A következő címkéjű bejegyzések mutatása: túra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: túra. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 5., hétfő

Balatonkör 2014. visziklivel elsőként

Hosszas előkészületek után és számos negatív előjel ellenére (például a telefonom kijelzője eltört keresztben, így át kellett költözzek egy teszt-telefonra, így a fényképek nagy része azzal készült, amiért előre elnézést kérek!) 2014.05.02-án délben elindultam a Balatonra. Úgy döntöttem, vonattal megyek és ezen döntésem mellett meg is maradtam. Ugyanis vonattal én ingyen utazom, mert van Startklub Bonus kártyám a MÁV-nál. A bringa 420 forintért utazik, mert van Balaton kerékpárjegy a MÁV-nál. 

Így nekem lejutni Szobról Siófokra 420 forintomba kerül bringástul (meg egyébként bárhonnan a Balatonra). Ez tetszett, bár sejtettem, hogy a MÁV ahogyan nem tudja megoldani a leghétköznapibb dolgokat sem, úgy nem fogja megoldani a Balatonkör biciklis biztosítását sem. Ezzel szemben a szobi állomáson kellemes meglepetésként ért, hogy péntek ellenére a hétvégékre jellemző alacsony padlós Flirt kocsi fogadott, amibe beszállni azért egy ekkora bringával egészen más érzés ám...
Így az utazás első része kellemes volt, alig 58 perc múlva kényelmesen kigurultam a kocsiból a Nyugatiban. Kryx barátommal itt beszéltünk meg találkozót és innen kerekeztünk át a Délibe, ahonnan a vonat Siófokra indult. Szobon gyönyörű verőfényes napsütés volt, Pesten még sütött a nap, de már gyűltek a viharfelhők délnyugat felől. Azért megázás nélkül, a vonat indulása előtt 1 órával kiértünk a Délibe és kényelmesen felcuccoltunk a termes kerékpárkocsiba.
Voltunk azért páran, de a többiek Balatonföldvárig mentek és Siófokon segítettek lekászálódnunk, ami már nem volt olyan egyszerű, mert ezeken a régi kocsikon alig másfél méter magasan van a padló. Azért baleset nélkül sikerült és szépen elgurultunk házigazdánk házáig, aki már öt éve minden évben ellát minket mindenféle jóval. Idén szerzett egy dobozos autót is, így reggel ezzel indultunk Földvárra, a 06.00 órakor kezdődő XV. Balatonkörre. A startról nincs fényképem, de utólag majd pótolom ezt a hiányosságot, de egyelőre a rendezők még nem tették fel a képeket az idei túráról. Az első saját képünk az első pihenőből van, Balatonkeneséről.
Eddigre már egyszer jól megáztunk és mindenünk csupa víz volt, de itt még volt egy száraz pulcsim a zsákban. Másodszor Balatonakali előtt áztunk meg, de addigra már belülről is csupa nedvesség volt mindenki. Ezzel mindaddig nincs baj, amíg az ember nem áll meg. Ahogy megállsz, 2 perc múlva már fázol is. Mégsem sikerült összefáznom, bár estére kicsit már éreztem a torkomat. De ne szaladjunk ennyire előre. A Balatonkörről készített útvonalmentésem a Sportypal-on megtekinthető, ide kattintva. Sajnos a blogger felülete mostanában nem engedi a Sportypal térképek beillesztését, de azért az útvonalat jól lehet elemezgetni, ha a linkre kattintasz.
Az látszik belőle, hogy alig voltam lassabb idén a dobozossal, mint tavaly a sima bringával. Pedig idén viharos szél volt ám.
És a SportyPal ott is hibázik, hogy nem veszi figyelembe a bringa súlyát. Ami az esetemben úgy 40 kiló, azaz olyan, mintha egy 10-12 éves gyereket vittem volna végig a csomagtartón, vagy mintha 130 kilós lennék. Ennek ellenére végigmentem vele és egy helyen majdnem ötvenre felgyorsultam. Az átlagsebességbe beleszámítja a szoftver a pihenőket is, így valójában 25 körüli haladási sebességekkel mentünk. Visziklivel. Nem mindegy ám...
De ez persze nem nagyon izgat, én tudom, hogy kevesen lettek volna képesek végigcsinálni ezt a túrát ezzel a bringával. Főleg azért, mert fel kell ám nyomni az emelkedőkre is. Ha jól tudom, eddig még senki nem ment végig a Balatonkörön előttem cargobike-kal, azaz visziklivel. És kíváncsi leszek, hogy valaki kap-e kedvet...
Mivel az ázottság állandósult, le sem vettem már az esőkabátot a túra végéig, így alatta tiszta víz voltam ugyan, de legalább meleg volt. Ahogy a sisak alatt is, amit CSAK azért és csak akkor hordok, ha esik, amikor esik. A buta németek úgy csinálták meg a bringás esőkabátomat, hogy nincs rajta csukja, hanem a bringás sisakra húzható egy esővédő. Ez alatt viszont megint csak jó meleg van és nem esik be az eső. Bár Római katolikusnak kereszteltek, de azért többször sisakban és sapkában ettem a túra alatt, mert nem akartam jobban szétázni, nameg megfagyni sem.
Holtpont kétszer is volt, először a szokásos helyen Gyenesdiás előtt, mert itt nagyon messze van a pihenő. Ráadásul Tomaj előtt Badacsonyörsnél volt egy defektem is, amit megszereltem ugyan, de jó nagy késéssel érkeztem a tomaji pihenőbe, ahol igazán pihenni sem tudtam. Így vágtam neki Gyenesdiásnak, ami normál bringával és jó időben is kihívás, hát még így. Azért megvolt, de idén nem ettünk fagyit, csak ültünk a vizes fűben és nyámmogtuk a szendvicseinket.
Érdekesség, hogy az úton elfogyasztottam 3,5 liter Vitalade izotóniás italt és még András is adott nekem a saját varázsitalából. Így összesen megihattam a vízzel együtt úgy 8 liter folyadékot és finoman fogalmazva csak annyit, hogy vécén egyszer voltam, a többi a pórusaimon távozott. Na ezért voltam vizes az esőkabát alatt is.
Gyenesdiás után megsegített minket az időjárás és kellemes hátszelünk volt nagyjából Balatonfenyvesig. Itt viszont jött a böjt, mert először csak féloldalról fújta ki a lelket belőlünk a szél, aztán masszívan elölről támadott. Túratársaim közül Ágit - aki biciklivel együtt lehet 50 kiló - többször méterekkel arrébb rakta a szél, és csodálom, hogy nem esett el egyszer sem. Engem is taszigált a szél, pedig én biciklivel együtt 140 kiló lehettem. Úgyhogy ezt a pici lányt is megilleti a tisztelet és s csodálat!
Nameg András és Kryx barátaimat is, akik nélkül nem sikerült volna az egész. Ők ugyanis mindig megvártak és igazi csapat módjára segítettek tovább akkor is, amikor már ők maguk is ki voltak készülve. Kryx-nek hirtelen magas láza lett, amit a mentőautóból kért gyógyszer levitt ugyan kicsit, de így is vagy 70 kilométert lázasan tekert végig. Andrásnak a térde készült ki, de erre meg szerencsére feltalálták a Cataflam-ot, amiből nálam mindig van egy levéllel. A végére azért kikészültünk ám rendesen, a Fonyódi pihenőben hiába volt forró a tea, úgy fújt a szél, hogy majdnem odafagytunk a padra. Itt volt az igazi holtpont. El is indultunk kicsit a mezőny elé, akik aztán utol is értek valahol Balatonboglárnál. Az utolsó bevárásnál összeállt a mezőny, de nagyon örültünk már a földvári platánsornak, ahol a befutó volt.
A teljes táv nem lett 206 kilométer, de nem is érdekes. Nem adtuk fel és ez a lényeg. Még akkor sem, ha sokszor embertelen körülmények voltak és igazából le kellett volna fújni az egész túrát. Csak hát mit csináltak volna ennyi emberrel? Végül is beértünk és ez a lényeg, bár akár vizes volt, akár nem én a reggeli pulóveremet felvettem az esőkabátra felülre, hátha melegen tart.
A végén forró gulyásleves fogadott és miközben ettem, egy gyors interjút is adtam valami tévéstábnak, akikből csak egy nagyon erős lámpát láttam meg egy mikrofont, amit a gulyásleves meg a szám közé próbáltak betuszkolni több-kevesebb sikerrel. Attila barátom, a vendéglátónk kijött elénk a dobozos autóval és hozott száraz ruhákat, így már abban néztük végig, ahogy valaki más megnyeri a nyereménybringát, ami nekem persze nem is kellett volna, hiszen biciklit csak az osztrákok gyártanak KTM márkanéven, a többi csak papírmasé. Nameg Máté, aki a visziliket csinálja. ;)
Hazaérve gyors és forró zuhany, majd beájulás az ágyba. Éjjel azon gondolkodtam, hogy volt-e valami negatívum a túra alatt a rossz időt kivéve. Arra kellett jussak, hogy SEMMI. A szervezés és a résztvevők is rendben voltak és még a "Némmá, teszkóskocsival megy a csávó" meg a "beülhetekelviszel", meg a "sörtménemhoztá" típusú beszólásokon is csak röhögtem magamban. A teszkózóknak annyit, hogy toljatok végig egy teszkós bevásárlókocsit 206 kilométeren, aztán majd beszéljük meg! A beülhetekelviszel témáról az jutott eszembe, hogy talán ha maga a köztársasági elnök kér térden állva Fonyódnál, hogy azonnal lovaggá ütnek, ha elviszem, akkor sem vettem volna fel. A sörös ötlet meg nem is rossz, jövőre lehet, hogy megjátszom és mozgó büfékocsit alakítok, persze ingyen, hogy a visziklizést népszerűsítsem... 
Másnap a 11 órás vonattal akartunk volna felmenni Budapestre, de természetesen Siófokon esélyünk sem volt felnyomakodni rá. Mivel a két órával későbbire, majd a négy órával későbbire, sőt a késő estire is ugyanennyi esélyünk lett volna feljutni - azaz semmi -, Attila a dobozos autóval felhozott minket Budapestre, amiért (is) örök hálával tartozunk neki. A kétórási vonattal el is tudtam indulni a Nyugatiból, amely szerencsémre megint alacsony padlós volt, és csendes, és tiszta és szép.
Már itt éreztem, hogy hazaértem, ez Európa. A Balatonon közlekedő szutykok sehol sincsenek a mi jó kis vonatainkhoz képest. A Dunakanyarban ráadásul gyönyörű napsütés fogadott és amikor leszálltam a házunk előtt a nyeregből azt gondoltam, hogy soha életemben nem voltam még ilyen erős. Sem a lábam, sem a lelkem, sem az akaratom. És ez egy nagyon jó végszó egy ilyen kemény túra után, ami nem ölt meg, csak megerősített.
(Ahogy felkerülnek a hivatalos képek, a bejegyzést kiegészítem. Érdemes lesz néha visszanézni rá...)

2013. szeptember 1., vasárnap

Ipolymente 95K 2013.

Hogy nem vagyunk teljesen normálisak, az már szinte biztos. Mert amíg más ember örül, hogy luk van a se..., izé, a száján, és a vasárnapot a húsleves-rántottcsirke-formaeggy háromszögben tölti, addig mi meg a nyeregben. Mármint a bicikli nyergében. Hát megéri?
Mert miért is csináljuk? Pecsétekért? Hát, nem egészen. Én például azért csinálom, hogy tudjam magamról: meg tudom csinálni. Még akkor is le tudok tekerni 100 kilométert 6 óra alatt, ha semmi időm nincs rá készülni és ha a szervezők elfelejtenek felfesteni egy kanyart jelző nyilat, így Ipolyságon háromnegyed órán át keresgetjük az igazolópontot. Ja, még nem írtam volna? Szob-Ipolyság-Szob volt a túra útvonala, 95 kilométerre tervezték és 100-ra sikerült végül. Íme:
Persze nem baj ez a pár plusz kilométer, hiszen a végén csak sikerült betartani a 6 órás limitet. Az megint egy másik kérdés, hogy az indítást ráírták a nevezésemkor a lapra, így papíron 09.06-kor indultam, miközben valójában meg 09.30-kor. A többiek ugyanis egy későbbi vonattal jöttek, nameg az a nagy szívem, hogy segítettem valakinek felpumpálni a kilikadt belsőjét a startnál. Nekem nem számít, mi van a papíron, én tudom (meg a GPS is), hogy mi volt valójában. És kaptam oklevelet is.
Az Ipoly mentén bringázni amúgy jó, bár dimbes-dombos. Volt pár pillanat, amikor megfordult a fejemben, hogy mi a büdös francért nem maradtam otthon és nézek tévét. Így utólag a válasz megvan: azért, mert nem az, hanem EZ AZ ÉLET. Ezek maradnak meg az ember fejében, amikor majd öregen visszanéz. Nem túl bonyolult tehát a recept a szép és mozgalmas élethez: mozdulj ki! Ennyi... 

2013. augusztus 9., péntek

Átkelés az Ipolyon, biciklivel

Kryx barátomnak jött az az ötlete, hogy esetleg megnézhetnénk, milyen is az Ipoly Ipolydamásd és Helemba között. Ahová egyébként terveztek egy gyalogos-biciklis hidat is, csak egyelőre nem készült el. Szóval a nagy szárazság miatt az Ipoly eléggé lenn van és így sejthető volt, milyen látvány fogad minket (a képre kattintva előjön nagyobban is).
Ha száraz lábbal nem is, de kis gázolással át lehet most menni a folyón, így Helemba, ez a kedves kis szlovákiai magyar falu a kedves lakosságával, könnye(bbe)n és gyorsa(bba)n megközelíthető.
A lényeg a tracklog bal oldalán van, ráközelítve látszik, miként mentünk át a folyón, nagyjából térdig gázolva a vízben. Igaz, hogy a szlovákiai oldalon köves a part, így meg kellett küzdeni a bringák felcipelésével és emellett a csalán is elintézte a lábamat, de legalább most érzem, hogy élek. Merthogy fáj... Aki nem hiszi, annak egy fotó rólam, ahol éppen "bringával pózolok":
Miért szeretjük Helembát? Azon kívül, hogy olyanok az emberek, amilyenek nálunk voltak a hetvenes években - azaz még kedvesek, beszélgetősek, barátságosak - az árak is kicsit lejjebb vannak. Elfogadnak forintot is (elvégre min-den-ki magyar), így én ittam egy korsó jéghideg sört, Kryx egy csapolt (!!!) jéghideg Kofolát és ezért fizettünk 400, azaz négyszáz forintot. Ezen felbuzdulva ettünk egy fagyit is, 80 forint volt egy gombóc...
A fagyiról és a sörről nem volt pofám képet csinálni, már így is megnéztek minket Kryx fekvőbringája miatt. Nameg, hogy a hülye magyarországi magyar telefonon nézi meg, jön-e a vihar, ahelyett, hogy felnézne az égre... Megjegyzem, hogy full térerős, magyar T-Mobile HSDPA van a faluban, míg nálunk Szobon meg jó esetben EDGE, de jellemzően GPRS "hasít". Mivel láttuk, hogy jön a vihar, elindultunk haza és alig áztunk meg. Sőt, még jól is esett, hogy esett. Holnap este átmegyünk egy sörre, nameg a 18 forintos tojásért, amit odahoznak nekünk a kocsmához. Abból lesz a reggeli...

2012. május 2., szerda

Balaton körbe 2012-ben is

A magamnak tett fogadalmammal kell kezdjem: amíg fel tudok ülni a bringára, én minden évben meg fogom kerülni a Balatont. Remélem, ez az elhatározás egybeesik a szervezők szándékával is és ezentúl is megrendezik minden évben a Balaton kerülést.
Azzal folytatnám, hogy miért szeretem. Azért, mert a tempója és a választott útvonal miatt simán teljesíthető bárkinek, rákészülés nélkül is. Ahogy eddig mindig, most is zéró rákészüléssel vágtam neki és meg sem kottyant. Pedig lassan negyven éves vagyok és súlyfeleslegem is van vagy húsz kiló. Bár télen sem szálltam le a bicikliről, felkészülésnek semmiképp nem nevezhető ez a napi kétszer kettő kilométer, amit a lakástól az irodáig megteszek. Azaz nyugodt szívvel mondhatom, hogy nulla rákészüléssel vágtam neki idén is.
Azért is szeretem ezt az eseményt, mert így tavasszal éppen egy ilyen kis izomébresztőre van szükségem. Mindig felráz és a hétköznapokba visszasüllyedve is megmarad valami a lendületből.
Az idei kicsit mégis más volt, mint az előző kettő. Valahogy jobban nyomtuk a pedálokat és kevesebb pihenő volt. Talán ennek köszönhető, hogy alig tekertünk sötétben a végén. Szerintem nagyjából egy órával hamarabb beérkeztünk, mint tavaly és elmaradt a reggeli és az esti didergés is.
Utóbbi a gyönyörű időnek köszönhető, hiszen április végére nem jellemző módon 24-30 fokok voltak napközben és a reggeli indulásnál is 12 fok volt már. Ez nagyon szerethető volt.
Idén egyébként mintha kicsit kevesebben lettünk volna, vagy csak a jó szervezés miatt nem torlódtunk annyian. Részemről a barátokból idén sokkal több volt még úgy is, hogy betegség miatt páran nem jöttek el. Így is voltunk vagy 20-an ismerősök, ami már egy kellemes, de még kezelhető létszám. És senki nem adta fel, jó hangulatban, saját tempóban, de néha összeverődve nyomtuk végig. Megemlíteném Laci barátomat, aki fixivel rakta végig, ami külön nagy teljesítmény, hiszen a fixin - azoknak, akik nem tudják, milyen az - folyamatosan megy a láb és nincs szabadonfutó. Laci mégis bírta, ami számomra mindenképpen döbbenetes és motiváló. Pozitív élmény.
Azon gondolkodom, hogy volt-e egyáltalán valami, ami idegesített. Nem jut eszembe semmi.
Igaz, néha közénk keveredtek "idegenek", azaz a túrán nem résztvevő emberek és ezek nem nagyon vették azt figyelembe, hogy mi már túl vagyunk vagy 120 kilométeren, de erről nem a szervezők tehetnek.
Ha már negatívumot kell mondani, a kedvencem egy hülyegyerek volt - elnézést, de rá nincs jobb meghatározás - aki háromszor vágott úgy elém, hogy nekem kellett csutkára fékeznem, hogy el ne csapjam. Ha csak egy kicsit gonosz vagyok, a másodiknál nem fékezek és pattant volna le, mint százéves biliről a zománc. De nem vagyok kicsit sem gonosz, így másodszorra és harmadszorra is elém engedtem. Annak ellenére, hogy a Kis Balaton környékén mi már bőven a 100 km felett voltunk, nyikhaj barátunk nem nagyon tudott elhúzni és vasúti átkelőknél - ahol én ismerem a rövidítéseket - valahogy mindig elé kerültem. Ezt annyira nehezen viselte, hogy egy esetben egy balos kanyarban furakodott be mellém, ahol ha nem adok neki helyet, akkor kenődik a kerítésre, majd egy vékony úton "húzott el mellettem", ahol a szembejövők miatt megint egy centi mentette, hogy fel nem löktem. Egyébként az ilyen és hasonló kis seggfejek engem szórakoztatnak és nagyon örülök neki, hogy én magam nem vagyok - és sosem voltam - ilyen balfasz.
Idén sem a szervezéssel, sem a résztvevőkkel nem volt semmi kellemetlen élményem. Igaz, a mi részvételünk már évek óta arról szól, hogy együtt haladunk a tömeggel és az egyéb szolgáltatásokat nem vesszük igénybe. Idén én egyszer kértem vizet és ennyi. Minden mást saját magam oldottam meg, anyukám fasirtos szendvicsén és pogácsáján éltünk és a magunk által vásárolt sportitalokat ittuk.
Ja és persze a kihagyhatatlan hekkezést se felejtsük el, hiszen az már hagyomány, hogy előre letelefonáljuk a hekket és a következő pihenőben benyomjuk. Így volt ez idén is, 20 ezrest hagytunk ott egy halasnál. Neki is jó üzlet volt és mi is nagyon élveztük.
A bringa most sem hagyott cserben, de a sárvédőnek és a bringás táskának ez volt az utolsó útja. A sárvédő a sok szállítástól manapság egyrészt eléggé csehszlovákul áll, másrészt folyamatosan súrolja a kereket, amit én nem bírok elviselni. A bringás táskán a cipzár adta meg magát, de ez érthető is így 7-8 év és 20 000 megtett kilométer után.
A túrán folyamatosan videóztam, a videót majd valamikor megvágom megvágtam, tettem alá zenét és beszúrok ide is egy rá mutató linket, meg majd a YouTube-on is látni fogjátok. Íme:


Fényképem nagyjából egy sincs, pedig blog fénykép nélkül nincs. Illetve talán mégis van egy-kettő, a kocsira felpakolt biciklikről odafele:


...majd a túra végeztével, már este sötétben visszafelé:


Utóbbiról többen kérdezték, hogy vajon ez a "Tron, avagy a számítógép lázadása" című filmből egy részlet, de nem. Mi már ilyen matricázósak vagyunk, ami sötétben kifejezetten jól tud mutatni.
Egyébként a biciklik idén már vonóhorogra szerelt bringatartón utaztak le velünk, ami nagyon kényelmes dolog. Attila barátoméknál a garázsba elfért úgy a kocsi, hogy nem kellett a bicikliket leszedni, így hajnalban nem kellett velük bűvészkedni és ez plusz fél óra alvást jelentett.
A túráról készült GPS-es útvonalrögzítésem is (tracklog), amit hamarosan most felnyomok majd a Sportypalra is és dobok ide egy linket hozzá:


Egyébként - ahogyan azt már láthatjátok is - GPS-szel mérve pontosan 200 kilométer volt a táv.
Még egy valami: a nagy dombok valahogy elmaradtak idén. Tavalyról emlékeztem, hogy párszor majdnem le kellett szálljak és toljam, de idén ilyen egyszer sem volt. Valószínűleg azért, mert kivételesen nem fájt egyik lábam sem, így nem kellett kíméljem a másik rovására. A balatonfüredi dombtól és a zánkai emelkedőtől féltem, de ezek valahogy elmaradtak idén. A Balaton pedig még mindig gyönyörű és még mindig nem lehet betelni vele.
Az biztos, hogy jövőre is megyek és ez így lesz, amíg fel tudok mászni a biciklire, vagy valaki felsegít.
És ide a végére kívánkozik egy gondolat, ami Nektek szól, barátaim:
A szürke hétköznapokban az ember néha kicsit/nagyon elsüllyed és sok olyan negatív élmény ér, amik miatt néha a kedvünk sem jó. Úgy is mondhatnám, hogy elveszik a hit a világ jósága iránt. De - és ez a lényeg - amikor egy ilyen eseményen összejövünk és jól érezzük magunkat, valahogy mindig visszakapom az emberekbe vetett hitemet. Tőletek, barátaim. Úgyhogy köszönöm, hogy ott lehettem veletek!