Vonatozom. Sokat. Évente nagyjából 240 napon (hogy könnyű legyen vele számolni, kerekítek...), 36000 azaz harminchat-ezer kilométert teszek meg. Naponta 2 órát ülök a vonaton, azaz évente 480-at. Ez 20 teljes nap. Ez persze nem gáz, mert a vonatozás nem elfecsérelt idő annak, aki feltalálja magát. Olvasok, zenét hallgatok és egyelőre nem untam még meg a Dunakanyar látványát sem, így az út egy részében csak bámulok ki az ablakon. A gondolatok csak járnak a fejemben, a blogjaim nagy részét is a vonaton írom.
Szerencsés vagyok, mert ez a vonal, a Budapest - Vác - Szob ráadásul az egyik legelső vasútvonalunk, és a mai napig kiemelt vonal. A vonatok szépek és egyre szebbek. Mostanság egyre könnyebb kifogni a FLIRT-öt, a MÁV legújabb, tényleg minden igényt kielégítő szerelvényét. Imádom, imádjuk. Persze érthető, mert szép, csendes, tiszta, télen meleg, nyáron hűvös. Egészen más ezzel utazni, mint egy régi szutyokkal.
Hosszas próbálgatás után megtaláltam a bringa helyét is és erről szeretnék most írni. Én így szállítom a biciklit:
A WC előtt van egy beugró, ahol az összecsukott bringa elfér, nem akadályozza a le- és felszállást és a kapaszkodóhoz hozzá is tudom lakatolni, nehogy valaki felkapja és leugorjon vele egy megállóban. Ezen a helyen általában nem áll senki, így senki helyét nem foglalom el.
Persze kellett nekem is idő, mire ezt kitaláltam és eleinte így szállítottam a bringámat:
Ahogy a képen láthatod, három, de inkább négy ülőhelyet foglal el, ha az ember a kijelölt helyre teszi. A FLIRT vonatokon itt van ugyanis a bringaszállításra kijelölt hely. Nincs ezzel semmi nagy baj, oda lehet a bringát rögzíteni itt is. Ha a bringás szemszögéből nézem. De ha a többi utas szemszögéből nézem, akkor egy 'csög bringás elfoglal 5 helyet (egyen ül, négyet meg elbarikádoz a bringájával). Ez a gondolat soha nem esett jól nekem, főleg nem akkor, amikor embereket láttam állni. Úgyhogy eleinte összecsuktam, ha láttam, hogy elfogyott az ülőhely, mostanság meg eleve összecsukom a felszállás után, akárhányan vannak is éppen. Végül úgyis mindig megtelik a vonat.
Az én bringám összecsukható, de nem mindenkié az. Íme:
Tisztán látszik a képen, hogy egy normál bringa nemhogy 4, de öt helyet is el tud foglalni. Egy normál bringa miatt tehát öt ember nem tud leülni. A képen lévő bringa tulajdonosa nem utazik végig a vonalon, így csak 20 percig blokkolja az ülőhelyeket. Nem szemrehányás, tény. Mondjuk így is pozitív arc, mert nem autózik. Én viszont végigutazom és ha így tennék, akkor folytathatjuk az írás elején lévő számítást és a 20 napot megszorozhatjuk 4-gyel, de akár öttel is. Ha nem lenne összecsukható a bringám, akkor évente 80-100 napot állna valaki miattam a vonaton.
Ezt pedig az én galamb lelkem nem tudja elviselni.
Ezért van az, hogy bár a szívem megszakadt, a normál bringámat elpasszoltam és vettem helyette az összecsukhatót.
És így a lelkiismeretem - nekem van - tiszta.
Összefoglalva tehát: a "Kemping" nekem megspórol éves szinten 150 ezrest (ennyi lenne a bringabérlet a normál bérlet mellé), és másoknak pedig évente minimum 80, de inkább 100 napnyi ülőhelyet ad.
Mindkettő jó érzés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése