadni, hogy ugrásszerűen megnövekedne a kerékpárral utazók száma, ami nemhogy bevétel kiesést nem jelentene Önöknek, de a kerékpárjegyekből és bérletekből kieső pénzt többszörösen behozná az engedmény miatt a vonatot választó, kerékpáros utasok által hozott többletbevétel. Mindez ráadásul beruházást sem igényelne Önöktől, hiszen például a Szobi vonalon (ha van éppen) a kerékpárkocsik többsége kihasználatlan, 5-10%-os kihasználtsággal fut. Fel lehetne ezt hozni bőven 50-70%-ra is egy egyszerű intézkedéssel.

3. Teljesen értelmetlennek látom a kerékpár szállításának korlátozását és kvázi büntetését a nemzetközi vonatok magyarországi viszonylatában. Én magam az összecsukható kerékpárommal számos alkalommal utazom nemzetközi vonaton (mert ezek légkondicionáltak és tiszták) és többnyire egyedül az én kerékpárom utazik a vonaton.
Mivel az ilyen vonatokon ez többnyire tilos, én a kerékpárhoz a gyártó által adott táskát használom, amelyben elhelyezve ez a bicikli poggyásznak minősül és bőven belefér a személyes poggyász méret- és súlyhatáraiba. Minden egyes alkalommal, amikor beleküzdöm az összecsukható kerékpárt a táskájába arra gondolok, miért is kell nekem ezzel vesződnöm, miközben a kerékpárkocsi teljesen üres, kihasználatlan, felesleges helypazarlás. Ahogyan az is teljesen felesleges, hogy egy buta és elavult szabály miatt ezt a táskát mindig cipelnem kell magammal. Mindeközben a kerékpárom soha nem okoz nagyobb szennyeződést, mint például egy lábbeli (esőben vizes ez is, meg az is), de semmiképpen nem okoz nagyobb szennyeződést, mit egy külföldi viszonylatban szállított bicikli okozna. Akkor miért is van megkülönböztetve és miért is nem szállítható az amúgy teljesen üresen pangó kerékpártérben?
Javaslom, hogy ezt a felesleges korlátozást szüntessék meg. Számos megoldást tudnék javasolni, hogy az esetlegesen mégis utazni vágyó kerékpáros külföldinek legyen helye, így például lehetne az is a szabály, hogy amennyiben a kerékpár-helyjegyet vásárlónak nem jut hely, úgy a helyjeggyel nem rendelkező személynek le kell a kerékpárjával szállnia a vonatról. Olyan kevés esetben fordulna ez elő, ami simán kezelhető lenne.

4. Ha már rákényszerítettek az összecsukható kerékpár megvásárlására, miért is minősül az kerékpárnak? Semmilyen olyan tulajdonsággal nem rendelkezik, amivel egy kerékpár, de legfőképpen nem foglal kerékpár-tárolóban helyet. A legkisebb szegletekbe elhelyezhető a többi utas zavarása nélkül. Sőt, amikor ez a kerékpár nincsen táskába rakva (ami egyébként vagy jár hozzá, vagy fillérekért vásárolható), akkor még kevesebb helyet is foglal, mint a táskában. Miért is jobb, ha egy amúgy tiszta és kulturált kerékpár el van dugva egy csomagban? Számos szíjhajtású összecsukható kerékpár létezik (nekem is van ilyenem is), amelyeknél például nincs olajzás vagy zsírzás, így semmilyen szennyező forrást nem jelentenek. Én például öltönyben biciklizem ezzel a biciklimmel és felviszem magammal az irodámban. Alig foglal nagyobb helyet, mint egy esernyő, de a jelenlegi szabályozás szerint ezek mégis, összecsukva is kerékpárnak számítanak, és csak táskában szabad őket felvinni egy nemzetközi vonatra például. Ennek azon kívül, hogy a gazdájának kényelmetlenséget okoz (és így a kedvét szegi), semmilyen haszna nincs. Felesleges, beragadt, buta szabályozás.
Javaslom, hogy az összecsukható kerékpárokat vegyék ki a kerékpárokra vonatkozó kötelezettségek alól és ahogyan például a BKK ÖSSZES járművén, legyenek korlátozás nélkül, kézipoggyászként szállíthatóak, ha a többi utast nem zavarják és megfelelően elhelyezhetőek. Mint kézipoggyász, legyenek felvihetőek azokra a vonatokra, ahová a kézipoggyász felvihető.

5. Az elektromos kerékpárok szállításának tilalma is egy elmaradott, felesleges tiltás. A jelenlegi szabályozás szerint tilos olyan kerékpárt szállítani, amin nem emberi erővel működő rásegítés, motor van. Teljesen jogos volt ez például a dongómotoros kerékpárok esetében, mert egy robbanómotoros, benzinnel működő kerékpárnak semmi keresni valója nincs a vonaton. Még talán jogos ez a hagyományos akkumulátort tartalmazó kerékpár esetében is, hiszen ott lehet sav, ami kifolyhat és így veszélyes. De a mai, modern, rásegítéses elektromos biciklik esetében ez a tiltás teljesen felesleges. Ezek a kerékpárok olyan akkumulátorokkal vannak szerelve, amelyeket a laptopjainkban például minden további nélkül fel lehet vinni a vonatra. Telesen zárt akkumulátorok ezek, bennük számos olyan biztonsági megoldással, amelyeknek köszönhetően nagyjából egy laptop akkumulátorral vagy egy oksotelefon akkumulátorral azonos veszélyességűek mindössze. Miért is tilos akkor ezeket felvinni a vonatokra? Miért zárják ki azokat a seniorokat, akik szeretnének biciklivel utazni, de a tekeréshez már rásegítés kell? Ilyen alapon az elektromos kerekesszékeket is ki lehetne zárni a szállításból, mert azokban is van motor is meg akkumulátor is. Véleményem szerint ez a szabály is elavult, felesleges.
Javaslom a szabály olyan módosítását, amely szerint azok a zárt technológiás elektromos kerékpárok, amelyek a többi utasra nem veszélyesek, a kerékpárokkal azonos díjért legyenek szállíthatóak. Lehet ezt minősítéshez kötni, akkreditált szervezet általi tanúsítástól függővé tenni. Ezek a bicikli úgyis rendelkeznek ilyen minősítéssel, tulajdonosaik számára ez többlet költséget nem jelent.

Összegezve ezúton felajánlom a segítségemet. Amennyiben a kerékpár-szállítás szabályozását át szeretnék szervezni, bármikor, ingyen segítek Önöknek ebben.
Amennyiben az én szaktudásomban nem bíznak meg (gépész üzemmérnök, munkavédelmi szakmérnök és környezetvédelmi mérnök végzettségeim vannak és mindhárom területen több évtizedes tapasztalatom), akkor javaslom, hogy kerékpáros szervezetekkel - mint például a Magyar Kerékpárosklub, amelynek egyébként magam is tagja vagyok - kezdeményezzenek párbeszédet az általam említett és nem említett problémákkal kapcsolatban.


Tisztelettel, hűséges utasuk:

2013. november 10., vasárnap

Diósjenő = száguldás

Az ötlet nem is az enyém volt, de hamar magamévá tettem. Volt ugyanis egy szabad hétvégém, amelynek a vasárnapjára egy jó kis évadzáró tekerést találtunk ki. Mivel előző napokon esett az eső, inkább kihagytuk a Magyarkút - Nógrád útvonalat, amely erdei úton megy és eléggé fel lehet ázva, helyette inkább megnéztük azt az útvonalat, amire régen kíváncsi voltam már. Diósjenőről át a hegyen Kemencére. Persze Diósjenőre el kellett jutni, ezt Szob-Verőce-Szendehely-Nógrád-Diósjenő útvonalon tettük meg. A Duna-parton még napoztunk is, egy szál pólóban. Volt vagy 20 fok.
Nem mondom, hogy Szendehelytől a 2-es úton öröm volt tekerni, nameg azok az emelkedők... de lenyomtuk. Nógrád határában egy ember-utáni helyszínen szendvicseztünk. Ha majd egyszer minden benzinkút így fog kinézni, akkor kerül az autós közlekedés oda, ahová való...
Diósjenőre érkezve nekivágtunk a hegynek. Az a jó ebben a túrában, hogy felfelé 3 kilométert kell tekerni, és ezután 15 kilométeres száguldás következik. A hegy tetején azért jó volt megállni és beugrott a második szendvics is a szánkba.
Diósjenő 200 méteren van, ez a fotó hajszál pontosan 500 méteren készült. 3 kilométer alatt emelkedik ez az út 300 métert, de megéri lenyomni, mert utána tényleg állati jó szakasz jön. Kényelmesen, nem tekerve is 30-40-eket lehet ereszkedni. Ez a tracklogon is látszik, íme:
Én mondjuk tudtam, hogy a vége lesz a kemény, mert a hegy megmászása, majd a leereszkedés közben szarrá fagyás után Kemencéről még haza kell tekerni Szobra, de azt azért nem gondoltam, hogy ilyen kemény lesz. Ellenszelünk volt, így az utolsó 20-25 kilométer kínszenvedés volt. Nem élveztem. Amikor hazaértünk, teljesen ki voltunk purcanva.
(Mielőtt bárki megkérdezné: igen, a ház rózsaszín, így vettük. És igen, a kerítés fehér, így vettük. A ház tavasszal kávébarna lesz, a kerítés mahagóni. A kép tetején már látszik, hogy a tetőcserekor az új léceket már ilyenre festettük.)
Akármennyire is ki vagyok készülve, a mai nap volt az igazi élet. Amikor nem csak van az ember, hanem tényleg él. Érzi, hogy él. A bringa egy csodálatos eszköz ahhoz, hogy ezt az élményt az ember gyakran átélhesse. Ilyen nagyobb bringázást idén már nem tervezek, de azt mindenképpen szeretném, hogy télen se tegyem le a biciklit, hanem azzal járjak végig dolgozni. Előkerestem a térdvédőimet, mert a reggelek csípősek, úgyhogy semmi akadálya a bringázásnak. Még a vasút hozzáállása sem tud eltántorítani. Persze, ha mégis becsúszik valami túra még idén, majd írok róla.

2012. február 24., péntek

Elfelejtettem enni

Ma reggel előszedtem a bringát és azzal mentem dolgozni. Munka után el kellett guruljak még valahová, úgyhogy nagyjából 30 kilométert sikerült lebringáznom a városban.
Gyönyörű idő volt, bár soxor szembekapott a szél és tolt vissza. Először a Margit hídra felfelé tekerve volt furcsa valami. Mintha semmi erőm nem lenne. Nem nagyon akart gurulni a bringa.
Aztán a szigeten lefelé siklottam, egészen a Paláig tartott a lendület. Onnan megint vánszorgás.
Ez mi lehet?
Az Árpád hídra alig bírtam feltekerni, mint egy 100 éves úgy éreztem magamat. Aztán a hídon végig szembe szél, a végén már megint csak vánszorogtam.
Hazaérve percekig pihegtem és azon gondolkodtam, mi bajom lehet. A tél ennyire nem viselhetett meg, azért mozogtam néha.
Ránéztem az órámra, fél négy.
Elfelejtettem ma enni. Se reggelit, se ebédet nem ettem. Valahogy ebben a szép napsütésben minden fontosabb volt.
Ezért voltam teljesen kipurcanva.
Úgyhogy megyek és betolok valamit az arcomba, mert az energia az kell.
Még akkor is, ha a csodabringa szinte repíti az embert...

2012. január 9., hétfő

Visszaültem

Nem tudom, miért szálltam le a nyeregből, de leszálltam. Ez tény.
Talán azért nem jártam mostanában biciklivel dolgozni, mert túl közelre került a munkahelyem, így a bringát lecipelni az emeletről tovább tart, mint gyalog bemenni az irodába.
Ezzel magyarázom.
A valóság meg az, hogy lusta vagyok, mint az állat.
De ennek vége. Visszaültem és nem szállok le. Az elhatározás erős, tartani is fogom magamat. És emellé haza sem a legrövidebb útvonalon megyek majd, hanem minden délután kalandozok majd egyet. Szépen kényelmesen, de egyre hosszabban.
Az elhatározásom egy nagyobb terv része, amivel szeretném visszanyerni a formámat. A jelenlegi formám ugyanis leginkább a földimogyóróra hasonlít. Mogyoróalkatú lettem ugyanis, a karácsony volt az utolsó nagy lökés. Hurka hurka hátán.
Elég volt.
Esténként nyomom a fekvőtámaszokat és a felüléseket, a húzódzkodó rúd is újra szerepet kap. A bringázással pedig leadok 5 kilót, hogy újra kényelmesen tudjak futni. Ha pedig elkezdek futni, leadok további 10 kilót. Minimum.
Ezt most itt, nagy nyílvánosság előtt megígérem.
Kérjétek számon, legyetek szívesek! Előre is köszi!

2009. november 2., hétfő

Egyedül maradtam

Olyan jó volt nézni a nyáron a bringákat a cégnél. Napközben ott pihentek a parkolóban és a munkaidő végén valósággal rajzás volt a hátsó kapun, ahol az autók mehetnek ki. Na és a bringák.
Most egyedül maradtam. Mindenki feladta és megértem őket. Hideg van, nekem is az arcomra fagy lassan a mosoly. Pedig nálunk ideálisak a körülmények.
Eleve van őrzött parkoló a bringáknak és még kamera is figyeli. Ha leszálsz a nyeregből gyakorlatilag 2 percen belül zuhanyhoz juthatsz. Aki nem akarja otthagyni a bringát, felviheti a folyosóra.
Én még az irodába is beviszem, senki soha nem szólt érte. Még a takarítónénik sem, akiknek egyszerűbb lenne, ha egyrészt nem járnám össze a szőnyeget, másrészt nem kellene kerülgetni a bringát a porszívóval. Aranyosak, kedvesek, bíztatnak, hogy nyomjam a pedált. Nyomom is.
A kollégák is bíztatnak. Tudom, ha megtehetnék, nyomnák ők is. Egy gyereket el lehet még vinni az oviba, vagy a suliba bringán, de kettőt már nem. Télen azt az egy gyereket sem kínoznám.
Nekem nincs gyerekem, pedig 5 éve próbálkozunk. Már orvosnál is, a jelek bíztatóak, de gyerek még nincs. Majd lesz. Az más lesz. Nem tudom, hogy miként és hogyan szoknak majd rá a bringára, de az biztos, hogy korán. Futok majd a söprűnyéllel, ahogyan az én Édesapám is futott velem. Hiába, futott kilométereket, én azt lestem, ki látja, hogy én már bringázom... Bele az árokba éppen. Apu türelmesen, bár egyre kisebb reményekkel kísért.
Én olyan típus vagyok, hogy szeretek magamtól rájönni a dolgokra. Nyugisan, amikor senki nem sürget. Bringázni is egy szenespince lejtőjén tanultam meg. Párszor legurultam csúsztatott lábakkal, aztán már nyomtam is. 4 éves lehettem. Körbe a lakótelepen. Mikor? Melyiken? Mikor-melyiken. Aztán madzag a kormányra, azzal vezettem, mint a lovat. Aztán már madzag sem kellett. Fél délután alatt 110-szer kerültem meg a lakótelepet elengedett kézzel. Le se tettem a lábamat.
Gondolatban persze azóta sem tettem le a lábamat...
Hajtottam a Partizánt - 20-as ruszki  bringa, sokadkézből - és Édesapám minden tavasszal újrafestette. Volt piros, zöld, de végül maradt ezüstszürke. A kályhaezüst jól bírta a gyűrődést. Szerettem azt a bringát. Az első bringámat.
Aztán voltak még limlomos bringák. Többnyire Puch-ok, Ausztriából olcsón. Ez már a kilencvenes években volt és Budapesten. Szerettem azokat is. Aztán bejöttek a montik, olyanom is volt pár. Volt, amit eladtam, volt amit elloptak. A legjobban azt a névtelent sajnálom, amelyik oversize vázas volt, teljesen krómozott, a hátulja zöld lakkal megfuttatva. Gyönyörű bringa volt, sajnos másnak is tetszett. Megvárták, amíg tavasszal rendbetettem és egy éjjel elvitték innen, az ajtó elől. Miközben mi idebenn aludtunk, ők levágták és leviték a tizenegyedikről a két bringát. A páromét is, amit tőlem kapott ajándékba egyik karácsonyra.
Ekkor vettem meg életem első új bringáját. 33 évesen, egészségbiztosításos pénzből. Támogatták az egészséges életmódot. Jó kis bringa a Magellan, van benne 13 000 kilométer főként Budapesten. Illetve több, az órában van ennyi. Ennyi kellett, hogy rájöjjek: kicsi nekem. A páromnak meg pont jó. Így lett neki szuper bringája. Meg nekem is a KTM.
Ezt hajtom most. Ha tehetném, le sem szállnék róla.
De most egyedül maradtam.
A parkoló üres, reggel egyedül vagyok az egész zuhanyzóban, nem kell sietnem. Senki sem reklamál, mikor végzek már. Egyedül slattyogok vissza az irodába strandpapucsban. Csak az én ablakomban lógnak a száradó pólók és csak az én radiátoromon szárad törölköző. A munkaidő végén egyedül cipelem le a bringát a földszintre és egyedül megyek ki a hátsó kapun, az autósok között.
Pedig nincs hideg. Melegebb van, mint gyalog. A térdemre vettem térdvédőt, vettem szélvédő gatyát és előszedtem a téli túrázós kabátomat, egyelőre bélés nélkül. Én nem fázom reggelente. Nekem nincs hideg.
A város viszont szép, most hullanak a levelek és most van a barnának a legtöbb árnyalata. És szépen eltűntek a turisták is, csak a legelszántabbak sétálgatnak a csípős hidegben. Sétálgatva hideg lehet. Páran jönnek csak szembe bringán is, lassan ismerős minden arc.
Meddig bringázom? Kérdezték ma reggel is. Jó kérdés. Amíg szeretem. Ez egyértelműen általam választott, senki nem kényszerít. Én sem kényszerítem magamat. Nem is emlékszem, mikor ébredtem úgy utoljára, hogy "Ma aztán nem mennék bringával semmi pénzért". Már csak egy gyors pillantás a hőmérőre, ez is csak azért, hogy melyik kabátomat vegyem fel. Aztán összepakolom az irodai ruhákat, odabenn smart casual a dress code. A bringás gatya sajnos not smart enough, az SPD-s cipő sem. De szerencsés vagyok, mert van kulturált zuhanyzó. A bringás táskába pedig elfér a váltás ing és a fehérnemű, hetente kétszer a cserenadrág. Van hely a plusz bringáspulóvernek is, hátha mégis hidegebb van, mint az ablakon kinézve látszik.
Indulás. Most egyedül maradtam, de én nem hagyom abba. Majd tavasszal becsatlakoztok...