Szégyellem magamat magam miatt

Szégyellem magam a saját viselkedésem miatt!
Nem tudom, ti voltatok-e már úgy, hogy ha visszaforgathattátok volna az idő kerekét, valamit másként csináltatok volna.
Én néha kicsi, néha nagyobb döntéseimet változtatnám meg.
Ez persze nem egy filmben téma volt már, hogy csak a Vissza a jövőbe sorozatot említsem. Mindenesetre én most megváltoztatnék valamit.
Azokat az üvöltözéseimet változtatnám meg, amik valahogy kicsúsztak és valószínűleg ki is fognak még csúszni.
Miért van az, hogy az ember amikor bringázik, hajlamosabb kikelni önmagából? A testmozgás miatt? Sok az adrenalin és azért robbanékonyabb az ember? Az állandó veszélyérzet? A sok konfliktus?
Ez így természetes, vagy lehet ellene tenni? Meg lehet tanulni a nyugit? A halálos nyugalmat? Lehet-e úgy bringázni, hogy az embert semmi nem hozza ki a sodrából? Hogyan? Mikor?
Ha valaki megmondaná...
Miért jutott ez eszembe?
Tegnap délután elkerültem a Margit hidat és az Árpádig elmentem Budán. Most lett kész az aszfalt, az a része nem rossz élmény. Persze a kerékpáros felüljáró egy olyan nonszensz, amit ha valami normális országból érkezőnek megmutatok, valószínűleg az hiszi, vicc. Pedig ezen az útvonalon is van ilyen... De nem itt volt az eksön...
Közvetlenül az Árpád híd előtt, ahol át kell kelni a jobbra és a balra kanyarodó sávon, hogy bejuss a híd alá. Akik autóval jobbra kis ívben kanyarodnak, azok jönnek ezerrel, és csak balra néznek, hogy kanyarodhatnak-e ezerrel tovább.
De a bringaút jobbról jön. És a bringaútnak elsőbbsége van. Persze az az elsőbbség, amit megadnak, így én itt is óvatosan megyek. Az persze igaz, hogy szigorúan féktávra teszem a bringát, azaz bef***tót játszom az autósokkal, mert ők többnyire nem tudják, hogy simán meg tudok még állni. Sőt, egyenesen is tarom a fejemet és csak a szemem sarkából figyelem, megállnak-e. Mintha nem látnám őket.
A kocsiból figyelve ez úgy néz ki, mintha a bringás csávó észre sem venné, hogy jövök és simán elém fog hajtani. Persze hogy nem, de ezt ők nem tudják és én meg kisebb-nagyobb örömömet lelem abban, amikor észrevéve engem, fékeznek ezerrel.
Amikor fékeznek... Mert az egy dolog, hogy én akkor is megállok, ha látom, hogy meg fognak állni, de aki kezdő, azt itt bizony elsikálják. Jelmez nélkül léphet fel a Matrica Grófnő díszelőadásán. Mert az esetek 80 százalékában nem fékeznek, hanem simán átmennének rajtam, ha nem állnék meg...
Tegnap délután is ez történt. Mármint nem álltak meg. Az ablak letekerve, így annyit azért beüvöltöttem, hogy "ÉBRESZTŐ!!!"
Na, ekkor vészfék, és ugyan előttem keresztben, de sikerült megállni.
A vezető heves gesztusokkal magyarázott valamit, de ekkor pont a motorháztető előtt voltam, így nem hallottam.
Amikor megkerültem a kocsit, a másik oldali lehúzott ablakon keresztül hallottam valami olyasmit, hogy "Már rég a zebrán voltam..."
Azaz a vezető azt magyarázta, hogy mivel ő már a zebrán volt, én miért hajtottam elé...
Egyrészt: én nem hajtottam elé, az utolsó pillanatban megálltam. Persze ettől még betojt rendesen...
Másrészt: nem a zebrán mentem át, hanem az azzal párhuzamosan kialakított kerékpárúton, amelynek elsőbbsége van (amúgy a zebrának is, amit fokozott figyelemmel kell megközelíteni...)
Harmadrészt: ő nem 50-nel jött, ötvennel nem csúszik az ember 2 métert blokkoló fékekkel...
Negyedrészt, sokadrészt... lehetne még folytatni.
De nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy ez az autós egy apám korabeli, rendes munkásember volt. A kocsi egy dobozos, kétüléses, céges gép, természetesen légkondi nélkül. Valószínűleg végigdolgozta az egész napot, hazafelé igyekezett, fáradtan. Lehet, hogy a főnöke is egy majom, aki miatt egész nap szívott és hajtott ezerrel... Ki tudja, hogy miért nem vett időben észre.
Ő tehet róla? Részben. KIS részben.
Nagy részben az tehet róla, aki azt az utat úgy, ott kialakította. Aki a bokrok közül kivezet egy bringautat úgy, hogy az autós az utolsó 2 méteren látja meg a bringást. Az tehet róla, aki nem jelzi előre a veszélyt és sima macisajtot tesz ki stoptábla és a "sebességet lassító menetdinamikai küszöb", magyarul fekvőrendőr helyett.
És amiért szégyellem magamat? Amit az autósnak üzen a szitu. Mert mit fogott Ő fel ebből az egészből? Hát, hogy megy békésen egy úton, amikor egyszer csak eléugrik egy bringás és beüvölt az ablakon.
Az üzenet nem pozitív. És nem vagyok rá büszke. És nem vezet sehová.
Nos, ezt a tegnapi "ÉBRESZTŐ!!!"-t ha lehet, visszavonnám.
De sajnos nem lehet, és azt sem tudom megígérni, hogy legközelebb nem üvöltök megint reflexből.
Úgyhogy marad az, hogy ilyenkor szégyellem magam, magam miatt!

Büntetnek a Margit híd járdáján

Pápá MargiT Híd, szevasz ÁrpáD Híd. Ezentúl a TH helyett a DH lesz az útvonalam.
Egyszerűen megúntam.
Amióta bringával járok dolgozni, mindig a Margit hídon jártam át. Amióta bringával járok dolgozni, mindig a déli járdán. Amióta bringával járok dolgozni, mindig 10-el, a gyalogosok zavarása nélkül, ahogyan ebben a blogomban írtam is: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090811/elcsattogok
És amióta bringával járok, a legtöbb bringás úgy húz el mellettem a járdán, mint a szélvész.
Amióta újítják fel a Margit hidat, azóta a motorosok is úgy húznak el mellettem a járdán, mint a szélvész.
Persze mindig is bosszantott, mert tudtam, hogy ez lesz a vége. Ma reggel a SZOKÁSOS útvonalamon megyek, és ott áll egy rendőr. Ahogy elmentem mellette, az orra alatt motyogott valami ilyesmit: "Toljuk".
Mit motyogsz? Mit toltok? Aztán pár méter múlva rájöttem, mit is akart velem közölni: toljam a biciklit.
Hát én úgy tudom, hogy a KRESZ szerint a gyalogosok zavarása nélkül a járdán is lehet kerékpározni, max 10-zel. Ezt tettem.
A híd túloldalán két másik rendőr veszekszik a bringásokkal és lobogtatja a csekkönyvet, hogy ebbe fogja őket felírni és akkor majd fizethetnek.
Gondoltam, megkérdezem mi is a helyzet.
Azt mondja a rendőr, hogy nem a KRESZ 54§-ba ütköztetnek, hanem a rendőri intézkedést bíráltam felül. Ugyanis ha ő azt mondja, hogy toljam, akkor tolnom kell.
Mivel tudom, hogy Ő utasítást hajt végre, nem vitatkoztam vele, ezt kifejezetten a tudomására is juttattam. Tehát ha nem vitatkozunk, csak beszélgetünk, akkor magyarázza már el nekem, miért!
Azt mondta a kollégája - nagyon udvarias és türelmes hölgy - hogy ugye láttam a tévében a riportot, amelyben a motorosok és a biciklisek kerülgetik a gyalogosokat a Margit hídon. Na emiatt a riport miatt állnak most ők itt, a túloldalon a kollégájuk és a szigeti felhajtónál a harmadik egység. Minden kerékpárost figyelmeztetnek, így aki a másik oldalon bringán ülve érkezik, azt mebüntetik. Mintha 30000 HUF-ot is emlegetett volna, de ez nem biztos...
Szóval az észrevételeim azok számára, akiket hasonló indokkal akarnak megbüntetni:
Mi alapján bizonyítják, hogy nekem is szóltak? A híd túloldalán miként azonosítanak majd? "Az a piros kabátos bringás, fekete biciklivel?" Amíg ott álltam beszélgetni, legalább 10 olyan bringás haladt el mellettünk, akikre ráillik ez a személyleírás. Egyébként is, amikor elhaladtam akoléga mellett, még nem volt rajtam az esőkabát, a híd közepén vettem fel, mert fújt a szél és fáztam...
Persze el tudom képzelni azt a szitut, hogy nem szállok le, erre utánam fut a rendőr, leterít, megbilincsel és előállít. Na, ez esetben meg tudnak büntetni. Azt is el tudom képzelni, hogy a bringás rendőröket állítják oda (mind a kettőt, aki van Budapesten), azok jönnek utánam és az "fognak el". Én leszek az év bűnözője, aki magam MINDIG 10-zel tekertem ezen a hídon, már akkor is, amikor még szó sem volt felújításról. És az elfogás pillanatában is.
És a másik vonatkozása: amikor otthonról indulok, már egész úton azon fogok molyolni, filózni, polemizálni, idegeskedni magamban, hogy vajon ma reggel milyen attrocitás ér a MargiT Hídon, azaz a TH-n.
Úgyhogy nem!
Én azért bringázom, mert szeretek, élvezem. Ez a hobbim és egyben a napom egyik legjobb része.
Nem fogok hát idegeskedni azért, mert valami hülye nagymagas parancsnok nem tud árnyaltan gondolkodni és MINDENKIT fenyít pár hülye miatt.
Megyek ezentúl a szépen felújított bringaúton az Árpád híd és a Margit híd között a budai oldalon maradva és tojok a Margit hídra! Szerencsére megtehetem, hiszen kilométerben szinte ugyanannyi, ahogyan időben is.
Azoknak, akik kénytelenek a TH-n átjárni: részvétem!
Azoknak a motorosoknak és bringásoknak, akik a magatartásukkal - száguldozás, csöngetés és társai - ezt az egészet "kivívták" nekünk: köszö'm szépen!

Csinálok egy olcsót

Annyira nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan is oldjam meg a belvárosba tett útjaimat bringával, hogy talán pont a fától nem láttam az erdőt.
Ma meg nagyjából - és nagyban Bence barátom ötletén felbuzdulva- amolyan homlokra csapós ötletem támadt.
Mi a bajom a belvárossal? Hát az, hogy a kedvenc bringámat nem akarom otthagyni sehol, ahol ellophatnák.
Lehet rá nagyon erős lakatot tenni, meg bringariasztót meg mindenféle dolgot, de asszem a legegyszerűbb az lesz, ha veszek egy nagyon olcsó cangát.
Honnan?
Amikor a kilencvenes évek elején, munka mellett a másoddiplomámat csináltam, majdnem éhenhaltam. Ugyanis akkor 23000 forintot kerestem, a suli meg havi 13000 ezresbe volt. Hogy jön ez ide?
Mivel lopni nem akartam, azt találtam ki, hogy használt cangákat javítottam fel. Akkor volt egy bejáratott módszerem erre, ugyanis Devecserben, amely még így is ismeretes: a Lomis Város, arra álltak rá a lakosok (főként a romák), hogy Ausztriából hordták/ják be a cuccokat. Így aztán egészen jó minőségű bringákat lehetett és lehet még ma is venni, amelyeknek a legnagyobb baja az, hogy a kicsit jobb életszínvonalon élő osztrákok megunták, és vettek helyettük jobbat.
Ezekkel a bringákkal többnyire annyi dolog van, hogy a gumikat és a fékeket, néha a bowdeneket és az ülést kellett cserélni, meg a csapágyakat átnézni. Esetleg pár kormánykesztyű, és már gurultak is.
Szóval most az jutott az eszembe, hogy a régi gyakorlat szerint veszek egy régebbi cangát és kicsit rendberakom.
Így ezután simán elmehetek akárhová és nem kell azon izgulnom, hogy mikor lopják el.
Azon is gondolkodtam, hogy mit fog szólni a párom, ha a lakásban, a nagyszobában a két bringa és a szobabringa mellett megjelenik majd egy ilyen retek is.
Aztán rájöttem, hogy nem kell a szobában tárolnom, mert idehaza sem kell félni attól, hogy ellopják.
Szóval valahogy úgy lesz ez, mint a Vukban, ahol Vahúr és Fickó a házban hédereztek a kényelemben, míg szerencsétlen kuvasz a ház előtt az esőben tette a dolgát.
A hétvégén ki is nézem magamnak az én kuvaszomat. A lehető legvacakabb külsejűt, hogy ne vessen rá szemet senki. Azzal majd mehetek boltba meg a postára a Nyugatihoz. Sőt, moziba is. Ellopják? Na és?
Már csak egy felső limitet kell kitalálnom. Azt hiszem ez egy kompromisszumos 5000 HUF lesz.
Ha megvan, majd leírom és linkelek képeket is...

...azér', mer bringás vagy, még arrábbtakarodhatsz!

...bmeg. Így folytatódott a mondat, amit a kedves hölgy az ablakon keresztül kiabált ki. De ne szaladjunk ennyire előre.
A minap, egy blogomban (itt olvashatod: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090904/ut-semmibe )leírtam nektek, miként jártam meg Gödöt oda-vissza a részben létező kerékpárúton.
A kaland alapvetően pozitív volt, köszönhetően a nagyon pozitív részeinek, amelyek nagyban elnyomták azt a pár negatívumot, amik miatt esetleg rossz érzésekkel emlékeznék vissza.
A nagy-nagy pozitív jel a kalandban a dunakeszi Duna parton kialakított sétány és a rajta végigvezető kerékpárút volt. Annyira tetszett, hogy gondoltam, meg is mutatom ma a páromnak. Neki is tetszett, jó hosszú sétálgatás után beültünk egy kívülről igényesnek tűnő étterembe, amelynek nevét nem írnám ide, mert sem pozitív, sem negatív reklámot nem szeretnék neki csinálni. A történet szempontjából végül is lényegtelen.
Ahogy ott ülünk a Dunára néző asztalnál és várjuk a pincért, hangos üvöltözésre lettünk figyelmesek.
Az történt, hogy a kerékpárútnak kijelölt úton - míly' meglepő - kerékpárosok tekertek. Ez az aljas társaság arra vetemedett, hogy hozzánk hasonlóan meg kívántak állni ennél az étteremnél, ezért aztán elkezdtek lehúzódni.
Na, ez nem tetszett az amúgy külsőre egészen kulturáltnak látszó hölgyeménynek, aki a címben idézett szavakkal, ordenáré hanglejtéssel és gyakorlatilag ahogy a torkán kifért, leüvöltötte az egyik úr fejét. Hallottunk már ilyet, gondolom nem egyszer magunk bőrén is éreztük a jóindulat hullámait. Nem is ezért írom le ezt a sztorit.
Azért osztom meg veletek, ami ezután történt. Ugyanis a három úr közül akivel éppen üvöltöttek, becslésem szerint nagyjából 80 éves lehetett, két társa a fiatalabb korosztályból, talán Atyámmal lehettek egyidősek, azaz olyan 60-65 közöttre saccolnám őket.
Egy másik blogomban írtam arról, hogy milyen érzéseket ébresztett bennem, amikor engem kezeltek úgy, mint egy hülyegyereket (ezt ide kattintva olvashatjátok el: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090903/megfenyegetve-avagy-hajra-... ).
Visszatérve a három úrhoz: ahogy néztem, nem ma kezdték a bringázást, mindhárman kialakult stílusban és célszerű öltözetben kerekeztek, amit valószínűleg az a néhány év és az a jó pár kilométer formált olyanná, ahogyan az étteremnél aztán 2009. szeptember 12-én, 13.25 körül megjelentek. Mit akarok ezzel mondani: tapasztalt bringásoknak néztem őket, akikkel megesett ez+az.
És ígérem jön a lényeg: mit tettem volna én, ha egy - már bocs - nálam évtizedekkel fiatalabb, hisztis 'csa a bringaúton, egy autóból leüvölti a fejemet? Vannak variációim. A legvalószínűbb, hogy hasonló stílusban visszaüvöltök, ha megáll, akkor még meg is közelítem fenyegetőleg. A legrosszabb esetben tettlegességig fajul a dolog, és vagy őt, vagy a sofőrt vagy mindkettőt de tetszőleges sorrendben meg is 'csázom, amiért aztán a törvény előtt felelhetek is.
A legvalószínűbb variáció az, hogy ezek a gondolatok átszaladnak a fejemen, és megelégszem a visszaüvöltözéssel, de egy biztos: a délutánomat elcseszte volna, még akkor is, ha egy ilyen barom - lásd szarvasmarha, illetve annak nősténye a tehén - arra sem érdemes, hogy az ember hozzászóljon. Lelkizős fajta vagyok, és legjobban az igazságtalanság bánt.
Mit tettek az urak? A legidősebb - akivel üvöltöttek - ránézett a barátaira, és csak ennyit mondott: "Ez letegezett, basszus!". A másik kettő ezen aztán jót röhögött, azaz együtt röhögtek. Meg mi is a teraszon.
Mert annyira tetszett ez a fajta nyugodt bölcsesség, amivel ezt az egész ökör szitut lereagálta az öreg, hogy azonnal azt éreztem: én is ilyen nyugis vén bringás akarok lenni egyszer!
Szép életcél ez!
És azt már csak mint grátisz teszem hozzá, hogy mire majd 80 évesen a barátaimmal Dunakeszin, a Duna partján kerekezek, talán a vendéglő előtt lesz bringalakatolásra lehetőség, és nekem már nem kell odébbállnom egy bringabarátibb éttermet keresve...

...milyen lehet az, másvalakinek lenni...

Gondolataim ébredtek, amelyeket érdemes kicsit továbbgondolni.
Megint, előre le kell szögezzek valamit: én sem vagyok különb. Ugyanúgy hajlamos vagyok magamból kiindulni és azt gondolni, hogy amit én gondolok, azt ugyanúgy gondolják mások is.
Mentségemre szolgáljon, hogy azért bennem ott van az örök önmarcangolás, hogy amit teszek, az helyes-e.
A bringázással kapcsolatban:
Helyes-e, ha az ember anélkül mond véleményt a kerékpáros közlekedésről, hogy valójában tapasztalatai lennének róla? Ha az alapján alkot véleményt, amit másoktól hall, vagy autósként/gyalogosként lát?
Ahogy az egyik fórum hozzászólásomban leírtam: a "megmondás" lassan amolyan magyar népszokássá kezd válni. A tévében és a rádióban nagy magabiztossággal nyomják a saját véleményüket egyesek, mint tényt. És fel sem merül bennük, hogy amit mondanak, az csupán a saját véleményük. Más esetleg másként látja.
Gálvölgyi János például - akit egyébként kedvelek - az egyik Heti Hetesben, még 2007-ben azt nehezményezte, hogy a járdán bringázunk. "Takarodjatok a járdáról!" Aki nem hiszi, járjon utána: http://www.youtube.com/watch?v=lo6MOd4-yOI
És az a baj ezzel, hogy nem kérdez, nem jár utána csak mondja. A szó pedig veszélyes fegyver. Egy ilyen meggondolatlan, tájékozatlanságon alapuló kijelentésével nagyon sokat árt. Neki egy poén, nekünk az életünk. Hajdú Steve még rá is tesz egy lapáttal, miszerint azért bringázunk a járdán, merthogy ott tanultunk meg.
Nem azért mondjuk, mert az autók közt sokszor nem lehet, bringaút meg nincs...
Ahogy írtam már, én azt szeretem legjobban, amikor valaki olyasmiről mondja el a véleményét, amiről semmi tapasztalata. Ilyenkor beszélnek az emberek baromságokat, és ez szinte törvényszerű.
Szóval ha Gálvölgyi János, vagy Hajdú Sztív a járdán való bringázásról kíván véleményt formálni, akkor előtte legalább egyszer üljön már fel a bringára és közlekedjen kicsit Büdipesten.
Bochkor Gábor a bringaúton parkolásával. Vicces. Azt valószínűleg nem tudja, hogy jó néhányan ezt csinálják is. Például az a barna Golf I-es, minden reggel 7 óra körül a Váci út - Gogol utca sarkán. A vadiúj bringaúton, ami a Lehel piactól vezet a Dunához. MINDEN reggel kikerülöm és nem rúgom le a tükrét és nem karcolom meg és nem verek rá a tetejére a bringapumpával. Mégcsak nem is várom meg és nem is üvöltök vele. Ugyanis nagyon jól tudja, hogy szemétség amit csinál és kifejezetten arra vár, hogy valaki beszóljon, hogy aztán még el is küldhesse a csába. Mi történik, ha az ember szól neki? Másnaptól nem áll oda? Dehogynem...
Persze a Bocsi már azzal is poénkodott, hogy minek annyi mozgássérült parkoló a hipermarketekhez, és hogy Ő bizony odaáll. Ezt is hányan csinálják... Nem vicces. Én magam szerencsére nem vagyok - még - mozgássérült, és elképzelésem sincs róla - még -, milyen lehet úgy élni, de amikor el volt törve a lában és még bottal jártam, megéreztem, mit is jelent az a pár méter. Azóta azért másként nézek a mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyekre, bár előtte sem jutott volna eszembe odaállni soha.
Nade mi is a lényeg?
Ahogy írtam, A.A. Milne nagyon jól megfogalmazta a Micimackóban - amely könyv csak látszólag szól gyerekeknek, ezt vágjátok, ugye -, eképpen:
"azon tűnődve, vajon mivel foglalkoznak ilyenkor mások, és általában milyen lehet az, másvalakinek lenni,mint ő."
Szóval az fogalmazódott meg bennem, hogy milyen lehet másnak lenni? Miért nem fogják mások is fel ezt az egész problémát.
Ha másképp gondolkodnak mint én, akkor miért? Mik azok az érvek és gondolatok, amik alapján valaki egymaga beül a kocsiba és havi 20-30 ezrest elautózik, szív a dugókban és halálra idegeskedi magát?
Csak nem próbálták még? És vajon elég lenne-e, ha egyszer kipróbálnák a bringával munkába járást? Megszeretnék?
Vagy ha próbálták, akkor miért nem szerették úgy meg, ahogyan mondjuk én?
És vajon nekem van igazam? Én csinálom jól, aki ezeken a vacak bringautakon, többnyire a gyalogosokkal keverve veszélyeztetem a saját és a mások testi épségét?
Én csinálom jól, aki egy fél órával előbb megyek be, hogy legyen időm zuhanyozni és átöltözni?
Vagy ők csinálják jól, akik beülnek a kocsiba, hallgatják a jó zenét, kényelmesen, a pollenszűrők mögött?

Út a semmibe

Tegnap úgy gondoltam, hogy kimegyek bringával Gödre az egyik barátomhoz.

Mivel egyszer már Gödről Zebegénybe eltekertünk a barátainkkal, azt gondoltam, hogy Budapestről van bringaút Gödre is.

Vagy nincs, vagy nem találtam meg.

Mindenesetre elindultam Budáról és mivel a Megyeri hídon sem mentem még át bringával, ezt is szerettem volna kipróbálni. Idáig sikerült is, csodás út van a hídig és a hídra is hamar feltaláltam. A felvezető út is mintaszerű, a hídon áttekerni élmény, még meg is álltam nézelődni a közepe felé. A lehajtással sem volt gond, a 2-es út melletti bringaúton találtam magamat.

Az az út is bíztató volt, egészen a kavicsbányákig. Itt ugyanis egyszercsak megszűnt, lehetőség sem volt elmenni mellékutcákra. A 2-esen kerékpárral behajtani tilos tábla...

Út a semmibe.

Aki építette, mire gondolt? Megépítjük idáig, hadd bringázzanak. Majd a végén visszafordulnak.

Hát én nem. Szerencsére a padka jó széles, így nem az úton, hanem a mellette lévő kavicson tekertem 3 kilométer Dunakesziig. Dunakeszin már találtam mellékutcát, és viszonylag könnyen rátaláltam a kerékpárútra, amely innen nekem nagyon megfelelt. Kifejezetten élveztem és pont a barátomék házától 10 méterre halad el. Ideális.

Elintéztem a dolgomat és elindultam hazafelé. Azt gondoltam, hogy valamit elronthattam, mert visszafelé a táblák nagyjából 100-szor mutatták, hogy Budapest kerékpárúton jobbra, balra egyenesen, stb.

Na, mondom legalább visszafelé megtalálom az utat és legközelebb idefelé sem kell keresgélni.

De nem.

Egyszer csak elfogytak a táblák és kutya közönséges úton találtam magamat. Hogy merre, hogyan, arról sejtésem sem volt, így kábé tartottam Bp irányába. Ugyanígy - bár a Duna partjára törekedtem - egyszer csak megint a 2-esen találtam magamat, ahol megint egy 3-ast szabálytalankodtam a Megyeri hídig. Onnan az út vezetett a Váci útra, ahol egyszercsak megint megszűnt és járdázhattam az északi vasúti hídig.

Szóval amit kérdeznék tőletek, a rutinos - és főként az arra ismerős - bringásoktól:

Van út, csak nem találtam meg? Merre? Hogyan?
Lehetséges, hogy egy bringaút megy a semmibe és egyszercsak véget ér minden alternaíva nélkül? Mit lehet ilyenkor tenni? Ti visszafordulnátok?
Ki szabad írni, hogy Budapest bringaúton erre-arra, miközben a bringaút egyszerűen nem létezik?
Csak nekem furcsa ez?

Megfenyegetve, avagy hajrá békávé

Előre közlöm, hogy fenntartásaim vannak mindennel szemben, ami három betűs. Köztük a BKV-vel szemben is. Ezért aztán kerülöm a három betűs dolgokat. Könnyű dolgom van, bringásként évente nagyjából kétszer ülök a tömegközlekedésre. Így aztán kapcsolatunk szinte felhőtlen.
Volt nekem már konfliktusom a fogaskerekűn, ahol felérve a sofőr kötött belénk. Neki az volt a baja, hogy a fogaskerekűvel utaztunk. Bevezetőnek leírom ezt az esetet.
Úgy gondoltam egyik nagyon jó barátommal, hogy az egyik Challenge Day-en bringázunk egy jó nagyot, majd focizunk egy jó nagyot és hazabringázunk. A foci a János hegyen realizálódott, így oda kellett feljutnunk. Ahogy a Bergendy soha nem utazott még a szellemvasúton, én sem utaztam még a fogaskerekűn. A rutintalanságom meg is látszott, mert a rajtunk kívül a kocsiba zsúfolódó srácok közül senki más nem likasztott jegyet a bringának, pedig a békávés regula szerint az utasnak és a biciklinek is egy-egy jegy kell a jogszerű használathoz. Én likasztottam, mert a Moszkva téren előzetesen vettem füzetjegyet, amit azontúl a bringatáskában hordtam, hátha majd még utazok BKV-n a bringával. Nem is kell mondjam, hogy mire legközelebb erre sor került, már kétszer emelték fel a jegy árát, így vagy én utazom túl ritkán, vagy a békávé emel túl gyakran... Vagy mindkettő.
Visszatérve: mi szálltunk be leghamarább és arról igazán nem tehetek, hogy az egyértelműen kiírt utasítások ellenére, miszerint maximum- ha jól emléxem - egyszerre 10 bringa utazhat a kocsiban, a srácok benyomtak még vagy 30-at. Így aztán sok választásunk nem volt, mentünk a végállomásig, bár szerencsére eredetileg is oda akartunk utazni...
Amikor megérkeztünk - élmény volt, de tényleg - magvártuk, amíg a srácok kiszedik a bringákat, majd mi is kitoltuk. Mondom kiTOLTUK. Hát, ahogyan toltuk kifelé, valamiféle hatodik érzékkel megéreztem, hogy valaki méreget és negatív hullámokat lő felém. Ez volt a sofffffőr. Gondolván, hogy szimpi vagyok neki, illedelmesen - ahogyan azt édesapámtól és édesanyámtól megtanultam - odabiccentettem neki, és köszöntem is: "Viszont látásra!"
"A soha viszont nem látásra!" volt a válasz, amiről azt hittem először, hogy rosszul hallom. Rákérdeztem, erre megismételte. A miért kérdésemre azt a választ kaptam, hogy, ő bizony annak örülne, ha mi bringások nem lennénk. Miután csendben megjegyeztem, hogy én fizetem a jegyet, amiből őt fizetik, azt feszegette, hogy milyen jegyet, úgysem lyukasztottam. Ekkor mutattam meg neki a két kilukasztott bringajegyet és a két éves bérletet - ez utóbbikat a cégemtől kaptuk, legyen ez a mentségünk rájuk, magamtól soha nem vennék békávé bérletet ugyanis... -, erre leesett az álla. Nem tudván mibe belekötni, azzal érvelt, miszerint az állomáson tilos kerékpározni a peronzár vonalig, ekkor egymásra néztünk Tibi barátommal és megkérdeztem tőle, hátha tévedek, hogy ugye ő is úgy látja, hogy TOLOM a biciklimet? Úgy látta, cserébe én is biztosítottam arról, hogy innen nézve nekem is úgy tűnik, mintha Ő is TOLNÁ az övét.
Eltoltuk a bringát, de azért egy "Anyátok 3,14 csáját" még elkaptam félhangosan. Na, ekkor azért írtam a békávé ügyfélszolgálatnak, megadva a járatszámot. Biztosítottak arról, hogy a kolléga büntetésképpen fizetésmegvonást kapott, aminek én azért örültem, mert egyrészt ettől biztosan jobban szereti a bringásokat, másrészt továbbra is olyan munkája van, amit NEKI SEM kellene végezni. Aki ugyanis utálja az utasokat, az ne menjen sofőrnek. Ilyen eccerű ez.
Ahogyan - és térjünk a ma reggeli esetre - annak a kedves buszsofőrnek is pályát kéne módosítani, akivel ma reggel a Margit hídnál találkoztam.
Csorgok át a hídon, nem gyökkettővel, mert az asszem 1,41 körül van valahol, hanem hajszál pontosan tízzel. Elérkeztem a Budai oldalra, de már a hídról láttam, hogy pont akkor váltott zöldre a bringásoknak a lámpa, amely pont akkor váltott pirosra, amikor a bokrok takarásában ugyancsak LASSAN gurultam lefelé.
Aki jár arra, az tudja, hogy a hídra felhajtó sávval szemben a bringásoknak nincs elsőbbségük - mondjuk ez eleve egy baromság -, és az autósok nyomják is mint az állat a jobbra kanyarodóban még akkor is, ha a sor vége rálóg a zebrára. Most ugyebár autós nem mehet fel, csak engedéllyel, így jellemzően a békávés buszok nyomulnak, szintén ezerrel. Láttam én, hogy jön is egy "kék rém" ezerrel, így még lassabbra vettem és végül megálltam.
És itt jön a lényeg: a sofőr rám néz és megfenyeget az ujjával, mint egy taknyos kölköt.
Nem dicsekszem a fizetésemmel és beosztásommal, de legyen annyi elég, hogy 38 évesen nem vagyok taknyos kölök és nem vagyok hülyegyerek sem. Csakhát bringával járok.
Kérdésem: tényleg ott tarunk ebben az országban, hogy aki biciklizik, azzal mindent lehet. Az biztos valami kiscsávó? Fenyegetni lehet meg tegezni?
A kérdés költői, benne van a válasz: nem minden bringás hülyegyerek és a kedves mutogatós bácsi meglepődne azon, kik is ülnek a nyeregben...
Én személy szerint tehát KIKÉREM MAGAMNAK ezt a viselkedést. Szerencsére siettem, így nem mentem utána. Bár asszem ha nem siettem volna, sem mentem volna utána, csak felírom a rendszámot és az időpontot.
Tanú lett volna, hiszen a járdán többen is álltak, akik nem mellesleg át szerettek volna menni a ZEBRÁN, ahol NEKIK viszont elsőbbségük lett volna. A nagy mutogatás közben a sofőrbá' figyelmét ez valahogy elkerülte.
Én pedig köszönöm, hogy ezt itt kiírhattam magamból, már jobban is érzem magamat...