Megint megfordítottam

Mármint a balszerencsémet, bringával.

Történt, hogy elromlott a fényképezőgépem és bevittem a Pólus Centerbe, ahol vettem. Nem lényeg a bolt neve, sem a gép márkája - bár korábbi bejegyzéseimből kideríthetőek ezek az adatok -, a lényeg az, hogy a minap kaptam egy sms-t, hogy mehetek érte, elkészült a javítás.

Na de nem ám a Pólus Centerben, hanem a III. kerületben, a Filatorigát környékén vehetném át. Hogy a cég miből gondolta, hogy nekem a Filatorigát kényelmesebb, mint a Pólus Center, ahová bevittem, azt nem tudom, mindenesetre önkényesen ezt a címet adták meg, nem volt választásom.

Aki ismerős Budapesten, az tudja, hogy a Filatorigáthoz HÉV-vel lehet eljutni, majd a hévtől ez a bolt további 10 perc gyaloglásra van. Így a gépért vagy megyek kocsival, vagy egy masszív másfél órás békávézás következik.

Vagy amit én csináltam, elmegy az ember érte biciklivel. Át az Árpád hídon, majd szépen kényelmesen kerekezve az Eurovelo 6-oson a Laktanya utcán, Bogdáni úton. Míly véletlen, a bringaút elvisz konkrétan a bolt előtt.

Na, így lett a masszív másfél órás szívásból egy kellemes, fél órás bringázás, az út oda és vissza ennyi.

Úgyhogy a boltban nem is veszekedtem, pedig feltett szándékom volt, hogy most aztán beírok a vásárlók könyvébe valami dörgedelmeset. Egyszerűen nem voltam mérges, mert egy jót bringáztam, bár a "bring" mellé sajnos az "áztam" is bejátszott kicsit, kellemes szemerkélésben érkeztem haza. De még ez is jól esett, kifejezetten élveztem az esőt is.

Szóval megint az a szitu állt elő, hogy ha az ember szembe megy a körülményekkel és csakazértis jó döntéseket hoz, akkor igenis ki lehet hozni a legjobbat egy amúgy szivatós helyzetből is.

A jó döntés megint a bicikli volt. Lehet, hogy ezért szeretem?

Esik? Ésaztán?

Több barátom "tollából" olvastan írást arról, hogy esőben sem áll meg a bringás élet. És mennyire igazuk is van. Igaz, én könnyen beszélek, hiszen mostanában 2-3 percet töltök a nyeregben a munkahelyre jövet és ugyanennyit hazafelé, így nincs is nagyon időm elázni. De egy gondolat azért ezzel kapcsolatban is belémhasított.

Ahogy ma reggel kerekeztem befelé, szépen lassan azért éreztem, hogy a combomon beázik a nadrág. Persze nem nagyon és az irodába érve nagyjából 10 perc alatt meg is száradt, de arra azért elég volt, hogy rádöbbenjek: a bringázás ugyanabban a dimenzióban van, mint a gyaloglás, csak 4-szer gyorsabb.

Gondolok itt arra, hogy ugyanúgy lehet öltözni, ugyanúgy nem jelent akadályt semmi és ugyanoda lehet eljutni bicilkivel, ahová gyalog is elmennénk. Csak sokkal hamarabb, mint írtam, négyszer olyan gyorsan.

Mennék én a város túlvégére is gyalog, ha lenne rá időm. De nincs. Így a gyaloglás élményét ötvözöm a gyorsasággal és a szabadsággal, amikor bringára ülök.

Nézem én a srácokat, akik szépen - vagy kevésbé szépen - felöltöznek bringás ruhába és abban tekernek, de sokszor ez a verébre ágyuval tipikus esete. Én is vehettem volna ma reggel vízálló nadrágot, de felvenni és levenni, majd hazafelé mégegyszer ugyanezt megtenni pontosan a duplájára növelte volna az időt, amit közlekedéssel töltök.

Nem mondom, aki 1 órát bringázik a munkahelyre menet, az öltözzön fel, de az ilyen 10-20 perces tekerések simán elképzelhetők a hétköznapi öltözetben. Kis tuninggal. Én a fejemre érzékeny vagyok, így sisak mindig van rajtam, ez ilyen esőben beborítom. A szememet is féltem, így a szél és a bogarak ellen van rajtam szemcsi is. Ennyi a különleges ruházat.

Nem foglal sok helyet. A gondolathoz visszatérve: ma reggel az esőben ugyanannyira áztam el, mintha gyalog jöttem volna. Hiába tesz az ember esernyőt, a cipője és a nadrágja ugyanúgy elázik. Csak gyalog nagyjából 10 percig tartana az út, azaz 10 percig érne az eső is.

Az esőben tényleg nem áll meg az élet, ha menni kell, megy az ember akár esik, akár nem. És ha már meg kell ázni, inkább úgy ázzak meg, hogy közben jól is érzem magamat.

Nem mondom, azért jó lett volna ma reggel otthonmaradni és egy forró fürdő után visszabújni az ágyba aludni vagy délig, de dolgozni kell, hogy élhessünk.

Egyébként a sisak az asztalon és a bringa a biciklitárolóban egész nap hívogatja az embert  és kacsintgat ránk. Nem úgy gondolok a délutánra, mint ahogyan a kollégák, akik a fedetlen villamosmegállóban egyszer széjjeláznak, majd a villamoson szagolják a "kutyaszagot", ezután a metróban "felüdülésképpen" megint szaunáznak egyet a gőzben és hazafelé még pár helyen be is terítik őket az autók egy kis pocsolyavízzel.

Én ma megint fütyörészve tekerek majd haza, elsuhanok a villamosmegálló előtt, a dugóban ácsorgó autósok mellett. És erre jó gondolni egész nap...

Az eső pozitív!

Szeretem az esőt

Én szeretem az esőt.
A kollégák néznek rám ma délután, félmosoly az arcukon. "Hogy mész haza? Esik."
Hogy mennék haza? Ahogy idejöttem, csak az ellenkező irányban.
Az esőnek számomra egyetlen kézzelfogható következménye van: kevesebb a lézengő turista.
Nekem, mint megrögzött kerékpárútmániásnak ez nem mellékes. Ha már Budán (is, meg máshol is, de erre járok, ezt érzem nap mint nap) sikerült olyan szépen összekeverni a gyalogosforgalmat a bringással, és ennek nehezítéseképpen még azt az amúgy is keskeny utat is felbontották hosszában... Szóval ilyenkor, az esőben ideális az állapot. Csak mi vagyunk, a bringások néhányan.
Nem sietek, mert esőben jó nagyot lehet tanyálni. Ehelyett élvezem a vízfüggöny mögé bújt várost. A Parlament a napfényben is megdobogtatja a szívemet, hiába megyek el minden nap a túlsó parton és csodálom meg, most valahogy még szebb. Ahogy ködbe-felhőbe burkolóznak a tornyok.
Hiányzó hős vagyok. Mert nem sietek, megállok és a letört faágat lehúzom az útról. Az az érdekes a hiányzó hős szituban, hogy azonnal keletkeznek más hősök. Most, hogy megálltam, más is megáll. Együtt rángatjuk tovább a faágat, sikerül akadálymentessé tenni az utat. Ki tudja, előttünk hányan kerülték ki, azon a 25 centin átlavírozva, ami a korlátig szabadon maradt. Ők siettek, én most nem. Megyek tovább és hátranézek. Na, így már sokkal jobb...
Ha már nem sietek, kicsi népszámlálás. Nem reprezentatív.
Hazáig (11 km) 25 bringás jött szembe. 15-nek volt esőkabátja, abból 5-nek profi. 10-en tehát mindenféle nejlonacskóban próbálták megúszni az elázást, 10-en meg a gyorsaságban bíztak. 25 perc alatt, ha mozog az ember, tényleg nem nagyon lehet megfázni ebben a 18-20 fokban...
Margit híd, leszállok. Nincsenek rendőrök, biztosan nem vizállóak a közbeszerzéssel beszerzett esőkabátok. Vagy azt gondolták, aki esőben bringázik, az hadd menjen.
Igaz, gyalogost nem nagyon veszélyeztetnék, az egész hídon 3 jön szembe. Kettő turista - angolul csodálják a Parlamentet - és egy futó.
Ez utóbbi rövidnadrágban és sportatlétában. Aki kemény mint a vas, ugye... Nem fázik, mozog, fűtenek az izmok.
Az enyémek is. Mindig a bringatáskában van egy esőkabát, ezt az ilyen kora őszi reggeleken akkor is felveszem néha, ha nem esik. Profi a cucc, kifelé kijön a pára, befelé nem jön az eső. Ha melegem van, a hónalján kicsit nyitok a cipzáron. Azt mondom, megérte az árát, 4 éve szolgál és olyan, mint a vadiúj. Pedig van benne kilométer, nagyjából egy tízezres. Saccográffal mérve.
De a nacim, az nem profi. Illetve profi, de nem erre való. Azt írták rá a tízpróbás áruházban, hogy enyhe mozgásokhoz, sétához. Ezek szerint a bringa nem enyhe mozgás, mert a naciban belülről ugyanannyi a víz, mint kívülről. Persze belülről a verejtékemtől ázik.
Valóságos dunszt. Jól bedunsztoltam magamat, aztán lehet izzadni. Amíg mozog az ember, addig nincs gond, mert az izom melegít. De így, a Margit hídon átsétálva most kicsit hideg.
És most jövök rá, hogy télen lesz bajom. Mert a bringán nem fázom, amíg tekerek. De életem egyik leghidegebb telét egy őszön éltem át, amikor egy barátommal a Petőfi hídnál beszéltem meg egy gyors találkát, amiről ő késett. Én bringával jöttem, tikk-takk, ő viszont kocsival. Fél órát vártam rá, közben jól le- és meghűltem.
Egyszóval télen a Margit hídon állandó vendég lesz a Tüdő Gyula, barátainak csak Tüdőgyuszi. Télen valószínűleg tényleg kerülni fogom a Margit hidat.
De most még ősz van, szép esős idő. A pestiek szokás szerint beültek a kocsiba, szívnak is a dugókban szegények. Ha nekik jó, nekem a legjobb...
Én viszont szeretem az esőt. Átérek a túlpartra, most van időm elolvasni a táblát: szépen megkérnek, hogy a gyalogosok védelme érdekében toljuk a bringát.
Ketten toltuk. Rajtam kívül egy csajszi, neki is volt esőkabátja, nem is ázott...
Bringára fel. Az aluljáróban hajléktalanok, "Les Rois Du Monde" szól a táskarádióból. A királyok a világ tetején nem is gondolják, hogy az igazi királyok idelenn vannak... "Ils ont la plus belle vue", "nekik jut a legjobb kilátás." Meg nekem.
Még tíz perc, és a tisztára mosott utcákon hazáig gurulok. A ház előtt, a lámpánál dupla sorban 300 méteres dugó. Ez így normális, esik. Elgurulok mellettük, hazaértem.
Ők idegeskednek, de én szeretem az esőt.