Előre közlöm, hogy fenntartásaim vannak mindennel szemben, ami három betűs. Köztük a BKV-vel szemben is. Ezért aztán kerülöm a három betűs dolgokat. Könnyű dolgom van, bringásként évente nagyjából kétszer ülök a tömegközlekedésre. Így aztán kapcsolatunk szinte felhőtlen.
Volt nekem már konfliktusom a fogaskerekűn, ahol felérve a sofőr kötött belénk. Neki az volt a baja, hogy a fogaskerekűvel utaztunk. Bevezetőnek leírom ezt az esetet.
Úgy gondoltam egyik nagyon jó barátommal, hogy az egyik Challenge Day-en bringázunk egy jó nagyot, majd focizunk egy jó nagyot és hazabringázunk. A foci a János hegyen realizálódott, így oda kellett feljutnunk. Ahogy a Bergendy soha nem utazott még a szellemvasúton, én sem utaztam még a fogaskerekűn. A rutintalanságom meg is látszott, mert a rajtunk kívül a kocsiba zsúfolódó srácok közül senki más nem likasztott jegyet a bringának, pedig a békávés regula szerint az utasnak és a biciklinek is egy-egy jegy kell a jogszerű használathoz. Én likasztottam, mert a Moszkva téren előzetesen vettem füzetjegyet, amit azontúl a bringatáskában hordtam, hátha majd még utazok BKV-n a bringával. Nem is kell mondjam, hogy mire legközelebb erre sor került, már kétszer emelték fel a jegy árát, így vagy én utazom túl ritkán, vagy a békávé emel túl gyakran... Vagy mindkettő.
Visszatérve: mi szálltunk be leghamarább és arról igazán nem tehetek, hogy az egyértelműen kiírt utasítások ellenére, miszerint maximum- ha jól emléxem - egyszerre 10 bringa utazhat a kocsiban, a srácok benyomtak még vagy 30-at. Így aztán sok választásunk nem volt, mentünk a végállomásig, bár szerencsére eredetileg is oda akartunk utazni...
Amikor megérkeztünk - élmény volt, de tényleg - magvártuk, amíg a srácok kiszedik a bringákat, majd mi is kitoltuk. Mondom kiTOLTUK. Hát, ahogyan toltuk kifelé, valamiféle hatodik érzékkel megéreztem, hogy valaki méreget és negatív hullámokat lő felém. Ez volt a sofffffőr. Gondolván, hogy szimpi vagyok neki, illedelmesen - ahogyan azt édesapámtól és édesanyámtól megtanultam - odabiccentettem neki, és köszöntem is: "Viszont látásra!"
"A soha viszont nem látásra!" volt a válasz, amiről azt hittem először, hogy rosszul hallom. Rákérdeztem, erre megismételte. A miért kérdésemre azt a választ kaptam, hogy, ő bizony annak örülne, ha mi bringások nem lennénk. Miután csendben megjegyeztem, hogy én fizetem a jegyet, amiből őt fizetik, azt feszegette, hogy milyen jegyet, úgysem lyukasztottam. Ekkor mutattam meg neki a két kilukasztott bringajegyet és a két éves bérletet - ez utóbbikat a cégemtől kaptuk, legyen ez a mentségünk rájuk, magamtól soha nem vennék békávé bérletet ugyanis... -, erre leesett az álla. Nem tudván mibe belekötni, azzal érvelt, miszerint az állomáson tilos kerékpározni a peronzár vonalig, ekkor egymásra néztünk Tibi barátommal és megkérdeztem tőle, hátha tévedek, hogy ugye ő is úgy látja, hogy TOLOM a biciklimet? Úgy látta, cserébe én is biztosítottam arról, hogy innen nézve nekem is úgy tűnik, mintha Ő is TOLNÁ az övét.
Eltoltuk a bringát, de azért egy "Anyátok 3,14 csáját" még elkaptam félhangosan. Na, ekkor azért írtam a békávé ügyfélszolgálatnak, megadva a járatszámot. Biztosítottak arról, hogy a kolléga büntetésképpen fizetésmegvonást kapott, aminek én azért örültem, mert egyrészt ettől biztosan jobban szereti a bringásokat, másrészt továbbra is olyan munkája van, amit NEKI SEM kellene végezni. Aki ugyanis utálja az utasokat, az ne menjen sofőrnek. Ilyen eccerű ez.
Ahogyan - és térjünk a ma reggeli esetre - annak a kedves buszsofőrnek is pályát kéne módosítani, akivel ma reggel a Margit hídnál találkoztam.
Csorgok át a hídon, nem gyökkettővel, mert az asszem 1,41 körül van valahol, hanem hajszál pontosan tízzel. Elérkeztem a Budai oldalra, de már a hídról láttam, hogy pont akkor váltott zöldre a bringásoknak a lámpa, amely pont akkor váltott pirosra, amikor a bokrok takarásában ugyancsak LASSAN gurultam lefelé.
Aki jár arra, az tudja, hogy a hídra felhajtó sávval szemben a bringásoknak nincs elsőbbségük - mondjuk ez eleve egy baromság -, és az autósok nyomják is mint az állat a jobbra kanyarodóban még akkor is, ha a sor vége rálóg a zebrára. Most ugyebár autós nem mehet fel, csak engedéllyel, így jellemzően a békávés buszok nyomulnak, szintén ezerrel. Láttam én, hogy jön is egy "kék rém" ezerrel, így még lassabbra vettem és végül megálltam.
És itt jön a lényeg: a sofőr rám néz és megfenyeget az ujjával, mint egy taknyos kölköt.
Nem dicsekszem a fizetésemmel és beosztásommal, de legyen annyi elég, hogy 38 évesen nem vagyok taknyos kölök és nem vagyok hülyegyerek sem. Csakhát bringával járok.
Kérdésem: tényleg ott tarunk ebben az országban, hogy aki biciklizik, azzal mindent lehet. Az biztos valami kiscsávó? Fenyegetni lehet meg tegezni?
A kérdés költői, benne van a válasz: nem minden bringás hülyegyerek és a kedves mutogatós bácsi meglepődne azon, kik is ülnek a nyeregben...
Én személy szerint tehát KIKÉREM MAGAMNAK ezt a viselkedést. Szerencsére siettem, így nem mentem utána. Bár asszem ha nem siettem volna, sem mentem volna utána, csak felírom a rendszámot és az időpontot.
Tanú lett volna, hiszen a járdán többen is álltak, akik nem mellesleg át szerettek volna menni a ZEBRÁN, ahol NEKIK viszont elsőbbségük lett volna. A nagy mutogatás közben a sofőrbá' figyelmét ez valahogy elkerülte.
Én pedig köszönöm, hogy ezt itt kiírhattam magamból, már jobban is érzem magamat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése