2013. március 9., szombat

Megmozdulni a legnehezebb

Sajnos nem először élem meg azt az élményt, hogy milyen jó is megmozdulni kicsit. Azért sajnos, mert nem kellene leállni, én mégis megteszem sorra. És mekkora hülye is vagyok.
Mert amikor az ember leteszi a biciklit, egy idő után el is felejti, milyen jó is az.
És ezt nem lenne szabad! Nyomni kéne mindig és télen sem hanyagolni a biciklit.
Mentségemre szolgáljon, hogy költöztünk a télen, így novemberben annyira felborult az egész életünk, hogy valahogy kimaradt az új életből a bicikli.
Amíg budapesti voltam, minden nap bicikliztem, de most, vidékiként nagyon nem vágyom a pesti biciklizésre. A Dunakanyarban biciklizni azért más ám, a fene sem vágyik vissza a nyomorult Budapestre.
Persze a munkánk odaköt minket és mivel nem csak egy helyen dolgozom, a tanításaimra is el kell jutni valahogy. Jelenleg autóval teszem ezt meg, ami - nincs rá jobb szó - baromság!
De tényleg...
Igaz, hogy amióta drága a benzin, egészen jól lehet Budapesten autózni, de még így is kemény ezreseket vesz ki a zsebemből és órákat vesz el az életemből az, hogy valami perverz ötlettől vezérelve átváltottam autóra.
Nem raktam helyre a fejemben azt, hogy lehet bringázni élvezetből - ezt teszem a Dunakanyarban és az ehhez hasonlóan szép helyeken - és lehet életszínvonal javításból - ezt teszi mindenki, aki az autóban szopódás helyett a kevésbé rosszat választja és biciklizik Budapesten.
Én meg valahogy ezt elfelejtettem és az kattant be a kis fejembe, hogy nem is akkora szívás Pesten autózni. Pedig dehogynem!
Ennek vége. Megígérem.
Kitalálom, hogyan tudnám a biciklit visszailleszteni a mindennapokba. Mert biciklizni boldogság.

És az a legnagyobb hülye, aki leteszi - akár csak egy napra is - a biciklit.
Jön a tavasz - illetve itt is van már - úgyhogy könnyebb lesz újra nyeregbe ülni és ősszel meg egyszerűen nem fogom abbahagyni.
Ez lesz a taktikám idén. Rafinált.
Mert továbbnyomni sokkal egyszerűbb, mint újra megmozdulni.
Én meg nem vagyok a magam ellensége, hogy megnehezítsem a dolgomat magam-magamnak.
Röviden ennyi.
A Csodabringa blog pedig újraéled, remélem szeretitek majd és osztjátok tovább...