2010. március 31., szerda

Negatív...

Én bizony megpróbáltam...
Hosszú idő után visszanéztem a Critical Mass-re. Gondoltam, hátha változott valami...
Nem változott. Ugyanúgy megy a szemétkedés, a blogbejegyzések 90%-a negatív.
Úgyhogy újra elhagyom a CM-et, nem hiányzik nekem ez a sok destruktív gondolat...

2010. március 30., kedd

Az agresszivitásról és a bringások megítéléséről

Valószínűleg aki Budapesten bringázik, átél ezt-azt. Sajnos azt kell mondjam, hogy ez a városi bringázásos dolog nem egy rózsaszín valami, hanem egy túlélésért folytatott kemény harc.
Azaz, ha nem vigyázol magadra, eltaposnak.
Mi következik ebből? Szerintem az, hogy vérmérséklettől függően mindenkiben kialakul valamilyen védelmi reakció. Ez általában az agresszió.
Nem azt fogod nézni, hogy mi a helyes, hanem azt, hogy mi a célravezető. És ha rövid távon gondolkodsz, akkor a célravezető megoldás bizony az agresszió. Az tud kivenni az adott - sokszor életveszélyes - helyzetből.
Ehhez egy adalék: az amerikaiaknál le van írva jogszabályban, hogy ha rád nyitja valaki az ajtót, akkor ráüvölthetsz. A kiérkező rendőr ezt nem fogja agresszív cselekedetnek tekinteni. Ahogy az is le van írva, hogy ha mondjuk csinál egy jobbhorgos veszélyeztetést, akkor is ráüvölthetsz. Ezt sem fogják az agresszivitást jelképező cselekedetként megítélni.
Miért van ez így? Mert ilyen szituációkban ez az elvárható viselkedés. Emberek vagyunk ugyanis.
Visszatérve az én/önvédő dolgokhoz: van más módja is az önmagad megvédésének, mégpedig az, hogy átgondolod a közlekedésedet. Én azt vettem észre, hogy amióta nem sietek, kevesebb az ilyen szitu. A lassabb közlekedéssel egy 20 perces út esetében majdnem egészen 5 perccel később érek oda. Hát nem megéri? Cserében viszont zéró veszélyes szitunak tettem ki magamat és még az idegeim is kisimultak közben. Van időm nézelődni és élvezni a bringázást.
Szóval ha valaki nyomja, hát nyomja csak nyugodtan. Én magam slowrider (~lassan vezetek) vagyok, javaslom mindenkinek a váltást! Annál is inkább, mert ez is egy énvédő reakció, csak hosszútávon sokkal hasznosabb, mint az agresszió. És itt főként a bringások megítélésére gondolok. Nem jobb kép az a bringásokról, hogy szépen kényelmesen tekernek, annak is megadják az elsőbbséget, akinek nem jár és a mások hülyeségén csak mosolyognak? Szerintem de.
Mielőtt idealistának neveznétek, egy másik adalék:
Amikor tekersz, tudomásul kell vegyed, hogy ÁTALAKUL a szervezeted kémiája. Eleve agresszívebb leszel, hangosabban szólsz és bizony az adrenalin miatt egészen másként reagálsz le dolgokat. Ezért van az időgép effektus, azaz hazaérve, vagy másnap üldögélve ha átgondolod, magad sem érted, miért is csináltad azt és miért úgy.
A megoldás?
Szerintem egyetlen megoldás létezik, mégpedig a ZÉRÓ kommunikáció. Én ezt úgy csinálom, hogy láthatatlannak és hallhatatlannak gondolom magamat, így semmi értelme, hogy üvöltsek az autóssal, hiszen úgysem lát és úgysem hall.
Ha egyébként ezt a láthatatlan ember dolgot játszod, egyben járulékos haszonként megkíméled magad az olyan helyzetektől, hogy "aszittem, észrevett".
Tehát bármi történik, SENKINEK, SOHA, SEMMIT nem kiabálsz, nem mutogatsz és például nem versz a kocsi tetejére.
Akár hiszitek, akár nem, működik. Kívülről hűvös nyugalomnak látszik az ilyen, ami nyugtatólag hat a másik félre is.
Szóval ne népneveljetek, ehelyett szépen kényelmesen, élvezve a bringázást, mások helyett is vigyázva közlekedjetek.
Ha pedig valaki száguldozni szeret, válasszon hozzá jobb terepet. A körút, de nagyjából egyébként úgy egész Büdipest erre nem jó terep.

2010. március 28., vasárnap

Készül a bringautánfutó

A bejegyzésnek az is lehetne a címe, hogy elkészült, hiszen gyakorlatilag szerkeszetkész, azaz akár használni is lehetne. Persze vannak rajta még pepecselős munkák, és gyanítom, hogy ezek még 10 munkaórát elvesznek. Duván ennyi van benne eddig, szombaton reggel fél tizenegytől este tízig csináltuk, kisebb szünetekkel. Írom a részleteket és nyomom a képeket.
Most itt tartunk
Minek nekem bicikliutánfutó? Mint írtam, életmódot váltottam. Az életem egy jelentős részét teszi ki a sport és a mozgás, ezen belül a bicikli. Úgy is mondhatnám, hogy ha programban gondolkodok, a kerékpárral kapcsolatos dolgok jönnek elő először. Sok biciklivel kapcsolatos dolgot tervezek tehát, az idei tavasz-nyár-ősz ilyenekkel lesz tele. Az egy dolog, hogy én mostanában bringával megyek bárhová, de nem várhatom el mindenkitől, hogy fanatikus legyen. Így aztán azt vettem észre, hogy a feleségem, barátaim kevésbé élvezik a velem való bringázást és ennek két oka van. Az egyik, az általam kényelmesnek ítélt tempó. Másoknak ez túl gyors, de ha lassabban megyek, akkor meg engem idegesít a 90-es pulzusom. A másik ok a sok csomag. Nem mindenki szeret ugyanis egy fél háztartással a csomagtartón bringázni. Mi a megoldás? Majd viszem én a csomagokat. Így talán engem majd eléggé visszafognak és a többiek tehermentesek.
Nézegettem én az utánfutókat és meg is engedhetném magamnak, hogy megvegyek egyet, de elvből nem adok 40 ezrest valamiért, aminek az anyagára ennek a tizede és munkadíjjal és egyéb járulékos költségekkel - szerintem - kihozható az egy negyedéből a cucc. Ráadásul én monoportert szeretnék, azaz egykerekest, ami pedig abból nekem tetszik, azt egy százas környéki dollárért láttam a neten. Nannnne!
Így aztán megbeszéltük Walton barátommal, hogy mivel ő ügyes a vasak terén én meg lelkes vagyok, nekiállunk és megcsináljuk mi, ketten. A dolog mellett szól még, hogy alapvetően élvezzük egymás társaságát, a feleségek is csípik egymást, így egy nagyon jó kis szombati program volt kialakulóban. És annak is sikerült.
Ez már elég nagy...
A koncepció? Én magam olyan fajta vagyok, hogy meg szoktam álmodni dolgokat. Ha valami nem akar összeállni a fejemben, akkor alszom rá egyet és az esetek többségében éjjel beugrik a megoldás. Így volt ez a bringával kapcsolatban is, hiszen nem nagyon tudtam, hogyan is lesz a szerkezete. Aztán olvasgattam, nézelődtem és a körvonalak már megvoltak, már csak a fő szerkezeti elem, mégpedig a csukló hiányzott. Ez ugyanis csapágyazott, túl nagy macera darabokból összehozni.
A forgó a lényeg...
Megálmodtam. Így tegnap reggel már úgy mentem Waltonhoz, hogy tudtam a megoldást. A legegyszerűbb, ha az ember egy selejtes bicikliből kivágja a kormánycsapágyat, fejtetőre állítja és azt  építi be. Mivel a fő probléma megoldódott, nekiállhattunk a kivitelezésnek.
A szükséges anyagok? Azt találtuk ki, hogy 20x20-as zártszelvényből lesz a váz. Ez már elég erős, de még elég könnyű. A hátsó keréknek én egy 20 colos (kemping bringa) kereket gondoltam ki, ebből minden rendes házban van néhány a sufniban. Volt is. Az anyagok ára előzetes kalkuláció alapján bőven az 5000 HUF alatt van, ezidáig nem értük el még a kétezret sem, de akinek nincs otthon megfelelő kereke és selejtes bringája, annak ezek plusz költségeket jelentenek. És persze a szerszámok kopása és az elhasznált flex-korongok, hegesztőpálcák... a végén - mármint, ha teljesen kész lesz -majd csinálok egy számvetést forintra pontosan.
A legfontosabb megkötés és talán egyben az egyetlen az volt, hogy az utánfutót össze lehessen csukni és a keréknél (amelyet ugye nem tud az ember összehajtogatni) ne legyen nagyobb. A cél, hogy egy átlagos autó csomagtartójában elférjen összecsukva, ne kelljen a tetőcsomagtartóra feleszkábálni. Emellett - mivel én panelben lakom - cél volt az is, hogy a hálószobában a francia ágy alá beférjen, a pincébe ugyanis az ember olyat nem tesz, amit szeretne megtartani magának. Legalábbis itt, a tizenháromban... Egyszóval az öszecsukhatóság a szempont és a kerék mérete, amely a gumival együtt 540 milliméter átmérőjű. Így találtuk ki, hogy a rakfelület legyen 550x550 milliméteres. Ez azért előnyös még, mert a bicikli kormányszélessége is ekörül van, így oldalra sem lóg ki. Tehát ahol elfér a kormány, ott elfér az utánfutó is.
Az első villa még hajlított
Hajlítással töltöttük a legtöbb időt és nem is sikerült túl jól. Le kellett ugyanis gyártani egy célszerszámot, amivel meg tudjuk hajlítani a két villát, tehát azt, amivel a bicikli hátsó tengelyéhez kapcsolódik az autánfutó és azt, amibe az utánfutó hátsó kereke belekerül. Utólag már azt javaslom mindenkinek, hogy inkább a kormánycsapágy miatt amúgy is szétvágásra ítélt bringa alkatrészeit használja fel, a kátsó villa tökéletes az utánfutó első villájának, az első villa pedig a hátsónak. Mi elszórakoztunk vagy két órát a célszerszám legyártásával és nem lett túl szép a hajlítás sem. Persze ehhez hozzá kell tenni, hogy mindketten túl igényesek vagyunk, a legtöbb ember nem látja meg azt a néhány milliméteres asszimmetriát. Mindenesetre az első villa meghajlítása akkor a szívás volt, hogy a hátsót inkább nem is hajlítottuk, hanem két darabból odahegesztettük.
A hátsó villa
Az egyik molyolós meló a biciklihez kapcsolódás megvalósítása volt. Ugyanis olyan megoldás kell, ami nem tud függőlegesen nyetleni, viszont kell legyen forgáspontja, hogy a viszonylag hosszú jármű ne feszüljün a dimbes-dombos úton. A megoldás a bicikli hátsó tengelyéhez és a sárvédő és csomagtartó számára kialakított vázfuratokhoz 3 ponton csatlakozó közdarab lett. Ez maga akár fenn is maradhat a biciklin, ez egyben az utánfutó leoldásának pontja is. Ha az utánfutót egy másik bringára akarjuk áttenni, akkor csak ebből a közdarabból kell legyártani az arra a biciklire valót. Az utánfutó ehhez két csavarral kapcsolódik, amiket meg lehetne oldani silent blokkokkal is, de mi két kontraanyás, 6-os csavarral csináltuk meg egyelőre, ugyanis túl sokat nem fog forogni, Majd zsírozzuk rendesen.
A rögzítés a villához így elég erős
A legnagyobb erőkar középen van, ezért a nagy súlyokat az utánfutó kerekének tengelyéhez lesz érdemes pakolni. Ezért aztán a rakfelületet meghosszabbítottuk hátrafelé, a hátsó villa irányában. Az utánfutó kerekét majd eltávolítható sárvédő borítja, de simán fel lehet rá szerelni egy csomagtartót is, arra aztán lehet pakolni nyugodtan, csak az egyensúlyra kell figyelni.
A kerék mellé is lehet majd pakolni
Szóval a szerkezet kész, a burkolatok hiányoznak még. Szerencsére Walton barátom a műanyagokkal is ügyesen bánik, így gyanítom, hogy gyönyörű fekete műanyag raklap kerül majd a keretre. Oldalra néhány rögzítőszemet odavarrunk még, hogy a csomagokat könnyen le lehessen fogatni gumipókokkal.
A projekt húsvét után fejeződik be, a Critical Mass bringás felvonuláson megnézheti bárki, mert naná, hogy kiviszem...
Szerk: Sajnos most látom csak, hogy a CM és a Balatonkör egyidőben kerül megrendezésre. A Balatonkörre viszont már több barátommal együtt beneveztem, úgyhogy oda megyek, nem a CM-re 24-én. Azért a kész utifutiról majd teszek fel képeket és lebloggolom a tapasztalataimat is....

2010. március 11., csütörtök

Hó vót, hó nem vót...

Érdekes egy telünk van. A múlt héten már tavaszi kabátban és egy szál pulcsiban jöttem bringával dolgozni, a nap sütött és az élet is sokkal szebb volt. Most meg esik a hó.
Hogy ho'? Há' itt, Budapesten is.
Ígérik, hogy ez a tél utolsó rohama, és majd mi, azaz Sándorjózsefbenedekek meghozzuk a meleget. Jövő héten.
Az ígéret szép szó... Nos, én meg azt ígérem, hogy nem szállok le a bringáról. Tőlem eshet a hó, de akár a jég is, ezentúl én bizony bringával jövök akkor is.
Persze könnyen ígérem, hiszen 3 perc nem egy nagy idő, akár rövidgatyában is meg lehetne tenni. De akkor is, a hozzáállás a lényeg.
A télen, karácsonyig nyomtam a pedált, de akkor jöttek a szabadságok, januárban pedig munkahelyet váltottam és elkövettem azt a hibát, hogy nem ültem vissza a bringára azonnal. Na, ilyen hibába nem esem többet. Egyszerűen nem tudtam, mi is hiányzik az életemből egészen addig, amíg az első tavaszi napon újtra rá nem ültem a drótszamárra.
Az esethez hozzátartozik az a tény is, hogy itt, az új munkahelyemen a bringatároló nem fedett. Van, persze csak olyan, amihez a kereket lehet hozzálakatolni. Szerencsére pont a biztonságiak bódéjával szemben így rálátnak. Az viszont tény, hogy esőben és hóesésben az ember nem szívesen hagyja ott a biciklit. Még az olcsóbbikat sem, nemhogy a drágát. Erre ma kitaláltam a megoldást: az irodaépületben én a másodikon lakom, és van hátsó lépcső. A biciklit hónam alá kaptam, a folyosón pedig elfér az irodaajtóval szemben. Nem akadályoz senkit, mert a folyosó elég széles. A jelenlétemet, így konkrétan a bringázást viszont szépen hirdeti. A főnököm látta, meg is jegyezte, hogy szép bringa és ezt tényleg nem szabad kinnhagyni a télbe-hóba. Ezt vehetem olybá, hogy nincs ellenére, hogy felhoztam. Mondjuk ismerve őt, gondoltam, hogy így lesz...
Szerkesztés:
Időközben bekopogott az irodámba a szekuritáté, hogy a biciklit ide felhozni nem lehet.  Isten látja lelkemet, én próbálok pozitív lenni, de így...
- Szóval miért hozta fel a biciklit?
- Mert sokba került és a biciklitároló nem fedett.
- De ezt így nem lehet.
- És mi tiltja?
- Hát a beléptetési utasítás.
- Abban nincs bicikli, csak gépjérmű, azaz, hogy azzal miként lehet bejönni...
- De ott a kapunál a biciklitároló...
- Ami nem fedett és mellesleg a sárban lehet csak megközelíteni, mert ügyesen a fűre rakták, amit persze a biciklisek kijártak, így ma már sár...
- Örüljenek neki, hogy van egyáltalán bicikli tároló. Ha ez nem felel meg, nem kell bibciklivel járni...
Ezek után a biciklit behoztam az irodámba, holnap meg jövök a retekkel, azt otthagyom abban a szar tárolóban, amit megint valaki olyan csinált, aki SOHA nem járt biciklivel...
Na mindegy, én ezentúl is bringázom.
Furcsán ismerős érzés fogott el, hiszen nagyon jó látni naponta többször is, ahogy ott vár a canga. Ott vár a szabadság...
Nem tudom, hol volt a hiba a képletben, de valószínűleg egyszerűen elfelejtettem, milyen jó is tekerni és milyen szabadságot is jelent. Helyesebben nem elfelejtettem, hanem kiment a fejemből.
Hát most visszajött.
Úgyhogy hó vót, hó nem vót, én bizony bringázom.

2010. március 9., kedd

Mit bír el a bringa...

Mostanában én járok bevásárolni. Eleinte nem szerettem, de mára valóságos kis szertartássá vált, hogy felpattanok a bringára és a Lehel piacon jól bevásárlok. Különösebb előkészületet nem igényel, hiszen a cangán van csomagtartó és örök tartozéka az U-lakat is. A Lehel sarkánál van is egy jó kis fedett bringatároló, mostanában már nem csak az én bringám árválkodik ott, egyre többet látok.
Amiért ezt a bejegyzést elkezdtem megírni: a kis feleségem összeírja nekem egy cetlire, hogy mit is szeretne, én pedig az alapján vásárolok. A dologgal csak annyi baj van, hogy a cetlin 10 sor valójában lehet akár több kiló is. Íga aztán a múltkor a bevásárlás végén döbbentem rá, mit bír el egy bringa minden speciális előkészület nélkül.
Az első dolog, hogy munkából mentem, így nálam volt az aktatáskám, benne egy laptop, iratok, kütyük (mindenféle nélkülözhetetlen techshit). Így aztán a csomagtartó eleve foglalt volt, ugyanis a táska terpeszkedett rajta.
Ennek ellenére sikerült felpakolni a bringára: 10 narancsot, tíz almát, egy kiló banánt, egy vekni kenyeret, 30 deka gépsonkát, egy adag kínai kaját (levessel és másodikkal),30 deka mandulát, ugyanennyi vörös áfonyát és ugyanennyi aszalt szilvát, vecsési káposztát egy százasért, zellert (gumóstul),erdélyi szalonnából egy 4x20 centis darabot, 1 liter tejet, 4 kefírt, 30 deka sajtot.
Ennyire emléxem hirtelen.
Mindehhez egy szakadék gumipók kellett, a csomagtartó két oldalán lelógatva szépen elvoltak a táskák magukban.
Szóval ha kocsival megyek, akkor egy 500-as a benzin.
Ha gyalog megyek, akkor fél óra oda-vissza (plusz a bevásárlás) és emellett lehet, hogy mire hazamegyek, elhagyom a t..
Így viszont elegánsan, 5 perc alatt hazagurultam és csak otthon vettem észre a cetlin a megjegyzést: csak amennyi felfér...
Csodálkozott is az életem párja, hogy mindent hoztam és még mosolygok is.
A bringa bírja, én meg a bringát bírom...