Balaton negyedkörbe - vagy még annyi sem

Pénteken írtam, hogy meg szeretnénk kerülni a Balatont a hétvégén. Itt olvashatod: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20091009/balaton-korbe-elindulunk-v...
Most sajnos nem az következik, hogy sikerült. Nem sikerült ugyanis.
Mondhatnám azt is, hogy már megint nem.
Ugyanis egyszer már nekiindultam, akkor egy nap alatt szerettem volna megkerülni. Az sem sikerült.
Most lassítottam a tempón - a felére - de ez még mindig sok volt.
Pénteken, a terveknek megfelelően lementünk Akarattyára. Ott este kicsit grilleztünk, sörözgettünk beszélgettünk. Aztán alvás és reggel 10 körül indultunk neki.
Én azt terveztem, hogy nagyjából 20-szal haladunk majd, így a megállásokkal és a dombokkal együtt a 104 kilométert megtesszük 8-10 óra alatt kényelmesen.
A következő hibákat követtem el a számításkor:
1. Én képes vagyok 20-szal tekerni akár 100 kilométert is, de ezzel nem mindenki van így és ez nem is várható el. A két nagyon jó barátom, akikkel végül nekivágtunk a körnek, nem mindennap bringázik. Aki pedig nem bringázik minden nap, annak 20-30 kilométer után bizony elkezd fájni a lába. Ez teljesen normális reakció a test részéről. Ezért aztán 15-tel kell tervezni és óránként legalább 10-20 perces megállásokkal.
2. Ami a térképen 104 az a valóságban inkább 150. A balatoni bringaút ugyanis össze-vissza kanyarog. A kialakításánál valószínűleg az vezette a tervezőket, hogy olcsón megússzák. Így aztán leginkább azt a módszert választották, hogy ahol lehet. beterelik a kis mellékutcákba és gyakorlatilag csak a lakott területeken kívül építettek egy-két vékony sávot az út mellett. A balatoni bringaút arra való tehát, hogy élvezetből bringázzunk rajta, de haladni nem lehet. Illetve lehet, csak lassan. Amikor Akarattyáról Zánkára értünk a kilométerórák 70 kilométert mutattak, míg az autós tervezővel a 71-esen ez a táv mindössze 58 kilométer. 12 kilométert csalingáztunk tehát, amit élveztünk nagyon, de nem haladtunk semmit...
3. A bringázás mellett terveztem mást is. Nem a nézelődésre és a fényképezésre gondolok, azok ugyanis egy ilyen eseménybe simán beleférnek. A sörözés és a lángosozás is. De mi azt találtuk ki, hogy geocachingelünk is. Azaz összeszedünk egypár az utunkba eső geoládát is. Erről többet a geocahing.hu-n olvashatsz. Annyit elég róla tudni, hogy a GPS-koordinátákkal jelölt ládák megkeresése nagyon jó mulatság, de nagyon sok idő kell hozzá. Relatíve legalábbis. Mi kinéztünk egy sima ládát és egy 12 pontos multit. Ha optimista vagyok azt mondom, egy ládára kell 10-20 perc, azaz ezesetben 130-260 perc összesen. Ez 2-4 óra csak maga. Ezt bizony nem gondoltuk át, ahogyan azt sem, hogy a multiláda pontjai nem sorrendben vannak, így az utolsó - 12-es számú - később van, mint a 9-es. Így aztán fordulhattunk vissza és ez 2 kilométert jelentett már az elején. A lényeg, hogy 2,5 óra alatt 14 kilométert haladtunk. Ekkor beszéltük azt meg, hogy feladjuk a ládázást és simán tekerünk. Már késő volt, annyi hátrányt szedtünk össze, hogy esély nem volt behozni. Fél egy volt ugyanis, és még csak Almádiban voltunk...
4. Nem mindenki bringája olyan, mint az enyém. Én általában nagyon sokat foglalkozom a bringáimmal. Úgy is mondhatnám, hogy többet simogatom őket, mint a feleségemet... Szóval az én bringáim mindig rendben vannak. Ezt létfontosságú, mert a bringa meghálálja a törődést és azonnal büntet, ha elhanyagolod. Váltó és fékgondok, defektek és nyikorgás a bosszú. Ezek némelyike szimplán idegesítő, de némelyik tönkretehet egy ilyen utat. Ha például öreg és töredezett a gumi, azt nem lehet - illetve lehet, de nem érdemes - keményre fújni, mert eldurran. Így aztán az én cangám kerekében 4,5 BAR volt, a srácokéban meg 2. Jó laposak voltak és húzták a gazdáikat vissza. Ez akkor látszott jól, amikor egy dombon gurulva én sem és ők sem tekertek, de egy kilométeren én megint 100 méterrel voltam előrébb. Ez bizony 10%, amely 100 kilométeren bizony 10 kilométer. Nem elhanyagolható.
5. Nem mindenkinek van túrafelszerelése és speckó cuccai. Én ezekre is költök, nem is keveset. Nekem megéri, mert ezek a cuccok is feldobják a napi bringázásomat. Akik viszont évente kétszer-háromszor tekernek, azoknak teljesen felesleges a profi csomagtartótáska és a lélegzős kabát is. Bár meg kell mondjam, hogy a kedvenc ruhadarabom mostanában egy olyan céges polárpóló, amit pont Gergő barátomtól kaptam. Ez az első olyan felső, amiben akkor sem fázom, ha megállok és akkor sincs melegem, ha tekerek. Eltalálta a Regatta nagyon... Szóval a profi kabátom elő sem került, helyette az ajándék felsőben tekertem. De a bringás táska kellett volna. Nekem volt, de a srácok szívtak nélküle. Főleg azért idegesítő ez, mert a feleségemnek is van egy majdnem nullkilométeres és a húgomnak is vettünk egyet anno, abban sincs túl sok. Szóval ha előre megbeszéljük, mindenkinek lett volna jól pakolható bringatáskája. Így viszont maradt egyikőjüknél a két hátizsák - hosszútávon nagyon kényelmetlen, mert a gerincet terheli - illetve Gergőnél egy vízitúrázáshoz használt hordó. Na, ezt megnézték, de nekem kifejezetten tetszett. Persze a szelet fogta rendesen szegény Gergőnek.
6. Tervet kell csinálni. A terv viszont csak arra van, hogy el lehessen térni tőle. Én azt terveztem, hogy bringázunk egy jót és ha sikerül, megkerüljük a Balatont. Az első fele sikerült, de abban azért hibás voltam, hogy nem hangsúlyoztam eléggé a srácoknak, hogy számomra a legfontosabb, hogy együtt vagyunk és jól érezzük magunkat. Nem hoztam a tudomásukra elég nyomatékosan, hogy - bocsánat a szóért, de - LESZAROM, ha nem kerüljük meg a Balatont... Így aztán kicsit többet tekertünk, mint kellett volna, mert én azt vártam, hogy szól valamelyikőjük, ha elég volt, ők meg nem akartak szólni.
7. Fontos a terhelések elosztása. HA a csapatban egyforma edzettségű tagok tekernek, mindenki egyformán kapjon a csomagokból. Ha viszont nem, akkor bizony a terhelhetőséghez mérten kell elosztani a csomagokat. Egyáltalán nem fontos, hogy az vigye a csomagot, akié. Ha legközelebb így megyek túrára, ezt nagyon szem előtt fogom tartani.
8. Az időjárás lehet ilyen is, meg olyan is. Én az egyetemen tanultam meteorológiát. Légkörtan néven ugyan, de belém verték az alapokat. És mindig is azt mondtam, hogy az "időjósok" 3 napra tudnak előre gondolkodni. Ebből az első nap, azaz a holnap még pontos, a holnapután már 50-50%-os és a harmadnap hasrapacsi. Saccoszkóp. Így is volt most is. Már a hét elején mondogatták, hogy esni fog és hogy jön a hidegfront. Először még azt írta az ÖSSZES fontosabb meteo weboldal és a tévéhíradók is azt szajkózták, hogy már csütörtökön esni fog. Ezzel szemben csütörtökön 1942-es melegrekord dőlt meg, ekkor már szombatra mondták az esőt. Ezzel szemben szombaton déltől 6-ig egy szál pólóban tekertem, mert 25-30 fok volt. Felhő sehol. Vasárnap reggel esett, de mire megreggeliztünk egy szinte vonalzóval húzott sáv ért el minket szikrázóan kék éggel, ez ki is tartott nagyjából délután 5-ig. A meteorológusok tehát - műhold és mindenféle szélkerekek ide-oda - megint felsültek. De az is lehet, hoigy a pozitív gondolkodás űzte el az esőt. A tanulság: az eső miatt idegeskedj akkor, amikor már megáztál. Akkor már ugyanis biztos, hogy nem marad(t) el...
9. Nem szabad nagyképűsködni. Ha ez ember elmondja százszor, hogy Ő milyen nagy bringás, akkor azzal annyit ér el, hogy sokan megijednek és eleve lemondják a túrát. Ha úgy indultunk volna neki, hogy "Lemegyünk a Balcsira bringázni egyet", akkor nagyjából 9-en lettünk volna. Így viszont, hogy a nagyképű "Megkerüljük a Balatont" dumával indítottam, 5-en eleve be sem mertek "nevezni", és egy betegséggel együtt így maradtunk hárman. Ez persze nem baj, de ez is olyan buli, ami akkor jó, ha sokan vagyunk... Illetve attól csak jobb...
10. Ide kellene egy tizedik pont, de nincs. Azt hiszem ez a blog már így is elég hosszú lett. Ahogy sikerül összerendezgetni a fényképeket, fényképes beszámoló is lesz, amelyben sok vicces sztori lesz.
Addig is várom a véleményeteket, hogyan látjátok Ti.

Balaton körbe - elindulunk végre?

A nagy víz. A Balaton. Mindenképpen meg kell kerülni. Miért? Mert ott van, azért! Sok ilyen feladat van az életemben. Sokkal jobb lesz a Balatonra is úgy gondolni, hogy megkerültem. Most úgy gondolok rá, hogy ezt sem kerültem még meg...
Régóta tervezem. Mindig közbejött valami. Még most sem biztos, mert szutyok időt mondanak a hétvégére.
De talán nekiindulunk végre. Nem sietünk, két nap alatt éppen elég lesz. 100-100 kilométer jut egy-egy napra, talán teljesíthető.
Illetve biztosan teljesíthető, de talán élvezhető is...
Költségkímélő túra lesz, direkt minimalizáljuk a kiadásokat.
A tervek szerint ma lemegyünk és ráhangolódunk. Balatonakarattyáról indulunk holnap reggel - ott van az egyik barátomnak nyaralója - és az északi parton első nap eltekerünk Keszthelyre.
Keszthelyre értünk jön egy barátom utánfutóval és elvisz minket a szüleimhez, akik nem messze laknak.
Vasárnap reggel visszavisz minket Keszthelyre és tovább az óramutató járásával ellenkezőleg megtesszük a maradék 104 kilométert a déli parton. Érkezés Akarattyára vasárnap délután, onnan fel Budapestre.
Ez a terv.
Ami már most látszik, hogy sokakat megijeszt a nagy víz. Vannak barátaim, akik állítólag sokat bringáznak, de mégsem mernek nekivágni. Mindenféle indokokkal eleve elutasították. Közbejött ez-az. Pedig jó régen tudható, hogy ezen a hétvégén lesz...
Aztán vannak, akik az utolsó napokban mondták le. Elfogyott az önbizalom...
Aztán egyiküknél megbetegedett a gyerek, így ő ma reggel mondta le. Ez az egy indok, amely számomra is elfogadható...
Maradtunk hát hárman. Ha igaz...
Ma reggel én is két centi vízben ébredtem és eléggé "húz a fejem", ez nálam a kezdődő láz jele. Nem érdekel, majd kitekerem magamból!
Az időjósok már napok óta azt mondogatják, hogy esni fog szombaton és vasárnap. A srácok már az esőkabátot emlegetik és azt, hogy esőben ők bizony feladják...
Én meg azt mondom, hogy az ember keményebb anyagból van annál, hogy az eső megakadályozza a tervei végrehajtásában.
Különben is: nem lesz eső. Szuper jó, kellemes őszi időnk lesz és nagyon jól fogjuk érezni magunkat.
"Ott lesz az a híd Moriarti!" "Ne bombázz a negatív hullámaiddal!"
Hogy elindultunk-e és hogy milyen volt, arról majd vasárnap, vagy hétfőn írok. Ezúttal fényképek is lesznek...

Északi vasúti híd - felemás

Május 30-a óta újra lehet rajta közlekedni. Azóta senkinek nem tűnt fel? Vagy én vagyok túl érzékeny?
Szóval ma szépen lassan áttekertem az Északi összekötő vasúti hídon. Nagyon élveztem. Nem csupán azért, mert ma meleg rekord dőlt meg, hanem azért, mert tényleg jó lett. Kifejezetten élvezetes áttekerni rajta.
Kár, hogy tilos? Vagy mégsem? Az attól függ, melyik irányból érkezel. Ha Pestről jössz ugyanis, az Újpest Városkapu megállótól feltekeréskor egy motorkerékpárral behajtani tilos és egy osztott kerékpár-gyalogút vége tábla fogad.
Pest tehát szigorú. A motorosok nem hajthatnak fel a bringások pedig maximum 10-zel, mert ugye járdának minősül.
Az más kérdés, hogy a kerékpárút vége táblát valaki lefújta fekete festékkel, így alig felismerhető.
Aztán amikor az ember felteker, jönnek is szembe a motorosok ezerrel. Húzzák neki, mintha muszáj lenne... Az ember meg bosszankodik és nem érzi magát biztonságban. Pedig nincs okunk rá.
Mármint a bosszankodásra, ugyanis a motoros a budai oldalon nem követ el szabálytalanságot. Buda ugyanis puha és nincs kinn semmilyen tábla. Így aztán ha gondolod, és az autód elég kicsi, simán felhajthatsz azzal is. Autóssal ugyan nem találkoztam, de a motorosok igencsak kihasználják a helyzetet és nyomulnak át Pestre.
Na, nem mintha a tilalom ellenére Pest irányából nem jött volna senki...
De nem is ez a lényeg.
A lényeg az, hogy az egyik irányból lehet, a másikból nem? Hogy van ez? Valaki döntse már el és TARTASSA BE!

Ki korán kell

Early adopter. Angol kifejezés. Azokat jelöli, akik - idézem a wikit - korai alkalmazói egy terméknek, technológiának, irányzatnak, satöbbi. Így is emlegetik még: trendsetter, azaz ~irányzatalapító.
A kifejezés eredetileg Everett M. Rogers Diffusion of Innovations című művéből származik, amelyet 1962-ben írt meg. Nem tegnap volt...
Történelem lecke vége - megint nem magamtól vagyok okos, hanem idegen tollakkal ékeskedem - így nem untatlak vele benneteket.
A lényeg a felismerés. Hogy mi folyik itt.
Mert mi folyik itt? Tisztán látszik, hogy egy életstílus, a bringázás újra felfedezése van folyamatban. És ez nem könnyű. Úgy is mondhatnám, fájdalmas.
Mert minden kezdet nehéz, még az újrakezdés is.
Hasonlat: eleinte a mobiltelefon is kiváltság volt, kevesek engedhették meg maguknak. Aztán amikor elterjedt, egyszerűen nem volt kultúrája (sok mondjuk most sincs). De aztán szépen lassan kialakultak azok a szabályok - írt és íratlan -, amelyek elviselhetővé tették, hogy mára mindannyiunknak van saját mobilunk. Nem volt könnyű.
És az sem lesz könnyű, mire kialakul a bringás kultúra. De ki fog. Nem olyan gyorsan, mint a mobiltelefonos, de ki fog.
És a lényeg: TE, aki ide és más bringás oldalakra jársz, fogod kialakítani. Miért is? Írom:
Egyrészt, te régebben bringázol. A legtöbb történésen túl vagy már. Ütöttek el, vertek meg, estél nagyokat, aláztak meg a vonaton, vettek semmibe szinte mindenhol. Neked már nem nagyon lehet újat mutatni.
De TE TUDSZ újat mutatni annak, aki csak most kezdi.
Ismered az utakat, amerre jársz. Ismered a veszélyeket.
Tudod, hogyan öltözz. Olyan rutinod van, amit mások most fognak megszerezni.
A tudásod érték. Többnyire saját károdon tanultál. Sebeid vannak - néhol maradandóak -, amelyek emlékeztetnek arra, amire emlékezned kell.
TE VAGY A VÁROSI BRINGÁZÁS EARLY ADOPTERE. Akár tetszik, akár nem.
Te már tudod, vagy sejted, miről is szól ez.
Bizonyára feltűnt, hogy nem mindenki van ezzel így. A legtöbbjükre nem is szabad haragudnod ezért! Valahol el kell kezdeni, és szépen lassan ŐK IS rá fognak jönni arra, amire TE MÁR rájöttél.
De ők szerencsések, mert nem kell a saját kárukon rádöbbenniük.
HA SEGÍTESZ NEKIK.
Ha türelmes vagy. Ha nem vagy közönyös. Ha megtalálod a hangot. Ha van rá energiád. Ha nem mész el mellettük szó nélkül.
Nem ígérem, hogy könnyű lesz, de szép és hálás feladat. Sokszor találkozol majd értetlen arcokkal. Sokszor küldenek majd el. Sokszor gondolod majd azt, hogy semmi értelme.
De van!
Mert felelősséged van és magadnak is használsz azzal, ha segítesz a kezdőknek a gyorsabb eszmélésben.
Mert korán van még, de most kellesz!
Szerintem.

Csillebérc: könnyed bringa-séta-bringa

Szombaton nem kis esemény zajlott Csillebércen, a volt úttörőtáborban. A természetet szerető emberek nem kis csoportja azért gyűlt ott össze, hogy GPS-szel mindenféle pontokat keressen meg, és eközben vagy 10-20 kilométert le is sétáljon. Voltak, akik családi kategóriában, gyerekekkel.
Csillebérc ugye a hegyekben van, erre enged utalni a nevében lévő "bérc" szócska. Nagyon szeretném azt mondani, hogy én magam bizony feltekertem volna, és a kis feleségemre fogni, miért is mentünk végül fogaskerekűvel, de nem leszek álszent. Eszemben sem volt feltekerni bringával, ugyanis szeretem a bringázást élvezni és addig nem jutottam még el, hogy élvezzek egy 2 órás masszív felfelé pedálozást maximum pulzus közelében.
Ennek ellenére elindultunk, és el is jutottunk a helyszínre.
A Kassák Lajos úton vadiúj bringaút van, de azért meg tudtam mutatni a szerelmemnek, hogy mit is állok ki reggelente, hiszen most is - mint mindig - 3 méterenként álltak az "elakadt" járművek. Nem értem meg, miért kell a bringaútra ráhúzódni? Az úttest nem elég széles?
Mindegy, elértünk a Lehel piacig. Innen e Gogol utcán a szintén vadiúj bringaúton le a rakpartra. Közben egy helyen vagy 5 méter mély építési gödör, alig korláttal körülkerítve. Addig nem nyugszanak, amíg bele nem esik valaki... Azon tűnődöm, hogy vajon tudják-e, hogy a 25 centiméternél mélyebb gödröket LÁBRÁCSOS KORLÁTTAL kell körülkeríteni... Nem teszik, az Újpest rakparton is úgy cserélik a villanyoszlopokat, hogy méteres gödrök tátonganak némi szalag mögött. Mondom: amíg bele nem esik valaki. Nem estünk bele...
A Margit hídon áttoltuk a bringát, majd a Budai Bringagyászról jobbra felkanyarodva felcammogtunk a Moszkva térig. Itt jutott eszembe, hogy pénzt kéne kivennem, és emlékeztem, hogy van egy automata a Fény utcai piacon. Már majdnem el is értem, amikor a biztonsági őr visszafordított, mondván nem lehet a biciklit behozni... Ekkor éppen 3 méterre voltam az automatától, és ezt mutattam is neki. Az volt a válasz, hogy van bringatároló. Hiába mondtam neki, hogy onnan lopják a bringákat leginkább, nem hatotta meg.
Megbeszéltük vele, hogy ő csak feladatot hajt végre - mindig ez a duma, e mögé bújik mindenki - és nem ő találta ki a szabályokat.
Megkértem, hogy jól figyeljen oda, hogy a főnökeinek átadhassa: "Legközelebb tiltsák ki a nyugdíjasok gurulós kocsiját is, mert annak is két kereke van! És egyébként adja át a főnökeinek, hogy köcsögök!" Az utóbbi mondatra nem volt szükség, de kicsúszott...
Tovább közlekedtünk a fogaskerekű felé, útközben átszaladt előttünk egy mókus. Ezt a mókust már többen említették, most nekem is szerencsém volt látni. Az előző szitu már ki is szállt a fejemből, jó hangulatban érkeztünk meg a fogaskerekűhöz.
Magyarország a látszatintézkedések hazája. A fogaskerekűn a bringások nem vesznek jegyet. Tény. A legtöbb bringásra igaz is. Én, aki évente 3-4 alkalommal utazom rajta, megengedem magamnak a luxust és veszek. A bringámnak is. De nem ez a lényeg: a bejáratnál ellenőrök állják el az utat és ha nem mutatod fel a jegyet - amely még nincs ugye lyukasztva, mert a lyukasztó a járművön van - akkor nem engednek be. Ha fel tudsz mutatni egy - illetve a bringának még egy - jegyet, beengednek. Nálam volt, mert a Margit híd alatt az aluljáróban vettem. Persze vehettem volna itt is, mert ennek érdekében a bejárathoz összetákoltak egy bódét, ahol jegyet is árulnak. Amit aztán senki nem ellenőriz. Én - eleve így érkeztem - likasztottam. A páromnak is és Bence barátomnak is, aki időközben utolért minket. Rajtunk kívül SENKI MÁS nem lyukasztott, pedig a kocsi tele volt. Gondolom bérletük volt a srácoknak, de akkor nem értem, miért álltak jeggyel a kézben a lyukasztó mellett egész úton... És azt sem értem, hogy miért kell fennhangon, olyan hangerővel beszélgetni, hogy mindenki hallja mennyibe került a bringa? És ha már 2500 USD-be került, akkor miért is nincs pénz a 300 forintos jegyre? Meg tudtam állni és nem szóltam be...
Felértünk és kitoltuk a bringát az állomásról.
Szerencsére Normafa előtt nem sokkal van egy ABC és az oldalában automata, így pénzünk és üccsink is lett.
A csillebérci táborba érve nekiálltam és leszereltem a bringákról mindent, ami mozdítható. Ezzel nagyjából 20 perc tellett el. A leszerelt cuccokat egy barátom kocsijába bezártuk, a maradékot egy erős korláthoz lakatoltuk. Így nem izgultam napközben, mi is lesz a bringákkal. Meg is voltak, amikor délután 5-kor visszaértünk a túrázásból.
Jól megizzadtunk napközben, így a felvett plusz pulcsi ellenére is fáztam az esti hidegben. Előre féltem, mi lesz majd lefelé, amikor repesztünk majd negyvennel az esti szélben. Szerencsére ahogy felültünk a bringákra, ki is melegedtünk. Az Istenhegyi úton alig volt forgalom, így ereszthettük neki. Kis feleségem most ment életében először negyvennel bringával, élvezte. Kipirult arccal érkeztünk meg a Déli pályaudvarhoz, ahonnan az alagút felé kerültünk. A Budai Bringagyászon a Margit hídig nagyon lassan elcsorogtunk, a hídon áttoltuk és közben beszélgettünk. Hazafelé még beugrottunk egy pizzáért, amely pont elfért a bringás táska tetején elhelyezett gumi leszorítók alatt.
Hazaérve gyors és forró fürdő mindkettőnknek, és úgy néz ki, nem fáztunk meg a hideg szél ellenére sem.
Jó kis nap volt ez, és ebben nagy szerepe volt a bringáknak. Azt hiszem a feleségem azért egy kis fertőzést csak elkapott, hiszen a szemében láttam: érti már, miért is szeretek én ennyire cangázni.

Bringás jogsit!

Olvasgatva és videókat nézve azt veszem észre, hogy egyre inkább terjed az a nézet, hogy a bringásoknak nincs jogosítványuk.
Ha a bringázáshoz nem kell KRESZ vizsga, akkor ebből az következik, hogy nincs is?
Kérdezem: honnan veszik?
Abból, ahogyan egyesek közlekednek?
Nem mérvadó. Szelíden hadd emlékeztessek mindenkit egy tévéműsorra, amely nem is volt olyan régen és amelyen az ország - ha jól emléxem - több mint 90%-a megbukott KRESZ-ből. Ha valakinek van pontos adata, ne kíméljen!
Csak azért hozom fel, mert szerintem a kedves vezető viselkedéséből nem lehet arra következtetni, hogy nem vizsgázott, vagy egyszerűen nem hisz a KRESZ-ben (George Carlin, magyar hangja Galla Miklós).
A magam példáját hadd mondjam el:
15 éves korom óta van jogosítványom. Akkor tettem le a segédmotoros vizsgát, ez egy kis fehér lapocska, amely állati erővel vont jármű hajtására is jogosít. Lásd még: hajtási engedély.
Aztán 17 évesen lett autós jogosítványom, azaz "B" kategóriás. Hivatásos PÁV-val.
20 éves voltam, amikor - gépész hallgató koromban - letetették velem a teherautós vizsgát is, azaz a "C"-t, mondván, ha ilyenekkel foglalkozom, vezethessem is azokat.
22 éves voltam, amikor friss diplomásként egy autóalkatrész tároló raktárban lettem kisfőnök és egy beosztottam rádöntött vagy 300 kipufogócsövet egy másik kollégámra targoncával. Ennek következtében azonnal mindenkit beiskoláztak targoncás tanfolyamra, azóta van targoncás jogsim is.
A seregben szereztem harckocsivezetői jogosítványt, így T54, T72 harckocsikat jogosultan vezethetek (vannak ezek még?), de még BMP-re is kaptam jogosítványt, hátha a gépesített lövészekhez szipkáznak be háború esetén... Azt azért remélem, hogy ennek a három jogosítványomnak nem veszem hasznát soha, főleg nem Budapest utcáin...
Nagyapám a vasútnál dolgozott és nagyon ígérgette, hogy elvisz majd mozdonyozni. Sajnos a sors közbeszólt, de éppen 3 éve gyereknapon - mint nagy gyerek - nosztalgiából a Vasúttörténeti Parkban kipróbáltam néhány mozdonyt és a végén megajándékoztak egy tiszteletbeli mozdonyvezetői jogosítvánnyal.
Na, abbahagyom az ökörködést. Mindössze annyit szeretnék jelezni, hogy Nekem van jogosítványom, a közúti közlekedésre ezek közül HÁROM jogosít fel.
Ha szabálytalankodom, akkor az azért van, mert egyszerűen olyan vagyok, mint a legtöbb ember.
Arra azért kíváncsi vagyok, hogy a bringával közlekedők közül kinek van jogosítványa. Milyen az arány?
Szerintem megdöbbentő adatokat fogok prezentálni, amikor amolyan magánakcióban a jövő héten egy lámpánál végigkérdezem az összes bringást. Ez valószínűleg valahol a Budai Bringagyászon lesz.
Ha van kedved, valahol a város másik pontján tedd meg Te is! Annyit kérek, kérdezz végig legalább 100 embert és írd össze, ebből hánynak és milyen kategóriás jogsija van.
Az adatokat összesítjük és megírjuk itt. Csak mert kíváncsi vagyok, miről is beszélnek azok, akik a bringások vizsgáztatásáért kardoskodnak...

Siecc?

Direkt így, kéccével írtam, mert általában így is hangzik el. Ma reggel többször is hallottam, de kétszer olyan szituban, amit érdemes leírni.
Az első egy autós volt. Róluk bármit el tudok képzelni, sőt az ellenkezőjét is. :)
A Lánchídon kerekeztem át, ahogy szoktam, az úttesten. Nem előzgetve, hanem haladva a forgalommal. Sem jobbról nem mentem el senki mellett, sem balról. Ez a skodás ökör úgy a seggembe jött, hogy inkább elengedtem, azaz lehúzódtam jobbra. Nyomott is egy kövéret, így majdnem 4 méterrel előrébb került, ahol utolérte a dugót. Népnevelő célzattal vele kivételt tettem és csakazértis elmentem mellette. De csak mellette és beálltam újra elé, pedig lett volna hely az előtte álló mellett is elhúzni. De nem, én türtőztettem magamat.
Ekkor üvöltött ki az ablakon kéccével: "Siecc?" Kedvem lett volna visszaüvölteni, ki siet és miért, de nem. Kivártam, amíg az egész sor végigért a hídon és a Clark Ádám téren jobbra lehúzódtam. Ő nyomott neki egy kövéret és megint 3 másodperc után utol is érte a dugót, ezúttal az alagútnál. Ekkor széles mosoly került az arcomra és azért magamban elmormoltam egy "Siecc"-et...
A mosoly nem tartott sokáig, mert rátekertem a budai bringagyászra. Mint tudjátok áthalad a Lánchíd alatt és rögtön ezután be is szűkül a villamossín miatt. Itt én, aki az alagút miatt amúgy is lassítok, általában elengedem azt, aki szemben jön, Ezt a szándékomat határozott integetéssel szoktam jelezni, a kedves közlekedő partnerek pedig nagyon hálásak és mosolyognak. Én vissza.
Most sajnos először a szembejövő - amúgy csinos - leányzónak fagyott rá a mosoly az arcára, mert ahogy ott álltam, ő meg megkezdte az áthaladást a szűk részen, a hátam mögöl ezúttal egy kétkeréken közlekedő barom ment neki szembe olyan sebességgel, hogy engem majdnem elsodort, ezt a cajszit meg majdnem lelökte az alsó rakpartra. A leányzónak volt egy hangterjedelme, így elég hangosan megkérdezte a sráctól kéccével: "Siecc?"
Ez a fittipaldi nem tudott mit szólni, odalépett neki és elhúzott az Erzsébet híd irányába.
A hölgyike felém nagyon barátságos hangon egy köszönömöt mormolt és biccentett, én egy nincsmittel válaszoltam. A szemében láttam, hogy jobban szeretné ő is - ahogyan én is - ha az ilyen kéccés szavakat nem kéne használnunk. Legalább egymással, a bringásokkal szemben...
A történet vége is érdekes, mert ahogyan lenni szokott, én a 28-as trekinggel nagyon kényelmesen utolértem a türelmetlen ökröt, aki ezt észlelve egy darabig kapálózott, de a Gellért hegy alatti masszív emelkedőn kifogyott a kenyérgáz és feladta. A Szabadság híd előtt én lassítottam, hogy szokásomhoz híven gurulóból hajtsak át a közben zölddé váló lámpán.
A csávókám természetesen elhúzott mellettem, majd a lámpánál szállhatott is le. Én ott megint elgurultam mellette, mert nekem a lassabb tempó miatt pont zöld lett.
Utána megint lassítottam, mert tudom, hogy a négyesmetró építkezés miatt a zebrán kell áthaladni, amelynél a lámpa megint piros lesz.
A jóbarát megint elhúzott mellettem, majd a zebránál kénytelen volt megint leszállni.
Mivel nekem megint zöld lett, megint elgurultam mellette.
A Budafoki úton a piros lámpán simán áthajtott, az egyetemisták csak úgy ugráltak szét előtte. Rám is rám néztek, de látták, hogy én nem fogok átmenni a piroson.
Mondanom sem kell, hogy közben zöld is lett, így majdnem 20 métert nyert velem szemben.
Itt már csak mögé álltam és az ő tempójában haladtunk, míg végül - valószínűleg alibiből - az egyik utcába bekanyarodott, mintha ott lenne dolga.
Én magamban - kicsit gonoszan - jót derültem rajta és megint nem kiabáltam neki a kéccés szót. Pedig ha valaki, ő megérdemelte volna...