Mindennek meg van az oka. Annak is, ha az emberek - fittyet hányva a fény- és félsorompó jelzéseinek - a tilos ellenére átmennek a vasúti átjáróban.
A történet egyszerű és nem is én vagyok az egyetlen, aki ír róla. A Szegedi út - Dévényi út kereszteződésében lévő, örökké zárva tartott sorompóról beszélek. Persze a vasút jól berögzült szokásjog alapján azt csinál, amit akar, így annyi ideig tartanak zárva egy sorompót, ameddig csak akarnak.
Az ember persze az ilyet simán tudomásul veszi, beletörődik és egyszerűen nem megy arra. Aki egyszer kiállta már, az legalábbis biztosan SOHA TÖBBET meg sem közelíti ezt az átkelőt, bármennyire hívogató is. Nézzünk pár számot, csak úgy szúrópróba szerűen. A felmérés nem reprezentatív, inkább érdekes. Tehát.
Az időpont kedd délután, 16.30-tól 17.05-ig, a helyszín ismert. Én kerékpárral érkeztem ide, mert az Árpád hídtól szerettem volna eljutni a Nagy Lajos király útja elejéig, ahol az M3-as felett áthaladva végetér. A térképen megnézve ez egy rövid táv, de kerékpárral macerás. Mert marad ugye a Róbert Károly felüljárója a Vidámparknál, amire menjen fel biciklivel az, akinek nem kedves az élete. Marad aztán a Dózsa György úton lévő aluljáró, amely pedig néhány kilométeres kerülő, nem beszélve arról, hogy a Körúton aztán a Kacsóh Pongrác felüljárónál megint csak válravett biciklivel lehet átjutni a Mexikói út irányába. Így ezen az alternatíván az ember az Erzsébet királyné útja felé kerül és onnan lopakodik vissza az említett irányba, ez további 2-3 kilométer kerülő.
És van a kiépített bringaút a Szegedi úton, amely pont a sorompókhoz vezet és elvileg gyors is, meg rövid is. Kivéve, ha a sorompó 36 percig le van zárva.
Tudom, mindenki átmegy rajta és tojik rá, hogy piros, de mivel nem siettem, gondoltam kivárom. Kíváncsiságból. 16.30 körül érkeztem, csak kábé, mert már jó néhány perce ott álltam, amikor először az órámra néztem. Volt időm, kicsit számolgattam a szituáció résztvevőit.
Előre leírom, hogy végül 17.06-kor nyitott fel a sorompó, eddigre már én is hülyének néztem magamat, nem csak azok, akik átmentek a piroson.
Szóval megálltam, ráültem a vázra és vártam. A 36 perc alatt 6, azaz hat vonat haladt át. Tehát az átlag 6 perc, de volt olyan, amkor percenként három, majd sokáig egy sem. Miért is van tehát akkor 36 percig lezárva a sorompó? Majd egy vasutas jól elmagyarázza, nekem, hogy a jelzéstovábbítás, meg az érzékelők, de tudjátok mit? Tojok rá. Rohadtul nem érdekel az indok: ez így rossz, tessék megoldani!
Na, még számok. Amíg várakoztam, 43 ember ment át gyalogosan a piroson, három majdnem megállt, de egy anyuka a gyerekével 2 azaz kettő percig bírta, egy úr pedig - miután elszívott egy cigit, a pofámba fújva a füstöt, hál istennek - szintén átszivárgott. Ők is valószínűleg azért álltak meg, mert láttak minket, hármunkat ott állni és azt hitték, valahol ellenőriznek a rendőrök.
Mi hárman kerékpárosok voltunk, akik megvártuk szabad akaratunkból a zöldet. Én 36 percet, egy hölgyike nagyjából 30-at és egy velem egyidő srác egy húszast. De mielőtt isteníteném a kerékpárosokat, 30 bringás ment át a piroson, többnyire úgy, hogy körül sem nézett. A csúcs az a fazon volt, aki a szemközti sörözőben leküldött jónéhány akármit, majd totál részegen felpattant a bringára és még rá is ordított az egyik gyalogosra - a síntér közepén - hogy "Gyere elém anyám!". Na, itt majdnem közbeszóltam, de már túl vagyok az ilyenen és nem intézkedem, csak szemlélődök...
Autók csak a túloldalon vártak, összesen 5-en, amelyből 3 megúnta. Kettő visszafordult, egy piros dácsiás meg a sorompók között simán áthajtott nagy gázzal és heveny anyázások közepette.
A robogósok? Naná! Tizenötöt számoltam meg, lassítás nélkül húztak át.
Aztán 17.06-kor megnyílott az mennyeknek kapuja és bebocsátást nyertünk a paradicsomba. Megérte várni, mert a vesekövet kirázta belőlem a Teleki Blanka utca macskaköve és alig hárman akartak fellökni azok közül az autósok közül, akik kapva a ritka alkalmon mint az állat, nyomultak keresztül a megszámlálhatatlan sínpáron és sorompón...
De mis is a lényeg? Ha valami úgy xar, ahogy van, akkor nem kell csodálkozni, ha az emberek lázadnak ellene. A lázadás egyik formája, hogy tojnak a szabályokra és átmennek. A legnagyobb aljasság ilyenkor, ha nem a helyzetet próbáljuk megváltoztatni, hanem hatalmi úton gyakorlunk nyomást és kiállítjuk a rendőrséget, hogy büntessen. A csúcsmocsokság pedig, amikor kiállunk egy kamerával és levideózzuk CSAK A BICIKLISEKET, amikor áttekernek a tiloson, aztán mutogatjuk a kókuszban meg a passzívban. Mert ugye láttunk már ilyet is.
A tanulság? Nincs. Nem is volt célom ezzel az írással nagy tanulságokat levonni. Csak annyit szerettem volna tisztelettel a hangomban megjegyezni, hogy hat vonat 36 perc alatt NEM JOGOSÍT FEL ARRA, hogy ezrek közlekedését tegyük lehetetlenné. Ismétlem: a kutyát nem érdeklik az indokok, OLDJÁK MEG!
És akkor majd nem mennek át az emberek a piroson és nem kell egy 3 kilométeres utat 13 kilométeres kerülővel, vagy 45 perc alatt megtenni.
Aki pedig megvárja a szabad jelzést, annak nagy esélye van arra, hogy a klasszikus, morbid viccet élőben is megláthassa, azaz a szabálytalanul átkelők közül csak elcsap valakit majd a vonat, akkor pedig ugye egyik lábam itt, a másik ott...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése