Amit "tudnod kellene", mielőtt elindulsz kerékpározni...

Megjelent egy cikk a Zindexen, aminek már a címe is sértő.

Hogyaszongya: 

"Bringás vagy? Ezeket kéne tudnod, mielőtt elindulsz..."

Először is: NINCS OLYAN, hogy bringás. Én NEM VAGYOK bringás! Sokat közlekedem bringával, sőt többnyire bringával közlekedem. De UGYANOLYAN állampolgár vagyok, mint a többi, aki soha nem ül bringára. Csak akkor éppen biciklin ülök. Ettől nem változik meg a személyiségem, vagy a bőrszínem. Így először is KIKÉREM MAGAMNAK (a többi "bringás" nevében is) a beskatulyázást!

Kikérem magamnak, hogy BÁRKIVEL egy kalap alá vegyenek. Én ugyanis ÉN VAGYOK, egyszeri és megismételhetetlen! NINCSENEK jól beazonosítható viselkedésformáim és főleg nem veszek fel semmilyen extra viselkedést akkor, amikor felülök a biciklimre.

Teccikérteni?

Aztán ha ezen túl vagyunk, nézzük sorban a cikkecskét, amit már megint valami olyan jóúembör írt, aki azt hiszi, hogy attól ha egyszer felteszi a tetőcsomagtartóra a biciklijét, már mindet tud is a kerékpározásról.

(Az egyébként külön szomorú, hogy egy ilyen cikk a kerékagyon megjelenhetett..)

És már itt leírom, hogy egy ilyen cikknek SEMMI HELYE nem lenne az én blogomban, ami a kerékpározás pozitív oldaláról szól. Csak azért írok róla, mert TÉVES, ferdít, lázít, követhetetlen és ellenőrízhetetlen statisztikákkal dobálózik és a kerékpározás NEM OLYAN, ahogy próbálja leírni.

És azért írok róla, mert EGYETLEN OLYAN DOLGOT SEM KÖZÖLT, amit ne tudtam vona és a kerékpárral közlekedők ne tudnának. Így a feltételezés, hogy bármelyikünk úgy indulna el, hogy nem ismeri a szabályokat, ELEVE SÉRTŐ!

Lehet, hogy a cikk írója, aki hétvégenként kiviszi a Dunakanyarba az autó tetején a bingáját, ott aztán elteker az első büféig meg vissza, nincs tisztában ezekkel, de attól, hogy elolvassa a kreszt meg megkérdez pár havert, még ne gondolja magát szakértőnek! Még én sem érzem magamat annak, pedig alig 1990. óta közlekedem kerékpárral Budapesten. Persze sima közlekedőként is feltűnt, hogy a cikk számos baromságot (elnézést, de nincs rá jobb szó) tartalmaz!

Nézzük sorban:

1. "Csak annak a statisztikának hiszek, amit én hamisítottam". MINDEN cikk, amely a kerékpározásról szól és statisztikával kezdődik, egészen biztosan FIZETETT ellenpropaganda. A statisztikák visszaellenőrízhetetlenek, de ebben az esetben még arra sem figyel az író, hogy legalább látszólag rendben legyenek. Számszaki hibákat vét, összeadni, kivonni, osztani sem tud.,

2. Szinte minden nap megyek az M2 autóúton, évekig napi rendszerességgel jártam arra. SOHA EGYETLEN KERÉKPÁROST SEM LÁTTAM. A cikk írója lehet, hogy simán HAZUDIK azzal, amikor azt írja, hogy többször látott az M2-n kerékpárost, de minimum ferdít. Aki kerékpározik, annak eszébe nem jutna, hogy például az M2 autóútra felmenjen. Sima lázítás ez, mégpedig aljas fajta...

3. Azt írja, hogy ahol van kerékpárút (meg felsorol még pár dolgot), ott az úttesten nem kerékpározhatunk. NEM IGAZ. A valóság a következő: "Ha az út mellett, annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki, a kétkerekű kerékpároknak a kerékpárúton vagy a gyalog- és kerékpárúton kell közlekedni." Ha már Budapesttel példálózunk: a kerékpárutak 99%-a NEM az út mellett és NEM annak vonalvezetését követve került kialakításra. Ezért aztán aki haladni akar (lásd még: közlekedni és nem bohóckodni, ahogy egyesek a kerékpározást elképzelik), az nem fog az ökörhugyozás mintájára kialakított utakon csalingázni, hanem megy az úton és kész. A kerékpár ugyanis JÁRMŰ, az úton és nem a járdán vagy járdából jó drágán kialakított, de egyébként kerékpározásra alkalmatlan valamin van a helye.

4. Nagyon igaza van a járdázás tilalmáról. A JÁRDÁN NEM BICIKLIZÜNK!!! NINCS KIVÉTEL! Ha egy úttest alkalmatlan a kerékpározásra, akkor a PÁRHUZAMOS UTCÁN megyünk és ennyi. Simán ki kellene venni a kreszből MINDENT, ami a járdán kerékpározásra egyáltalán utal, mert ez ad félreértést, amit aki balfék, tudatosan félre is ért. Mivel ti pedig, akik olvassátok ezt a blogot nem vagytok balfékek egy egyszerű szabályt kell megjegyezzetek: NEM BICIKLIZÜNK A JÁRDÁN!!!! SOHA!!! Egyszerű, követhető. Stimmt?Az a baj, hogy ezt a példát meg cikk írója megint arra használja fel, hogy a többi baromságot alátámassza vele és lázítson. Ez is aljas, de sajnos igaza van....

5. Az egyirányú utcába behajtásról írtakban RÉSZBEN igaza van. Az autós tényleg nem számít arra, hogy az egyirányú utcában a kerékpáros szembe jön majd. Amiben nincs igaza az, hogy AKKOR SEM számít rá, ha az külön táblával van engedélyezve. Ez pedig nem a kerékpárosok hibája, de efelett nemes egyszerűséggel elsiklik az író. A kerékpárosnak kell odafigyelni ezekben az esetekben úgy még vagy 20 évig, mire a társadalom megszokja majd ezt a dolgot. Aki bemegy egyirányú utcába (akár szabad, akár nem) annak fokozottan oda kell figyelnie. Aki meg oda hajt be, ahová nem szabad, megérdemli, hogy elsikálják. Ezt mint kerékpáros írom...

5. A lassan haladó és álló kocsisor előzésében SINCS IGAZA. A haladó autókat valóban csak jobbról szabad előzni sima, kétsávos úton. DE a párhuzamos közlekedésre alkalmas utakon a kerékpáros ugyanúgy alkalmazhatja a párhuzamos közlekedés szabályait, ahogyan az autós is. Az álló kocsisort viszont CSAK jobbról szabad KIKERÜLNI (nem előzés, ebben is félrefogalmaz az író). Ez persze ÉLETSZERŰTLEN. Annál is inkább, mert a motorkerékpár és a segédmotoros kerékpár jobbról és balról is kerülhet. DE MIÉRT? Mennyivel más egy segédmotoros vagy motorkerékpár, mint egy bicikli, amikor egy álló autót kerül meg? A kereszteződéseknél ez autósok nagy része jobbra húzódik és szarik bele, hogy biciklivel esetleg el szeretnének menni jobbról. Ilyenkor a biciklis vagy beáll a pöfögő autók mögé, vagy elmegy jobbról. És el fog menni jobbról.

6. És végül a kerékpáros gyorshajtásról: amíg nem kötelező tartozék a HITELES kilométeróra, addig MIRŐL BESZÉLÜNK? Honnan a rákból tudja a kerékpáros, hogy mennyivel megy. NINCS az a (nem csak magyar, de a világon akármelyik országban működő) bíróság, amelyik kerékpáros ellen ítélne gyorshajtásos ügyben. Ezzel együtt az ám a helyzet, hogy én magam például úgy bringázom, hogy meg sem izzadok. A pulzusom (mértem többször) 100-110 között van, ez egy kényelmes gyaloglásnak felel meg. MÉGIS bárhová hamarabb odaérek, bármikor (éjjel kettőt kivéve, vagy egy zombiapokalipszis, esetleg atomcsapás esetén), mint bárki más, bármilyen más közlekedési eszközzel Budapesten. Így biciklivel száguldozni teljesen felesleges. Néhányszor mértem különbséget bejáratott utakon a száguldozós, szanaszétizzadós stílus és az én ráérős stílusom között és egy egyórás úton belül (Budapesten bárhová odaérsz egy óra alatt biciklivel) 3-5 perc különbség van. Felesleges nyomni...

Konkluzió:

Megint dolgozik a félelemgépezet, megy a lázítás a bicikli ellen, de azért húzódik mosolyra a szám, mert tudom, hogy ÉRZIK A VESZTÜKET. A dolog megállíthatatlan és akár tetszik, akár nem, a kerékpár az emberiség és ezen belül főként a nagyvárosban élők megmentője.

Semmi más alternatíva nem járható.

Úgyhogy nem lázítani kell, hanem segíteni.

Az ilyen cikkek, amik már a címükben dehonesztálják a kerékpárosokat, semmire nem valók.

Úgy is mondhatnám, hogy kikérjük magunknak!

Pusztaederics by bike

Korábbi blogbejegyzésemben írtam arról, hogy az Őrségbe készülünk. Nos, megvolt a túra, amelynek az első és legfontosabb megállapítását már most, itt az elején leírom, nehogy elfelejtsem: visszamegyünk.

Azt nem lehet mondani, hogy az idő kedvezett volna nekünk, mert a három napból kettőt teljesen elvert az eső. A harmadikat meg a jéghideg levegő tette didergőssé.

De mégis jól éreztük magunkat.

A vonóhorgos bringaszállító beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Az első felhelyezésekor bénáztam ugyan kicsit, ahogyan a biciklik megfelelő sorrendjét és irányát is ki kellett találni, de miután ez megvolt, élveztük a kényelmet.

Annyit azért megjegyzek, hogy állítólag ha eltakarod a hátsó rendszámot, azért megbüntetnek. Persze én szeretek veszélyesen élni és ezúttal megúsztam, de az biztos, hogy ez a fajta megoldás teljesen olvashatatlanná teszi a rendszámot. Kitalálok valami rendszámhelyettesítő megoldást, ha lesz rá időm...

A másik, hogy a nagyobbik bringa, amely 56-os vázzal és 28-as kerékkel rendelkezik, okozott némi fejtörést. Akárhová helyeztem el ugyanis, az első kereke mindig az aszfalttól 15 centire volt csak. Ez pedig könnyen azt eredményezheti, hogy a kiváló magyar utakon egy bukkanónál leér a kerék és letépi a bringát a tartóról. Így aztán az első kereket ki kellett kapni a helyéről, ami némi kényelmetlenséggel jár, hiszen azt valahol, azaz a csomagtartóban kellett elhelyezni. Amikor a kerék sáros, ez nagyon kellemetlen tud lenni.

A kisebbik bringa első kerekét is ki kellett emelni, mert az meg a kormány elfordítását akadályozta. A kormány elfordítása nékül pedig a hátsó ajtón elhelyezett ablak nem nyitható, így a csomagokhoz nem férünk hozzá. Így aztán az állványhoz fűzött remények csak részben teljesültek, de még így is sokkal kényelmesebb így utazni, mint tetőcsomagtartóra feltornázott biciklikkel.

És a lényeg: a fogyasztás tényleg nem nőtt meg, azaz a kocsi meg sem érezte a két felakasztott biciklit.

A felpakolt biciklikről sajnos elfelejtettem képet készíteni, úgyhogy helyette itt egy másik:

Mivel az eső nem csak a kirándulás alatt, hanem az előző napokon is többször esett, a határ kellemesen fel is ázott. Így az első napi biciklizésünk némi sárdagasztás után meghiúsult, inkább visszafordultunk, minthogy még kilométereken keresztül toljuk a bicikliket a bokáig érő sárban. Arra persze azért tökéletesen alkalmas volt a terep, hogy a bicikliket teljesen összesározzuk, így a tisztogatással is eltöltöttünk pár órát. Szerencsére jött egy kellemes jégeső, így az udvarra elhelyezett bicikliket szépen lemosta. Letörölgettük, beolajoztuk őket és nagyjából kész.

A hétvége következő célkitűzése, miszerint megtanítom a keresztlányomat pótkerék nélkül biciklizni, részben teljesült. A pótkerekeket leszereltük, a gyermek nagyon élvezte is a dolgot, de sajnos a pótkerék miatt berögzült dülöngélésről ennyi idő alatt nem lehetett leszoktatni. Ennek ellenére pár perces gyakorlás után már 90%-ban nem kellett fogni a nyereg mögé rögzített rudat. Úgyhogy remény van, majd legközelebb folytatjuk.

A saját gyerekemnek - ha lesz végre - biztosan nem szerelek fel pótkereket, helyette a pedál nélküli bringát fogom előnyben részesíteni. Azzal már az első alkalomtól azt szokja meg a gyerek, hogy egyensúlyozni kell. Nem kell rossz reflexeket kinevelni belőle. És nem mellesleg anno - miután szegény apukám napokat rohangált velem seprűnyéllel a lakótelepen - én magam is úgy tanultam meg végül bringázni, hogy egy kis lejtőn gurulgattam lefelé, miközben a lábaimmal óvatosan ki-ki támasztottam magamat az eldőlés ellen. Ezzel a módszerrel 20 perc volt az, ami apukámnak nem sikerült napok alatt. Tegyük azt hozzá, hogy apuval biciklizve az volt a legnagyobb baj, hogy folyamatosan azt néztem, ki látja, hogy én bringázom. Már akkor is magamutogató voltam... Nem a biciklizésre koncentráltam, ahogyan a keresztlányom is többet nézett oldalra, mint előre. Ráadásul mi a bringatanulás alatt összesen hatszor áztunk meg, úgyhogy végül is ezért hagytuk abba.

Helyette a lányok az esőszünetekben egymást bicikliztették és ezt is nagyon élvezték.

Érdekes feladat volt egyébként az is, hogy a gyermek kis bringáját hogyan rögzítsük a tartóra. Merthogy ennek nincsen felső csöve és a váz is túl kicsi, nem éri át a tartó fesztávját. Javasolnak mindenféle kiegészítő rudat felcsavarozni a bringára, de ez megint csak plusz macera. Végül fejtetőre állítva és némi gumipókot felhasználva azért sikerült rögzíteni a kis cangát is.

Összegezve tehát annak ellenére, hogy gyakorlatilag szinte folyamatosan esett, nagyon élveztük ezt a csendes kis falucskát és vissza is megyünk. Már ha találunk szabad időpontot...