2013. november 29., péntek

Hidd el, a járda veszélyes!

Visszafogom az ingerültséget és megpróbálom úgy elmagyarázni, mint apa a hülye fiának. Vagy hülye lányának...
(Szerkesztve: ide az elejére utólag beszúrom, hogy a cikk a járdázókról szól. Illetve konkrétan egy valakiről, aki az írást ihlette. Aki tehát nem ez a valaki, az ne vegye magára. Főleg ne a mellényről szóló részt...)

Szóval kedves járdázós barátom! Nem kell csodálkozni, hogy folyamatos veszélyben van az életed, mert járdázni veszélyes. Hidd el nekem!
Amikor a járdán bringázol, nem csak magadat, de a gyalogosokat is olyan veszélyeknek teszed ki, amihez NINCS JOGOD! Sem erkölcsi alapod.
Persze értem én, hogy lassan mész és vigyázol... Mondd csak, ütköztél már össze gyalog valakivel? Ha igen, tudod azt, miről beszélek. Ha nem, hadd áruljam el Neked, hogy fájdalmas. Pedig abban az esetben te is 5-tel, meg az ellenérdekű fél is 5-tel közlekedtek. Ha siettek. Amikor meg biciklivel, "lassan mész" a járdán, akkor 15-20-szal óvatoskodsz. Nagyon fájdalmas tud ám lenni. És az a szép benne, hogy jó eséllyel kiesel az úttestre és azonnal el is taposnak, mint a gyalogbékát...

A gyalogos gyaloglás közben bámészkodik. Félig alszik, telefonál, zenét hallgat.  Megteheti, mert a járda az övé. Biztonságban van egészen addig, amíg Te oda nem pofátlankodsz. A gyalogos tehát joggal nem számít rád. AKKOR SEM, HA KUKÁS MELLÉNYBEN NYOMOD! A kukás mellénytől maximum még nevetségesebb leszel. Azonnal látják rajtad, hogy balfék vagy... (A kukásoktól, mint becsületes munkásoktól elnézést kérek, hogy egy lapon említem veled Őket!) 

Az, hogy a gyalogos nem számít rád, egy dolog. De az autós sem számít rád. Minden kereszteződésben Te teszed ki magad a potenciális halálnak és akárhogy is figyelsz és akármennyire is óvatos vagy, CSAK SZERENCSE, ha nem ütnek el. A szerencse pedig valószínűségszámítás-alapú dolog. Ha sokat teszed ki magad ilyen helyzeteknek, akkor előbb-utóbb, de inkább előbb fogsz balesetet szenvedni. Mert balesetet fogsz szenvedni, ez BIZTOS! Hogy mikor és mekkorát, csak az a kérdés.

Mint Budapesten, 1990. óta kerékpárral közlekedőnek, hidd el nekem, hogy az úttesten NEM VAGY veszélyben. Az úttesten közlekedést egyszerűen meg kell szokni, ki kell tapasztalni és pár hét óvatoskodás után magad is érezni fogod, hogy megszűntek a konfliktusok, megszűnik a zabszem a seggedben. Ha kitapasztalod azt a néhány útszakaszt, ahol tényleg nem lehet bringázni és megtalálod azokat, amelyek többnyire ezekkel párhuzamosan futnak pár száz méterre, akkor a bringázásból élmény, fenntartható életforma lesz. A közlekedés szerves részévé válsz. Ha megszerzed a rutint, érzed a forgalmat, ZÉRÓ negatív élménnyel fogsz áthatolni úgy a városon, mint kés a vajon.

Nyugodtan leteheted a kukás mellényt, mert a járdán abban sem látnak. Nem varázsköpeny, ami megóv. A járdán nem óv meg semmi. Sem tégedet, sem a gyalogosokat. Tessék lemenni az úttestre! Mert az úttesten látható vagy. Akkor is, ha feketében jársz és éjjel van. Feketében járok és reggel még sötétben, este már sötétben nyomom a városban. A megoldás lehet: lámpa és prizma. De nem a járda és a kukás mellény. Attól Te, aki járdázol, csak vicces vagy. Nyáron bele is izzadsz, télen meg röhejes, ahogy a ruhád főlé valahogy felerőlteted a nyáron teleizzadt mellényt.

És ezzel a röhejes viselkedéssel minket, az épelméjűeket is égetsz ám! Kifejezetten ártalmas a kerékpározás megítélésének az, ha Te a járdán balfaszkodsz és még úgy is nézel ki, ahogy!

Légy kedves és hagyd abba!

2013. november 10., vasárnap

Diósjenő = száguldás

Az ötlet nem is az enyém volt, de hamar magamévá tettem. Volt ugyanis egy szabad hétvégém, amelynek a vasárnapjára egy jó kis évadzáró tekerést találtunk ki. Mivel előző napokon esett az eső, inkább kihagytuk a Magyarkút - Nógrád útvonalat, amely erdei úton megy és eléggé fel lehet ázva, helyette inkább megnéztük azt az útvonalat, amire régen kíváncsi voltam már. Diósjenőről át a hegyen Kemencére. Persze Diósjenőre el kellett jutni, ezt Szob-Verőce-Szendehely-Nógrád-Diósjenő útvonalon tettük meg. A Duna-parton még napoztunk is, egy szál pólóban. Volt vagy 20 fok.
Nem mondom, hogy Szendehelytől a 2-es úton öröm volt tekerni, nameg azok az emelkedők... de lenyomtuk. Nógrád határában egy ember-utáni helyszínen szendvicseztünk. Ha majd egyszer minden benzinkút így fog kinézni, akkor kerül az autós közlekedés oda, ahová való...
Diósjenőre érkezve nekivágtunk a hegynek. Az a jó ebben a túrában, hogy felfelé 3 kilométert kell tekerni, és ezután 15 kilométeres száguldás következik. A hegy tetején azért jó volt megállni és beugrott a második szendvics is a szánkba.
Diósjenő 200 méteren van, ez a fotó hajszál pontosan 500 méteren készült. 3 kilométer alatt emelkedik ez az út 300 métert, de megéri lenyomni, mert utána tényleg állati jó szakasz jön. Kényelmesen, nem tekerve is 30-40-eket lehet ereszkedni. Ez a tracklogon is látszik, íme:
Én mondjuk tudtam, hogy a vége lesz a kemény, mert a hegy megmászása, majd a leereszkedés közben szarrá fagyás után Kemencéről még haza kell tekerni Szobra, de azt azért nem gondoltam, hogy ilyen kemény lesz. Ellenszelünk volt, így az utolsó 20-25 kilométer kínszenvedés volt. Nem élveztem. Amikor hazaértünk, teljesen ki voltunk purcanva.
(Mielőtt bárki megkérdezné: igen, a ház rózsaszín, így vettük. És igen, a kerítés fehér, így vettük. A ház tavasszal kávébarna lesz, a kerítés mahagóni. A kép tetején már látszik, hogy a tetőcserekor az új léceket már ilyenre festettük.)
Akármennyire is ki vagyok készülve, a mai nap volt az igazi élet. Amikor nem csak van az ember, hanem tényleg él. Érzi, hogy él. A bringa egy csodálatos eszköz ahhoz, hogy ezt az élményt az ember gyakran átélhesse. Ilyen nagyobb bringázást idén már nem tervezek, de azt mindenképpen szeretném, hogy télen se tegyem le a biciklit, hanem azzal járjak végig dolgozni. Előkerestem a térdvédőimet, mert a reggelek csípősek, úgyhogy semmi akadálya a bringázásnak. Még a vasút hozzáállása sem tud eltántorítani. Persze, ha mégis becsúszik valami túra még idén, majd írok róla.

2013. október 29., kedd

Timeo Danaos et dona ferentes!!!

"Félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is." Latin mondás, nem mai. Konkrétan Trójából származik, ahol ugye volt az a bizonyos faló. Amit Kasszandra és Laokoón figyelmeztetése ellenére csak bevittek a falakon belül és aztán éjjel kimásztak belőle a görögök. A történet folytatása ismert...

Miért jut ez eszembe? Most nézem, hogy az új, "I bike Budapest" kampányfilmet (itt nézheted meg, amúgy a film klafa, gratulálok hozzá!!!444nééégy) 
a MOL támogatja? 
Mit mondjak erre? 
BAZKI!
A MOL, mint a legnagyobb benzinlobbista? Akinek minden egyes olyan ember, mint én - akik átültünk a biciklire a retves autóból - valóságos érvágás?
Csak miattam havonta 100, azaz száz darab ezrestől esik el a MOL és évente másfél millió forint ez, ha a benzin mellé odaveszem a motorolajat, fékolajat, szervóolajat, ablakmosó folyadékot, ilyesmit...
Ezt támogatja a MOL? Elhiszed? Őszintén?

És KELL EZ?
Kell ez bármilyen kerékpáros szervezetnek? PONT ez az összeg hiányzott a film elkészítéséhez?
Közben a háttérben meg megy a biciklizés fúrása?
A félelemkampány, amivel elhitették az emberekkel, hogy biciklizni veszélyes? A lobbizás, aminek köszönhetően nagymutter is láthatósági mellényt kell vegyen, amikor este hazateker a szőlőből? Hogy a legtöbb ember sisak nélkül meztelennek érzi magát?
Kik érték el mindezt?
Kik érték el azt, hogy a biciklizés nem az Magyarországon, amit látunk a Kopenhagenize és egyéb TÉNYLEG kerékpáros országokról-városokról készült videókban? Hol látsz ezekben sisakot meg láthatósági mellényt?
A kérdések költőiek.
De miért tudták elérni?
Mert HAGYTUK!
Mert hagyjuk, hogy egy kerékpározással kapcsolatos kampányvideóban megjelenjen a FŐGONOSZ neve.
Mi lesz a következő? Először majd a robogósok, aztán a motorosok mehessenek a bringautakon, városon belül is? Legyen rendszám a bicikliken és legyen kötelező műszaki vizsga?
Mit ér el még a lobbi, miközben mi meg csak állunk tátott szájjal? 

Mit mondok én?
1. Dugják fel a pénzüket maguknak!
Nincs rászorulva a Magyar Kerékpáros Klub. A "görögöktől" nem kell. Hátsószándékuk van ugyanis vele...
2. Dugják fel a bringapontokat maguknak! Csak azért sem megyek hozzájuk kereket fúvatni. Vettem pumpát, odahaza fúvatok 10 bárig, és menet közben van nálam olyan kisebb pumpa, amivel felfújva hazáig kibírja a kerék...
3. Elgondolkozom azon, hogy legyen-e bármi közöm olyan kerékpáros szervezethez, amit a "FŐGONOSZ" támogat.

De miért fakadtam ki? Mi is a bajom? Az, hogy hiteltelen számomra egy olyan szervezet, amely hagyja, hogy trójai módszerekkel beszivárogjanak a görögök. És hogy nem vagyok hülye, hogy ezt ne lássam...
Lehet, hogy rám is rám küldenek az "istenek" valami tengeri kígyót, mint szegény Laokoónra.
De nem félek. Ettől sem.
Budapesten bringázok vazze, 1990 óta. Nem lehet engem ám megijeszteni...

Asszem ennyi.

2013. szeptember 1., vasárnap

Ipolymente 95K 2013.

Hogy nem vagyunk teljesen normálisak, az már szinte biztos. Mert amíg más ember örül, hogy luk van a se..., izé, a száján, és a vasárnapot a húsleves-rántottcsirke-formaeggy háromszögben tölti, addig mi meg a nyeregben. Mármint a bicikli nyergében. Hát megéri?
Mert miért is csináljuk? Pecsétekért? Hát, nem egészen. Én például azért csinálom, hogy tudjam magamról: meg tudom csinálni. Még akkor is le tudok tekerni 100 kilométert 6 óra alatt, ha semmi időm nincs rá készülni és ha a szervezők elfelejtenek felfesteni egy kanyart jelző nyilat, így Ipolyságon háromnegyed órán át keresgetjük az igazolópontot. Ja, még nem írtam volna? Szob-Ipolyság-Szob volt a túra útvonala, 95 kilométerre tervezték és 100-ra sikerült végül. Íme:
Persze nem baj ez a pár plusz kilométer, hiszen a végén csak sikerült betartani a 6 órás limitet. Az megint egy másik kérdés, hogy az indítást ráírták a nevezésemkor a lapra, így papíron 09.06-kor indultam, miközben valójában meg 09.30-kor. A többiek ugyanis egy későbbi vonattal jöttek, nameg az a nagy szívem, hogy segítettem valakinek felpumpálni a kilikadt belsőjét a startnál. Nekem nem számít, mi van a papíron, én tudom (meg a GPS is), hogy mi volt valójában. És kaptam oklevelet is.
Az Ipoly mentén bringázni amúgy jó, bár dimbes-dombos. Volt pár pillanat, amikor megfordult a fejemben, hogy mi a büdös francért nem maradtam otthon és nézek tévét. Így utólag a válasz megvan: azért, mert nem az, hanem EZ AZ ÉLET. Ezek maradnak meg az ember fejében, amikor majd öregen visszanéz. Nem túl bonyolult tehát a recept a szép és mozgalmas élethez: mozdulj ki! Ennyi... 

2013. augusztus 29., csütörtök

A Ponny Pestre megy

A bringa mellett van nekem még egy szerelmem. Neki is két kereke van és immár 15 éve az enyém. Ő egy KTM Ponny IV-es robogó, 1976-os gyártmány. Nem mai a kislány, de szépen dorombol. Kicsit rendbe szedtem anno, de ez a 15 év sem múlt el nyom nélkül. Néhány kivakart alkatrész újra berozsdásodott és sajnos a gyönyörű festése is kapott párat azóta. Ettől függetlenül szexi a kicsike még így is. Főleg, hogy tegnap elkészült az ülés bebőrözése és végre nem a szakadt nyereggel kell csúfoskodjak.
Ha már így megszépültünk, gondoltam, megmutatom neki Budapestet. Reggel nekiindultunk és a 61 kilométeres távot le is küzdöttük 1 óra és 40 perc alatt.

Aki robogózott valaha az tudja, hogy az e fajta motorozás nagyon nyugis. Nem húzzuk neki, nem is megy többet a moci, mint 50. Ha tartósan akarunk haladni és nem akarjuk széthajtani, akkor érdemes valahol 40 körül tartani a sebességet. Ezt tettem én is és nagyon élveztem, hogy Pesten megnéznek az emberek. Mert ilyet még nem láttak, az biztos. Maximum a közlekedési múzeumban. 
Meg is mutattam a Ponnynak a múzeumot, hátha értékeli, hogy ő még szaladhat az országúton és nem kell egy múzeumban porosodnia. Ha már Budapesten voltam vele, megpróbáltam pár helyre eljutni. A Parlamenthez nem sikerült, körbe van árkolva. A legközelebbi hely ez volt, enné közelebb nem jutottam:

Itt is 20 másodperc múlva megjelent egy rendőr, hogy mit akarok itt, de miután megmagyaráztam, hogy csak az öreg motoromat sétáltatom, mosolyogva odábbállt. A Lánchídnál sehogy sem sikerült kisorolnom így kénytelen voltam átmenni Budára. Ha már Budán jártunk, felmentünk a várba. Tetszett neki, hiába emelkedős.
Érdekes, hogy a Várban nincsen behajtani tilos. Csak az van kiírva, hogy ellenőrzés, de pár perc álldogálás után sem jött senki ellenőrizni, így szépen begurultam a sorompó mellett. Persze fenn már volt behajtani tilos, így ott betoltam a mocit a fénykép kedvéért.
Bizonyára feltűnt nektek, hogy nem éppen robogós sisakkal robogózok, de ennek oka van. Amióta Janika barátom esett egy jó nagyot robogóval és hónapokig kómában volt én azt mondom, hogy az embernek a fejét kell a legjobban védenie. Az a sisak, amin nincs állvédő, az nem is sisak. Van nekem olyan rendőrnek bemutatni (másra meg nem) jó sisakom is, de igazán ebben a komolyban érzem magamat biztonságban. Így engem nem nagyon érdekel, én a robogón is ilyen sisakban nyomom. Néztek is a huszárok rendesen.
Az a jó ebben a mociban, hogy a hengert egy ventilátor hűti, ami a motorfordulatszámmal együtt pörög. Azaz hiába mész lassan, dombnak felfelé, akkor sem melegszik fel. Ha jobban pörgeted, jobban hűt. Hülye németek, nem kitalálták? Az ötvenes években kezdték el gyártani a Herculest, ezt koppintották le az osztrákok és ebből lett a KTM Ponny.
Az enyém eredetileg arany színű volt, de a legtöbb helyen rozsdába hajlott. Teljesen lecsiszoltuk és ekkor kapta meg ezt a kék színt, ami egyébként egyik irányból nézve zöldes, a másikból nézve bordós a harmadikból nézve aranyban csillog. Csodafesték. Valami ilyesmi volt, amikor rátaláltam:

A motoron amúgy minden működik (még a duda is), pöccre indul, kézzel be lehet "rúgni". 100-on megeszik vagy 2 litert, így az ember szinte elfelejti, hol is van a tank. A múltkor csőfogóval kellett megnyitni a tanksapkát, mert olyan régen nem volt kinyitva, hogy beszorult. Így az embert nem nagyon érdekli, mennyit megy, a robogózás felhőtlen élmény.
Azt hittem egyébként, hogy Budapesten nehezebb robogóval közlekedni, de be kell valljam, hogy jobban elfér a forgalomban, mint a bicikli. Valahogy ezt a gépet tisztelik. Semmi konfliktusom nem volt, míg bringával fele ennyi tolakodásért már ledudálják a fejemet. Élveztem is, így kicsit motoroztam még a városban.
A motorosok is csak néztek, mert nem nagyon tudták hova tenni, hogy egy ilyen múzeumi darab ilyen szépen megy. Nem tudom, hány ilyen lehet ma Magyarországon, de biztos, hogy egy tucatnál kevesebb. Ilyen állapotban meg főleg kevés van. Akinek meg van, az nem közlekedik vele. Én meg igen. A turisták is néztek nagyokat.
Miután kiélveztem a pesti motorozás hangulatát, hazaindultam. Hogy ne ugyanarra menjek, mint amerre jöttem, inkább Fót felé vettem az utamat. Bringával jártam már erre, így könnyen hazataláltam. Azért erre jóval hosszabb volt, de megérte.
Vácnál ért utol az eső, így felvettem a motoros kabátomat és az esőnadrágot. Így nagyon nem zavart, hogy esik, bár hazaérve jó volt egy kád forró vízbe beleülni.
A Ponny tehát elvitt Pestre és haza is hozott. Nem is olyan rossz ez egy lassan negyven éves öreglánytól. Az biztos, hogy nincs az a pénz, amiért megválnék tőle és remélem, hogy még sok kilométert megeszünk együtt. Ha lesz időm, a kicsit visszarozsdásodott részeket újra lefestem és talán még e krómozásokat is felújítom egyszer. Gergő barátom megígérte, hogy a festéskor leszedett matricákat segít majd visszatenni, így újra gyárihoz hasonló állapotba jöhet majd a moci. Megérdemli, hogy ne csak jó, de szép is legyen...

2013. augusztus 9., péntek

Átkelés az Ipolyon, biciklivel

Kryx barátomnak jött az az ötlete, hogy esetleg megnézhetnénk, milyen is az Ipoly Ipolydamásd és Helemba között. Ahová egyébként terveztek egy gyalogos-biciklis hidat is, csak egyelőre nem készült el. Szóval a nagy szárazság miatt az Ipoly eléggé lenn van és így sejthető volt, milyen látvány fogad minket (a képre kattintva előjön nagyobban is).
Ha száraz lábbal nem is, de kis gázolással át lehet most menni a folyón, így Helemba, ez a kedves kis szlovákiai magyar falu a kedves lakosságával, könnye(bbe)n és gyorsa(bba)n megközelíthető.
A lényeg a tracklog bal oldalán van, ráközelítve látszik, miként mentünk át a folyón, nagyjából térdig gázolva a vízben. Igaz, hogy a szlovákiai oldalon köves a part, így meg kellett küzdeni a bringák felcipelésével és emellett a csalán is elintézte a lábamat, de legalább most érzem, hogy élek. Merthogy fáj... Aki nem hiszi, annak egy fotó rólam, ahol éppen "bringával pózolok":
Miért szeretjük Helembát? Azon kívül, hogy olyanok az emberek, amilyenek nálunk voltak a hetvenes években - azaz még kedvesek, beszélgetősek, barátságosak - az árak is kicsit lejjebb vannak. Elfogadnak forintot is (elvégre min-den-ki magyar), így én ittam egy korsó jéghideg sört, Kryx egy csapolt (!!!) jéghideg Kofolát és ezért fizettünk 400, azaz négyszáz forintot. Ezen felbuzdulva ettünk egy fagyit is, 80 forint volt egy gombóc...
A fagyiról és a sörről nem volt pofám képet csinálni, már így is megnéztek minket Kryx fekvőbringája miatt. Nameg, hogy a hülye magyarországi magyar telefonon nézi meg, jön-e a vihar, ahelyett, hogy felnézne az égre... Megjegyzem, hogy full térerős, magyar T-Mobile HSDPA van a faluban, míg nálunk Szobon meg jó esetben EDGE, de jellemzően GPRS "hasít". Mivel láttuk, hogy jön a vihar, elindultunk haza és alig áztunk meg. Sőt, még jól is esett, hogy esett. Holnap este átmegyünk egy sörre, nameg a 18 forintos tojásért, amit odahoznak nekünk a kocsmához. Abból lesz a reggeli...

2013. július 9., kedd

Gondoltam egyet

És a gondolatot tett követte. A gondolat pedig az volt, hogy tekerek egy kicsit. Régen tekertem, mert mostanában inkább evezek. Méltatlanul hanyagoltam el a biciklit, pedig bringázni jó.
Így aztán azon kaptam magamat, hogy tekerek felfelé a hegyre, Márianosztra felé.
Aztán ha már ott voltam, miért ne tekernék el Kóspallagig. És ha már eltekertem addig, miért ne tekernék el Nagymarosra. És ha már ott voltam, miért ne tekernék már haza... :)
Annyira belelendültem, hogy meg sem nagyon álltam. Éppen csak lőttem egy fotót a hegytetőn.
Igazi balfék vagyok, hogy hanyagolom a biciklit. Pedig milyen jó is este, senkitől sem zavarva tekerni egyet a hegyekben. Ilyet fogok még csinálni. Ráadásul most nem is foglalkoztam azzal, hogy tiltakozik a lábam, hanem nyomtam neki. Az eredményen ez meg is látszik. Íme a rögzített útvonal:
Lett a végére majdnem 39 kilométer. Ahhoz képest, hogy csak tekerni akartam egyet... 
A Börzsöny egyébként varázslatos hely még akkor is, ha az utak, helyesebben az aszfalt minősége szégyen. Kerülgetni kell a gödröket és mivel kezdett esteledni, ahol lehetett volna ereszteni neki, igazán ott sem eresztettem. Meghalni nincs kedvem...
Most fáj mindenem. Fáj a lábam, de erre gondoltam. Fáj a derekam, erre már nem gondoltam. Viszont nem fáj a hátam és ez egyértelműen az evezésnek köszönhető. Úgy látszik, megerősödtek a hátizmaim kicsit.
Mindent összevetve sokkal jobb döntés volt tekerni egyet, mint megnézni valami filmet.
Máskor is csinálok ilyet, de ezt már írtam...

2013. március 9., szombat

Megmozdulni a legnehezebb

Sajnos nem először élem meg azt az élményt, hogy milyen jó is megmozdulni kicsit. Azért sajnos, mert nem kellene leállni, én mégis megteszem sorra. És mekkora hülye is vagyok.
Mert amikor az ember leteszi a biciklit, egy idő után el is felejti, milyen jó is az.
És ezt nem lenne szabad! Nyomni kéne mindig és télen sem hanyagolni a biciklit.
Mentségemre szolgáljon, hogy költöztünk a télen, így novemberben annyira felborult az egész életünk, hogy valahogy kimaradt az új életből a bicikli.
Amíg budapesti voltam, minden nap bicikliztem, de most, vidékiként nagyon nem vágyom a pesti biciklizésre. A Dunakanyarban biciklizni azért más ám, a fene sem vágyik vissza a nyomorult Budapestre.
Persze a munkánk odaköt minket és mivel nem csak egy helyen dolgozom, a tanításaimra is el kell jutni valahogy. Jelenleg autóval teszem ezt meg, ami - nincs rá jobb szó - baromság!
De tényleg...
Igaz, hogy amióta drága a benzin, egészen jól lehet Budapesten autózni, de még így is kemény ezreseket vesz ki a zsebemből és órákat vesz el az életemből az, hogy valami perverz ötlettől vezérelve átváltottam autóra.
Nem raktam helyre a fejemben azt, hogy lehet bringázni élvezetből - ezt teszem a Dunakanyarban és az ehhez hasonlóan szép helyeken - és lehet életszínvonal javításból - ezt teszi mindenki, aki az autóban szopódás helyett a kevésbé rosszat választja és biciklizik Budapesten.
Én meg valahogy ezt elfelejtettem és az kattant be a kis fejembe, hogy nem is akkora szívás Pesten autózni. Pedig dehogynem!
Ennek vége. Megígérem.
Kitalálom, hogyan tudnám a biciklit visszailleszteni a mindennapokba. Mert biciklizni boldogság.

És az a legnagyobb hülye, aki leteszi - akár csak egy napra is - a biciklit.
Jön a tavasz - illetve itt is van már - úgyhogy könnyebb lesz újra nyeregbe ülni és ősszel meg egyszerűen nem fogom abbahagyni.
Ez lesz a taktikám idén. Rafinált.
Mert továbbnyomni sokkal egyszerűbb, mint újra megmozdulni.
Én meg nem vagyok a magam ellensége, hogy megnehezítsem a dolgomat magam-magamnak.
Röviden ennyi.
A Csodabringa blog pedig újraéled, remélem szeretitek majd és osztjátok tovább...