Tour de Tisza-tó 2012.

Mostanság ilyen tókerülős kedvem van. A múlt hétvégén a Balaton, most meg a Tisza-tó. Szuper dolog, hogy vasárnapra tették az idei Tour de Tisza-tó eseményt, mert szombaton éppen dolgom volt (meg ballagás is volt) és így én nem tudtam volna eljönni. De így, ezt a szép vasárnapot a Jóisten is arra teremtette, hogy én, akarom mondani, MI a Tisza-tavat megkerüljük. Igaz, hogy Anyák napja volt, de semmi nem lehet tökéletes...

Mi ez a 65 kilométer a Balaton 206 kilométeres távja után? Ez kevesebb? Könnyebb?

Inkább azt mondanám, hogy más. Ha akarja az ember, ezen is meg lehet szakadni és lehet menni olyan tempót, amitől ina szakad az embernek. De minek?

Az ilyen tókerülős hangulatban pont az a lényeg, hogy az ember közben nézelődik. Élvezi a szánsájnt (napfényt), a szelet - ebből jutott idén is - és a könnyű, emelkedőktől mentes terepet.

A Tisza-tó körül nincsen ugyanis egy domb sem, így ha nem szereted a dombokat, ez Neked is való. Az út néhány száz méter kivételével végig tökéletes, az autós forgalom elől elzárt aszfalt és csak néhány - jó magyar szokás szerint - a szabályokra fittyet hányó balfék autózik ott, ahová egyébként vízügyi engedély kell(ene). Nem véletlen ám a tiltás, mert az út gáton megy végig és ha a gáton autózol, akkor a gát sérül. És ha a gát sérül, akkor a mögötte lévő falvak úsznak. Egyszerű dolog ez, mégis nehéz megérteni. Nehéz megállni a gát alatt és gyalogolni akár 100 métert. Ha már egyszer az autó az ember seggéhez van nőve. Nade ez a blogbejegyzés nem a balfék autósokról szól...

Hanem rólunk, akinek a fenekéhez meg a bicikli van hozzánőve. Én magam ezúttal úgy döntöttem, hogy szőrén ülöm meg a lovat, azaz a nyeregre semmi puhító alkalmatosságot nem tettem. Mert kemény vagyok. A végére legalábbis az lettem. De - mondják - egyszer kell megszokni és azután már oké a dolog. Hát, én még az egyszer kell megszokni elején vagyok és sokkal jobban megviselte a sejhajomat ez a 65, mint ellőtte bármennyi. Pedig csücsültem én már többet is a nyeregben, mint 3 óra.

A kényelmes tempó ellenére ennyivel kerültem én meg a tavat úgy, hogy a közepéig kicsit nézelődtem és a második felét nyomtam meg olyan jólesősen.

A szervezésre nincs panaszom, inkább észrevételeim vannak. Az egyik az, hogy a vérprofi terminátorokon túl mi, a túrázók tesszük ki a tömeget, azaz ha mondjuk mink (sic!) úgy érezzük, hogy kissé mellőzve vagyunk, kevesebb kedvvel jövünk legközelebb. Nos, én kicsit úgy éreztem, hogy mellőzve vagyok. A tó körüli frissítő pontoknál is, ahol csapivizet osztottak meg szőlőcukrot (sehol egy banán, vagy némi kekszecske), és azoknál a pontoknál, ahol esetleg nem volt egyértelmű az útvonal. Egy helyen például mentem tovább egyenesen, a többiek meg jöttek utánam, a rendező meg nem szólt volna, hogy "balra bmeg"... Fékezés, visszafordulás, kicsi bosszankodás. Egyébként azt mindenképpen jelezném, hogy azon a helyen a szervezőnek semmi más dolguk nincs (nem lett volna), minthogy mutassák az utat. Nem nagy gond ám, hogy nem sikerült ezt a bonyolult feladatot végrehajtani és remélem, jól érezték magukat a csajokat bámulva, de emellett semmibe nem került volna egy-egy kézmozdulat, vagy egy tábla. Ugyanis amikor az ember nyomja neki 30 km/h körül, akkor bizony elnézhet egy utat, ami ráadásul egyenesen megy, míg maga a túra útvonala meg kanyarodik. Mindegy ám, nem vette el a kedvemet, csak gondoltam szólok.

A harmadik mellőzés a befutónál volt. Tavaly ugyanis bemondták a nevünket és készült is fotó rólunk. Idén meg semmi. A speaker - aki egyébként megint zseniális volt, neki külön gratulálok a humorához és a kedvesen  lehengerlő egyéniségéhez - nem tudott szétszakadni és éppen az eredményhirdetésen volt, amikor én konkrétan megérkeztem és egy pillanatra az volt az érzésem, mintha eltévesztettem volna a befutót és rossz kapun mentem volna át. Se taps, se semmi. Egyébként az esemény alatt a szervezők részéről nulla, zéró, semennyi fotó nem készült rólam, így erről az eseményről ilyen emlékem nem lesz. Ez sem baj, mert én az emlékeimet fejben is meg tudom ám őrizni és amúgy is azt gondolom, hogy a dolgokat megélni kell, nem megörökíteni...

És még szerencse, hogy mi csináltunk fotókat, a blogot ezekkel illusztráltam. Videó is készült, vágom meg és teszem be majd ide.

................................

...................................................

Egy kicsit az is zavar, hogy elkértek ugyebár 4500 forintot a nevezésre, ezért kaptam egy pólót, egy nejlonszatyrot egy rajtszámot és némi reklámújságot. A beérkezésnél egy fél literes mentes ásványvizet (olcsóbb fajtát), egy szörnyű ízű Abonett sajtos valamit és egy "knoppersz" kekszet (ami mogyorós, és ugyebár a mogyoróra egyre többen allergiásak). És ennyi. Mint írtam, a frissítő pontoknál sem remekeltek túlságosan a szervezők - de nagyon kedves volt mindenki, az tény - így összegezve kicsit lehúzásnak éreztem ezt a nevezési összeget. Ha fogom magam, eljövök magamtól, valahol beállok a mezőnybe majd a vége előtt kiállok, akkor egy pohár vízzel és egy pólóval lennék most kevesebb. Nem kell hát csodálkozni azon, ha páran majd ezt a módszert alkalmazzák jövőre.

Értem én, hogy válcság van meg minden, de például a Balaton körön tökéletes volt minden, pedig a Balaton körül is válcság van...

Összegezve egyébként mindezzel együtt is jó volt ez az esemény, mert én magam amúgy sem szoktam frissíteni, csak a saját magam által hozottakból és eltévedni sem szoktam, mert van nálam GPS (néhány). Aprópopó: GPS... Ha már rögzítettem a túrát, íme a tracklogom a Sportypalra felnyomva:

Az idő csodálatos volt és a kezdeti szembe szél a végén hátszéllé alakult és külön élveztem, hogy olyat tudok menni tempóban, mint a nagyok (hátszél nélkül). Az Abádszalóktól a befutóig terjedő szakaszt nagyon élveztem, meg is látszik az átlagsebességemen. Abádszalóknál amúgy látszik is az eltévedésem, szépen kirajzolódik az a plusz pár száz méter, amit kitérőként megtettem.

Jövőre is jövök, ha lesz és remélem, hogy ezeket a kis csorbákat kiküszöbölve akár egy sokkal jobb túrát sikerül majd szervezni, amin senki nem érzi magát kicsit sem mellékesnek.