Lnchd

Amióta odakerült az a kiegészítő tábla a Lánchídra, azóta gyakran megfordulok arra.
Azt látom, hogy nem nagyon használjátok, inkább még mindig járdáztok. A Lánchídon a járdázás még a szokásosnál is veszélyesebb, a hídlábak miatt minden alkalommal 4 potenciális ütközési lehetőség áll fenn, emellett ez a híd a turisták által leginkább látogatott.
Nézzük, mik szólnak a Lánchíd úttestjének használata mellett!
Tudjátok - hisz nem titkolom -, hogy megrögzött bringaúthasználó vagyok. Sokan lebeszélnek erről, de én mégis szeretem a bringautakat. Van, amikor az ember olyan helyre megy, ahová viszont nem vezet bringaút.
Tőlünk, azaz az Árpád híd pesti oldaláról a Gellért térre szerencsére lehet variálni a közlekedést. Szoktam is, már csak az unaloműzés miatt.
Az alap útvonalam a Kassák úton - a vadiúj szaggatott bringaúton - egészen a Lehel piacig, ott jobbra és a Bulcsú utcán, Gogol utcán - szintén a vadiúj szaggatott bringaúton - ki az Újpest rakpartra. Aztán át a Margit hídon és a Budai bringagyászon végig a Gellért térig.
Ezt így 10 kilométer, 25-30 perc.
Aztán szoktam variálni egy kis Árpád híd - Margit sziget beiktatásával, vagy Árpád híd - Szentlélek tér beiktatásával. Ezekkel már feltolható 11-12 kilométerre és néha a szigeten kifejezetten finom az éra. Szeretem.
Ha teljesen másfelé akarok menni, akkor hazafelé a Lágymányosi hídon, majd a Hungária - Stefánia - Városliget - Dózsa György út vonalon megyek, ez már 16 kilométer és a sok lámpa miatt 45 perc. És a Hungária olyan büdös, hogy ezt nem szeretem.
Mostanában viszont a kedvenc hidam, mégpedig a Margit ugye járdásítva van, én magam egyszerűen nem vagyok képes áttekerni rajta még akkor sem, ha rendőrt mostanában nem látni. Olyan szépen kérnek, hogy gyalogoljak. Így aztán akkor megyek csak a Margit hídon, ha nagyon ráérek és sétálni van kedvem.
Viszont felfedeztem a Lánchidat. Oda az először említett útvonalon megyek annyi különbséggel, hogy az Újpest rakpartról nem megyek fel a Margit hídra, hanem elmegyek a Parlamentig, a Kossuth téren át a József Attila szoborig. Onnan kimegyek a villamossín mellé egészen a Lánchídig.
És itt jön a trükk, ugyanis nem járdázom. Szépen besorolok a Lánchidra, ahol az új tábla szerint reggel 7-től este 8-ig szabályosan közlekedhetek. És lehet is.
Én nem előzgetem az autókat, megyek velük.
Általában olyan sebességgel csorognak, ami nekem kényelmes. Mivel nem előzgetek, simán és kényelmesen átcsorgok velük. Ezután a Clark Ádám téren jobbra el, és legurulok a dunapartra a bringaútra. Ennyi a titok.
Miért jó ez?
Nagyjából és átlagosan 5 perccel gyorsabb, mint az eddigi leggyorsabb útvonalam. A Parlament szép, megvan minden reggel. A Lánchíd gyönyörű, megvan minden reggel.
A következő pár gondolat radikális lesz:
Egy jobb világban a Lánchídon TISZTELETBŐL nem engednének át autókat. Odaadnák a gyalogosoknak és a bringásoknak, nameg a turistáknak. Sétáljanak, napozzanak, fényképezzenek. A Lánchíd hadd menjen nyugdíjba, mert egyszerűen tiszteletlenség egy ekkora nemzeti értéket és szimbólumot ilyen szinten autókkal megalázni. Mellette elférne egy vadiúj híd, amin ömölhetne át a forgalom. Akár két emeleten is. Ugyanígy a Margit hidat is gyalogos híddá minősíteném és mellé tennék egy vadiúj, kétszintes hidat az autóknak. Még hely is lenne rá.
Álmodozni lehet?

87 kiló

Írtam nektek korábban, hogy életmódot váltottam. A korábbi bejegyzésemet itt olvashatod: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090804/19-40
Ahhoz képest újabb fejlemények: 19.00 alatt vagyok és 87 kiló.
Remélem nem hat dicsekvésnek, hiszen inkább az a célom vele, hogy a hozzám hasonló, kicsit elpunnyadt embereket motiváljam.
Tehát: semmit nem csinálok, csak átültem a bringára és hetente egyszer-kétszer futok.
Mint írtam, bőven 100 kiló felett is voltam már, de a fránya 96 kilóról nagyon régen nem tudtam lejjebb jönni.
Mostanában egymástól függetlenül többen megjegyezték, hogy "Sanci, te fogytál", sőt olyan is volt, aki megkérdezte: "Nem vagy beteg?".
De jó érzés is ez! Szerencsére beteg nem vagyok, sőt: soha nem éreztem magamat ilyen jól!
Már látszik az alagút vége: 82 kiló lenne a célom és 16 perc körül szeretném futni a 8 kört.
A 82 kilótól már csak pár választ el, sokáig nem nagyon mertem megmérni magam, de aztán csak vettem a bátorságot.
A 16 perc pedig 82 kilóval teljesen reális, ugyanis annyit jelent, hogy a jelenlegi tempómon már csak kicsit kell fokozni és a 4-5-6 körben nem szabad visszaesnem. Az első három és az utolsó kettő simán megy 2 perc körül, azzal pedig pont meglenne a 16. Ha az ember könnyebb, könnyebb nyomni is és a keringésem is kezd szépen felfejlődni a feladathoz.
És mégegyszer leírom: semmi mást nem tettem, minthogy visszaültem a bringára és hetente egyszer-kétszer lefutom a 8 kört. Nem diétázom, nem reformkonyházom, nem szakítottam egyéb rossz szokásaimmal - bár kólát nagyon keveset iszom, az is már lájt - és egy pillanatra sem érzem úgy, hogy ez az egész megterhelő lenne.
Szóval ha fogyni akarsz és jól érezni magadat, bringázz! Minden nap. Ha van mellé még energiád, akkor néha túrázz, fuss, menj el egy uszodába.
Meg lesz az eredménye...

De unalmas

Mi is a célom?
Szórakozni akarok, amikor bringázom, vagy egyszerűen el akarok jutni ából bébe.
Ez is, az is. Mostanában főként közlekedem. Munkába, munkából.
Ha pedig így van, akkor a leginkább annak örülök, hogy unalmas útjaim voltak a héten. Nem történt semmi.
Nem részletezem, hogy mi nem történt, mert egyszerűen nem akarok negatív gondolatokkal foglalkozni.
Lehet, hogy egyszerűen feljebb ment az igerküszöböm, és már nem idegesít, ami korábban idegesített? Ha így van, annak is örülök.
A lényeg, hogy a héten csak a jó oldalát láttam a bringázásnak és nem idegesített semmi.
Soha nem gondoltam volna, hogy az unalom ennyire jó tud lenni...
Azt kívánom Nektek, hogy ilyen unalmas heteitek legyenek és veletek se történjen semmi! Csak jussatok el oda, ahová igyekeztek. Eseménymentesen, unalmasan!

Az idegesség katonái

Az ember zenét hallgat...
-----------------------------------------------------
Az idegesség katonái vagyunk,
az utcán hömpölyög szörnyű hadunk.
Öklöt rázunk, fogat csikorgatunk
és senki se sír majd, ha meghalunk.
Háborúban állunk jó ideje,
ahol a türelem csak a gyengeség jele.
Mi erősnek hisszük önmagunk,
de senki se sír majd, ha meghalunk.
Jó, ha tudod, hogy szentírás a szavunk,
ezért másokkal mindig szigorúak vagyunk.
Mi mindent tudunk, sőt mindent jobban
tudunk,
s ezért nagyon-nagyon szeretjük önmagunk.
Az idegesség katonái vagyunk,
tökkel ütünk és makkal álmodunk.
Ha tükörbe nézünk, könnybe lábadunk,
mert nagyon-nagyon szeretjük önmagunk.
Idegesség katonái - vigyázz!
Mogorván nézz!
Utálat in-dulj!
-----------------------------------------------------
Az ember zenét hallgat...

Csatt, avagy nem csak nyomni, megállni is tudni kell(ene)!

Azt tudtam, hogy a vékony kerekű bringával valószínűleg könnyebb haladni. Amikor a montit lecseréltem a trekkingre, azonnal saját magamon is éreztem a különbséget.
Ma reggel meg láttam is, de sajnos a negatív oldalát.
Történt az, hogy a Batthyány térnél a magam kényelmes tempójában kerekeztem déli irányba. Nem siettem- sosem sietek - a sebességem a szokásos 22-25 km/h volt most is.
Aki jár arra az ismeri, a többieknek leírom, hogy a Batthyányn a kerékpárút csinál egy flikflakkot azért, hogy kikerülje a lépcsőt, amely levezet a HÉV-hez és a Metróhoz.
Jó kis Demszky karókkal van keretezve, hogy ha az ember elesik, biztosan össze is zúzza magát. Én itt főleg lassítok, mert a lépcsőn feljövők többnyire a csodás panorámát és a túlparton látható Parlamentet nézik, és jópáran körülnézés nélkül átvágnak a bringaúton.
Most is lassítottam, ekkor húzott el mellettem az az outis srác. Mehetett 30 felett. Még néztem is, hogy milyen vékonyak a kerekei, ezekkel szó szerint hasítani lehet. Hát hasított is, belehasított a sikámba.
Valószínűleg ekkor már érezte, hogy a sebesség túl nagy lesz, ezért hátsófékezett, de ezzel csak annyit ért el, hogy a bringa seggét kidobta balra és az egész rendszer irányíthatatlanná vált, egyenes vonalú, egyenletes mozgással közelített a kő mellvéd felé.
Szerencséje volt, hiszen szembe jött egy szerencsétlen, ámde a kőnél azért puhább másik bringás, akinek úgy ahogy volt, totálban neki is csattant. Frontálisan, asszem ez a helyes szó rá.
Szóltak akkorát, mint egy autós ütközés és repültek mindenfelé. Valami nagy szerencse folytán nem sikerült egyetlen Demszky karót sem eltrafálni, hanem a simogató beton tompította az esésüket.
Az egészet 3 méterről láttam, úgymond első sorból.
Természetesen azonnal megálltam, a bringámon ugyanis nem csak a kerékpárok javításához szükséges műhelyfelszerelést cipelem, mindenhová magammal, hanem az emberek javításához szükséges kisebb kórházat is.
Kérdésemre, miszerint jól vannak-e, mindketten határozott igennel válaszoltak, miközben kászálódtak fel serényen.
A balesetet okozó Speedy Gonzales közben legalább 3-szor elhadarta, hogy ő mekkora egy barom és hogy bocs.
Továbbtekertem, közben gondolkodtam.
Az egy dolog, hogy a vékony kerekű bringával könnyebb haladni, de meg is kell ám állni valahogy.
Számomra a tanulság? Továbbra sem nyomom, főleg nem a Büdipesti bringagyászon, ahol simán kialakítanak egy ilyen s-kanyart. Mert aki ezt a megoldást ott elhelyezte, az biztos soha életében nem biciklizett.
Remélem a srácok tényleg jól vannak, ha olvassa valamelyikőjük ezt a blogot, jelezzen vissza!

Szeretem az esőt

Én szeretem az esőt.
A kollégák néznek rám ma délután, félmosoly az arcukon. "Hogy mész haza? Esik."
Hogy mennék haza? Ahogy idejöttem, csak az ellenkező irányban.
Az esőnek számomra egyetlen kézzelfogható következménye van: kevesebb a lézengő turista.
Nekem, mint megrögzött kerékpárútmániásnak ez nem mellékes. Ha már Budán (is, meg máshol is, de erre járok, ezt érzem nap mint nap) sikerült olyan szépen összekeverni a gyalogosforgalmat a bringással, és ennek nehezítéseképpen még azt az amúgy is keskeny utat is felbontották hosszában... Szóval ilyenkor, az esőben ideális az állapot. Csak mi vagyunk, a bringások néhányan.
Nem sietek, mert esőben jó nagyot lehet tanyálni. Ehelyett élvezem a vízfüggöny mögé bújt várost. A Parlament a napfényben is megdobogtatja a szívemet, hiába megyek el minden nap a túlsó parton és csodálom meg, most valahogy még szebb. Ahogy ködbe-felhőbe burkolóznak a tornyok.
Hiányzó hős vagyok. Mert nem sietek, megállok és a letört faágat lehúzom az útról. Az az érdekes a hiányzó hős szituban, hogy azonnal keletkeznek más hősök. Most, hogy megálltam, más is megáll. Együtt rángatjuk tovább a faágat, sikerül akadálymentessé tenni az utat. Ki tudja, előttünk hányan kerülték ki, azon a 25 centin átlavírozva, ami a korlátig szabadon maradt. Ők siettek, én most nem. Megyek tovább és hátranézek. Na, így már sokkal jobb...
Ha már nem sietek, kicsi népszámlálás. Nem reprezentatív.
Hazáig (11 km) 25 bringás jött szembe. 15-nek volt esőkabátja, abból 5-nek profi. 10-en tehát mindenféle nejlonacskóban próbálták megúszni az elázást, 10-en meg a gyorsaságban bíztak. 25 perc alatt, ha mozog az ember, tényleg nem nagyon lehet megfázni ebben a 18-20 fokban...
Margit híd, leszállok. Nincsenek rendőrök, biztosan nem vizállóak a közbeszerzéssel beszerzett esőkabátok. Vagy azt gondolták, aki esőben bringázik, az hadd menjen.
Igaz, gyalogost nem nagyon veszélyeztetnék, az egész hídon 3 jön szembe. Kettő turista - angolul csodálják a Parlamentet - és egy futó.
Ez utóbbi rövidnadrágban és sportatlétában. Aki kemény mint a vas, ugye... Nem fázik, mozog, fűtenek az izmok.
Az enyémek is. Mindig a bringatáskában van egy esőkabát, ezt az ilyen kora őszi reggeleken akkor is felveszem néha, ha nem esik. Profi a cucc, kifelé kijön a pára, befelé nem jön az eső. Ha melegem van, a hónalján kicsit nyitok a cipzáron. Azt mondom, megérte az árát, 4 éve szolgál és olyan, mint a vadiúj. Pedig van benne kilométer, nagyjából egy tízezres. Saccográffal mérve.
De a nacim, az nem profi. Illetve profi, de nem erre való. Azt írták rá a tízpróbás áruházban, hogy enyhe mozgásokhoz, sétához. Ezek szerint a bringa nem enyhe mozgás, mert a naciban belülről ugyanannyi a víz, mint kívülről. Persze belülről a verejtékemtől ázik.
Valóságos dunszt. Jól bedunsztoltam magamat, aztán lehet izzadni. Amíg mozog az ember, addig nincs gond, mert az izom melegít. De így, a Margit hídon átsétálva most kicsit hideg.
És most jövök rá, hogy télen lesz bajom. Mert a bringán nem fázom, amíg tekerek. De életem egyik leghidegebb telét egy őszön éltem át, amikor egy barátommal a Petőfi hídnál beszéltem meg egy gyors találkát, amiről ő késett. Én bringával jöttem, tikk-takk, ő viszont kocsival. Fél órát vártam rá, közben jól le- és meghűltem.
Egyszóval télen a Margit hídon állandó vendég lesz a Tüdő Gyula, barátainak csak Tüdőgyuszi. Télen valószínűleg tényleg kerülni fogom a Margit hidat.
De most még ősz van, szép esős idő. A pestiek szokás szerint beültek a kocsiba, szívnak is a dugókban szegények. Ha nekik jó, nekem a legjobb...
Én viszont szeretem az esőt. Átérek a túlpartra, most van időm elolvasni a táblát: szépen megkérnek, hogy a gyalogosok védelme érdekében toljuk a bringát.
Ketten toltuk. Rajtam kívül egy csajszi, neki is volt esőkabátja, nem is ázott...
Bringára fel. Az aluljáróban hajléktalanok, "Les Rois Du Monde" szól a táskarádióból. A királyok a világ tetején nem is gondolják, hogy az igazi királyok idelenn vannak... "Ils ont la plus belle vue", "nekik jut a legjobb kilátás." Meg nekem.
Még tíz perc, és a tisztára mosott utcákon hazáig gurulok. A ház előtt, a lámpánál dupla sorban 300 méteres dugó. Ez így normális, esik. Elgurulok mellettük, hazaértem.
Ők idegeskednek, de én szeretem az esőt.

Szégyellem magamat magam miatt

Szégyellem magam a saját viselkedésem miatt!
Nem tudom, ti voltatok-e már úgy, hogy ha visszaforgathattátok volna az idő kerekét, valamit másként csináltatok volna.
Én néha kicsi, néha nagyobb döntéseimet változtatnám meg.
Ez persze nem egy filmben téma volt már, hogy csak a Vissza a jövőbe sorozatot említsem. Mindenesetre én most megváltoztatnék valamit.
Azokat az üvöltözéseimet változtatnám meg, amik valahogy kicsúsztak és valószínűleg ki is fognak még csúszni.
Miért van az, hogy az ember amikor bringázik, hajlamosabb kikelni önmagából? A testmozgás miatt? Sok az adrenalin és azért robbanékonyabb az ember? Az állandó veszélyérzet? A sok konfliktus?
Ez így természetes, vagy lehet ellene tenni? Meg lehet tanulni a nyugit? A halálos nyugalmat? Lehet-e úgy bringázni, hogy az embert semmi nem hozza ki a sodrából? Hogyan? Mikor?
Ha valaki megmondaná...
Miért jutott ez eszembe?
Tegnap délután elkerültem a Margit hidat és az Árpádig elmentem Budán. Most lett kész az aszfalt, az a része nem rossz élmény. Persze a kerékpáros felüljáró egy olyan nonszensz, amit ha valami normális országból érkezőnek megmutatok, valószínűleg az hiszi, vicc. Pedig ezen az útvonalon is van ilyen... De nem itt volt az eksön...
Közvetlenül az Árpád híd előtt, ahol át kell kelni a jobbra és a balra kanyarodó sávon, hogy bejuss a híd alá. Akik autóval jobbra kis ívben kanyarodnak, azok jönnek ezerrel, és csak balra néznek, hogy kanyarodhatnak-e ezerrel tovább.
De a bringaút jobbról jön. És a bringaútnak elsőbbsége van. Persze az az elsőbbség, amit megadnak, így én itt is óvatosan megyek. Az persze igaz, hogy szigorúan féktávra teszem a bringát, azaz bef***tót játszom az autósokkal, mert ők többnyire nem tudják, hogy simán meg tudok még állni. Sőt, egyenesen is tarom a fejemet és csak a szemem sarkából figyelem, megállnak-e. Mintha nem látnám őket.
A kocsiból figyelve ez úgy néz ki, mintha a bringás csávó észre sem venné, hogy jövök és simán elém fog hajtani. Persze hogy nem, de ezt ők nem tudják és én meg kisebb-nagyobb örömömet lelem abban, amikor észrevéve engem, fékeznek ezerrel.
Amikor fékeznek... Mert az egy dolog, hogy én akkor is megállok, ha látom, hogy meg fognak állni, de aki kezdő, azt itt bizony elsikálják. Jelmez nélkül léphet fel a Matrica Grófnő díszelőadásán. Mert az esetek 80 százalékában nem fékeznek, hanem simán átmennének rajtam, ha nem állnék meg...
Tegnap délután is ez történt. Mármint nem álltak meg. Az ablak letekerve, így annyit azért beüvöltöttem, hogy "ÉBRESZTŐ!!!"
Na, ekkor vészfék, és ugyan előttem keresztben, de sikerült megállni.
A vezető heves gesztusokkal magyarázott valamit, de ekkor pont a motorháztető előtt voltam, így nem hallottam.
Amikor megkerültem a kocsit, a másik oldali lehúzott ablakon keresztül hallottam valami olyasmit, hogy "Már rég a zebrán voltam..."
Azaz a vezető azt magyarázta, hogy mivel ő már a zebrán volt, én miért hajtottam elé...
Egyrészt: én nem hajtottam elé, az utolsó pillanatban megálltam. Persze ettől még betojt rendesen...
Másrészt: nem a zebrán mentem át, hanem az azzal párhuzamosan kialakított kerékpárúton, amelynek elsőbbsége van (amúgy a zebrának is, amit fokozott figyelemmel kell megközelíteni...)
Harmadrészt: ő nem 50-nel jött, ötvennel nem csúszik az ember 2 métert blokkoló fékekkel...
Negyedrészt, sokadrészt... lehetne még folytatni.
De nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy ez az autós egy apám korabeli, rendes munkásember volt. A kocsi egy dobozos, kétüléses, céges gép, természetesen légkondi nélkül. Valószínűleg végigdolgozta az egész napot, hazafelé igyekezett, fáradtan. Lehet, hogy a főnöke is egy majom, aki miatt egész nap szívott és hajtott ezerrel... Ki tudja, hogy miért nem vett időben észre.
Ő tehet róla? Részben. KIS részben.
Nagy részben az tehet róla, aki azt az utat úgy, ott kialakította. Aki a bokrok közül kivezet egy bringautat úgy, hogy az autós az utolsó 2 méteren látja meg a bringást. Az tehet róla, aki nem jelzi előre a veszélyt és sima macisajtot tesz ki stoptábla és a "sebességet lassító menetdinamikai küszöb", magyarul fekvőrendőr helyett.
És amiért szégyellem magamat? Amit az autósnak üzen a szitu. Mert mit fogott Ő fel ebből az egészből? Hát, hogy megy békésen egy úton, amikor egyszer csak eléugrik egy bringás és beüvölt az ablakon.
Az üzenet nem pozitív. És nem vagyok rá büszke. És nem vezet sehová.
Nos, ezt a tegnapi "ÉBRESZTŐ!!!"-t ha lehet, visszavonnám.
De sajnos nem lehet, és azt sem tudom megígérni, hogy legközelebb nem üvöltök megint reflexből.
Úgyhogy marad az, hogy ilyenkor szégyellem magam, magam miatt!